Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)

1959-05-23 / 141. szám, szombat

irlagyar újságok Ostraván Vaskos kötetekből áll ma a sziléziai ügyészségek iratainak, bírósági naplóknak és „bűnjeleknek" gondosan feldolgozott áttekintése, amelyet hónapokig tanulmányozhatnánk, ha hű képet akarnánk nyerni a burzsoá „sajtószabadság" igazi arcáról. Az Opavai Állami Levéltárban összpontosították Szilézia társadalmi fejlődésének legértékesebb írásos dokumentumait. Van itt azonban sok olyan anyag, amely jellegénél, tartalmánál, ritkaságánál fogva túlnő e terület határán és más országrészeket is érint. Egész dolgozó népünk s elsősorban a munkásosztály harcainak értékes emlékei azok a levéltári akták, amelyek az Ostraván kiadott sajtótermékekről szólnak. A proletársajtó leghűségesebb régi olvasói emlékeznek még arra, hogy e nehéz időszakban a munkásság Ostraváról kapta újságjait. 1920 és 1938 között hatvan különféle napilap és folyóirat jelent meg Ostraván. Hatvan olyan újság, amelyet a munkásosztály politikai és kulturális szervei adtak ki s amelynek tartalma a kizsákmányolás és az áldemokrácia elleni harc volt. A cseh nyelvű lapok mellett németül, lengyelül, magyarul, szlovákul és eszperantóul dolgozott a három ostrava-prívozi nyomda, ahol a haladó sajtó hajlékra lelt. A Szlovákiába és a magyar dolgozóknak szánt újságokat is a Keller és tsa nyomdájában készítették. A munkáslapok „vándorlása" nyomdáról nyomdára igen érdekes és tanulságos fejezete mind a párttörténetnek, mind pedig az újságírás történetének. Az, hogy az említett időszakban Ostravára vosult a kíméletlen osztályharcot és proletár nemzetköziséget hirdető csehszlovákiai magyar sajtó is, bizonyltja, hogy az annyit hangoztatott demokráciában nehézségekbe ütközött a legelemibb emberi jogok szabad gyakorlása is. Ma jelképesnek tűnik, hogy éppen oda került e lapok kiadása, ahol a munkásság szilárd bástyája volt, dc itt az is fontos szerepet játszott, hogv a cseh cenzúrát, amely egy 1863l-ból való törvény alapján dolgozott, könnyebben lehetett szükség esetén kijátszani, mint az 1914 törvény szerint működő szlovák cenzúrát.' A hatóság azonban mégsem hagyta magát „átejteni" s mint a levéltári iratok mutatják, sok esetben akkor is elkobozták a munkásság pénzén nehezen kiadott újságot, amikor nem volt rá „ok", úgy látszik, a biztonság kedvéért - vagy a magyarul keveset értő cenzor biztonsága kedvéért. Az opavai levéltári dolgozók nyomtatott szakmunkában is közrebocsátották áttekintésüket az Ostraván A

z elmúlt hónapban Ilkovics és Dibák elvtársakkal a nagymegypri járás két községében, Alistálon és Nemesócsán vettünk részt a szocialista kultúra kongresszusának előkészítő munkájában. Mindkét községben a kultúrház zsúfolva volt hallgatókkal, és komoly érdeklődéssel vettek részt a vitában. Alistálon a bemutatkozás után, amikor a hallgatók megtudták, hogy dr. Ilkovics fizikus, arra kérték, hogy beszéljen a szputnyikokról. Ilkovics elvtárs néhány perces előadásában méltatta a szovjet tudományt, mint a világ leghaladóbb tudományát, majd megmagyarázta a szputnyikok és a műbolygók keringését. Rövid előadását Bugáŕné tanítónő hozzáértéssel, igen jól tolmácsolta magyarul. Ezután következtek a kérdések: 1. Mi a gyakorlati jelentősége a Holdba való utazásnak, nyersanyagkutatás-e vagy az emberiségnek oda való letelepedése?... 2. Az atomsugárzás hatása az emberi szervezetre. Vajon igaz-e, hogy madame Curie ebbe halt bele? — 3. Elképzelhető-e, hogy az autókat atomerő hajtja? 