Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)

1959-03-07 / 65. szám, szombat

(Folytatás az 3. oldalról) áük csak a betegbiztosítás és a szociális biztosítás terén a legutóbbi években tett jelentős intézkedéseket, a betegjárulékok emelését, a nyugdíjak emelését, a gyermekpótlékok többszöri emelését stb. Mindezek az intézkedések azt jelentik, hogy egyre jobban bővül az a terület, melyben nagyobb vagy kisebb mértékben érvényesül a szükségletek szerinti kielégítés szempontja. A lakosságnak szociális járulékokban (nyugdíj, ösztöndíj, segély, betegsegély stb.) elért jövedelme a lakossáq munkajövedelmének általános terjedelméhez viszonyítva — melybe a béreket és a mezőgazdasági tevékenységből eredő jövedelmet számítjuk - ennek teljes egyötödét képezi. E téren is tovább fogjuk javítani dolgozóink szükségleteinek kielégítését, főként azokét, akikét a vita elsődlegesnek minősítette. A vita jelentős részét a lakásépítés problémája képezte, mely rendkívül nagy érdeklődést váltott ki a dolgozók között és olyan rendkívül nagy aikotókezdeményezésre serkentette a tömegeket, mely zálogát adja annak, Hagy a tervezett határidőn belül sikerül megoldanunk a lakáskérdést. A lakásépítés a Központi Bizottság mai ülésén külön beszámoló tárgyát képezi. * * * A népgazdaság fejlesztésében elért jelentős sikerek lehetővé tették, hogy már most fontos intézkedéseket tegyünk az életszínvonal emelésére. A politikai iroda a vita eredményeit összegezve a következő intézkedéseket terjeszti a Központi Bizottság elé, népünk életszínvonalának emelésére: 1. A XI. kongresszus határozata hangsúlyozta, hogy tovább akarjuk folytatni az alapvető közszükséglett cikkek árleszállításának politikáját. A határozat abból a tényből indult ki, hogy az ilyen árleszállítás jelentős mértékben befolyásolja az érdem szerinti díjazás reális tartalmát és ugyanakkor hozzájárul az egy családtagra eső kisebb jövedelemmel bíró családok, tehát elsősorban a gyermekes családok és a járadékélvezők családjai életszínvonalának gyorsabb emeléséhez. A dolgozók nemcsak egyértelműen helyeselték a pártnak ezt a politikáját, hanem az ipari termelés tervének múlt évi sikeres teljesítésével, az idei tervmutatók elfogadásával és teljesítésével megfelelő anyagi és pénztartalékokat teremtettek megvalósítására. A politikai iroda ezért javasolja a Központi Bizottságnak, hagyja jóvá a közszükségleti cikkek állami kiskereskedelmi árainak az évi költségvetésben foglalt 2 milliárd 300 millió korona összegben történő leszállítására tett javaslatot. Javasolja továbbá, hogy az eddigi kiskereskedelmi árak meghagyásával tegye szabaddá a barna szén árusítását az eddigi kiskereskedelmi árak megőrzése mellett és fontolja meg a lignit árának leszállítását. Ebből az összegből 1 milliárd 4ÖÖ millió korona az élelmiszerek árainak, 900 millió korona pedig az ipari cikkek árainak leszállítására van előirányozva. Az árucikkek kiválasztása úgy történt, hogy elsősorban a népes családok kiadásainak jelentős tételét képező árufajták ára csökkenjen, mivel e családok inkább tagjaik nagyobb száma miatt, mint a család nagyobb jövedelme következtében fogyasztanak többet. Ezért javasoljuk nevezetesen a cukor árának kg-ként 1,40-1,60 koronával, a zsírének 4 koronával, a vajénak 2—4 koronával, a daralisztnek 60 fillérrel, a rizsének 1-1,20 koronával, a péksütemények árának pedig darabonként 5 fillérrel való leszállítását. A politikai iroda továbbá javasolja az alapvető ruházati cikkek árának leszállítását, így például az ágyhuzatokét 3 — 10,50 koronával, a kordbársonyét 11,80 koronával,' a féllenszövetekét 10-30 koronával méterenként, a gyermekruházati cikkeket 16 százalékkal, a