Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-28 / 329. szám, szombat

Nem pusztít már árvíz Omšoranie községben Ha majd elkészül az ezredik A katonaélet egyik legérdekesebb és legizgalmasabb pillanata a napi­parancs felolvasása. Valamennyiün­ket nyugtalan várakozással tölt el, mi lesz holnapi feladatunk, ki megy szolgálatba, ki őrségbe s végül ki kapott levelet, — levelet vagy netán csomagot, hiszen mindkettő rend­kívül becses és vonzó a katona szá­mára. Kellemes meglepetés volt számom­ra a hír, hogy ötödmagammal más­nap brigádmunkára talajjavítást vé­gezni megyek. Hogy hova, azt már tudtuk, hiszen alakulatunktól, ahogy az időjárás engedi, mindennap csak­nem harminc katona jár társadalmi munkát végezni. Másnap reggel már öt óra előtt talpon voltunk s nem is fél óra el­teltével egy leponyvázott teherautó­ban vártunk az indulásra. A kis csoport közkatonákból, al­tisztekből és tisztekből tevődött ösz­sze. Szerencsére éppen parancsnokunk mellé kerültem, akinek ha négy csillag pompázik is a vállpántján, szívesen és barátságosan elbeszél­get a legénységgel. — Nos, fiúk, kinek ragad a sze­me? — kérdezte vidáman. — Nem vagyunk álmosak, százados elvtárs. Én például sohasem alud­tam rendszeresen nyolc vagy hét órát, s itt most lehetőségem van rá — szólt az egyik bőbeszédű újonc­társam. — No csak, annyit dolgozott ci­vilben? — Dolgoztam is és a lányokat is szerettem! — No, ezt majd kihirdetem az omšovaniei lányoknak! Erre aztán nevetés támadt, és a téma fonalát az út végéig már nem is vesztettük el. Megérkeztünk. Gumicsizmában s kubikosfegyverekkel felszerelve in­dultunk a megzabolázásra ítélt meg­duzzadt patakhoz — a Tepličkához. Ez a rakoncátlan kis folyó pontosan kettéválasztja a falut, a főutcán fo­lyik magaformázta medrében. Hosszú évtizedek óta réme a község lakos­ságának. Már tavaszonként nemcsak a határban önt ki, hanem a falut is elárasztja s nagy kárt okoz a házakban, melyek közvetlenül a partján épültek. Most végre fellélegezhetnek Omšo­ranie földművesei, lakosai. Ezre­dünk katonái néphadseregünk köte­lezettségvállalása értelmében, itt en­nek a folyócskának a szabályozását, medrének újraépítését fogja elősegl­Versenyben 1 a csehszlovák­1 szovjet barátság brigádjai A bratislavai kerület ipari ésI: jjj mezőgazdasági üzemeiben má-ii ||| jus óta 50 brigád alakult, ame-; lyek a csehszlovák-szovjet ba-jj rátság nevét viselik. A brigádok:: Ili tagjai ^feldásan teljesítik fel-;: ||i adataikat, ők a szovjet munka-:: módszerek úttörői üzemeink-jj ben, s az élvonalban küzdenek:: a szocialista munkabrigád cím:: elnyeréséért folyó verseny el-;: li; terjesztéséért. i;j • A trenčíni Merina-üzemben: |||a csehszlovák-szovjet barátság;: ;;; brigádját az üzem legjobb mes-i: !;;terei vezetik. Sikeresen alkalmaz-:: Hizák a szovjet újítók ötleteit és;; l|| munkamódszereit. E módszerek |; ;;i alkalmazásánál nagy segítségükre || III vannak azok a tapasztalatok,;; III amelyeket a Szovjetunió textil- j| , Ül gyáraiban tett látogatásuk alkal-;: Üi mával szereztek. Az üzem dolgo-;; III zói a moszkvai Krasznohomszk;: III textilkombinát dolgozóival leve­h Ül leznek. I: • A bratislavai Dimitrov Üzem-jj ;;; ben egy egész részleg