Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)
1959-09-13 / 254. szám, vasárnap
A SZOVJET TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA ÚJABB RAGYOGÓ SIKERE A második szovjet kozmikus rakéta ÚTBAN A HOL FELE Vilá g proletárjai, egyesüljelek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1959. szeptember 13. vasárnap 30 fillér XI. évfolyam, 254. szám Az országépítés élvonalában írta: JOZEF KRÍŽ az SZLKP KB irodájának tagja, az SZLKP KB titkára Tíz bányászévforduló, alkotja bányászaink munkája ünnepségeinek és értékelésének újkori hagyományát. A bányásznapot abban az időszakban ünnepeljük, melyben népünk döntő küzdelmet vívott a szocializmus anyagi alapjának felépítéséért hazánkban. 1949-ben már befejeződött a megszállás és a háború dúlta gazdaság helyreállítása, a nép már szilárdan és véglegesen kezében tartotta a hatalmat. Akkor kezdtünk az új mű megvalósításába, akkor kezdtük meg űj szocialista építésünket a IX. pártkongresszus fő irányvonala alapján, akkor'ünnepeltük meg először a bányászok napját. A párt irányvonalának egyik fő követelménye hazánk tüzelő- és nyersanyagalapjának gyors fejlesztése volt. Az azóta eltelt tíz év folyamán elszánt küzdelmet vívtunk a szénért, ércért és a népgazdaság számára szükséges egyéb nyersanyagokért. Bányáink a szocialista építés legfőbb munka szakaszaivá váltak. Egész népünk magáévá tette bányászaink munkáját és igyekezetét, problémáit, gondjait és munkagyőzelmeit, megosztotta velük nehézségeket, örült sikereiknek. Nincs olyan üzem, építkezés, hivatal és falú, amely ne adott volna rövidebb, vagy hosszabb időre rátermett és elszánt dolgozókat a bányák megsegítésére. Közülük sokan örökre hívek maradtak a bányászhívatáshoz. A bányászhivatáshoz való hűség bányászaink munkaés álampolgári arcélének társadalmilag nagyrabecsült jellemvonása. Bányászaink közül sokakat magas kitüntetésekkel jutalmaztak. A párt- és a kormány képviselői ma valamennyi bányamedencébe és bányába, ahol szenet, ércet, kőolajat, kerámiai Ipari- és egyéb nyersanyagot fejtenek, továbbá bányaépítkezésekre és földtani kutató-munkahelyekre ellátogattak, hogy részt vegyenek az üzemi gyűléseken s a CSKP KB és a kormány nevében elvtársi üdvözletüket és jókívánataikat tolmácsolják a bányászoknak nagy ünnepük alkalmából. A legutóbbi évben elért örvendetesen jó eredményeknek és a fejtésnek a legutóbbi tíz év folyamán elért általános fejlődése támasztja alá bányászaink derék munkájának magas helyről történő elismerését. Nézzük át legalább futólagosan a szénipari ágazat adatait, mely a múlt években komolyan lemaradt a népgazdaság általános fejlődése mögött, ma pedig az ágazat dolgozói érdeméből, a párt és a kormány gondoskodásával és a többi ágazatok támogatásával népgazdaságunk támasza s ki/nagasló szerepet játszik hazánk szocialista építésének befejezésére irányuló törekvésünkben. Hazánk fütőanyagmérlege ma teljesen biztosítva van, s ezenfelül készletekben és fejtési kapacitásban is kellő tartalékaink vannak. A legutóbbi évben országos viszonylatban 101,3 százalékra teljesítettük a szénfejtési tervet és a kitermelt szén mennyisége 1948-hoz viszonyítva megkétszereződött. Figyelemre méltó Szlovákia széniparának fejlődése. A legutóbbi évben 101,8 százalékra teljesítettük a szénfejtési tervet. Az évente kitermelt szén mennyisége viszont 3 és félszerte haladja meg a tíz év előttit. Ugyanakkor a bányászok száma háromszorosára növekedett. Az emiitett időszakban kb. egymilliárd koronát