Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-27 / 115. szám, hétfő

KATONÁINK május elseje előtt (D. V.) — Néphadseregünk tag­jai is készülnek május elsejének méltó megünneplésére. Lakta­nyánkban az egyes egységek egy­más között versenyeznek a folyo­sók és klubhelyiségek díszítésében. Alakulatunknál Kafka tiszt egysé­ge érte el a legjobb eredményeket. | Ezért, meg a jó tömegpolitikai i munkáért a következő időszakra is 'megőrizte a CSISZ-szervezet vörös vándorzászlaját. Gajdos őrvezető és Kašper k ; katona különösen sokat tettek e r érdekében, de a töb­biek sem tétlenkedtek. A gépko­csivezetők szocialista munkaver­senyben állnak, a legjobbak éppen a napokban részesültek jutalomban. Szombaton, április 25-én az egy­ség tagjai autóbuszkiránduláson voltak. Vicsápapáti községben, hogy a munka ünnepe előtt el­beszélgessenek a falusi dolgozókkal. Mickolcy János agronómus és Keller Gyula csoportvezető kísére­tében a katonák megtekintették a a Munkaérdemrenddel kitűntetett. EFSZ gazdasági épületeit, állatállo­mányát, kertészetét. Különösen szí­vélyes beszélgetés alakult ki a tyiík­farmon, ahol Jozef Vachút zootech­nikus elmondotta a katonáknak, hogy a ma már gazdaságilag fej­lett EFSZ alapjait 1047-ben terem­tették meg a falu dolgozói. A katonák a politikai iskolázáson' ismereteket szereztek a szövetke­zeti mozgalomról s most a gyakor- < latban ismerkedtek meg a tanultak- [ kal. A baráti beszélgetés folyamán < a katonák biztosították a szövetke- ] zet tagjait, hogy éberen fogják őriz-, ni békés munkájukat és május el- ] sején alakulatuk székhelyén a dol-, gozókkal együtt részt vesznek az ] ünnepségeken. i AZ ISKOLA ÉS AZ ÉLET SZOROS KAPCSOLATÁRÓL nyilatkoznak a pedagógusok (ČTK) - A CSKP Központi Bi­zottságának az iskola és az élet szoros kapcsolatáról, a nevelés és az oktatás továbbfejlesztéséről szóló határozata a bratislavai gazdasági főiskola pedagógusait és hallgatóit a magas képzettségű gazdasági dolgozók nevelése új rendszerének sokoldalúan meg­vitatott és indokolt javaslata végső megszövegezése előkészü­letei közben találta. — Ezen feltételek között — mon­dotta Viktor Pavlenda docens, az is­kola rektora — a pártokmányt külön elégtétellel fogadtuk. A főiskolai gazdasági tanulmányok átépítésének eddigi előkészítésében, valamint az átépítés realizálásánál a marxizmus­leninizmus alapvető téziséből indul­tunk és indulunk ki: az iskola és "az oktatás rendszerének átépítése, a gyakorlathoz közeledését tekintve társadalmunknak új szocialista tár­sadalommá való átépítése oszthatat­lan részét képezi. Ezért ez a feladat alapjában véve minden országban mindenkor mint a szocializmushoz vezető szocialista építés tárgyilagos feladata lép előtérbe. é A párt határozatának figyelmes olvasásakor közvetlenül előtérbe kerülnek V. I. Lenin azon szavai, hogy „az egyik legnagyobb rossz és csapás, melyet az elavult kapi­talista rendszer ránkhagyott, a könyv és ^ gyakorlati élet között mer dező szakadék" és hogy ezen szakadék áthidalásának egyik esz­köze, mely a kommunizmust vég­legesen megoldani képes nemzedék nevelésének alapja kell, hogy le­gyen „a tanítás szoros kapcsolata a társadalmilag produktív munká­val." Ma, amikor Leninnek az iskoláról tett tudományos megállapításait tet­tekké változtatjuk, főképp ha átta­nulmányoztuk a CSKP KB határoza­tát, még fokozottabb mértékben éb­redünk tudatára, hogy nemcsak az alap- és középiskolákon, hanem a technikai főiskolákon és a gazdasági főiskolákon is meg kell valósitanunk tató és nevelő hatást — erre irá­nyulnak a kommunista nevelésről szóló határozat elemzésénél vállalt kötelezettségeink. Közös harci cé­lunk az, hogy az iskolát olyan kö­zel hozzuk az élethez, hogy ne csak . utóiérje, hanem túlszárnyalja azt. + Matej Gašpar, a Banská Bystrica-i Kerületi Nemzeti Bizottság tanácsa A IV. szakszervezeti kongresszus külföldi vendégei (ČTK) — A Központi Szakszervezeti Tanács meghívására számo's külföldi vendég érkezik a május 13—17 közt megtartandó IV. szakszervezeti kong­resszusra. Európa, Ázsiai, Afrika és La­tin-Amerika számos országának szak­szervezetei jelentették be részvételü­ket. Az eddig beérkezett jelentések alapján a Szovjetunió, a Német Demok­ratikus Köztársaság, Lengyelország. Magyarország, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság, Mongólia, Albánia, Olaszor­szág, Ausztria, Nagy-Britannia, a Né­met Szövetségi Köztársaság, Chile, Equador, Mexikó, Japán, Indonézia, Ceylon, Egyiptom, Szíria. Irak. Fran­ciaország, Hollandia, Luxembourg kül­döttségeit fogadják majd a csehszlo­vák szakszervezetek. Ezenkívül érkez­nek még vendégek Marokkóból, Gui­neából, más afrikai országokból és Svédországból. A külföldi küldöttségek java része Prágában részt vesz a május 1-i ün­nepségeken. A Csehszlovák Köztársa­ság felszabadítása napjának ünnepsé­gein egyes küldöttségek Prágában, más küldöttségek Bratislavában lesznek. A küldöttségek május első felében fel­keresik ipari és mezőgazdasági üze­meinket és megismerkednek népünk életével, munkájával és sikereivel. és meg is valósítjuk a nevelés rend- j iskola- és kulturálisUgyi osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a CSKP KB határozatának életbeléptetése nagy szervező és propagandamunkát kíván főleg az iskolaügy szakaszán dolgozóktól. — Szükséges, hogy valamennyi gyermekben már az első iskolai évektől elmélyüljön a munka és a szocialista hazafiság iránti kapcsolat — mondotta Gašpar elvtárs. — A Banská Bystrica-i kerületben a tanításnak a gyakorlattal való kap­csolata terén például szolgálhat a füleki szlovák tizenegyéves közép­iskola, a breznói tizenegyéves kö­zépiskola és a Katarinská Huta-i nyolcéves középiskola. Ezekben az iskolákban a politech­nikai nevelés keretében példás együttműködés folyik az üzemek­kel. A diákok gyakran látogatják az üzemeket, az üzemek segítséget nyújtanak a diákoknak, a techni­kusok gyakori vendégek az isko­lákban. Ezeket a módszereket mi­nél előbb ki kell terjeszteni a ke­rület valamennyi iskolájára. Megkezdtük már azon iskolák elő­készítését, amelyek tizenkétéves középiskolai műveltséget adnak gyermekeinknek. Ezeket az iskolákat Zvolenben, Breznón és Füleken léte­A trebišovi szövetkezeti tagok május l-re a fogyasztóknak 6000 csirkét szállí­tanak, amelyeket a szövetkezeti baromfi­farmon