Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)
1959-09-02 / 243. szám, szerda
A szocializmus építésének útján "K/fa ünnepli független népi nemzeti iv l állama megalakulásának 14. évfordulóját a Vietnami Demokratikus Köztársaság népe. A japín hódítók, majd a réai uralma visszaállítására törekvő francia gyarmati imperializmus ellen vívott véres, elszánt harc eredményeképpen született meg a hajdani francia Indokína népének saját állama Észak-Vietnamban. A kommunista párt, a Vietnami Dolgozók Pártja a világháború kitörése óta szervezte, mozgósította, egyesítette a nép erőit, antiimperialista és gyarmatellenes frontban a gyarmati birodalom új gazdáit, a japán megszállók ellen. E harc nemzeti s egyben népi demokratikus jelleget öltött, nemcsak a „gazdacsere" ellen Tolyt, azért, hogy kiűzzék a hódítót. Sokkal messzebbmenő célokat követett, azt, hogy a nép önállóan, szocialista eszményei szerint rendezze be majd életét a felszabadult területen. A vietnami nép nemzeti felszabadító harcának élén a Vietnami Függetlenségi Liga, a Víet Minh állott. Vezető ereje a kommunista párt volt. A világháború befejezése után e mozgalom az emlékezetes augusztusi forradalomban csúcsosodott ki, mely 1945. szeptember 2-án a Vietnami Demokratikus Köztársaság ünnepélyes kikiáltása: eredményezte. A vereséget szenvedett francia imperializmus nem tudott beletörődni kudarcába, de ahhoz, hogy fegyveres erővel beavatkozzék, már erőtlen volt. Igy szeptember 7-én Franciaország elismerte a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, mint „saját kormánnyal, parlamenttel, hadsereggel és pénzüggyel rendelkező szabad államot." A nemzetközi imperializmus, főként pedig az új gyarmaturalomra törő .amerikai imperialisták biztatására azonban a francia hadsereg 1946 decemberében nyílt támadásba ment át. Célja a fiatal népi állam megdöntése volt. . A vietnami nép elszántan védekezett. A kilenc évig tartó véres háborúban nagy veszteségek árán is megvédte szabadságát és jogait, s a világ közvéleményére, elsősorban a Szovjetunió és a szocialista tábor aktív békeharcos kezdeményezésére támaszkodva erkölcsi és katonai győzelmet aratott, mert az imperialisták végül kénytelenek voltak 1954-ben fegyverszüneti egyezményt kötni. Oj szakasz kezdődött az ország életében. A legelső feladat a feldúlt népgazdaság helyreállítása volt. A párt a társadalom minden rétegét mozgósította, s a nép áldozatos munkájának eredményeképpen 1957-ben sikerült elérni a háború előtti színvonalat. A párt 1958-ban kitűzte a szocialista építés programját. Bévezette a tervgazdálkodást, és a tavaly megkezdődött hároméves tervnek fő célja a mezőgazdaság, valamint a kereskedelem és kisipar szocialista átalakítása útján a termelés további nagyarányú növelése, mely életszínvonlának emelését van hivatva elősegíteni. Mezőgazdasági termelése 1960-ban 1957-hez viszonyítva 78%-kal fog növekedni. Rizstermelése eléri a 7 millió 600 ezer tonnát 3 és fél tonnás hektárhozam mellett. Noha a vezető népgazdasági ág a mezőgazdaság, a hároméves terv, a nemzeti ipar megteremtésére is számít, természetesen a testvérországok segítségével. Igy a három év alatt 56 állami, termelőeszközöket termelő nagyvállalat és 40 közszükségleti cikkeket termelő üzem épül. Az ország költségvetésének 53 százalékát a beruházási építésre fordítják. Kulturális téren is forradalom ment végbe. Megszűnt az írástudatlanság, a gyarmati sors öröksége és 1960-ban már 62%-kal többen végzik el az általános műveltséget nyújtó iskolát, mint 1957ben. Az ország egyik részében a VDK-ban nagy lelkesedéssel a szocialista munkaverseny jegyében építi a nép szocialista államát, viszont Dél-Vietnam lakossága egyre inkább rabszolgasorsba jut, és az ország amerikai gyarmattá változik. Ngho Dinh Díem klikkje mindent megtesz, hogy kedvében járjon tengerentúli gazdáinak. Milliókra megy a munkanélkülié^ száma, de az elégedetlenség legkisebb megnyilvánulásáért börtön, vagy koncentrációs tábor' jár. Hivatalos adatok szerint 180 ezer hazafi ül börtönben, 10 ezret [különféle akciók során megsebesítettek, 5 ezret pedig megöltek. A Fu Loj-i táborban például a télen 6 ezer foglyot mérgeztek meg. Egyes tartományokban amerikai tanácsadóik segédletével rendszeres „kommunista-ellenes átfésülő" hadműveleteket rendeznek a békés lakosság ellen. A VDK kormánya nem egyszer ajánlotta, közösen oldják meg az ország békés egyesítésének kérdését. A másik fél azonban ezt elutasította és agresszióval fenyegetőzik. Amíg ez a helyzet tart, veszélyben Délkelet-Ázsia békéje. Ezt a közvéleménynek is fokozottabb mértékben tudatosítania kell ma, s végül el keH érni, hogy a nép akarata érvényesüljön. Ez pedig a haza egységének visszaállítása úgy, ahogyan a nép érdekeinek legjobban megfelel. Lőrincz László. Eisenhower elnök és Macmillan miniszterelnök az angol televízióban London (ČTK) — Eisenhower, az USA elnöke és Macmillan brit miniszterelnök hétfőn este tárgyalásaik végén nyilatkoztak az angol televízióban. Az alig egy fél órát tartó beszélgetésben a két államférfi nem közölt semmilyen részletet találkozóikról, amelyeket Eisenhower elnök angliai tartózkodása folyamán tartottak. Macmillian kijelentette, hogy Eisenhowerrel folytatott megbeszélései jók voltak. Ugyanakkor azonban utalt arra, hogy az USA és Nagy-Britannia kormánya között nézeteltérések állanak fenn. Megjegyezte, hogy ennek nem szabad a két államot akadályoznia a béke megőrzésére irányuló törekvésében. A televíziós beszélgetés során a két államférfi említést tett a csúcsértekezlet összehívásának lehetőségeiről, valamint a Kelet és a Nyugat közötti tárgyalások különféle szempontjairól. A beszélgetés túlnyomó része az angolamerikai kapcsolatokra, elsősorban a gazdasági kapcsolatokra vonatkozott. Németország Kommunista Pártfának röplapakció'a Bonn (ČTK) Worms nyugatnémet városban a vasárnapi népünnepély alkalmával a rendőrségnek nem csekély gondot okozott Németország jogtalanul betiltott Kommunista Pártjának röplapakciója. Meglepetésszerűen két rakétát lőttek fel, amelyekből vörös lobogókat hordozó ejtőernyők estek ki és az ijjinepség résztvevőinek feje fölött a röplapok százai lebegtek a levegőben. A DPA nyugatnémet sajtóügynökség jelentéséből kitűnik, hogy a rendőrségnek nagy nehezen sikerült a röplapok egy részét elkoboznia. Az ügynökség egyúttal beismeri, hogy a közeimúltban a kommunistáknak hasonló akciója sikerült a wormsi űj városháza ünnepélyes megnyitása alkalmából. A laoszi népi erők sikere Hanoi (ČTK) A laoszi királyi hadsereg egységeit a Sam Nua és Phong Saly tartományokban elszenvedett kudarcok után Sop-sang erődítmény térségében, Luang Prabang várostól keletre további vereség érte. A népi fegyveres erők támadást intéztek Sopsang erőd ellen, amelyet egy napi harc után bevettek. A népi egységek felszólítására a Sananikon kormány csapatainak egy része megadta magát, mások eldobták fegyverüket és az őserdőbe menekültek. A népi fegyveres erők nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és más hadianyagot zsákmányoltak. Tiltakozó gyűlés Londonban a tervezett szaharai atomkísérletek ellen Az USA Kommunista Pártja megalapításának 40. évfordulója WASHINGTON (ČTK) - AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK KOMMUNISTA PARTJA SZEPTEMBER 1ÉN ÜNNEPELTE MEGALAPÍTÁSÁNAK 40. ÉVFORDULÓJÁT. Az USA Kommunista Pártjának Központi Bizottsága az évforduló alkalmával nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy mindazon megtorló intézkedések ellenére, amelyeket az amerikai kormány és a legkülönbözőbb kormányintézmények foganatosítanak az USA Kommunista Pártja ellen, a kommunista párt él és erősödik. A Központi Bizottság a nyilatkozatban összefoglalja a párt 40 éves tevékenységét és kiemeli, hogy a párt mindenkor részt vett az USA munkásosztályának akcióiban, nagy szerepet töltött be a háború és^fasizmus elleni harcban, az amerikai dolgozók jogáért a munkára és szociális biztosításra, a 16 millió néger jogaiért, a faji megkülönböztetés ellen. Az USA Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a nyilatkozat befejező részében a párt valamenynyi tagjához és a rokonszenvezőkhöz fordul azzal a felszólítással, ünnepeljék meg a kommunista párt megalapításának 40. évfordulóját és hogy ez ünnepségek fő jelszava a párt sorainak megerősítése legyen. Az évforduló ünnepségeit az USA-ban szeptember és októberben tartják meg. Kövessék tettek a szavakat A TEGNAPI SAJTŐ közölte Konrád Adenauer bonni kancellár válaszát N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió 1 Minisztertanácsa elnökének ez év augusztus 19-i üzenetére. N. Sz. Hruscsov, megemlékezve Adenauer leveléről, a Vestenszkája kozáktelepülésen elhangzott beszédében a következőket mondotta: „Ha Adenauer úr válaszának lényegéről akarok beszélni, elsősorban hangsúlyoznom kell, hogy sokkal enyhébb hangú s ezen a téren jelentősen eltér az NSZK kormányának előző okmányaitól," Tekintettel a bonni kormánnyal szerzett eddigi tapasztalatokra még nem lehet egyértelműen jellemezni, milyen szándékokat követnek az enyhébb hang megütésével. Ezért N. Sz. Hruscsov is megállapította, hogy csupán akkor, he Adenauer levelének szavait tettek követik, jön létre azon szakadék áthidalásának feltétele, amely ma a Szovjetunió és az NSZK-t elválasztja egymástól a jelenlegi nemzetközi helyzet megítélésében. Adenauer levele azonban pozitív vonásai mellett számos tarthatatlan állítást tartalmaz, főleg abban a részében, ahol a bonni kancellár a nyugat-németországi revansizmus problémájával foglalkozik és elsősorban a revansszellemnek magában az Adenauer kormányban levő hordozóit illetőleg. Ha a revansizmus fennállását a2 NSZK-ban Adenauer, annak a kormánynak feje tagadja, melyben pl. az európai nemzetek közötti ellenségeskedés kimondott szítói és a „visszavágás" hirdetői ülnek — mint Oberländer és Seebohm —, nem lehet kétséges, milyen mértékben hajlandó Bpnn hozzájárulni a világfeszültség enyhítéséhez. Bármennyire fontosak az általánosan ellenőrzött leszerelés problémái, nem tételezhető fel, hogy e problémák kibővítésével a felelős politikusok kitérhetnek saját felelősségük elől az olyan kérdésekben, mint éppen a második világháború maradványainak felszámolása, többek között a német kérdés békés rendezése. Ha Bonn oly lépéseket szándékszik tenni, amelyek bizonyítják, hogy érdeke, miszerint főleg Németország szomszédai megbízzanak Adenauer levelének állításaiban, lényegesen kézzelfoghatóbb bizonyítékokat kell nyújtania. Figyelembe kell venni azt is, hogy még a nyugati kapitalista sajtó is jelentős nyomásról beszél, amelyet Bonn egyes nyugati szövetségeseinek kellett kifejteniük abban az irányban, hogy Adenauert mérsékletre késztessék a Kelettel való kapcsolataiban. Abban az időben, amikor a világ előtt a Szovjetunió és az USA vezető államférfiai találkozóinak reményteljes távlatai rajzolódnak ki és további jelentős legmagasabb szintű nemzetközi tárgyalások vannak kilátásban, a hivatalos bonni politika mindeddig csak nagyon rossz szolgálatot tett a béke ügyének. Annál fontosabb tehát, hogy Adenauer levelének nyilatkozatait kormányának legalább néhány pozitív tette kövesse. (v-o) Adenauernek Hruscsovboz intézett leveléről Berlin (ČTK) — Horst Sindermann, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának póttagja Lipcsében Adenauernek Hruscsovhoz intézett leveléről szólva hangsúlyozta, hogy Adenauer leszerelési követelményét nem lehet komolyan venni mindaddig, amíg tovább tart a nyugatnémet Bundeswehr atomfelfegyverzése. Nem lehet béke és megértés Németországban és Európában — mondotta H. Sindermann — amíg a revansizmust fel nem számolják, vagyis amíg Adenauer, Strauss, Schröder és a többi bonni revansista megvalósíthatja atomfegyverkezési politikáját. Bonn (ČTK) — Barsig, a nyugatnémet szociáldemokrata párt képviselője Adenauer kancellárnak Hruscsovhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökéhez intézett levelével kapcsolatban kijelentette, hogy a leszerelésről szóló általános semmitmondó szavak nem elégségesek. Adenauernek ki kellene jelentenie, hogyan akar a Szövetségi Köztársaság hozzájárulni a leszereléshez. Amíg a szövetségi kormány ellenezni fogja a korlátozott fegyverkezési övezetek megteremtését és az atomleszerelést, Adenauer kijelentését szkeptikusan kell megítélni. Ártalmatlanná kell tenni a német militarizmust — BIZTOSÍTANI KELL A BÉKÉT Berlin (ČTK)—A Demokratikus Németország Nemzeti Frontjának Nemzeti Tanácsa a hitleri Németország Lengyelország elleni támadása 20. évfordulója alkalmából kiáltványt adott ki, amelyben megállapítja, hogy a második világháború kirobbantása a német imperialisták és militaristák újabb kísérlete volt arra, hogy az egész világot barbár uralmuk alá igázzák. A Nemzeti Tanács kiáltványa a továbbiakban hangsúlyozza, hogy Hitler a Szovjetunió bölcs politikája, a szovjet hadsereg hősiessége és a szovjet nép korlátlan áldozatkészsége következtében szenvedett kudarcot. Ma a Szovjetunió összehasonlíthatatlanul hatalmasabb és oldalán áll további tizenegy szocialista ország, közöttük az NDK is. A szocialista tábor fennállása és az NDK sikeres szocialista építése a legnagyobb akadály a nyugatnémet revansisták háborús terveinek útjában. A Demokratikus Németország Nemzeti Frontja Nemzeti Tanácsának kiáltványa végül harcra hívja fel valamennyi németet a szocializmus győLondon (ČTK) - Vssárnap több mint kétezer ember vonult a Hyde parkból a Trafalgár térre, ahol tiltakozó tüntetést tartottak a francia kormány tervezett szaharai atomfegyver-kísérletei ellen. A gyűlésen felszólaltak különféle szervezetek képviselői, közöttük Donald Soper, a metodista egyház vezetője és mások. A gyűlést az Afrikai Szervezetek Bizottsága és a nukleáris háború elleni akció bizottsága szervezte. Atom veszedelem Afrika felett Kairó (ČTK) — Jusef Sibai, az Ázsiai és Afrikai Országok Állandó Szolidaritási Tanácsának főtitkára sajtóértekezletet rendezett azon tiltakozó gyűléssel kapcsolatban, amelyet szeptember 7-én tartanak Kairóban a szaharai atomfegyverkísérletek ellen. „Az afrikai földrész napjainkban ki van téve az atomfegyver-kísérletek és rádioaktív sugárzás veszedelmének. Ezért csak természetes, hogy az állandó tanács széleskörű tiltakozó kampányt indított nemcsak az ázsiai és afrikai országok, hanem az egész világ közvéleményének mozgósítására" —. mondotta a főtitkár. Egyúttal kijelentette, hogy a francia kormány a szaharai atomfegyver-kísérletek végrehajtásával kizárólag politikai célokat követ: meg akarja szilárdítani uralmát Nyugat-Afrikában és meg akarja félemlíteni Algéria hős népét. •ŕr New York (ČTK) - Az ázsiai és afrikai országok csoportja támogatni fogja Marokkó azon javaslatát, hogy a franciák tervbevett szaharai atomfegyver-kísérleteinek kérdését tűzzék az Egyesült Nemzetek közgyűlése szeptember 15-én kezdődő ülésszakának napirendjére. Az Interparlamentáris Unió varsói értekezletén Varsó (ČTK) - Az Interparlamentáris Unió 48. értekezletének augusztus 51-i délelőtti és délutáni ülésén folytatták a nemzetközi biztonság biztosításának és a leszerelés kérdésének vitáját. A lengyel sajtóiroda jelentése szerint a vitában felszólalt Sz. O. Pritickij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának képviselője. A szovjet képviselő kijelentette, hogy küldöttsége támogatja a fegyverkezés csökkentésére alakított bizottság határozati javaslatát. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a szovjet küldöttség lényegében támogatDe Gaulle meddő igyekezete Párizs (ČTK) — De Gaulle francia elnök vasárnap, augusztus 30-án visszatért négynapos algériai körútjáról. Meglátogatta a francia gyarmati hadsereg legfontosabb egységeit és megbeszéléseket folytatott a katonai parancsnoki testülettel. A hétfői haladó párizsi lapok szerint De Gaulle tábornok felhívta az algériai gyarmati hadsereg képviselőit, hogy teljes erővel folytassák az algériai lakosság elleni irtóháborút. Az algériai lakosságnak és elsősorban a világ közvéleményének szánt beszédeiben azonban de Gaulle egészen másképp beszélt. Azt állította, hogy „Franciaország egyáltalán nem törekszik Algéria meghódítására és leigázására". Ezen állítás álszentségét azonban bebizonyítják a nyugati sajtóirodák nem régi hírei arról, hogy a francia gyarmati hadsereg algériai garázdálkodása már több mint nyolcszázezer életet követelt áldozatul az algériai polgári lakosság köréből. ja a politikai és szervezési kérdések tanulmányozására alapított bizottság által a semlegesség kérdésében előterjesztett határozati javaslatot. A vitában részt vettek Bulgária, Finnország, Románia, Libéria, Japán, és Libanon képviselői is. Alena Bernášková csehszlovák küldött kijelentette: Rendkívüli mértékben nyugtalanít bennünket a Német Szövetségi Köztársaság hadseregének atomfegyverekkel való felszerelése lehetősége és ezért támogatjuk Lengyelországnak az atomfegyvermentes övezet megteremtésére vonatkozó javaslatát. A Kínai Népköztársaság elismeréséért San Francisco (ČTK) — Az USA Demokrata Pártja ifjúsági szervezeteinek képviselői San Franciskó-i értekezletükön elfogadott egyik határozatban örömmel fogadják Eisenhower elnök és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének kölcsönös látogatását. Az USA Demokratikus Pártjának fiatal tagjai követelik az amerikai kormánytól, ismerje el a Kínai Népköztársaságot, és mielőbb kössön diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal. A norvég nép tiltakozásának elienére Norvégia parlamentje kifejezte egyetértését a nyugatnémet Bundeswehr két tisztjének jelenlétével a NATO északi körzetének vezérkarában az Oslo melletti Kolsaasban. (ČTK) zelméért a Német Demokratikus Köztársaságban, a demokráciáért Nyugati-Németországban, a nemzeteké közötti békéért és barátságért, a békeszerződés megkötéséért mind a két német állammal. Münchben vasarnap megkezdődött a vegyészek XVII. nemzetközi kongresszusa, amelyen 40 ország több mint 3500 tudósa vesz részt, beleértve a Szovjetunió és a szocialista tábor államainak képviselőit is. A kongresszuson, amely szeptember 6-án ér véget, több mint 500 beszámoló hangzik el. (ČTK) Ankarában szeptember elsején kezdődött a Középpaktum (Cento) — ahogyan most a volt Bagdadi paktumot nevezik — gazdasági bizottságának ülése. A Cento_tagjai: Törökország, Irán, Pakisztán és NagyBritannia és tevékenységében aktívan részt vesz az USA. (ČTK) Az emigrációban élő spanyol demokraták szeptember elsején Castiella spanyol külügyminiszter londoni látogatásának alkalmából brosúrát adtak ki a Frankorendszer bestialitásáról. (ČTK) D. James a New York Post panamai tudósítójának jelentése szerint Panamában erősödik az Amerika ellenes hangulat. (ČTK) A Bergbau Industrie, a nyugat-németországi bányászok szakszervezeti szövetségének lapja legutóbbi számában beszámol arról, hogy a Ruhr-vidéki szénbányákhoz hasonlóan a westfáliai ércSžnyákban is korlátozzák a termelést, a bányászokat elbocsátják a munkából és műszakokat hagynak ki, miáltal a foglalkoztatott bányászok keresete erősen megcsappant. (ČTK) Dánia Kommunista If júsági Szövetsége a kormányhoz és parlamenthez intézett felhívást közöl, amelyben követeli, hogy tiltsák meg a nyugatnémet katonai támaszpontok építését Dániában. (ČTK) A bonni hadügyminisztérium közölte, hogy a következő két hónapban a Bundeswehr további amerikai rakétafegyvereket kap. (ČTK) A szudáni büntető bíróság két munkást hárem évi börtönre ítélt. Áz volt ellenük a vád, hogy Kartum vasútállomásán kommunista röplapokat terjesztettek. (ČÍR) Az Ázsiai és Afrikai Országok Állandó Szolidaritási Bizottságának titkársága azzal a felhívással fordult valamennyi nemzeti szolidaritási bizottsághoz, hogy szeptember 15-én rendezzék meg „Algéria Napját". (ČTK) A kambodzsai király és királynő számára augusztus 31-én „egy hongkongi barát ajándékaként" bombát tartalmazó csomag érkezett. A csomag felbontásakor a bomba felrobbant és megölte Vakrlvan herceget, a királyi udvar protokollfőnökét. A király és királynő a helyiséget néhány perccel a robbanás előtt elhagyták. A kambodzsai biztonsági szervek megindították a nyomozást. (ČTK) ÜJ SZŐ 5 * 1959. szeptember 2.