Új Szó, 1959. augusztus (12. évfolyam, 211-241.szám)

1959-08-22 / 232. szám, szombat

títit státkük a fokion?" | ŠTEFÁNIA PÄRTOŠOVÄ: ! 1 I | Cl felkelés helyeií járom \ \ Legyilkolt gazdák falvaiban járok, \ $ falvakban, hol kö kövön nem maradt, \ \ falvakban, melyek torkát elvágták latrok, ^ ^ amitől a törökvész emléke is sápad. ^ Falvak, melyekre pokoli zsarnok \ | pokoli hordája támadt. | ^ Benőttek már a g rúnát vert e lyukak. Behegedtek a sebek. ^ $ A tűzvész pernyéje, csípős szaga elszállt, $ ^ csak a lelkeben még élnek ^ Š az izzó bilincsekben sir ó falucskák. i Š I ^ Bármerre is vezet itt az utad, ^ mindenütt ácsok fejszecsapása zeng. ^ ^ A belövések himlönyomát a friss eresz alatt ^ ^ most már ki ismerné meg? $ ŕ i Š l ^ A néma arcokon mosoly csendül, ^ | a völgyben itt békés munka dala csobog, ^ ^ a kiégett, elhamvadt föld minden rögéből ^ ^ új élet fiatal, vérdús lángja lobog. ^ Š ' Š ^ Évek múltán most a felkelés vidékén járok, ^ ^ a régi harcok helyét hiába keresem. \ % Itt a meggyötört földben a vér kicsírázott ^ ^ új csodaképpen és kalászba szökken. $ ^ . r-,.. i_irr ÁD r A C7r i\ ^ $ Ford.: Dr. HILÁR LÁSZLÓ $ í * A SZOVJET KATONÁK HŐSIESSÉGÉT HIRDETI N

emegyszer írtunk már arról, hogy a kapitalista társadalmi rendszerben a társadalomnak, a társadalmi rétegeződéinek íratlan törvényei és szokásai mily súlyos teherként n-.-hezedtr

1! az emberekre és azok életére. A' akkori társadalmi rendszernek ezek az Íratlan, de annál szigorúbb tőrvényei — ha nem is érvényesíthettek oly mértékben a városon, ahol mégis csak tíz- és százezer ember lakott, akik nem ismerték egymást s így nem is törőd hettek azzal, hogy mit csinál és mit nem csinál a másik — ám annál jobban éreztettek hatásukat a falun. ahol nemcsak hogy minden ember ismerte a másikat már pendelyes gyerekkorától kezdve, hanem beláttak egymás életébe, jóformán azt is tudták, hogy mi fő ebédre a másik fazekában. S éppen ebból kifolyólag, hogy az emberek élete és életkörülményeik oly nyílt titok volt a falu társadalma előtt, vaskövetkezetességgel érvényesülhettek és hathattak a társadalom iratlan törvényei. erkölcse és szokásai S ezek a törvények, szokások és társadalmi erkölcsök érvényesülése és hatása nemcsak abban jutottak kifejezésre, hogy tarsadalmi rétegeződésüknek megfelelően szigorú határvonalat vontak az emberek közé, hogy áthidalhatatlan ÖT választotta el az 50 — 60 holdas nagygazdát a nincstelen cselédtől, hanem különbséget tettek az egy-két holdas kisparaszt, a félhold földecskével ugyan rendelkező, ám mégiscsak a napszámból élő, de az urasági cseléd, a részes arató és alkalmi napszámos között is. És mert különbséget tettek, mert mindenkit, minden embert az árnyalati különbségeket is figyelembevéve osztályoztak és a társadalmi ranglétra ennek megfelelő helyére állítottak, az emberek életét ennek a társadalmi ranglétrának megfelelő és illető társadalmi törvények és szokások határozták meg. Az emberek társadalmi helyzete, a társadalmi szokások hatása nemcsak abban mutatkozott meg, hogy a társadalmi ranglétrának megfelelően jelölte ki az emberek helyét a faluban, hogy például nem a véletlen szüleménye, nem a falu természetes' terjeszkedése szabta meg azt, hogy a falu legszélére, ki a perifériára éppen a legszegényebbek, azok kerültek, akik egyben a társadalom perifériájára szorultak ki. Mert a jómódú, gazdag paraszt még csak véletlenül sem került ki a faluszélre, annak mindig jutott hely a társadalmi helyzet legmagasabb fokát jelentő falu közepén. Mert az úgy volt, minél kívülebb, minél távolabb a falu középpontjától, annál lentebb a társadalmi ranglétán is. De magát az életet, az életformát is, például azt, hogy ki milyen