Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-11 / 190. szám, szombat

tí RoniÄM tewqeRpziRr y.hX \ i A A tenger szinte mágikus erővel vonz. Szerelmese vagyok. Sohasem felejtem el az első találkozást vele az ogyesszai parton, az ismerkedést Jaltában és Szocsiban, szeszélyesen változó ezernyi színét, pajkosan kergetőző fodrát és haragosan tornyosuló hullámait, kesernyés sós ízét, a napfelkeltét Mamaia mintegy száz méter mélységű és a naplementét, strandjának egy része a láthatáron fel, » * J , "í U > , * 'V: Á tik i « 4< H t nagyszerű bukkanó karcsú hajókéményt, az imbolygó kis lélekvesztőket, a homokos strandok pezsgő, víg életét, az azúrkék égbolttal ölelkező beláthatatlan tenger minden varázsát. S most viszontláthatom ... Már rég elhagytuk a bukaresti északi pályaudvart és termékeny síkságon vágunk át keleti irányban, Konstanca felé. Ez különben első találkozásom a romániai vasúttal is, amelyről még otthon több rosszat, mint jót hallottam. Akik tájékoztattak, igazat mondtak. Igen, néhány évvel ezelőtt nem tartozott itt a legkellemesebb dolgok közé az utazás. De ebben az országban azóta sok minden megváltozott és felül kell vizsgálnunk a román vasutakról alkotott kedvezőtlen véleményt is. Kéthetes ott-tartózkodásom során rengeteget utaztam, többnyire vonattal. A tapasztalat: zsúfolt szerelvényt nem láttam, az indulást legfeljebb mi késtük le, a személy- és gyorsjáratok percnyi pontossággal tartották be a menetrendet és ami talán még ennél is fontosabb — a kocsipark tiszta, jól gondozott, eredményesebben törődnek a kulturált utazás feltételeinek megteremtésével, mint nálunk. Ez magyarázza, hogy amikor már hazatérőben vol. mVara. ,a budapesti nyugati pályaudvaron a hat-hét állam kocsijából össze^ állított balkáni expresszben éppen a ' "tf*h feliratú vagont választottam. De most térjünk vissza ahhoz a vonathoz, amely közben már 'elhagyta Fetestit és olyan vidéken jár, amelyet a Duna talajvize mocsarassá változtatott. Amerre csak ellát a szem, a pályatest midkét oldalán serény munka' folyik. A vizet csaés sziréna-búgás, a munka ezernyi zaja tölti meg a levegőt. A belváros egymást többnyire derékszögben metsző utcáiból kijutsz a tengerpart fölötti alacsony dombláncolatra épült — a festő ecsetjére kívánkozó — zegzugos sikátorokba és innen szemeddel átfoghatod a messzi láthatárt, a kiköpő lüktető, mozgalmas életét. Valamivel lejjebb új házak épülnek, hogy eltűnjön a múlt gyászos örökéként ittmaradt kétes értékű romantika, s Konstanca minden lakosa az új kornak megfelelő modern lakáshoz jusson. Szűk utcácskák, mecsetek és minaretek színfoltjai idézik az Orientct s a múltat, de a várost mégis az új uralja, pezsgő gazdasági és kereskedelmi élet jellemzi. Korszerű szállodái vannak, nagyon szép színháza nemrég épült fel, itt van a tenger élővilágát tanulmányozó halbiológiai intézet, a növénykert és az állatkert, a felfigyeltető tájmúzeum és a 25 ezer nézőt befogadó, kőből épített sportstadion. Mindez és még sok más kisebb-nagyobb liétesitmány epyüaavéve adja a város érdekes jellegét. Á tengerparton ülünk, hatalmas beton hullámtörökön, és miközben szemünkkel a vízben vígan lubickoló s a fövenyen színes kagylót kereső gyerekhadat követjük, gondolataim a messzi múltba tévednek. Időszámításunk előtt hét évszázaddal görög település volt a mai Konstanca helyén. S a hellén gyerekek, az akkori Tomis szülöttei hiszem' ugyanígy játszottak, ugyanígy örültek a barnító napnak, a Pontus Euxinus (Barátságos tenger) vizének, a puha homoknak, a tompán csillogó pasztelszínű kagylónak, mint most a román lurkók. S néhány évszázaddal később talán ugyanezen a helyen ülve figyelte elborult szemmel, keserű vonással szája szögletében a háborgó Fekete-tengert az ifjúság és a szerelem költője: .a római Publius Ovidius Naso, aki Tomis számüzötteként i. u. 18-ban itt hajtotta fejét örök álomra. Emlékét az olasz Ferrari Ettore szobra őrzi a város egyik terén, de mintha a tenger is beszélne arról a férfiről, aki annyi szépet írt róla, bár szíve visszahúzta messzi hazájába, a Földközi-tenger partjaira. Meredek demboldalon kapaszkodunk fel és néhány száz lépéssel odébb már díszfák övezte, széles és korszerű sétány betonján kopognak lépteink. Jobbra a konstancai művelődési palota napfényben vakítóan i csillogó homlokzata tárul elénk s vele szemben felirat csalogat az Tengerbe tarkoló konstancai utca akváriumba. Ügy hiszem, napokig polják le a földekről, hogy egy-két nem mozdulna ki innen a két-három év múlva sok tízezer hektár termő- aranyhalacskáját féltő figyelemmel földet nyerjenek. Nemcsak itt, ha- gondozó „akvárium-barátok" népes nem az ország minden részében ha- hazai tábora, mert itt megismerkedtalmas önkéntes népi mozgalom bon- ne a legparányibb tengeri élőlényektakoződott ki, amelynek arányai és tői kezdve egészen a több méteres lendülete csodálattal tölti el az em- halakig, a furcsábbnál furcsább, érbert. De meg is lesznek a talajja- dekesnél érdekesebb válfajokkal. Én vitás eredményei, mert ebben az év- sem bántam meg, hogy betévedtem ben nem kevesebb, mint 300 ezer hektárnyi földet változtatnak termékennyé a szorgos munkáskezek. Cernavodánál (az egykori görög Äxiopolis) a Dunát átívelő mintegy négy kilométeres hatalmas hídon át — amelyről felejthetetlen látványt nyújt a szélesen, méltóságteljesen hömpölygő folyó — Dobrudzsa szárazságverte földjére érünk, majd kb. egy óra múlva befutunk a sűrű ködbe burkolódzó Konstancába. ide, mert egy nagyon nagy és kevéssé ismert világ, a tengerek és az óceánok birodalma villantotta itt fel előttem néhánv titkát a sok közül, -ŕr Mamaia és El'oria. Vasile Roaita, Mangalia és Techirghiol a román tengerpart legismertebb üdülőhelyei. A nyári hónapokban az ország minden részéből érkező dolgozók százezreit fogadják magukba az összkomfortos üdülők, szállodák, szanatóriumok és villák. Mind több a külföldi látogató is, csak hazánkból tavaly mintegy tízezren keresték fel Mamaiát és" Eforiáť s ebben az esztendőben számuk előreláthatólag megduplázódik. Ottjártamkor még nem kezdődött el a fürdőidény, de lázas előkészületek folytak a vendégek fogadtatására. Az egész tengerparti sáv olyan volt, mint egy nyüzsgő hangyaboly. De úszódresszes nap- és vízimádók helyett brigádosok, munkások, mesterek és mérnökök népesítették be a vidéket. Jellegzetes kikötőváros. Gyárak és raktárak, a parton hatalmas daruk sűrűje, a tengerbe kígyózó mólók mellett nagyhasú hajók tömik m vagy ürítik bendőjüket, lánccsörgés Mamaia egyik román stílusban épült üdülöotthona Keleti színfolt: mecset és minaret Sok más létesítmény mellett két év alatt itt 13 ezer ággyal rendelkező épületeket emeltek s az elkövetkező évek még igényesebb terve: 51 ezer üdülővendéget befogadó szálláshely építése. Mangaliában 1100 ágyas üdülőkomplexum és 120 lakásegység, vízvezeték, csatornázási és villanyenergia-hálózat épül, szépül a tengerparti sétány, a strand és mind több a park. Eforiában öt szálloda és szanatórium készült el 5000 ággyal, meg új strand, étterem, klub, mozi és számos üzlet, két gyerektábor és a főcsatorna-hálózat. Vasile Roaitá fürdőhelyen rendbehozzák a tengerpartot, 800 személyt befogadó szabadtéri mozit adnak át rendeltetésének és a Techirghiol tó ptrjain már kész a nagyszerű sétány. Konstancától Mamaiáig már nem fog poros úton bukdácsolni az autóbusz, nemsokára modern úttesten siklik a csendes jártú trolibusz. Két hotel, szabadtéri mozi és új park létesül itt is és hozzákezdenek egy tízezer ágyas hatalmas üdülöházsor építéséhez. Mi mindenről beszél ez a száraznak tűnő felsorolás! A román tengerpartot a természet nem áldotta meg bőkezűen szépségeivel, merészen ívelő hegyvonulatokkal, vadregényes tagoltsággal. S mégis vonzó, mégis van varázsa, mert a tenger s a szépet teremtő emberi munka ezt a szűkmarkúságot is feledtetni tudja. S mindennél becsesebb az, hogy míg tizenöt évvel ezelőtt ez a part az urak, a gazdagok kiváltságos helye volt, ma-holnap már négyszázezer dolgozó egészségét, erejét edzi. A román tengerpart a munka embereié lett! Azoké, akik Hajdú Zoltánnal, a romániai magyar költővel együtt vallják: „A terv csak'terv, ha álmodunk, ha meg&sináljuk: * Élet. Elvtársaim, a terv után igazodjék az élet." S nem csak így vallják, hanem országszerte — szemmel láthatóan, kézzel foghatóan — ehhez igazodnak. GÄLY IVÄN Sivaíagokon és hegyeken át Vadnyugati panoptikum © Sivatag Albuquerquetól délre © A hazárdjátékok fővárosa Oklahomától nyugat felé ' haladva erödszerü, szilárd faépítmények tűnnek fel itt-ott: „frontiertowns" határvárosok, félig a régi „vadnyugati" települések utánzata, félig pedig amolyan zajos vásári látványosságok. Aki leszurkolja a belépti dijat, apró szatócsboltokat láthat,.amilyenekben egykor a fiatal Abraham Lincoln próbált szerencsét, ódon postahivatalokat, a Mark Twain emlegette vadnyugati újságok nyomdáját és liliputi vasútállomásokat. Gyönyörködhetik játékbarlangokban és bordélyházakban, amelyek olyan élethűen festenek, hogy nemrég még a gyermekeiket szórakoztatni vágyó gondos családapák nem merték átlépni a küszöbüket. Ma már minden ajtón ott a cédula: „Gyermekeknek szabad a bemenet". Az indián jejdíszeket és tomahawkokat Japánból importálják, ezzel szemben hitelesen hatnak a kiállított régi járművek: a magasbakos postakocsik, különösképpen a mi egykori ekhós szekereinkhez hasonló „conestoga wagons", amellýekkel egykor az első vadnyugati úttörők családjai vágtak keresztül a prérin. A fehér ember térhódításáról ezeken a nyugati vidékeken ma özönnyi ponyvaregény és még több selejtes film igyekszik minél torzabb képet adni. Annál érdekesebb azonban, amit a nagy amerikai szatíraíró, Mark Twain mond az indián területek elfoglalásáról: „Micsoda felemelő és csodálatos gondolat, hogy a civilizáció legelső úttörője, a civilizáció legelőbbre küldött előőrse sohasem a gőzhajó, sohasem a vasút, sohasem a sajtó, sohasem a vasárnapi iskola, sohasem a misszionárius — hanem mindig a whisky. Bizony így van. Lapozzanak csak bele a történelembe• és meglátják, hogy a hittérítő csak a whisky után érkezik — jobban mondva csak akkor jön, amikor már megelőzte a whisky. Utána következik a szegény bevándorló, fejszével, kapával és puskával a kezében, majd a kereskedő, aztán a mindenféle tömeg, a hamisjátékos, a száműzött gonosztevő, az országúti rabló és mindkét nembeli bűntestvérei, aztán az iigyes férfiú, aki néhány garasért megvásárolt egy, az egész területre érvényes ócska koncessziót, öt követi az ügyvédek törzse, majd a biztonsági bizottság behívja a temetkezési vállalkozót. Mindezek az érdekek együttvéve világra szülik az újságot, az újság a politikát és a vasutat, mindnyájan együttes erővel munkához látnak s felépítik a templomot meg a falut — és lám, a civilizáció minden iclökre gyökeret eresztett az országban." Átutaztam ezen az országon, amelyben a civilizáció biztosan meggyökeredzett. Az idézője', c s Vadnyugatot a „határvárosokban" konzerválták. Figyelemre méltó azonban, hogy a Csendes Óceán felé tartó vándorlás nem kis mértékben még ma is tovább'tart. 19ÍÓ és 1950 között az egész Egyesült Államokban a lakosok száma 14..5 százalékkal emelkedett, a tizenhét nyugati államban pedig több mint 25 százalékkal. Meddig folytatódhatik még ez az egyenetlen fejlődés? Nyilván nem a végtelenségig. De érről majd máskor beszélünk. Oklahoma és Texas „határvárosaitól" utam Oj-Mexikón, Arizonán, Utahon és Nevadán keresztül vezetett tovább nyugatra. Nem láttam még sivárabb vidéket annál a tájnál, amely Üj-Mexikó legnagyobb városától, Albuquerqetól déíre terül el. A növényzet szinte teljesen eltűnt és helyét néhol húsz méternél is magasabb homokdombok foglalták el. Sivatag ez, a szó legszorosabb értelmében. Ráadásul még szél is kerekedett és homokfátyolt terített az országútra. Szakasztott olyan volt, mint amikor télen a szél fölkapja a havat, sodorja magával és be akar temetni mindent, ami az útjába kerül. A NAGY KÄNYON A magasabban fekvő részeken, ahol enyhül a perzselő hőség és több a csapadék, ismét feléled a táj. Egyre több a fű, megjelenik a pálmaliliom, a yucca, a zsálya, a bokros tűlevelűek, gyalog fenyő, boróka és a kanadai fenyő. Biztos távolságból egy félénk antilop bámul utánunk, az úton csöppet sem sietve a prérík vadkuiyája, egy kojot fut keresztül, odébb nagytestű gyíkot verünk fel. Ahogy aztán egyre magasabbra emelkedik az út, a vidék ismét leved'.i növényköntösét, amely alól pucéran bukkan elő a szikla. Arizona és Utah között, a táj egy részén a természet mintha helyre akarta volna pótolni a sivatag egyhangúságát. Olyan művet alkotott, amely szótlan, szinte áhítatos csodálatra készteti az embert: a Colorado kányonját, amelyet tökéletlen nyelvünk egyszerűen csak „Nagy"-nak nevez. Mélysége 1900 méter, szélessége 6—27 kilométer. Ezernyi rétegével és kőzetro: átkáival olyan, akár a végtelenség kapuja. Legmélyén a Colorado barna kanyarói között egyes sziklák korál a geológusok 500 milliárd évre becsülik. Ez a kanyon legöregebb része. A kilátó teraszról a messzelálók a lejtő bizonyos pontjaira irányulnak. A mellettük elhelyezett feliratok kioktátnak, hogy azokon a helyeken fiatalabb rétegekben véglények, csigák, halak és ősgyíkok nyomait, illetve maradványait találták, íme az élet dialektikus láncolata, amelynek utolsó láncszeme az ember. LAS VEGAS A kanyontól nyugatra a vándor isméi belevész a sivatagba, amelynek legnevesebb oázisa — Las Vegas — útikalauzunk szerint „a hazárdjátékok fővárosa". A városba érkezve az az érzésünk, hogy nemcsak tévedésből keletkezett, hanem tévedésből is maradt fenn. A Fremont-Streeten egymást követik a játéktermek. Kártya, rulett, valami tombola-féle és ki tudná elsorolni, mi minden szerencsejáték járja bennük. Aprópénz a tét az úgynevezett „slotmachines"-ben, amelyek bolti pénziárautomatákra emlékeztetnek. A játékos bedobja tétjét a szerkezet nyílásába (angolul „slot") és meghúzza a fogantyút. Ezzel már véget is ért része a játékban — a többit a gép végzi el. A játékosnak csak a remény marad meg, hogy valami kiesik a masinából, de rendszerint nem esik ki semmi. Las Vegasban megszámlálhatatlan „slot-machine"-t találunk. A játéktermekben hosszú sorban állnak egymás mellett. Megfigyeltem néhány embert, akiken teljesen elhatalmasodott u játékszenvedély. Egyszerre két-hérom gépbe dobálták a tétjeiket s mindkét kezükkel rángatták a fogantyúkat. Ügy hiszem, csak azt sajnálták, hogy a lábukkal nem játszhatnak. Észre sem vették, mi történik körülöttük. Ttilán meg is öltek volna, ha megszólítom ölcet. Mike Gold amerikai író és újságíró szerint ezek a szerencsétlen megszállottak olyanok, akár egy tehéncsorda, amely arra vár, hogy gépekkel megfejjék. A rulett és a kártyajáték nagy pénzekbe megy. Azt beszélik, hogy egy ismert karmester egy este annyit vesztett, hogy évekig kellett zenekarostul Las Vegasban maradnia, hogy letörlessze az adósságát. A játéktermekben különösen nagy a forgalom péntek este, amikor a „weekJose és Luci a San Ildefonso pueblóból end" kezdődik. Autókkal, repülőgépekkel tömegesen érkeznek a látogaió", Los Angelesből. A szórakozni vágyó városi polgárokhoz az utóbbi időben olyan embere!csatlakoztak, akiknek különös érzésű:, van a hazárdjátékhoz: az Atomerő-Bizottság alkalmazottai, akik a Mercurytelepen kísérleteket hajtanak végre atomfegyverekkel. A telep mindössze 65 mérföldnyire van a várostól. Nev> Yorkban már néhány esztendeje nagy sikerrel játszanak egy zenés vígjátékot, amelynek a címe „Li'l Abner". Ebben a színdarabban a bonyodalmak abból támadnak, hogy a játéktermekben a kártayasztalokat radioaktív por lepi el. A játékbarlangoktól húsz mérföldnyire emelkedik a Colorado-folyón a Hoover-duzzasztógát és a hozzátartozó vízierőműtelep. Az 1952-böl szárma?. prospektus a világ legnagyobb villanynáljének mondja. Hát nagynak éppenséggel elég nagy, de nem a legnagyobb. Az útikönyvet korrigálni keli. Sztálingrád és Kujbisev elhódította Amerikától az elsőséget. PftEMYSL TVAROH ÜJ SZÓ 6 * 1959. július Ifr