vette feli; Üia csehszlovák-szovjet barátság;: Hí kollektívája elnevezést. A részleg; i|| dolgozói ebből az alkalomból kö-| IIItelezettséget vállaltak, hogy meg-: ;;; szervezik a szocialista munkabri-j |i| gád címért folyó versenyt. E ver-; llisenybe ma már a részleg minden; i:: csoportja bekapcsolódott. • A bratislavai Figaro csoko-1 III ládégyárban az egyik brigád Ko-| Üi rabelnyikova munkamódszerét al- j i|| kalmazza, melynek segítségével| III havonta közel kétezer koronát: Üi takarít meg. • A mezőgazdasági üzemekben; III eddig 12 olyan brigád dolgozik, | ;:: amely felvette a csehszlovák-; III szovjet barátság elnevezést. teni. Ugyanis hadseregünk tagjai kötelezettségvállalást tettek, hogy a talajjavítási munkálatoknál az idén még 70 ezer, a jövő évben pedig 300 ezer munkanapot dolgoznak le. Az őszi eső finoman, de kitartóan permetez az arcunkba. Nem érezzük a hideget. A csá­kány acélfeje nagy erővel csapódik a köves, agyagos talajba. Púpozott lapátok emelkednek a part felé gyors egymásutánban s a talicska kereke éleset sikolt a súlyos teher alatt. Az eltorlaszolt mederrészből gyor­san szivattyúzzuk a talajvizet, az­tán terméskő, majd beton kerül a meder fenekére. Közvetlen közelemben dolaozik Szalay László közkatona és Havel tizedes elvtárs. Jó érzés látni, hogy nemcsak a parancsszavakat osztogat­ja szorgalmasan ér harsányan, hanem példát mutat a munkában is. Meg nem pihen kezében a lapát. Parancsnokunk betont kever. Nem engedi, hogy a cementeszsákot raj­ta kívül más is megfogja, ötven ki­ló, nevetségesen kicsi súly egy igaz katonának! Zelenák mérnök építész és a fia­tal Jankovszký mester szakadatla­nul mér és tanácsol, felügyel és tervet ismertet. Amikor hozzánk jön, megkérdem, elégedett-e brigádosai­val. - Igen, elégedett vagyok ­mondja —, de remélem, nemcsak azért dolgoznak olyan szorqalmasan, mert hideg van - válaszolja, s hi­szi is, amit remél. Nem, egészen biztosan nem a hi­deg miatt dolgozunk olyan seré­nyen, hanem, mert tudjuk, mennyire fontos, hogy tavaszra már kész le­gyen ez a falubeli szakasz. Ne kell­jen a falu népének újabb árvíztől rettegnie - s mi tudjuk, erre már nem kerül sor. A „műszak" után még elbeszélge­tünk Zelenák mérnökkel. Többek kö­zött elmondja, hogy mintegy hét ki­lométer hosszúságban van szükség a folyómeder kiépítésére. Ezen a szakaszon 9 hidat és több zsilipet kell építeni. A munkálatokat három évre tervezik, de ilyen munkaütem mellett jóval hamarább befejezhe­tők. A csatornázás közel négymillió koronába kerülne, ha a katonák nem segítenének. így azonban lényegesen olcsóbb lesz. A szobában, ahová néhány pillanat­ra bejöttünk felmelegedni, meleg otthoni hangulat uralkodott. A falu lakosai hálásak, hogy segítünk ne­kik eltávolítani az évről évre jelent­kező csapást. Forró teát iszunk. Az ötvenöt év körüli háziasszony bol­dogan nézi a szobájába szabadult „hadsereget". Talán fiára gondol? Milyen vidámak és életerősek ezek a fiúk. Akinek kiürült a pohara, új­ra tölt. Az ő fia a háború előtt volt ka­tona. — Akkor miért nem jöttek szabá­lyozni a folyót? Miért kellett máig várni ? Most már nyugodtan alszik. Száz ér vizét is elviszi a Teplička, anélkül hogy kiöntene. Nem lesz