Új Szó, 1959. április (12. évfolyam, 89-118.szám)

1959-04-18 / 106. szám, szombat

KISREGÉNYEK Thomas Mann: Mario és a varázsló Thomas Mann tagadhatatlanul a század világirodaimának ama legna­gyobbjai közé tartozik, akik a ha­nyatló nyugati polgárság életéről a leghitelesebb és legművészibb korraj­zot adták. Pályája az első remek­műtől, a lübecki patrícius családok krónikájától," a Buddenbrook-háztól a modern művészet problémáit fel­vető Faustus című regényéig és a József és testvérei ciklusig hatalmas tnéretü és felfele ívelő; rövid ingado­zás után félreérthetetlenül tanúsítja humanizmusát, a politikamentes em­ber fejlődését a fasizmus elleni szen­vedélyes-, bátor kiállásáig. (Vigyázat, Európa!) Igazi humanista művészete és mo­dernsége elítéli a dekadens polgári művészetet, amelynek valójában sem­miféle eleven kapcsolata nincs az élettel, amely embertől és természet­től elvonatkoztatva, teljesen öncélúan meddő szépségideálokat hirdet, meg­feledkezve az emberről és annak tár­sadalmi küldetésétől. Már pályája kezdetén írt nemesveretű novellá­jának, a Halál Velencében hőse, Gustáv Aschenbach olyan érzékeny, látószemű művész, akit -az élet tar­talmatlansága, a nyugati világ elem­bertelenedésének tragikus jelei az öngyilkosságba kergetnek. De Tho­mas Mann kritikai realizmusa jóval mélyebbre is hatólt: a dekadens lélek összeomlásának mesteri rajzától eljutott az imperialista háborús őrü­let elleni harcig, majd alig néhány évvel halála előtt Weimarban tartott manifesztumként ható Schiller elő­adásáig, harcos humanizmusának be­tetőzéséig. Talán nem árt Thomas Mann re­gényírói nagyságát, igaz humanista művészetét az olvasó emlékezetébe idézni annak kapcsán, hogy .alkalma van a Szlovákiai Szépirodalmi köny­kiadó kiadásában megjelent Mario és a varázsló című kisregényével megismerkednie. A tetszetős köny­vecske borítólapján azt olvashatjuk, hogy hőse, Cipolla, a démoni tekin­tetű és gunyoros hangú bűvész mjnt­egy a fasizmus megtestesítőjeként végzi az olasz fürdővároska kispol­gári közönsége előtt förtelmes bű­vészmutatványait, hogy felidézze az emberben rejlő állati öszönöket. Ügy gondolom, Thomas Mannt nem kellett volna annyira védelembe venni, tiltakozását az emberiesség, a humanista erkölcs nevében ott is keresni, ahol az nincs vagy szim­bólumok annyira eltakarják, hogy tel­jesen hatástalan és céljavesztett. Elégedjünk meg inkább a tiszta való­sággal. Thomas Mann pályája dele­lőjén, 1930-ban két nagyobb _ munka között - mintegy ujjgyakorlatként — egy stílusával rendkívül lenyű­göző kisregényt írt, amelyben meg­mutatta, hogy a kispolgárok közt is akadnak tiszta, makulátlan Mariók, akik „a maguk egészséges erejével mégis ellenállnak és legyőzik a va­rázslót." Ennyi elég is és ha történetesen szándékában állott volna több esz­meiséget belevinni írásába, azt sok­kal világosabban kellett volna kife­jezésre juttatnia. A történet azzal a hallatlanul tökéletes írásművészettel van papírra vetve, amely Thomas Mann minden művére jellemző és egyenesen varázslatként hat. Itt minden jelző, hasonlat a helyén van, a mondatszer-kesztésben, a felépítés­ben nincsen semmiféle törés; való­ságos észtorna, bűvészmutatvány az írás, amelytől nem vitatható el a humanista szó igénye sem. Do töb­bet ne keresnünk e kis remekmű­ben: harcos kiállást, a fasizmus el­itélését. És ami nem lényegtelen: Thomas Mannak vannak a Mario és a varázs­lónál jelentősebb novellái, mint a Tonio Kroger, a Halál Velencében vagy a Tristan, amelyekkel sokkal fontosabb . lett volna olvasóinkat megismertetni. Lev Tolsztoj: Családi boldogság Tolsztoj nagy regényeit, az Anna Kareninát, a Háború és békét vagy a Feltámadást olvasni annyit jelet, mint egy egész világot megismerni. Az olvasó ilyen hatalmas, sűrített világképet csak az írás "legnagyobb­jaitől, egy Homérosztól, Shakespeare­től, Goethetői vagy Gorkijtól kaphat. A tolsztoji világkép természetesen — akár a többieké — nem lehet töké­letes, híján van a művészi teljesség­nek is, ám amit ad. egyszerű, őszin­te és eredeti. E három nagy erény legfőképpen annak tulajdonítható, hogy Tolsžtój minden írásában az emberből indul ki, izgalmasan érdek­li az, hogyan fedezi fel az ember a környezetét, ismeri fel önmagát és hogyan viszonylik a társaihoz. Szenvedélyes szeretete és csilla­píthatatlan életszomja, hatalmas életigenlése kisregényeiben (Poli­kuska, A három halott, Kozákok, Iván Iljics halála) is remekül ér­vényre jut. Köztük talán a legmes­teribb a pesszimista -hangulatot árasztó, félelmetes erejű Kreutzer szonáta, a legderűsebb pedig a Csa­ládi boldogság, amely a fent ismer­tetett Thomas Mann regénnyel egy­időben jelent meg Szőllősy Klára pompás fordításában a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában. Meglepő, hogy az élet szépségéről, a meleg családi boldogságról éppen az az író vall a legbensőségesebben, aki a szegény emberek küszködéseit és szenvedéseit még Dosztojevszkijt is meghaladó igazmondással tudta megrajzolni. Amilyen megrázó a Sö­tétség hatalma vagy a Feltámadás, olyan szívet derítő a Családi bol­dogság friss kenyérillatot árasztó melege. Ember és táj egyformán su­gározza ezt az életadó meleget, az érettség mézétől terhes derűt, amely nem hull az ember ölébe könnyen, de megpróbáltatások és szenvedések árán ki kell harcolnunk. Az én formában elbeszélt kisregény jóval több a fiatal Masa és az öre­gedő Szergej Mihajlovics szerelme és hazássága történeténél. Tolsztoj a lélekismerő hallatlanul finom ér­zékével belevilágít a házásélet bonyolult világába, meglesve azo­kat a pillanatokat, amikor az ér­zéki szerelem tüze ellángol és beáll a törés. Ám Tolsztoj nem volna a hu­mánum elkötelezettje, ha ugyanakkor nem mutatná meg, hogyan szubli­málódhat a törést szenvedett szere­lem érzése szeretetté. Egy nap minden szerelmi regény véget ér, drága visszahozhatatlan em­Feszt László: Öntők (Az E)jy gyár élete c. sorozatból.) František Vladislav Čelakovský A százhatvan évvel ezelőtt szüle- i inkább a rövid lírai versek vannak tett nagy cseh népdal- és közmon- túlsúlyban. A cseh embert, a munká­dásgyűjtő egész életművét annak a i hoz és a természethez való viszonyát célnak a szolgálatába állította, -hogy örökítik meg. Népi h^mányok , , , .. , , ...... A alapjan írta az első valóban sikeres az irodalom közel kerüljön a nép- , cs e' h J balIadát Toman és az e rdei tün­hez. A nepdalkolteszet frissítő ha- , me Alkotásai közül m aradan­tását Orosz dalok visszhangja es , ertéku kb 15 ezer eredeti é s Cseh dalok visszhangja cimu kötetei ! mesterien ford!tott szlá v közmondást lékké válik, ám más érzés vetheti tuktozl k' ' j tartalmazó gyűjteménye. Cseh írók. meg ágyát a szívben, a lélekben j A balkáni orosz-török háború ide- j újságírók ma is merítenek belőle, és egész más módon kialakíthatja | ^"í amelyet a szláv népek felszaba- j mer t legtöbbjük időtálló. egy új boldog élet alapját. Erről ad tanúságot Tolsztoj va­rázslatosan szép kisregénye, a Csa­ládi boldogság. EGRI VIKTOR dításaként értékelt néhány hét alatt j írta meg az orosz népet dicsőítő i verskötetét, amelynek egyes verseit j az akkori cenzúra nem engedte meg- i A jelenni, de kéziratban mégis elter- j, jedtek. A Cseh dalok visszhangjában j (sz-y) A krakulei szövetkezet juhait kihajtották a legelőre (P. llaško felv.) szláv népek közmondásaiból (ČELAKOVSKÝ GYŰJTÉSE) Aki urakkal eszik, nem sokat eszik; ők tudják mi illik, a cson­tot meghagyják, a húst megeszik. Az úr elcsúszik és a paraszt töri a lábát. Erőssel ne verekedj, gaz­daggal ne pereskedj Nehéz bizony ököllel agyonötni a sünt. A hatal­masok írják a jogot. Ha gondoskodsz a földről, a föld is gondoskodik ró­lad. Mély barázda, magas szalma. Ha magad meg nem teszed, magá­tól nem lesz meg. Nem született még olyan, aki mindenkinek tet­szene. Aki mindenkinek tetszeni akar, nem tetszik senkinek. Nem az issza a sört, aki főzi. A gazdag nem nyugszik, amíg elég sok sze­gényt fel nem fal. Aki belét akar enni, előbb törje fel a héját. Gya­| kori csepp a követ is átfúrja. Az ! állandó munka mindent legyőz. Egy | csapástól nem zuhan le a tölgy. Elő­j ször a cséplés, aztán a bér. Aho­j gyan a munkát végzed, olyan lesz j a fizetésed. Bölcs szó nem pihen ládában, hanem jár az út hosszá­1 ban. utolsó krajcárját is odaadná, orvost hivat, gyógyszert vásárol, erinivalóról gondoskodik. Malu egyszer nyilvánosan kijelentette: — Igaz, Szoha Bait nem lehet tisz­tességes nőnek tekinteni, de ezerszer jobb azoknál a kereskedőknél, akik el­nézik, hogy a búza megrothad hom­bárjukban, miközben mi kiadjuk a lel­künket, s éhen pusztulunk. Szona Bainak nincsenek gyermekei. De úgy imádja a szomszédok purdéit, mintha anyjuk lenne. Malu feketebőrű gyermekeit beviszi a szobájába, csó­kolgatja őket, játszik velük, pénzt ad nyalánkságra, ruhát ajándékoz nekik, mindent megtesz értük. Ha Szórtának gyermeke született volna, bárkitől is, élete másként alakult volna. De így csak egyet mondanak róla: ebben a nőben nem lehet megbízni. . A Szona Bai melletti szobácskákban Radzsu, a kézműves, a tímárok kaszt­jához tartozó llaszo, aki takarítónő egy leányiskolában és Hajdrin mester lakik. Hajdrin született művész. Gyer­mekkora óta emberi alakokat mintáz agyagból. Feleségével, öreg mostoha­anyjával, és négy kicsi húgával él egyetlen kamrácskában. Hajdrin húgai munkaszerető lánykák. Ök keverik víz­zel az agyagot, dagasztják puhává és ruganyossá. Hajdrin pedig ügyes újjai­val szinte-szinte élőnek tiinö figurákat gyúr belőle. A nővérek kifestik ezeket az alakokat, szeméremrészeiket festék­kel takarják. A színek megválasztása, összehangolása női feladat. Amikor figurái elkészülnek, Hajdrin kimegy ve­lük a bazárba. Régebben pompás rad­zsákat és maharadzsákat, hercegeket és hercegnőket formált agyagból. De amikor megismerkedett Ramzannal, ab­bahagyta a radzsák és maharadzsák mintázását. Ha mégis előfordul, hogy ilyen alakokat formál, hát olyan torz­kép kerekedik, hogy az ember nem állja meg hahota nélkül. Nemrégiben Hajdrin egy parasztot mintázott meg, aki az ekeszarvával koronát ver le egy farkas fejéről. Az erős ütéstől a koro­na egy része