4. Milyen a stroncium 90 konkrét hatása az emberi szervezetre? Ezt a kérdést egy munkás tette fel. Miután kimerítő választ kaptak a kérdésekre, Ilkovics elvtárs kitért a békeharc jelentőségére, és rámutatott, milyen döntő szerepe van a Szovjetuniónak a világméretű békemozgalomban. Utána dr. Dibák elvtárs az élelmezési kutatóintézet munkájáról beszélt, arról, hogy milyen élelemre van szüksége az emberi szervezetnek, hogy egészséges legyen. Hangsúlyozta, az intézet kutatómunkájának az a célja, hogy megelőzze a betegségeket. Noha az egészségügyi kérdéssel kapcsolatban nem szólalt fel senki, az emberek igen nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást. Én az irodalomról, a tanulás, a kiadott haladó szellemű munkássajtóról. Munkájukban a magyar nyelvű lapokról is érdekes megjegyzéseket tesznek és kommentárjaik nemcsak útmutatásul, hanem ösztönzésül is szolgálnak: ha búvárkodni szeretsz és a harcos múltba nézni, erre haladj, még sok mindenre rátalálsz, amit mi csak érinthettünk ... S miközben a sárgult, de gondosan őrzött és kezelt lapokban böngésztünk, arra gondoltunk, mit adnának a szlovákiai magyar írók, költők, politikai dolgozók és lektorok azért, ha olvashatnák e negyedszázaddal ezelőtt írott, harcos cikkeket, amelyek — sohasem jelenhettek meg. Az áttekintés alapján készült kép az ostravai magyar lapokról tulajdonképpen a hatósági elkobzások mozzanataiból tevődik öszsze: A kommunista párt napilapja, a MUNKÁS, eredetileg Kassán jelent meg. 1926. október 1-től kellett volna Ostraván megjelennie. Az itteni rendőrigazgatóság azonban azzal utasította el a lapindítási kérelmet, hogy körzetében a magyar nem kisebbségi nyelv s egyébként magyar cenzor sem áll rendelkezésére. A párt Brnóba fellebbbezett, ahol az ostravai rendőrség határozatát törvénytelennek kellett nyilvánítaniuk. Az opavai területi hatóság kérelmére magyarul értő cenzor is került Ostravába. Mindez egyhónapi késedelmet jelentett, s a lap november 8-án indulhatott meg. Egy évre rá a kiadóhivatal is, amely addig Bratislavában volt, Ostravára költözött, ahol szlovák nyelvű lapjait is nyomtatta. 1928-1929-ben a" lapot háromszor állították le hivatalosan egy-egy hónapra. Ostraván megjelenése első évében, azaz két hónap alatt 5 számot koboztak el rendőrileg. 1927-ben 310 megjelent számból 25-öt, 1928-ban 228 számból 52-öt, 1929-ben pedig összesen 192 számot koboztak el. A népszerű és tekintélyes lap, amelynek példányszáma az időtájt 1500-3000 példány volt, 1930 elején Prágába ment át. Munkások és parasztok politikai, gazdasági és kulturális érdekeit védelmező hetilap volt a PROLETÁR, amelyből Ostraván 1929-ben 47 szám jelent meg — ebből 31-et lefoglaltak. Az ifjúság számára a kommunista párt FIATAL DOLGOZÓ . címen adott ki havi folyóiratot. Ezt a lapot Prágából hozták át az ostravai nyomdába, ahol egyetlen számot készítettek belőle 200ö példányban; -s ezt is nyomban elkobozták. Hasonló sorsra jutott az IFJÜ, ELŐRE című lap, amelynek célja a fiatalság politikai, irodalmi, technikai látókörének bővítése volt, s amelynek kétszer havonta kellett volna megjelennie, azonban csak 1929 utolsó két havában jelent meg három száma, és hatezer s még ki tudja hány magyar ifjú régvárt lapjából makulatúra lett. Kisgazdák és zsellérek számára adta ki Ostraván a bratislavai székhelyű egységfront a MAGYAR FALU-t. Feladatának a kisparasztok kulturális, politikai és gazdasági helyzetének elemzését tekintette. Azt, hogy ez az elemzés a mezőgazdasági dolgozókban még nagyobb szabadságvágyat váltott volna ki látta a cenzúra is és így a négy ostravai számból csak egy jutott el az olvasókhoz. A MAGYAR NAP megalapításától kezdve a legnagyobb nehézségekkel küzdött. Ez a napilap 3000-8000 példányban jelent meg. Ostraván, 1936 márciusában indult és szinte a végsőkig, 1938. október 26-ig élt. Az itt felsorolt lapokból igen nehéz felkutatni