neveltek. Ez az első szállítmány a tervbevett harmincezer darab csirke neveléséből, amelyeket a trebišovi szö­vetkezeti tagok ez évben nevelnek. A Megbízottak Testülete a múlt hó­napi felhívásának alapján Szlovákia szer­te megrendezik a kerületi bizottságok ütéseit, amelyeken Megszervezik az ócs­kavas gyűjtését és biztosítják az orszáqos feladat teljesítését. Ez a feladat: száz­ezer tonna ócskavas begyűjtése terven felül kohóinknak. Az eddigi becslések szerint Szlovákiában terven felül húsz­ezer tonna vasat gyűjtenek. Az akcióba eddig legjobban a kassai kerület válla­latai és üzemei kapcsolódtak be. # A vranovi kerület pionjrjai dicséret­re méltó tettet hajtottak végre. Az ócs­kavas* és papírgyűjtésből, a brigádmun­kából megtakarított pénzen a továrnéi szövetkezeti tagok számára egy Zetor-25 traktort vásároltak. A bratislavai hegesztési kísérleti inté­zet, amely munkájának eredményeivel vi­lághírt ért el, segítséget nyújt azon üze­mek problémáinak megoldásában, ame­lyek együtt akarnak működni az inté­zettél és elmélyítik a tudomány és gya­korlat kapcsolatát. A kutatóintézet ez idén a nyújtott a ružomberoki Iskra Üzemnek és a nosicel vízierőmünek. A PRÁGAI KERÜLET egyes községei- § ben 1959 első negyedében a népi demok- ^ ratikus országokból érkezett sok vendég ^ ismerkedett meg a polgári ügyek testű- ^ leteinek munkájával. A Német Demokra- ^ tikus Köztársaság, a Magyar Népköztár- ^ saság és a Lengyel Népköztársaság kép- ^ viselőinek a testület tevékenysége rend- ^ 0 Az ostrava-karvinái bányakörzetben az első negyedévben jelentősen elterjedt az újítómozgalom. Az 1471 beadott újítási javaslatból 778-at elfogadtak és 638-at megvalósítottak. Ez 13 százalékkal több a tavalyinál. A megtakarítás 6 938 000 koronát, vagyis 619 ezer koronával többet tesz ki mint a múlt évben. # Szlovákiában ez év első negyedében 92 297 000 darab tojást gyűjtenek be, ami 12 millióval több a tavalyinál. Ehhez a sikerhez főképp a prešovi és bratisla­vai kerület járult hozzá. 9 4 sušlcei Solo Üzem gyufáit már 40 államban ismerik. 1945 óta 250 millió korona értékű gyufát exportáltunk, ami a gyufa olcsóságánál fogva hatalmas mennyiséget jelent. 0 Brnőban pénteken a Csehszlovák Köztársaság és a Bolgár Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és köl­csönös segélynyújtási szerződés 11. évfor­dulója alkalmából „Csehszlovák-bolgár ba­ráti estet" rendeztek. A TAKARÉKOSKODÁS támogatáséra ala­kult bizottság pénteki ülésén megtárgyalta ez idei első negyedévi betétforgaimat. Az első három hónap alatt a lakosság taka­rékkönyvecskékre elhelyezett betétei 1734 millió koronával emelkedtek. Ez a növeke­dés elsősorban a szövetkezeti tagok és a gyári munkások takarékoskodásából ered. szerének átépítését a sző forradalmi értelméből. * A CSKP KB határozatát nagyon fi­gyelmesen tanulmányozzák valameny­nyi fokú iskolák tanítói. Mária Baginová, a žilinai pedagó­giai iskola tanárnője, „Az építésben szerzett érdemekért" kitüntetés vi­selője, így nyilatkozott: - Nekünk tanítóknak, akik a XI. kongresszus óta naponta^ gondolko­zunk, vitázunk és eszközöket kere­sünk. hogy a párthatározat értelmé­ben