bevágódott a farkas fejé­be, a másik része letört. A paraszt testére Hajdrin huga ráírta: „Ázsia". Haidrin szomszédja Ramzan. Ram­zan szobájában két pad, néhány szék és két ágy van. Ramzan esztergályos a vasúti műhelyekben. Utolérhetetlen mester az alkatrészek készítésében, a csavarvágásban. Kitűnő munkás, gaz­dái mégis folyton figyelik: nem követ-e el valami hibát, ami miatt elbocsáthat­nák? Nemrégiben a rendőrség fegy­verrejtegetés vádjával letartóztatta. Ramzan így vallott a bíróság előtt: ' — A vád igaz. Én minden ember ke­zébe olyan fegyvert, adok, amely meg­változtatja gondolkodásmódját, és az ilyen ember többé nem tűri az igaz­ságtalanságot. Minden embert új esz­mékkel fegyverzek fel, és erről nem •vagyok hajlandó lemondani. De ha az alkotmánnyal ellentétben önöknek módjukban áll megfosztani engem a szólásszabadságtól, akkor bűnösnek is­merem el magamat. A vizsgálat teknősbéka módján cam­mogott, és már több hónapja tartott. Ramzant közben elbocsátották munka­helyéről. De a fellebbviteli bíróság fel­mentette. A vasúti műhelyek munkásai három napig sztrájkoltak és kénysze­rítették a tulajdonosokat, hogy társu­kat visszafogadják. A munkások kó­rusban kiáltották: „Éljen Ramzar szár­dár!" Igen, elfelejtettem megmondani, hogy a munkások Ramzant „szárdár"­nak, úrnak nevezik. Ramzan igazán nem szép férfi. De amikor beszél, arca valósággal sugárzik. Ramzant minde­kinéi jobban szeretem, és azt kívánom neki, hogy legyen a legeslegboldogabb ember. Egyszóval ezekben a kamrácskában a szegények laknak. Piszokban élnek, naponta egyszer főznek. Itt nem harag­szanak a zajért, mindenki hangosan be­szélhet. Szinte szakadatlanul veszek­szik itt valaki valakivel, asszonyok szólalkoznak össze, a feleségek szid­ják a férjüket, a vevő viaskodik az el­adóval. Egyszóval olyan itt minden, mintha az emberek bőre alá a sátán bújt volna. De én azt hiszem, hogy az emberek közti kapcsolatoknak az a rendszere, amelyben mi élünk, több rosszat okoz, mint az ördög minden incselkedése. Menjünk beljebb. Tiszta, gondozott emberekkel fogunk találkozni.. Tip-top, tip-top, még tizenöt lépcső. Az első emelet. Itt is elég sötét van, de a falak fehérek. Az ajtókon szürke, kék vagy sárga függönyök, és a szél cňyan ijed­ten rohan ki a szobákból, mintha té­vedésből került volna ide. Az első kékfüggönyös szobában egy szindhi család lakik. Az édesanyja fia­talon özvegyi sorba jutott. Már nagyon öreg. Két fia és egy lánya volt, nehe­zen nevelte fel őket. Az idösebbik fia meghalt tüdöbajban, és az anyát ez a bánat úgy megtörte, hogy azóta sem tud kiegyenesedni: olyan görnyedten jár, mintha a derekában eltörött volna valami. Azt mesélik, hogy hat éven át, napról napra kiment a temetőbe, fia sírjához. Mintha a sírból hallotta volna a fia hangját, órákon át elbeszélgetett vele. Pakisztán megalakulása után ettől a vigasztól is megfosztották, Az anya úgy érezte, hogy másodszor vesztette el a fiát. Most az öregasszony naphosz­szat le és fel járja a lépcsőt, nem találja a helyét, nincs nyugta. Amikor belefárad a járkálásba, lefekszik a he­verőre az ajtó mellett, egyből elszende­rül és álmában halott fiát látja. Az öregasszony másik fia ékszerrel keres­kedik. Leánya néhány évvel ezelőtt cse­peredett fel. A lakodalmáig igen szeré­nyen viselkedett. Ennek az asszonynak a szeme és szemöldöke között olyan a távolság, mint a boldogsúg