Új Szó, 1959. június (12. évfolyam, 150-179.szám)

1959-06-19 / 168. szám, péntek

Viľdg proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK IVAPfcLAPJA 1859. június 19. péntek 30 fillér XI. évfolyam, 168. szám Új feladatok—új munkamódszerek A pártunk XI. kongresszusa által elénk tűzött és a Központi Bizott­ság egyes ülésein feldolgozott nagy feladatok igényesebb követelménye­•ket támasztanak a nemzeti bizottsá­• gok munkájával szemben. Elsősorban . a járási és a helyi nemzeti bizott­ságoknak kell tökéletesíteniük mun­kamódszereiket, hogy helyt tudjanak állni. A mezőgazdasági termelés irányí­tásában kell főleg lényeges fordula­tot elérnünk. Számításba kell venni ugyanis azt, hoqv két évvel ezelőtt a szövetkezeti szektor a mezőgazda­sági földterületnek csak 57.4 százalé­kát! gazdálkodott, míq ez idén már 80,9 százalékán. Két évvel ezelőtt a nemzeti bizottsáqok munkája, irá­nyító tevékenvséqe elsősorban a szö­vetkezetek alakítására. tagsáquk gyarapítására, a szövetkezeti léte­sítmények építésére, a többnyire ki­sebbséqi szövetkezetek termelésének fellendítésére összpontosult. Ma konkrét módon kell irány ítaniok azokat a nagv szocialista mezőqazda­sáqi üzemeket, amelyek csaknem minden községben működnek. Ä falun bekövetkezett ezen jelen­tős gazdasági változások és ezzel párhuzamosan a társadalmi viszo­nyok változása törvényszerűen kell, hogy tükröződjék a helyi és a járá­si nemzeti bizottsáqok munkamód­szereiben is. Előtérbe került annak szükséges volta, hogy a nemzeti bi­zottsáqok taqjai 161 ismerjék gazda­ságunk kérdéseit, és mindennapi gya­korlati tevékenységükben érvénye­síteni, alkalmazni tudják pártunk ha­tározatait. , , "De nemcsak erről van szó. A szo­cialista demokrácia elmélyítésével összhangban a nemzeti bizottsáqok­nak szorosan együtt kell működniök az emberekkel, fejleszteniük kejl kezdeményezésüket valamennyi prob­léma meqoldásában, M kall bonta­koztatniok a minél szélesebbkörű el­lenőrzést. 'A helyes irányítás, a helyi feltételek szem előtt tartása mellett qvakorolt konkrét irányítás elsősor­ban a helyszínen nyújtott szakmai seoítséqet jelenti. Pártunk qvakorlatából bátran me­ríthetünk a nemzeti bizottsáqok űj munkamódszereinek keresése során. A párt uovanis már sokszor bebizo­nyította. hoqv mesteri módon tudja a tömeqeket bevonni a legfontosabb kérdések meovitatásába és megoldá­sába, meríteni tud a nép lelemé­nyességéből és kezdeményezéséből, el tudja érni azt, hoqv az emberek a lehető leqtevékenvebben részt ve­<jyenelí_ a közüqvekbcn. Ä nemzeti bizottsáqok: mind ez ideiq távolról sem alkalmazzák meqfelelő mértékben ezt a rendkívül bevált módszert. Pedig ennek a módszernek alkalmazása jelentősen megkönnyítené munká­jukat. Iqv például van eqy párthatá­rozatunk. amelv feladatul tűzi ki az elmaradozó szövetkezetek megse­qitését. Ahol a járási nemzeti bi­zottságok a régi módszerek segítsé­gével, vagyis adminisztratív úton­módon akarták ezt megoldani, ott nem értek el említésre méltó ered­ményt. Ahol azonban a nemzeti bi­zottságok funkcionáriusai megértet­ték a helyszínen nyújtandó konkrét seqítséq jelentőséqét. ahol az elma­radozó szövetkezetekbe hosszabb időre — mondjuk két-három évre — elküldték a kerület, a járás vagy az élenjáró szövetkezetek kiváló dol­qozőit, ott nem maradt el az ered­mény. Ezek a nemzeti bizottságok uovanis qondoskodtak arról, hogy operatív módon meqvitassák a kér­déses nemzeti bizottsáqqal. pártszer­vezettel és a •«'vetkezet taqjai val az EFSZ valamennyi problémáját, ter­melési terveit, a munka szerinti ju­talmazás rendszerét, a szövetkezeti alapszabályzat betartásának kérdését stb. és ahol szükségesnek mutatko­zott. konkrét intézkedéseket tettek. Ezzel sikerült talpra állítani a fej­lődésben lemaradt szövetkezeteket. Mivel az új munkamódszerek beve­zetése helyenként nem megy simán, a pártszerveknek és szervezeteknek arra kell vezetniök a nemzeti bi­zottságokat, hogy teljesítsék a párt határozatait. Vagyis mindenütt töre­kednünk kell arra, hogy a nemzeti bizottságok tevékenységében is az eddiginél sokkal kifejezőbb módon érvényesüljön a párt vezető szerepe, és ennek útján az új munkamódsze­rek is zavartalanul átmenjenek a nemzeti bizottság gyakorlatába. Számos nemzeti bizottság még ma is — teljesen indokolatlanul — a kü­lönféle körlevelek, írásbeli utasítások stb. útján akarja megoldani felada­tait. Természetesen bizonyos mér­tékig a nemzeti bizottságoknak is al­kalmazniok kell az adminisztratív ügyintézést. Ettől eltekintve azon­ban egy pillanatra sem feled­kezhetünk meg arról, hogy papír­háborúval nem lehet helyettesíteni az emberek körében végzendő felette fontos szervező és politikai munkát. Egy évvel ezelőtt különféle szerve­zési változtatásokat eszközöltünk a nemzeti bizottságok munkájába. A'z új szervezési formák azonban csak akkor érvényesülhetnek hatékonyan, ha minden nemzeti bizottság új mun­kamódszerek alkalmazásával törek­szik feladatai megoldására, ha pél­dául minél több lakos együttműkö­désére támaszkodva, mind jobban ki­szélesíti aktíváját. Az aktívának pe­dig állandóan feladatokat kell adni és azoknak teljesítését ellenőrizni kell. hogy ne csak létezzen, hanem tevékenyen dolgozzon is. A nemzeti bizottságok eddig is ko­moly munkát végeztek. Feltétlenül szükséges azonban az, hogy mun­kájukban az eddiginél következete­sebben és mélyrehatóbban érvénye­süljenek az élet változása által sür­getően megkövetelt új munkamód­szerek. A žiiinai kerület üzemeinek tapasztalatai Az új bérrendszer kérdései az érdeklődés középpontiéban (P) — Üzemeinkben és gyárainkban ezekben a napok­ban mindinkább nagyobb figyelmet szentelnek az új bér­rendszer bevezetésére tett előkészületeknek. Az új bér­rendszer bevezetésétől általában azt várjuk, hogy növe­kedni fog a termelés, a munkatermelékenység és jelen­tősen csökkennek majd a termelés önköltségei. Termé­szetesen az új bérrendszer bevezetése a munkásbérek átlagos emelkedését is jelenti. A zilinai kerületben már több üzemben az üj bérren dszer szerint. történik a dol­gozók jutalmazása. Persze, vannak olyan üzemek is, ahol még javában folynak az átépítésre szóló előké­születek. Ilyen a zilinai ve gyiüzem is, ahol a követ­kező hónapban léptetik érvénybe az új bérpolitikát. Sok függ az előkészületektől Az üzemben, mint előre kiszá­mították, a dolgozók átlagos kerese­te 8,6 százalékkal fog emelkedni az új bérrendszer bevezetése után. A bé­rek ilyen emelését természetesen fe­dezni kell. Ezért rendkívül nagy fi­gyelemmel végzik a normák ellen­őrzését és egyúttal részletesen fi­gyelik a termelési folyamatokat, milyen új műszaki-szervezési intéz­kedéseket valósíthatnának meg, hogy többet és olcsóbban termelhessenek. A kutatómunka jelentős sikerekkel járt. Csak ebben az évben több mint 619 000 korona értékű árut gyártot­tak terven felül. A II. részlegben a munka jobb megszervezésével, a dolgozók helyes beosztásával több mint 600 ezer korona értékű áruval gyártanak többet a jövőben. A kén­sav termelését például közel 200 tonnával növelik. Az ilyen eredmé­nyek alapján az üzemben elvárható, hogy a harmadik negyedévben több mint 740 000 korona értékű áru ter­melésével túlteljesítik a tervet. Ez­zel arányosan elvárható, hogy a dol­gozók átlagkeresete fejenként 114 koronával emelkedik. Példaadóan A zilinai kerület mezőgazdasági üzemei Oravský Podzárnok-i részié­Lapunk holnapi számában Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk hol­napi, szombati számában közöljük Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának az új begyűjtési rendszer és az új, egységes mezőgazda­sági felvásárlási árak bevezetéséről szóló határoza­tát, valamint Ľudmila Jankovcová elvtársnőnek ez­zel kapcsolatos, a CSKP Központi Bizottságának június 5-i üiésén tartott beszámolóját. Új mezőgazdasági gépek A prostéjovi Agrostroj nemzeti vállalat dolgozói ez idén fióküzemeiben és a fő­üzemben mezőgazdaságunknak 43 fajta gé­pet és berendezést gyártanak. Ez idén 10 újfajta gépet és az év végéig hst O típus sorozatot fognak gyártani. Nagy segítséget jelent majd mezőgazda­ságunknak az új cséplőgép, amely egyben lóheremagfejtö is lesz. Ez a MAR.J-9Ö-1 jelzésű kombinált cséplőgép kevesebb kárt okoz a lóheremagban és jobban kitisztítja, mint az eddigi cséplőgépek. Képünkön H ed t-i eh Koleékár munkacso­portja a cséplőgép felszerelése közben lát­ható'. (Frant. Nesvadba felv. ČTK) 5 Sí 10 976 lakás (ČTK) — Az építkezési dolgozók ez idén sokkal eredményesebbek, mint a múlt években. Az első ne­gyedévben eleget tettek az építé­szeti miniszter irányelveinek, és az évi tervben előírt lakások 15 száza­lékát átadták. Most arra törekszenek, hogy eleget tegyenek a további elő­írásoknak és június végéig az évi terv lakásainak 46 százalékát adják át rendeltetésének. Az Építészeti Minisztérium hatás­körébe eső építkezési szervezetek al­kalmazottai ez idén már 10 976 la­kás építését fejezték be, ami 4597 lakással több, mint tavaly volt. gében már alkalmazzák az új bér­rendszert. Az átépítés időszaka alatt az üzemben megállapították, hogy az 509 dölgo^ó közül, akiknek bérét az űj • bérrendszer már megváltortatja, csak 55-nek van meg a szükséges szakképzettsége. Hogy a szakképzett­ségben mutatkozó hiányokat minél előbb pótolják, > összesen 8 üzemi munkaiskolát szerveztek. A dolgozók teljes mértékben kihasználják ezt a lehetőséget és az utóbbi időben ér­deklődéssel fogadják a termelési ér­tekezleteket is. Az utóbbi időben például 27 ilyen termelési értekezle­tet tartottak s főleg munkaszerve­zési és gazdasági problémákról tár­gyaltak. Gyorsabb ütemet Szlovákia-szerte számos üzemben sikeresen folynak az új bérrendszer bevezetésének előkészületei. De vannak oly üzemeink is. ahol az új bérrendszer bevezetése előkészületeinek nem szentelnek elég nagy figyelmet és többé-kevésbé elhanyagolják őket, A legfontosabb most az, hogy min­denütt, ahol lemaradás mutatkozik az előkészületekben, tegyenek meg mindent az új bérrendszer idejében történő bevezetésére. Ezzel kapcso­latban ne feledjük: Ötéves tervünk már az új bérrendszer adta lehető­ségekkel számol. S jövőre — az öt­éves terv előkészítésének idején — két ig°n bonyolult feladatot kellene megoldanunk egyszerre. Az új bér­rendszert pedig tekintsük az idei év feladatának. Lesz elég kombájn Kelet-Sáovákia földiéin, a kassai és a pre sov i kerületben ez idén 77 új, ŽM ÍM típusú Magyarországról behozott kom­bájn is fog aratni. A Kassa melletti bárcai traktorállomasoB a magyarországi szakemberek már kipróbál­ják a 8 komba int. Ä királyhelmeci járásban is aratják az őszi árpát ANYALAI JEGYZETEK­„Nem puszta már a puszta 55 • • • A vékei EFSZ vezetői örömmel jelentik, hogy június 17-én első­nek kezdték meg az idei aratást. A két mezei csoport Juhász Ist­ván és Lőrincz László csoportve­zetőkkel az élen egy-egy kéveko­tő-aratógéppel elsőnek egy 16 hektáros dűlőn megkezdték az őszi árpa aratását. Az őszi árpát 2 napra tervezték s utá­na nyomban a 1? hektár repce aratásával folytatják az idei ara­tást. — Gazdag lesz a termés ós magas lesz a hektárhozam — mondja Tóth István, a szövetkezet elnöke. Termé­szetesen mindent megteszünk, hogy a legkevesebb szemveszteséggel fe­jezzük be ezt a nagy munkát. Vékén valóban jól megy a mun­Ika. A határban minden növényt pél­dásan megműveltek. A Ijapásnövé­nyek tisztán, gyomtalamul fejlődnek. A szénabetakarítást is befejezték. Most már minden erőt az aratás, cséplés és a begyűjtés sikeres meg­valósítására irányítanak. A siker ér­dekében a munkacsoportok — mint eddig is — komoly versenyben álla­nak egymással. Ügy határoztak, hogy a kasza után nyomban megindulnak az ekék és mintegy 80 hektár tarló­takarmánykeverékeket vetnej, hogy bőséges takarmányalapot biztosítsa­nak állatállományuk részére. A véked *EFSZ sohasem volt a há­tul kullog ók között. Ma azonban bát­ran álíthatjuk, hogy a jövőben egyik legkomolyabb versenytársa lesz az élenjáró szövetkezeteknek. - ki ­IVľéhány nappal ezelőtt még esö­-t * terhes szürke felhők takarták az eget. A többnapos eső imitt-amott földre kényszerítette a nehéz, telt kalászú gabonát, hatalmas tócsákat varázsolt az Anyalai Állami Gazdaság udvarába. Első pillantásra a gazda­ság udvara kihaltnak tűnik, csak az istállók felöl hallatszik egy-egy el­nyújtott bőgés. Majd ökrös szekér döcög keresztül a felázott udvaron, zöldtakarmányt szállítanak az istálló­hoz. Szél borzolja végig a tájat. A víztócsák tükre apró fodrokba gyű­rődik, a fák leveleiről nehéz csep­pekben hull a víz. A gazdaság irodája mint valami előőrs áll közvetlenül az idegen út­jában. Egyszerű kis épület, nincs rajta semmi cifrdság, semmi hival­kodó. Kánya János zootechnikussal, Mlín­kovics Lajos részlegvezetővel ismer­kedtem meg. A beszélgetés nehézke­sen indult, mintha az alacsonyan úsz­káló terhes felhők nyűgöt kötöttek volna az emberek nyelvére is. Végre Mlinkovics Lajos ad választ egy-egy kürdésre. Azt mondja: — Egyelőre várhalott volna egy ki­csit az eső. De ha már esik, arról sem tehetünk. Munkát azért talá­lunk ... — Egy régi dohányszárítóból ser­tésistállót építünk - veszi fel a be­széd fonalát Kánya János. Az űj istál­lóban bevezetjük a száraz takarmá­nyozási módszert, önetetőket építünk az állatok számára. Most, hogy az időjárás megzavarta a mezei mun­kákat, az összes fogatokat, trakto­rokat az istálló építéséhez mozgósí­tottuk. f/ int újból esni kezd. A farm­vezető összefont szemöldökkel figyeli a ködszerűen pásztázó esőt, majd így szól: — Az a jó, hogy a takarmány nagyrésze már kazlakban van. A beszélgetés új irányba indul. Kánya János a tejtermelést hozza szóba. Azt mondja: — Majdnem 10 liter a napi fejési átlag. Ez egyrészt annak tudható be, hogy van elég takarmányunk, más­részt pedig a gazdaság teheneseinek jó munkáját, dicséri. A gazdasági problémák mellett szó ba kerül a mindennapi élet is, az, hogyan élnek ma az emberek itt az anyalai pusztán. - Nem puszta ez már — mosolyog Kánya János. Egymás szavait kiegészítve magya- j) rázgatják, mi minden szolgálja ma í Anyalapuszta lakóinak erdekeit. Pad- j lásra került a petróleumlámpa, a ( rendbehozott házak tetején televíziós antennák sorakoznak. Az iskola mel- f lett óvoda nyílt. Vegyeskereskedés és J vendéglő is van. Anyaián. Az autóbusz ( csaknem a küszöbig szállítja az uta- j sokat. t Az emberek a munka mellett szó- f rakoznak, tanulnak. Kánya János és t Mlinkovics Lajos is a Komáromi Me- i zőgazdasáyi Iskola távtanulói. r A gazdaságnak saját zenekara, szíri- f játszó csoportja van. Kultúrházuk is ? van, amely még most, a legnagyobb f dologidő alatt is látogatott élet tehát Anyalán is meg• f A\ mmm „„„„„... .„ „ . a Bratislavai Állami Gazdaság ivánkai részlegén június 16-án 80 hektárról be­válto^olt éppúav mint az t gyűjtötték a lucernát,. Hektáronként 22 má.sa termésre számították. A valóság aron­pnŕ r nmňähnn Az emberek caure f b8 n őrömteljesebb Hektáronkém 30-35 mázsáig lelt a lucerna. A lucerna szárí­egesz orszagban. Az emoereh egyre tásáhan és a begyűjtésben az állami gazdaság ssgédmühelvének a dolgozói is segítenek jobban, kulturált abnan el nek. A szo- j hpgv 8 Jucerna mir)éI ets b kazalban legyenviven. cializmus embert formált a volt \ Képünkön az ivánkai gazdasági részleg do'gozói hordják a lucernát a kaziTSe.\«. anyalai cselédekből is. (sz. i.) t (s. Pítiáš felv. CTK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom