Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-01 / 89. szám, szerda

A Szovjetunió kormányának nyilatkozata A SZOVJETUNIÓ ÚJBÓL JAVASOLJA A NATO ÉS A VARSÓI SZERZŐDÉS tagállamai közötti megnemtámadási szerződést Moszkva (TASZSZ) - Folyó év április 2-4-én ülésezik Washingtonban az Északatlanti Tömb (NATO) tanácsa. E napra esik az említett szervezet létrehozásáról kötött szerződés aláírásának 10. évfordulója. A Szovjetunió kormánya ezzel kapcsolatban — mint már előző számukban röviden jelentettük - a következő nyilatkozatot adta ki. A NATO tagállamok vezető tényezőinek a legutóbbi hónapok folyamán elhangzott számos nyilatkozata azt bizonyítja, hogy a küszöbön álló ülés célja, hogy nagyobb pompával kísérelje meg bemutatni a NATO-t, mint látszólag védelmi célokat követő államok szövetségét. Ma, a NATO évtizedes tevékenysége után csak azok vallhatnak olyan nézetet, hogy e szervezet védelmi, nem pedig agresszív szervezet, akik elvesztették reális érzékükét és nem akarják tekintetbe venni a tényeket. A NATO évtizedes tevékenysége és e szervezet tettei teljesen világosan — anélkül, hogy fölöslegesen szót kellene rá vesztegetnünk — megmutatták az Északatlanti Tömb külpolitikájának agresszív lényegét. Ha az ellenkezőjét kísérelnék meg bizonyítgatni, azt jelentené, hogy a t'ekete színt fehérnek próbálnák kiadni. A szovjet kormány idejében figyelmeztetett Annak idején, amikor 1949-ben e szervezet létrejött, a szovjet kormány figyelmeztette a NATO kezdeményezőit azokra a súlyos következményekre, melyek e szervezet megalakulásából kifolyólag a békére és a nemzetközi együttműködésre származnak. A szovjet kormány az Északatlanti Tömbről kijelentette, hogy ez olyan tömb, amely a nagyhatalmak szűk csoportja agresszív törekvéseinek messzemenő megnyilvánulása. Ezek a nagyhatalmak más államok csatlós, vagy közvetlenül függő kormányainak politikáját igyekszenek eme céljaik megvalósításához idomítani. Mint a szovjet kormány akkor hangsúlyozta, ez a tömb ogy vagy két nagyhatalomnak, tagjainak világuralmát akarja erőszakos úton megteremteni, ami megfelel egy új háború kirobbantása céljainak. A szovjet kormány továbbá hangsúlyozta, hogy az USA és Nagy-Britannia kormánya az Északatlanti Tömb megteremtésével megszegi a nemzetközi biztonság megőrzése kérdésében a Szovjetunióval való együttműködésre adott kötelezettségeit, a jaltai és a potsdami egyezmény, valamint az ENSZ alapokmánya értelmében vállalt kötelezettségeiket. A szovjet kormány hangsúlyozta a nyugati nagyhatalmaknak, hogy ne alakítsanak más államokkal szemben álló zárt katonai csoportosulásokat, hogy maradéktalanul teljesítsék a négy nagyhatalom egyezményeit, hogy a háború utáni időszak kérdéseit a béke megszilárdítása és a nemzetközi együttműködés kibontakozása érdekében az államok egyesült erőfeszítéseivel oldják meg. Ära a NATO alapítói elutasították ezt az utat. Nem kell behatóan foglalkoznunk azokkal az okokkal, miért utasították el a NATO vezető tényezői és elsősorban az USA kormánya ezt a népek érdekeinek megfelelő egyedül helyes utat. Az elutasítás fő oka az volt, hogy az USA kormánykörei akkor úgy vélték: az atomfegyver monopóliumának birtokában vannak, ami lehetővé teszi, hogy az USA számára előnyös feltételeket diktáljanak a háború utáni kiegyezés kérdéseiben. Mivel arról volt szó, hogy a Szovjetuniót és a népi demokratikus országokat nyomással kényszerítsék, hogy eleget tegyenek az USA kormánya követeléseinek, s mivel az USA kormánya a nemzetközi ügyekben indokolatlanul jogot formált az elsőségre, a NATO egész tevékenysége arra irányult, hogy katonai támaszpontok láncolatával vegyék körül a Szovjetuniót, hogy atomfegyvereket helyezzenek el e támaszpontokon és így engedményekre kényszerítsék a Szovjeluniót Propagandakampányt indítottak azzal, hogy csak az „erő szempontjából" lehet beszélni a Szovjetunióval. Lázas fegyverkezés indult a NATO tagállamaiban. Az USA kormánykörei, melyek agresszív politikájuk fő eszközeként hozták létre a NATO-t, szintén abból a niézetből indultak ki, hogy amerikai támaszpontok elhelyezése más államok területén biztosítja, hogy egy új háború kirobbantása esetén az USA a közvetlen hadműveletek terén kívül álljon, hogy a NATO minden egyes katonai kalandjáért azon államok, elsősorban nyugateurópai országok népei fizessenek, melyeknek területén amerikai katonai támaszpontokat létesítettek. Csődöt mondtak a NATO szervezőinek tervei Talán nem egész világos, hogy a NATO szervezőinek politikája teljesen csődöt mondott? Ez legvilágosabban például abból tűnik ki, hogy a NATOnak nem sikerült az úgynevezett „erőpolitikával" - mellyel a NATO szervezői diktálni akarták a feltételeket a Szovjetuniónak és a népi demokratikus államoknak — megteremteni uralmát. E számitások indokolatlanságát e szervezet alapítóinak már a szervezet tevékenysége első éveiben is tisztán kellett Iátniok, hisz már akkor nyilvánvaló lett, hogy az USA nem rendelkezik semmiféle atommonopóliummal. Sajnálattal kell azonban megállapítani, hogy az USA vezető körei nem vonták le ebből a helyes következtetéseket, és azzal a gondolattal kezdték magukat vigasztalni, hogy Amerikának sokkal több atom- és hidrogénbombája van és hogy az USA-nak továbbra is a legelőnyösebb a helyzete, mivel a Szovjetuniónak állítólag nincsenek hatékony eszközei atom- és hidrogénbombák amerikai szárazfödre való szállítására s hogy az USA más államok területén épített katonai támaszpontjai segítségével ma is megnyerheti a háborút a Szovjetunióval szemben. , A Szovjetunió tudományos és műszaki sikerei azonban megcáfolták ezeket a számításokat; a legutóbbi két-három év folyamán még a NATO politikájának legmegrögzöttebb hívei is saját szemükkel győződtek meg erről. Ezzel kapcsolatban idézhetjük John Foster Dullesnak, az USA államtitkárának ama szavait, hogy a szovjet interkontinentális lövedék 15 perc alatt elérheti az amerikai szárazföldet. Amerikai katonai szakemberek nyiltan beismerik, hogy az Egyesült Államoknak semmilyen eszköze sincs e lövedékek feltartóztatására s hogy általában nem léteznek ilyen eszközök. Ha már e kérdés katonai oldaláról besaélünk, a tudomány és a technika jelenlegi fejlődése olyan színvonalat ért el, hogy a létrehozott új fegyvernemeket nyomban újabbak, még borzalmasabbak válthatják fel. Ily módon nagy eszközöket dobnak ki a levegőbe és az államok egyre lázasabb fegyverkezési hajszát fejtenek ki, ami az erők és kolosszális erőforrások további pocsékolását követeli és fokozza egy új háború kirobbantásának veszélyét. , Hát nem ezt bizonyítja a NATO tevékenységének évei alatt a fegyverkezésre fordított többszáz millió dollár? A NATO gazdasági szakemberei kiszámították, hogy a szervezet katonai kiadásai a tíz év alatt meghaladták az 500 milliárd dollárt és évről évre növekszenek. Kell-e még külön hangsúlyoznunk, hogy ezek az óriási kiadások súlyos adómegterhelést jelentenek a népi tömegek számára? Megcáfolhatatlan tény, hogy az USA-ban jelenleg az adók egy átlagos amerikai család évi jövedejjhének körülbelül egyharmadát emésztik fel. Mivel a NATO megteremtése az „erő politikáját", a lázas fegyverke-: zés politikáját követte, e szervezet egész politikai tevékenysége abban a törekvésben merült ki, hogy meggátolja a nemzetközi feszültség enyhülését és az államok kapcsolatainak megjavulását, hogy állandó feszültségben tartsa az emberek idegeit, a világot pedig nagyfokú háborús lázban tartsa. A NATO tagállamai e szervezet tízéves fennállásának ideje alatt egyetlen konstruktív lépést sem tettek, sőt még el is utasították a Szovjetuniónak és a népi demokratikus országoknak a béke megerősítésére és az államok kölcsönös bizalmának elősegítésére tett összes javaslatait. A példák egész sorát említhetnők, melyek bizonyítják, hogy a NATO a békével szemben rendkívül ellenséges tevékenységet fejt ki, mely az államok egész sora biztonságának aláásására, ellenségeskedés és gyűlölködés szítására irányul a népek között. A katonai támaszpontokkal űzött kockázatos üzelmek