és a bal­sors között. Szemében valamilyen fa­gyos álmélkodás. Az eniber, hacsak né­hány percig is van vele, ez a szindhi asszony feltétlenül a' házdsságáról be­szél, mintha egész életének ez lett vol­na egyetlen említésre méltó eseménye: — A férjem szüleihez költöztünk, de nem' bírtam ezt az életet — meséli. Telt ajka megnedvesedik. — Amikor férjem eljött értem, nagyon szomor­kodtam. Ő látta, milyen bús vagyok, ezt mondta: „Tudom, hogy szüleid na­gyon szeretnejc, de mégis az én szüleim házában kell élnünk. Ezentúl ez a te házad is." Az asszony ajka még nedvesebbé vá­lik. Orcájára vörös folt ül ki. A szeme és a szemöldöke közötti távolság még nagyobb lesz. Hallgat egy ideig, majd így folytatja: — Aztán ezt mondta: ,,A szüleid csak kétezret adtak, miből fogunk megélni? Ékszert is keveset adtak ..." Az asszony ajka reszket, szemét el­öntik a könnyek. Szipog. Összeszorítja az ajkát, mintha elhatározta volna, hogy kiűzi emlékezetéből ezt a kapzsi embert. De a fiatal nő nem tud érzel­mein uralkodni: hol elárasztja a sze­relem gyöngéd érzése, hol kőkeménnyé teszi a gyűlölet. A következő kis szobában Diszoza, a körvasút mozdonyvezetője lakik. Hu­szonhét-huszonnyolc éves legényember. Ügy él, mintha nem lenne sem rokona, sem barátja a földön. Diszoza Goából származik. Goa, melyet még a portugál gyarmatosítók tartanak megszállva, hí­res sudár kókusz-pálmáiról, meredek fedelű kecses házairól. Sokan szeretné­nek odakerülni, mert van ott jó bor elég, és olcsó külföldi áru. De Goában nincs munka, nincs kereskedelem, nincs ipar. A goaiak, hogy pénzre tegyenek szert, százezer számra rajzanak ki Bombay-be és más vprosokba. Az i'ye-i Diszozők, fiatal emberek, fiatal nők. irodistának állanak, borral kereskednek Bombay-ben kicsi a fizetés, a drágasár: napról-napra növekedik. A Goából ide­került emberek olcsó élvezetekkel szó­rakoznak, mexikói vagy kaliforniai ru­hát viselnek, Laurel-Hardy filmjeit né­zik, életük legjobb éveit Bombay zűrös világában töltik el. Akinek közülük sze­rencséje van és öreg korárct sikerül egr kis tökét gyűjtenie, hazamegy és.utolsó éveit az „olcsó Goá"-ban éli el. De kevesen látják viszont közülük hazá­jukat. Diszoza stm tartozik a szeren­csések közé. Hajnaltól napestig dolgo­zik. Azután „sweet honey"-iével el­megy a moziba vagy a táncíokálba. An­gol melódiát fütyörészve jön haza és le­fekszik. Vasárnaponként templomba megy. Nagyon vallásos. Az olyan em­ber, aki ilyen sivár, olcsó élvezetekkel teli életet ér, nem lehet meg az egy­ház vigasza nélkül. A második emelet következik. Men­jünk fel oda. Itt már tágas, tiszta, két­háromszobás lakásokat találunk. Jómó­dú emberek lakásait. Kopogtassunk be az első lakosztályba. Egy íróval találko­zunk, Még fiatal ember, de már össze­írt néhány tucat könyvet, néhány filrn­szcenáriumot, filmeket is rendezett, de helyzete még mindig bizonytalan. Malut, a cipészt „comrade"*-nak szó­lítja. Kérdezzék csak meg Malutól, hogy mi a véleménye róla, és elmondja, hogu milyen csodálatos qmber. Lemegy Ma­luhoz, és odanyújtja neki teljesen tiszta cipőjét. — Comrade, tisztítsd meg a cipőmet! Ö meg leül egy zsák szélére, felhúzza szövetnadrágját, keresztbe teszi a lá­bát. Malu megtakarítja a különben is tiszta cipőt, és kijelenti: *"Comrade — elvtárs (angolul) JUJ SZO 7 * 1959. április 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom