Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-30 / 271. szám, szerda

Nagy célok korszakában élünk Hruscsov elvtárs beszéde a moszkvai Sportpalotában MINT MÁR TEGNAP JELEN­TETTÜK, HRUSCSOV ELVTÁRS, A SZOVJETUNIÓ MINISZTERTA­NÁCSÁNAK ELNÖKE AMERIKAI LÁTOGATÁSÁRÓL HAZAÉRKEZ­VE, HÉTFŐN A LUZSNYIKI SPORTPALOTÁBAN EZ ALKA­LOMBÓL RENDEZETT NAGY­GYŰLÉSEN BESZÉDET MONDOTT, MELYBEN BESZÁMOLT AMERI­KAI ŰTJÁRÓL ÉS ÉLMÉNYEIRŐL. Drága elvtársak! Éppen most ér­kezett meg repülőgépünk, mely meg­állás nélkül tette meg a Washing­ton—Moszkva utat. (Taps.) Egyene­sen önökhöz tartottunk e gyűlésre, drága moszkvaiak, hogy beszámoljunk önöknek élményeinkről és Dwight Eisenhower elnöknek, az Egyesült Államok elnökének meghívására az Amerikai Egyesült Államokban tett utunk eredményeiről. Amikor elfogadtuk e meghívást, abból indultunk ki, hogy a nemzet­közi helyzet és államaink, a két nagyhatalom — a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonya már ré­gen feszült. Ennek az állapotnak meghagyása olyan további helyzet fenntartását jelentené, melyben né­peinket és az egész világ népeit súlyos következményekkel fenyegető különféle meglepetések következhet­nének be. Ezért számos ország legmegfontol­tabb államférfiai megértették, hogy valamilyen erőfeszítést kell tennünk a hidegháború beszüntetésére, a nemzetközi kapcsolatokban kialakult feszültség felszámolására, hogy meg­tisztuljon a légkör és többé-kevésbé rendes viszony alakuljon ki az álla­mok között. Igy aztán a népeknek nem kellene sorsukért aggódva él­niük és tekinteniük a jövőbe. A XX. század az emberi elme és tehetség nagyszabású kibontakozásá­nak a százada. Ma az emberek saját kezükkel valósítják meg azt, amiről az emberiség évszázadokon át álmo­dozott, s álmait megvalósíthatatlan fantáziának tűnő mesék formájában fejezte ki. Az emberi lángelme felvirágzásá­nak idején, amikor megismeri a ter­mészet titkát és meghódítja hatalmas erőit, belenyugodhatunk-e' az em­berek közötti ősközösségi viszonyok, abból a korból származó viszonyok állat volt? Ha a messzi időkben e viszonyokat tán azzal magyarázhatta, hogy az ember maga is fejlődésének első fokán állott és kevéssé külön­bözött az állatoktól, most, amikor az ember a tudományos ismeretek rend­kívül nagy felvirágzását érte el, és lépésről-lépésre egyre jobban aláren­deli akaratának a természet erőit, a társadalom javára kényszerítve őket, semmivel nem igazolható az ősközös­ségi emberek között létezett viszo­nyok meghagyása. Korunk az a kor lehet és kell is hogy legyen, mely­ben nagy eszmények valósulnak meg, a béke és a haladás kora lehet és legyen is. (Viharos taps.) A szovjet kormány ezt már régen tudatosította. Éppen ezért javasoltuk a nyugati hatalmak kormányainak a az oka, hogy mihelyt megjelent az első hír a küszöbön álló kölcsönös látogatásokról, sok amerikai újság és egyes tényezők propagandát indítottak az Egyesült Államokba való jövete­lem ellen. Olyan légkört teremtettek, mely egyáltalán nem töltött el me­legséggel, noha az Amerikai Egyesült Államokban sokkal nagyobb meleg volt, mint Moszkvában. Egyesek hideg zuhannyal akartak fogadni bennün­ket. Különösen elszomorodtam, ami­kor Moszkvából Washingtonba utazva a repülőgépen elolvastam Nixon al­elnök jövetelemmel kapcsolatos be­szédét. Olyan hallgatóságot szemelt ki magának, melyről azt hinnők, nem gyanúsíthatok valamilyen harci kedv­vel. A fogorvosok egyesülete volt ez. (Derültség). Nixon úr azonban ko­HRUSCSOV ELVTÁRS FOGADTATÁSA A VNUKOVI REPÜLŐTÉREN csúcsértekezletet, hogy a kormány­fők eszmecserét folytassanak az idő­szerű nemzetközi problémákról. Ami­kor megtettük javaslatunkat, hittünk az emberi észben, hittük,, hogy kü­lönböző politikai