gyermeklábbelit 15,7 százalékkal, a szilon harisnyát 6 — 16,10 koronával páronként, a munkaruhákét 24 koronával, a munkalábbeliét 13-18 koronával, továbbá sok másfajta textilcikk, főként gyermekdolgok árának leszállítását. A színszappan ára 14,1 százalékkal, a mosóporé 27,2 százalékkal, a mosógépeké és porszívóké 15 százalékkal, az óráké 28,2 százalékkal és hasonlóképpen má> árucikkek ára is csökken. Az eddigi tapasztalatok szerint és ainak következtében, hogy gyakorlatilag fedezzük a fő élelmiszerfogyasztást, várható, hogy a lakosság a megtakarított pénzt s a nagyobb jövedelmet főként ipari cikkek vásárlására fordítja. A tervezett árúszállítások és elegendő készletek teljes mértékben biztosítják a várható nagyobb áruforgalmat. Ezeknek az intézkedéseknek —• éppúgy, mint az életszínvonal emeléséré, Javasolt összes íntézkeHéseknek —: végrehajtásában gondolnunk kell arra, hogy elsősorban ipari termelésünk fejlődésének az eredményei, s viszont korlátozó tényezőt jelentenek a mezőgazdasági termelés állandó fogyatékosságai, melyek vagy általában, vagy nagyobb terjedelemben nem engedik meg, hogy ez idő szerint leszállítsuk egyes élelmiszerfajták árát. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanunk, hogy az élelmiszerek árleszállításának problémájában összpontosul és fut össze, mint gócpontban az egyik legkomolyabb gazdasági probléma. A népes családok életszínvonalának emelése érdekében egyrészt a lehető legalacsonyabb élelmiszerárakra lenne szükségünk, másrészt viszont az élelmiszerek árának színvonalát még abban az esetben sem szabhatjuk meg tetszés szerint, he lényegesen növekedne termelésük, anélkül, hogy tekintetbe vennénk függőségüket azoktól az áraktól, melyeket az állam az EFSZ-eknek és a parasztoknak fizet ki. Míg azok az árak, melyeken az állam felvásárolja a mezőgazdasági termékeket, az állami felvásárlás részesedése növelésének következtében évről évre nőnek, addig az élelmiszerek árát fokozatosan csökkentjük. A jelenlegi helyzet az, hogy egyes élelmiszereknél sor kerül az árak befolyásolására, számos élelmiszernél a felhalmozás, vagyis az adó Eozama pedig minimális. Ez a helyzet például olyan jelentős termékeknél mint a marhahús, vaj, tej, baromfi, tojás, melyek lényeges hányadát képezik az élelmiszereladásnak. A burgonya kiskereskedelmi ára sem foglalja magába az aránytalanul magas forgalmi adót, mint ahogyan ezt néha tévesen állítják. Itt sem vehetjük alapul a begyűjtési árat, hanem figyelembe keli vennünk az értékesítési árat, mely az eladásra kerülő átlagos minőségű burgonya esetében 100 kg-onként mintegy 35 koronát tesz ki és a felvásárlás hányadának növelésével állandóan emelkedik. Ha hozzászámítjuk ehhez a forgalomra fordított költségeket, vagyis különösen az osztályozás, a szállítás, a tárolás és a hulladék költségeit, amely a burgonyánál igen jelentős és 100 kg-onként 22 koronát tesz ki, úgy a beszerzési ár 100 kilónként 57 koronát, kiskereskedelmi ár esetében 62 koronát tesz ki. A burgonya magasabb, téli ára teljes mértékben indokolt a tárolás folyamán keletkező nagy veszteségek következtében. Valamivel jobb a helyzet a kenyérgabonából készült termékeknél. Itt azonban tudnunk kell, hogy szükségletünk lényeges részének fedezését csupán annak köszönhetjük, hogy a Szovjetunió igen előnyös árakon gabonát szállít nekünk, tudatosítanunk kell továbbá azt is, hogy a kenyér és a péksütemény kiskereskedelmi árainak bizonyos arányban kell lenniök a hús árával. E viszonylat be nem tartása az elmúlt években rossz tapasztalatokkal járt. A mostani árleszállítás után egyre csökkennek lehetőségeink az élelmiszerárak további leszállítására, és lényegében az árleszállítás nagyobb lehetőségei