fordítottunk ipari építkezésre és a szlovákiai szénbányák korszerűsítésére, további 300 millió koronát pedig lakások, szociális- és kulturális intézmények építésére. így például 3500 lakás, egész sor legényszállás, iskola, mozi és kulturális otthon épült a bányaközpontokban. Emelkedett a bányászok kulturális életszínvonala, a munkakultúra is nagyobb. Fokozatosan utat tör a bányákban a gépesítés, az új fejtési szervezés, az új technika. A bányaszállítás ma több mint 90 százalékban gépesített. Az aknafalaktől kizárólag páncélos és lánctalpas szállítószalagok szállítják el a szenet. A szénrétég gépi fejtésére 16 kombájn és 30 réselőgép áll rendelkezésünkre. Ma a folyósokon túlsúlyban van a nehéz acél bányatám. Csak a handlovai Nagybányában 40 kilométernyi ilyen folyosó van, A szénbányák bányászainak keresete az 1948. évi havi 878 koronáról 1958-ban 1707 koronára növekedett. Handlován az új bérrendszer sikeres bevezetése után a bányászok átlagos keresete 2000 korona körül mozog. A szlovákiai szénbányák fejtése úgy fejlődik, hogy a szénfejtés a harmadik ötéves terv végén a jelenlegi helyzethez viszonyítva megkétszereződik. Az ércbányák is sikeres fejlődést érnek el. Első félévi fejtési tervüket 103 és fél százalékra teljesítették. A tíz év itt is nagy fejlődést eredményezett. Szlovákia vas- és mangánércfejtése például a felével nagyobb, ólom- és horganyércfejtése több mint kétszerésére növekedett, magnezitfejtése két és félszerte, rézércfejtése pedig 11,6-szerte nagyobb 1950-hez viszonyítva, amikor újra megkezdődött a rézérc fejtése. Arra számítunk, hogy 1965-ig sokkal gyorsabban fejlődik és növekszik majd a fejtés. Hazánk minden polgára, aki érdeklődik a népgazdaság iránt, tisztában van vele, hogy itt, a hősies önfeláldozó munka szakaszán, az alkotó munka legelőretóltabb frontszakaszán alakultak ki gazdaságunk olyan színvonala elérésének alapfeltételei, amilyen színvonalon ma, szocialista építésünk befejezésének korszakában áll. Az is nyilvánvaló, hogy a következő években, a harmadik ötéves terv éveiben bányászaink — a munkásosztály egyik élosztaga — ismét az élen fognak küzdeni a CSKP XI. kongresszusa irányelveinek teljesítéséért. (Folytatás a 2. oldalon.) MOSZKVÄ, szeptember 12. (TASZSZ) A kozmikus térség tanulmányozására és a bolygók közötti légiútak előkészítésére irányuló programnak megfelelően 1959. szeptember 12-én a Szovjetunióban sikeresen felbocsátották a második kozmikus rakétát. A felbocsátás célja a kozmikus térség tanulmányozása a Hold felé való repülés közben. A kozmikus rakétát magasba emelő többfokú rakétarendszer utolsó tagja a második kozmikus sebességgel, másodpercenként 11,2 kilométernyi sebességet túlszárnyalva halad a Hold felé. Szeptember lC>én, moszkvai időszámítás szerint 15 órakor (közép-európai időszámítás szerint 13 órakor) a szovjet űrrakéta 78 500 km-re volt a Földtől, mégpedig az Új-Guinea szigetétől északra fekvő térség felett. Az űrrakéta utolsó szakasza üzemanyag nélkül 1511 kg súlyú távirányítású rakéta, amely tudományos és rádiótechnikai berendezést szállító tartályt visz magával. A légmentesen elzárt gömbalakú tartályt gázzal töltötték meg és automatikus hőszabályozó rendszerrel látták el. A kozmikus rakéta pályájának elérésekor a tudományos mérőműszereket magában foglaló tartály levált a rakéta utolsó lépcsőjéről. A második szovjet kozmikus rakéta a következő feladatokat látja el: A Föld és a Hold mágneses térségének tanulmányozása, a Föld körül elhelyezkedő sugárzási övezet tanulmányozása; a kozmikus sugárzás intenzitásának és intenzitása változásainak tanulmányozása; a kozmikus sugárzásban levő nehéz atommagok vizsgálata; a bolygókközi gáz összetételének vizsgálata; s meteorikus részek tanulmányozása. A tudományos és mérőműszerek súlya az áramforrásokkal és tartállyal együtt 390,2 kg. A tudományos értesülések Földre való továbbítása, a mozgási adatok mérése és a rakéta haladásának ellenőrzése céljából a következő berendezések találhatók az űrrakétán: _ Rádióadókészülék, mely a 20 003 és 19997/mHz frekvenciákon dolgozik; a rádióadó 0,8 — 1,5 másodpercnyi időtartamú távírói jelzéseket sugároz, mégpedig oly módon, hogy amikor a 20 003 mHz alatt szünet van, akkor a 19 997 mHz ad impulzusokat; egy rádióadó, amely 19 993 mHz és 39 986 mHz frekvencián dolgozik. Ennek az adónak jelzései váltóidőtartalmú impulzusok 0,2 — 0,8 másodperc között. Az impulzok ismétlődésének frekvenciája 1 plusz minusz 0,15 Herz; Rádióadó, amely 183,6 mHz frekvencián dolgozik. Az űrrakétán zászlócskák vannak a Szovjetunió címerével és „1959 szeptember" felirattal. Az űrrakétában vizuális megfigyelésre különleges berendezést helyeztek el, amely nátriumfelhőt — mesterséges üstököst létesít. A mesterséges üstökös 1959. szeptember 12-én 21 óra, 39 perc, 42 másodperckor képződik moszkvai (19 óra, 39 perc 42 másodperc, (közép-európai) időszámítás szerint. Megfigyelhető lesz a VÍ2Öntő csillagképben annak a vonalnak közelében, amely az Aklila Sas csillagkép alfáját és a Délihal csillagkép alfáját öszszeköti. Az üstökös egyenlítői koordinátái a következők lesznek: a deklináció 20 óra 41 perc és a rektascencio 7,2 fok. A mesterséges üstökös megfigyelhető és fényképezhető (a nátrium-színkép vonalán kiválasztó fényszűrőkkel) Azsia.Kaukázus, Ukrajna, Bjelorusszia területéről, a Szovjetunió európai területének középső részéről, valamint Európából, Afrikából, a Közel-Kelet országaiból, Indiából és Kína nyugati részéről. Az űrrakétában elhelyezett összes rádióadók rendesen működnek. A Föld rádióállomásai rendesen veszik a rakéta készülékei által közvetített tudományos adatokat. Különleges automatikus mérőrendszer segítségével, amelynek állomásai a Szovjetunió különböző pontjain vannak, szakadatlanul folyik a rakéta mozgási adatainak mérése. A mérési eredményeket és a pálya-elemeket gyorsműködésű elektronikus számológépekkel határozzák meg. Az ürrakátéra vonatkozó jelentéseketa Szovjetunió valamennyi rádióállomása közölni fogja. Az előzetes adatok szerint a rakéta megtett útja megközelítőleg megfelel a számításoknak. Az űrrakéta előreláthatólag szeptember 14-én moszkvai időszámítás szerint 0 óra 0,5 perckor közép-európai időszámítás szerint szeptember 13-án 22 óra 0,5 perckor ér a Holdhoz. A második szovjet űrrakéta sikeres felbocsátása újabb fontos lépés abban az irányban, hogy az ember megismerje és meghódítsa a világmindenséget. Ezzel bővülnek a nemzetközi együttműködés távlatai a bolygók közötti térség meghódításában, ami hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhítéséhez és a béke megszilárdításához. + A TASZSZ összehasonlításul közli, hogy az 1959. január 2-án felbocsátott első kozmikus rakéta utolsó szakasza 1472 kg súlyú volt. A második szovjet űrrakéta nagy kutatási programot hajt végre, amennyiben vizsgálni fogja a Föld körül és a Hold közelében a sugárzást és a nehéz atommagokat. A legutóbbi szovjet űrrakéta, amely a naprendszer bolygója lett, több mint félmilliárd km utat tett meg.