nézetek, különböző társadalmi rendszerű államok kén­viselői a kérdést helyesen értelmez­ve szót tudnak érteni, hogy helye­sen oldják meg jelenünk egész em­beriséget érintő kérdéseit, hogy a béke megszilárdításának érdekében meghagyásába, amikor az ember még oldják meg e kérdéseket. A NEMZETKÖZI PROBLÉMÁK CSUPÁN A BÉKÉS EGYÜTTÉLÉS ALAPJÁN OLDHATÓK MEG A technika rohamos fejlődésének korában, amikor különböző társa­dalmű államok léteznek, ragaszkod­ni kell a békés együttélés elveihez. Más kivezető út nincs. Azok az emberek, akik lazt mondják, nem értik, hogy mi az a békés egymás mellett élés, félnek tőle, akarva, nem akarva elő­segítik a hidegháború további ter­jedését, mely — ha nem avatkozunk bp és nem számoljuk fel — elke­rülhetetlenül elhatalmasodik. Annyi­ra átizzik, hogy bármelyik pillanat­ban világháborút előidéző szikra pat­tanhat ki. Ez a háború pedig óriási pusztulást okoz. Akkor már késő lesz vitatkozni arról a kérdésről, hogy mi a békés együttélés, ha majd az atom­és hidrogénbombához, ballisztikus lö­vedékekhez hasonló szörnyű pusz­tító eszközök kezdik majd hallatni szavukat. Ezek gyakorlatilag feltar­tóztathatatlanok és a világ bármely pontjára képesek továbbítani a nuk­leáris fegyvert. Ha valaki ügyet sem vet arra, ez azt jelenti, hogy behunyja szemét, betömi fülét és homokba dugja fejét, mint a strucc, ha veszély fenyegeti. Ha mi emberek, a struccot fogjuk utánozni és homokba dugjuk a fejün­ket, akkor kérdem: mire való a fe­jünk, ha nem képes megmenten^ minket a halálos veszélytől? (Taps.) Nem, meg kell nyilvánulnia az em­beri észnek, az emberi észbe vetett hitnek, abba a lehetőségbe vetett hitnek, hogy megegyezhetünk az egyes országok államférfiaival. Közös igyekezettel mozgósítani kell az em­bereket, hogy elháruljon a fenyegető háborús veszély. Akarat kell és ki­tartás, hogy keresztülhúzzuk azoknak terveit, akik makacsul ragaszkodnak a hidegháborúhoz. El kell torlaszolni útjukat, el kell olvasztani a jeget, rendezni kell a nemzetközi kapcso­latokat. E magas szónoki emelvényről min­den moszkvai, egész népünk, a kor­mány és a párt előtt meg kell mon­danom, hogy Dwight Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke államférfiúi bölcsességről, bátorságról és akarat­erőről tett tanúbizonyságot. (Taps.) A bonyolult helyzet ellenére ő, az Egyesült Államokban abszolút bizal­mat élvező férfiú, kölcsönös látoga­tást javasolt. Mi elismerjük e békés rendeltetésű kezdeményezés nagysá­gát. (Taps.) Azzal a meggyőződéssel tette meg ezt a lépést, hogy elfogadjuk felénk nyújtott kezét, mert e kérdésben nem egyszer fordultunk Eisenhower elnökhöz, valamint más kormányfők­höz. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke nem tévedett (Taps.) Drága elvtársak! Megelégedéssel közlöm önökkel, hogy Eisenhower el­nökkel a kölcsönös látogatásokról kötött megállapodásunk egyik részét teljesítettük. Éltünk az elnök szere­tetteljes meghívásával .meglátogattuk az Egyesült Államokat, fontos össze­jöveteleken és megbeszéléseken vet­tünk részt. Szeretném leírni önök­nek e látogatás során szerzett be­nyomásaimat és röviden beszámolni az eredményekről. Azt hiszem, legjobb lesz mindent plmondani úgy, ahogy volt. Minél őszintébben fogunk erről beszélni, annál jobban szolgáljuk az orszá­gaink népei közötti kapcsolatok szi­lárdításának ügyét. (Taps.) rántsem gyógyító hatású beszédet mondott ott. Nixon ezzel a beszédé­vel fokozta az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonyának hidegsé­gét. Félt attól, hogy olvadás áll be, nehogy 1 a hidegháború tényleg véget écjen, .Nem. értem, «iú^».,volt. ez, jó. De amikor Washingtonba érkeztünk, nagy országunkhoz, nagy népünkhöz méltó fogadtatásban részesültünk. (Taps.) Ezért Eisenhower elnököt el­ismerés illeti. Mindent megtett, ami egy ilyen színvonalú találkozó szer­vezésekor szükséges. (Taps.) Bizo­nyára olvasták az újságokban, hogyan fogadtak bennünket az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, olvas­ták az elnök beszédét. Nem fogok ismétlésbe bocsátkozni — szívélyes fogadtatás volt. Röviddel Washingtonba érkezésünk után a Fehér Házban találkoztunk az elnökkel. Ezen a találkozón Nixon al­elnök és Herter államtitkár is részt vett. Kissé nyugtalan a természetem. Nyílt ember vagyok, s lehet, hogy talán nem volt egészen diplomatikus eljárás, amikor - mindjárt első be­szélgetésünk alkalmával megkérdez­tem: Miért mondott az alelnök olyan beszédet érkezésem előestéjén? Ala­csonyabbrangú egyének ellenséges beszédeiről és cikkeiről nem is szól­va. Az elnök kijelentette, hogy Ni­xon beszédjét nem olvasta. Azt mondtam tehát, hogy már nincs is értelme, hogy elolvassa a beszédet, mert már a múlté. (Taps.) Ez egy apróság, mely bizonyos mértékben jellemzi a tengerentúli vendég foga­dásának előkészítését. A második dolog: Önök moszkvaiak és nemcsak önök. hanem m<#den szovjet ember, oroszok, ukránok, bjeloruszok, üzbégek, grúzok, kaza­hok, örmények, valamennyi nép min­denkor méltóképpen fogadják ven­dégeiket. Bármelyik országot képvi­Ha azt mondanám, hogy minden vi- ! s e'.ie i­3 8 vendég, bármilyen politikai tás kérdés megszűnt, amikor bejár tuk az amerikai városok bizonyos ré­szét, találkoztunk és elbeszélgettünk sok amerikaival, nem mondanék iga­zat. Csak politikailag korlátolt egyén vélheti, hogyha valamit kimond, az úgy is történik. Nem. Ilyen fontos kérdések megol­dásához nem elég egy látogatás, egy út. Nagy erőfeszítés, még sok össze­jövetel kell ahhoz, hogy teljesen megértsük egymást, hogy elérjük azt a célt, melyet pártunk, népünk és szovjet államunk mindenkor elénk tűzött: a különböző rendszerű álla­mok békés együttélésének biztosítá­sát, és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján a népek biztonsá­gának garantálását. Szeretném el­mondani, hogy mit éreztünk, amikor első ízben léptünk az Amerikai Egye­sült Államok földjére. Őszintén megmondom, vegyes ér­zelmekkel szálltam ki. Ennek az volt meggyőződést valljon, ha a mi vem dégünk, kenyérrel és sóval kínáljuk, és nem csak látszólag, hanem való­ban őszinte tiszteletet tanúsítunk iránta. (Taps). De ott az Egyesült Államokban ilyesmit láttam: Me­gyünk az elnökkel, óriási tömeg áll körülöttünk, valaki a kezével üdvö­zöl. De látom, hogy gyorsan leránt­ják a kezéť, mintha villanyáramütés érte volna. (Derültség a teremben). Eleinte nehezen tudtam megérteni, hogy miről van szó. Elhatároztam tehát, hogy figyelmesen arcába né­zek azoknak, akik utunk mindkét oldalán sorakoztak. Könnyed fejbó­lintással kezdtem őket üdvözölni és sokan hasonlóképpen válaszoltak. Mi történt tehát? Később tudtam meg, tíz perccel azelőtt, hogy az elnökkel a Fehér Házba hajtattunk, útvonalunkon gép­kocsi hajtott véqiq a következő fel­iratú plakáttal: Méltóképpen, udva­riasban, de taps és üdvözlés nélkül fogadni a vendéget! (Zaj a terem­ben). Ekkor megkérdeztem Lodge urat, az elnöknek kalauzolásommal megbízott képviselőjét: Igaz ez? Megmagyarázta, hogy valóban elha­ladt erre egy ilyen plakátot vivő gépkocsi. Azt azonban nem tud iák, kié volt az autó. (Derültség a te­remben). Állítólag áttörte a rendőr­kordont. Amikor hivatalos szemé­lyiségek ilyen magyarázatot adtak, kijelentettem, nem tudom eiképzel­ni, hogy a rendőrség, mely engem oly jól őrzött, nem vette észre a pla­kátos autót. (Derültség a teremaen). Meggyőződésem, hogy az elnök ezt nem tudta és hogy nemcsak az el­nök, hanem az összejöveteleinket