Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-23 / 141. szám, szombat

Aškenázy: & UEÍIE RÓTTA K. Štéch: Dél-Csehországi tavasz. (Fametszet) Játék, tanszer, munkaeszköz Sok szó esett az utóbbi időben a politechnikai nevelésről; folynak a viták hogyan, miképp alkalmazni az iskolákban azt a módszert, amely az élethez közelebb hozza a gyermekek oktatását. A prágai Valdstejn-palotában megrendezett kiállítás mintegy válasz sok, a politechnikai nevelés körül felmerült kérdésre, irányadó a politechnikai nevelés módszertanában és propagálásában egyaránt. Jardának szólították, néha hóbortos Jardának, de leggyakrabban Kelekótyának. Pedig inkább elővigyázatos, nyucodt vérmérsékletű volt és olyan körültekintő bölcsességgel nézett a világba, amennyire csak lehetett az ő bőrében. Mindenki szerette, senki sem félt tőle, még a légy sem, azt is harag nélkü! kergette el, türelmesen és szinte jóindulattal. Ösztövér volt, jóságos, egy kissé talán nevetséges: ha nem írnának 1958-at, nyugodtan lovagolhatná a jó öreg Alonso Quijano, nevezett Quijote, La Mancha község lakója. Nincs itt rejtegetni való. Jarda ló volt, vén heréltló, kistermetű, fakó pej, mindehhez még hadastyán, nyugdíj és kitüntetés nélkül, még csak trafikot sem kapott. A prívozi Král'-portára még tizenhárom évvel ezelőtt, a nagy háború végén került; hátán egy hozzá hasonló sovány és nyugodt fiatal katonával; hanem az ráadásul még dadogott is. Olcsón kínálta Járdát: két tyúkért, tíz tojásért és egy aranyozott viaszgyertyáért. Ez a gyertya még abból az időből maradt a Král családban, mikor a dicsőséges Hercegovinában a királyért (és családjáért) elesett Václav nagyapó lelki üdvéért mondattak misét. A lovat Gvargyejecnek hívták, de mivel ezt a nevet Králéknál nem tudták rendesen kimondani, hitvány csontos háta első megveregetése után Jardának szólították. Ez a név aztán rajtaragadt. A kis katona bizony nehezen búcsúzott tőle: sokáig állt a sárban a kerítés mellett, egyik újjával barna sörényét simogatta a füle mögött, majd nagy sárga lófogait. „Kkkiharcoltad magad pppajtikám!" — mondta és hangja hirtelen bátortalan lett, „kkkilődözték mmmagukat körülötted, golyószórók, aknavetők, ágyúk, ppppáncéltörők. Jjjjajveszékeltek, nynynyöszörögtek szegény lótestvéreid eleget, senki sem ásott sírt nekik, még arra a könyörületes golyóra sem mmmaradt sokszor Idő." Jarda pedig, azelőtt Gvargyejec, komolyan bólogatott, mint az okos szomszéd; csak a legényke távozása után derült ki, hogy egészen rövid szünetek közbevetésével állandóan bólogat. A háborúból hozta ezt magával, amikor measüketült valahol az Elba mellett, pedig már sejthető volt, hogy a lovak élete is jobbrafordul. Egy nappal azelőtt jóllakott dús, üdezöld fűvel, lóherével és lucernával, majd a német legelőn, heréltló létére egy szász nagybirtok kancájával enyelgett; ez előkelő családfája ellenére össze akarta szűrni a levet a kolhozbeli közönséges igavonóval. Másnap megnyílt az ég és ezer szikrázó lángnyelv csapott le a szegény földre, amely ordított, üvöltött rettenetes fájdalmában; égette a vakító fehér foszfor, szaggatták a tébolyodott lángok; számtalan lovas esett el akkor és még több ló, annak ellenére, hogy ez a háború modern volt és a lovasság már tulajdonképpen nem is igen illett hozzá. Attól a naptól kezdve bólogat Jarda hosszú lófejével; az embereknél az ilyesfélét sokknak, vagy rángatógörcsnek mondanák, — de