csak egyes élelmiszerfajtáknál állnak fenn, természetesen azzal a feltétellel, hogy termelésük lényegesen növekedni fog és a mezőgazdaságban egyben csökkenni fognak a termelésükre fordított költségek. Ami az adóhozamot illeti, természetesen már a helyzet a szeszesitalok, a tea, a kávé, a csokoládé, a dohány és hasonló árucikkek esetében. Amennyiben az eddigi fejlődés keretében az élelmiszerárak leszállításának lehetőségei Csökkennek, úgy egyre nagyobb lehetőségek nyílnak az ipari árucikkeknél, ami a munkatermelékenység iparunkban megvalósuló növekedésének, valamint az önköltség szüntelen csökkenésének köszönhető. Az ipari termelés növelése tehát összefügg az önköltségek csökkenésével és megtoi emti a feltételeket az árak leszállítására, s ez egyelőre nem vcnätkozik az élelmiszerekre. Az árleszállítás ugyanis nem függ szubjektív elhatározásunktól, hanem attól, hogy megteremtették-e a termelésben a feltételeket az ilyen intézkedésekre, mégpedig mind a termelés terjedelme, mindpedig a költségek terén. 2. A vita egyértelműen igazolta Csehszlovákia kommunista Pártja Központi Bizottsága azon szándékának helyességét, hogy emelni kell a családi pótlékokat. E célra a jövőben 0,5 milliárd koronát fordítunk. A számításba jövő összeget a vita értelmében nem fogjuk felaprózni, hanem elsősorban ott fogjuk felhasználni, ahol ez a legcélszerűbbnek mutatkozik, vagyis a három- és többgyermekes családoknál. A három- és többgyermekes családok kifejezett előnyben részesítésének jelentősége van a népesedés szempontjából is, és meg vágyunk róla győződve, hogy a nevelő, népművelési és orvosi tevékenységgel, valamint a lakásprobléma megoldásával együtt hozzájárul az eddig nem megfelelő népesedési fejlődés eredményesebbé tételéhez. A Központi Szakszervezeti Tanács által kidolgozott javaslatok e szempontokból indultak ki. A családi pótlék emelése előnyt fog jelenteni több mint 300 ezer családnak és családonként átlag évi 1600 koronát eredményez, tehát egy átlagos havi bérnél nagyobb összeget. Ez kétségkívül nem csekély segítséget jelent. A harmadik és a további gyermek után járó családi pótlék növelésére irányuló javaslat abból a szempontból indul ki, hogy a családban éppen a harmadik gyermek teszi túlnyomórészt neheze'bbé az anyáknak az alkalmaztatást és csökkenti a családi jövedelem növelésének lehetőségét. Állíthatjuk, hogy ezt a kérdést illetőleg teljes nézetegység uralkodott. Emellett számos további módozatot is felvetettek, amelyeket a javasolt intézkedésekben a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vettek. Ezért javasoljuk, hogy a felemelt családi pótlékok megkülönböztetettek legyenek, ami azt jelenti, hogy kifizetésük a bér nagyságától függjön és a bér nagysága szerint is megkülönböztetettek legyenek. Ez azt jelenti, hogy a családi pótlék javasolt emelése a kisebb jövedelmű csoportoknál csaknem 120 koronát fog kitenni, úgy hogy a három gyermek után járó családi pótlék például 430 koronáig emelkedhet az eddigi 310 korona helyett. Ezzel szemben a nagyobb jövedelmű csoportokban a családi pótlékok eddigi összege változatlan marad. A Központi Szakszervezeti Tanács további javaslatok alapján azt ajánlotta, hogy a családi pótlékot a jövőben ne fizessék ki egy gyerek után azoknak, akik bére 3000 koronánál többet tesz ki és két gyermek után 3800 koronán felüli bér esetében. Az ilyen jövedelmekkel rendelkező dolgozók bizonyára teljes megértést fognak tanúsítani e megoldással szemben, annál is inkább, hogy az így nyert eszközöket az ifjúság szociális biztosításának további megjavítására fogjuk fordítani. Ezért vizsgálat tárgyává tettük a tanoncokról és a diákokról való jobb gondoskodás lehetőségeit. Oly