szervező emberek akaratától függet­lenül történt ez. De ahogy mi mond­juk, szöveg nélkül nincs dal. (Za.j a teremben). Amerikai földön tett első lépése­inktől kezdve oly buzgón kezdtek őrizni, hog.v nem volt módomtan érintkezni az egyszerűbb emberek­kel. Olyan volt, mintha házi őrizet­ben tartottak volna. (Derültség a te­remben). Csukott autóban kocsíkáz­taitak és csak az ablakon keresztül láthattam a bennünket üdvözlö em­bereket. Az emberek üdvözöltek minket, noha gyakran nem is lát­tak engem. Távol áll tőlem az a szán­dék, hogy az amerikai nép részérő! megnyilvánuló baráti érzelmeket sze­mélyemnek, vagy talán a kommunis­ta ideológiának tulajdonítsam. Az amerikaiak üdvözleteikkel azt fejez­ték ki, hogy velünk együtt a béke­harc, a népeink barátságáért folyta­tott küzdelem álláspontján állnak. (Taps.) Nem fogom részletesen felsorolni az amerikaiakkal lefolyt találkozóin­kat. Önök tudnak róluk. Jártunk Washingtonban, majd New Yorkban, ahol a szovjet kormány nevében az ENSZ szónoki emelvényéről előter­jesztettem a teljes és általános le­szerelés tervét. ^Taps.) New Yorkból elindultunk az Ame­rikai Egyesült Államok nyugati part­vidékére, Los Angelesbe és San Franciseoba. Irmen Iowa államba és Pennsylvánia nagy ipari központjába, Pittsburgba. Végül visszatértünk Washingtonba. Szép kis út volt. Lát­tuk az Egyesült Államok különböző vidékeit, különböző emberekkel ta­lálkoztunk. Sok szép találkozón és megbeszé­lésen vettünk részt. De más jellegű találkozók is voltak. Utunk első fe­lében észrevettük, i hogy mindig ugyanazt a lemezt tették fel: a szó­nokok azt állították, hogy én kijelen­tettem: Eltemetjük a kapitalistákat. Eleinte külön megmagyaráztam, hogy is hangzott ez a valóságban: el­temetjük a kapitalizmust abban az értelemben, hogy a szocializmus el­kerülhetetlenül felváltja ezt a le­tűnő társadalmi rendszert, éppúgy, mint annak idején a kapitalizmus le­váltotta a feudalizmust. Később lát­tam, hogy azok, akik oly makacsul ismétlik e kérdéseket, egyáltalán nem akarnak választ; világos volt kitűzött céljük: megfélemlíteni a kommuniz­mussal azokat, akiknek csak nagyon _ homályos elképzelésük van arról­hogy mi is a kommunizmus. Los Angelesben az egyik fogadá­son a város polgármestere, aki nem rosszabb más polgármestereknél, de talán kevésbé diplomatikus, újra eb­ben a szellemben kezdett beszélni. Azt mondtam: Talán minden város­ban, minden gyűlésen rosszindula­tukkal akarnak tüntetni? Ha így akarnak fogadni, mi marad hátra — ahogy az orosz közmondás mondja: Idegen kapuktól egyszerűen hatra arc! (Taps.) Ha még nem értek meg a tárgya­lásra, ha még nem tudatosítottak a hidegháború felszámolásának szük­ségét és ha félnek a felszámolásától, ha folytatni akarják, mi nem ázunk el szárazon. Kellő türelmet és böl­csességet tanúsítunk. Hazánk 5 or? jól megy, népünk nemegyszer bebi­zonyította bölcsességét és erejét, akaratát és képességét, hogy le tud­ja küzdeni a nehézségeket, védel­mezni tudja hazáját és a békét. (Taps.) Méltó választ tud adni, ha az ag­resszív erök megkísérelnek szurony"-, szegezni mellünknek. (Taps.) Tehát afféle diplomáciai tárgyalá­sokat kellett kezdenem. Felkértem Gromiko külügyminisztert, jelertsa ki Lodge úrnak, az elnök képviselő­jének, aki engem kalauzolt, hogy ha nem lesz rend. nem tartom lehetsé­gesnek utam folytatását és kényte­len leszek visszatérni Washingtonba s innen Moszkvába. Ez szemmel láthatóan hatott. Lod­ger úr Gromiko útján azt üzente, hogy ajánlja, menjek a program szerint San Franciscoba és más városokba, s hoqy a helyi hivatalok intézkedé­seket tesznek, hogy ilyesmi ne for­duljon elő. Meg kell jegyeznem, hogy a tárgyalás Gromiko elvtárson ke­resztül éjjel történt; amikor