Vegyük pl. az amerikai szárazföldtől sok ezer, vagy több tízezer kilométer távolságra eső más államok területén elhelyezett amerikai katonai támaszpontok létesítésének és e támaszpontokon atom- és rakétafegyverek elhelyezésének kérdését. Csak politikailag teljesen tapasztalatlan emberek hihetik, hogy ezeket a támaszpontokat állítólag az USA védelme, biztonságának garantálása érdekében létesítették. Nagyon is közismert tény, hogy az Amerikai Egyesült Államokat és a NATO más tagállamait senki sem veszélyeztette és ma sem veszélyezteti. Ha azonban még további bizonyítékra lenne szükség a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányuló támaszpontok agresszív céljait illetően, elég megemlítenünk az atom- és hidrogénfegyver rakományú amerikai repülőgépeknek a Szovjetunió határai felé tett repülő-útjait, ami világosan bizonyítja. miért építették e támaszpontokat. Az Északatlanti Tömb agresszív jellege a népek szemében különönsen akkor vált nyilvánvalóvá, amikor szervezői Nyugat-Németországot is bevonták e tömbbe és irányt vettek a nyugatnémet hadsereg atom- és hidrogénfegyverrel való felszerelésére s nyugatnémet területen megkezdték a nukleáris és rakétaberendezések elhelyezését. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy felhasználják a Bundeswehr élére állított és a NATOban felelős parancsnoki helyre kinevezett revansista módon gondolkodó hitlerista tábornokokat és tiszteket. Nyugat-Németországot valójában katonai ugródeszkává változtatták Európa szívében. Ez napról napra fokozza a háború veszélyét és elsősorban magát a nyugatnémet lakosságot halálosan veszélyezteti. Kétségbevonható-e az, hogy egy új háború kirobbanása esetén az atom- és rakétafegyverekkel mért megsemmisítő visszavágás éppen azokat a területeket fofjia sújtani, amelyeken a fő európai és középkeleti atom- és rakétatámaszpontokat helyezték el, a tengeri támaszpontokon kívül? Kell, hogy teljesen világos legyen: a Szovjetunió és szövetségesei nem tévesztik szem elől biztonságuk kérdését. Elképzelhető-e másként az események alakulása abban az esetben. ha a nyugati nagyhatalmak agresszív háborút robbantanak ki a szocialista tábor országai ellen? Á NATO agresszív akciói az imperialisták ellen tanúskodnak A NATO vezető tényezői e tíz év folyamán elkövetett agresszív akcióikkal oly messzire mentek, hogy lényegesen kiéleződött a jelenlegi nemzetközi helyzet, s olyan körülmények alakultak ki, melyek 'közepette egy elővigyázatlan lépés komoly következményekkel járhat. Sőt mi több, amikor a Szovjetunió és más békeszerető államok lépései nyomán bizonyos javulás kezd jelentkezni a nemzetközi helyzetben, a NATO vezető tényezői habozás nélkül olyan akciókat indítanak, melyek űjra kiélezik a feszültséget és gyakran a háború szélére sodorják az emberiséget. Éppen így volt az akkor, amikor két NATO nagyhatalom — Nagy-Britannia és Franciaország - az USA kormányköreinek támogatásával agressziót indított Egyiptom ellen. A NATO-tagállamok agresszív erőinek akciója következtében 1957 végén háborús tűzvész veszélye forgott fenn Szíriában. 1958-ban az USA és Nagy-Britannia fegyveres erővel kísérelte meg régebbi gyarmati pozícióinak visszaszerzését és az iraki nemzeti forradalom elnyomását. Ezért szállította csapatait Libanonba és Jordániába. Ennek során a nevezett országokba csapatszállításra és a katonai felszerelések szállítására felhasználták a NATO-nak az NSZK, Olaszország és Törökország területén fekvő katonai támaszpontjait. Ezekben az esetekben a Szovjetunió és a többi békeszerető állam tántoríthatatlan álláspontja és az agresszív akcióknak az ENSZ-ben történt elítélése mentette meg a viláaot a súlyos katasztrófától. A gyarmati nagyhatalmak, a NATO tagjai, hogy megszilárdítsák uralmukat és megőrizzék gyarmatbirodalmaikat a világ különféle részein, a napról napra fokozódó nemzeti felszabadító mozgalom elnyomására igyekeznek kihasználni az északatlanti katonai tömböt. így már több mint négy éve tart az algériai nép ellen folytatott