itt már ár­víz soha! Szabó Géza M ásfél évvel ezelőtt Szlovákia el­ső autógyárának, a bánovcei Tatrának szerelőműhelyét 10 fényesre tisztított Tátra teherkocsi hagyta el. Jozef Paluch művezető és Ludvik Ma­ják, a szerelők csoportvezetője gyö­nyörködve kísérték ki a gyárudvarra a tíztonnás vontató gépkocsikat, me­lyekhez hasonlót szerintük aligha gyártanak széles e világon. — Nagy nap ez számunkra, Ludvik — szólt barátságosan Paluch müve­Ludvik Maják szerelő munka közben. zető, majd megkérdezte. — Min gon­dolkoztál el olyan nagyon? Talán nem is örülsz első sikerünknek? — Dehogynem, Jóska, máson töröm én a fejemet — válaszolta tekinteté­vel simogatva az utrakész Tátra gép­kocsit, melynek minden csavarét megnézte, mielőtt a kocsi elhagyta volna a műhelyt. — Koprivnicén na­gyon megbarátkoztam Procházka sze­relővel, bizonyára emlékszel rá. Magas, barna, vidám cseh fiú. Csak úgy égett keze alatt a munka. — Mi van vele? — kérdezte Paluch. — Semmi. Tőle tanultam meg a sze­relés minden csínját-bínját. Igazán testvér módjára foglalkozott velünk szlovákokkal, ezért szerettük meg va­lamennyien. Amikor átvettem tőle a munkát és hazafelé készülődtünk, magához ölelve így búcsúzott: „Ha majd az ezredik elhagyja a kaputo­kat, én is ott leszek." Nos, arra gon­doltam most, hogy az első tíz már el­készült. — Ha-ha-ha, de nagy álmodozó vagy te Ludvik. Sok víz lefolyik még addig a Bebraván, amíg odaérünk — válaszolta nevetve a művezető. Nem is álmodozó, hanem inkább ki­tartó ember volt Ludvik Maják. Ha elhatároz valamit, nincs az az erő, mely visszatartaná célja elérésétől. Koprivnicén is nem egy, hanem több munkafolyamatot sajátított el a te­hergépkocsik gyártásánál. Akkor is ott sürgött-forgott a szerelőcsarnok cseh munkásai között, amikor a töb­biek már — műszak után — hazatér­tek. Kíváncsian leste hogyan szerelik a villanyt, a mérőműszereket, a mo­tort. Hisz otthoin a gyárban kihez for­dul majd, ha valami hiba lesz. Ezért volt nyughatatlan, ezért szeretett volna egyszerre megtanulni mindent. Csak akkor látta, mily nagy szükség van a tudására, amikor hazakerült. A hagyományokkal nem rendelkező üzem fiatal szakmunkásainak eleinte sok nehézséget kellett leküzdeniök. Hisz a tervet folyamatosan kellett teljesíteniök, mert a termelést menet közben vették át és a külföldi piaoon mind nagyobb volt a Tátra-tehergép­kocsik utáni kereslet. Munkatársai gyakran jöttek hozzá tanácsért. Maják nem sajnálta az időt és a fáradságot, hogy megmutassa, mit hogyan kell megcsinálni. Fiatal munkatársait ugyanúgy segítette, mint őt Procház­ka a koprivnicei Tatra-gyárban. Hisz kommunista volt és ezt kötelességé­nek érezte. HP íz-húsz-harmincöt, igy növe­•*• kedett a teherautók gyártá­sa. A gyár munkásainak hónapról hó­napra gyarapodott a tudása, a kéz­ügyessége. De gyors ütemben nőttek a feladatok is, melyek elvégzéséhez már nem volt elegendő az egykor szerzett tudás. Hisz amig tavaly a mennviséoi terv teljesítésére fordí­tották gondot, ez idén már előtérbe került a minőség, a gazdaságosság kérdése is. Tavaly igaz százszázalék­kos árutervteliesítést értek el, de hol vannak már azok a feladatok a maiak mögött. Ami pedig a jövő évi tervet illeti, amikor