Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-04 / 92. szám, szombat

Egy bajtárs sírhantja felett Bratislava felszabadításának 14. évfordulójára nagy sztálingrádi harcban sok í\ ezer szovjet hazafi között küzdött egy fiatal munkás, Dimitrij Pavlovics Vojevogyin is, akit üzeme főiskolára küldött, melyet épp a háború miatt kellett félbeszakítania. A véres küzdelmek után, amelyekben Vojevogyin mint bátor harcos, és jő vezető tüntette ki magát, 1945 áprilisában mint ezredparancsnokhelyettes jutott Bratislavába. A városunk felszabadítását követő napokban épp a Morva határon sebesült meg. Tíz golyóval és több szilánkkal a testében feküdt ott a véres harc mezején, de még akkor is volt annyi ereje, hogy jobbjával elhárítsa egy fasiszta gyilkos döfését, akit a következő pillanatban harcosainak sortüze terített le. Ezen a napon a természet, az új élet, a robbanások, a sortüzek, a füstfelhők ellenére is úgy rügyezett, virágzott, mint máskor. A tavasz illata elvegyült a puskapor füstjével, s a katonák gondolatai a nehéz harc közepette is visszaszálltak a Don, a Volga, a Jeniszej partjaira, ahonnan békés munkájukból ragadta ki őket a háború. És Vojevogyin őrnagy tíz golyótól találva épp ezen a tavaszi napon súlyos sebesülten feküdt. Katonái, akik hátravitték, gondolatban már el is búcsúztak hős parancsnokuktól, aki Sztálingrádtól egészen Bratislaváig vezette őket. A kis morva falu hálás lakóinak is könnyes volt a szeme, amikor látták, a súlyosan sebesült őrnagyot. tizennégy év múlt el városunk felszabadulása óta. Most is úgy rügyeznek, bimbóznak a fák, mint azon a tizennégy év előtti tavaszi napon. Ezekben a napokban érkezett hazánkba az első barátsági vonat, mely a Szovjetunió különféle városaiból hoSta el hazánkba a szovjet turistákat. A sztálingrádi csoportban a hős szovjet város küldöttei között III. fokú Szuvorov-renddel a mellén egy idősebb elvtárs is kiszállt az állomás peronjára. Kíváncsi tekintete mohón fürkészte a városi, mintha valakit, valamit keresett volna. Csak később ismerkedtem meg Dimitrij Vojevogyin elvtárssal, egy sztálingrádi kohóüzem főmérnökével. Arcán, kezén, lábán súlyos sebesülés nyomai, de szeme fiatalos örömtől csillogott. Ő volt az, aki tizennégy évvel ezelőtt mint gárdaőrnagy vonult be Bratislavába. ö volt az, akit sebesülése után gondolatban már Mtemettek a morva falucska lakói. Hoszszú gyógykezelés után felépült és hozzálátott a békés munkához, Sztálingrád újjáépítéséhez. Katonai kitüntetései mellé három Munkaérdemrend sorakozik. Amikor végigjárta a város egyes részeit, megtekintette az új lakótömböket, üzemeket, megkért, hogy vezessem el kollégáival együtt az elesett szovjet katonák közös temetőjébe a Slavínra. Fent fedetlen fővel jártak a sirok között a szovjet turisták. Sokáig olvasgatták a hősök neveit. Vojevogyin az egyik sírnál megállt. Üjra és újra elolvasta a márványba vésett nevet, majd egy könnycseppet elmorzsolva a város délkeleti irányába mutatott. — ő volt egyik századparancsnokom. Együtt jöttünk egészen Sztálingrádtól. Ott halt hősi halált nem messze a várostól, de úgy tűnik nekem, mintha akkor másképpen festett volna Bratislava eme része — mondotta, hogy leplezze meghatottságát. Friss tavaszi szellő szárította fel forró könnycseppjét, melyet 14 évvel ezelőtt elesett bajtársáért, egy hős hullatott a Slavínon. t

Igen. Más ma a város, mint tiIzennégy esztendővel ezelőtt. Aki itt lakik, annak talán fel sem tűnik, mennyi minden épült azóta. Legjobban Vojevogyin elvtárs láthatta ezt, akinek még ma is élénk emlékezetében él a megrongált lakóházak sora, a néptelen utcák, a kihalt parkok, a felrobbantott híd, a lerombolt Slovnaft-üzem. De a háborúütötte ezer seb mellett városunk lakólról már akkor szívébe véste Vojevogyin elvtárs, hogy milyen forró szeretettel várták és üdvözölték a szovjet katonákat. Ahogy sorolom, mi minden épült fel azóta, amióta városunk felszabadult, közbeszól. — Láttam az új lakóházakat — mondja. - Azt hiszem, hogy az utókor, az önök unokái csak dicsérettel emlékeznek majd meg azokról, akik ilyen szép, kényelmes otthonokat építenek számukra. Feljegyzi jegyzetfüzetébe, hogy 1945 óta Bratislavában felépült a Béke-üzem, az új gázgyár, a tisztítóüzem, tejüzem, fagyasztóüzem, sörgyár, kenyérgyár, jéggyár, műzsírüzem és egész sor többemeletes hivatali épület, az új posta, a központi nemzeti bizottság épülete, a megDÍzotti hivatalok épületei, az Állami Bank stb., stb. Az iskolákról szólva külön megkérdi, hogy melyik városrészben épült fel a legtöbb tanterem. Sok lenne mindazt felsorolni, ami városunkban 1945 óta létesült, de feltétlenül meg kell említeni, hogy míg a háború előtt Bratislava 130 ezer lakosa közül csaknem tízezer volt munkanélkül, addig csak az 1949 -1953. év között 65 600 lakosnak nyújtottunk munkalehetőséget az új üzemekben s ma már 137 034 lakos, köztük 48 ezer nő dolgozik a szocialista szektorban, az államigazgatásban, a hivatalokban. A 250 000 lakosú Bratislava azonban tovább fejlődik, nő, amit felszabadítóinknak köszönhetünk. Nemcsak ipara, közlekedése, kulturális és szociális intézmények épültek fel, hanem mezőgazdasága is nagyot fejlődött. Azokon a helyeken, ahol 1945-ben a város szélén, csak puszta terület, apró parcellák voltak, ma virágzó szövetkezetek léteznek, melyeknek ez idei tervezett bevétele már az 55 200 000 koronát is meghaladja. A második ötéves terv keretében több mint tízezer lakás épült, kutatóintézetek létesültek, köztük olyanok, mint a Kátelés szigetelők, forrasztó, növénytermesztő, kutatóintézetek. Az idegenforgalom kiszélesítésére felépült a Devín-szállő, a főiskolások számára pedig az Ifjú Gárda 2500 ágyas internátusa és más internátusok. Míg 1945-ig alig ismertük az üzemi konyhák nyújtotta előnyöket, addig ma már több mint 170 üzemi konyha létezik, amelyekben csaknem 70 000 alkalmazott étkezik. Hasonló a helyzet az üzemi orvosi rendelők kiszélesítésében is. F

ent a Slavínon, a szovjet hősök sírjánál sorolom fel mindezt Vojevogyin elvtársnak és társainak, az egykori gárdaőrnagynak, Bratislava felszabadítójának, ők azonban még többet, még aprólékosabban szeretnének hallani városunk jelenéről, jövőjéről. Szívesen vázolom fel előttük azt a gazdag jövőt, melyet a harmadik ötéves terv városunk fejlődésére kitűzött. Erre a tervre építjük ma a jövőnket, ennek a tervnek teljesítésére lelkesítik dolgozóinkat a már eddig elért gazdag eredmények. Nos, kezdjük a Iákásokkal, mert tudjuk, a lakáskérdés városunkban ma a legfontosabb kérdések egyike. Annak ellenére, hogy évente csaknem kétezerre növekedett az átadott új lakások száma, mindez kevés. Ezért a harmadik ötéves terv keretében, 1965-ig csak Bratislavában 16 210 lakást építünk, vagyis hatezerrel többet, mint a második ötéves tervben. Kormányunk a lakásépítés céljaira az elkövetkező ötéves tervben csak Bratislava számára 2 milliárd százmillió koronát irányzott elő költségvetéséből. 1960 és 1964 között 78 millió korona költséggel új városi kórház épül 650 férőhellyel, új városi gőzfürdő 17 millió korona költséggel, nyári fürdő a Béke-üzem mögött, s egy 400 férőhelyes garázsközpont. Több százmillió korona beruházási költséget irányoztak elő ezekre a célokra a város fejlesztésének tervében. 1965-ig az iskola- és kulturális célokat szolgáló intézetek építésére 231 millió koronát tervezett a város központi nemzeti bizottsága, a helyi gazdálkodás fejlesztésére pedig 442 milliót. 24 új középiskola, 3 tizenegyéves iskola, 9 óvoda, 2 mozi, két ipariskola nyílik meg a harmadik ötéves terv végéig. 1960-ig ebből már 67 tantermet 2684 férőhellyel át is adunk. Ugyancsak 1965-ig felépül a városi közlekedési vállalat új javító-üzeme és kocsiszínje, 57 milliót fordítunk az utak és utcák építésére, 144 milliót az ipari üzemek gépparkjának korszerűsítésére és bővítésére. Még gazdagabbá, még szebbé válik Szlovákia fővárosa, Bratislava. Ahogy mindezt felvázolom, lerajzolom, Slavín-hegyéről mutatva, magyarázva a szovjet elvtársaknak, mi hol és mikor lesz, Vojevogyin elvtárs így szól: zorgalmában, munkalelkesedésében hazájuk népe a mi népünkhöz hasonló. Ezért vagyok biztos benne, hogy amit itt a harmadik ötéves tervről Bratislava jövőjéről elmondott, meg is valósul. És még egy dolgot kell megjegyeznem: már azon a tavaszi napon, amikor bevettük Bratislavát, azt tapasztaltam városuk lakóiról, hogy forrón szeretik a gyermekeket. És ezt a tapasztalatot mostani látogatásom alkalmából még inkább megerősítették Bratislava lakói. Az a nép, amely a gyermekek iránt oly nagy szeretettel viseltetik, mint Bratislava lakói, csak a békét óhajtja és a békéért harcolhat. HORVÁTH SÁNDOR ^^ • '

()(

l

,m'

>i

ilíí'fi "

"'

"

Ý*" — '^mfz* ^ n 11 •säss!* * Í * Si * *;§J . tM- t, 4. A s ' Ä - * 1 1 1 f Ufa*< h-m, A , f ' s * M;* * J m * IJ

11 ÍTfr™ Üj lakótömb, melyet az elmúlt években építettünk a Miletič-utcán. Őrlik felv. GYÁR A HEGYEK KÖZÖTT A z Öriás-hegységben, a Janské Laznet és Pecet összekötő országúton bandukolok. Havas eső esik és felettem a felhők oly alacsonyan szállnak, hogy alig látok néhány lépésnyire. A jobbomon eddig nyugodtan csörgedező patak is mintha megharagudott volna a járókelőkre, haragos morgásba kezd és elégedetlenül folytatja sziklás medrében vájt útját. Ugyan hová siet? Nem élvezet ebben az időben a séta, legjobb volna visszafordulni — elmélkedem, amikor váratlanul ennek a vidéknek oly jellegzetes apró házaira leszek figyelmes. Sűrű füst száll a kéményekből, odabent jó meleg lehet — gondolom és ellenállhatatlanul húz valami befelé. Közelebb érve látom, hogy az épületeket farakások veszik körül. Elolvasom az egyik feliratot: Krkonošei Papírgyárak, Hostinné. Üzem: Temný dúl. Tehát a Temný dúl településen vagyok és mert a rossz idő is siettet, no meg a papír előállítása is érdekel, csakúgy találomra benyitok az egyik épületbe. Az irodában az üzem vezetője, Vladimír Sitta elvtárs fogad és a kölcsönös bemutatkozás után kérdésemre rögtön megmagyarázza, hogy míg a múlt században a papírgyárak gépeit vízimalmok hajtották, ma vízierőművek szolgáltatják a szükséges energiát. Az itteni telepen kézigyártású fehér papírlemezt, kartont állítanak elő hideg úton fenyőfából. Az ilyenfajta papírlemez gyártása ugyan költségesebb a gépi papírlemeznél, de jobb minősége miatt igen keresett. A Krkonoše terjedelmes erdőségei bőséges nyersanyagforrás a papírgyár fás céljaira. A lépten-nyomon előbukkanó bővizű patakok pedig úgyszólván ingyen szolgáltatják az energiát és ezért nem csoda, hogy e vidéken már a múlt században több kisebb-nagyobb papírgyárat létesítettek. — A mi üzemünk is ilyen fettételek alapján létesült — meséli Sitta elvtárs — mert hiszen a kézigyártású fehér papírlemez gyártásához fenyőfán és vízen kívül más anyagra nincs szükség. — Legjobb lesz, ha mindjárt bemutatom a helyszínen a gyártási folyamatot. Tessék, kerüljünk beljebb — mutat kísérőm az egyik ajtóra, mely egy terjedelmes kóépületbe vezet, majd így folytatja: — Itt tároljuk a szükséges fenyőfát, hogy közvetlenül '•feldolgozása előtt megvédjük az időjárás viszontagságaitól. A letisztított gómbfa félméteres darabokban ebbe a négykamrás hidraulikus őrlő-berendezésbe kerül. Ebben a hatalmas köszörűkő gyors forgása a fenyőfát nagy mennyiségű víz állandó hozzáadása mellett péppé őrli. A pépet megfelelő Kigítás és szűrés után lassan forgó hideg hengerekbe vezetjük, hogy azokra lerakódva felvegye a hengerek alakját. A megfelelő vastagságot elérve, kézzel levágják és leszedik a még nedves és lágy papírlemezeket a hengerekről, kipréselik belőlük a nedvességet, majd egyenként felakasztják őket száradni. A papírlemez gépi gyártása a kézi gyártástól eltérően úgy történik, hogy a fából előállított pép gőzzel fűtött hengerek közé jut, amelyekből már kész száraz papírlemez kerül elő, ezt később a megfelelő nagyságra vágják szét. — Amint látja, a papírlemez előállítása igen egyszerű — magyarázza tovább készséges vezetőm — de mégis sok munkával jár, mert az egyes gyártási folyamatok kézi munkát igényelnek. A kézi gyártású papírlemezt a további feldolgozás során jobb minősége folytán előnyben részesítik. Papírlemezünk iránt különösen a festőművészek, játék- és dobozgyárak, könyvkötők körében mutatkozik nagy érdeklődés. Váratlanul idegen szó üti meg fülemet. Megkérdezem, milyen nyelven beszél egymással a tőlem néhány lépésre dolgozó két munkás. — Görögül — válaszolja Sitta elvtárs és mindjárt hozzánk szólítja őket. — Ez Christakatis llias, az a másik pedig Lelifanis Nikolas elvtárs, mindketten legjobb dolgozóink közé tartoznak. Csehül is elég jól megtanultak már és így semmi akadálya, hogy kissé elbeszélgessünk. _ — A háború befejeztével i ok hányattatás után a sors ide sodort — mondják. Üj hazánkat nagyon megszerettük és megszoktuk. Jól élünk itt családjainkkal együtt, semmiben sem szenvedünk hiányt. Tlias még hozzáteszi: — Ötvenegy éves vagyok, a társam pedig ötvenkilenc. Odahaza gyümölcstermelő kertész voltam és igen nehezen tengődtem. Az itteni foglalkozásom kevésbé kényelmes ugyan, de azért megkeresenr a havi 1300—1400 koronát tisztán. Ez az összeg bőségesen elég kettőnknek a feleségemmel, mert két felnőtt fiam szintén szépen keres már. A lányom nincs velünk — teszi hozzá mosolyogva — a Szovjetunióban él a férjével. Neki is jól megy sora — mondja elégedetten. — Gyárunk legjobb agitátorai ezek a görögök — veszi át ismét a szót Sitta elvtárs. — A magyarországi ellenforradalom idején például a gyár többi alkalmazottaihoz saját sorsukat példázva olyan lelkes beszédet intéztek, hogy mindannyian átéreztük ama sorsdöntő időkben szavaik igazságát. Elbucsúzunk a görög elvtársaktól, mert későre jár az idő. Elmenőben még megtudom, hogy 1959-ben 71,5 százalékkal kell a terv szerint a gyárnak többet termelnie, mint 1955-ben. A zzal a meggyőződéssel távozom, hogy az üzem ebben az évben is teljesíteni fogja a tervet és mint eddig, ezentúl is minden téren még jobb eredményeket mutat majd fel. Kardos Márta A fasiszta hatalom végső órái Bratislavában 1945. április 4-re virradóra a „városvédők" kisebb-nagyobb egységekben keresztül-kasul futkostak az utcákon. A polgári lakosság egy része annak ellenére, hogy Trnávkán és Emmyházán már szovjet katonák voltak, még mindicj attól rettegett, hogy Hitler beváltja fenyegetését: a belvárost is erődítménnyé építi ki és „védetni" fogja, ami egyenlő lett volna a város lerombolásával. Mások, látva a fasiszták fejetlenségét, — a mielőbbi felszabadulás reményében — titokban már mosolyogtak. A fegyverek ropogása reggelre keletről, délről és északról is hallatszott. A szovjet hadsereg feltartóztathatatlanul nyomult előre. 7 óra tájban a Ružinovban, a Nagyszombati út, a Malinovszky-út, a Steiner Gábor utca és a Szőlősi út kereszteződésénél is puskagolyók süvítettek. A Danubius gyártól a Kertész utcai vasúti sorompóig ismerős munkás mutatta a szovjet felderítőknek a város belseje felé vezető utat. Még 9 óra sem volt, amikor a Ludwig malmot felgyújtó fasiszta katonákkal leszámoltak a második ukrajnai hadsereg előőrsei. A hitleri csodafegyverekben eddig reménykedő Kereszt utcai német fasiszta polgárok őrültek módjára felgyújtogatták saját házaikat és ámokfutókként menekültek a nép felszabadítói elől nyugat felé. Féltíz lehetett, amikor a Téli-kikötő is Malinovszky hadseregének kezére jutott. A Brennerben lakó munkások a Malomligetkolónián át ebben az időben mutatták az utat a Gázgyár, a Gumon-gyár, a Slovnaft-üzem és a Kábel-gyár felé a Vörös Hadsereg egységeinek. A Főrév irányából előretörő lövészek ezzel egyidejűleg az újvárosi állomást vették birtokukba. A fasiszta „hóhérok" dühükben ekkor robbantották fel Bratislava egyetlen Duna-hídját. Tizet üthettek a füstölgő város toronyórái, amikor a város szíve, a Sztálin tér is szovjet kézre került. A Szlovákia fővárosát jelképező bratislavai vár birtoklásáért a déli órákban folytak a harcok. Délután 1 óra lehetett, amikor a Hegyiliget feletti dombokon és a Szamár-hegyen beásott hitleristatisoista tüzérek polgári ruhákba öltözve megszöktek állásaikból. A Kiskárpátokon keresztül a Babán, illetve a Zergehegyen át előrenyomuló kozák lovasok a délutáni órákban érték el a város legnyugatibb részét, Károlyfalut s ezzel Bratislava felszabadult. * * * A városban maradt lakosság fellélegzett. A fasisztáktól üldözöttek előjöttek rejtekhelyeikről. Némelyek sírva, mások kacagva ölelték, csókolták felszabadítóikat, akik tehették étellel-itallal, apró ajándéktárgyakkal halmozták el őket. Voltak azonban — nem is kevesen — olyanok is, akiknek a szovjet katonák adtak életmentő táplálékot, vizet, ruházatot. Száraz József ÜJ SZÖ 5 * 1959- április 4.