Új Szó, 1959. március (12. évfolyam, 59-88.szám)
1959-03-22 / 80. szám, vasárnap
Az EAK és Irak kapcsolatairól SS Kairó (ČTK) - Hruscsov elvtársnak az iraki kormányküldöttség tiszŠp teletére adott fogadáson mondott beszéde nagy figyelmet keltett az EAK közvéleményében és sajtójában. Egyes megfigyelők, főként a ŕ3Í MEN ügynökség diplomáciai megfigyelője ezt "fordulatnak" minősíti a Szovjetunió és az EAK kapcsolataiban. E megfigyelők „teljesen fi,=| gyeimen kívül hagyják azt a tényt, hogy a Szovjetunió és az EAK kapH csolatai változatlanok maradnak, a mint azt Hruscsov elvtárs is leszö3 gezte beszédében. tűzték ki az arab országok vezető tényezői figyelmének elterelését a külpolitikai kérdésekről, s arra késztetését, hogy v a belső viszályokra összpontosítsák erőiket. A megfigyelők megjegyzik, az imperialista hatalmak oly fondorlatos üzemekhez folyamodtak, hogy bizonyos mértékben sikerült elérniök céljukat és kiélezni az ellentéteket a két fiatal arab köztarsaság között. Kairóban szintén megállapítják, hogy a nyugati imperialista propagandának bizonyos mértékben sikerült aláásni az EAK politikáját, azaz a pozitív semlegesség. 9 be nem avatkozás és a bandungi elvek szerinti békés egymás mellett élés politikáját. Diplomáciai körökben rámutatnak arra, hogy az EAK sajtójának és hivatalos személyiségeinek az Iraki Köztársasággal szemben elfoglalt álláspontja korántsem felel meg a pozitív semlegesség politikájának. Noha a sajtó még mindig folytatja az irakellenes és kommunistaellenes kampányt, Kairóban reményüket fejezik ki, hogy a józan ész győzedelmeskedik és mindent megtesznek e viszály felszámolásáért, hogy az imperialistáknak ne legyen alkalmuk ezt saját érdekeikre kihasználni. Az egyszerű emberek az EAK-ban nem hittek és nem hisznek annak, hogy a Szovjetunió megváltoztathatja az arab országok irányában tanúsított baráti viszonyát. Még jő emlékeznek arra, hogy éppen a Szovjetunió segítette Egyiptomot, Szíriát és Irakot függetlenségük megvédésében. Ezért nehezen viselik el az irakellenes és kommunistaellenes támadásokat és türelmetlenül várják az EAK és az Iraki Köztársaság kapcsolatainak gyors rendezését. A megfigyelők többsége egyetért abban, hogy a két arab ország kapcsalatainak kérdése nem értelmezhető elszigetelten a legutóbbi közelkeleti eseményektől. Kairóban nagy figyelmet szentelnek annak a ténynek, hogy az EAK és az Iraki Köztársaság kapcsolataiban fennálló feszültség fokozódása és a féktelen antikommunista kampány időbeiileg összefüggnek az USA és az úgynevezett Bagdadi Tömb országai, — az Iraki Köztársasággal és az EAK-kal szomszédos Pakisztán, Törökország és Irán közötti kétoldalú katonai egyezmények megkötésével. Diplomáciai körökben arra is rámutatnak, hogy a londoni egyezmény következtében Ciprus a NATO stratégiai támaszpontja marad és az imperialista hatalmak tavaly innen indították el Libanon és Jordánia ellen intézett agressziójukat. E körök azt is tekintetbe veszik, hogy Britannia az arab félsziget déli részében megszilárdította imperialista pozícióit és végül az Egyesült Államok az EAK-kal szintén szomszédos Líbiában is megerősítette katonai támaszpontjait. így az imperialista uralom alól nemrég felszabadult Iraki Köztársaság és az EAK körül imperialista hatalmak katonai támaszpontjainak hálózata alakul ki. Az imperialista hatalmak az arab országok között mesterségesen szított viszályok segítségével és a „kommunista veszélyről" csapott nagy zene-bonával meszszemenő terveket szőnek, melyeknek célja a gyarmati uralom helyreállítása ezekben az arab országokban. Az imperialista hatalmak feladatul A Nemzetközi Bank hajlandó kölcsönt adni az EAK-nak Kairó (ČTK) - A kairói lapok jelentése szerint Kajszuni, az EAK gazdaságügyi minisztere kijelentette, hogy a Nemzetközi Helyreállítási és Fejlesztési Bank ama készségét fejezte ki, hogy hajlandó pénzelni az EAK gazdasági terveit Kajszuni kijelentette, hogy Blacknek, a bank elnökének erre vonatkozó levelét most vizsgálat tárgyává tették és mielőbb válaszolnak rá. A Nemzetközi Helyreállítási és 'Fejlesztési Bank székhelye Washington és az amerikai tőke van benne túlsúlyban. ň nyugati megfigyelők és a sa'tó az Eisenhower és MacmiSEan közötti ellentétekről Washington (ČTK) — A nyugati megfigyelők és a sajtó az Eisenhower és Macmillan közötti tárgyalást egyértelműen a nyugati hatalmak előkészülete csúcspontjának minősíti a Kelet és a Nyugat közötti konferencia kérdésében és elvárja a két államférfitől, hogy sikerül nekik elsimítani mindazokat a nézeteltéréseket, amelyeket a nyugati szövetségesek soraiban a Németországgal kötendő békeszerződésre, valamint Berlin megszállási statútumának megszüntetésére tett szovjet javaslatok Idéztek elő. A News Chronicle pénteki számában rámutat, hogy a „négy fő partner <|USA, Anglia, Franciaország és NSZK) nézetei nagyon ritkán egyeznek meg ... Elsősorban a Nyugatnak tervvel kell rendelkeznie ... Ha ez nem sikerül nekik, a kormányfői értekezlet újabb csődöt jelent." Hasonló nézetet vall a Populaire francia lap is. Felhívja a nyugati hatalmakat, alakítsanak „szilárd frontot... másként amint már a múltban többször megtörtént — az oroszok újból kijátszák őket. Annak ellenére, hogy az Eisenhower és Macmillan közötti tárgyalások nagy titokban folynak, a nyugati tudósítók híreket közölnek, hog.v a két államférfi álláspontja több pontban eltér. így az Associated Press hírügynökség azt írja, Eisenhower nem ért egyet Macmillan azon nézetével, hogy a kormányfői értekezletet tartsák meg — tekintet nélkül arra, milyen eredményt hoz az előző külügyminiszteri konferencia. Sőt Macmillan állítólag ragaszkodik ahhoz — amint a Francé Presse jelenti — hogy a Nyugatnak a március 2-1 szovjet jegyzékre adandó válaszéban javasolják a kormányfői értekezlet Időpontját és helyét. Macmillan állítólag azt kívánja Eisenhowertől — amint Jorden, a New York Times levelezője írja — hogy a nyugati nagyhatalmak vizsgálják felül Németország egyesítése kérdésében elfoglalt álláspontjukat. Németországnak a „szabad választások" alapján való egyesítése most nem reális követelmény és jelenleg semmi reménye sincs a sikerre Macmillan ugyancsak „új" statutum kidolgozását javasolja Nyugat-Berlin számára. A DPA washingtoni tudósítója szerint azonban az amerikaiak nézete e pontokban eltérő. Szerinte az USA elsősorban arra törekszik, hogy későbbre halassza a német békeszerződés aláírását s változatlanul akarja megőrizni a berlini helyzetet, vagyis a megszállási statútumot. Változások a szovjet kormányban Moszkva (ČTK) - A TASZSZ jelentése szerint a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége A. Koszigint, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettesét a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökévé nevezte ki, továbbá I. Kuzmint a Szovjetunió miniszterévé, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett létesült Állami Tudományos és Gazdasági Tanács elnökévé nevezte ki s felmentette a Szovjetunió Állami Tervbizottsága elnökének és a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének tisztsége alól. A Kínai Népköztársaság nemrég iparilag még a legelmaradottabb ázsiai országok közé tartozott, s ma már korszerű gépeket, műszereket gyárt. A képünkön látha'ó szép autóbusz ;s a mérföldes léptekkel fejlődő kínai ipar terméke (Kitaj felvétele) Véset ért az FKP KB ülése A Francia Kommunista Párt XV kongresszusát 1959. má us 27—81. között tartják Párizs (CTK) - Március 20-án, pénteken Gennevilliers párizsi elővárosban véget ért a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának kétnapos ülése. J. Duclosnak. az FKP KB titkárának beszámolója alapján a Központi Bizottság jóváhagyta a községi választásokra és a párt legközelebbi feladataira vonatkozó határozatot. Egyetértését nyilvánította Raymond Guytnak, a politikai iroda tagjának beszámolójával az FKP küldöttségének részvételéről az SZKP XXI. kongresszusán. Egyidejűleg jóváhagyta a tézisek javaslatát az FKP XV. kongresszusára, amelyet 1959. május 27. és 31-e között Ivry párizsi elővárosban tartanak meg. A kongresszusnak a következő programja lesz: 1. A munkás és köztársasági erők egységéért, a demokrácia elveinek megújulása érdekében. A. beszámolót Maurice Thorez, a FKP főtitkára tartja. 2. Az irányító szervek megválasztása. Jaaues Duclos beszámolója Párizs (CTK) - J. Duclos, a Francia Kommunista Párt KB titkára a párt Központi Bizottságának plenáris ülésén beszámolót tartott a községi választásokról és a párt feladatairól Hangsúlyozta, a választások megerősítették azt, hogy megváltozott a francia nép gondolkodása a parlamenti választások óta (1958 november), hogy a választásokban megnyilvánult a kommunista párt növekvő befolyása és megszilárdult a néptömegek bizalma a kommunisták iránt. Jacques Duclos értékelve Franciaország'helyzetét a községi választások előestéjén rámutatott, hogy a francia nép szembe került azon gazdasági és pénzügyi politika súlyos következményeivel, amelyeket a tőkés monopóliumok kényszerltettek rá és amelyeket a „személyes hatalom kormánya" folytat. A kommunista párt hangsúlyozza, hogy ez a politika nemcsak a munkásosztály, hanem a MEGLEPETÉS PÄRIZSBAN A KÖZSÉGI VÁLASZTÁSOKON. (A Daily Worker karikatúrája) Bővül Csehszlovákia és Lengyelország árucsereforgalma Varsó (CTK) — Varsóban március 20-án befejeződött a csehszlováklengyel vegyes bizottság tárgyalása, melynek végén pótjegyzőkönyvet írtak alá az idei árucsereforgalmi és fizetési egyezménnyel kapcsolatban. A két ország árucsereforgalma az idén az eredeti tervhez viszonyítva további 10 százalékkal növekszik. Főként a gépek és gépiberendezések szállítása bővült, ezenkívül a vegyszerek, mezőgazdasági élelmiszercikkek és egyéb árucikkek csereforgalA nyugatnémet kormány elutasítja a fegyverzet korlátozását Bonn (CTK) — A bonni kormány megbízottja a március 20-án tartott sajtóértekezleten kijelentette, hogy az Adenauer-kormány visszautasltja az amerikai csapatoknak az NSZKból való távozását feltételező javaslatokat. Boni negatív álláspontra helyezkedik a katonai csapatok és a fegyverzet korlátozott számával rendelkező övezet létesítésére vonatkozó tervekkel szemben is. A bHgár komszomolisták vers?oyben Szófia (ČTK) - A szovjet ifjúság áltat kezdeményezett kommunista munka brigádjainak mozgalma a bolgár ifjúság körében is nagy visszhangra talált. Szófia Dimitrov negyedének ifjúsága elsőként csatlakozott e mozgalomhoz. Élmunkásbrigádokat alakított, melyek a termelési határidők lerövidítésére törekszenek. A Dimitrov Vagongyár komszomolistái felajánlották, hogy munkaidőn túl megjavítanak és üzembe helyeznek egy kiselejtezett gözmozdonyt. parasztok és a városi középrétegek ellen is irányul. A kommunista párt szüntelen harca a kormány háborús politikája, a néptömegek elszegényltése és a reakciós politika ellen döntő tényező volt választási sikerében. Duclos elvtárs a továbbiakban elemezte a községi választások eredményeit és hangsúlyozta, hogy a kommunista párt sikere, valamint a demokratikus és köztársasági erők egységének elmélyítése a reakció elleni harcban nagy politikai jelentőségű. Hivalatalos adatok szerint a Francia Kommunista Párt jelöltjeire leadott szavazatok az 1953-as évhez viszonyítva 300 ezerrel növekedtek. Duclos elvtárs leleplezte a belügyminisztérium kísérleteit arra, hogy csökkentse a kommunista párt sikerét és azt a benyomást keltse, hogy a múlt választásokhoz viszonyítva a leadott szavazatok százaléka csökkent. A Francia Kommunista Párt — folytatta Duclos — nagy győzelmet aratott és megszilárdította helyzetét, mint Franciaország első pártja. A választások eredménye túlszárnyalta a legderülátóbb várakozásokat és megmutatta a személyes hatalom és a nép akarata közötti növekvő ellentétet. Továbbá hangsúlyozta, hogy az „Unió az új köztársaságért" és a többi kormánypárt, amelyek 1958 novemberében sok szavazatot kaptak, most vereséget szenvedtek. Duclos elvtárs beszámolójának jelentős részét az FKP álláspontja, valamint a szocialisták és kommunisták akcióegysége problémája elemzésének szentelte. A kommunista párt feladataival összefüggésben kijelentette, hogy a néptömegek elégedetlensége a kormány politikájával megnyilvánult a községi választásokban és kezdete annak a szívós harcnak, amelyet az akcióegységért kell megvívni. Ezután részletesen taglalta a kommunista párt helyi szervezeteinek feladatait, amelyeknek főképp az áprilisban sorra kerülő szenátusi választásokra kell felkészülniök. Duclos kiemelte, hogy valamennyi kommunistának fontos feladata harcolni a dolgozó tömegek érdekeiért. Rámutatott, hogy az utóbbi napokban mily széles méreteket ölt a dolgozók harca gazdasági követelményeik kielégítéséért. E növekvő harc jellegzetes vonása a különféle szakszervezeti szövetségek akcióegysége. Duclos elvtárs beszéde végén felhívta a figyelmet arra, hogy feltétlenül fokozni kell a párt munkáját a tömegek körében, hogy a pártba új tagokat nyerjenek. A Francia Kommunista Párt KB plénumának határozata Párizs (ČTK) — A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága Jacques Duclosnak, a Központi Bizottság titkárának beszámolója alapján határozatot hagyott jóv| a községi választások eredményeiről és a párt legközelebbi feladatairól. Ezen új feltételek között a Központi Bizottság javasolja valamennyi pártszervezetnek és párttagnak, hogy tovább szilárdítsák a szocialista dolgozókkal va!ó szövetséget, szélesítsék ki az akcióegységet és biztosítsák valamennyi dolgozó és demokratikus erő egyesülését a következőkre törekedve: 9 a városi és falusi dolgozók életleltételei ellen Irányuló dekrétumok eltörlésére, 9 a bérek, jövedelmek és nyugdíjak általános emelésére, • a tömeges elbocsátások elleni harc s a munkanélküliek érdekelnek védelmére, a dolgozó parasztság, valamint a városi középrétegek törvényes követelményeinek támogatására, • a demokrácia felújítására, valamint a demokratikus szabadságjogok újbóli tiszteletben tartására és az iskolaügy világi Jellegére, 9 az algérW béke megteremtésére tárgyalások útjain, • a német kérdés békés megoldására, valamint a berlini kérdés igazságos megoldására Franciaország ifjúsága és a béke megőrzése érdekében. Sztrájkok Franoiaország-szerte Párizs (DPA) — Számos francia ipari központban csütörtökön sztrájkok és tüntetések voltak, amelyekkel a munkások és hivatalnokok béremelésért és munkafeltételeik megjavításáért harcolnak. Saint Nazaireben mintegy 15 ezeť munkás és hivatalnok, különféle iparvállalatok alkalmazottai a szakszervezetek felhívására tüntetést szerveztek: „Töröljék el a népellenes törvényeket!", „Saint Nazaire A Szovjetunió már teljesítette első negyedévi húsfelvásáriási tervét Moszkva (CTK) — A Szovjetunió már teljesítette első negyedévi húsfelvásárlási tervét. Az idei feladatok összehasonlíthatatlanul nagyobbak voltak, viszont a gazdaságok kivétel nélkül sokkal több marhát hagynak meg tenyésztési célokra. Az OSZSZSZK, mely a Szovjetunió hústermelésének körülbelül felét szolgáltatja, az első negyedévben kétszer annyi húst adott, mint tavaly ugyanilyenkor. Kazahsztán, a jövő legnagyobb szovjet húsellátója megháromszorozta beadásait. Ukrajnában is felével több húst vásároltak fel, mint tavaly. dolgozói béremelést követelnek!", „Szüntessék be a létfenntartási költ-" ségek emelését", „Munkát akarunk!" jelszavak alatt. A szakszervezetek felhívására rövidtartamú sztrájkba lépett 12 ezer elzászi bányász, béremelést és a munkahét lerövidítését követelve. A Lyon melletti Berliet-automobilüzemek tízezer munkása március 19-én rövidtartamú sztrájkba lépett és 15 százalékos béremelést követelt. Nantesben tízezer hajógyári munkás nagygyűlésen és tüntetésen hirdette ki követeléseit. A VDK megkezdte a szocializmus kibontakozódé építését Hanoi (ČTK) — Ton Duc Hang, a Vietnami Hazafias Front Nemzeti Bizottságánál* elnöke a bizottság bővített teljes ülésén kijelentette, hog.v 1958 második felében rendkívül komoly és örömteljes esemény következett be a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. A Köztársaság megkezdte a szocializmus kibontakoződó építését. A Vietnami Demokratikus Köztársaság tavaly rendkívül naqy rízstermést takarított be, mintegy 3 és V2 millió tonnát, ami Dél-Vietnamhoz viszonyítva hektárontteínt kétszeres termés. HRUSCSOV, a Szovjetunió Minisztertartácsának elnöke március 20-án fogadta Batocsir Dzsambaldodzsot, a Mongol Népköztársaság nagykövetét és elbeszélgetett vele. A Szudáni Köztársaság nagykövete is látogatást tett Nyikita Hruscsovnál. GROMIKO szovjet külügyminiszter pénteken délután fogadta Sz. Tuomijóját, aj ENSZ európai gazdasági bizottságának ügyvezető titkárát és elbeszélgetett vele. (ČTK) AZ IRAK] KÖZTÁRSASÁG kormánya elhatározta, hogy 50 ezer dinárt fordít a moszull reakciós puccs következtében károsult személyek megsegítésére. (ČTK) CSEHSZLOVÁK vegyszerkiállítás nyílt meg Moszkvában. A 350 kiállított tárgy fő részét szerves kémiai termékek képezik, melyeket Csehszlovákia a Szovjetuniónak exportál. ČTK) A SZOVJETUNIÓ Legfelső Tanácsának küldöttsége M. A. Szuszlov vezetésév-1 csütörtökön ebéden vett részt, melyet a brit „Külföldi újságírók szövetsége" rendezett tiszteletére. Szuszlov az ebéden beszédet mondott. (ČTK) A KOREAI FEGYVERSZÜNETI katonai bizottság élesen tiltakozott a Matador típusú amerikai irányított rakéták Dél-Koreába történő szállítása ellen. (ČTK) | AZ ANGOL lapok jelentést közöltek az egyik kenyai koncentrációs táborban meghalt 11 afrikai halálénak okaival kapcsolatban megejtett vizsgálat eredményeiről A hivatalok azt állították, hogy a foglyok „Ivóvízzel mérgeződtek meg". A vizsgálóorvos azonban durva ütlegelés nyomait fedezte fel a holttesteken. (CTK) GHALEB BIN ALI ománi imám életében első ízben hagyta el imamátusának területét és ellátogatott egyes arab országokba. A vezető arab politikusokkal az ománi nép szabadságharcának és az arab országok támogatásának kérdését akarja megtárgyalni. (CTK) / AZ IDÉN TÖBB mint 30 ezer szovjet turista a világ 45 országába látogat el. Legtöbben Csehszlovákiába, az NDK-ha, Bulgáriába, Magyarországba, Kínába és Finnországba mennek. Az idén első ízben rendeznek kirándulásokat Japánba, Ethlopiába, Argentínába, Ghanába és Irakba. (ČTK) TUNISZ népe pénteken ünnepelte függetlenségének harmadik évfordulóját. Az uralkodó Neo Destur pán lapja felszólítja Tunisz népét: védje meg kivívott függetlenségét és kényszerítse ki a Tuniszi Köztársaság területén mai napig elhelyezett idegen csapatok távozását. (ČTK) J-T 7 3 * 10 5f, március 22.