házat épített, háza líöré miből és milyen kerítést vont, sőt, hogy egyáltalán járt-e neki kerítés, de azt is, hogy milyen ruhát hordott, nem mindig és nem csupán az anyagi helyzet határozta meg, bár a döntő tényező csak ez volt, mert akinek pénze volt, az „valaki" volt. Arra, hogy mit lehet és mit nem, igen súlyos erővel hatottak az áthághatatlan társadalmi szokások, a „mit szólnak hozzá az emberek", a „mit mondanak a faluban". Mielőtt bármiről határozott volna az ember, mielőtt bármit is akart volna tenni, mielőtt akár arról határozott volna, hogy léc-kerítéssel, vagy pedig napraforgószárral vonja körül házát, akár arról, hogy meggyőződésétől függetlenül húsvétkor menjen-e templomba vagy sem, ott ágaskodott előtte a kérdés: mit szólnak hozzá az emberek, mit mondanak majd a faluban? M

ily gyökeres és mélyreható változásoknak kellett jönni és történni, hogy a valamikori faluban új élet támadjon, nemcsak külsőségeiben, az emberek társadalmi helyzetét illetően, hanem szokásaiban és erkölcseiben is. Mert ahhoz, hogy a valamikor a társadalom perifériáját, az elesettség, a szegénység és a nyomor helyét jelentő faluszélen ma a kor minden igényét kielégítő házak sokasága sorakozik és épül, hogy az egykori nincstelen, a társadalom kivetettje a kétszobás, fürdőszobás háza köré pirosra vagy zöldre festett vaskerítést húz, olyat, amilyen azelőtt csak a legnagyobb gazdát, a főjegyzőt, vagy az orvost illette meg, mindehhez nemcsak azok a gazdasági változások kellettek, amelyek az egykori szegénynek biztos megélhetést, jó keresetet biztosítottak és adtak, hanem le kellett dönteni, meg kellett semmisíteni azokat az iratlan társadalmi törvényeket és szokásokat is. amelyek az emberek életét, azok társadalmi és vagyoni helyzetének megfelelően szabtál; meg a falu életében. Vajon elmondhatjuk-e, hogy az élet minden vonatkozasában sikerült megdöntenünk a régi társadalom erkölcsét és szokásait? Elmondhatjuk-e, hogy életünk minden területén érvényesülnek és hatnak az új világ, az új társadalom erkölcse és szokasai? Elhamarkodott dolog volna határozott igennel felelni. Mert igaz ugyan, hogy az új élet alakulásával párhuzamosan áttörtük és letörtük a falun a régi társadalom azon erkölcsét és szokásait, amelyek iratlan törvényként, am annál következetesebben és szigorúbban, vagyoni helyzetüknek megfelelően határozták meg az emberek helyét és életfeltételeit. Igaz az, hogy a valapiikor az élet és a társadalom perifériáját jelentő faluszél ma nem véletlenül a jólét, a kulturált élet helyévé lett. Ám életünknek itt, ezen a terén is érvényesül az a nagy általánosságban ható igazság, hogy az anyagi világ fejlődése előbbre van, megelőzi az emberek tudatában végbemenő változásokat. Mert emberi jólét és megelégedettség 'költözött és vert gyökeret a faluszélen, ám ennek ellenére mind a mai napig sok vonatkozásban élnek és hatnak még a régi élet szokásai, sok tekintetben gátolja az új társadalom erkölcsének és szokásainak érvényesülését annak tudata, hogy „mit szólnak hozzá az emberek, mit mondanak majd a faluban". Ubből a szempontból érdekes és érdemes annak vizsgálata, mennyiben gátolják a régi társadalom még ma is ható szokásai a materialista világnézet terjedését, a vallási csökevények elleni harcot. Mert igaz ugyan, amit a múlt szombati számunkban megjelent cikkünkben írtunk, hogy pártunk felvilágosító munkájának eredményeképpen egyre kevesebb azon földművesek száma, akik a jő termést isten kegyelméből valónak tekintik, viszont igaz az is, hogy ennek ellenére még mindig elég sok a templomba járó ember, a vallási szokásokat és szertartásokat tiszteletben tartók száma. Hogyan és mivel magyarázható a fejlődésnek ez a két, ellentétes irányzata? Mivel magyarázható, hogy az az ember, aki teljes mértékben tudatában van anngk, hogy sorsának alakulása kizárólag a saját és embertársai kezében van, a munkájától függ, aki tudja, hogy a jó termést nem a fölöttünk levő ismeretlen valakitől és valamitől kell várnia, hanem attól, hogy hogyan műveli a földet, mennyiben alkalmazza korunk mezőgazdasági tudományát és ismereteit, tehát az az ember, aki felfogásával tagadja a földöntúli erők, az isten mindenhatóságát, sőt egyszerűen a létezését, ez az ember mégis rabja a vallási szokásoknak, templomba, gyónni és áldozni jár, gyerekeit pappal keresztelteti és el sem tudja másként képzelni, hogyha valaki meghal, akkor azt szentelt vízzel eresszék le a földbe. Figyelemre méltó az iíyen embernel megvizsgálni azt, hogy magatartásában mennyi a meggyőződés és mennyi a szokás, de még inkább azt, mennyiben befolyásolja a régi társadalom még sok tekintetben fennálló erkölcse, a „mit szólnak majd hozzá a faluban". Mert ha keressük, kutatjuk a fent említett ellentétes irányzat okait, akkor arra jövünk rá, hogy az emberek magatartását és cselekedeteit még mindig döntő módon meghatározzák a múltból beidegződött szokások, ha már nem is félelem, de tartás a falú véleményétől, attól, hogyha másként cselekszenek, mint ahogyan eddig tették, ha minden tekintetben nem igazodnak a többség szokásaihoz, „mit szólnak ehhez a faluban?" Mit szólnak ahhoz, ha az újszülöttet nem viszik keresztvíz alá? Ha vasárnap nem megy templomba, ha évente legalább egyszer, húsvétkor nem győn meg? Ha valakit pap nélkül temetnek el? Hiszen azelőtt, ha történetesen valakit pap nélkül temettek, akkor annak csak a temetőn kívül, a temető árkában jutott hely, s ez örök szégyen volt hátramaradottaira. Persze, most azt mondhatná valaki, hát mit szólhatnának hozzá az emberek, mert az, hogy valaki a keresztvíz alá viszi-e a gyermekét és hogy jár-e a templomba vagy sem, mindenkinek, minden embernek a legsajátabb magánügye s e tekintetben mindenki félelem nélkül teheti azt, amit a legjobbnak lát, mivel maga a társadalom, az állam is az új szokások meghonosodását támogatja. Ez bár igaz, sajnos még sincs egészen így. Ugyanis nem arról van szó, hogy azért, mert egy szülő gyermekét nem tartja keresztvíz alá, emiatt a legkisebb sérelem is érhetné. vagy mert valakit papi segédlet nélkül temetnek el, akkor az csak a temető árkában kapna helyet. Nem, minderről szó sincs. Ám aki ismeri a falut, aki tudja, a maga bőrén érezte a „mit szólnak hozzá majd a faluban" súlyát, az nagyon is jó! tudja, mit jelent a régi szokásokat mellőzni, az újnak utat törni. Nem arról van szó, mintha az újnak, az új szokásoknak nem volnának hívei a falun. Vannak, nem is kevesen, de ki legyen az, aki elsőnek, másodiknak és harmadiknak az új társadalom új szokásait a nagy nyilvánosság előtt is a magáévá teszi? Bár egymástól eléggé távol eső a két dolog, a hasonlat, a párhuzam mégis bizonyos magyarázatot ad. Annak idején, a szövetkezeti mozgalom kezdetén sokhelyütt, sok faluban a szövetkezet megalakítása nem azon múlott, hogy nem voltak földművesek, akik nem értették volna meg és nem tették volna magukévá- a nagyüzemi gazdálkodás jelentőségét és előnyeit. Akadtak földművesek ezeken a helyeken szép számmal, akik a közös gazdálkodás útjára léptek volna, csak az volt a kérdés, ki legyen az első, aki aláírja a belépési nyilatkozatot. Mert ha akadt egy ember, aki elsőnek aláírta a belépési nyilatkozatot, aki vállalta és szembe nézett azzal, hogy „mit szólnak majd hozzá a faluban", akkor rögtön akadtak követői, egyszeriben kiderült, hogy mások is a szövetkezeti gazdálkodás útjára akarnak lépni. I

gy vagyunk az új társadalmi szokások meghonosításával és elterjesztésével is. Ezeknél sem arról van szó, hogy nincsenek — még hozzá szép számmal — olyan emberek, akik azt helyeslik és magukévá teszik, hanem arról, hogy ki lesz az első két-három ember, aki szakít a régi szokásokkal, akik szembe néznek azzal, hogy „mit szólnak majd hozzá a faluban". Kockázat ez talán? Nagyon jól tudjuk, ilyesmiről szó sincs. De öntudatot, meggyőződést, bizonyos erkölcsi bátorságot kíván kitörni a régi szokásokból s magáévá tenni, vállalni az újat. Más valami is van, ami gátolja az új társadalmi szokások elterjedését falun. Joggal vetették fel' azelőtt az emberek, nem elég csupán harcolni az elavult szokások ellen, újat kell teremteni és adni helyettük, mégpedig olyanokat, amelyek hatásukban nemcsak hogy elérik, hanem túl is szárnyalják a régieket. Nagy igazság ez, e szokások nélkül nemegyszer szürkévé és sivárrá válna az ember élete. Születés, keresztelő (névadás), házasság, a különféle jubileumok jelentős állomásai az emberi életnek, amelyek nem lehetnek közömbösek és nem is azok a társadalom számára. Társadalmunk ezért hozta létre a polgári ügyek testületeit, amelyek hivatottak az emberi élet ezen aktusait intézni és azoknak a megfelelő külsőségeket biztosítani. Ma már elmondhatjuk, hogy ezek a testületek a városokban jól működnek s az emberi élet ezen jelentős aktusdi oly külsőségek mellett, oly pompával zajlanak le, hogy azok örökké emlékezetessé válnak a résztvevőknek. Ezt kell elérnünk a kisebb helyeken, a falvakon is. Érezzék és tudják az emberek: szocialista társadalmunk a születéstől kezdve elkíséri az embert az élet útjain s örül örömének és boldogságának, de vele van akkor is, ha gond, megpróbáltatás éri. Jusson kifejezésre az emberi élet egy-egy aktusának megünneplésében is, hogy minden törekvésünk végcélja az ember, az ember javáról, boldogságáról való gondoskodás. (-ky) A napokban az Űj Szó hasábjain megjelent „A győzelem szobra" című érdekes írás annyira megragadta figyelmemet, hogy elhatároztam, követni fogom a szobor vörösrézlemezből készült makettjének sorsát. Alexander Trizulják akadémiai szobrász tizenegy méter magas, szovjet katonát ábrázoló szobrát a bratislavai Slavín-hegyen épülő emlékművön állítják majd fel. Bronzba öntése után harminc méter magasságú betonpillérre helyezik, úgy hogy a város minden részéből látható lesz. A kész bronzszobor tiszta súlyát mintegy nyolc és fél tonnára tervezik. Rendkívüli súlyára és méreteire való tekintettel és azért is, mert a Slavínon a nagy magasságban a szél sebessége másodpercenként néha az ötven métert is eléri, a szobor nem volna biztonságban, ha nem tették volna meg jó előre a szükséges óvintézkedéseket. Sztatikus számítások alapján kidolgozták a szobor stabilitását biztosító belső acélváz szerkezetét. Magát a bronzszobrot a makett alapján Prágában készítik el. Érdekes a bronzöntés és a vele kapcsolatos munka, de az is, hogyan teszik az őriásmodellt szállítóképessé. Ezért felkerestem a prágai Holešovice-kôrzetben a Művészi Fémművek (Závody umelecké kovovýroby) nemzeti vállalat országoshírű mestereit. Ajánlom, tartsanak velem, nem fogják megbánni! A látszólag csendes utca épületei nem is sejtetik, •milyen érdekes munka folyik belsejükben. A keresett üzemet könnyűszerrel megtaláltam és csakhamar vidáman lépkedek Rudolf Manoušek kohásszal, aki készségesen kalauzol végig az egyes műhelyeken, hogy mindent megmutasson és elmagyarázzon. Természetes, hogy elsősorban „A győzelem szobráról" kezdünk beszélgetni. — A szobrászok modelljeiket rendszerint agyagból, vagy gipszből készítik. Trizulják művét, méreteire való tekintettel, kivételesen vörösrézlemezből alkotta — világosít fel Manoušek elvtárs és elém teríti a szobor tervrajzait, fényképfelvételeit. — Miután a szovjet katona kezében a hatalmas zászló kellőképpen nem érvényesült, a művésznek át kellett modelljét dolgoznia — avat be a kulisszatitokba és rámutat az újabb, nagyított fénykép felvételére. — Ilyen ma a valóságban — folytatja —, vagyis ilyen lenne, ha egészben maradt volna. — Kérdő tekintetemre elneveti magát: — Hát igen, a szobrot Bratislavában harmincegy részre bontják, hogy ideszállíthassák. A makett ugyanis finom acélfűrésszel kézileg bármily nagyságú és alakú részekre bontható. Az anyagban a fűrészelés nem tesz kárt, mert az acéldrót-fűrész igen vékony és rendkívül rugalmas. — Aránylag nagyon rövid terminus áll rendelkezésre munkánk elvégzéséhez — panaszolja Manoušek elvtárs —, mert a bronzszobornak legkésőbb 1960. február 15-ig el kell foglalnia helyét. — De majd csak megbirkózunk ezzel a feladattal is, csakúgy, mint a többivel. Jöjjön — szólít fel —, bemutatom az egyes munkafolyamatokat, biztosan érdekelni fogja. — És máris elöremegy, hogy bevezessen a formálóműhelybe, ahol a nyári szabadságolások folytán most csak Formánek mester ügyeskedik egy mellszobron. A szobor nem túl nagy — magassága egy méter — és ezért felesleges feldarabolni. Az eredeti, agyagból készült müvet különleges öntödei homokba formálják, amely egyéb lényeges tulajdonságain kívül olyan finomságú, hogy pontosan visszaadja a benne lenyomódott legaprólékosabb részleteket, mint pl. hajfürtöket, ráncokat stb. A formát részekben, ún. ékekben készítik. — önállóan, saját tapasztalataim alapján dolgozom — mondja Formánek elvtárs, aki huszonöt éve szolgálja a szakmát. - A munkámhoz szükséges technológiai eljárást is magam szabom meg. mert az esetről esetre változik a plasztika jellegének megfelelően. A jó munkaeredmény azonban nemcsak a forma pontosságától, hanem a fém helyes előkészífésétől is függ. — Az öntéshez ún. figurális bronzot használunk Az öntéssel azonban még korántsem ért véget a munkánk. A nyers öntvény a cizellálóműhelybe kerül, amelyben Podaný elvtárs dolgozik. Podaný elvtárs 1924 óta végzi művészi munkáját. A kész öntvényt pontosan a gipsz, vagy agyagmodell szerint munkálja meg. Igen sok függ a cizellálómeste- érzékeny ujjaitól, amelyek a mű végső sikerét biztosítják, azt, hogy a kész mű az eredetinek hűséges képmása legyen. Ha a szobrot több felbontott részből állították össze, a cizellálómester feladata a részeket úgy egybefogni, hogy maga a szobrász se állapíthassa meg, hány darabból készült. Az utolsó munkafolyamat a patina elkészítése. Ez vegyi úton történik, melynek folyamán a bronzszobrot megfelelő színárnyalatokkal látják el. Igen hatásosak Bártfay és Kulich akadémiai szobrászok hármas szoborcsoportjai, amelyek már készen várják elszállításukat BratisUvába, hogy szintén a Slavín emlékművét ékesítsék. — Az öntödében a segédmunkásokon kívül két szobrász és hat szakmester dolgozik — folytatja felvilágosítását Manoušek elvtárs. — Mindnyájan több évtizedes gyakorlattal rendelkeznek. Az ő érdemük, hogy tavalyi brüsszeli világkiállításon aranyéremmel tüntették ki üzemünket az államdíjas Makovský tanár „Üj kor" című plasztikájának művészi kivitelezéséért. Ez a mű a brnói nemzetközi vásáron nyer állandó elhelyezést. A prágai Művészi Fémművek kiváló dolgozóinak az érdeme, hogy szobrászaink müveit bronzba öntve, halhatalanná teszik azokat és megörökítik az utánunk következő nemzedékek számára is. Alexander Trizulják szobra is örök időkre hirdetni fogja a bratislavai Slavinon a szovjet katonák rettenthetetlen hősiességét és a felszabadult város lakóinak irántuk megnyilvánuló végtelen háláját. KARDOS MÁRTA ÜJ SZÖ 6 * 195

9' au-flusztus .11