Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-30 / 271. szám, szerda

Hruscsov elvtárs beszéde a moszkvai Sportpalotában (Folytatás a 3. oldalról) retettel fogadott: érdekes összejöve­telt rendezett számunkra a farme­rekkel. Találkoztunk Adlay Steven­sonnal. a Demokrata Párt vezető té­nyezőjével, aki Chicagóból érkezett oda. őszinte és baráti beszélgetést folytattam vele. Eqy másik epizód is eszembe jut: Amikor meqlátoaattuk az egyetemet, eav fiatal diák lapot nyomott a kezembe. A lap eqy naav cikket közölt, melyben — mint kö­zölték velem - a diákok üdvözö.ték érkezésemet. A cikkben azonban azt állították, hoqv a diákok Ielkessjés. üdvrivalqás nélkül üdvözölnek ben­nünket. És mi történt? A diákok, akiknek nevében a cikket írták, ezek az életbe iépő fiatalok épp olvan lel­kesedést tanúsítottak, mint a mi ifjúságunk. Kiáltottak, tapsoltak, vi­harosan kifejezték lelkesedésüket, ilyen jelszavakat hallottunk: Hrus­csov elvtárs! Nyikita! és még más egyszerű és szívélyes szavakat. (Vi­haros taps). El kell mondanom önöknek azt a szívélyes fogadtatást. melyben az eavik legnaqvobb amerikai iparváros lakói, a kohászok és qépipari mun­kások városának. Pittsburqnak lakói részesítettek minket. Nagy barátsá­got és tiszteletet tanúsítottak irán­tunk. Nem nagyon éreztem magam a bőrömben, amikor a repülőtérről autón távoztam. Éjfélkor érkeztünk Pittsburqba. Sötét éjszaka volt. Ami­kor behajtattunk a városba, az or­szágút mentén mindenütt autók, em­berek álltak; láttam arcukat, hal­lottam üdvözlésüket. Pittsburgban meglátogattuk a Mes­te cég gépipari üzemét. Éreztük, az üzem igazgatósága mindent meg­tett, hogy megismertessen bennün­ket az üzemmel, hogy lehetővé te­gye a munkafeltételek megismeré­sét. Áthaladtunk az üzemen, beszél­gettünk a munkásokkal. Szeretnék itt még egy érdekes dolgot hangsú­lyozni. Amikor beléptünk, üdvözöl­tek bennünket, de tartózkodóan, ám minél közelebbről ismerkedtünk meg a munkásokkal, annál szívélyeseb­ben fogadtak b nnünket. A munká­sok viharosan kifejezésre juttatták, mennyire becsülnek bennünket, a szovjet állam, a szovjet nép képvi­selőit. Visszaemlékezem a pittsburgl vál­lalkozó körökkel és értelmiségiekkel való találkozásra is, amelynek szín­helye a helyi egyetem volt. Mint szokásos, itt is ebédet rendeztek Az ebéden beszédek hangzottak el, amelyek - úgy tűnt nekem — a2 országaink közötti baráti kapcsola­tok kialakítása szükségességének reálisabb felfogását tükrözték. Bárki beszédem hallatán azt gon­dolhatná, hogy Hruscsov baráti ta­lálkozókról beszél, de eltitkolja az ellenséges tüntetéseket. Nem, nem szándékszom elhallgatni az irányom­ban és irányunkban megnyilvánult el­lenséges viszonyról tanúskodó té­nyeket. Igen. ilyenek is előfordul­tak. Éppúgy, amint az amerikai újság­írók elkísértek engem az Amerikai Egyesült Államokban tett utamon, ugyanígy különféle országok fasisz­ta szökevényei is városról városra vándoroltak és néhány siralmas kis plakátot állítottak ki közbámulatra. Találkoztunk rossz, haragos amerikai arcokkal is. Nagyon sok jó volt ott, de nem szabad megfeledkeznünk a rosszról sem. Ez a kis kukac, illetve helyesebben nagyféreg még él és a jövőben is életjelt adhat. . Miért beszélek itt erről? Azért, hogy elhidegüljenek a Szovjetunió és az USA közötti kapcsolatok? Nem Azért beszélek erről, mert meg kell ismerni az igazságot, hogy necsak a dolog egyik oldalát lás­sák, amelyik