pusztító háború, melvben az Egyesült Államok által a NATO közvetítésével szállított fegyvereket vetik be. A NATO gyarmati nagyhatalmai az ébredő Afrika népeitől való félelmükben igyekszenek szétzúzni az afrikai országok (Kenya, Belga-Kongo, Nyaszaföld stb.) nemzeti felszabadító mozgalmát. A NATO tanácsának összes legutóbbi ülésein a gyarmati hatalmak kezdeményezésére megtárgyalták az afrikai gyarmatok helyzetét, viszont ezt eltitkolják az afrikai és ázsiai rothadt és megalázó gyarmati rendszerek teljes felszámolását egyre határozottabban követelő népek előtt. Az Északatlanti Tömb tevékenységének — melynek semmi köze sincs a hirdetett „védelmi" célokhoz — szemléletes példája az indonéziai helyzetnek a NATO 1957. decemberében és 1958 májusában tartott tanácsülésén történt megtárgyalása. Ez a tárgyalás ellentétben áll az ENSZ alapokmányával, mely megtiltja az államok belügyeibe való beavatkozást, az indonéz nép és az Indonéz Köztársaság kormányának politikai zsarolása volt és ezután a törvényes indonéz kbrmány ellen harcoló lázadóknak nyújtott segítségben érte el tetőfokát. Figyelemre méltó, hogy az utóbbi években a NATO vezető tényezői igyekszenek megvalósítani a NATO, SEATO és a Bagdadi Tömb elnevezésű, a nyugati nagyhatalmak által a világ különböző részein létesített katonai tömbök egyesítésére szőtt terveiket. Számukra az a fontos, hogy az agresszív tömböket kölcsönösen még szorosabb szálak fűzzék egymáshoz, hogy a világ ama része felé is kiterjeszthessék csápjaikat, ahol fokozódik és terjed a népek nemzeti felszabadító mozgalma és omladoznak a gyarmati uralom évszázados bástyái. Teljesen nyilvánvaló, hogy a békét rendkívül veszélyezteti az államoknak néhány világrész viszonylatában agresszív háború előkészítése platformján történő egyesítése. A szovjet békekezdeményezés összhangban áll az emberiség vágyaival Mindez megmagyarázza, miért követelik ma egyre hangosabban a világ minden részében az esztelen fegyverkezési hajsza beszüntetését, a „hidegháború" politikájának feladását, mellyel a népek már torkig vannak, és követelik az államok békés egymás mellett élése és nagyszabású együttműködése következetes útjának megkezdését. Éppen ez az az út, melyet a Szovjetunió javasolt és javasol. Ez az út egyetlen államnak sem ad egyoldalú kiváltságokat, viszont megfelel a népek létérdekeinek, mivel az emberiség elkerülheti az új háborút. Mit lehet tenni a közeljövőben, hogy alapvető fordulat következzék be a jelenlegi nemzetközi helyzet alakulásában, az államok baráti kapcsolatainak megszilárdulása és a bizalom légkörének kialakulása érdekében ? A szovjet kormány úgy véli, hogy ez irányban fontos lépés lenne a NATO és a Varsói Szerződés államai közötti megnemtámadási szerződés megkötése, amint ezt a Varsói Szerződés tagállamai javasolták. A megnemtámadási szerződés megkötése megerősítené e két szervezet készségét, hogy erejüktől telhetően mindent megtesznek a nemzetközi feszültség enyhítésére és a kölcsönös bizalom megteremtésére. A megnemtámadási szerződés megkötése egyszersmind komoly akadályt jelentene minden agresszor útjában, úgyhogy egy háború kirobbantásakor nemzetközileg elszigetelődne és reá hárulnának a mindebből származó következmények. A szovjet kormánnynak az a nézete, hogy a jelenlegi körülmények közepette az európai béke megszilárdítása érdekeinek teljes mértékben megfelelne egy olyan intézkedés, melyet mielőbb megtehetnének és pedig a NATO tagállamai és a Varsói Szerződés tagállamai közötti oly értelmű megállapodás, hogy nem nyújtanak segítséget az agresszornak. Ezzel kapcsolatban a szovjet kormány figyelmezteti a NATO tagállamait a tavaly decemberben előterjesztett javaslatra, mely ajánlja, hogy az északatlanti és a varsói szerződésbe iktassanak be egy cikkelyt, melynek értelmében e szerződések tagállamai nem nyújtanak katonai és gazdasági segítséget az agresszornak és erkölcsileg sem fogják támogatni. Tekintettel arra, hogy az Északatlanti Szerződés elvei értelmében tízéves érvényessége után, tehát folyó év áprilisában a szerződés revideálható és módosítások eszközölhetők benne, a szovjet kormány javasolja, egyezzenek meg abban, hogy az agresszornak nyújtandó segítséget megtagadó cikkelyt iktatnak be a Varsói és az Északatlanti Szerződésbe. Ha a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai elfogadnák ezt a kötelezettséget, ez teljes mértékben megfelelne az ENSZ alapokmánya céljainak és elveinek s nagy pozitív jelentőséggel bírna az agresszió elhárítása szempontjából. Ha mégis bekövetkeznék az agresszió, e kötelezettség meggátolná a viszály világégéssé fajulását, s közvetlenül csirájában lokalizálná azt. A szovjet , kormány továbbá úgy véli, hogy a leghalaszthatatlanabb probléma ma is az a kérdés, hogyan gátolják meg a nukleáris és rakétafegyverek veszélyes felhalmozását Európa közepén, abban a térségben, ahol a két egymással szemben álló katonai csoportosulás nagy fegyveres erői érintkeznek. Ezért a szovjet kormány felszólítja a NATO tagállamainak kormányait, egyezzenek meg a Lengyel Népköztársaság kormányának egy atom-, hidrogén- és rakétafegyvermentes közép-európai övezet létesítésére tett javaslatáról. Teljes biztonságtudattal kijelenthetjük, hogy ennek az övezetnek megteremtése lényegesen enyhítené az európai feszültséget és kedvezően befolyásolná az egész nemzetközi helyzetét. A szovjet kormány javasolja a Németország és más európai államok területén elhelyezett idegen csapatok létszámának csökkentéséről szóló megegyezést és kész részt venni olyan kérdés megtárgyalásában, mint amilyen a NATO és a Varsó Szerződés tagállamai fegyveres erőinek kivonása, vagy a csapatok és a fegyverzet korlátozási övezetének és felügyeletének kérdése. A szovjet kormány újra rámutat az olyan komoly és időszerű kérdések megoldásának égető szükségességére, mint amilyen a nukleáris fegyverek teljes betiltása és kivonása az államok fegyverzetéből, az államok hagyományos fegyvereinek és fegyveres erőinek lényeges korlátozása. A szovjet kormány e feladatok megoldására teendő első lépésként az atom- és hidrogénfegyverkísérletek örök időkre történő beszüntetésére vonatkozó azonnali egyezményt javasolja. Az is világos, hogy az európai béke nem biztosítható addig, amíg meg nem oldódik a fő európai probléma, a német békeszerződés megkötése és Nyugat-Berlin helyzetének rendezése. A szovjet kormány nézete szerint ma a német békeszerződés előkészítése és megkötése a legidőszerűbb és legégetőbb feladat. E szerződés megkötése annak a természetellenes és tűrhetetlen helyzetnek felszámolását jelentené, melyben a német népnek a második világháború óta úgyszólván 14 éve nincs békeszerződése és nincs is lehetősége állami szuverenitásának teljes érvényesítésére. Egyre erősebben követelik a kormányfői értekezletet A szovjet kormány úgy véli, hogy leghasznosabb lenne, ha az időszerű nemzetközi problémákat a kormányfők értekezletén tárgyalnák meg, amint, azt március 2-i jegyzékében a nyugati nagyhatalmaknak javasolta. Ha azonban a nyugati nagyhatalmak kormányai még mindig nem hajlandók részt venni a csúcsértekezleten, a szovjet kormány úgy véli, hogy a német békeszerződés kérdését és Nyugat-Berlin kérdését az illetékes államok külügyminisztereinek értekezletén tárgyalhatnák meg. A szovjet kormány ugyanakkor kijelentette, hogy egyetért az USA, Nagy-Britannia és Franciaország j kormányainak javaslatával, hogy ezen az értekezleten mindkét német állam, az NDK és az NSZK is képviseltesse magát. Ezzel még korántsem merítették k: azoknak a lépéseknek a számát, melyek már régóta időszerűek és melyekben megegyezés érhető el ha az érdekelt kormányok érdeklődést mutatnak az ilyen megegyezés iránt. Ha a béke érdekeiből indulunk ki, el kell ismernünk, hogy semmiképpen sem törődhetünk bele az eddigi helyzetbe. Ezért nem szabad elodázni azokat az intézkedéseket, amelyek véget vetnének a lázas fegyverkezésnek és a „hidegháborúnak", vagy legalábbis lehetővé tennék ez irányban az első lépéseket. ÜJ SZÖ 4 * lí">9. április 1.