Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-14 / 102. szám, kedd

A szovjet külügymi nisz térium nyilatkozata A nukleáris fegyverkísérletek folytatott háromhatalmi tárgyalásról Moszkva (ČTK) - A Szovjetunió külügyminisztériumának április 12-én közzétett nyilatkozatában ezt olvassuk: „A szovjet kormány úgy véli, hogy a genfi értekezleten résztvevő államok kötelessége minden erőfeszítést megtenni a mindmáig megoldatlan kérdések minél gyorsabb megoldására". A szovjet külügyminisztérium nyilatkozata a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről folytatott háromhatalmi tárgyalással foglalkozik. A tár­gyalásnak április 13-án kellet ismét megkezdődnie. A nyilatkozat kifejti, hogy a szov­jet kormány meggyőződése: ha az USA és Nagy-Britannia a Szovjetunió­hoz hasonló törekvést fejtene ki a megegyezésre, akkor azonnal megta­lálhatnák a kérdések megoldását a béke érdekeinek megfelelően. A nyilatkozat olyan tényeket tartal­maz, melyek megcáfolják az USA bi­zonyos köreinek a tárgyalás folyamán felmerült nehézségekről terjesztett hazug propagandáját, mely szerint a nehézségeket a Szovjetunió álláspont­ja idézte elő. A nyilatkozat hangsú­lyozza, hogy a Szovjetunió kezdemé­nyezéséből kifolyólag az értekezleten sikerült megegyezni a nukleáris fegy­verkísérletek beszüntetésére vonat­kozó szerződés 7 cikkelyében. A genfi tárgyalás lefolyása ugyanakkor azt bizonyítja, hogy az USA és Anglia nemcsak nem igyekszik a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről szóló egyezmény elérésére, hanem el­lenkezőleg lépést tešz az értekezlet munkájának fékezésére és az egyez­mény megkötésének megakadályozá­sára. Az USA és Nagy-Britannia ama kí­sérletei, hogy felülvizsgálják a szak­értői értekezlet javaslatait, indokolat­lan igényeik kiváltságos helyzet biz­tosítására az ellenőrző bizottságban, továbbá más követelményeik egyetlen esetben sem származnak abból a tö­rekvésből, hogy hatékony ellenőrzést biztosítsanak az atom- és hidrogén­fegyverkísérletek beszüntetése fölött. hanem bonyolulttá akarják tenni az értekezlet munkáját és zsákutcába akarják azt juttatni. A szovjet kormány mégegyszer fi­gyelmeztet arra, hogy az ellenőrző bizottságban meg kell találni egy olyan szavazási módszert, hogy ki le­gyen zárva annak lehetősége, hogy ezt a szervet egyik vagy másik fél érde­kében kihasználják, és hogy egyenlő pozíciót biztosítsanak mindkét szer­ződő félnek. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió nem törekszik kiváltsá­gos helyzet elérésére az ellenőrző szervben, mint azt az amerikai propa­ganda állítja, hanem a dolgok olyan rendezésére törekszik, amely egyenlő mértékben biztosítaná az összes felek érdekeit. Az USA és Nagy-Britannia ellenőrzőszervekre vonatkozó javasla­tainak elemzése arra a következtetés­re jogosít fel, hogy a nyugati hatal­maknak nem a nemzetközi ellenőrzés megteremtése, hanem a Szovjetunióra vonatkozó kémadatok szerzése az ér­dekük. A Szovjetuniónak nincs szük­sége olyan ellenőrzésre, mely lénye­gében hirszerzőszolgálat lenne, mivel a szovjet államnak nincsenek agresz­szív szándékai és senkit sem szán­dékozik megtámadni. A szovjet kormány kijelenti, hogy a nyugati hatalmak a genfi értekez­leten lényegében ugyanazt az állás­pontot képviselik, mint az értekezlet kezdetekor. Reményét fejezi ki, hogy a szerződés számos fontos cikkelyére vonatkozó megegyezésben elért hala­dás lehetővé teszi, hogy április 13. után további eldöntetlen cikkelyekről egyezzenek meg. Ily módon szabaddá válik a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésére vonatkozó szerződés megkötésének útja, amire a népek türelmetlenül várnak. Az US A rakétafegyverrel fegyverzi fel a NATO-t Washington (ČTK) - Az Egyesült Államok az agresszív Északatlanti Tömb keretében szövetségeseiknek az év végéig 30 „rakétaegységet" szállí­tanak, mel.vek atomtöltények kilövé­sére szolgálnak. Az első tíz rakétaegységet július 31-ig Franciaországnak, Nyugat-Né­metországnak, Angliának. Olaszor­szágnak és Törökországnak kell meg­kapnia. Az atomrakéták egy részét az említett országok már megkapták az « é* •ÍS b b° ,daI i szempontból élesen xxi . ^uL- u.-. -„í.xl bírálják de Gaulle politikáját. Ennek a forrongásnak egyik megnyil­vánulása 2000 algériai telepes vasárnapi tiltakozó gyűlése volt, melyet a „május A kínai népi felszabadító hadsereg megkezdte a lázadás teljes felszámo­lását a tibeti katonai körzetben. A képen fiatal tibetiek, különféle tibeti kisebbségek tagjai a Kínai Népköztársaság Államtanácsának a lázadás leverésére kiadott rendeletéről beszélgetnek és helyeslik az intézkedést. (Foto: Űj Kína) A pancsen láma Sziátiban Szian (ČTK) — Erdeni pancsen nek ártó tevékenységet fejtett ki a láma, a Kínai Népi Képviselők Or­szágos Gyűlésének képviselője, a ti­beti autonóm terület előkészítő bi­zottságának ügyvezető elnöke kísé­retével együtt vasárnap különvona­ton Szianba érkezett. A pancsen lá­ma Pekingbe tart, ahol részt vesz a Kínai Népi Képviselők Országos Gyűlésének ülésszakán. A központi népi kormány és Mao Ce-tung elnök nevében Szianban Van Feng, a Kínai Népi Képviselők Országos Gyűlésé­nek tagja, Kína Kommunista Pártja KB egységfrontosztályának helyettes vehetője, továbbá neves közéleti té­nyezők fogadták a pancsen lámát. Sen si tartomány népi bizottsága az esti órákban fogadást rendezett a pancsen láma tiszteletére. Erdeni pancsen láma a fogadáson mondott beszédében kijelentette, hogy a ti­beti felső rétegek tagjainak reakciós klikkje az ország egységének és Ki­na különböző nemzetiségei egységé­ALGÉRIAI JOBBOLDALI ELEMEK TÜNTETÉSE Párizs (ČTK) — A szélső jobboldali gyarmati erők és a hadseregnek a negyedik köztársaság ellen 1958. május 13-án szer­vezett algériai puccsa közelgő évforduló­jával kapcsolatban Algériában és Francia­országban Ismét aktivizálódnak ezek az USÁ-től. A többi húsz rakétaegységet az év végéig Belgium, Dánia, Norvé­gia, Hollandia és Görögország rendel­kezésére bocsátják. A NATO-országoknak nyújtott ame­rikai „segítségre" vonatkozó adatok annak a beszámolónak részét képez­ték, melyet márciusban Irwin, az amerikai hadügyminisztérium helyet­tes államtitkára adott elő a parlament külügyi bizottságában. Beszámolóját eltitkolták és csak cenzúra után va­sárnap tették közzé. A beszámolóból kihúztak olyan adatokat, mint például milyen típusú rakétákat szállít az USA a NATO-beli államoknak, stb. Irwin továbbá közölte, hogy „a köl­csönös segítség programjára" elő­irányzott 1 milliárd 600 millió dollár nagy részét „a NATO fegyveres erői­nek javítására és korszerűsítésére", azaz atomfelfegyverzésére fordítják. Az amerikai „rakétasegítség" leg­nagyobb igénybevevője Nyugat-Né­metország. Az Associated Press ügy­nökség jelentése szerint jelenleg több mint ezer nyugatnémet katona tar­tózkodik az USÁ-ban és „katonai isko­lát látogat, a támaszpontokon él és kiképzést kap korszerű rakéták keze­lésére". A nyugatnémet katonák USA­beli kiképzése már 1956-ban megkez­dődött és több mint kétezren estek át rajta. I fflhňny sorban 13-i népmowjalom" elnevezésű fasiszta szervezet hívott össze. A szónokok éle­sen támadták de Gaulle algériai politiká­ját, mely szemükben nem garancia az al­gériai-francia uralom tartós megőrzésére. A szónokok egyike a jelenlevők lelkes tapsa közepette a Debré-kormány le­mondását és testületi rendszer uralomra juttatását javasolta, mint amilyen Olasz­országban a fasizmus éveiben uralkodott. vallás és a nemzeti érdekek védet mének leple alatt. „Most új törté­nelmi szakaszba lépett a demokra­tikus és szocialista új Tibet építé­sének műve, amit a nép óhajt. Szi­lárdan hisszük, hogy Kína Kommu­nista Pártjának kitűnő vezetésével, hazánk 650 milliós népének támoga­tásával nagyon hamar teljesen fel­számoljuk a tibeti lázadást. A nem­zetiségek egysége tovább szilárdul és a tibeti nép újra nagyban hoz­zájárul hazánk nagy szocialista csa­ládjának gyarapításához. Amerikai rakétaegység érkezeit Nyugat­Németországba Bonn (ČTK) - Az AP amerikai sajtóügynökség jelentette, hogy va­sárnap egy Rectone típusú atomra­kétákkal felfegyverzett amerikai csa­pat érkezett Bremerhawen nyugat­német kikötőbe. A csapat 650 tiszt­ből, a kilövőberendezést kezelő le­génységből áll. Partraszállítását az amerikai katonai rendőrség bizton­sági intézkedései közepette bonyo­lították le. A rendőrség hermetiku­san elzárta a kikötő ama részét. A csapatot eddig nem közölt helyen, Dél-Németországban helyezik el. Az atomrakétákat és kilövőberen­dezést már néhány nappal ezelőtt partra szállították Bremerhawenben. Ez már a második Rectone atom­rakétákkal felfegyverzett csapat, melyet az Egyesült Államok Európá­ban elhelyeztek. Az első ilyen csa­patot a Bajorországban és Hessen­ben állomásozó hetedik amerikai hadsereg mellé osztották be. Dulles ismét kórházban Dulles államtitkár floridai üdüléséről Washingtonba hazatérve a repülőtérről nyomban a kórházba hajtatott. A nyuga­ti sajtóügynökségek jelentései szerint visszatérése arra a feltevésre adott okot, hogy egészségi állapota ismét rosszabbo­dott. Washingtonban a közeli napokban vár­ják a döntést, megmarad-e Dulles hiva­talában, vagy pedig lemond. Dullest február 10. óta bélrákra kezelik. <1ČTK ) A TIMES OF KARACH1 jelentése szerint Ajub pakisztáni köztársasági ^lnök meg­hosszabbította a reakciós biztonságvédelmi törvény érvényességét. A törvény, mely felhatalmazza a rendőrséget minden „gya­nús, egyén" letartóztatására és fogvatar­tásárá, 1960-ig marad érvényben. (ČTK) Debré fra r cia miniszterelnök London'an tárgyal London (ČTK) - Debré francia miniszterelnök a külügyminiszter kíséretében hétfőn Londonba ér­kezett. A repülőtéren Macmillan miniszterelnök és az angol kül­ügyminiszter fogadta. A sajtóügynökségek jelentése sze­rint a francia és angol politikusok az elkövetkező 36 órában „bizalmas ta­nácskozásokat" folytatnak, hogy le­küzdjék a nyugati kormányok néze­teiben a Szovjetunióval folytatandó tárgyalással kapcsolatos eljárást ille­tően felmerült ellentéteket. ' A francia és angol küldöttség keddi tárgyalása négy nyugati hatalom úgy­nevezett „munkacsoportjának" tár­gyalására támaszkodik. NEW YORKBAN vasárnap befejeződött a nemzetközi autókiállítás, melyen 8 or­szág 70 gyára vett részt. A Reuter és az AP ügynökség szerint a csehszlovák Skoda-autók nagy érdeklődésnek örvend­tek. (ČTK) LENGYELORSZÁGBAN vasárnap meg­kezdődtek az „ellenállási harc nemzetközi emléknapjai", melyek 18-ig tartanak. (ČTK) AZ ALGÉRIAI hadsereg április 2.- és 5. között 17 támadást intézett a fran­cia hadállások ellen, hat francia őrjáratot támadott meg és lelőtt egy francia kato­nai repülőgépet. A harcokban 106 francia katona elesett, 16 pedig megsebesült. (ČTK) VASÁRNAP a portugál partok mentén lezuhant egy Liszabonból a Kanári-szi­getekre repülő portugál katonai repülő­gép. A fedélzetén levő 11 ejtőernyős éle­tét vesztette. (ČTK) ELLENŐRZÉS VAGY SZABOTÁZS? A nemzetközi események gyors legális kémkedési lehetőséghez folyása eddig bizonyos mértékben ^ j te wŽ žfc' f v if W akarnak jutni a Szovjetunióban, vagy kiszorította a világ közvéleményének meg akarják hiúsítani a nukleáris figyelméből a három nagyhatalom- fegyverkísérletek beszüntetéséről nak a nukleáris fegyverkísérletek ményeket éppen azért tették, hogy szóló egyezményt, beszüntetéséről folytatott genfi tár- megkönnyítsék a megegyezés lehe- Az amerikai tábornokok, akik gyalását, melyet március 19-én fél- tetlenné tevését az ellenőrzés körüli úgyszólván naponta agresszív fenye­beszakítottak és majdnem négyhetes vita során. Az USA és Anglia kor- getéseket intéznek az egész szocia­szünet után tegnap ismét felújítót- mánykörei bizonyára már tapaszta- lista tábor címére, természetesen tak. A tárgyalások félbeszakítása latokat szereztek azzal kapcsolatban, biztosan számíthatnak arra, hogy előtti hetekben különösen a szovjet hogyan reagál a nyugati közvéle küldöttség igyekezetének és türel mény a kísérletek beszüntetéséről mének érdeméből bizonyos haladást szóló egyezménnyel szemben tanusí­értek el, ami a nukleáris fegyver- tott nyílt ellenvetésükre. Ezért for­kísérletek beszüntetéséről szóló málisan egyetértettek az üggyel és egyezménytervezet hét cikkelyének elhatározták, hogy a lehetőség sze­elfogadásában nyilvánult meg. A jó- rint leküzdhetetlen bonyodalmakat váhagyott pontok közt szerepelt pél- okoznak majd az ellenőrzés kérdé­dául az a fontos cikkely, hogy az sében, hisz a nyugati „szakértők" előkészületben levő szerződést idő- éppen e téren rendelkeznek gazdag belileg nem kor itozzák, ami telje- tapasztalatokkal a tények megha­sen megfelel a népek legszélesebb misítására és a tárgyalások megza­varására. Konkrétan az ellenőrző szervek döntési módjáról és összetételéről rétegei követelményeinek. Ám ezen örvendetes lépés ellené­re sem mondhatjuk, hogy a fő aka­dályok elhárultak a végleges megál­lapodás útján- A Szovjetunió külügy­minisztériumának tegnap nyilvános­nem "jutnak ilyen lehetőséghez ké­meik garázdálkodása számára. A nyugati sajtó értesülései sze­rint az USA és Anglia küldöttsége Genfben az ellenőrzés terén „vég­leges javaslatként" tervet terjesztett elő egy héttagú ellenőrző bizottság alakítására. A bizottságban állítólag „senki sem lenne fölényben" és ezért nem lenne szükséges elismer­ni a három nagyhatalom egyöntetű­ségének elvét. Ha nagyon enyhén is ítéljük meg ennek a Nyugat által javasolt bizottságnak lehetőségét, az angolok-amerikaiak számára mindig van szó. A nyugati hatalmak saját biztosítva lenne egy minimális sza­döntésük alá akarják rendelni e szervéket, ki akarják zárni az el­ságra hozott nyilatkozata éles fénvt járásból a három fő hatalom egyön­vet a tárgyalások folyamán kiala- tetűségének egyedüli ésszerű és kult helyzetre. igazságos elvét, mivel jól tudják, A nyilatkozatból kitűnik, hogy a hogy ez a Szovjetunió szempontjá­nukleáris fegyverkísérletek beszün- ból eleve elfogadhatatlan és így tetéséről szóló egyezmény ellenzői, akarják vakvágányra vezetni a tár­akik régóta igyekeztek az e kér- gyalásokat. Régi, de átlátszó tak­désről hozott határozatot meghiúsí­tani, szabotálásuk súlypontját az el­lenőrzés kérdésére helyezték át, ami természetesen a lefegyverzési tár­gyalások háború utáni történetében nem először fordul elő. önkéntelenül felmerül a kérdés, tika. Hogy mire szolgálna a nyugati tervezet elfogadása, azt hitelt vazattöbbség. Ez a taktika még job ban szembetűnik akkor, ha a helyi ellenőrző csoportok összetételét és jogkörét nézzük. Hogy tehát az emberiség évek hosszú során át vívott küzdelme a nuk/eáris kísérletek ellen befejeződ­jék, hogy a népek érdekei fölénybe kerüljenek az atom- és hidrogén­bombagyárosok érdekeivel szemben, a jelenlegi genfi értekezleten, eset­leg az elkövetkező értekezleten — A francia-angol tárgyalásokat az elmélyülő angol-német ellentétek és az angol-francia viszonyok nemré­gen történt elhidegülése jegyében tartják. A Daily Mail című angol napilap megjegyzi, hogy a Szovjetunióval folytatandó tárgyalás kérdésében a francia' és angol álláspont között a legnagyobb ellentétek Németország jövőjét illetően merülnek fel. Most már világos, hogy a nézeteltérések Macmillan és de Gaulle múlt hó­napban Párizsban folytatott tárgya­lása során sem simultak el, — jegyzi meg a lap. „Debré elutasítja Macmillannak a közép-európai kato­nai erők „befagyasztására" vonatkozó' tervét és a csúcsértekezletre tett javaslatokat is elutasítja, ha az erte­kezletet nem fogja megelőzni a kül­ügyminiszterek „eredményes" érte­kezlete. Debré de Gaulle tábornok személyes üzenetét közvetíti, mely­ben arra figyelmezteti Macmillant, hogy az angol miniszterelnök kíván­ságát gyengeségnek magyarázhatják", - írja a Daily Express.' érdemlően megállapíthatjuk a New mondjuk a kormányfői értekezleten York Herald Tribúne amerikai befo­lyásos lap megállapításából, mely nemrégen a következőket írta: „Az — fontos annak szorgalmazása, hogy az ellenőrzést ne cseréljék fel a kémkedés fogalmával és hogy a miért választották a nyugati hatal- interkontinentális ballisztikus raké- megegyezést senkinek és semminek, mak most éppen az ellenőrzés te- ták orosz támaszpontjai kérdőjel­rületét a fő akadályok gördítésére, ként állnak az . amerikai hírszerző A választ erre nyilván abban a szolgálat előtt, mivel nem hatolhat módszerben kereshetjük, melyben be oda (a Szovjetunióba), hogy meg­az imperialista propaganda a hely- ismerhesse őket", zetet a világ előtt lefestette. Ügy Ezért így következtethetünk: A tűnik ugyanis, hogy az előző.enged- nyugati hatalmak vagy nagyszabású egyedül az emberiség érdekeinek rendeljék alá, mivel az emberiség gyermekeinek egészségével fizet rá a kísérletekre. A népek nyomása alatt Genfben már elért haladásnak végre meg­egyezéshez kell vezetnie. j. h. Mollet támogatja de Gaullet Párizs (ČTK) - Guy Mollet, a Fran­cia Szocialista Párt főtitkára cikket írt a Populaireban, melyben egyetért de Gaulle elnök elutasító álláspontjá­val a német kérdés megoldására tett szovjet javaslatok tárgyalásában. Mollet azt állítja, hogy eljött „Fran­ciaország és Nyugat-Németország együttműködésének" ideje. Mollet követeli, hogy a nyugati hatalmak is utasítsák el a nyugat-berlini kér­dés megoldására tett összes szov­jet javaslatokat. Párizsi politikai megfigyelők felteszik a kérdést, mi­ben nyilvánul meg tulajdonképpen a Francia Szocialista Pártnak a de Gaulle rendszer politikájával szem­ben hangoztatott „ellenzéke". Strauss az USÁ-ba utazott Bonn (ČTK) — Strauss nyuaatnémet hadügyminiszter vasárnap este néhány­hetes látogatásra az USA-ba utazott. El­utazásakor kijelentette, hogy útja „nem függ össze a legutóbbi politikai fejlemé­nyekkel", de nyomban hangsúlyozta, hogy ..mindent megtesz" annak érdekében, hogy megértsék a szövetségi köztársaság jelenlegi helyzetét. Strauss az USA-ban McElroy hadügymi­niszterrel és az amerikai hadsereg képvi­selőivel fog tárgyalni, sok katonai intéz­ményt és fegyvergyárat látogat meg. ÜJ SZÖ 3 * 1959. április

Next

/
Oldalképek
Tartalom