egy-egy teljes évfolyamot, pedig ésszerű lenne, ha valamelyik intézmény megszerezné és teljes egésszé téve megőrizné a Csehszlovákiában megjelent régi, haladó szellemű sajtótermékeket. A megszerezhető évfolyamokhoz adalékszerűen, egészében vagy kivonatosan csatolni lehetne az elkobzott számok cikkeit is. Valószínű, hogy az opavai és más levéltárakban elhelyezett, ügyiratokhoz és bírósági naplókhoz csatolt újságpéldányok, ma egyedülálló sajtőemlékek, amelyeket kár volna nem megismertetni azokkal, akiknek hajdan szánták őket. S bizonyos, hogy az összegyűjtött régi évfolyamokat, ha valamely könyvtárban hozzáférhetők lennének, szívesen tanulmányoznák mindazok, akiknek hivatásuk vagy alkalmi feladatuk a kutatómunka. Szántó György. Az egyházkarcsai színjátszók már több alkalommal bemutatták Dávid Teréz: Dódi című színművét, (g. gy.) A Csemadok nyíri helyi csoportja az elmúlt napokban Timrava: Büszke páva c. szíművét mutatta be. (v. v.) A Csemadok deregnyői csoportja a napokban Abarán vendégszerepelt. Szigligeti Ede: Cigány című színművét mutatták be nagy sikerrel, (sz. e.) * * * Torfin Haukas fiatal norvég író. „A 62 Jonsen" című első regényében egy NATÖ-kaszárnya életét ábrázolja. Az elismerő kritika főleg a könyv realizmusát dicséri. Haukas valósághűen írja le a kaszárnyai élet nyomasztó légkörét és a porosz mili.tarizmusra emlékeztető, agytompító vakfegyelmét. K. Štéch: Tüntetés (fametszet) HÖGYAN SZÜLETIK A SLÁGER? előadására kerül sor. Utána a kávéház közönsége titkos szavazás útján véleményt nyilvánít:, a szavazásra jogosító kis zöld cédulára felirja annak a két dalnak a számát, amelyet a legszebbnek talált. Folyó évi május 29-én az év során a legtöbb szavazatot kapott dalok kerülnek a Lucerna nagytermében az idény záró döntőbe, ahol már sokkal népesebb közönség jelenlétében a legtöbb szavazatot elért dal megnyeri a pályázatot. A dal és a szöveg elindul ..országhódító"" körútjára. Az ilyen slágerek legnagyobb sikere, ha már első hallásra annyira megtetszenek, hogy a hallgatóban nyomot hagynak. Másnap reggel munkábamenet észrevétlenül már azt dúdolja. Persze nem biztos, hogy a pályázat díjnyertes dala országos viszonylatban is bejut, mert akármilyen népszerű ez a prágai versengés, lényegében pár száz, pár ezer alkalmilag összegyűlt ember ítélete nem fejezi ki az ország dolgozói többségének Ízlését. Mégis helyes a gondolat, mert hivatásos és alkalmi zeneszerzőinket versengésre ösztönzi és a nyilvános vetélkedés emeli a színvonalat, fokozza az igényeket dallamos, könnyen betanulható és eljátszható ritmikus, melodikus szórakoztató zene szerzésére. A dalverseny iránt nagy az érdeklődés, a komponisták, a zenekar, az énekesek igyekeznek, a közönség a szavazást komolyan veszi.. Szer,inteim. mégis jobb lenne. ha a zene és a szöveg külön-külön elbírálás alá esne. A jövő slágerét keresve persze: fontosabír a -Zene. Ha a zene sikerült, a bárgyú szöveget már könnyebb értékesebbel felcserélni. Sokkal nehezebb a helyzet, ha rokonszenves szöveghez komponáltak süket muzsikát. Oly sok régi slágerünk van! Jöjjenek már az úiak, a mai slágerek! SZILY IMRE Nálunk a zenekultúra világviszonylatban is magas színvonalú. Ami a komoly zenét illeti, nemcsak a készletekből élünk, a cseh és a szlovák zene élő szerzőit az egész világon, ismétlem, az egész világon elismerik, megbecsülik, műveiket játsszák. A dolgozók milliói azonban vágyakoznak a könnyebb zene iránt is és tegyük hozzá: teljes joggal. Ezen a téren nem állunk valami jól. Túl sok nyugati slágert játszanak a tánczenekarok. De ha legalább szépek, melodikusok lennének. Az „Ananász", a „Csoko-csoko" zenéje nem valami épületes. És a szerzői dijakat kemény devizákban kell fizetnünk értük. Szocialista hazánkban azt szeretnénk, ha a könnyű (sőt tánc-) zenének is lenne a puszta szórakoztatáson túlmenő igénye, értéke és funkciója. Elvégre a zeneileg még képzetlen hallgató a tánczenétől a szimfonikus jazz, operett, .lépcsőfokán" egyre feljebb emelkedve, idővel eljuthat és el is kell jutnia az opera, a szimfonikus és kamarazene őszinte, bensőséges élvezetéhez. Különösen a rádió és televízió korában. Ezen a téren bizony van még tennivaló elég. Ennek tudatában a prágai Gramofon-üzemek nemzeti vállalat szakszervezeti üzemi klubja, valamint a jazz és a modern tánczene kedvelőinek köre karöltve pályázatot hirdettek ilyen igényesebb szórakoztató muzsika komponálására. A pályázat: Köznapi dalt keresünk címen ősz óta folyik és a pályázatra beérkezett dalokat zene és énel^kíséret mellett kedd esténként adják elő az érdeklődő közönségnek a Vltava kávéházban. A beérkezett pályaművet Karel Krautgartner, az ismert karmester és .szólista tanítja be, a népszerű Studio 5 zenekar játssza el és a dal szöl'egét a rádióból is ismert énekesek és énekesnők dalolják el. Kedd esténként általában nyolc dal t* * »*•*****« * a*********************** A szocialista kultúra kongresszusa előtt Kérdések, megjegyzések, nézetek folytonos továbbképzés jelentőségéről beszéltem. Az idő ekkor már későre járt, úgyhogy ezúttal a tanítók részéről csupán annyi hangzott el, hogy az ifjúsági irodalom nem kielégítő. Ha új, szocialista embert akarunk nevelni, akkor feltétlenül szükséges, hogy az ifjúság megfelelő könyveket kapjon a kezébe, és ne legyen kényszerítve a régij elavult ifjúsági regényekkel csillapítani kulturális szomját. Ezenkívül azt üzenték az íróknak, hogy megfelelő, a mai életről szóló színműveket írjanak. A falu színiegyüttese kénytelen régi darabokat játszani, mert nem kapnak újat, nem kapnak olyan müvet, amely mai életünkről szól. A kultúrház a vita egész ideje alatt zsúfolt volt. A vitaest befejezéséül az iskolások élénk, kedves kultúrműsort adtak elő. A község vezetősége igen szívélyes volt hozzánk. A vita után meghívott közös vacsorára, és kért bennünket, hogy minél gyakrabban látogassunk el falujukba. Alistálból éjféltájban elégedetten távoztunk. Az volt a benyomásunk, hogy hasznos munkát végeztünk és hogy ezt a munkát folytatnunk kell. Tlyfásnap, vasárnap Nemesócsán vettünk részt a vitában. Itt kultúrműsorral kezdődött az este. A szlovák és magyar iskola növendékei a Hviezdoslav-évforduló alkalmával táncokat adtak elő és költeményeket szavaltak. Miután itt megbíráltam a magyar iskola növendékét, hogy nem szavalta betéve a Hviezdoslav-költeményt, ahogy a szlovák iskola növendékei ezt megtették, a tanítók a kritika pergőtüze alá vették a csehszlovákiai magyar irodalmat. Egymásutáni sorrendben a következő kérdések hangzottak el. 1. Hazánkban ez idén van a szövetkezeti mozgalom 1Ö esztendős évfordulója. Miért nem írta meg senki az írók közül a szövetkezet igazi regényét, amelyben feltárta volna azt a fejlődést, amelyen a mai falu embere keresztülmegy? 2. Ha már a múltról írnak, miért nem írják meg a régi Csehszlovákia erős munkásmozgalmának történetét regény formájában? 3. Miért nem írnak mai tárgyú színdarabokat ? Arról azonban, hogy valamit írtunk is, nem esett sző. Ilkovics elvtárstól egy munkás megkérdezte: Melyik energia olcsóbb, az atomból vagy más anyagból termelt energia? Dibák elvtárstól egy asszony megkérdezte, miért betegednek meg az emberek néha egyes konzervektől. Dibák elvtárs válaszolt és többek között azt is megemlítette, ügyelni kell arra, hogy a megmaradt ételt ne hagyják a pléhdobozban. Erre az asszony diadalmasan felkiáltott: — Ugye mondtam! Nekem a konzervektől soha semmi bajom nem történt, mert én arra mindig ügyeltem, hogy a pléhdobozból más edénybe tegyem az ételt. Ezt a kérdést őszintén szólva csak azért vetettem fel, hogy a falu népe egy szakembertől hallja azt, amit én állandóan hangoztatok. Innen bizonyos hiányérzettel távoztunk. Az volt a benyomásunk, hogy a vitaest nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Tgen értékes vitaest volt So^morján, ahol Ág Tibor és Janda elvtársak, mint küldöttek vettek részt. Itt a Lenin-est keretében tartották meg a vitát. A somorjai tizenegyéves iskola növendékeinek igeri színvonalas kulturális műsoruk volt. A kultúrház annyira megtelt, hogy sokan kintrekedtek. A vita huszonegy órakor kezdődött, és 23-ig tartott. Az est mindvégig színvonalas és igen élénk volt. Az első kérdést egy munkás tette fel az ifjúsággal kapcsolatban. Azt kérdezte, hogy a mai fiatalok miért illetlenek, udvariatlanok, miért nem becsülik meg az idősebb embert. Erre azt válaszoltam, hogy én az ifjúsággal kapcsolatban • az ellenkezőjét bizonyíthatom. Fontosnak tartom itt a választ megemlíteni, mert bizonyítékaim viharos tapsot váltottak ki a hallgatóságból. Az volt a benyomásom, hogy ebből a vitából sokat tanult az ifjúság. A • másik kérdés az volt, miért nem adnak ki magyarul olyan ismertető könyvet, amely Szlovákia természeti szépségeit népszerűsítené a magyar dolgozók körében. Többen felszólaltak, hogy a somorjai kultúrház ma már kicsi, ideje lenne, hogy végre nagyobbat építsenek. Többen igen lelkesen hangsúlyozták, hogy a lakosság brigádműnkával egy emberként szívesen járulna hozzá az építéshez. Ezzei kapcsolatban kiderült az is, hogy a város az építkezésben nagyon lemaradt. A statisztika azt bizonyítja, hogy a házak 44 százaléka még 1900 előtt épült. Janda elvtársnak, a bratislavai pedagógiai gimnázium igazgatójának felszólalásával kapcsolatban szó esett a tanítók és a szülők együttműködéséről, különösen ami a pályaválasztást illeti. Ezzel kapcsolatban Janda elvtárs felhívta a hallgatóság figyelmét a mezőgazdasági szakkáderek és a szakképzett tanítók nevelésének fontosságára. Ág Tibor elvtárs, a magyar népművészeti együttes igazgatója a zenei élet jelentőségéről, továbbá az együttes munkájáról és törekvéséről beszélt. E felszólalás után volt olyan javaslat, hogy a népi és forradalmi dalokat lemézre kéne felvenni. Helyes lenne továbbá az is, ha a televízió nagyobb gondot fordítana a népművészetre. A hallgatóságból többen a zeneképzés fontosságára hívták fel a figyelmet. Végül .elhangzott az a kérdés, hogy ma, kulturális forradalmunk megvalósítása szakaszában mi a konkrét feladata a csehszlovákiai magyar irodalomnak. Miután Nemesócsán alaposan megkritizáltak bennünket, könnyen adhattam konkrét választ az írók feladatáról. Mindössze annyit tettem hozzá, hogy nézetem szerint egyik legfontosabb feladatunk a szlovák és magyar dolgozók együttműködéséről írni. Arról, hogyan építik hazánkban közösen a szocializmust. Természetesen itt is, mint minden községben hiányolták a megfelelő ifjúsági irodalmat, továbbá a mai tárgyú színdarabokat. A magam tapasztalatairól annyit: az a nézetem, hogy a küldöttség tagjainak a vita előtt legalább néhány órát kell a községben tartózkodniok, hogy megtudjanak • egyet-mást a falu vagy a község életéről. Ezek az ismeretek hozzásegítik az elvtársakat ahhoz, hogy érdemben hozzájárulhassanak a helyi problépiák megoldásához. Ezenkívül fontosnak tartom, hogy a tudósok, írók, művészek mindig egy témáról tartsanak vitát. Több téma valahogy felaprózza és elsekélyesíti a kulturális problémákat. Egy témakör vitája sokkal mélyebben és alaposabban tudja tisztázni a felvetett problémákat. SZABÓ BÉLA ÜJ SZÍ 7 + 1959. május üv mm