Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)
1959-08-29 / 239. szám, szombat
CSILLAGFÉNYES szép nyári esten pionír-táborban tábortűz mellett hallottam az alábbi történetet. Egy fiatal százados beszélte el életének felejthetetlen élményét: — A második világháború alatt 14 éves voltam. A falubeli gyerekekkel gyakran játszogattunk betyár-pandurt, ami nagyon egyszerű és izgalmas játék volt. A fiúk egy része Jánošík és Ietjényei voltak, másik rísze csendőrt játszott. Mondanom Sem kell, hogy mindenki Jánošík, vagy legalább betyár akart lenni. A hősiesség példaképei voltak szemünkben. A falu szélén kezdődő erdőben igazán nagyszerű volt a játék. 1945—44-ben egyre több hírt hallottunk a hős szovjet partizánokról, majd később a mleinkről. Természetes, hogy azontúl partizánosdit játszottunk. 1944-ben, nyár derekán egy teherautó német jött a falunkba rekvirálni, ami azt jelentette, hogy erőszakkal összeszedtek mindenféle élelmiszert, ami csak a kezük ügyébe került. Hiába volt sírás, könyörgés. Mi gyerekek az erdő szélén játszottunk, semmit sem tudtunk a német rablókról. Akkor éppen rám és négy másik pajtásomra került a sor, mi voltunk a fasiszták, akiket alaposan elnáspágoltak a partizánok. Kifulladva menekültünk előlük és ahogy felszaladtam a szomszédék kertjén, kitoppanok az utcára és beleütközöm a német katonákba. Rettenetesen megijedtem, azok meg rámförmedtek, hová futok olyan kétségbeesve. Én az erdő felé mutattam és kiböktem, hogy üldöznek a partizánok. A fasiszták egymásra néztek, fegyverhez kaptak, hitetlenkedve megkérdezték még egyszer, hogy mit mondok, én meg még ijedtebben megismételtem, hogy a partizánok elől futok. A falubeliek elsápadtak, a németek káromkodtak, sietve felugráltak az autóra, otthagyták az összerablot holmit is és ész nélkül elrobogtak. A falubeliek körülfogtak. Örömükben egyszerre száz kérdéssel is elhalmoztak: — Hányan vannak, hol vannak? Két idősebb embert már ki is választottak, aki a partizánokhoz megy, mikor a nagy kavarodás közepette befutottak üldözőim fnpuskával, zöld gallyakkal álcázva, kimelegedve. A falubeliek ekkor értették meg, hogy csak játék — partizánok üldöztek. Lett is olyan kacaj, hogy még a könny is kicsordult az emberek szeméből. Engem meg elneveztek partizánnak és nem is szólítottak másként a faluban. De később rászolgáltam e megtisztelő névre, mért mikor valóban eljöttek a partizánok és a lakossággal hetekig védtük a falut a fasiszták támadása eflen, pajtásaimmal én is rendes szolgálatot teljesítettem: lőszert hordtunk az állásokba, összekötök voltunk, élelemmel láttuk el a harcolókat, szóval igazi partizánok voltunk. .. . SZŰCS BÉLA \rsssssssfssssssfSSSsssssssssssMssssssfssssssrss- PÁLYÁZAT * PÁLYÁZAT + PÁLYÁZAT mt ÖKÖRNYÁLAT lenget a szél, nyomán pillék kergetődznek; azt villogja tarka szárnyuk, régé már a szünidőnek. ZÜMMÖGNEK még szorgos méhek, cseveg még a kis madárka, de mintha mind azt jeleznék: készülődj az iskolába. A KISFIÚK, a kislányok átcserkésztek erdőt, berket, labdát rúgtak, vízben úsztak, leheverve megpihentek. DE MOST szólít az iskola $ széles ajtaját kitárva. Pihent aggyal, friss erővel hajrá, újra iskolába! ^ Petrik József i 9 Legszebb nyári élményem 9 KEDVES GYEREKEK! Elmúlt a nyár és az iskolában újra megkezdődik a komoly munka, a tanulás. De munka köz® oen biztosan gyakran eszetekbe jut majd legszebb nyári élményetek és A elmondjátok azt pajtásaitoknak is. Ez ^ évben megint több százezer gyerek vett részt nyári táborozásokon hazánk leg0 szebb vidékein, kirándulásokon, országjáráson. Voltak olyanok, akik brigád_ munkát végeztek és ki győzné még fel® sorolni a számtalan lehetőséget. Arra kér benneteket a Gyermekvilág. a írjátok meg legszebb nyári élményete™ ket röviden (30—35 írott sor), szépen 6s küldjétek el a szerkesztőségbe. 0 A legsikerültebb írásokat közöljük a Gyermekvilágban és szerzőjüket egyegy szép könyvvel jutalmazzuk. Leg• czebb élményeiteket feldolgozhatjátok versben is, esetleg le is rajzolhatjátok. a Ne felejtsétek el a beküldött pál.vázato• kon feltüntetni pontos címeteket és életkorotokat. 9 Fogjatok tollat! Rajta hát! Várjuk legszebb élményeiteket. (A GYERMEKVILÁG — ÚJ SZÖ — BRATISLAVA — ® GORKÉHO 10) Szeptemberi hónap, Vakáció vége. Öszi felhők csendessége Ragyog rá az égre. A guerekek kacaja már Iskolából hallik, Iskolába hozta anyja Józsit, Zsuzsit, Marcit. Kedves szülök, — jó gyerekek! Kezdődik a munka. Tíz hónapig tanulgatunk, S leckét írunk újra. Szeptemberi hónap, Visszanéz a nyárra, S öszi napfény békessége Süt az iskolánkra. 1. Tudjátok-e, melyik Európa hat legkisebb országa? , 2. Rajzoljátok át a MKj iW gg a mellékelt ábrát 5-6ŽP; )SSa szoros nagyításban és osszátok négy olyan egyforma részre, amit ha kivágtok, szabályos négyzetet rakhattok belőle össze. 3. Egy apa elküldte fiát a postára s adott neki 100 koronát, hogy hozzon száz darab bélyeget 5, 1 és 0,50 koronás bélyeget. Hány volt ebből ötkoronás, egykoronás és 50 filléres bélyeg? (Beküldte: Végh László, Vecseklő) «»« oooo /yiMÚLT HETI FEJ- ä • ,.. 000 0 f» 1ÖRÖNK MEGFEJ- ^ IÉSE: 1. A két par- 3. •«• oooo* i Hófehér cipőben, Kék matrózruhában Ma indul először Panni iskolába. ^ Š Anyu kezét fogva ^ Vidáman lépeget. ^ Innen is. onnan is ^ Siet a sok gyerek. $ Az iskolakaput Zöld füzér díszíti. § Oj gyermekeket vár a tanító néni. S Minden kis elsősnek % Ad a mosolyából, S kezdődik a mese ^ Sok-sok új csodáról. ^ BÖSZÖRMÉNYI JÁNOSNÉ fc Š tizánosztagnak a " ' a o^ cióoő *' " mellékelt rajz szerint ' sikerült egymás 5. „.••oooo 6. «« ooooo » OOOOM mellett elhaladnia a szűk folyosón. 2. Ha jól megnéztétek a rajzot, még két >000 0^' • „ kislányt, egy-egy ^ macskát, libát, kecs- 9. • oooo»«» két, disznót, nyulat, kengurut és pulykát találhattatok rajta. U. oooo <2. | oooo «««« Kik nyertek? Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtői egy-egy szép könyvet nyertek: 1. Balog Ilonka (Zsitvaudvar), 2. Pócsik Bela (Csehi), 3. Urgács Emil (Kéménd) és Horváth Tibor (Bratislava). HÉTFŐ A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 17.00: Ifjúsági közvetítés. 17.30: Szórakoztató zene. 18. Halló, itt Moszkva beszél! 18.30: Fúvószene. 19.00: Hangos újság. 20.00: A Cseh Filharmónia hangversenyének közvetítése Edinburgból. 22.30: Hírek. 22.55: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Sosztakővics XI. szimfóniája. 10.35: Szólisták műsora 11.40: Lányok, asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.40: Népdalok. 13.30: Balettzene 14.05: Szórakoztató zene 16: Hírek. 17.00: Hangverseny. 17.30: Békedalok. 18: Orvosi tanácsadó. 18.20: Kivánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00 Szórakoztató zene. 20.40: Üzemeinkből. 21.00: Vidám műsor. 22.00: Hírek. 22.15: Szimfonikus zene. 23.15: Tarka zene. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MOSÓRA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Hangverseny. 9.15: Könnyűzene. 9.45: Lányok, asszonyok. 10.00: Hírek. 10.30: Elhanqzott műsorainkból. 12.00: Hírek. 12.10: Népzene. 12.53: Operettekből. 14100: Zenés kalendárium. 15.00: Hírek. 15.10: Népzene. 15.50: Az űrrepülés titkáiból. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.15: Ötórai tea. 17.45: Ifjúsági őriárat. 18.00: Az Oszipov-együttes műsoréból. 18.15: Havdn: D-dúr szimfónia. 18.45: Munkáshétköznapok. 19.15: Néozene. 19.50: Jó éiszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 23.30: Zenés hanaulatképek. 21.35: Operaáriák. 22.00: Hírek. 22.15: Prágai Tavasz 1959. 23.45: Csárdások. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: Népi muzsika. 15.00: Csajkovszkii: I. szvit. 16.00: Magyar kórusok. 16.15: Külpolitikai kalauz. 16.25: Hangversenv. 17.00: Filmzene. 17.15: Riportmüsor. 18.15: Maavar századok. 18.35: Operettrészletek. 19.00: Hírek. 19.15: Sporthíradó. 19.40: Puccini: Giannl Schicchi. Opera. 21.03: Hírek. 21.05: Fúvószene. 21.25: Román néni táncok.• 21.40: Zendül a józan okosság. 22.00: Tánczene. 23.00: Hírek. KEDD A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 7.20: Örömteljesen kezdjük az iskolaévet. 8.15: Dr. František Kahuda iskola- és kulturális ügyi miniszter beszéde az új iskolaév megnyitásakor. 8.30: Zenemúsor. 8.40: Népdalok. 9.00: Szórakoztató zene. 9.50: Hírek. 10.00: Az első nap. 10.30: Énekkar. 11.00: Az új iskola. 11.30: Balettzene. 12.00: Hírek. 13.00: Nyitányok. 14.05: V. A. Mozart műveiből. 16.00: Hírek. 16.40: A tudomány a béke szolgálatában. 17.00: Kívánsághangverseny. 17.45: Marxista tanácsadó. 18.30: Fiatalok mikrofonja. 19.00: Hangosújság. 21.00: Esztrádmüsor. 22.00: Francia kamarazene 22.30: Hírek. 22.50: Esti hangverseny. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Közvetítés iskolák számára. 10.40: Szovjet zeneszerzők dalai. 11.20: Szórakoztató zene. 12.05: Tánczene. 12.40: Filpizpng. ^13-00: Népdalok. 14.05: Szórakoztató zene. 15.oS: Énekkar. 16.00: Hírek. 16.55: Nyelvi tanácsadó. 17.30: Békedalok. 18.00: Az új technika. 19.00: Hangosújság. 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.00: Népszerű hangverseny. 21.20: Vidám műsor. 22.00: Hírek. 22.55: Szimfonikus hangverseny. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Operarészletek. 9.40: Hangszerszólók. 10.00: Hírek. 10.25: Magyar nóták. 11.20: Operettzene. 12.00: Hírek. 12.13: Zenés ajándékmüsor. 13.10: Hangverseny. 14.40: Népdalok. 15.00: Hírek. 15.10: Könnyű zene. 15.30: Rádiójáték. 16.15: Egy falu — egy nóta. 16.35: Riportműsor. 16.45: A munkásmozgalom dalaiból. 17.00: Hírek. 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Rádiójáték. 18.30: Othello. Részletek Verdi operájából. 19.25: Tánczene. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00. Esti Krónika. 20.30: A Don partján. 21.40: Chopin-művek. 22.00: Hírek. 22.25: Magyar nóták. 23.00: Hangverseny. 23.30: Operettzene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Fúvószene. 15.15: Csárdások. 15.45: Kamarazene. 16.35: Operákból. 17.00: Fény és árnyék a barokk zenében. 17.40: Verses műsor. 18.00: Népi együttesek műsorából. 19.00: Hírek. 19.05: Csehszlovák szerzők operettjeiből. 19.45: Mi újság a nagyvilágban? 19.55: Kamarazene. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 21.43: Tárlatlátogatás. 22.00: Kamarazene. 22.45: Könynyűzene. 23.00: Hírek. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 9.00: Népszerű operettzene. 10.00: Iskolarádió. 10.35: Esztrádmüsor. 11.00: Lányok, aszonyok. 12.00: Hírek. 12.15: Szórakoztató és tánczene. 13.00: Rapszódia. 13.40: Gyermekműsor. 16.00: Hírek. 17.00: Az új technika. 19.00: Hangosújság. 20.00: Mazatta, tragédia. 22.00: Esztrádmüsor. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.25: Szórakoztató zene. 12.07: Operaáriák. 12.30: Hírek. 13.00: Népdalok. 14.05: Szórakoztató zene. 15.05: Szovjet dalok. 16.00: Hírek. 17.00: Ifjúsági rádió. 17.30: Operazene. 18.15: Kívánsághangverseny. -19.00: Hangos újság. 20.00: Színjáték. 22.00: Hírek. 22.15: Tánczene. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Vetélkedő ritmusok. 9.30: Népi zene. 10.00: Hírek. 10.31: Fúvószene. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: Tánczene. 11.25: Rádiójáték. 12.00: Hírek. 12.13: Operarészletek. 13.00: Népzene. 14.01: Ajándékhangverseny. 14.35: Filmzene. 15.00: Hírek. 15.10: Fiataiok Zenej Ojságja. 15.55: Szív küldi szívnek szívesen. 16.30: Vietnam nemzeti ünnepe. 17.00: Hírek. 19.00: Takács Paula énekel. 19.20: Tudományos híradó. 19.35: André Zola zenekara játszik. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Csárdások. 21.10: Gyermeknevelés. Rádióműsor I 1959. aug. 31-től szeptember 6-ig 21.25: Tánczene. 21.45: Zenés műsor. 22.00: Hírek. 22.25: Szimfonikus zene. PETŐFI-ADÓ: 14.35: Népzene. 15.00: Hangverseny. 16.00: Operarészletek. 16.30: Daljáték. 17.45: Hangverseny. 19.00: Hírek. 19.15: Népi hangszerszólók. 19.30: Kórusok. 19.45: Sporthíradó. 20.00: Pique Dame. Részletek Csajkovszkij operájából. 21.00: Hírek. 21.05: Zenekari muzsika. 22.00: Kedvelt melódiák. 23.03: Hírek. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 8.05: Operanyitányok. 8.30: Szórakoztató és tánczene. 10.00: Iskolai műsor. 10.40: Operettzene. 11.00: Lányok, asszonyok. 13.15: Hangverseny. - 15.05: Opera. 16.00: Hírek. 16.10: Népdalok. 17.00: Tarka zene. 18.00: Építők műsora. 19.00: Hsngosújság. 20.55: Költemények. 22.00: Esztrádmüsor. 22.55: Bartók müveiből. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Iskolai műsor. 10.40: Balettzene. 11.20: Szórakoztató zene. 12.40: Építődalok. 13.30: Szimfonikus hangverseny. 15.05: Operaáriák. 15.30: Pionírmúsor. 16.00: Hírek. 16.10: Tánczene. 17.00: Lánvok, asszonyok. 18.00: Kultúrműsor. 18.10: Kívánsághangversenv. 20.00: Operettzene. 22.00: Hírek. 22.15: Népdalok. 22.50: Szórakoztató zene. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁCI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Tánccal a világ körül. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Rádiójáték. 9.50: A vidám harmonika. 10.00: Hírek. 10.40: Beethoven-dalok. 11.20: Operettrészletek. 12.00: Hírek. 12.10: Könnyűzene. 13.10: Nótacsokor. 14.10: Tánczene. 15.03: Hírek. 15.10: A munkásmozgalom dalaiból. 16.13: F.ay falu — eqv nóta. 17.00: Hírek. 17.15: Hortobágyi dalok. 17.35: Lányok. asszonyok. 17.48: Kodály: Nyári este. 18.35: Fórum. 18.50: Offenbach: Hoffmann meséi. 19.55: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.55: Láttuk, hallottuk. 22.05: Hírek. 22.20: Könnyűzene. 23.10: Kamarazene. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Kamarazene. 15.00: Mezei csokor. 15.30: Tannhäuser. Részletek Wagner operájából. 17.15: A Baltimoreaffér. Köves Tibor írása Chile történetéről. 17.30: Tánczene. 18.35: Heine két verse. 18.10: Zenekari muzsika. 18.50: Farkas: Asztali muzsika. 19.00: Hírek. 19.15: Népjene. 19.45: Riportműsor. 20.00: Tánczene. 21.00: Hírek. 21.05: Zenés csevegés. 21.38: Szimfonikus zene. 22.00: Hangverseny. 23.00: Hírek. PÉNTEK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MÜSÖRA PRÁGA: 8.05: Reggeli zene. 9.50: Hírek. 10.00: Iskolai műsor. 11.00: Lányok, asszonyok. 11.30: Népszerű hangverseny. 12.00: Hírek. 13.00: Melódiák. 14.00: Ope< raáriák. 14.30: Pionírműsor. 16.00: Hírek. 16.30: Halló, itt Moskva beszél! 17.00: Ifjúsági műsor. 18.20: Szórakoztató zene. 19.00: Hangosújság. 21.10: Tánczene. 22.0& Dalok. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.05: Katonazene. 10.25: Hangszerszólók. 11.10: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.40: Napjaink dalai. 13.30: Operazene. 14.05: Szórakoztató zene. 15.30: Zenealbum. 16.30: Vonószenekar. 17.00: Halló, itt Moszkva beszél! 18.00: Gyermekmese. 18.20: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 21.00: Dalok a győzelemről. 21.35: Operettmelódiák. 22.00: Hírek. 22.15: Tánczene. 22.50: Suchoň müveiből. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operettrészletek. 9.10: Kamarazene. 9.35: Fúvószene. 13.00: Hírek. 10.10: Szovjet népek zenéje. 11.00: Zenés összeállítás. 12.00: Hírek. 12.10: Könnyűzene. 13.15: Operarészletek. 13.50: Táncdalok. 14.40: Kórusok. 15^00: Hírek. 15.10: Polkák. 15.30: Oj energiák az ember szolgálatában. 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.15: Oj Zenei Újság. 18.05: Gyári sziréna. 18.25: Filmdalok. 18.45: Gounod: Faust: 19.10: Ifjú Figyelő. 19.30: Népdalfeldolgozások. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Tánczene. 21.05: Riportmüsor. 21.20: Mozarthangverseny. 22.00: Hírek. 23.10: Könnyű melódiák. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Operettmuzsika. 14.59: Rimszkij-Korszakov: Seherezade. 16.30: Hamupipőke. Részletek Rossini operájából. 17.15: Riportműsor. 17.25: Magyar nóták. 18.00: Rádiójátéö. 19.03: Hírek. 19.15: Haydn-hangverseny. 19.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Operettrészletek. 22.00: Tánczene. 23.00: Hírek. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 9.00: Fúvószene. 9.50: Hírek. 10.00: Dráma. 11.15: Szórakoztató zene. 12.15: Népszerű hangverseny. 13.00: Tánczene. 14.00: Ifjúsági adás. 16.00: Hírek. 16.40: Lányok, asszonyok. 17.00: Kívánsághangverseny. 18.20: Fúvószene. 19.00: Hangosújság. 20.30: Vidám zene. 22.00: Szórakoztató zene. 22.50: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 10.25: Rádiózenekar. 11.00: Szovjet elbeszélés. 11.20: Szórakoztató Zene. 12.40: Vígan fejezzük be a hetet. 14.00: Hazánk dalai. 14.30: Pionírmúsor. 16.10: Szombati szórakoztató zene. 17.00: Balettzene. 17.20: Illés Béla meséje. 18.00: Kívánság hang verseny. 19.00: Hangosújság. 19.50: ' Belpolitikai kommentár. 20.00: Vígjáték. 21.35: Népzene. 22.15: Szórakoztató zene. 23.50: Hírek. ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK A bratislavai rádió hétköznapi rendszerei műsorszámai: 5.00: Hírek. 310: Reggeli zent. 6.00: Hírek. 6.10: A falurádió műsora, (hétfőn sportjelentések). 6.15: Reggeli torna. 6.30: Reggeli zene. (Hétfűn, szerdán és pénteken 6.30—6.35: Nyelvi tanácsadó). 7.00: Hírek. 710: Reggeli zene. 10.00: Hirek. • • • A magyarországi adóállomások állandó hétköznapi műsorszámai: KOSSUTH-ADÖ: 5.30: Hírek. 6.00: Falurádió. 7.00: Hírek. 7.10: Oj könyvek. 7.45: Naptár. 7.55: Mit főzzünk? 8.00: Műsorismertetés. PETÖFI-ADÖ: 6.20: Színházak, mozik és tárlatok műsora. 6.50: Torna. 7.40: Falurádió. 14.00: Hírek. • * • A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának Időpontjai: A moszkvai rádió a nyári hónapokban a következő időpontokban ad magyar nyelvű műsort: 7.15—7.30 között a 16, 19. 25 és 41 méteres. 17—17.45 között a 19, 25. 31, 41 méteres rövidhullámhosszokon és a 337 méteres középhullámhosszon, 20—20.30-ig és 21.30 —22-ig a 25 és 41 méteres rövldhullámhosszon. valamint a 337 méteres középhullámhosszon. A Csehszlovák Rádió magyar adásának állandó műsorszámai: 5.15—5.30, 13.00-13.30, 17.30-18,00: Hirek. (Hétfő — szombat.) Vasárnap: 15.00—16.00 (havonta egyszer: 15.00—17.00: Rádiójáték.) Szerda: 10.05—10.35: Gyermekrádió. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Lányok, asszonyok. 8.25: Zongoraművek. 9.40: Óvodások műsora. 19.00: Hírek. 10.10: Üzenetek az Országos Mezőgazdasági Kiállítás- és Vásárról. 10.30: Oscar Strauss operettjeiből.. 12.03: Hírek. 12.10: Csárdások. 13.00: Operarészletek. 13.50: Zenés hétvége. 14.30: Időszerű nemzetközi kérdések. 14.45: Tánczene. 15.00: Hírek. 15.10: Kíváncsiak klubja. 16.00: ÉIöszóval-muzsikával. 17.00: Hírek. 18.00: Gondolat. 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. 19.05: Gázzal, széllel, napenergiával. 19.33: Nagy mesterek muzsikájából. 20jp0: Esti Krónika. 20.30: Vidám zenés műsor. 21.40: Sporthíradó. 22.00: Hírek. 22.15: Petőfiversek. 22.21: Táncoljunk. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 15.20: Üzenetek az Országos Mezőgazdasági Kiállítás- és Vásárról. 15.40: Szabó Ferenc Emlékeztető-szimfónia. 16.45: Emlékezetes hangversenyek. 18.00: A Leningrádi Rádió esztrádegyüttese játszik. 18.15: Zenekari dalok. 18.45: Helikopterek a technikában. 19.00: Hírek. 19.35: Tánczene. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Bellini-est. 2U)0: Hírek. 21.05: Hän-,^ del: A-cis és Galatea-oratórium. 22.10: Régi magyar muzsika. 22^25: Schubert: a-moll vonósnégyes. 23.00: Hírek. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA PRÁGA: 12.00: Vasárnapi versek. 12.05: Hírek. 12.25: Kultúrtükör. 12.35: Bedrich Smetana müveiből. 13.09: Gyermekmese. 14.00: Sporthíradó. 14.07: Zenés heti beszámoló. 15.00: Kellemes melódiák. 16.00: Elbeszélés. 16.20: Szórakoztató zene. 17.00: Hangverseny. 17.30: A vasárnap sportja. 18.30: Tánczene. 19.00: Hangosújság. 20.00: Dráma. 22.30: Hírek. 22.50: Esti angol hangverseny. 22.50: Hírek. BRATISLAVA: 6.02: Reggeli zene. 7.00: Vasárnapi szórakoztató zene. 8.00: Gyermekmese. 9.00: Katonaműsor. 9.30: Vidám zene. 10.00: Érdekes események. 11.00: Kívánsághangverseny. 12.00: A hét költeménye. 12.05: Déli hangverseny. 12.30: A hét kommentárja. 12.50: Vígjátéknyitány. 13.00: Falurádió. 13.30: Vidám zene. 15.00: Kívánsághangverseny. 15.40: Operettzene. 16.30: Elbeszélés. 17.00: Sporthíradó. 19.00: Hangosújság. 20.00: Nyári vidám músor. 20.55: Zenés kalendárium. 21.00: Vasárnap sportja. 21.05: Vietnam életéről. 21.35: Opera- és balettzene. 22.00: Hírek. 22.15: Vasárnapesti hangverseny. 22.50: Szimfonikus zene. 23.50: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 6.00: Zenés műsor. 7.15: Egy falu — egy nóta. 7.50: Falusi életkének. 8.03: Hirek. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Egy óra nagy muzsikusokkal. 10.00: Csinnbumm! A Magyar Rádió gyermekcirkusza. 12.00: Hírek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Hanglemezparádé. 14.45: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Mendelssohn: Szentivánéji álom. 16.30: Kincses Kalendárium, 17.00: Hírek. 17.10: Két Strauss-keringő. 17.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.20: Tánczene. 19.00: Miljutyin: Nyugtalan boldogság. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Emberek között. 22.10: Hírek. 22.35: Kamarazene. 23.10: Lucienne Boyer énekel. 23.30: Gluck operáiból. 24.30: Hírek. PETÖFI-ADÖ: 8.30: Orgonamüvek. 9.00: Szív küldi szívnek szívesen. 10.00: Operettsikerek. 10.50: Történetek Schubert életéből. 11.05: Az NBC szimfonikus zenekara játszik. Vezényel Arturo Toscaninl. 12.20: Vidám bolgár műsor. 12.50: MűvészI f mezek. 14.45: Hangversenyindulók. 15.15: Közkívánatra megismételjük. 17.20: Gounod: Faust. 18.45: Humoreszkek. 19.00: Üzenetek az Országos Mezőgazdasági Kiállítás- és Vásárról. 19.30: Lemezbál. 20.00: A zongorairodalom remekműveiből. 21.15: Oláh Kálmán és népi zenekara játszik. 21.45: Zenekari muzsika. 22.30: Tánczene. 23.00: Hírek. ÜJ SZÖ 11 *~1959, augusztus 29.