számunkra kellemes, hanem a másik szélmenti oldalát is, amelyet nem jó takargatni. Amerikában vannak erők, amelyek ellenünk, a feszültség enyhítése el­len, a hidegháború megőrzése érde­kében működnek. Ez előtt szemet húnyni azt jelentené, hogy gyen­geséget nyilvánítunk a rossz erők, a rosz szellem elleni harcban. Nem! Le kell őket vetkőztetnünk, pellen­gérre kell állítanunk, nyilvánosan korbácsolnunk, meg kell őket pör­kölnünk, mint az ördögöt a katlan­ban. (Nevetés, taps.) Hadd dühöngjenek azok, akik a hi­degháborút akarják folytatni. Az egyszerű emberek nem támogatják őket, nem támogatják őket azok, akiknek józan emberi eszük van. (Taps.) Pittsburgba vezető utunk fejezte be az Amerikai Egyesült Államok­ban tett vándorlásunkat. Az USA­ban tett utunkról való beszámolóm végén szeretném őszinte köszöne­tünket kifejezni azon városok pol­gármestereinek és azon államok kor mányzóinak. amelyeket meglátogat tunk, a vállalkozó körök és az értei miség képviselőinek, a vállalatok é­egyetemek kollektíváinak, a munká­soknak és farmereknek, a közszer­vezetek valamennyi képviselőjének. Szeretném főleg kiemelni azt a nagy munkát, amelyet Wagner úr, New York város polgármestere, Christopher úr, San Francisco város polgármestere, Galager úr, Pittsburg város polgármestere, Dávid Lawren­ce, Pennsylvania állam kormányzó­ja, a pittsburgi egyetem rektora, Edward Hilton, Iowa állam egyete­mének rektora, Erik Johnston, Ró­bert Goling, Cyrus Eaton, Thompson, Upston, Frank Mesta Rockwell, Garst és mások végeztek. (Viharos taps.) A hazánk iránti, hazánk nagy né­pe iránti tisztelet fontos megnyil­vánulása volt a számos ajándék is. New York és Pittsburg városok pol­gármesterei emlékül városuk jelké­pes kulcsait ajándékozták nekünk. Egyébként azt mondottam, hogy kul­csaikat elfogadom, a bizalom jelé­nek tekintem, de megígérem nekik, nyugodtak lehetnek - e kulcsokat sohasem fogjuk használni tulajdo­nosaik engedelme nélkül. (Viharos taps.) Az International Harwester Tár­saság filmet ajándékozott nekem a kukoricáról, Eisenhower elnök saját farmjáról egy tenyésztehenet, Strauss tengernagy 'egy fiatil bi­kát és tehenet, Coolidge farmer te­nyészkancát. (Élénkség a teremben, taps.) Megajándékoztak bennünket számos más ajándékkal is, amelyek­ért őszintén hálásak vagyunk. (Taps.) Szeretném megjegyezni, hogy az amerikai sajtó, a rádió és televízió széleskörűen és lényegében helye­sen, objektíven számolt be az Egye­sült Államokban való tartózkodá­sunkról. Természetesen előfordultak ellenséges támadások is egyes új­ságírók részéről, de nem ők adták meg az amerikai sajtó hangját. Az Amerikai Egyesült Államokban tett utamon engem és elvtársaimat elkí­sért Lodge úr, az elnök személyes képviselője, Buhaman úr, a külügy­minisztérium protokollfőnöke. Thomp­son úr, az Amerikai Egyesült Ál­lamok szovjetunióbeli nagykövete feleségeikkel és más hivatalos sze­mélyiségekkel együtt. Elismerésemet kell kifejeznem nekik, különösen Lodge úrnak, aki mindent megtett, hogy megteremtse utunk szükséges feltételeit, igyekezett bennüket meg­ismertetni az USA nagy részének életével. (Taps.) Tréfásan azt mondottam Lodge úrnak: „Ha a sors egy lakatlan szi­getre sodorna engem, a Szovjetunió munkásosztálya és kommunista párt­ja képviselőjét és őt, a kapitalista világ képviselőjét, akkor kétségte­lenül megtalálnánk a közös nyelvet és biztosítanánk a békés együtté­lést ezen a szigeten. (Nevetés, taps.) Miért ne biztosíthatnák tehát a különböző társadalmi rendszerű álla­mok együttélésüket? Államaink is olyanok,, mintha egy szigeten volná­nak. Hisz a jelenlegi közlekedési eszközök mellett, amelyek közel hoz­ták egymáshoz a világrészeket, föl­dünk valóban kicsi. És ezt tudni kell. Ha tudjuk az együttélés szük­ségességét, békeszerető politikát kell folytatnunk, barátságban kell élnünk, a fegyvereket nem csör­tetnünk kell, hanem meg kell sem­misítenünk. (Taps.) Elvtársak, szeptember 25-én új­ból összejöttünk az Egyesült Álla­mok elnökével a Fehér Házban és vele együtt helikopteren a Camp Davidnak nevezett vidéki székhelyé­re mentünk. Ott tartózkodtunk szeptember 25-én, 26-án és 27-én. Nyílt, baráti megbeszéléseket foly­tattunk. Kifejtettük kormányaink ál­láspontját a legfontosabb nemzet­közi kérdésekben, valamint a szov­jet-amerikai kapcsolatok javításá­nak kérdéseiben. Ezeken a találko­zókon és megbeszéléseken részt vet­tek és hasznos munkát végeztek Herter úr, az Egyesült Államok kül­ügyminisztere és Gromiko elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere, va­lamint a kíséretemben levő más elvtársak. Az Amerikai Egyesült Államok el­nökével folytatott véleménycsere fő eredménye kifejezésre jut a közös közleményben, amelyet ma közölt a sajtó. Nem kétséges, hogy ezt a do­kumentumot megelégedéssel fogad­ják mindazok, akiknek é.'dekuk a béke szilárdítása. (Taps.) Szem előtt kell azonban tartanunk, hogy mi ketten az elnökkel érthe­tően nem küszöbölhetjük ki a hi­degháborúnak hosszú évek alatt fel­halmozódott minden hordalékát. E szemét eltakarításához és nem­csak eltakarításához, hanem meg­semmisítéséhez is időre van szük­ségünk. Még nagyon frissek egyes jelenségek amelyek elválasztanak bennünket Egyes tényezők néha azt mondják, hogy nehéz elszakadni a \ régi pozícióktól, a régi nézetektől, a régi szabályoktól. De megmon­dom önöknek teljesen őszintén, drága elvtársaim, hogy az Ameri­kai Egyesült Államok elnökével konkrét kérdésekről folytatott meg­beszélésekből és tárgyalásokból azt a benyomást szereztem, hogy őszin­tén óhajtja a hidegháborús állapot felszámolását, a normális kapcso­latok kialakítását országaink kö­zött, s a kapcsolatok megjavításá­nak elősegítését valamennyi ország között. (Taps.) ÁLTALÁNOS ÉS TELJES LESZERELÉST! A béke ma oszthatatlan. Nem biz­tosíthatja csupán két vagy három ország törekvése. Ezért a békéért úgy kell harcolni, hogy részt ve­gyen benne valamennyi nemzet, va­lamennyi állam. Az Amerikai Egyesült Államok el­nökével véleménycserét folytattunk a leszerelés kérdéséről. Kijelentet­te, hogy az Egyesült Államok kor­mánya tanulmányozza javaslatunkat és hogy az Amerikai Egyesült Álla­mok éppúgy, mint mi, teljes lesze­relést óhajt ellenőrzés mellett. Ügy tűnnék, hogy semmi okunk sincs huzavonára e kérdés megoldásában De másrészt a leszerelés kérdése oly komoly, hogy nem követelhet­jük partnerünktől, hogy egyszerre és gyorsan oldja meg. Ezt a kérdést át kell tanulmányozni, hogy megta­láljuk azt a megoldást, amely va­lóban kialakítaná a bizalom légkö­rét és biztosítaná a leszerelést s az államok békés együttélését. Ezért ne siessünk most a véleményalkotás?!:, bírjuk még ki, adjunk az államfé-­fiaknak időt javaslataink áttanul­mányozására. De nem maradunk tét­lenül, hanem bebizonyítjuk, hojy szükséges a teljes és általános le­szerelés. (Taps.) Javaslatainkat a megegyezés alapjá­nak tartjuk. Hajlandók vagyunk meg­tárgyalni minden módosító javisla­tot dokumentumunkkal, javaslatunk­kal kapcsolatban. Készek vagyunk megtárgyalni más javaslatokat is, amennyiben benyújtják őket, és amennyiben ugyanazokat a célokat követik, mint mi. Véleménycserét folytattunk az elnökkel a német kér­désről is, a békeszerződés megkö­tésének kérdéséről, igyekeztünk be­bizonyítani — úgy vélem, sikerrel -, hogy a Nyugaton helytelenül ma­gyarázták a békeszerződés meqkó­tésére tett javaslatunkat. Egyes em­berek emellett túlságos hevességtói tettek tanúságot, azt mondottak, hogy ez ultimátum, stb. Azok az emberek, akik így , jár­tak el, nyilvánvalóan a hideghábo­rús állapot meghosszabbítására tö­rekedtek. Sőt arra igyekeztek, hogy a Németországgal kötendő béke­szerződésre tett javaslatainkat majd­hogy hadüzenétnek tüntessék fe!. Er­re azért van szükségük, hogy el­ferdítsék a Szovjetunió békés állás­pontját! Véleménycserét folytattunk a kor­mányfői találkozó megrendezéséről is. Eisenhower elnök, valamint én is előadtuk kormányaink álláspontját, és megegyeztünk abban, hogy az ilyen találkozók szükségesek és hasznosak. Az Amerikai Egyesült Államok ei­nökével véleménycserét folytattunk a Szovjetunióban teendő látogatá­sának időpontjáról. Az elnök eleinte ez év októberének végén szándéko­zott a Szovjetunióba jönni. De meg­kérdezte tőlem: „Melyik évszak a legkedvezőbb az önök országának meglátogatására? Elgondolkoztam. Mi moszkvaiak az év minden sza­kában szeretjük Moszkvát. De szá­munkra éppúgy, mint valamennyi embernek a legkellemesebb a tavasz, amely megtestesíti az örömöt, a vi­haros, viruló megújhodást. Ezért azt mondottam, hogy nézetem szerint a legjobb volna, ha május végén vagy június elején jönne. Jó volna, ha az elnök magával hozná feleségét, fiát, annak feleségét, valamint unokáit. Szívesen látnánk az elnök fivérét, aki Nixon úrral együtt járt hazánk­ban. Az elnök oly szíves volt, meghí­vott a farmjára. Megmutatta nekem kukoricáját, hisz csak nem látogat­hattam el az elnökhöz anélkül, hogy ne nézném meg a kukoricát, igaz? (Nevetés.) Megtekintettem a borja­kat, a fiatal bikákat Eisenhower el­nök farmján, pompás állatok. Meg kell mondanom, hogy ez a farm az elnökhöz mérten nem nagyon nagy, ha figyelembe vesszük eme gazdag állam nagyságát. Nem nagyon gaz­dag a farm, földje sem valami kü­lönleges, de az elnök azt mondotta, gondoskodni akar arról, hogy a föld megjavuljon és így munkájával jó emléket hagyjon maga után. A far­mon megismerkedtem az elnök uno­káival és konferenciát tartottam ve­lük. (Nevetés.) Megkérdeztem tő­lük akarnak-e Oroszországba jön­ni. Az unokák egyhangúlag, a leg­kisebbtől a legnagyobbig kijelen­tették, hogy akarnak Oroszországba, akarnak Moszkvába jönni. (Élénkség a teremben.) A legidősebb unoka 11 éves, a legkisebb lányunoka 3 — 4 éves. Biztosítottam őket támogatá­somról. Tréfásan azt mondtam az elnöknek, hogy a látogatásról köny­nyebben megegyezünk unokáivá', mint vele. (Derültség a teremben, taps.) Az unokák ugyanis jó kör­nyezetben vannak, de őt nyilvánva­lóan bizonyos akadályok gátolják ab­ban, hogy kívánságát olyan szellem­ben és abban az időben valósítsa meg, amikor szeretné. (Élénkség a teremben, taps.) Szeretném megmondani önöknek, drága elvtársaim, nem kételkedem az elnök készségében, hogy minden akaratát és erejét latba veti a meg­egyezés elérésére országaink kö­zött, hogy baráti kapcsolatok alakul­janak ki nemzeteink között és hogy elérjük az akut kérdések megoldá­sát a béke megszilárdítása érdeké­ben. (Taps.) De az a benyomáson, hogy Ame­rikában vannak még olyan erők is, amelyek ellentétes irányban hatnak azzal, amit az elnök akar. Ezek az erők a hidegháború és lázas fegy­verkezés folytatását akarják. Hogy ezek az erők nagyok-e vagy kicsi­nyek, befolyásosak-e vagy kevésbé befolyásosak, vajon győzhetnek-e az elnököt támogató erők — az ameri­kai nép teljes többsége támogatja-e őt — e kérdés végleges megvála­szolásával nem sietnék. Az idő jó tanácsadó — ahogy az oroszok mondják: A reggel bölcsebb, mint az est. Ez igen bölcs mondás, vár­juk meg tehát a reggelt. Annál is inkább, mert mi alkonyatkor érkez­tünk meg és én már este beszélek. És lehet, hogy nem egy reggel mú­lik el, míg ezt helyesen megítélhet­jük. De nem fogunk ölbe tett kéz­zel várni a virradatra, kivárni, mer­re hajlik a nemzetközi kapcsolatok mutatója. Mi mindent megteszünk, hogy a barométer mutatója ne for­duljon se „viharosra", sem pedig ,,változékonyra", hanem hogy derült időjárást, „derűt" mutasson. (Viharos taps.) Meggyőződésem, elvtársak, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a béke erői mérhetetlenül megnövekedtek, amikor a szocialista tábor kb. egy­milliárd embert számlál és óriási termelési lehetőségekkel rendelke­zik, amikor a Szovjetunió elérte ipa­ra és mezőgazdasága nagy fellendü­lését, a tudomány, technika és kul­túra felvirágzását, a béke érdekében -sokat tehetünk. Mi tetteinkben a jó­zan észre, az igazságra, az egész nép támogatására támaszkodunk. Ezenkívül hatalmas potenciálunkra támaszkodunk. És tudják meg azok, akik fenn akarják tartani a hi­degháborús állapotot azért, hogy előbb-utóbb forró háborúvá változ­tassák: vegyék tudomásul, hogy a mi korunkban csak őrült kezdhet há­borút és hogy annak lángjaiban ő maga pusztul el. (Taps.) A nemzeteknek ezekre az őrültek­re kényszerzubbonyt kell húzniok. Hiszünk benne, hogy az államférfiúi bölcsesség, az emberi ész győz. (Taps.) Puskin gyönyörű szavait idé­zem: „Éljen az ész, pusztuljon a sötétség! (Taps.) Drága moszkvai elvtársak. Mérhe­tetlenül boldogok vagyunk, hogy visszatértünk hazánkba, hogy látjuk a szovjet emberek drága arcát. (Taps.) Éljen a nagy szovjet nép, amely a dicső lenini párt vezetésé­vel sikeresen építi a kommunizmust! (Viharos taps szakítja félbe Ny. Sz. Hruscsov szavait.) Éljen a szovjet-amerikai barát­ság! (Viharos, hosszan tartó taps.) Éljen a világ valamennyi nemze­te közötti barátság! (Viharos ünnep­lésbe átmenő hosszan tartó taps, mindenki feláll. A gyűlés a Szov­jetunió himnuszával ér véget.) Vita Ny. Sz. Hruscsov sajtóértekezletén szeptember 27-én a washingtoni Nemzeti Sajtóklubban Amint lapunk tegnapi számában már közöltük, Nyikita Hrus­csov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke amerikai körút­járól Washingtonba való érkezése után a Nemzeti Sajtóklubban összejött a világsajtó képviselőivel. Az alábbiakban közöljük a sajtóértekezleten Hruscsov elvtárs­nak feltett kérdéseket és a rájuk adott válaszokat. Washington (TASZSZ) ­KÉRDÉS: A Nemzeti Sajtóklubban tartott sajtóértekezletén látogatása kezdStén felhívást tett az USA és a Szovjetunió közötti közszükségleti árucikkekkel folytatott közös keres­kedelem lényeges kibővítésére. Vé­leménye szerint az ön amerikai lá­togatása hozzájárul a két ország kö­zötti békés kereskedelem növelésé­hez? NY. SZ. HRUSCSOV: Szeretném el­sősorban hangsúlyozni, a nyugati saj­tót képviselő urak jól értsék meg, a Szovjetunió nem gyarmat. Orszá­gunk az egyik legnagyobb ipari nagy­hatalom. Olyan ipara, oly gazdasági potenciálja, oly fejlett tudománya és technikája van, hogy ez biztosítja számunkra minden áru termelését, valamint az ipar és a mezőgazdaság gyors növekedését szolgáló termékek gyártását, valamint a közszükségleti áruk termelését is. Ha az Amerikai Egyesült Államok egyes tényezői virslit vagy cipőt akarnak nekünk el­adni, akkor ez természetesen nem al­kalmas áru az országaink közötti kereskedelem bővítésére. Az ilyen áru termelésére másutt keressenek vásárlókat. Azt akarjuk vásárolni, ami iránt érdeklődünk és azt akarjuk eladni, ami iránt önök érdeklődnek. Emellett nem zárjuk ki a közszük­ségleti árukat, valamint a termelés fejlesztésére szükséges árukat, pl. gépi berendezéseket. KÉRDÉS: Véleménye szerint most jobban fognak fejlődni a szovjet­amerikai kulturális kapcsolatok? NY. SZ. HRUSCSOV: Ez nem tőlünk függ. Mi a küldöttségek széleskörű cseréjét, a szellemi értékek cseréjét óhajtjuk és hajlandók vagyunk min­den téren fejleszteni a szovjet-ame­rikai kulturális kapcsolatokat ésszerű, kölcsönösen elfogadható alapokon. Azt óhajtjuk, hogy erre hajlandó le­gyen az Amerikai Egyesült Államok is. KÉRDÉS: Az Ön véleménye szerint voltak-e úgynevezett tervezett kísér­letek arra, hogy meggátolják az önök jó fogadtatását Amerikában? Ha igen, véleménye szerint ki tervezte őket? NY. SZ. HRUSCSOV: Egyetértek Önnel, Shore úr, azzal, amit akkor gondolt, amikor kérdését leírta. (Ne­vetés.) De nem illik, hogy a vendég ujjal mutasson azokra az emberekre, akik látogatásomat önmaguk leküzdé­sével, vagy pedig bizonyos kénysze­rűségből fogadják. Ezzel természete­sen nem a magasállású személyisé­gekre gondolok, hanem egyes embe­rekre, akik eléggé jelentős szerepet játszanak az Amerikai Egyesült Ál­lamok államgépezetében. Igaz, hogy látogatásomat nem óhajtotta minden­ki, de azoknak a személyeknek, akik meg akarták akadályozni jó fogad­tatásomat Amerikában, ez nem sike­rült. KÉRDÉS: Elnök úr, a közös nyi­latkozatban, amelyet felolvasott, arról van szó, hogy a két fél kifejtette nézetét a berlini kérdésről. Megvál­tozott a Szovjetunió álláspontja az Ön — Eisenhower elnökkel folytatott - megbeszélései után? NY. SZ. HRUSCSOV: Ez nagyon bo­nyolult kérdés, nem lehet rá egysze­rűen válaszolni. Ezenkívül nem isme­retes, hogyan értelmezi e problémát e kérdés feltevője, hogyan értelmezi Berlinnel kapcsolatos "álláspontunkat. Miután azonban a berlini kérdésben elfoglalt álláspontunkat eléggé szé­lesen kifejtettük, az elnök úrral vé­leménycserét folytattunk e kérdésről, melynek során e kérdés felfogásában sok tekintetben közös volt a vélemé­nyünk. Ügy vélem, hogy egy sajtóér­tekezlet számára ez teljesen elég. (Élénkség a teremben.) KÉRDÉS: Mit mond ön az orosz népnek az Egyesült Államokról haza­térte után? NY. SZ. HRUSCSOV: Legyenek tü­relemmel holnapig. A repülőgép moszkvai idő szerint délután 3-kor érkezik Moszkvába és 4 órakor be­szélek a moszkvaiakhoz. Ha meg akarja hallgatni (nem tudom, közve­títik-e beszédemet önöknél), a rádió­ból megtudhatja, mit mondok a moszkvaiaknak, ha nem, beszédemet (Folytatás az 5. oldalon) ÜJ SZÖ 2 * 195 9- szeptember 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom