Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-18 / 197. szám, szombat

4 Kárpátokban és as Olt völgyében wssssssss* fCT Ő királyi fellel sége, isten kegyelméből, no meg a dúsgazdagok jóvoltából az ország első ura, szinte szánalmas figura volt, amikor szégyenszemre csak a legszükségesebb cőkmókkal román földre lépett. Valószínűleg 6 maga, majd utódai is tisztában lehettek az ilyen helyzet tarthat atlanságával, mert még az állatvilág legorcátlanabb élősdijeinek is fényes példát mutató módon nekiláttak a vagyongyűjtésnek. Az ország gazdag volt, s népét a lehető legnyomorúságosabb életre ítélték. Ez volt az a csalhatatlan recept, amely lehetővé tette, hogy a Hohenzollernek. Károlytól kezdve egészen Mihályig, alig nyolcvanegy év alátt csudamódon megtollasodtak. 1947-ben a kiebrudalt utolsó román király savanyú arccal, méltatlankodva volt kénytelen lemondani az elődök által összekuporgatott vagyonkáról, a mintegy tizenhatezer hektár szántóA román királyok egykori nyári lakja, ma múzeum: a Peles (Gály I. felvétele). Hat évtizeden keresztül nem léphette át az egyszerű halandó lába a Peles küszöbét. Ma kapui tárvanyitva, mert miizeum lett a kastélyból, melynek megtekintésére az orföldről, az alig százharminchétezer szág minden részéből sűrűn érkezhektárnyi erdőről, no meg nem több, nek látogatók. Huszonegynéhány temint 114 palotáról, 29 kastélyról és a múlhatatlanul szükséges 16 vadászkastélyról, az emberséges megélhetést biztosító majdnem négyA sztálinvárosi Fekete templom, a gótika egyik remekműve. (Gály I. felvétele). millió részvényről és több tízmilremben drágábbnál drágább bútorok, műkincsek, festmények, szobrok és fegyvergyűjtemények, csupa márvány, arany, ezüst, cifra fafaragvány, milliós, értékek. Nagy mesterek, művészemberek évtizedes munkájának csodás eredményeivel találkozunk minden egyes teremben. De az összhatás inkább a királyok mérhetetlen sznobizmusáról, mint jóízléséről tanúskodik. A stílusoknak borzalmas keveredése váltja ki ezt az érzést. Német, olasz és angol reneszánsz, német és olasz barokk, török, mór és ki tudja még milyen stílusok váltják egymást tarka összevisszaságban, s nincs, ami összefogná ezt a pazar pompát. A töméntelen sok dísztárgy, akármilyen műkincs is, akármilyen értéket képvisel is, valahogy fülledtté, nyomottá teszi a levegőt és az ember örül, amikor újra kiléphet a napfényre s a Peles hídjának karfájára ülve a kastélynézés után megpihentetheti a szemét a természet színdús palettáján. Néhány lépéssel a hídon alul magyar szó üti meg a fülünket. Magas, izmos, nyílt arcú, kisbajszú férfiember kínálja a portékáját, taplógombából készített színes sapkát, táskát és csecse-becsét, amely ügyes kézre, fejlett ízlésre vall. Nem is csoda, mert ez a székely ember tősgyökeres korondi, s ki ne tudná, hogy a székelyudvarhelyi rajón Kojelenéröi elsősorban a gyárak beszélnek, hiszen Sztálinváros az ország egyik jelentős ipari központja lett. Románia nagy indusztriális létesítményei közé tartozik a tehergépkocsikat és a traktorokat gyártó sztálinvárosi két üzem. Ez a város is épül, szépül. Üj lakóházaival vagy például korszerű szállodájával, a Carpati-val is méltán büszkélkedhet. Különben Sztálinvárosból indul ki a székely körvasút, a Magyar Autonóm Tartomány közlekedési ütőere, amely nagy ívben kanyarodik a tartományi székhely, Marosvásárhely felé. Akármennyire is fáj a búcsú Sztálinvárostól, az idő sürget, az utitervet be keli tartani s így magunk mögött hagyjuk a várost, amelynek nem egy szépsége rejtve maradt előttem. Kissé elégedetlen voltam, hogy személyvonattal indultak a székelyföldre, mivel csak éjjel mehettünk volna gyorssal, márpedig nem akartam semmit sem elszalasztani ebből a vidékből. De ahogy ismerkedni kezdtem a tájjal, már azt szerettem volna, hogy csak minél lassabban cammogjon a vonat. A termékeny Barcaságon vágtunk át, először többnyire régi szász települések mellett, amilyen például Szászhermány, majd valahol a kökösi híd táján arra figyelmeztetett Nemes elvtársnő, hogy a távolban fehérlő templomtorony Dobolyról, a dombok közé bújt kis faluról árulkodik. Itt született a nagy magyar parasztvezér, az 1514. évi felkelés tüzes trónon pusztult legendás hőse: Dózsa György. Uzon után Szepsiszentgyörgyöt látom, sajnos csak a vonat ablakából, pedig már az első pillantás is meggyőzi az embert, hogy érdemes voína itt legalább néhány napot elidőzni. A bodoki hegyek és a kanyargó Olt mentén egymás után hagyjuk el Málnásfürdőt és Tusnádfürdőt, a gyógyvizükről messze földön híres gyógyhelyeket. Az utóbbi közelében, a már nem működő Csornád vulkán kráterében, bükkös erdő karélyában, majdnem ezerháromszáz méternyi magasságban van a szépséges Szent Anna-tó. Nehéz ide feljutni s ezért méltán mondja a szólásmondás: „Aki e tájon barangol és nem nézi mog a Szent Anna-tavat, az huszonöt botot érdemel, de aki kétszer is megteszi ezt a fáradságos utat, annak ötven bot se sok", ügy hiszem, nincs sok büsz kélkedni valóm azzal, hogy nekem csak huszonöt bot jár. Olyan tájon járunk, amelynek sa játos jellege van. Talán csak a költő vagy a festő tudná a művészet nyelvén érzékeltetni, mi teszi ezt a vidéket olyan varázslatosan és különlegesen széppé. Csatornaépítés akadályokkal 1535. augusztus 10-én Cartier, az első amerikajáró francia utazók egyike az új kontinens partjai mellett észak felé hajózva mély tengeröblöt pillantott meg, amelyről hamarosan kiderült, hogy vize édes, tehát tölcséralakú folyótorkolat. Miután éppen Lőrinc napja volt a folyót Szent Lőrincről nevezte el. Felfelé hajózva különös alakú hegyig jutott, amelyet a franciák mons réalnak hívtak. Ebből lett azután angolul Montreal. Azért keletkezett itt az első kanadai települések egyike, mert tovább már nem lehetett hajózni a sok sellő miatt. Ezért száz évnél is több elmúlt, amíg megint csak egy francia utazó, de la Salle, el nem jutott a Nagy-tavakig s onnan a Mississippin lehajózva egészen a Mexikói-öbölbe. A Kanada és az Egyesült Államok között, fekvő, egymással összefüggésben álló, bár különböző szintű öt nagy tónak — amelyeknek egész területe kétszer akkora, mint Csehszlovákia — természetes lefolyása a Szent Lőrincz-folyó. Ha tehát sikerül hajózhatóvá tenni egyrészt a tavakat összekötő hosszabb-rövidebb vízfolyásokat és másrészt magának a körök, amelyeknek érdekében volt s víziút kiépítése. Miután az Egyesült Államokban továbbra sem változott a helyzet, 1951-ben Kanada bejelentette, hogy a terveket egyedül valósítja meg és a megkerülő csatornákat kizárólag a Szent Lőrinc-folyó északi, tehát kanadai oldalán építi meg. A kanadai kormánynak ez az elhatározása nehéz helyzet elé állította a két tűz közé szorult washingtoni kormányt. A vasúttársaságok továbbra is ellenezték az Egyesült Államok részvételét, de érvük már nem volt meggyőző, miután nem volt módjukban megakadályozni a kanadai tervek megvalósítását. Ellenkezőleg, ha Kanada egyedül építi meg a csatornarendszert, úgy az Egyesült Államok elveszti minden befolyását a szállítási díjak megállapítására. Ez önmagában mégsem volt elég az Egyesült Államok-beli ellenállás letörésére. Hozzájárult azonban az a körülmény, hogy az amerikai kontinens addig ismert legnagyobb és legjobb minőségű vasérctelepei a Felsötó nyugati csücskében Duluth városa és kikötője mellett, ahonnan olcsó víziúton lehetett a vasércet az Erié liárdnvi lej értéket képviselő más rond községe népművészetéről híres vagyontárgyról. Még így sem kell még az ország határain túl is. Máté aggódnunk a szegény exkirály sor- János sok más falubeliéhez hasonlóan, a sáért, mert aranyban és dollárban előrelátóan jónéhány milliócskát helyezett el a külföldi bankok trezorjaiban, hogy legyen mit aprítania a tejbe, s nehogy — ucam bocsá' — nyár elején felkeresi az ismert üdülőhelyeket s ott egyhamar gazdája akad a nagy fabőröndben elhozott sok ajándéktárgynak. Elégedett a sorával, s büszkén újságolja, hogy oly templomi egér szegényen kell- egy-két müvét nemrégen elküldték jen távoznia, mint ahogyan I. Károly Csehszlovákiába is valamilyen népérkezett ... művészeti kiállításra. Az emlékül vitt Egyszóval a királyi felség elvitt múvirág és készítő mestere a széegyet s mást, de sok mindent mar kelvföld első üdvözlete. Arra emiénem igen tudott értékesíteni és keztetet, hogy Erdély már nincs zsebre vágni, pardon, átdiszponálni, messze. Szinaiából a Déli-Kárpátokat áttörő predeáli hágón keresztül vezet az út a tömösi völgybe. Néhány kellemes órát töltünk Predeálban, a magaslati üdülőhelyen és délután már Erdélyben, Sztálinvárosban, a így aztán Romániában maradt többek között a Peles is. A szlovákul tudó emberben e szó feltétlenül képzettársítást kelt, merthát annyit, jelent, mint rablótanya. S tényleg, a Peles a legnagyobb rablók, a román királyok tanyája nyári lakja volt. A Bu- Brassőban vagvun

k. Völgyekbe csecs labanal, mintegy 800 meter 1

A _ tengerszínt fölötti magasságban fekszoruló, nagyon szép fekvésű város vő Szinaia, a forgalmas üdülőhely a majdnem ezer meteres Czenk tovetőszomszédságában bukkantak rá. a ^e". A "

eme

t lovagrend alapnotta, Peles-patak mellett. Hegyes ormú, l

a

k°

s;» ko

z°» sok volt a szász es . . * - f Af» 1 a 1 lrnT 'i r n 1> 'i 1- 4- 1

i I < « f/sLíri inofn karcsú vonalú tornyocskái seregével, téglából és fából készült falaival, színeivel és mesebeli külsőt kölcsönző ezernyi díszítésével beleilleszkedik a gyönyörüszép tájba, annak ellenére, hogy építészeti stílusa idegen foglalkozásukat tekintve főleg iparosok lakták. Múltjáról beszél a számos régi épület, műemlék, amilyen például a gótika egyik remeke, a tizennegyedik század végén és a rákövetkező század elején épült Feketájak üzenete, elsősorban a német te-templom, nem messze tőle a bareneszánszt idézi, s világosan felis- rokk stílusú városháza és a Fortyomerhetö a középkori német gótika gó-hegy alatt a majdnem hatszáz hatása is. - éves Szt. Bertalan - templom. A város A hegyek ölében rejtőző Tusnádfürdő. A majdnem kétszáz évvel ezelőtti székely gyilkolásra, Mária Terézia sötét tettére emlékeztető Mádéfalva és Marosfő között, az erdélyi trachit-láncolat legfontosabb • részének, a Hargitának keleti oldalán mjadnem egy helyről indul az Olt és a Maros. Haragvó testvérpárként hátat fordít egymásnak a két ér és erre-arra kanyarogva az egyik délnek, a másik északnak siet. Gyönyörű ez az áttöréses völgy, amelyben libasorban menetelnek a csiki falvak. Majd később őrváltás következik, a csiki falvakat felváltják a gyergyóiak s máris itt van utunk következő állomása: Gyregyószentmiklős. GÁLY IVÁN Szent Lőrinc-folyónak felső szakaszát az Ontarió-tóból való kifolyásától egészen Montrealig, úgy igen fontos természetes víziút áll rendelkezésre, amelynek parthossza a tavak mentén 15 000 kilométer és amely mélyen belenyúlik az észak-amerikai kontinens szívébe éppen ott, ahol a legtermékenyebb gabonatermő földek, a legnagyobb kőszén-, vasérc-, sőt részben kőolajelőfordulások is vannak. Kézenfekvő volt, hogy az érdekelt területek lakossága kezdettől fogva ennek a természetadta nagyszerű víziútnak a hajóforgalom számára való megnyitásán munkálkodott. A XIX. század kezdete óta a sellők és a vízesések megkerülésére kisebb-nagyobb méretű csatornák, illetve zsilipek épülnek. A legnagyobb nehézséget az Erié- és az Ontario-tavakat összekötő vízfolyás okozta, mert a két tó között aránylag rövid távon a szintkülönbség közel 100 méter és mert itt van a közismert Niagaravízesés. Végül azonban egy évszázadig tartó munka eredményeképpen 1908-ban megnyílt az .egész SzentLőrinc víziút, de csak különleges alakú, legfeljebb 4 méter merülésű csatornajáró hajók számára úgy, hogy az árut Montrealban át kellett rakni a tengeri hajókra. Ez az aránylag kis teljesítőképességű csatornarendszer megfelelt a két ország szükségleteinek egészen az első világháború kitöréséig, miután külkereskedelmük jelentéktelen volt. Lényegesen megváltozott a helyzet az első világháború után, amikor az Egyesült Államok a tőkés világ legnagyobb gazdasági hatalmává vált és amikor egyre nagyobb szerepet játszott külkereskedelme. Elsősorban gabonatermékek váltak kiviteli tömegcikké, amelyek szállítási költségeit a kontinens szívéből a tengeri kikötőkig rendkívül megdrágította a 3000 km-es vasúti szállítás költsége, vagy a Szent Lőrinc-folyőn való szállításnál az átrakási költség. Kanada és az Egyesült Államok mezőgazdasági érdekeltségei tehát mindent elkövettek, hogy megkezdjék a Szent Lőrinc-folyó víziútjának nagy teherbírású tengeri hajók számára való átépítését. A náluknál is hatalmasabb vasúttársaságok azonban eredményesen akadályozták ezt a természetes törekvést. Hiába kötött a két állam kormánya 1952-ben szerződést a jelentős darabon határt képező Szent Lőrinc-folyó víziútjának közös kiépítésére, az Egyesült Államok szenátusa azt nem hagyta jóvá. A második világháború után, mint tudjuk, az Egyesült Államok, sőt Kanada kivitele is megsokszorozódott. Ugyanakkor még élesebbé vált a harc a világpiacokon, ami azután szinte elkerülhetetlenné tette a csatornaépítés megoldását. Először Kanadában győztek azok a gazdasági tó partján levő óriási kohászati központok, Detroit, Pittsburg, Cleveland felé szállítani, kezdtek kimerülni. Pontosabban: csak annyi történt, hogy a nyíltszíni fejtéssel nyerhető legjobb minőségű, tehát legolcsóbb érc készlete csappant meg erősen. Az Egyesült Államok acélipara tehát azelőtt a választás előtt állott, hogy vagy költséges ércdúsító telepeket épít a Duluth vidéki, immár kisebb fémtartalmú ércek dúsítására," vagy pedig részt vesz a Szent Lőrinc-folyó nagy teljesítőképességű víziútjának kiépítésében, hogy a folyó torkolatától északra, Labrador-félsziget szívében legutóbb feltárt új, kiváló minőségű vasércet szintén olcsó víziúton lehessen továbbra is az Egyesült Államok nehézipari köAontjai felé szállítani. Természetesen — a tőkés rendszerben nem is lehet másként — a két lehetőség mögött két óriási érdekcsoport állott: a Duluth vidéki és a Labrador-félszigeti vasérctelepek monopolista tulajdonosai. 1953ban az Egyesült Államok mértékadó politikai helyein, a kormányban és a szenátusban a labradori csoport tett szert túlsúlyra úgy, hogy még abban az évben aláírták Kanadával a nemzetközi szerződést a Szent Lőrinc-folyó víziútjának közös kiépítésére. A műszaki nehézségek a Szent Lőrinc-folyó víziútján nem túlságosan nagyok, hiszen a meglevő berendezések kiépítéséről, túlnyomóan a meglevő csatornák kimélyítéséről volt csupán szó, amely munkálatokat aránylag rövid idő alatt, 1959 nyarára nagyjából befejezték. Ezért bizonyos fokig túlzottak azok az áradozások, amelyek a múlt hó végén a csatornamegnyitási ünnepségeket, amelyeken részt vett Eisenhower elnök és Erzsébet angol királynő is, kísértek. A Panama-csatornához hasonlítják, jóllehet jellege egészen más. Inkább a Szovjetunió európai részében levő csatornarendszerhez lehetne mérni, amely Moszkvát öt tenger kikötőjévé tette. Jellemző az új víziút arányaira, hogy csak egyetlen vízierőmű épült a Szent Lőrinc-folyőn, amelynek teljesítőképessége alig a fele a szibériai bratszki vízierőműnek. További hiánya az új víziútnak, hogy nincsenek készen a megfelelő kapacitású kikötöberendezések és a zsiliprendszerek is lassan működnek, úgyhogy máris nagy hajótorlódásokra került sor. Mindent összevéve: a Szent Lőrincfolyó víziútjának kiépítése egészséges gazdasági gondolatot valósít meg. Jellemző azonban a kapitalista viszonyokra, hogy ennek az indokolt, sőt már régen esedékes tervnek a megvalósítására a monopóliumok évtizedes ádáz küzdelme közepette csak most került sor. Sz. L. ÚJ SZÓ 6 * 19--9 13.