a koorivnicei Tatra­üzemtől a motorok qvértását is átve­szik, ez már háromszor rkkora feladat lesz, mint az 1958-as Avi volt. Sokat gondolkodott Ludvik Maiák. a jövő évi terv hogyanja és mikéntié felett. Csak puszta szavakkal nehezen lehet meg­győzni a munkatársakat arról, hogy az amúgyis szűkös csarnokban az ideihez viszonyítva jövőre még továh­bi 36,7 százalékkal kell növelni a' árutermelést, 18,1 százalékkal a ter melékenységet, ugyanakkor 7,65 szá­zalékkal csökkenteni az önköltséget Ezt ő jól tudta. De azt is tudta, hogv nyolc év alatt sok hozzá hasonló erő? akaratú munkás nevelődött fel az üzemben, a pártban, akikre mindig számíthattak. Az üzem vezetőségéber is olyan becsületes műszaki szakem­berek munkálkodtak, mint Jozef Pe korný, Milan Marenčik, akiknél az akarat tudással párosult. — Ilyen emberekkel hegyeket lehet elmozdítani, nemcsak a tervet teljesí­teni — mondta Ludvik Maják a párt­bizottság ülésén, amelyen a jövő évi tervről volt szó. — Van valami elgondolásod? — kér­dezte tőle a bizottság elnöke. — Nemcsak nekem, de több elv­társnak is, köztük Paluch művezető­nek, Ján Habiák mesternek van ki­váló ötlete, csak fel kell őket karolni és átvinni a gyakorlatba — válaszolta Maják elvtárs. így indult meg az üzemben az a mozgalom, melynek lejszava: „min­den alkalmazott január elsejéig egy műszaki szervezési intézkedést való­sítson meg." Hogy az üzem dolgozói között mily nagy visszhangra talált ez az akció, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a vállalásban foglalt ígéretet eddig 50 százalékra már meg is valósították, ami több mint 2 millió koronát jelent az üzemnek. Tavaly még havi 400 000 korona volt az üzem szállítási költsége, ez idén az az ösz­szeg 200 000 koronára csökkent. Mű­szaki szervezési intézkedések megva­lósításával a vagonokat egész az üzem csarnokába szállítják. Hasonló értékes műszaki szervezési intézkedéseken A választók bizalmán nem ejt csorbát Kistermetű, barna asszony Zuzanna Holanová. — Fürge mozgása, bátor, tiszta tekin­tete nem árulja el korát. Ér­telmesen, nyugodt mosollyal beszél, s szavai életének ér­telméről tesznek tanúvallo­mást. Eseménydús élete a mun­kásmozgalommal kapcsolódik össze. A munkásmozgalom eseményeinek sodrában ne­velkedett s aktív tetteivel vállalt részt ez események­ben. A Magyar Tanácsköztár­saság bukása után is ezért börtönözték be. Szívvel, lé­lekkel a munkások ügyéért harcolt s a Rózsahegyi Pa­pírgyár munkásai ezért küld­ték a Komintern IV. kong­resszusára Moszkvába. Ké­sőbb a nőszövetségben és a rokkantak szövetségében vég ­zett érdemes munkát. Min­denütt megállta helyét, aho­vá a párt állította, megbíza­tását önfeláldozóan teljesí­tette. S most, életének hatvan­nyolcadik évében? A múlt év végéig a Cseh­szlovák Rokkantak Szövetsé­ge Szlovákiai Bizottságának szervező titkára volt. Most már nyugdíjban van, de... A munkáról nem mondott le! Hite, meggyőződése, amit a munkásmozgalom edzett meg benne, nem lankadt el. Ak­tív tagja a Bratislava Újvá­rosi Körzeti Nemzeti Bizott­ságnak s a munkaeröügyi osz­tály állandó bizottságának elnöke. Részt vesz a véle­ményező bizottság munkájá­ban és a körzeti pártbizott­ság sajtóbizottságának akti­vistája. Napjainkban végzett mun­kájáról is örömmel beszél. S van miről beszélnie! A Nová Doba 111. választókörzet dol­gozói választották a nemzeti bizottságba, s 5 a dolgozók bizalmán nem ejt csorbát! Együtt él választóival, oszto­zik gondjaikban, örömeikben. S a választók nemcsak az utcabizottság ülésein fordul­nak hozzá gondjaikkal, ha­nem lakásán is gyakran fel­keresik — Holanová pedig még gyakrabban tesz látoga­tást választóinál. Ennek a közvetlen, élő kapcsolatnak megvan a gyümölcse is. Kez­deményezésére ezelőtt négy hónappal a Vajnorská 55. szám alatt megnyílt a Rok­kantak Klubja. Hogy mit je­lent ez, azt a nyugdíjasok tudják igazán, akik kellemes, meleg otthonra találtak a klubban. A klubban televízió, társasjáték található, s rend­szeresen tartanak filmelő­adásokat és ismeretterjesztő előadásokat. Holanová elvtársnő mindezt természetesnek veszi, köteles­ségének tekinti, hogy tudása és ereje latbavetésével öröm­teljesebbé tegye az emberek életét. Ez a tudat vezérelte akkor is, amikor Ifjúsági Klub létesítését szorgalmazta a körzeti nemzeti bizottságon. Kezdeményezése ma már valóság. Az Ifjúsági Klub nemrégen megnyílt. — Az egyedüli Bratislavá­ban. Jogos büszkeséggel mondja ezt, hisz hasznos dolgot va­lósított meg, mely követés­re méltó. Másutt is akadnak kihasználatlan helyiségek, másutt is vannak fiatalok, akik beszervezhetők a munká­ba. Igen, Holanovának érde­me az is, hogy a fiatalok kö­rében nevelőmunkát végez, s nemcsak előadások keretében. Munkára tudja őket lelkesí­teni. Hogy az Ifjúsági Klub megnyílhatott, abban „a fia­talok keze is benne van". Ez a cselekedet az ifjúság neve­lésének szempontjából igen hasznos. — Fiataljaink már nem rendetlenkednek az utcán, udvaron, hanem a klubban szórakoznak, játszanak — mondja elégedetten. Mindez valóság. Ám van még tennivaló, terv, aminek megvalósítását várják a vá­lasztók. Az állandó bizottsá­gok elnökeinek minapi ülésén Holanová elvtársnő például szót emelt a Nová Doba kör­nyékének rendezése érdeké­ben. Akaraterejét, munka­lendületét az sem csökkenti, hogy gyakran nehézségekbe ütközik. Ilyen nehézség sok van. Például: egyes épület­tömbökről az idő viszontag­ságai következtében már omlik a vakolat. A javítási munkálatokat a Steiner Gá­bor út 47. szám alatti Kör­zeti Lakásépítő Szövetkezet­nek kellene elvégeznie. Ezt a munkát már két éve szor­galmazza, azonban a Lakás­építő Szövetkezet minded­dig nem kezdte el a mun­kát. Ez hátráltatja az udvar rendbehozatalát is. A hatvannyolc éves Hola­nová Zuzana még ma is ak­tív résztvevője a hazánkat felvirágoztató építőmunkának. Tudásának, erejének legja­vát nyújtja pártunk szolgá­latában. Az említetteken kí­vül az „apróságok" sem ke­rülik el figyelmét. Ezt mond­ja: — Gyakran apróságok szomorítják az emberek éle­tét. Ezért az apró hibák kikü­szöbölését is szívügyének tartja. Ezzel is választóinak érdekeit szolgálja. S mert megbíznak benne, megszeret­ték és becsülik munkájáért — míg erejéből jutja, meg­bízatását becsületesen vég­zi. Példaadó munkájáért el­ismerést s tiszteletet érde­mel! KEREKES ISTVÁN gondolkodik ma az egész üzem. Lud­vik Maják azonban még igy is elége­detlen. — Mennyi fiatal van üzemünk­ben, akik égnek az eszmények utáni vágytól. Csak irányítani kellene őket, hogy a hasznos kellemessel párosul­jon. — Igy gondolkodott munka köz­ben. Gondolatait az üzem többi dolgo­zójával is közölte. „Szocialista munka­brigádot kellene szervezni, ti lehet­nétek a kezdeményezők" ajánlotta a CSISZ-tagoknak, s ezek szót értettek. Ma már — tizenhárom közül — hét ifjúsági kollektíva küzd a szocialista munkabrigád címért. Hablák mester műhelyében a tizenkéttagú ifjúsági csoport, melynek tagjai közvetlenül Maják munkahelye mellett dolgoznak, nemegyszer fordultak tanácsért a 37 éves kommunistához. S ő szívesen támogatja őket. - Segíteni kell a fia­talokat, mert ezekből lesznek a mes­terek, a kiváló újítók" - mondogatja barátainak. Az ifjú kollektíva, amely szintén a szocialista munkabrigád címért küzd, öt műszaki szervezési intézkedést és öt újítást ígért az év végéig beadni. Kettőt már meg is va­lósítottak. A fiúkból a pártszervezet is nevelt már utánpótlást. Stano Pa­lúch, Ludvik Galko, Jozef Žáčik, Július Podlucky, Dominik Krško, Mártis, va­lamennyien munkájukkal bizonyították be, hogy érdemesek a párt bizalmára. Nos, ilyen derék munkásokat szinte öröm kisegíteni tanáccsal, — mondo­gatja Maják elvtárs. "K/f mikor kíváncsiságtól hajtva l'-L megnéztem a nagy csarnok valamennyi műhelyét, megismerked­tem az üzem dolgozóival, akik mind­össze csak két éve gyártanak Tátra tehergépkocsikat, szinte jól esett hal­lani a barátság, a testvériség meg­nyilvánulásának szavait, ahogyan a szlovák munkások méltatták a cseh elvtársak segítségét. Mély gyökeret vert az a nagy barátság, mely két év­vel ezelőtt született Ludvik Maják, Oldó Procházka és a gépgyár további dolgozói között. A teherautók végső szerelésénél bukkantunk rá Ludvik Maják szerelőre, akinek munkájával az üzem valamennyi munkahelyén ta­lálkoztunk. A sofőrkabin belsejében szerelte az egyik alkatrészt, amikor Ján Hablák mesterrel megszólítottuk. — Gyere csak ki egy pillanatra, Ludvik. Hét ifjúsági kollektíva küzd a szocia­lista munkabrigád címért. Képünkön Jozef Pichler esztergályost, a meg­munkáló-műhely egyik kiváló dolgo­zóját láthatjuk — Sürgős? - kérdezte. — Nagyon. Egy újságíró akar veled megismerkedni. őszinte örömmel szorítottam meg olajos kezét, azt a kezet, mely aranyat jelent az üzemben. — Rólam akar írni? Hát írja. Négy gyermek apja vagyok, most építek egy két-szobás családi házat, jövőre pe­dig beiratkozom az esti gépipari isko­lába, mert az az ütem, amelyre most térünk át, már megköveteli a maga­sabb szaktudást. Elég ? — kérdezte mosolyogva, majd elgondolkozva meg­jegyezte: — De ne csak rólam írjon elvtárs, hanem ezekről a fiatalokról is a szomszédban. Tudja milyen buzdí­tást jelentene számukra, ha újságban olvashatnák nevüket — és magyará­zott meggyőzően, amíg el nem bú­csúztam tőle. Amikor kiléptem a gyár­udvarra, mégegyszer visszafordultam a szerelőműhely nagy kapuja felé. Most már elhittem, hogy ežen a kapun hamarosan kijön az ezredik feldíszí­tett Tátra-autó is, melyet Ludvik Ma­ják és Csehországból látogatóba jött Procházka barátja fog büszkén útjára bocsátani. Horváth Sándor ÜJ SZÖ 5 * 1959. november 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom