Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-26 / 56. szám, csütörtök

1 ÚJ szó 0B Korláti tizenegy éve Korláti kis bányiUfalu, alig ezer ven eliátótt, szép önkiszolgáló bolt, lyett új épület építését tervezik, lélekszámmal, és mégis, bármerre labdarúgó-pálya, gyümölcsössel kö- amelyben könyvtár, tanácsterem és megyünk, bárhová nézünk, az eltelt rülvett napsugaras óvoda, üzemi természetesen megfelelő irodühelyl­tizeneg.v esztendő eredménye min- konyha, étkezde és röntgen készü- ségek lesznek. A múlt évben meg­denütt megmutatkozik. lékkel ellátott orvosi rendelő léte- kezdett űtkövezést ez évben 4000 A nehéz körülmények között, té- A múlt évben megkezdődött négyzetméteren fogják elvégezni, len-nyáron a szabadban dolgozó kő- a falu útjainak kövezése és ez Ideig A HNB jelenlegi épületének lebon­bányászok megbecsülését mutatja. 1100 négyzetméter út készült el. tásával sor kerül a főtér rendezé­hogy védősisakkal, meleg munkaru- Tető alatt van a tűzoltószertár is. sére, parkírozására. A faluszépítési hával, nyáron frissítővel, télen forró A fiatalság esténként vidáman szó- és rendezési akcióhoz tartozik to­teával látják el őket. Ez évbén rakozik a szépen berendezett klub- vábbi 300 méteres szakaszon a pa­elkészül a községi fürdő, amelyben helyisépben. takszabályozás, valamint a csatorna­zuhanyozó és kádfürdő lesz. Ez az Az l95í-es év sérti múlik majd zás, amit szintén ebben az esztendő­építkezés már csak befejezése a pár el eredménytelenül a fálu felett. Az ben végeznek majd el. év óta egész nyáron át működő eddigi nem megfelelő HNB iroda he- VÍG RÓZSA, Korláti (füleki járás), strandfürdőnek, amely 25X15 méte­234312345123451234 res uszó- és külön gyermekmeden céjével a bányászoknak és a falu lakóinak munka után felfrissülést nyújt. A felszabadulás elótt a bányász utánpótlást úgy biztosították, hogy az apák 8—10 éves korukban fel­vitték magukkal fiaikat a bányába, hogy ott — kezük alá dolgozva — lassan beletanuljanak a mesterség 1 2 3 4 5 1 5 12 3 4 l Beszélő számok \ 12 3 451Ž3451234512345123451234 Szembeötlő eredmények köztársaságban készült leltár és a mostani leltár között. Valami­kor 160 féle árucikket árultak a faluban. Most tízszer nagyobb a választék. És a fogyasztás? Állan­dóan emelkedik a kiskereskedelmi fordftanak. Tornaiján 1948 óta 50 lakás épült az állami beruházás és 75 lakás egyéni építkezés keretében. Minden családi ház 2—3 szobából Az elmúlt 11 év alatt a Sajó százezer koronába fog kerülni. A mentén fekvő Tornaija járási szék- helyi híradó-hangszóró hálózatá­be. Ma: központifütéses, gyönyörű hely is szép eredményekkel di- nak kiszélesítése 60 ezer koronába Intemétusban hatvan jövendő kőfa- csekedhet. Ott, ahol bokáig éro kerü !. A mP g rendezetlen utcák 2"ÍJEí? tü2.Ji iľ SSrban kel,ett a vasötélloniásró 1 aszfaltozására is sor kerül. Terven az eimeieu luaassai is. bemenni a városba, m« már szépen f el(j| bevezetik a vürnsha a nemréi Az elmúlt tizenegy év során eme- r endbehozott aszfaltozott utca van . a árosba a nemrég letes házak épültek, ahol 40 csa- ?™Tactéren dShŐ aho! ,2 felfedwet t "^savas ásványvizet. Iád Ulált egészséges kényelmes szép ^/'^rff''szenny t ^ 3 """"" 50 k0TOnfi t otthont. Magánkezdemenvezesekbol . . ... - . .. ' , y. ľ eddig 37 családi ház épült, hét épí- P ,S20 k " 0l tJ ™ s t v.rá­tési engedély pedig elintézésre vár. 9 0 s P ark d l" e, eS középén szőkő­A felszabadulás éta eltelt idő alatt kutta I köröskörül festett pa­a községben kultúrház, áruval bő- dokkal, ahol a dolgozók a napi munka után örömmel töltenek egypár órát Eltűntek a városka é s fürdőszobából áll. A helyi nem­összes volt sáros utcái. Ezek he- ze t> bizottság 94 telket utalt ki lyén ma mír aszfaltozott utcák az építkezni akaró dolgozóknak, vannak. A járásban 1958 végéig kb. 270 1955-ben, amikor Kuna elvtárs, moder n családi ház épült és jelen­a HNB elnöke és Klement Józsi l e0 19 0 építése van folyamatban. Érdekes összehasonlítást tenni az bÄ C''. * "NB titkára megjelen- Mindezek a számok arról beszél­ipolvbaloqi üzletben a burzsoá te k csákányukkal a gödrös piac- nek, hogy életünk az elmúlt évek F " ^ téren, hogy a macskaköveket fel- alatt sokat szépült. Hogy még szedjék és megalapozzák a parkot, szebb és boldogabb legyen, csak sokan nem Is hitték, hogy ez be- rajtunk- múlik látható időn belül sikerülni fog. Gajdos András, Tornaija. De bizony nagyon csalódtak, mert t7 a park napról napra szépült és ma Tornaiján van a kerület egyik­áruforgalom, állandóan több árut legszebb parkja. vásárol a falu lakossága. 1958-ban átadták rendeltetésének Vannak azonban ennél szembe- a z jj aszfaltozott piacteret is Tizenegy esztendő telt el, hogy ötlöbb eredmények is. Nagyobbra A volt Fehér-ló kocsmái kultúr- mul ,kasosztáIyunk a kommunista építették az iskolát, modern gaz- helyiséggé afakították át. Büszkén P ár f vezetésével döntő győzelmet dasági épületeket emeltek, söt emelkedik ki a házak közül az új aratott 3 reakció felett. Ez alatt az már mozink is van. Tavaly vil- háromemeletes tizenegyéves mo- idö alatt n a9y uta t tettünk meg. lany- és hangszóróhálózatot kapott dern iskola. Oj áruházat is létesf- A februári győzelem nélkül Bajcs Ipolybalog. Községünket bekapcsol- tettek, ahol példás rend és tisz­ták az autóbuszközlekedés hálóza- taság uralkodik, tába. íme, ez mind az új élet Tornaijának az. 1959. évre a kö­eredménye. . vetkező tervei vanpak: A város csa­Vincze Tibor, Ipolybalog ' tornázásá, amely egymillió hét­I A lakosság élet­színvonalának szüntelen emelke­désére a leghatá­sosabb segítség a gümőkór (tbc) el­leni harc. A gii­mökór fokozatos megszüntetéséből korszerű egészség­ügyi berendezé­seink nem csekély mértékben veszik ki részüket. Szlo'vá­kiában 9 ilyen 1293 ággyal rendelkező gyógyintézet műkö­dik. Képünkön a nagylégi (somorjai járás) gyógyintézet. P. Polják felv. Elég egy pillantást vetni falunkra A felszabadulás előtti Ajnácskőt azzal lehetne a legtalálóbban jel­lemezni. hogy a község lakosai­nak egyharmada nem rendelke­zett saját lakással. Söt még meg­felelő lakással sem, hiszen a cse­lédházak túlzsúfolt kamráit nem igen lehetett lakásnak nevezni. De a község többi lakóházainak nagy­része sem felelt meg a követel­ményeknek, valamennyi földespad­lójú és kicsiny volt. A község la­kosainak mindig nehéz küzdelmet kellett vívniok a mindennapi ke­nyérért. Ezekben a harcokban az ajnácsköi kommunisták jártak az élen, ők hitték és tudták, hogy Az „úr" és a „szegény" fogalma csak rossz emlékként maradt meg még mindig csak egyszerű major lenne. A februári győzelem a nyo­morgó béresek előtt is feltárta a boldogulás (elé vezető utat. Bajcsból önálló község lett, a győzelmes na­pokban megalakult a helyi nemzeti bizottság. Az egyházi birtokot álla­mosították, a kizsákmányolók helyett a dolgozó osztály vette a kezébe. A volt béresek a kommunista párt irányításává! harcolnak a nagy ter­vek megvalósításáért, a szocializmus Tizenegy év a társadalom fejlődé- ház épült és a község dolgozói to- győzelméért. Dolgozóink szívós sében rövid idö, de ha visszate- vábbl 34 lakóház építésére tarta- munkájának eredménye megmutatko­kintünk, akkor látnunk kell azt a nak igényt. A kultúrházat pedig már zik életszínvonalunk, kulturális éle­nagy fejlődést, melynek szemtanúi 1950-ben átadták rendeltetésének. tü„ k emelkedésében, és gyakorlati megvalósítói vagyunk. A régi urasági kaslélyt is a társa- gozóinkat a legnehezebb mun­E rövid 11 év elég volt ahhoz, dalom szolgálataba állították, járási ..." 8 . hogy az úr" és a .szegénv" fo- szülészeti otthon tett belőle. Nem kato 1 mentesít, a mondern gepesites galma csak rossz emlékként ma- hiányzik a helyi hangszóró sem. így * mezogazdasag minden szakaszan. radjon meg számunkra. Csak Szárnya sorolhatnánk az eredményeket to- A régi düledező lakásokat az el­községet említem a tornaijai járás- vább. telt évtizedben kétszobás és fürdő­ból, ahol valamikor a község zsellér- A község fejlesztési tervében ott szobás lakások váltották fel. Balcson jei a nagybirtokosok földjén robo- szere pel a másik urasági kastély te- esak az lg5 7. e, választások óta 33 toltak látástól vakulásig a minden- Hiietének parkosítása, mely a dol­napi betevő falatért. Más a helyzet go zók pihenését fogja szolgálni, va­ma, amikor az állami gazdaságon ki- | a mjnt az új iskola, melynek építése vül a község dolgozó parasztsága má r megkezdődött, is nagyüzemi gazdálkodást folytat. új lakásegységet adtak át az állami gazdaság dolgozóinak. Havi átlagke­resetük meghaladja az 1000 koro­nát. de vannak olyanok is, kik két­zottnak van már saját háza. Ami a múltban álom volt, az ma valóság. Ma már elmondhatjuk, hogy kis köz­ségünkben, ahol az állomásfönökön és a HNB-titkáron kívül valamennyi lakos az állami gazdaság alkalma­zottja, a következő a helyzet: min­den családban rádió van, azonkívül a községben 81 mosógép van, min­den tizedik családra jut egy televí­ziós készülék, 6 személyautó és 95 motorkerékpár-tulajdonos él közsé­günkben. 19 gramofonom rádióval di­csekedhetik községünk lakossága. Az elmúlt évtizedben két óvodát létesítettünk. Meg kell említeni a fogászati és a gyakorlóorvosi ren­delő létesítését. Kulturális téren sem maradtunk le, hiszen ha csak az utolsó évet vesszük figyelembe, mtg­állapihatjuk, hogy 28-an érettségiz­tek és helyezkedtek el a mezőgaz­daságban vagy más ipari ágazatban, a foiskolások száma pedig megha­ladja a 18-at. Állami gazdasá­gunk minden részlegén kultúrház van televízorral és könyvtárral el­látva. Bajcson kétéves mezőgazda­sági tanonciskolát építettek, mely­ben 32 tanuló sajátítja el a mező­gazdasági termelés tudományát. PSENÄK JÓZSEF. Bajcs a nehéz napok egyszer elmúlnak, hogy a dolgozók egyszer véget vetnek mindennek, ami a kizsák­mányolók részéről ellenük irányul. S valóban úgy is lett. Ma elég egy pillantást vetni Ajnácskőre, hogy láthassuk, milyen volt az el­múlt tizenegy év. Hiszen nem kis dolog ha egy 1300 lakosú köz­ségben 11 év alatt teljesen új la­kónegyedek épülnek, számszerint 100 ház épült. Nehéz volna azo­kat a házakat megszámolni, ahol rádió található, sokkal könnyebb dolog összezámolni azokat a háza­kat, ahol még nincsen. A villany­nyal, amelyet a műit ősszel ve­zettek be a faluba, bevonult a televízió is. Középületek egész sora épült. Korszerű kenyérgyár befe­jező munkálatai folynak, ahonnan az egész környéket ellátják majd friss kenyérrel. Nagyszerűen be­rendezett egészségügyi otthonban gondoskodnak ia dolgozók egész­ségéről. Gépkocsival felszerelt tűz­oltószertér épült. Most épül egy új, 3 tantermes középiskola. He­tenként kétszer rendszeres mozi­elöadást láthatnak a község dol­gozói. De ki győzné felsorolni mindazokat az eredményeket, ame­lyeket a rövid 11 év alatt értek el a dolgozók. Kulturális téren is hatalmas fejlődés észlelhető a faluban. Színdarabok előadásában járási méretben a legjobbak között van Ajnácskő. A múlt évben munká­hoz látott az EFSZ is, amely bár jelenleg még nem tartozik a já­rás legjobb szövetkezetei közé, de minden feltétele megvan ahhoz, hogy a szövetkezet munkája is méltó legyen a község hatalmas iramú' fejlődéséhez. Agócs Vilmos, Ajnácskő Fiatalodik községünk Nem is olyan régen javarészt öreg, alacsony, kis házacskák jellemezték Ragyolcot. Lakosainak többsége ak­kor is, mint ma, bányász és gyári­munkás volt, s csak kis részük földműves. Dolgos emberek lakták a falut, szorgos munkájuknak azon­ban nem sok látszatja volt, legalább­is saját életükben nem. Egy helyben topogott a község évtizedeken át. Egy rádió vagy egy motorkerékpár már eseményszámba ment, munkás­család erre nem is gondolhatot. Oj lakóház oly ritkán épült, hogy szin­te észre sem lehetett venni. Az idő azonban itt sem állt meg. Amióta a dolgozó nép vette kezébe intézését, községünk is a fejlődés útjára lépett, épül, szépül. Ogy is mondhatnánk hogy fiatalodik, nagy lépésekkel igyekszik behozni • múlt mulasztásalt.. A tárnák, gyárik mun­kásai saját maguk élvezik már mun­kájuk gyümölcsét. Egymás után tűn­nek el a régi viharvert házak, he­bevezették a vízvezetéket, petróleumlámpa fé­VALKNT LÁSZLÓ, Szárnya, nye helyett már régen a villanyfény­tornaijai járás nek örvendenek, és mennyi alkalma­. ... Nem mindent mondtam el, de azt — " x , A kozsegre jellemző, hogy míg az hj<|7e m „ „ eIéq hogy le tudiu U ezer koron, havi keresettel dicse- / ../ I II (L ) / . első koztarsasag Idejen alig .>00 la- fejlődést és bizakodva te- kedhetnek. A lakásokba bevezették U 1 1 (1 $ 7 UIPT P TT 7 J D H $111/1 kosa volt ma ez a szám már ezer kimsUnh a J j8vöb e. a vfevezetéket, petróleumlámpa té- ' ^ ~ M//U 5IÍ4I Ul 11 í US U U S l ľl Ld fölé emelkedett. A fejlodes megmu­tatkozik a lakóházak építése terén is. Az utóbbi hat évben 52 új takó­Megváltozott az élet Szepsi azok közé a községek A középitkezések is gyors közé tartozik, amelyek a múlt- ütemben folynak. 1958-ban be­ban nagyon visszamaradtak a fej- fejezték az új ttzenegyéves kö­lödésben. Uj lakás itt nem épült, zépiskola építését. Megkezdték a a kisüzemek is elhanyagolt ál- JNB épületének építését, amit lapotban voltak. tető alá is hoztak. Hamarosan A község életébe nagy váltó- elkészül a közegészségügyi intt­ť zást hozott az EFSZ megalakí- zet is. A lakosságnak nyújtott p tása 1951-ben. A szövetkezet ma szolgáltatások megjavítása érde­V már 588 hektáron gazdálkodik, kében korszerű péküzem épült. Q Emelkedett a lakosság életszin- Ezenkívül új asztalosüzem léte­\ vonala is. Ennek legnagyobb fok- sült, s korszerűsítették a volt \ mérője az új családi házak P oledňák-üzemet. Famegmunká­y hosszú sora. Oj utcák létesül- 16-üzemet létesítettek és Szepsi­tek majdnem a régi Szepsivel ben Szlovákia egyik légkor sze­egyenlö területen, ahol a szö- rűbb traktorállomását, vetkezeti tagok, az üzemi dolgo- Meg kell említenünk, hogy zók meleg otthonra találtak. Az Szepsi egyik legelhanyagoltabb állami beruházási építkezés az részén új utca épül. A közeljö­utóbbi években 107 lakásegy- vőben több mint 2 millió koro­séget adott át a munkásoknak. ás költséggel rendemi fogják Különösen szép eredményeket itt az utat ls. Meg kell még értek el a város- és faluszépí- emftteni az új kórház, valamint tési akció keretében. Rendbe- a nyolcéves középiskola építé­hozták az utcákat, járdákat épí- sének tervét. A tervezett 160 tettek, játszóteret létesítettek. lakäsegység közül 60-at már ez idén átadnak rendeltetésének. A további fejlődés természeteseti nem lehet meg a kanalizáció és a vízvezetékhálózat kiépítése nélkül. Az új lakótelepen ez már 1960-ban működni fog. Tervbe vették az új sporttelep felépí­tését is. Erre a célra mintegy 2 millió koronát fordítanak. De a szepsiek ezzel sem elégednek meg. Szeretnének amfiteátrumot is létesíteni. Az eddigi eredmé­nyek biztosítékai annak, hogy tervüket valóra is váltják. A vízrendészeti tervek közül meg kell említenünk a Bodva folyó szabályozásának tervét. Mindent összevéve: Szepsire mo már alig lehet ráismerni, pe­dig csak alig pár évi fejlődés van mögötte. A lakosság alkotó ereje azonban egyre nagyobb, a nép alkotó kedve mindikább nö­vekszik. A Bodva völgy mun­kásságának és parasztságának sorsa megváltozott, a gazdasági és kulturális életszínvonal gyors ütemben emelkedett. A gazdag múltú, 650 éves Dob­sina 1948-ig csak tespedt és ve­getált. Régi. nagyhírű bányái ki­apadtak. A vasúthálózat kiépítése után elveszítette útjainak — Sze­pest és Gömört összekötő — jelen­tőségét. Az első köztársaság ka­pitalista spekulációi megfosztot­ták iparától. Kohóit és rézmüveit leszerelték, ócskavasba adták. Mit hozott a városnak a szo­cializmus 11 éve? Felépítette itt a szocializmus egyik nagy ener­getikai művét, a dobsinai duzzasz­tógátat. Ez a gát a felduzzasz­tott Gölnic vizét hatalmas acél­csövekben alagúton átvezeti a Sa­jó völgyébe. A két völgy közötti 280 méteres esés nagy mennyi­ségű villamos áramot szolgáltat. Tájának szépsége csodás, halgaz­dasága a legdúsabbak közé tar­tozik Közép-Európáoan Világhírű jégbarlangjának front­sújtotta, leégett szállóit újjáépí­tették. Ez idén kezdik az új tu­ristaszálló építését. Kilencven esz­tendő mulasztását hozta itt be a szocializmus 11 éve, hogy meg­tervezze e jégbarlang környéké­nek beépítési és távlati tervét, mely világntvóra emeli. Az érckutatás üzembehelyezte a város sok régi bányáját. Azbeszt­műve nagyszerű újításokat veze­tett be. A régi fűrésztelepből az EFSZ egy tökéletesen felszerelt szövetkezeti gazdaságot épített ki 200 tehén, valamint 1500 juh ré­szére teljesen korszerű istállókkal és sertéshizlalóval. E sorok írá­sakor kapjuk a hírt, hogy a szö­vetkezet egészközségi lett. E na­pokban helyezik üzembe a kisipari terme'öszövetkezet szőnyeg- és hócipökészító üzemét. Az év to­vábbi folyamán pedig a fafeldol­gozó-üzem furnir- és lemezgyá­rát nyitják meg. A város építési és távlati terve is megszületett az elmúlt 11 év alatt és még fogja oldani a la­kásproblémát is. A még 1846-ban alapított népkertet felújították s megint büszkesége a városnak. Dobsinán már 400 ívvel ezslött volt latin iskola, de csak a szo­cializmus ajándékozta meg tizen­egyéves Iskolával, kétéves gazda­sági iskolája (kereskedelmi) pedig négyévessé épült kl. Az épülő nagyszabású kultúr­házat 1960-ban fogják felavatni. Szebbé teszi a régi Főtér képét, melyet addigra parkíroznak. A „Z"­akció keretében kiépült a sport­pálya, közelében pedig az uszoda és strand van épülőben. 1952-ben elkészült a városka vízvezetéke s utcáinak egy részét is kikövezték. Csuntavai Zoltán, Dobsina. lyükre korszerű, szép új házakat építenek a dolgozók, melyekből ma már egész utcasorok vannak. Rádió nélkül alig találni házat, több ház tetején pedig televíziós antenna is van. Kerékpár, motorkerékpár ré­gen mindennapivá vált. Meg kell em­lítenünk a nagy, szép áruilázat, amelyről túlzás, nélkül állíthatjuk, hogy bármely városnak díszére len­ne. Most épül egy kétemeletes Isko­la, melv a legkorszerűbb követelmé­nyeknek is megfelel. De amire a legbüszkébbek a ragyolclak, az a falu közepén álló kultúrház. Ilyen művelődési otthonnal lehet dicse­kedni. Közös munkájuk eredménye ez. Igen, ez már az új Ragyolc, á fejlődő szocialista falu. Ezt bizo­nyítja minden, amit az ember lát és tapasztal. Igazolja azt, hogy a község vezetése jó kezekben van. S ha a pártszervezet és a helyi nemzeti bizottság továbbra ls ha­sonló kezdeményezéssel intézi a falu ügyeit, Ragyolc még gyorsabb ütem­ben fog előre haladni a fejlődés út­ján. CSABA ZOLTÁN, Ragyolc, (füleki járás). TUDÓSÍTÁS FALUNKBÓL Falunkban, Zsigárdon 1950-ben alakult meg a III. típusú EFSZ. Ma már a szövetkezetnek szép gazdasági udvara van, ahol kor­szerűen berendezett istállókban olyan állatok nevelődnek, hogy bármelyik EFSZ-nek büszkeségére lennének. Falunk is megszépült. A Fő utca mellet! gyalogjáró egy részét bri­gádmunkával betonjárdává változ­tatták, ebben az *vben pedig vé­gig akarják betonozni az utca mindkét oldalát. A legnagyobb öröm talán mégis az, hogy 1959­ben falunk orvost kap. Most építik számára a lakást és rendelőt. Tervbe vették egy kultúrház épí­tését is, hogy fiataljaink ne kí­vánkozzanak el a faluból a vá­rosba, hanem megtalálják helyü­ket otthon a szövetkezetben. Habár még nincs rendes kulturházunk, a kulturális élet eléggé fejlett fa­lunkban. Mészárosáé Pék Ilona, tanítónő, Zsigárd. ÜJ S7 r V * 1959. február 3A

Next

/
Oldalképek
Tartalom