értelmű javaslat hangzott el, hogy pótlékokai} fizessenek ki a jövőbeli hivatásokra készülő ifjúságnak, mindaddig, míg a tanonc vagy a diák saját jövedelme nem éri el a havi 200 koronát. E jövedelem eddig érvényben levő határa havi 120 korona. A három és további gyermek után járó családi pótlék megkülönböztetésénél, valamint a nagyobb fizetésű szülők gyermekei után járó családi pótlék kifizetésének korlátozásánál csak az egyik szülő bérét fogják figyelembe venni, ami azt jelenti, hogy nem az egész család jövedelme szolgál ennek alapjául. Ezekkel az intézkedésekkel is hangsúlyozni akarjuk a nők munkájának jelentőségét gazdaságunk fejlesztése szempontjából, valamint a nőknek társadalmunkban betöltött helyzete szempontjából is. 3. A politikai iroda továbbá egyes járadékok feljavításának javaslatát is a Központi Bizottság elé terjeszti. A burzsoá köztársaság és a megszállás a szociális biztosítás szakaszán áldatlan örökséget hagyott hátra. A burzsoázia osztályérdekei e téren abban nyilvánulnak meg, hogy a legelőnyösebb biztosításban a magas állami bürokráciának volt része, utána pedig a közalkalmazottak, a magánhivatalnokok egyes csoportjainak, stb. A betegbiztosítás és a járadékbiztosítás terén a legkisebb igényeket a munkások támaszthatták és másfélmillió paraszt és kisiparos egyáltalában nem volt biztosítva. így például míg az állami és közalkalmazottak átlagos nyugdíja 1937-ben 1100 koronát tett" ki, a bányászok- nyugdija átlag csak 235 korona, a munkásoké 145 korona és a bányászözvegyeké 106 korona volt havonta. Pártunk már 1945 óta arra törekedett, hogy emelje a munkások járadékait és fokozatosan kiegyenlítsék a nyugdíjak összegében mutatkozó különbségeket, melyek a kapitalista rend maradványai voltak; hogy bevezessék a nemzeti biztosítást, mely minden dolgozót biztosít arra az esetre, ha saját munkájával nem gondoskodhat létfenntartásáról, és hogy gondoskodjanak mindazokról az öreg polgárokról, akiket a burzsoá rend kirekesztett a szociális biztosításból. Így már 1946-ban emelték az öszszes nyugdíjakat, a második emelésre 1948 őszén kerül sor, amikor a munkások nyugdíjait előnyben részesítve emelték, valamint az 1953-ban végrehajtott pénzreform idején, amikor az alacsonyabb járadékokat nagyobb összeggel növelték, mint a magasabb járadékokat. Szociális politikánk szempontjából nagy jelentőségű volt különösen a nemzeti biztosításról szóló törvény, mely a betegbiztosítást és a járadékbiztosítást valamennyi dolgozóra kiterjesztette és megszüntette a régi osztály szerinti előnyben részesítést; emellett számos olyan lakosnak, akik előbb egyáltalában nem voltak biztosítva, elismerték a szociális járadékra való jogát. 1957. január 1-től a szociális biztosítás és a betegbiztosítás terén további gyökeres változást eszközöltünk. Egységesítettük a munkások és a hivatalnokok betegbiztosítását, az alacsonyabb járadékokat 10 százalékkal növeltük, lényegesen kiterjesztettük a nyugdíjra való igényt, nőknél már az 55. életévtől bevezettük a nyugdíjra való igényt, stb. Mindez az évi költségek mintegy 1,3 milliárd koronányi növelését követelte. Ezen óriási költségek ellenére sem oldhattuk azonban meg teljes mértékben az összes problémákat. Különösen az alacsony öregségi járadékoknál csak bizonyos mértékű javítást eszközölhetünk. Most pedig javasoljuk, hogy tegyük meg a második lépést az úgynevezett régi és új járadékélvezök járadékai egymáshoz közelebb hozásának folyamatában. A legalacsonyabb öregségi és rokkantsági járadékokat havi 400 koronára emeljük, vagyis a járadék összegének minimumára az 1957. január 1-ével érvénybe lépett új törvény értelmében. Ezenkívül már 1959-ben ezen összeg fölé emeljük a régi rokkantsági, öregségi és özvegyi járadékok lényeges számát is. Ezek a járadékok legfeljebb 600 koronáig (bányászoknál 800 koronáig) emelhetők. Az özvegyi járadékok egészen 420 koronáig (a 'bányászözvegyeké 560 koronáig) emelhetők. A járadékok emelését a JNB-k szociális biztosítási bizottságai saját kezdeményezésükből a dolgozók szervezeteivel együttműködve fogják végrehajtani. A járadékok emelését úgy fogják végrehajtani, hogy a munkások régi járadékai egy szintre kerüljenek a hivatalnokok járadékaival, és valamennyi régi alacsony járadék fokozatosan megközelítse azon járadékok összegét, melyeket az új törvény értelmében ismernek el. Hogy ezt a célt elérhessük, további néhány év folyamán is folytatni fogjuk a régi alacsony járadékok emelését és ezzel számítani fogunk a költségvetésben is. Az emiitett növelés nem vonatkozik az egykori vállalkozókra és a tőkésrendszer képviselőire. Az élethez alapvetően szükséges árucikkek árainak leszállításával, valamint a családi pótlékoknak járadékélvezők esetében is érvényes emelésével együtt az alacsony jövedelmek e növelése az arra leginkább ráutalt járadékélvezők életszínvonalának lényeges emelését jelenti. A vitában bírálták annak egyes szélsőséges példáit, amikor a járadékélvező párhuzamosan kap harmadjáradékot, avagy teljes öregségi járadékot és a munkája után járó jövedelmet. Mint ismeretes, a dolgozó járadékélvezők 60. évük, nők pedig 55. életévük betöltése után még az által is további előnyben részesülnek, hogy járadékigényük minden egyes további ledolgozott év után 4 százalékkal emelkedik. A javasolt módosítás értelmében a III. munkakategóriába tartozó dolgozó járadékélvezők továbbra is részesülnek abban az előnyben, hogy minden egyes munkaév után 4 százalékkal emelkedik járadékuk. Ez az előnyben részesítés elmarad azonban az esetben, ha a járadékélvező kérelmezi, hogy keresete mellett fizessék ki a harmadjáradékot is. A 65. életévüket betöltött dolgozó járadékélvezők és a 60. életévüket betöltött nők, az elsó kategóriában pedig az 55. évüket betöltött dolgozók, továbbra is igényt tarthatnak a teljes öregségi járadékra az egyes kategóriák szerint maximális 1000—1400 koronáig. A vita során elhangzott javaslatok alapján hasonlóképpen megszabjuk az öregségi járadékok maximális összegét, mégpedig 1600—2200 koronáig az egyes foglalkozási csoportok szerint. Emellett be kell tartani az olyan személyek alkalmaztatásának elveit, akik igényt tarthatnak öregségi járadékra, vagyis következetesen figyelembe kell venni, hogy ezen dolgozók további alkalmaztatása megfeleljen gazdaságunk szükségleteinek, egyben a munkaerők terén fennálló helyi helyzetnek, valamint képességeiknek, szakismeretüknek és teljesítőképességüknek is. Ezekkel az elvekkel összhangban alkalmazhatók az olyan egyének, akiknek igényük van öregségi járadékra, különösen az anyagi termelés szakaszán. A 65 évnél idősebb egyéneket (60 évnél idősebb nőket) csak az esetben lehet meghagyni foglalkozásukban, ha teljesítőképes kétkezi munkát végző dolgozókról avagy mérnöki-műszaki dolgozókról van szó a termelésben, vagy pedig éTyan egyénekről, akik más ágazatokban, mint szakemberek nehezen nélkülözhetők. A régi járadékok szóban forgó emelése 1959-ben 200 millió koronát igényel. E célra fel fogjuk tehát használni azt a 40 millió koronát kitevő megtakarítást is, melyet az által nyerünk, hogy megszabjuk a járadékok maximális határát és kor* látozzuk a járadékbiztosítási járulé* kokat, melyeket a kereset mellett nyújtanak. Továbbra is folytatni akarjuk 8 járadékélvezők életszínvonalának emelését és a gazdasági lehetőségeknek megfelelően a további években fokozatosan emelni akarjuk az alacsony