reggel felébredtem, valóban minden meq­változott. S amikor Los Angelesből San Fr^n­ci-scoha mentünk, — képletesen szól­va — levették bilincseimet és ki­szállhattam a vasúti kocsiból (Taps), taláľkozíiáttam áz emberekkel. (Taps.) Az emberek megszorították a kezemet és én is az övékét. Tap­soltak, nevettek, éppúgy mosolyog­tak, mint önök, moszkvaiak, amikor vendégeiket fogadják, amikor örülnek vendégüknek és mindent megtesz­í nek, hogy a vendégek jól érezzék magukat önöknél, mint olyankor szo­kás, ha a vendégeket jól fogadják. (Taps.) Amikor San Franciscoba érkeztünk, ragyogóan sytött a nap, gyönyörű nyári nap volt, mint nálunk. E szép város éghajlata egészen más volt. a nap sugarai melengettek bennünket, s a szívélyes kényszeredetten üdvöz­lés melegebbül hatott. BARÁTI TALÁLKOZÓK AZ AMERIKAI NÉPPEL Rendkívül hálásak vagyunk Chris­topher úrnak, San Francisco polgár­mesterének, Braun úrnak, Kalifornia állam kormányzójának, San Francis­co lakóinak és mindazoknak, akik megértéssel fogadták látogatásun­kat, a népeink közti béke és barát­ság, a világ népei közötti béke és barátság látogatását. (Taps.) Minden lehetőséget megkaptunk, hogy egyszerű, emberekkel találkoz­hassunk és beszélgessünk. Pe.-sze nem volt ehhez elég fizikai lehetősé­günk, d* ennek látogatásunk rövid­sége volt az oka. Őszintén megmon­dom önöknek, eloszlottak a helyi hivatalok rossz szándékairól támadt kételyeim. Mindjárt jó kapcsolatokat vettünk fel e naqy és szép város la­kóival. Külön szeretném kiemelni találko­zónkat * kikötőmunkásokkal. Brid­ges úr, a kikötő- és rakodómunká­sok szakszervezetének vezetője meg­hívott engem és elvtársaimat, láto­gassuk meg a rakodókat és beszél­gessünk el velük. Szívélyes találko­zó volt. A rakodók egyszerű és őszin­te emberek. Közöttük úgy éreztem magam, mint a szovjet munkások között. (Taps.) Lelkesen fogadtál: a szovjet munkások nevében átadott üdvözletemet. Kértek, viszonzásul őszinte üdvözletüket adjam át önök­nek. (Viharos taps.) Visszagondolok a San Fran-isco közelében levő San José-i számoló­r pgyárban tett látogatásunkra. T. Watson úr, az üzem igazgatója, az alkalmazottak- és munkások sziv^'ye­sen fogadtak bennünket, részletesen ismertették a bonyolult termelési fo­lyamatokat, orosz nyelvű magyará­zattal szolgáltak s ez különösen ked­ves figyelmesség volt részükről. Ma­ga az üzem berendezése, termelésé­nek megszervezése jó hatást tett ránk. Később megfigyeltem az egyik tolmács ukrános hangsúlyát. Kérdem őt ukránul, hogy hivják? Azt vála­szolja: Marcsenko. (Derültség). Üd­vözlöm, mondom ukránul. Vannak szülei? Vannak. Mondom neki: Üd­vözöltetem a szüleit. Megköszönte. (Derültség a teremben). A vendégszerető San Franciscóban tartózkodásunk ideje is letelt és más amerikai városba kellett repülnünk. Iowa állam Des Moines városa \olt látogatásunk következő állomása, mely az Egyesült Államok mezőgaz­dasági termelésének egyik legfonto­sabb központja. Miután szívélyes találkozón vettünk részt az állam kormányzójával, a vá­ros polgármesterével, a kereskede­mi és közéleti körök képviselőjével, kimentünk a város mögötti kukorica­mezőkre, melyek oly kedvesek szí­vemnek. (Derültség a terein oen, taps.) Meg kell hagyni, az ameri­kaiak értenek a kukoricatermesztés­hez, négyzetesen vetik a kukoricát, jól gondozzák a földeket. Persze ott is találtam különféle fogyatékossá­gokat. (Derültség a teremben). Ma­gánál a kukorica szakértőjénél, régi ismerősömnél, Garst úrnál is túl sű­rűn volt vetve. Persze barátian fel­hívtam erre a figyelmét. (Derültség a teremben.) Garsl úr a legnagyobb vendégsze­(Folytatás a 4. oldalon) ŰJ SZÖ 5 * 3959. szeptember ÍO.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom