Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)

1959-08-29 / 239. szám, szombat

Kf.l TESTVEK 1942-őt írtak. Jozef Novorka bratislavai munkás lakásában, a kis szobában három fiatalember ül a rádió előtt. Beszélgetnek, aztán meg szó 'alnak a hangszóróból a „Drága szülőföld" első taktusai, majd utána a bemondó a Szovjet Távirati Iroda legújabb híreit olvassa be: Az első ukrán és az első bjelorussz front csapatai sikeresen visszaverik a fasiszták támadásait, súlyos veszteségeket okozva nekik. A három fiú közül kettő édestestvér, Novorka Ludo és Jozef, a harmadik, Tomašovič Anton, a barátjuk - katonai behívót kapott és búcsúzni jött társaitól. — Én bizony nem vonulnék be, - jegyzi meg Ľudo. - De nem azért, mintha félnék a harctól. Mihelyt az első alkalom adódik rá, keresni fogom az alkalmat, hogy fegyvert fogjak a fasiszták ellen. — Én pedig bevonulok, — néz keményen a szemébe Tomašovič Tono, — de csak azért, hogy átállhassak az első adódó alkalommal a szovjet katonák oldalára. Banská Bystrica — tizenöt évvel ezelőtt a szabadság szimbóluma, a Szlovák Nemzeti Felkelés központja volt. Ma újra rátekint az ország egész népe, amikor a nemzeti felszabadító harc legdicsöbb időszakára emlékezünk vissza. A FELSŐ-NYITRAI PARTIZÄNBRIGÄD HARCAIBÓL A

mikor a Felső-Nyitra völgyében a túlerőben levő német csapatok tankokkal és páncélkocsikkal megindították támadásukat, és a felkelő katonák, partizánok hősi ellenállása ellenére megszállták Batovanyt (a mai Partizánskét), majd Novákyt és Prievidzát, a partizánok és a hozzájuk csatlakozott katonák a Vtáčnik erdeibe vonultak vissza, ott szervezték újjá eqyséqeiket. Az újjászervezett felsónyitrai partizánbrigád. amelynek magva a „Vtáčnik" partizánosztag volt, kapcsolatot létesített a szlovákiai partizánok főhadiszállásával, Aszmolov ezredes főparancsnokkal. A főhadiszállás és a pártközpont különleges utasításában a vtáčníki és a felső-nyitrai partizánkülönítmények számára, amelyet a brigád parancsnoka kapott kézhez mécj Banská Bystrica német megszállása előtt, többek között ez áll: „Valamennyi partizánegység kezdjen azonnal tevékeny harcba a német megszállók ellen és vonja be a dolgozó népet a nemzeti felszabadító harcba ... Föltétlenül állandó kapcsolatot kell fenntartani a felsőnyitrai vidék lakossáqával Nemecké Právnótól (ma Nitrianske Právno) Baťovanyig, valamint a rudnabélai völggyel; összeköttetésbe kell lépni az ugróciakkal és Bánovce környékével is." A brigád létrejötte közvetlen következménye volt annak az ellenállásnak, amelyet a helyi lakosság tanúsított a német megszállókkal szemben; az egység hibátlanul működő hírszerző hálózatot épített ki, és megszervezte, összefogta az egyes harcoló csoportok részeit. F

egyvert, lőszert és egyéb felszerelést maguk szereztek, mégpedig oly nagy mennyiségben, hogy más partizánosztagokat is kisegíthettek. Az ellenség hátában folytatandó harc tervét is maguk dolgozták ki a harci és anyagi lehetőségekhez mérten. Biztosították a kapcsolatot a területükön áthaladó, illetve a közelben harcoló többi partizáncsoporttal is. A Felső-Nyitra völgyének német megszállása nem csökkentette a partizánok harci elszántságát. A gyűlölt betolakodók elfoglalta falvakban és városokban tombolt a fasiszta terror. A szlovák fasiszta kormány hadügyminisztériumának biztonsági osztálya 1944. december 7-én kelt parancsában többek között elrendeli: „Ki kell hallgatni minden személyt, aki mostanában tért vissza lakóhelyére. A kihallgatások során minden eszközt fel kell használni adatok szerzésére. A még távollevő személyek után nyomozást kell indítani, s ennek érdekében fel kell használni a Hlinka-párt, a Hlinka-gárda, stb. hírszerző szerveit." Íme, így működtek együtt a szlovák fasiszta szervezetek a német megszállókkal! A fasiszta rémuralom szörnytetteit szenvedő, de meg nem félemlített nép minden szeretetével, reménykedésével az erdős hegyek felé fordult, ahonnét a partizánok tovább folytatták megalkuvást nem ismerő harcukat a német betolakodók ellen. A lakosság, az egyszerű dolgos emberek minden üldözés, szenvedés ellenére támogatták őket mindennel, ami tőlük tellett. 1944. november 10-én a felsőnyitrai partizánbrigád vezetői tanácskozásra jöttek össze; tervet dolgoztak ki a Felső-Nyitra völgy egyikfontos centrumának, Novákynak a megszállására, hogy lábbelit, ruhát, Jozef Hagara elvtárs ma a nyitrai kerület munkásmozgalmának történetét írja. élelmet szerezzenek a brigád számára. Ennek érdekében meg kellett szállni a helybeli csendőrőrsöt és szétverni a Nová'xyn állomásozó erős megszálló helyőrséget és gestapós különítményt. Félórával a többiek előtt útra keltek a felderítők azzal a paranccsal, hogy szállják meg Veľká Lehota hegyaljai falut és tartóztassanak fel mindenkit, aki onnét Novákyba akar lemenni. Beesteledett. Kevéssel a felderítők után megérkeztek Veľká Lehotára a brigád különítményei, megjött a tartalék is, valamint a Nálepka-brigád egy csoportja. A parancsnokok még egy csoportja. A parancsnok még egyszer megismételte a haditervet, figyelmeztette az egyes csoportok parancsnokait feladataikra. František Dúchaj csoportjával az észak felé, Prievidzába vivő utat szállta meg, František Konečný embereivel a délről, a vegyiipari gyár felől a városba vivő útvonalat biztosította — az országúttól mintegy kétszáz méternyire vagy háromszáz német katona tanyázott; Laco Pukan a csendőrállomást szállja meg, Fafrnekék a postát, a felderítők a városka utcáin teljesítenek járőrszolgálatot, a brigádparancsnok pedig egységével a cipőgyárat foglalja el és biztosítja azt a dús lábbeli készletet, amelyet a német katonák számára halmoztak fel itt és Bat'áéknál. alamennyi egység körülbelül egy időben érte el a kitűzött állásokat. Nováky közepén, a keresztútnál újból elosztották az erőket. Ninis František csoportjával a vegyiipari gyár felé indult, Peter Hiadký Prievidza felé, Rudolf Bley és Jozef Barborka Horné Lelovce irányában. Feladatuk az volt, hogv megállapítsák a német egységek állomáshelyét és számát. Egy német katonai teherautó jött Nemeskosztolány felől. Zavartalanul engedték tovább. Ekkor már a partizánok elfoglalták a csendőrállomást. Laco Pukan a csendőrség épülete előtt őrséget helyezett el. Javában folyt a munka a cipőgyárban is: a partizánok szekerekre rakták a németeknek szánt lábbelit, borkészletet és meleg harisnyákat. Nemsokára lövöldözés hallatszott Nováky nyugati részéből, a csendőrállomás felől. A brigád parancsnoka felderítőket küldött, hogy tudják meg, mi történik. Nemsokára jelentették, hoqy a csendőrállomást biztosító partizánőrség tüzelt a Horné Lelovce felől érkező németekre. Egy ellenség elesett, néhányan megsebesültek, a többiek megfutamodtak., Lövöldözés hallatszott a városka déli részéből, a népművelődési otthon közeléből: ott Konečnvék látták el néhány nén\et katona baját. .. A zsákmánnyal megrakott szekerek Veľká Lehota irányában elindultak Vtáčnik felé. — Nekem csak jövőre kell bevonulnom, — jegyzi meg Novorka Jozso, — addigra talán lehetőség adódik rá, hogy csatlakozzam valami partizáncsoporthoz. Az idő elfutott, észre sem vették. Tono ijedten pillant az órájára. — Mennem kell, egy óra múlva indul a vonatom. Elmúlt az 1942-es év, utána a 43-as is. Jozso Novorka is bevonult. Tomašovič Tono idehaza maradt, a rossz szemével, a hátországba osztották be irodai szolgálatra. Csak a másik Novorka fiú, Ludo élt a szülői házban, de ő is készülődött a hegyekbe a partizánokhoz. 1944. márciusában, amikor behívták a szlovák hadseregbe, megszökött Bratislavából. Martinban vették fel az ottani partizánkülönítménybe. Júniusban titkon hazajött, szülei lakásában találkozott fivérével, Jozeffal, aki megszökött egy betegszállító transzportból. Ľudo magával vitte az öccsét, s attól kezdve együtt vettek részt a partizánok akcióiban. Nemsokára harmadik társuk is akadt: a fiatalabbik fiú, Jozso mennyasszonya, a tizenhét éves Valach Viola, aki vőlegénye után ment Martinba. A két Novorka fiú hírszerzőként járta a falvakat, ugyanakkor megszervezték a partizánok élelmiszer- és lőszer-utánpótlását is. A Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése után, amikor nyílt frontokon állták a harcot a szlovák hazafiak a néniét betolakodókkal, a két Novorka fiú is ott verekedett az első vonalban. Amikor a túlerőben levő fasiszta hadsereg megkezdte előnyomulását a Túróc völgyében, a felkelő és partizáncsapatok hallatlan hősiességgel állták útjukat, mégis kénytelenek voltak újabb és újabb átcsoportosításokat végrehajtani. A Novorka testvérek egyszer azt a feladatot kapták, hogy nagyobb mennyiségű lőszer- és hadianyag-készletet helyezzenek biztonságba. A szállítmányt teherautókon Slovany községen keresztül irányították, Znióváralja közelében Jozso menny asszonya, Viola is csatlakozott hozzájuk. Szeptember 21-én kellek útra. Már-már úgy látszott, hogy sikerrel teljesítik feladatukat, mikor az egyik domb mögül hét német harckocsi bukkant elő. Menekülni nem lehetett, csak egyet tehettek: harcolni az utolsó csepp vérig. Közel félóráig tartott küzdelmük az óriási ellenséges túlerővel. Több tucat halott hitlerista maradt a csatatéren, de életét áldozta Ľudo, Jožko, Viola és velük együtt valamennyi társuk is. Hősi haláluk nem volt hiábavaló. Az ő harcuknak, az ő áldozatuknak is része van abban, hogy ma szabadon építhetjük szabad hazánkat. Áldozatkészségük, emberségük szolgáljon példaképül mai fiataljainknak. JÁN RAD1Č, a duklai harcok résztevvője. A parancsnok jelt ad a visszavonulásra — a rakéta zöld fényt derít az egész völgyre. A másik két rakéta csütörtököt mond. A városkában mindenfelől puskák és géppuskák ropognak. Hogy ne üsse fel zűrzavar a fejét, a parancsnok összekötőket küld az egyes csoportokhoz. Duchaj egysége szekerekkel és ekékkel torlaszol ja el a . prievidzai utat. Nováky fölött találkoznak a különítmények s kis pihenő után elvonulnak Veľká Lehotára. Néhányan még hiányoznak; a parancsnok felderítőket küld Novákyba két gépfegyverrel, puskákkal, géppisztolyokkal és kézigránátokkal, állapítsák meg. mi sors érte társaikat. Nováky közepén, egy kocsma közelében fahíd állt a Nemeskosztolányba vivő úton. Itt csaptak össze a felderítők egy csoport német katonával. Közelharc kezdődött, de mihelyt kattogni kezdett a partizánok géppuskája, a németek megfutamodtak. A partizánok sértetlenek maradtak, s néhány perc múlva már találkoztak is keresett bajtársaikkal. felső-nyitrai partizánbrigád számtalan hasonló hadműveletet, hirtelen támadást hajtott végre a német megszállók ellen. Sikeresen verték vissza azt az erős offenzívát is, amelyet nagyszámú SS- és vlaszovista egység indított a vtáčnlki partizánterület ellen. A Felső-Nyitra völgyének hegyei, erdei, s néhány faluja a partizánok állandó otthonává vált. Brigádunk mellett tanyáztak Zorics őrnagy, Klokov kapitány, Martinov őrnagy egységei, a Nálepka-brigád. amelynek politikai biztosa Tono šagát volt. A dolgozó néppel egységben, a lakosság támogatásával megalkuvást nem ismerően küzdöttek a megszállók ellen, míg csak a szovjet hadsereg a FelsőNyitra völgyének is meg nem hozta harcuk célját, az áhított szabadságot. JOZEF HAGARA, a felső-nyitrai partizánbrigád volt parancsnoka, a prievidzai tizenegyéves iskola igazgatója. A *A *A i A Századunk 1944 novemberében ért Csehszlovákia területére. A lakosok egyre mondogatták, hogy ne menjünk Németországba, hanein csatlakozzunk a partizánokhoz. Hogy merre vannak a partizánok, arra csak azt felelték, hogy mindenütt a hegyekben, mindenütt, ahol a bajokon kell segíteni, mindenütt ahol verik a németeket. Ltunk során több helyen találkoztunk a partizánok nyoanaival; a felrobbantott sínek, összetört vasúti kocsik mutatták, hogy a bátor augusztusi felkelés hatalmas arányú ellenállásba csapott át. A században hat barátommal együtt úgy határoztunk, hogy amint lehetőség lesz rá, azonnal megszökünk és megkeressük a partizánokat. Banská Bystrica külső részén szállásoltak el bennünket, ahol a házigazdánk egy derék szlovák ember azt tanácsolta, hogv akkor tudjuk megtalálni a partizánokat, ha minél nagyobb csoportban megyünk és túljutunk a potkanovai német ör-?égen. 1941 novemberében kikerült hármunknak megszökni és eljutni ahhoz a r elvtárshoz, akit a házigazdánk említett. Ha jól emlékszem a potkanovai elvtárs neve Jásik volt és a helybeli villanytelepet Irányította. Alig mertünk bízni abMagyarországi levél Bizalommal fogadtak ban, hogy átjutunk a potkanovai hídon. A németek meg is állítottak, de amikor megmondtuk, hogy magyarok vagyunk, igazoltatás nélkül továbbengedlek. Jásik elvtárj vezetésivel elindultunk a Potkanova Staré Hory közötti hegyi menedékház felé. A menedékházban találkoztunk először szlovák testvéreinkkel. Örömünket le sem lehet írni. Az egyik partizán jól tudott magyarul, így a csoport parancsnoka, Vlaszov kapitán}, és helyettesei Nyikoláj szovjet mérnök és Micska kozák partizán részletesen kikérdezhettek bennünket, hogyan jutottunk el hozzájuk. F'mondottuk, hogy partizánok akarunk lenni és szeretnénk harcolni a fasiszták ellen. A szlovák elvtársak bizalommal fogadtak s bevettek csoportúkba, amelynek neve „Halál a fasisztákra" volt. Többhónapos harc egyik legjelentősebb fegyverténye volt a potkanova! híd ellen intézett támadásunk. A parancsnok úgy döntött, hogy este tízkor kezdjük meg a2 akciót. Két partizánbajtársamnak, Vadász Istvánnak, Varga Sándornak és nekem volt a feladatunk, hogy megsemmisítsük a híd alatt állomásozó német őrséget. A csoport egy része bennünket fedez, másik része végrehajtja a robbantást. Amikor a németek látótávolságába értünk ,,állj"-t kiáltottak, mi erre hasraváBódtunk és tüzelni kezdtünk. Nem számítottunk arra, hogy a németek időközben megerősítették az őrséget és nagyon erős ellenállásra találtunkEbben a tűzharcban esett el legjobb barátom, Varga Sándor is. A támadás a mi részünkről olyan veszteségekkel járt, hogy kénytelenek voltunk visszavonulni. Elesett elvtársaink sírjánál megfogadtuk, hogy a legelső kedvező alkalommal sokszorosan visszafizetjük a kölcsönt a fasisztáknak. Az alkalom nem késett sokáig. Egy felderítés alkalmával hírül adták, hogy Staré Hory felöl körülbelül 80 főnyi német csapat közeledik. Két csoportban vártuk a németeket az út két oldalán. A parancs úgy szólt, hogy a nétneteket beengedjük a faluhoz közel, ott a géppuska megnyitja a tüzet, két oldalról mi támadunk, így a németek csapdába kerülnek. Két óra idegtépő várakozás után délelőtt 11 óra körül feltűntek a németek. Lélegzetvisszafojtva figyeltük a vonulást. Egyik másik elvtárs már alig bírta visszatartani magát, hogy ne tüzeljen, Végre megkaptuk a jelt! Felkelepeltek a golyószórók, szaporán pattogott a géppuska, mi kézigránátokat dobáltunk s a gyűrűbe került németek közül egyetlen egy sem tudott elmenekülni. Hatvan halottat vesztettek. Az elfogoltak bevallották, hogy azért jöttek Staré Horyra, hogy a partizánokat megsemmisítsék. Vállalkozásunk nagyszerűen sikerült. Közülünk nem esett el senki és mégesak sebesülés sem történt. A további harcokból mindig azért tudtunk győztesen kikerülni, mert a szlovák nép mindenkor, mindenütt segítette a partizánokat, élelemmel, fegyverrel és elküldte sorainkba legjobb fiait. Zala Lajos ÜJ SZÓ 4 * 195

9- augusztus 29. Megalkuvás nélkül A szovjet és szlovák partizánok csoportja