hát ki törődik a lqvak idegeivel ?! így búcsúzott el az ifjú katona Járdától, a búcsúzkodás lázában még a viaszgyertyáról is megfeledkezett, úgyhogy ez még ma is várakozik a misére, ha ugyan el nem emésztette magát valamilyen nagy égiháború alkalmával, amikor a kolíni villanytelepen rendszerint kikapcsolják az áramot. Valamit még tanácsolt az a kis katona, de senki sem értette eléggé, — oroszul beszélt, a déli Donvidék tájszólásával és különös hangsúlyával, azonkívül még dadogott is. Állandóan arról hadart valamit, hogy lőni „nyenáda", aztán feltörte a keményrefőtt tojást élvezette! és só nélkül bekebelezte, majd megindult kelet felé. taposva a százavai sarat, amely semmivel sem finomabb az alsóvolgainál. Senki sem látta többé. Nem is igen gondolt rá valaki már, hiszen sok hozzá hasonló katona ment keresztül a falun: véznák, kövérek, alsóvolgaiak, donvidékiek, moszkvaiak és Urálon túliak. Jarda itt maradt Králéknál, mert a gazdaságban szükségét látták. Tetszett neki a falusi élet és megszerette Sztríbrni-Prívoz nagy csendjét. Eljárt szénáért, répát, burgonyát hozott haza a mezőről, ezer és ezer barázdát felszántott és két gyermeket kocsiztatott az unalomig, türelmesen, érdek nélkül. Mindnyájan megszokták, hogy Jarda derék 16, kicsit más, mint a helybeli kisgazdák igáslovai, de semmivel sem rosszabb azoknál. Megszokták az emberek örökös bólogatását is, sőt a gyermekek eldicsekedtek a szomszédoknak és a tanítónak, hogy Jardával nemcsak karácsonykor lehet beszélgetni, amikor minden állat beszél, hanem az egész esztendőben. Egyszer meg akarta Járdát vásárolni Heverle, a nem vad állatok híres szelídítője; megtanította volna — úgymond — olvasni, valamint tizenháromig számolni és tudását bemutatta volna a Százává völgyében: Brodban, Kolínban és Londínban, csakhogy a gyerekek nem akartak Járdától megválni, mire Král nem adta el. Alig jöttek meg a gyermekek az iskolából. alig dobták be a lakószobába táskájukat, máris az istállóba siettek megnézni, megjött-e már Jarda a mezőről. Legjobban örültek a bólogatásának. — Jarda, — kérdezték a gyerekek, — igazán ló vagy? Es Jarda igenlőleg bólintott. — Jarda, elenged édesatyánk szombaton moziba? És Jarda bólintott: igen. — Jarda, - kérdezték tovább, esik-e holnap? Esik bizony, bólintott Jarda és valóban esett; de ha véletlenül „holnap" nem esett, másnap vagy harmadnap okvetlenül zuhogott. Egyszer azt kérdezték tőle: — Jarda, lesz-e háború? Jarda szomorúan, komolyan, de határozottan bólintott. Ám azt sohase mondta: hol és mikor. Bolond Jardának a nagy hajtóvadászat óta nevezik. Egyszer szombaton sok nimród érkezett a faluba és vasárnap már kora hajnalban elkezdtek lövöldözni a Králék mögötti erdőben. A nagy csönd és a közelség miatt minden lövés iszonyú nagyot durrant. Jarda Stračena mellett állt az istállóban, élvezve a vasárnapi kényelmet és sárga fogaival lassan harapdálta a zabot. Amint meghallotta az első reccsenést, fülét hegyezte, kiverte a veríték és abbahagyta a zabálást. Mikor másodszor, majd harmadszor dörrent a lövés, térdeire bocsátkozott, elég nehézkesen és ügyetlenül, hiszen már nem volt fiatal és hosszú, érzékeny fejét a vályú alá rejtette. így látta meg a gazdaasszony, mikor bejött az istállóba, hogy Stračenát megfejje. — Jarda, te bolond, mitől félsz, — mondta, — az uracskád őzre vadászik. Jarda halkan fölnyerített, de oly szomorúan, hogy Borek kutya vonítani kezdett az udvaron, a galambok pedig felhagytak a turbékolással: csak a tyúkok szedegették tovább változatlan hévvel és mohósággal a magot, szokás szerint a semmiről kotkodácsolva egymásnak. Mikor a ház közvetlen közelében robbant egy lövés, Jarda elszakította láncát és eszeveszett galoppban száguldott kí a faluból valahqvá kelet felé. Egész nap távol volt, éjszaka is, csak hétfőn késő délután kocogott be az udvarra, holtfáradtan, soványan, fénytelen szemmel, esett fejjel; a gazda megcsapkodta ostornyéllel, nem sokat, éppen csak a gazdaság rendje kedvéért. Aztán megetette és amikor visszajött a szobába, ezt mondta az asszonynak: — Ez a ló olyan, mint az ember! — Azért döngeted, — válaszolt Králné, mert nagyon érzékeny volt és gyűlölte az igazságtalanságot... , — Az embert kell a legtöbbet verni, mert annak van a legkeményebb koponyája. ^ A gyermekek kíváncsian, de jóindulat nélkül fogadták Járdát; meglátogatták az istállóban, kockacukrot tartottak orra elé, de aztán elrántották a kezüket. Első tekintetre tulajdonképpen semmi különösebb dolog nem történt, csak Jarda a gyermekek szemében elvesztette még a lóábrázatát is. Észrevették, hogy a nagy pillája időnként magától lehullott és ez bizony nagyon szánalmas látvány volt. Megkérdezték hát kicsit csúfolődón: — Jarda, valóban bolond vagy? És Jarda helybenhagyólag bólintott. Ezzel nagy örömet okozott nekik Bizonvosság kedvért még egyszer megkérdezték: — Jarda, úgye te kelekótya vagy? A ló erre is bólintott. Ennek aztán híre ment Prívozban, sőt a messze környéken is mindenki tudta, hogy Králéknál bolond ló van, igaz ugyan: kiváló igavonó, ám a puskalövéstől megkergül. Senki sem csodálkozott ezen, hiszen a faluban mindenki tudta, hogy a világon sok bolond járkál szabadon az emberek között, miért nem hibbanhatna meg egy ló is? Prívozban élt egy iskolaköteles csavarqó utcakölyök, a Peťasék Frantája. Ez már sok rossz fát tett a tűzre és ezért nagyon terhére volt az embereknek, noha mindenki tudta, hogy a huligánság az ostobaság egv neme. Franta ártott, mert rosszindulatú volt. Már sokat elnéztek neki: az erdő egv részének a felqyú.itását, a tréfából felakasztott kecskét, Korejsék nagyanyját, akit éjszaka halálra ijesztett a régi bevált módszerrel, seprővel, lepedővel és gyertyával. Hanem egy bitangságát nem tudták megbocsájtani: a szegény kelekótya Jarda ellen ekövetett bűnét. Petyaséknek ez a huligán Frantája egy napon megállapította, hogy Jarda, az öreg harcedzett tüzérségi 16 retteg a robbanástól. Aljas cselekedetét Franta a sázavai búcsún határozta el. Féltucat durranó békát vásárolt; ezek abban a pillanatban, mikor valaki rájuk tapos, felrobbannak. E durranókészülékkel a zsebében, gonoszsággal a rőthajú borzas fejében érkezett haza Sázavából és mind a hat pukkanó békát elszórta az aszfaltút azon részén, ahonnan a Králék udvarába ágazik, maga pedig a nyírfa mögé bújva leste a következményeket. Hóbôrtos Jarda új lószerszámmal, fényesre kefélten, megelégedetten ügetett az aszfaltúton könnyű szénásszekerével, bólogatva, akárcsak egy öreg paraszt, — éppen csak a pipa hiányzott a pofájából és a félliter habos söröcske. Odakocogott az elágazáshoz, be akart fordulni az istálló felé, de abban a pillanatban rettenetes ropogással, fülsiketítő reccsenésekkel fölfölugráltak az útról a lángoló s egyre puffogó „békák", pokoli kén és foszforbűzt, valamint koromfekete és vérvörös füstfelhőt árasztva. Franta a nyírfa mögött csöndesen, de nagyon-nagyon örvendett. A gazda megragadta a gyeplőt és arra gondolt: — Most aztán vége, én ezt a szegény szeleburdit nem fogom tudni megfékezni! Ám szegény bolond Jarda semmit sem követett el. Még csak meg sem bokrosodott. Egy ideig állt és reszketett egész ösztövér testében, mint a rezgőnyárfa, izzadság cseppjei pattagzottak le róla csillogva, akár a gyémántszemek, leginkább nyúlánk nyakán és vörösbarna hátán. Egyszercsak megroggyantak a lábai s mint a megsebesült émber térdre esett és elkezdet jajveszékelni olyan magashangú nyerítéssel, amely túlszárnyalt minden nőj siránkozást. Átható, szívbemarkoló panasz volt, igen soká tartott, az egész faluban hallották. Három hadastyán (egykor a dragonyosoknál szolgáltak), nem bírta ki otthonában; kijött a ház elé, mindegyikük a falu más-más végén és öreg katonaszívük annyira öszszeszorult, mint a kiszolgált kovácsfújtató. A legidősebb így tűnődött magában: „Hasonlóan jajgattak a lovak, mikor Doss Altánál először szakadt rájuk a gáz." A második így emlékezett: „így haldokolt az én almáspejem, mikor Rav

a Ruszkánál kifordulták a belei." A harmadik, ez egy évvel fiatalabb volt a két előbbi aggnál, csak ennyit dünnyögött: „Golyót a fejébe, mint Montenegróban, — nincs más mentség!" Üde tavasz volt, az orgonabokrok még nem nyíltak ^ki teljesen, úgyhogy csak gyönge, szűzi illat áradt felőlük. Az ég is tiszta volt, vidám, derűs — csak egy icipici füstfelhőcskét hagyott a napnyugati égbolton egy tovaszálló repülőgép. Jarda már nem nyerített. Feküdt az aszfalton és bólogatot nagy, érzékeny fejével. — Kelj fel, Jarda, — kérte a gazda —, ne félj lovacskám! Jarda bólintott, hogy érti, — de már nem kelt fel. Az is lehet, hogy már nem is értette. Végtére is egész közönséges idegsokk volt ez, mely nemcsak az embereknél fordul elő, hanem a lovaknál is, ha túl sokat lövöldöztek a fülük mellett. Sipos Győző fordítása i Kuiturélis ii I » New Yorkban bemutatták az Anna Frank naplója című filmet, amelyet George Stevens rendezett Francis Goodrich és Albert Hackett, a színmű íróinak forgatókönyve alapján. A címszereplő Millie Perkins mellett Jose Schikraut, Gusti Huber, Lou Jacobi és Ed Wynn játsszák a főszerepeket. Ottó Frank, Anna édesapja is részt vett a sikeres bemutatón. A család egyetlen életben maradt tagja elhatározta, hogy alapítványt létesít leánya magasztos ideáljainak, a béke és a népek közötti barátság eszméinek a világ ifjúsága körében való propagálására. * * * A Lenin Stúdióban elkészült Gogol „A köpeny" című művének filmváltozata Alekszej Éatalov rendezésében. A filmet nemrégen mutatták be a moszkvai Központi Üjságíró Házban. A film főszerepét R. Bikov alakítja. Az Orbis Pictus J. A. Komenský „Jöjj gyermek, tanulj bölcsességet" szavakkal kezdődő könyve az első kiállítási tárgy, amely a látogató szemébe tűnik. Komenský nevelésre vonatkozó elképzeléseinek mintegy megvalósulását látjuk a megkapóan megrendezett kiállításon. A kiállítás rendezőit — az Iskola és Kulturális Ügyek Minisztériumát és a Prágai Pedagógiai Felső Iskola pedagógiai tanszékét — nemcsak módszertani szándék vezette. A kiállítás a szülőknek is kiváló betekintést nyújt abba, mit is nevezünk „politechnikai nevelésnek", megérteti a szülővel ennek célját és módot ad neki, hogy segítsen az iskolának a gyermek otthoni nevelésével is. Ez a tény önkéntelenül előtérbe hozza azt a gondolatot, hogy érdemes, sőt kívánatos lenne hasonló céllal kiállításokat rendezni akár járási méretben is. A kiállítási tárgyakat legnagyobb részt a tanulók munkái alkotják. Az anyag csoportosítása, összeállítása és feliratozása elsősorban módszertani szempontokat követ. Az első részt az iskola előtti időszakban használt nevelési eszközök alkotják. Az összerakható játékok közül a legérdekesebb a nagy elemekből álló építőkocka-kollekció. Minden prágai óvodában alkalmazzák már. 800 koronába kerül és akkora kocsikat, várakat és mozdonyokat rakhatnak belőle össze a gyerekek, hogy maguk is beleférnek és utazhatnak rajta. A játék célja világos: alapvető ügyességet vinni a kis kezekbe. A kisiskolások a legjobban a valóságot szeretik ábrázolni játékukban — már ahogyan ők tudják — kevés ügyességgel, sok fantáziával. Ezt használja ki a kézimunkának a tananyagba való újrabevezetése. Az eredmények a kiállításon láthatók: egyre jobban sikerül a gyerekeknek megvalósítani elképzeléseiket. A gyufaskatülyákból készült vonat (még a vatta-füstről sem feledkeztek meg), az agyagfigurák mind arra szolgálnak, hogy a felsőbb osztályokban sorra kerülő tanszerekhez már avatott, ügyes kezekkel nyúljanak. Kajak 29 koronáért A sobéslavi tizenegyéves iskola tanulójának munkáján látszik meg a legjobban, mennyire egyezik a politechnikai nevelés elve a gyermekek érdeklődésévél. A fiú — Jirí Roffelnek hívják — elhatározta, hogy kajakot épít magának. Az iskolában szerzett tapasztalatok az anyagfeldolgozás terén jót jöttek számára. Jó adag ötlettel, 29,10 korona értékű anyaggal, 8 napi,szorgalmas munkával megszületett a fiú álma: az egyszemélyes kajak, amely ott van a kiállításon a munkamenet leírásával és Jirí Roffel levelével együtt. Később jól jön mindaz, amit a gyerekek az iskola alsó osztályaiban megtanultak. A fizika és vegytanórákon a bonyolultabb műszerek, segédeszközök kerülnek kezükbe. A szerkezetek — afnilyeneket az alsóbb osztályokban maguk is gyakran készítettek — nem idegenek előttük, jobban megy a tanulás velük. Párhuzamosan tanulják az elméletet a gyakorlattal — az egyszerű, és bonyolultabb jelenségeknek nemcsak elméleti részét sajátítják el, hanem megtanulják a természetadta erőket kihasználni, méghozzá gyakran saját maguk készítette gépekkel. Az elmélet gyakorlattá válik Az elmélet — amelyet az előírt tananyagban sajátítanák el a tanulók — főleg az érdekkörökben válik gyakorlattá. A kiállítás feltárja az érdekkörök munkájának gazdag lehetőségeit. Bemutatja számos technikai és más szakkör munkáját, megmutatja mivel lehet foglalkozni, hogyan kell irányítani e szakköröket a gyerekek korára és érdeklődésére váló tekintettel. Nincs alkalom rá részletesen bemutatni e néhány sorban mindazt, amit a kiállítás nyújt. Mint már cikkünk elején mondottuk, a kiállításon sok tapasztalatot nyer tanító és szülő egyaránt. És éppen annak érdekében, hogy az otthoni nevelés ne térjen el az iskolaitól, érdemes foglalkozni azzal a gondolattal, hogy hasonló kiállításokkal természetesen az adott lehetőségekhez mérten — propagáljuk a gyerekek fejlődésében oly sokat jelentő politechnikai nevelést. (vil.) 1111 lllll III lllll IIMIIIIIMIIIIMIMIIIIMIMMIII MIMIIM lllll IIIMIIIMIIIMIIMIIMIIHMIMIMIMI Janko Alexy szlovák festőművész születésének 65. évfordulója alkalmából Liptovský Mikulášon megnyílt műveinek kiállítása. (F. Kocian felv.) XJJ SZŐ 2 * 1959. május 8.