hogyan neveljünk jó szocialista tanítókat új iskolánknak, a határo­zat segítséget és támaszpontot nyújtott. Megteremti valamennyi ta­nító főiskolai előkészítésének felté­teleit, valamennyi típusú iskolákat a munkának a termeléssel való kap­csolatára irányítja és ezzel az egész ifjúság számára megteremti a ter­melés közvetlen megismerésének le­hetőségét. Ezzel élénk pedagógiai lendület következik be, amely az iskolákból az üzemekbe és más munkahelyekre is elkerül. A bonyo­lult pedagógiai és nevelő problémák megoldásában érdekeltséget vállal­nak a szülők és különféle termelési szakaszok dolgozói... Alaposan át kell gondolnunk a nevelés és tanítás tartalmát, meg kell keresnünk a szocialista és kommunista nevelés új formáit és módszereit s be kell vezetnünk a szocialista verseny új elemeit. Fokoznunk kell a tanulókra és az egész kollektívára gyakorolt ok­Az üzletek eladási idejének szabályozása a májusi ünnepségek napjaiban • (ČTK) — Pénteken, május 1-én a cuk­rászdák és a cukorkaüzietek a vasárnapi szokott eladási időben, a dohányárudák pedig 8—11 óráig lesznek nyitva. A köz­ellátási üzemek rendesen fogják a for­galmat lebonyolítani. A gyülekező helyeken és ott, ahol a manifesztációt és ünnepségeket tartják, a résztvevők gyülekezésekor nyitják ki az élelmiszer-üzleteket, a közellátási üze­meket és a dohányárudákat. Szombaton, május 2-án azok az élelmiszer és ipari cikkek eladásával foglalkozó üz­letek, amelyek vasárnap nyitva tartanak szokásos eladási idejükben fogják ki' A pionírszervezet fennállásának 10. évfordulóján a bratislavai Klement Gottwald Pionírotthonban piontr-kar­nevált rendeztek. A résztvevő 200 gyermek Szlovákia legjobb pionírjai volt. Felvételünk a „mulatozó" pio­nírok egy csoportját ábrázolja mazur­kajárás közben. Sokat köszönhetünk rendszerünknek Ha idősebb emberekkel, párttagokkal vagy pirtonkívüliekkel beszélgetünk az elmúlt rendszer ifjúságanak életéről, akkor tudjuk csak igazán értékelni azokat a lehetősé­geket és távlatokat, amelyek a szocializ­mus építésének időszakában állnak az ifjú­ság előtt. Ifjúságunk talán nem is tudja megérteni, hogy régen a munkások gyer­mekei nem járhattak felsőbb iskolába, nem részesülhettek állami intemátusi elhelye­zésben és keserves, küzdelmes volt a fia­talság élete. Népi demokratikus államunkban minden lehetőség megvan a tanulásra, művelődésre és minden polgárnak hazafias kötelessége, hogy hozzájáruljon a lakosság életszínvona­sítjük és szeptember 1-től az új iának emeléséhez, tanrend szerint kezdjük meg bennük . SZIKORA IIBOR bányásztanuló* a tanítást. | Rozsnyó ÚJ szó A siker titka a nemzeti iizottságok jó munkája A királyhelmeci járás nemzeti bizott­ságainak munkája mind politikai, mind gazdasági téren évről évre nagyobb fej­lődést és nagyobb sikereket ér el. A JNB 18. plenáris ülése igen kedvezően érté­kelte az eredményeket és kitűzte az 1959. évi gazdasági fejlődés tervét. A nemzeti bizottságok általában 117,4 százalékra teljesítették költségvetési be­vételi feladataikat. A JNB jogkörébe tar­tozó járási építkezési vállalat is szép eredményeket mutat fel. Tavaly például 101,8 százalékra teljesítette a tervet, ami az 1957. évhez viszonyítva 1 millió 310 ezer korona növekedést jelent. A vállalat jó eredményeket ért el a javítások és a lakosság részére nyújtott egyéb ter­vezett feladatok teljesítésében. A múlt évben a közüzemi szolgálat is szolgálni a vevőket. A tejcsarnokok 7—9 j szép eredményeket ért el. A lakosságnak óráig tartanak nyitva, biztosítva lesz a I nyújtandó szolgáltatásokból eredő pénz­kenyér és sütemény eladása is. A többi | ügyi tervet 104,2 százalékra teljesítette. üzlet zárva marad. A közellátási üzemek a rendes vasár­napi forgalmat bonyolítják le. Vasárnap, május 3-án az élelmiszere­ket és iparcikkeket árusító üzletek el­adási ideje ugyanaz, mint hétköznapokon. Pénteken, május 8-án az élelmiszert és ipari cikkeket árusító üzletek, a közellá­tási üzemek és dohányárudák eladási ide­je a szombaton szokásos idő lesz. Szombaton, május 9-én a cukrászdák és cukorkaüzletek eladási ideje ugyanaz lesz, mint vasárnap, a dohányárudák 8—11 óráig tartanak nyitva. A közellátási üze­mek rendszeres forgalmat bonyolítanak le. Az ünnepségek helyein az ünnepségek Ideje alatt nyitva, tartják az élelmiszer­üzleteket, a közellátási üzemeket és a do­hányárudákat. k Vasárnap, május 10-én az élelmiszert és ipari cikkeket árusító üzletek, amelyek vasárnap nyitva tartanak, betartják a ren­des eladási időt. A tejcsarnokokat 7-től 9 óráig tartják nyitva és biztosítják a ke­nyér és sütemény eladását. A többi üzlet zárva marad. A közellátási üzemek rendes vasárnapi forgalmat bonyolítanak le. Mindezt a jól szervezett munka és a szocialista verseny elmélyítése eredmé­nyezte. A nemzeti bizottságok ugyancsak szép eredményeket értek el a kisüzemek léte­sítésében. Például a járás 36 községéből 29-ben van kisüzem, ahol 105 alkalmazott mintegy 1 millió 170 ezer koronát bevé­telezett. Ebből 711 ezer koror.a a lakos­ságtól befolyt bevételt képezi. Éppen ezért ezeket a kisüzemeket a jövőben tovább kell bővíteni. Az egészségügyi szolgáltatás szakaszán még hiányosságok mutatkoznak. Még gyakran indokolt panaszok merülnek fel az orvosi kezeléssel kapcsolatban. Azon­ban a hiányosságok ellenére az 1957. év­hez viszonyítva bizonyos javulás észlelhe­tő. Fokozott tevékenységről számolhatunk be az iskolaügy és a kuitúra fejlesztése terén, ahol az utóbbi évekhez viszonyít­va jóval nagyobb gondot fordítanak az eszmei és politikai munkárá. A járás­ban 160 előadáson 68 ezer néző vett részt, (az 1957. évvel szemben 44 ezerre! több), ami jelentős fellendülést mutat. Mezőgazdasági vonalon igen nagy je­lentőséggel bír, hogy a járás lakossága egyöntetűen a nagyüzemi mezőgazdasági termelés mellett döntött. Ami az állat­tenyésztés számbeli növekedését illeti, 1958-ban 531 szarvasmarhával értek el többet, mint ahogy azt a terv megha­tározta. A feladatok az 1959. évre fokozódnak. Ezt bizonyltja az is, hogy a költségvetés 10 millió 326 ezer koronával irányoz elő többet a tavalyinál, ami a nemzeti bi­zottságoktól még több kezdeményezést és tökéletesebb munkát követel meg. Foko­zottabb mértékben kell kihasználni az adott lehetőségeket és nagyobb tevékeny­séget kell kifejteni a gazdaságosság ér­dekében. Nagy feladatok várnak a nemzeti bizottságokra a mezőgazdaság vonalán is. Több figyelmet kell szentelniük az alap­eszközök, főleg a szántóterület bővítésé­nek. Ha a nemzeti bizottságok funkcioná­riusai jól felkészülnek és a feladatok teljesítésére mozgósítják az összes erő­ket. úgy nem fér kétség ahhoz, hogy munkájukat siker koronázza. Kaszonyi István, Királyhelmec Szövetkezeti parasztjaink büszkén vesznek részt a május 1-i menetben Ahogy az üzemek dolgozói készülnek a munka ünnepének méltó meg ünnep­lésére, úgy készülődik járásunk dol­gozjó parasztsága is a közeledő május l-re. Boidog ünnep lesz ez, hi­szen járásunkban a szövetkezeti tagok első ízben lesznek túlnyonro többségben az egyé­ni gazdálkodókkal szemben. A májusi me­netben a szövetkezeti tagok olyan felira­tokkal vonulnak majd fel, amelyek hirdet­ni fogják elért eredményeiket s egy­úttal azt is, hogyan teljesítik pártunknak kívül tetszett BARDEJOVBAN a múlt éven megkezd többi között hathatós ssqítséqet mezőgazdasági termelés növelésére irá­„r*,,,,,,,,,,.,,,,,,,,.,,*,,,,**.,,,,,,,,,,,..,*.,.**,,*.,,.**,**.**.*,.,s*. nyúló hatarozatát. ^ Bólyár község a májusi menetben büsz­fc kén fogja jelenteni, hogy az egész évi 5 tojásbeadásnak 100 százalékra eleget tett. ^ Hasonlóan már most arról tárgyalnak Besz­^ teren, Ráson, Kalsán és Színan is, hogyan 4 tudnék május elsejéig a félévi tojásbeadást ^ 100 százalékra teljesíteni. ^ Több szövetkezetünk, köztük a budamé­^ ri, gönyüi, rákosi, bárcai és királynépei i a tejhozam fokozását fogják jelenteni. Bu­^ daméren 500 literről naponta 600 literre i emelik a tejhozamot, Gönnyűn 220 Hter­^ ről 300-ra, Bárcán 270-ről 350-re, Király 5 népén 270-ről 350-re. Ezeket az eredmé­^ nyeket úgy érik el, hogy a jól tejelő i teheneket külön etetik és addig emelik S a napi abrakmennyiséget, amíg a tehén S képes a napi fejésátlagot emelni. ^ A sertéshúsbeadás terén is hasonló kö­^ telezett ségvállalások teljesítésére készülöd­^ nek. Bolyár, Gönnyü, Rákos és Nagyida Szlovákia gyorsütemű iparosítása mellett számos helyes új higiéniailag kifogástalan, korszerű lakásegységek, \ T™ 1" . ei s, e:Í é' 8 a ' e!é v' sertéshusbeadásnak . , . . , „. .. , _ .5 . .... .. ,, ... -„ . , .... . - -• \ 100 szazalékra eleget akarnak tenni. Uqv egesz szocialista városkák épülnek. Kepunk a Garam balpartjan epidt uj ,,Valasska telepulest abrazolja (breznoi ^ etetik a sertéseket hogy minél nagvobb járás), ahol a közeli podbrezovai és piesoki gyárak dolgozói laknak. Baloldalt a régi falucska látható. § súlygyarapodást érienek el. s így a piacra (V. Pŕibyl — ČTK felv.) S többet tudjanak adni. Iván Sándor, Kassa ték egy modern cipőgyár építését. Az § első termelőcsarnok ötemeletes épülete ^ már csaknem elkészült. A prešovi Magas- ^ építészeti Vállalat dolgozói az építést fc " • - ----- - - K , o exportáru lesz. S A ŽILINAI kerületben „Á szocialista ^ munkabrigád" cím elnyeréséért az elsők ^ között jelentkeztek a rybárpolei V. I. fc Lenin Gyapotfe'.dolgozó Üzem munka- ^ együttesei. A kollektívák száma eddig fc 25-re emelkedett. Ä ÚJ SZÖ 2 * 1939- április 27,

Next

/
Oldalképek
Tartalom