Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-01 / 119. szám, péntek

KLADNÓ A FORRADALMI VÁROS kárkitől kérdezed Kladnón, merre van a Munkásotthon, megmutatja. Az idősebbek még ma is elérzékenyülve beszélnek róla, a fiatalok, apáik, nagyapáik elbeszélése nyomán különös tisztelettel viseltetnek a szerény külsejű, egyemeletes, kis toronnyal díszített épület iránt, amely valaha a kladnói munkásság forradalmi megnyilatkozásainak színhelye volt, most pedig a forradalmi múltat bemutató múzeum talált otthonra falai között. Akárkivel kezdesz beszélgetni a „szén városában", mintha élő történelem könyvet nyitnál fel. A szemtanú pontosságával mesélik el Kladno dicső szerepét az 1917-1921-es években, amikor a munkások A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM HATÁSA ALATT magasra emelve a forradalom zászlaját már akkor a szocialista Csehszlovákia megszületéséért harcoltak. Azóta hívják Kladnót Vörös Kladnónak s ez a jelző a mai napig is megilleti. tönként összegyűltek és meghányták-vetették, hogyan is javíthatnának sorsukon. A munkások öntudatossága, szervezettsége sok gondot okozott az uraknak. A háború alatt, bár katonai igazgatás alá helyezték a bányákat és a két nagy kohászati üzemet, hogy így kényszerítsék engedelmességre az embereket, nem tudták elfojtani az elégedetlenséget. Száz és száz munkást vetettek börtönbe, a Szociáldemokrata Párt tagjait a frontra küldték, de még mindig maradtak elegen, akik látták, tudták, melyik úton kell haladni. Az Októberi Forradalom híre bombaként hatott. 60 000 EMBER VETT RÉSZT A JANUÄRI ÁLTALÁNOS SZTRÁJKBAN amelyen már nemcsak gazdasági követelmények hangzottak el. A békét, a háború befejezését követelték. Demonstrációjukról forradalmi üdvözletet küldtek az orosz népnek és Leninnek. Az 1920-as május elsejei demonAz 1955—1958 között épült hat felhőkarcoló Hiábavaló volt a kladnói forradalmárok harca, amikor még négy évtizedet kellett várni arra, hogy megszülessen a valóba.i szocialista Csehszlovákia? Négy évtizedig tartott, amíg az emlékezetes februári napokban 25 000 mindenre elszánt kommunista különvonatokkal és autóbuszokkal Prágába utazhatott, hogy részt vegyen a történelmi nevezetességű Óváros téri gyűlésen? erről beszélgettünk František šikola elvtárssal ,a kladnói járási pártbizottság dolgozójával. Šikola elvtárs édesapja 42 évig volt bányász, a párt alapító tagjai közé tartozott, felesége bányász lánya, ő maga 1924 óta tagja a CSKPnek. Elgondolkozva beszél a régi időkről. - Már TULAJDONKÉPPEN AZ ELSŐ OROSZ FORRADALOM GYÖKERET ERESZTETT NÁLUK. Már akkor negyvenezer főnyi tömeg demonstrált a szavazójogért, a szabadságért, a nők egyenjogúságáért. 1907-ben vásárolták meg a munkások a Munkás Házat, ahol szombastrációra még élénken emlékszik Šikola elvtárs. A Szovjetország sikerei, a külföldi katonai intervenció szétverése, a fehérgárdista ellenforradalmárok összeesküvésének megsemmisítése, a III. Internacionálé megalakulása Csehszlovákia munkásosztályát elszántsággal, öntudattal töltötte el. Ilyen hangulatban gyűltek össze Kladno dolgozói a május elseje megünneplésére, amely 1890 őta, amikor a kladnóiak először ünnepelték nagy demonstrációval a város szélén lévő erdőben a munka ünnepét, a legharciasabb volt. ANTONÍN ZÁPOTOCKÝ ELVTÁRS, aki 1907-1921. között a Szociáldemokrata Párt kladnói kerületének volt a titkára, 45 000 kohász, bányász és a többi dolgozó nevében hűséget fogadott a szovjet népnek, a III. Internacionálénak. „Akadályokat, gúnyt, haragot legyőzve, megalkuvás és engedmény nélkül előre az orosz forradalom világító csillaga, a III. Internacionálé büszke, vörösen ragyogó zászlója után, ma, dicső férfiak és aszI szonyok — felesküszünk" .— hangzott a hűségeskü. Tízezernyi kéz emelkedett a magasba és tízezernyi torok kiáltotta „így lesz!" „Történjék bármi!" „Esküszünk!" A kladnói proletariátus esküjéhez hű maradt. S bár akkor a burzsoázia és a jobb oldali szociáldemokraták árulása miatt vereséget szenvedtek, nem szűntek meg a szocialista Csehszlovákiáért harcolni. Eljött az a nap, amikor a szocializmus eszméihez, CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁHOZ VALÓ HÜSÉGÜKET bebizonyíthatták és azóta szilárdan hajtják végre pártunk irányvonalát és vesznek részt a szocialista Csehszlovákia építésében. Megnéztük a ma Kladnóját is. A földszintes, egymás hegyén hátán épült munkás kolónia házai mellett hat tizenkétemeletes vadonatúj felhőkarcoló nyúlik a magasba. Hetvenhét egy-, két-, három- és négyszobás, a korszerű követelményeknek minden tekintetben megfelelő luxuslakás, társalgók, gyors felvonók, zuhannyal ellátott tetőterasz, fényűző hallal ellátott lépcsőház - ilyen egy-egy felhőkarcoló. A házakban kizárólag bányászok és kohászok laknak. Ezek a legújabb épületek. A háború után összesen 3800 új lakás épült és 1970-ig további 8500 épül. A háztetőkön súrűn egymás mellett televíziós antennák. 7412 TELEVlZIÖ-TULAJDONOS VAN KLADNÓN, ami azt jelenti, hogy minden harmadik családra esik egy készülék. Motoros járműben sincs hiány, 6799 autó és motorkerékpár tulajdonos van Kladnón. 54 autóbusz vonal biztosítja a forgalmat a környező falvakkal és Prágával. Azelőtt egy sem volt. Senki sem ütközött meg azon, hogy egy-két órát is kell gyalogolnia munkahelyére. A kladnói Téli Stadion a jégkorong-világbajnokság előtt lett készen. Valóban szép építmény, olyan mint egy amfiteátrum, a kladnóiak joggal büszkék rá. Az egészségügyre az elmúlt évben 36 és fél millió koronát fordítottak. Az ivóvíz-hiány, ami évtizedeken keresztül a legnagyobb gondot okozta a kladnóiaknak, ma már elintézett dolog. A klíčavai gát bőven ellátja a környéket vízzel. A felszabadulás előtt két óvoda volt, most 13 van és kettő épülőben. Az életszínvonal állandó emelkedését bizonyító adatokat még oldalakon keresztül folytathatnánk, de felesleges. Tudja mindenki és a kladnóiak elsősorban, hogy amiért a múltban harcolt a párt, fokról-fokra megvalósult. A kladnói proletariátus évtizedes harca, forradalmi múltja nem veszett kárba. Hozzásegítette az országot a végső győzelem kivívásához. A munka ünnepe ma Kladnón az öröm, az elért eredmények felsorolásának büszke seregszemléje lesz. KIS ÉVA A HARMINCAS EVEK elején kezdődik a történet. Zöld ruhát öltött a természet, langyos szél áramlott a Duna felől. A járási székhely utcáin piros lángnyelvet, vörös zászlókat cibált a szél. A dolgozók nagy ünnepét ülték alsó Csallóköz munkásai: béresek, cselédek, szolgák. Sokan voltak, nagyon sokan, de akkor e sokaságban két szempár mégis találkozott. Erős, izmos barna legény tartotta a nemesócsai cselédség élén a vörös zászlót, s ez a barna legény egy pillanatra sem vette le tekintetét a szemközt álló tanyiak csoportjáról, vagy talán arról a takaros lányról, akinek hajfonatát piros szalag fogta össze. Az ünnepi beszéd után a legény a lány mellé furakodott. — Elvtársnö — szólt a fiú. — Elvtárs — válaszolt a lány. Később tánc következett. — Juliska — fordulhatnánk egyet, kérte a legény. — Nem bánom, Pista — válaszolt a leány. Több mint huszonöt év telt el azóta. A Nagy házaspár egymás szavát kiegészítve, most valahogy így emlékezett vissza arra az időre, amikor életük útja találkozott. Nagy István szolgalegény volt, felesége Júlia a tanyi kendergyár munkása, majd amikor szálka lett az igazgató szemében, elbocsátották ji munkából, kivették kezéből a kenyeret, az életet. S mi volt a bűne? Az, hogy munkásszív dobogott keblében. Az urak azt mondták: a kommunistákkal tart. * Most, hogy a szépen berendezett szobátcin egy pillanatra fölidézzük a múltat, Nagynénak harmatos lesz a szempillája. — Cudar élet volt az akkor. A gyárban valamivel jobb volt, de elküldtek, szolgálni mentem. Hogy kommunista voltam...? Nem, akkor még nem voltam a párt tagja. Csak egy kicsit jobb életet akartam. Egy kicsit nagyobb darab kenyeret, több tésztát s néha-néha egy kis húst is a levesbe. Csak később lettem tagja a pártnak én is és négy testvérem. Örökség volt nálunk a párttagság, apánktól örököltük, ö, aki személyesen beszélt Leninnel, aki fegyvert fogott a proletár hatalom ellenségei ellen, a párt iránti hűségre, szeretetre nevelt bennünket. A KOMMUNISTA LÁNYA kommunista férjet választott. Olyan embert, aki mögött nem egyszer villant meg a csendőr szúr ony, akit láncraverve kísérgettek faluszerte, akár egy rablót, egy gyilkost. Nagyné nem szégyenkezett a férje miatt. Nem sírt, nem panaszkodott. Ő mindenkinél jobban megértette öt. A harc áldozatokat, megpróbáltatást követelt. S e harc nagy volt, világraszóló, olyan, ahol a tőke és a proletár küzdött életre-halálra. Nem sírt, nem panaszkodott, hisz az apai örökséggel ez is vele járt, az örökhagyó ezt is megmondta előre. — Nehéz volt a múltban kommunistának lenni, ma sem könnyű — folytatja Nagyné. Nekünk is 5 gyermekünk van. Az apai örökséget nekik is meghagyjuk. Kommunistákat, munkáját és hazáját szerető embereket nevelünk belőlük. Május elseje az o számukra is az év legnagyobb ünnepe lesz. Nagyné egy pillanatra magunkra hagy, majd kis idő múlva iskolai füzettel a kezében tér vissza. A füzetet gondos kéz szép fehér papírba foglalta. — A 13 éves Jani fiamé — mondja Nagyné! Belelapoz, aztán az asztalra teszi. — Olvassa el ezt a fogalmazást. A másféloldalas írás felett e cím olvasható: „Az apám". Szép, formás betűkkel folytatódik a dolgozat. A sorokból egyszerű szavakkal visszatükröződik az, amit a szülök mesélgetnek a múltról. Romlatlan gyermeki lélekből árad a gondolat. olyan gyermekéből, aki a szolgaságot csak elbeszélésből ismeri, aki nem tudja, mi az, ha nincs kenyér az asztalon, vagy télvíz idején lyukas cipőben járni, ö ezt mind egy mondatban foglalja össze. „Nagyon, nagyon sokat szenvedett apám." A sorok pindiárt a jelenbe csapnak át, ahol már vége a szegény és gazdag emberről szóló „mesének". Jáni ezt írja: „Apám és anyám is szövetkezeti tag. Az életünk ma szép, jó." AZ ELET SZÉP, jó, — mily sokat mondanak e kurta szavak. A szavak szépségét, jelentőségét még fokozza, hogy egy tizenhátom éves fiú írja, aki már csak szomorú mesének tartja azt, hogy az ő édesapja, és anyukája tizenhárom éves korában kenyérkeresésre szorult. Ö még iskolába jár, tanul, nem rongyos, nem éhes és ha minden jól megy, a középiskola befejezése után főiskolára megy, orvos vagy mérnök lesz belőle, vagy talán író. Ki tudja? — Még egy kis házikónk sem volt, ahol meghúzhattuk volna magunkat — szólal meg most Nagy István. Tekintete az asztalon levő füzetre révedt, mintha az ő gyermeke által írt sorok szakítanák fel benne az emlékeket. — Nem volt... de már van — mosolyog a feleség. — Mindenkinek van ... A múltban három nagygazdának volt a faluban cserepes háza. Ma már csak három szalmatetös ház van Tanyon. Ezek $em bírják már soká a jelent. Elolvadnak, eltűnnek, mint hóbucka a tavaszi nap jöttére. AZ OJ ÉLET új falut épített, az embereket ünneplőbe öltöztette. Ha a nagyapák hirtelen föltámadnának haló poraikból, mint hajdan Mikszáth Oj Zrinyiászában a halott szigeti vitézek, saját unokáik előtt kalapot emelnének, kezet csókolnának nekik és fiatal uraknak, kisasszonykáknak neveznék őket, amikor úgy esténként, munka után „kicsípik" magukat és elindulnak moziba, a kultúrházba, vagy éppen a kocsmába ugornak el egy kancsó sörért. Es miből mind e jó, mind e szép? Röviden talán így lehetne rá válaszolni: Mert győzelemre vitték a nagy harcot Nagy Istvánék és elvtársaik. Nincs úr, nincs szegény, a tanyi határ is jobban terem az „új gazda" kezében. A sok száz barázda helyett ma csak egy van a határban, egy óriási barázda, amely a sokszor átkozott talajvizet visszavezeti szülőjéhez. Gép szánt, gép vet, gép arat. Az ember csak ráparancsol és a gép mint jól betanított kutya, fenntartás nélkül teljesíti az ember akaratát. — Az apai örökségben a mai életünk is benne foglaltatott, — folytatja Nagyné. Azt mondta apánk: ha majd tiétek lesz a föld, ha majd magatoknak gazdálkodtok ... S ma már így van. A tanyi nép szorgalmas. A szövetkezetünk jó. Az idő szinte szárnyakon repül Nagy István az órájára pillant, majd így szól: — Juliska ... talán menjünk. — Ötven fiatal marhát és húsz juhot gondozunk — mondja kicsit zavartan az asszony.'A jószág nem várhat. * MEG CSAK ANNYIT, hogy Nagy Istvánék mai életünkben is példás munkát végeznek. Ezt már nem ők mondták el. Mások szóltak róluk elismerőleg. Az ő szerénységük azt sem engedte meg, hogy elmondják — nem eldicsekedjék csak elmondják — azt, hogy a tanyi szövetkezet állattenyésztésében már asszonyok is dolgoznak. E munkában Nagy lstvánné volt a példaadó. Elsőnek vállalta az asszonyik közül az állatok körüli munkát. Az örökség erre is kötelezte éppúgy, mint évtizedekkel ezelőtt arra, hogy a lengyári asszonyok, lányok bérharcának élére álljon. SZARKA ISTVÁN A sokolovi bányászok és Üzemek munkásai részére mind több lakóház épül. Képünkön az Ovčary telep egyik új lakóháza látható, ^ ÜJ SZÓ 9 * 1959. MÁJUS V