Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-20 / 261. szám, vasárnap

Miroslav Zihmund — Jirí Hanzelka: HETVENKÉT MINARET ^llllIIlllllIIIIIMIIIIIIIIllllllilllIIIIIIIlllIlllllllIlllllllllllllIlllllllllIIIllllllllllllllIIMIIIIIIIMIIIIIIIlllllllllllllllIIllllllIflIlllIMlIIIIHt; Szarajevó, a minaretek városa ď}gy régi cseh katonanóta azt w^j állítja Hercegovináról, hogy csupa róna". Hát ez egyáltalán nincs Igy. Hercegovina „csupa bütyök", vagyis hegy. Erről tüstént meggyőződünk, ha mondjuk Han Pogledból körülnézünk a tájon. Valamikor Sándor király vadászott itt szarvasokra, a környező hegyek mindmáig felperzselt erdők nyomait viselik magukon, itt is, ott is partizántemetőket és emlékműveket találunk, rajtuk hosszú sorban neveket — azokét a lakosokét, akiket negyvenkettőben az SS-hordák kínoztak halálra. Hiába keresnénk rónaságot, amikor elindulunk a Romanija-hegységen keresztültörő országúton, a Szarajevót környező medence felé, s alig jutunk ki a szarajevói katlanból, Podorasce előtt olyan kanyarok fogadnak, amelyek becsületére válnának a Kordilleráknak is. A rónákról szóló nóta ellen tiltakozik a Neretva-folyó is, amely mélyen fúrja bele magát a köves, szakadékos völgybe, mihelyt kihuppan a Jablanicsko-tó gátja mögül. Az első pillanattól kezdve, hogy elhagytuk Szerbiát, az a gyanúnk, hogy az egykori muzsikus, aki nótát szerzett Hercegovináról, melyet a gyalogságnak kellett kiverekednie, hej, hej, vagy soha nem járt Hercegovinában, vagy pedig a Vajdaságra, a Vojvodinára gondolt, s azért mondott helyette Hercegovinát, hogy kijöjjön a versikében a szótagszám. A Vajdaság valóban mesébe illő rónaság. Hogyisne lenne az; hisz egykor tengerfenék volt és fölötte hullámzott az őskori Pannon-tenger. Á tengerfenékből azóta dúsan termő feketeföld lett, folytatása a Magyar Alföldnek, asztalsimán terül el a mennybolt kupolája alatt. A látóhatár egyik szélétől a másikig akadálytalanul futó tekintetünk csak a Duna jobbpartján ütközik bele a Fruska Gora hegyeibe, ezt azonban a b«lgrádi országúton száguldó autós a*ak akkor veszi észre, amikor Újvidéken a Duna túlsó partjára váltott át egy keskeny hídon, amely váltakozva szolgál vonatnak és autóknak. Ezen a vidéken utazva nem akarjuk elhinni, hogy Jugoszlávia évente kereken egymillió tonna búzát hoz be. Hisz ekkora nagy darab dúsan termő földnek az egész országot bőségesen el kellene látnia még akkor is, ha Jugoszlávia többi része csupa hegy és szikla volna. A statisztikai adat azonban itt van, hivatalosan közzétették, nem tehetünk mást, minthogy elhisszük. De valahogy az az érzésünk, hogy ennek a gabonabehozatalnak az oka talán mégis a mezőgazdaság szervezésében rejlik. /"•^^ilencven kilométerre a magyar határtól Zimonyba érkezünk, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó végvárába. A túlsó parAhol Gavrilo Princip pisztolya eldördült = Annak idején többször is beszámoltunk olvaE sóinknak arról, hogy Miroslav Zikmund és Jifí = Hanzelka, a neves cseh utazók újabb világkörüli E útra indulnak. E beszámolóinkban arról is hírt = adtunk, hogy szerkesztőségünk felkérte a két E világhírű cseh utazót, hogy útjukról, a látottak= r ól és tapasztalatainkról, úti élményeikről időnE ként számlojanak be az Oj Szó olvasóinak. A két E cseh utazd készséggel vállalta ezt, és szavukhoz, .líiniiiiiMiiiiiimiiiiiimiiiiiiimiiiiiimmiiiiiiiiiiiimi + zé feszített, kötelekre aggatott tengernyi zászlót, tyegint találkoztunk tehát régi barátunkkal, a Dunával, hűséges útitársunkkal, hogy Bécsből elindultunk. Akkor szegődött kísérőnkül, és Komáromnál, Budapestnél, Újvidéknél ismételten átkeltünk rajta. De tévedés, hisz a víz, ami a híd alatt folyik, nem a Duna, hanem a Száva. — Hát a Duna hol van? - Nagy Ivet vet Belgrád körül, holnap megnézhetik a Kalimegdán tetejéről. Egy kissé fejtörőre emlékeztet az elénk táruló kép, olyan, mintha a természet adta volna fel a földrajztudósoknak. Néhány kilométerrel Belgrád előtt a Duna a Nagy Hadi Szigetbe ütközik, két ágra szakad, és gyöngébbik ága délnek fordul. Aztán újabb sziget áll az útjába, s ez az ág is kettéoszlik. Az így meggyöngült Dunába ömlik bele a hatalmas, kerek négyszáz méter széles Száva. Felmerül a kérdés: a Duna szakad-e a Szávába, vagy a Száva ömlik a Dunába? Hogyan nevezzük azt a folyóvizet, amely innét a tulajdon. képpeni Duna felé törekszik? A két folyó már a , Kalimegdán alatt egyesül-e, vagy csak a Nagy Hadi Sziget végénél, ahol a Duna összesen 750 méter széles? Kielégítő választ erre a kérdésre ígéretükhöz híven tegnap megérkezett M. Zik- E mund és J. Hanzelka első utibeszámolója, ame- = lyekhez eredeti fényképjelvételeket is mellékel- E tek. | Ezzel az utib e számolóval megindítjuk M. Zik- E mund és J. Hanzelka utiélményei sorozatának E közlését. Meggyőződésünk, hogy az Űj Szó olvasói E sok kellemes percet élnek át a két utazó írásai E nyomán. = iiiiiiiiiiiimiiimiimmimiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiimn „Pláne Szarajevóban. Hiszen az Boszniában van, Müllerné. Hiába, kár volt, hogy elvettük BoszniaHercegovinát." Az ember az ilyesmire azt szokta mondani: történelmi ok — és logikus következmény. Švejk világosan látta, a Habsburgok azonban nem. öt magas, íves ablak pillant le a Miljacka-folyó partjára, ahol a trónörökös főherceg*, végighajtott ama napon, 1914. június 28-án, amikor a járdán szorongó tömegből egy revolverlövés dörrent. A merénylők nyilván lábukat szétvetve állnak, hogy biztosabb legyen a tartásuki ne remegjen a kezük. Erről tanúskodnak a lábnyomok is, amelyeket az utókor emlékezetére megörökítettek az aszfaltburkolatban, megjelöltön, dombon van Belgrád, itt kezdődött a szabad Szerbia. A főváros sárga porfelhővel fogad. Az út jobb oldalát homokhalmok szegélyezik. Állítólag a Dunából hordanak ide homokot, hogy kiszárítsák a mocsarakat. Most azonban a fekete viharfelhőknek nekirugaszkodó szél belekap a felhalmozott homokba, kergeti az utcákon, a járókelők szeme közé vágja, a lányoknak huncutul fellebbenti a szoknyáját és veszettül ráncigálja az oszlopok köBelgrádban sem kaptunk. Szarajevóban revolverrel puffantották le, nagyságos úr, hát nem tudja ? Éppen ott autózott a főhercegnővel együtt." Ez az első, ami az ember eszébe jut, amikor megáll egy kétemeletes ház előtt a Jugoszláv Néphadsereg, a Jugoszlavenszke Národne Armie utcájának sarkán. A ívejki helyzetjelentés. S máris hallani véljük, ahogy bölcsen megmagyarázza a szállásadónőjének: vén azt a helyet, ahol Gavrilo Princíp, a fiatal gimnazista megnyomta a ravaszt. Éppen két nap hiányzott a huszadik születésnapjához, fiatalA Romanija hegyei között zsidókat. Gavrilót is halálra kínozták. A háború után exhumáltattuk, most idehaza pihennek a hamvai, Szarajevóban. «zarajevó jellegzetes város, hét hegyhát ölében épült fel, közülük a Romanija a legfeltűnőbb. Bár Szarajevóban ma egy sor korszerű épületet találunk, a város egyáltalán nem európai jellegű. Minden ízében az egykori török uralomra emlékeztet. Egy tizennyolcadik századbeli képen, amely Szarajevót ábrázolja, hetvenkét minaretet számlálhatunk össze. Néhányuk mindmáig ott őrködik a háztetők és a rendezett utcák fölött, Allah áhítatos hívei eljárnak a mecsetekbe, szertartásosan hajlonganak az imaszőnyegen, bár az ozmán birodalom már régen szertehullott, és híre sem maradt a Habsburg-monarchiának, amely kis időre a törökök örökébe lépett. V * A szarajevói me rénylet színhelye A Bascsarslja mecset ságának minden szenvedélyével gyűlölte a Habsburg-monarchiát, és az „Egység vagy halál" nevet viselő titkos nacionalista egyesület, amelynek tagja volt, ezenfelül azt parancsolta neki, hogy ne törődjön önmagával, a maga életével. A két lábnyom fölött elhelyezett emléktáblára 'e szavakat vésték: „Ezen a helyen 1914. június 28-án Gavrilo Princip revolverlövésével kifejezésre juttatta a nemzet tiltakozását a zsarnokság ellen és nemzeteink évszázados szabadságvágyát." A fiatal Gavrilo nem élte meg a világégés végét, amelyet pisztolyának dörrenése váltott ki. A szarajevói merénylet után Terezínbe szállították, ott halt meg 1918. április 29-én. — Az valahol Csehországban van, — magyarázza a benzinkút kezelője, akivel Gavrilo Principről beszélgetünk. — Valami régi vár, az elmúlt háború alatt Hitler koncentrációs tábornak rendezte be, odavitte a Huszref bég mecsetjét amely Szarajevóban a leglátványosabb, már régen árnyék borítja, amikor megérkezünk a városba. A szomszédos dzsámit — tulajdonképpen így hívják a mohamedánok mecsetjeiket — mentünk el tehát lefényképezni. Bascsarsija a neve, kis téren áll, körülötte ódon török boltok, melyekben a szatócsok hangos szóval kínálgatják portékájukat. A boltok fölött makacs kitartással a május elsejei díszítés tarkáll, néhány vörös zászló is akad közte sarlóval és kalapácscsal. A kirakatokban Tito és Naszszer nagy fényképei. Szarajevóban Nasszer nagyon népszerű. — Jól nézzék meg a Huszref bég mecsetjét, milyen szépen kitatarozták — figyelmeztet az egyik árus, akitől a herbárium lemezeinek öszszesajtolására való szíjakat vásároljuk. - Azelőtt hozatták rendbe, hogy Nasszer hivatalos látogatásra eljött ide hozzánk ... TJJ SZÖ 7 * 1959. szeptember 20.