Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)

1959-08-13 / 223. szám, csütörtök

A nemzeti felszabadító harc és a burzsoázia céljai írta: Miloš Gosiorovský egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora A cseh és szlovák nemzet a gya** lázatos müncheni árulás nemrégen múlt 20. évfordulójával és a hitleri fasizmus által lerohant közös államuk teljes feldarabolásának ezzel összefüggő 20. évfordulójával kapcsolatban emlékezik meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójáról. A nyugati imperialisták 1938 őszén és 1939 tavaszán koncul vetették a hitleri fasizmusnak a cseh és szlovák nemzet közös hazáját. A München előtti köztársaságban uralkodó cseh és szlovák burzsoázia sutba dobta az állami függetlenség zászlaját. De a munkásosztály és élcsapata, Csehszlovákia Kommunista Pártja magasra emelte a nemzeti függetlenség burzsoázia által lábbal tiport zászlaját, a csehek és szlovákok állami egységének zászlaját. Csehszlovákia Kommunista Pártja a nemzeti felszabadító harc kezdetétől fogva tudatosította, hogy az általa szervezett harc teljes sikere érdekében a cseh és szlovák nemzet valóban legszélesebb tömegei, tehát a burzsoáziának azt a részét is, mely különféle okokból a hitleri fasizmus ellenfele volt, be kell vonnia a szélesebb Nemzeti Frontba. Arról volt ugyanis szó, hogy a cseh és a szlovák burzsoázia MUnchen után, csakúgy mint az első világháború után, két lehetőséggel operált. Egyik része hitlerista irányzatú volt, számítva Hitler esetleges győzelmére, másik része a nyugati imperialistákhoz húzott, számítván arra, hogy győznek a bekövetkező. világháborúban. (A cseh és szlovák burzsoázia egyetlen része sem számított a Szovjetunió győzelmére, melyet érhető, hogy nem is kívánhatott). A CSKP a cseh és szlovák nép nemzeti felszabadulásáért vívott küzdelmében a csehszlovák burzsoázia minden hájjal megkent, Benešhez hasonló képviselőit illetően sem ringatta magát illúziókban. Am a CSKP ugyanakkor nagyon jól tudta, hogy Csehszlovákia népének jelentős rétegei milyen illúziókat táplálnak a csehszlovák burzsoázia nyugati „demokráciához" húzó második garnitúrájáról, ezért a burzsoáziának ezzel a részével együttműködve azt a célt követte, hogy még Csehszlovákia néfiének a párizsi, majd később a londoni burzsoá emigráció által befolyásolt részét is bevonja a széleskörű antifasiszta Nemzeti Frontba. A CSKP erre törekedve ugyanakkor illegális munkájában elnyomta a nemzeti felszabadulás ama felfogásának a cseh és szlovák nép bizonyos részére gyakorolt befolyását, melyet a főként londoni rádión keresztül a csehszlovák burzsoá emigráció hirdetett. Hogy mi volt ennek az elképzelésnek lényege, Beneš még 1939. január 27én, tehát München és 1939. március 15-ke között a következőképpen fogalmazta meg: „A nyugat győzelme különben az egyedüli lehetőség arra, hogy Anglia és Amerika segítségével Európa szociális szempontból ismét konszolidálódjék, s így megakadályozná vagy a teljes szociális fejetlenséget, vagy egyenesen a bolsevizmust." Tj

1? volt tehát a csehszlovák burzsoázia stratégiai célja a második világháború idején. Azt jelentette, hogy az imperialista hatalmakkal karöltve mindent elkövet, hogy Európa szociális szempontból a háború után is elképzelésük szerint „konszolidált" legyen, azaz kapitalista maradjon. A csehszlovák burzsoázia sohasem tévesztette szem elől ezt a stratégiai célt, noha a nemzetközi politikában bekövetkezett változásokkal és az igazi ellenálási mozgalom kibontakozásával kapcsolatban a második világháború egyes időszakaiban bizonyos mértékben kénytelen volt változtatni taktikáján. A nyugati irányzatú csehszlovák burzsoázia politikájának ebből az alapvető irányzatából kiindulva főként az 1939— 1941. években akadályozta a nemzeti felszabadító harc kibontakozását a cseh országrészekben és Szlovákiában és arra törekedett, hogy a befolyása alatt álló egyének munkáját az emigráció érdekében végzett hírszerző feladatokra korlátozza. A csehszlovák burzsoá emigráció első szervezete az 1939. október 17-én Párizsban megalakult úgynevezett „Csehszlovák Nemzeti Bizottság" lett. A legtöbb gondot e szervnek a kommunisták szervezte igazi felszabadító harc okozta. A kommunistákon kívül Szlovákia okozott további gondot a burzsoá emigrációnak. A párizsi és londoni burzsoá emigráció az egész cseh és szlovák nemzet képviselője színében szerepelt, de azzal szemben, hogy Cseh- és Morvaországban voltak szervezetei, Szlovákiában „ilyen dolgoknak csak csírái vannak, ellentétek merülnek fel, hiég nem kristályosodolt ki a helyzet!" — tnint azt a Csehszlovák Nemzeti Bizottság 1939. december 15-i gyűlésén megállapították. E

zek az úgynevezett „ellentétek" és „kikristályozatlanság" abből eredt, hogy az egész szlovák burzsoáziának már München óta, 1938. október 6-tól, de főként 1939. március 14-től - amikor a szlovák burzsoáziát a köztársaság szétdarabolásában nyújtott aktív segítségért az úgynevezett „szlovák állam" tákolmányával jutalmazták meg - eltérő volt a helyzete. Az úgynevezett szlovák állam fennállása, különösen kezdetben, lehetővé tette az egész szlovák burzsoáziának, hogy a háborús konjunktúra következtében nagyobb nyereségre tegyen szert, mint 1939. március 14-e előtt. Ezenkívül Hodža Milán volt miniszterelnök, a centralista irányzatú szlovák burzsoázia München előtti fő képvsielőjének, a Szlovák Agrárpártnak vezető személyisége az emigrációban távol tartotta magát a hivatalos csehszlovák burzsoá emigrációtól és a Beneš-párti Csehszlovák Nemzeti Bizottsággal szemben 1939. november 22-én Párizsban megalakította az úgynevezett Szlovák Nemzeti Tanácsot, mely az 1938. október 6-i álláspontot képviselte. Néhány héttel később Hodža Milán elnökletével megalakult az úgynevezett Cseh-Szlovák Nemzeti Tanács. Tagjai azután a későbbi években nagy föderatív (szovjetellenes) egységek alakítását szorgalmazták KözépEurópában. A szlovákiai antifasiszta harc egyedüli szervezett ereje a szégyenteljes München első napjaitól kezdve Szlovákia Kommunista Pártja volt. Csak a Szovjetunió hadbalépése (a hitleri Németország részéről történt gálád megtámadása után), az a tény, hogy a Szovjetunió, Anglia és az Amerikai Egyesült Államok elismerték a londoni csehszlovák kormányt, de főként a szlovák nép kommunista párt által szervezett növekvő ellenállása jelezte a szlovák burzsoázia egy részének, hogy a hitleri Németország valószínűleg mégiscsak elveszti a háborút, s ez arra kényszerítette, hogy szervezettebben közeledjék a nyugati imperialistákhoz. Magatartására jellemző, amit Michal Zibrin 1942. augusztus 13-án (Juraj Sláviknak) írt Londonba: „A mieink nagyon jól érzik magukat otthon, s ezért mindenben nagyon kényelmesek ... Inkább hallgatnak, mintsem hogy exponálják magukat... A kommunisták az egyedüliek, akik rendszeresen tevékenykednek — de ebből semmi jó nem származik nekünk I A mieink azt gondolják, hogy ha majd kenyértörésre kerül a sor, majd megszavazzák a visszacsatlakozást, s ezzel mindent jóvátettek." ^fibrín levele azt bizonyítja, hogy " a szlovák burzsoázia magukat „otthon nagyon jól érző" különféle csoportjai még 1942-ben sem fejtettek ki valamilyen ellenállási tevékenységet és az „egyedüliek, akik rendszeresen tevékenykedtek", azaz akilc a nemzeti felszabadító harc egész terhét viselték, a kommunisták voltak. Csak 1943 elején, a vörös hadsereg Sztálingrádnál aratott dicső győzelme után, amikor minden józanul gondolkodó ember látta, hogy a hitleri Németország biztosan elveszti a háborút, kezdtek az ellenálláshoz csatlakozni a szlovák burzsoázia bizonyos csoportjai, melyek addig vagy passzívan . várakoztak, vagy bizonyos híreket továbbítottak a londoni csehszlovák burzsoá emigráció egyes tagjaihoz. Bizonyára jellemző, hogy a szlovák burzsoázia első emlékiratát csak 1943. február 10-én küldték Londonba. A burzsoá emigráció „A csehszlovák kormány 1943. június 30-i üzenetében" válaszolt erre az emlékiratra. Az üzenetben szó szerint ez állt: „egyöntetűen hálával és nagy megelégedéssel tudomásul vette, (a csehszlovák kormány — a szerk. megj.), hogy a szlovákok (azaz a szlovák burzsoázia — M. G. megjegyzése) otthon nemzetünk egyetlen törvényes kormányának ismerik el a dr. Eduard Beneš köztársasági elnök úr vezetése alatt álló csehszlovák kormányt." Mint látjuk, a szlovák burzsoázia első szlovákiai csoportja, mely egyöntetűen a csehszlovák burzsoá emigrációhoz csatlakozott, csak 1943 februárjában határozta el Iégését. Ezután a szlovák burzsoázia csoportocskái egymás után fordultak a csehszlovák burzsoá emigrációhoz. Ezeknek és további „emlékiratoknak" a tartalmát és a rájuk adott válaszokat egy mondatba foglalhatjuk össze: minél fájdalommentesebben visszatérni a München előtti viszonyokhoz. Ugyanakkor a szlovák burzsoáziának a hitleri Németország katonai vereségeinek hatására a nyugati imperialistákhoz húzó része a valóságban az 1939. március 14-i viszonyok visszatérését óhajtotta. A burzsoázia bizonyos része viszont különféle közép-európai szövetségek (dunavölgyi, közép-európai) stb. lehetőségét latolgatta. A

z 1943—44-es években a helyzetből kiutat kereső, ugyanakkor a vezetés megszerzésére törekvő burzsoázia egyes csoportjainak viszálykodása olyan nagy méreteket I

öltött, hogy a csehszlovák burzsoá emigrációnak és gyakran Eduard Benešnek személyesen is be kellett avatkoznia. Hírszerzőinek figyelmeztetésére, hogy a burzsoá csoportok ellentéteiből állítólag csak a kommunista pártnak van haszna, mely „szorgalmasan szervezi a nemzeti bizottságokat" és amelyet a nép többsége követ, Beneš 1944. július 3-án Szlovákiába küldött üzenetében egységes fellépést követel. Persze Benešnek még a burzsoá tényezők szemében sem volt Szlovákiában olyan nagy tekintélye, mint a cseh burzsoázia körében, mely fő képviselőjét látta benne, úgyhogy üzenetének sem volt nagy sikere. Hírszerzője nem tehetett mást, mint jelentette, hógy a burzsoá csoportok egyesítésére tett kísérletek nem sikerülnek. Nem sikerülhettek, mert a szlovák burzsoázia egyes csoportjainak az volt az érdekük, hpgy a Csehszlovák Köztársaság megújhodása esetén megtartsák az úgynevezett szlovák állam alatt kialakult pozícióikat, míg dr. Beneš kimondott híveinek az volt az érdekük, hogy teljes mértékben a München előtti módon rendezzék a cseh országrészek és Szlovákia viszonyát. Mivel a szlovák burzsoázia táborában ez az állapot egészen 1944 augusztus közepéig tartott, a csehszlovák burzsoá emigráció 1944 elejétől kezdve arra törekedett, hogy megnyerje a szlovák hadsereg néhány alkalmas magasrangú tisztjét, akik a nagy tömegek és a szlovák hadsereg fasizmussal szembeni gyűlöletét alkalmas, pillanatban London elképzelései szerint történő államfordulat megvalósítására használnák ki. E terv lényege az volt, hogy azon a területen, melyre az „államfordulat" kiterjed, a burzsoázia a nép részvételének kizárásával (esetleg ha ez nem menne, legalább lényeges korlátozásával) egészen a vörös hadsereg megérkezéséig őrizze meg a hatalmat. Arra számítottak, hogy „kész tények" elé állítják a vörös hadsereget, hogy az 1943. évi szerződés alapján ne avatkozzék be szövetségese, a Csehszlovák Köztársaság belügyeibe. A Szlovákiában elharapódzott partizánháború azonban meghiúsította e terveket, melyeknek az volt a célja, hogy megfosszák a szlovák népet nemzeti felszabadító harcénak eredményétől. Akkor, amikor a községek és városok túlnyomó többségében egyidejűleg megalakultak — elsősorban a kommunista párt szervezetei által a többi becsületes antifasiszta egyén bevonásával szervezett — nemzeti bizottságok, a londoni csehszlovák burzsoázia vezetésével látszólag konszolidálódott a szlovák burzsoá tábor. Persze a partlzánháború következtében, mely a szlovák nép legszélesebb tömegeinek érdekeltsége révén a szlovák hadsereg tagjainak tömegeit is magával ragadta és 1944. augusztus 29-én a szlovák nép nemzeti felkelésében érte el tetőfokát, s amelynek soraiból a cseh harcosok sem hiányoztak, a hadsereg felhasználására számító különféle burzsoá csoportok tervel csúfos kudarcot vallottak. Noha az eredeti tervek, hogy a szlovák népet harca eredményeitől megfosszák, csődöt mondtak, a londoni csehszlovák burzsoá klikk szlovákiai burzsoá szövetségeseivel együtt legalább gyöngíteni igyekezett a szlovák nép harci mozgalmát nemzeti felkelésében. A burzsoázia felkelés idején folytatott politikájára jellemző, hogy amikor a nemzet érdeke megkövetelte, hogy minden erőt a hitleri megszállók és a klerofasiszta rendszer elleni harcra összpontosítsanak, amikor a szlovák és szovjet partizánok vérüket ontották, a burzsoázia egyes csoportjainak nem volt más gondjuk, mint hogy biztosítsák pozícióikat a felkelés területén. A

z a tény, hogy Szlovákia Kommunista Pártja érdeméből, a CSKP moszkvai vezetőségének érdeméből és főként a Szovjetunió áldozatkész segítsége érdeméből a Szlovák Nemzeti Felkelés a szlovák nép legszélesebb tömegeinek ügye lett, meghiúsította a csehszlovák burzsoá emigráció és a szlovák burzsoázia öszszes cselszövéseit. Éppen a Szlovák Nemzeti Felkelésben, tehát a tömegharc — melybe a párt céltudatos munkája úgyszólván az egész nemzetet bevonta — viszonyai közepette alakult ki a szlovák nép legszélesebb rétegeinek a munkásosztály vezette széleskörű Nemzeti Frontja. A csehszlovák burzsoázia sem általános stratégiai tervében, sem annak egyes taktikai részeiben nem számított e tényezőkre. A cseh és szlovák nép nemzeti felszabadító harca a Szlovák Nemzeti Felkelésben végül abban csúcsosodott ki, hogy a szovjet hadsereg véglegesen felszabadította a Csehszlovák Köztársaságot. Teljes sikert a leninizmus stratégiájának és taktikájának nagy győzelme volt. A leninizmus stratégiáját és taktikáját csehszlovákiai viszonyaink tekintetbe vételével Csehszlovákia Kommunista Pártja dolgozta ki a nemzeti felszabadító harc időszakára és egyes szakaszaira-. A Szovjetunió nagy segítséget nyújtott a felkelő szlovák népnek. A Szovjetunióban a partizánháborúra kiképzett harcosokat repülőgépen szállítótA hideg, fagyos téli idő sem törte meg a felkelőket. A hóval borított hegyekben, ahol gyakran csoportosították át a partizánalakulatokat, harci akcióikkal továbbra is súlyos sebeket ejtettek a fasiszta német hadseregerii bátran harcoltak •népünk ^zabaAságfér-t. A Blatnická-völgyben harcoló partizánok s a hozzájuk csatlakozó szlovák katonák áldozatos, szívós harcot vívtak a fasiszták ellen. A Szlovák Nemzeti Felkelésben részt vevő francia partizánok, különösért Streéno körül, hősies helytállással kü-zdöttek a fasiszta németek ellen. ÍÖJ SZÖ fi + 1q5

S- augusztus 13.