járadékokat úgy, hogy enyhítsük a régi járadékok, valamint az új törvény értelmében elismert járadékok között a különbséget. Hasonlóképpen mint az alkalmazottak szociális biztosítása terén javasoljuk, hogy a fegyveres erők tagjai szociális biztosításában is szabják mej a legmagasabb határt a járadékok megállapításánál, továbbá azt, hogy rendezzék a dolgozó járadékélvezők járadékai kifizetésének kérdését. Mindezekkel a szóban forgó intézkedésekkel (a bérek tervben előirányzott emelésén és a bérrendszerek átépítésének határán kívül) & lakosság olyan összeget nyer, mely évi 3 milliárd koronát tesz ki. Azok a javaslatok, melyeket a mai napon vitattunk meg, olyan igen jelentős intézkedések, melyek sokoldalúan meggyorsítják népünk életszínvonalának emelését és pozitívan megnyilvánulnak a lakosság valamennyi társadalmi csoportjaihoz tartozó családok túlnyomó többségében. Hogy mily következetesen juttatjuk érvényre a XI. pártkongresszus irányvonalát, mely szerint előnyben részesítve kell emelnünk a többgyermekes és az egy főre számítva kisebb jövedelmű családok életszínvonalát — a következő áttekintés I szemlélteti: A családi pótlékok emeI lésével és a kiskereskedelmi árak leszállításával elért megtakarításokkal a munkások és az alkalmazottak háromgyermekes családjai évente átlag 2100 koronát nyernek, azon já« radékélvezők családjai pedig, akiknél az alacsony járadékokat növelni fogják, évente átlag több mint 800 koronát nyernek. E családok fogyasztásának reális értéke csaknem 10 százalékkal növekszik, ami több egyhavi. jövedelmüknél. Az egygyermekes családok évente átlag mintegy 650 koronát nyernek, ami a fogyasztás reális értékének több mint 3 százalékos növelését jelenti. A családok előnyben részesítése annál nagyobb, minél több a gyermek, mivel mind a családi pótlékok mind az árleszállításból származí hozzájárulás a gyermekek számává: növekszik. Emellett újból hangsúlyosom, hogj már az 1959. évi népgazdaságfejlesztési tervben — ugyanúgy mint a: eddigi években — biztosítva van as életszínvonal rendszeres emelése, < foglalkoztatottság további növelése az átlagkeresetek emelkedése, valamint a szociális, kulturális és egészségügyi gondoskodás további javítása alapján. A vitában javaslatok hangzottak e a munkaidő lerövidítésének kérdé séről is, jóllehet korántsem oly mér tékben, mint az életszínvonal eme lésével kapcsolatos többi problémák ra vonatkozólag. A felszólalók több sége itt is kifejezésre juttatta he lyeslését a Központi Bizottság azoi állásfoglalásával, hogy a munkáid lerövidítését fokozatosan úgy való sítsák meg, ahogyan erre létrejön nek a megfelelő gazdasági feltételet a népgazdaság tartalékainak mozgó sításával, a munkatermelékenysé; növelésével és a dolgozók kezdemé nyezésének kibontakoztatásával az ú technika szélesebbkörű alkalmazás mellett. A politikai iroda a dolgozók javas latainak és népgazdaságunk lehető ségeinek mérlegelése után azt ja vasolja, hogy a Központi Bizottsá hagyja jóvá azt az irányelvet, mel szerint a harmadik ötéves terv évei ben fokozatosan megkezdjük a mun kaidő lerövidítését, amennyiben eh hez megteremtjük a gazdasági fel tételeket. Természetesen elsősorba a bányákban, valamint a kulcsága zatokhoz tartozó üzemekben kell munkaidőt lerövidíteni; a munkaidő lerövidítését egybe elsősorban a belső források mozgó sításával kell biztosítanunk. Elvtársak és elvtársnők! A javasolt intézkedések továbl lépést jelentenek pártunk XI. kong resszusa határozatainak teljesítésé ben, melyek szerint a lakosság élet színvonalának további gyors és sok oldalú emelését az alapvető fontos ságú közszükségleti cikkek áraina (Folytatás a 5. oldalon) ÜJ SZŐ 6 * 1959. március 7^ »