Új Szó, 1959. február (12. évfolyam, 31-58.szám)

1959-02-10 / 40. szám, kedd

Nem tudni az évek táplálták-e a gondolatot, vagy a környék szövetkezeteiből érkező egymásnak ellentmondó hírek, de Ján Balážovič elvtárs jó ideig húzódozott a szövetkezettől, kerülgette, akár macska a forró kását. Nagy volt az ő érve, címadónak tettem. Ámbár később azzal egészítette ki, hogy mások is olyanformán gondolkodtak, kommunisták is, amikor még nem győződtek meg az igazságról. - Ügy volt az - tette hozzá Ján Balážovič elvtárs -, hogy nem volt, aki megkezdje. Nem tagadom, még a járási párttitkárral is szombeszálltam, hogy hát nem jó lesz az a... szövetkezet. Hogy belépni? Senki sem akart első lenni. Egymástól féltünk, no meg legjobban attól, hogy nem élünk meg. Itt a hallottak alapján bátran használok egyes számot, hisz az „én" szerepe mindenekfölött fontos volt, olyan jelentős, ami mögött minden háttérbe szorult. S hogy ebből a hullámvölgyből mégis kikerült, és még többen is, azt, az ő szavait ismételve, Rudolf Danis elvtársnak, a szövetkezet elnökének köszönheti, aki mindig bíztatta, lelket öntött bele. Megmondta, hogy a közösben dolgozni kell, akkor minden jó lesz. És hogy jó lett, azóta azt már sokan tudják, sokan eljárnak hozzájuk, messziről is. Érdemes, van mit látni, lehet miről írni. Az elmúlt gazdasági év sem tartozott a hétszük esztendők közé. a munkaegység értéke 29,34 korona lett. Ennyi lett De e körül sok minden forog, egész sor probléma kapcsolódik hozzá. Elsősorban is az alap jelentőségének felismerése. Mert növénytermelés nélkül nincs eredmény. A 81 ezer mázsa istállótrágya, az 1284 mázsa műtrágya nem veszett kárba, hisz búzából majdnem huszonhét mázsa, rozsból huszonhárom mázsa és zabból tizenhét mázsa termett hektáronként. A hüvelyes takarmányok és a cukorrépa is szépen fizetett. Persze, ilyen termést előre megjósolni nem lehetett. Ezért keményen meg kellett dolgozni. Azok, akik később lettek szövetkezetesek, már belecsöppentek az eredményekbe. Nem azért, mintha bárki is sajnálna tőlük valamit, hisz megdolgoztak érte. Az úttörő tagság is egyengette az eredmények előtt a göröngyöket Lehet, hogy Ján Balážovič és többen is éppen ettől féltek. Mindenesetre félelemre ok nem volt, dehát az ember számítgató lény és a kockázatot nem mindenki vállalja szívesen. Nem is könnyű utat törni, elől járni, de kell, mert enélkül nem lenne előrehaladás. A szövetkezetesek maguk mondják, hogy hektáronként ötven mázsa száraz lóhere is csak azóta terem a határban, amióta közösen gazdálkodnak. De hát itt is munkára volt szükség, vállalkozó szellemre, akárcsak az állattenyésztésben, no meg e számolgatásra olyan értelemben, hogy függ össze a kettő a munkaegységgel. Az eredmények jó számadásról tanúskodnak. A növénytermelés jó eredménye alapján engedhették meg a szövetkezetesek. hogy az állatállományt alaposan kiegészítik. Már tavaly hatvankét szarvasmarha jutott száz hektárra, s ebből harmincnégy tehén. Az idén még többre törekszenek. Száz hektáronként nyolcvanöt szarvasmarha lesz. A sertésállomány is jelentős, egy hektárra egyegy sertés jut. Az állattenyésztésben dolgozók: Jozef Daniš, Anton Daniš, Jozef Mikulás, Viktor Bogroš, Fekete Mária, Mária Mikulášová jó eredményt értek el. Az eredmények arra mutatnak, hogy tavaly a marhahústermelés 92 és fél kiló volt hektáronként, a sertéshúsé pedig 134 kg. Mit mondtak ehhez a szövetkezet évzáró gyűlésén? Azt, hogy ha az etetők naponta rendesen etettek volna háromszor, akkor 20 dekával több lett volna a súlygyarapodás és nem lett volna csaknem 50 ezer korona hiány a sertéshúsbeadásból. Ez a különbség 4 koronával csökkentette a munkaegység értékét. így bizony. Még több lett volna a pénz, pedig így is sokat kaptak: Jozef Daniš 25 296 koronát, Jozef Mikuš 57 éves szövetkezetes a feleségével 31537 koronát. Még több nevet is említhetnék, de nézzünk a másik oldalra is. Nézzük meg, menynyi a bevétele Anton Omelka nyolc és félhektáros magángazdálkodónak. Egész évi „tiszta bevétele" 10 392 korona. Ez az ő keresete. Persze, ebbe nincs beleszámítva a kovács-, kerék- és szíjgyártóniunka, a cséplési költség, stb. A szövetkezet már ma gondol a holnapra. Nemcsak olyan értelemben, hogy az egyes alapokat százezrekkel | feltölti. Nem. Még egy igen fontos j alapra, a tartalékalapra is gondolnak. Rendszeresen fizetik a családi pótlékot is, havonként 100 koronát. úgy gondolom külön kommentár ahhoz, mennyire nem indokolt ma már a cím értelme a gyakorlatban, nem kell. Ma már a címadó is más1 ként gondolkodik, másként beszél. Ez i érthető is! ( -d) A szilicei szövetkezetesek nemrég nyitották meg a szövetkezeti klubot. A klubban olvasóterem, könyvtár, társalgóhelyiség, televíziós készülék, sakkozó és biliárdozó terem van. Foto: Nemček A JO MUNKA GYÜMÖLCSE Az abarai szövetkezet február 3-án tartotta meg évzáró közgyűlését. Járási viszonylatban a szövetkezet az | első helyre küzdötte fel magát. A 8 ! korona előlegen és a természetbenin kívül még 8 korona részesedést is osztottak munkaegységenként. A jövedelemből 31130 koronát adtak a kulturális alapra. A szövetkezet 12 : példás dolgozóját pénzjutalomban részesítették. • Az évzáró közgyűlést disznótoros vacsora, majd éjfélig tartó táncmulatság zárta be. Szakái Elek, Abara. A somorjai EFSZ-tagok számára nem kis nap volt január 24-ike, Ekkor vették át a múlt évi jó munkájukkal kiérdemelt részesedést. Összesen egymillió 382 ezer koronát osztották el köztük. Képünkön Boszipal Lajos a könyvelő gratulációját fogadja. Neki több mint hétezer korona formájában térült meg a múlt évi munkájának másik része. A pénzért vele ment kislánya is, s csodálkozva nézte, milyen gazdag az ö apukája. Jól dolgozott, hát lehet is! ( — trik felv.) A hliníki EFSZ tapasztalataiból Hliník község a Banská Bystrica-i kerület egyik legiparosítottább vidékén: Vyhne, Žiar és Selmecbánya háromszögében fekszik. Határa a Garam mindkét partjára kiterjed. Egyébként a község a múltban arról volt nevezetes, hogy vásárain szép fejőstehenek, tenyészállatok és kitartó igás ökrök vonultak fel. Ez a tény már magában is arról tanúskodik, hogy a falu gazdálkodói nagy súlyt fektettek az állattenyésztésre, melynek gazdag hagyományait most a helyi szövetkezetben is tovább ápolják és sikeresen folytatják. A szövetkezet tagjai járási viszonylatban az első helyre küzdötíék fel magukat és éppen állattenyésztésüknek köszönhetik, hogy jó hírnevük a •járás határait is túllépte. Most viszont, hogy a közelgő IV. országos szövetkezeti kongresszus első' és második vitaanyagát saját feltételeik és viszonyaik között a legapróbb részletekig elemezték, a termelés további fejlesztését célzó tervek elkészítésével vonják magukra a figyelmet. Ez a tervük azonban nemcsak a tényleges adatokat foglalja magában és nem csupán papírra fektetett valami, hanem a közös összefogás távlatait, a szövetkezet gazdálkodásának szebb eredményeit, a tartalékok feltárását feltétélezi. Merthogy itt is van tartalék, ez elvitathatatlan. Hiszen mezőgazdasági földterületük mindössze 532 hektár kiterjedésű, melyből alig 265 hektárt tesz ki a szántó, míg a többi rétekre és legelőkre osztódik. Ezek . után csak természetes, hogy a kongresszus első vitaanyagának megtárgyalásakor a szántóföldalapnak további kiszélesítését tűzték ki célul. A taggyűlés 10 hektár kevésbé termő legelő felszántását irányozta elő. A mai nappal ezt a feladatot már teljesítették és újabban arról beszélnek, hogy még 25 hektár legelő felszántásával bővítik 1959-ben — ha az időjárás engedi, még a téli időszakban — szántóterületüket. Azokon a réteken pedig, ahol feljön a talajvíz, alagcsövezést hajtanak végre, hogy jóminoségű takarmányt biztosíthassanak az állattenyésztés számára. A takarmányalap megszilárdítása érdekében is hozott a taggyűlés határozatot. S ez nem más, minthogy javasolták, hogy az idén kezdjék meg legalább 7 hektáron a cukorrépa termesztését. Ennek az ipari növénynek kedvező feltételei vannak a környéken, de eddig csupán takarmányrépát vetettek, mert nem bíztak a cukorrépa termesztésének sikerében. Ez is egy tartaléka a szövetkezetnek, amire olyképpen jöttek rá, hogy a múlt évben kísérletképpen 1 hektár területet bevetettek cukorrépával. Az eredmény túlszárnyalta számításukat, mert 300 mázsát takarítottak be a kísérleti parcelláról. Hasonló kezdeményezés jellemzi igyekezetüket az állattenyésztés szakaszán. Arra számítanak, hogy a tervtől eltérően a szarvasmarhaállományt legalább 50 darabbal gyarapítják és a hasznosságot mind a tej, mind a hústermelésben túlteljesítik. Hogy ez mennyire reális, arról meggyőződhetünk, ha az idei egy hektárra eső termelési eredményeket nézzük. Tejből egy hektáron 288 litert, vágómarhából 45 kilogrammot, sertéshúsból 64 kilogrammot termeltek. A szövetkezet tagjai tehát helyesen értelmezik a termelés fejlesztését és mindent elkövetnek, hogy gazdagíthassák közellátásunkat. (Tudósítónktól.) Féltem, hogy nem élünk meg" A REVÍZIÓN IZMUS és a jugoszláviai életszínvonal je, z utóbbi időben mind Jugoszláviában, mindpedig a tőkés világban a revizionizmus kövét fújó körök egyre gyakrabban hangoztatják, hogy valamenynyi „kommunista" ország közül Jugoszláviában a legmagasabb a dolgozók életszínvonala. Ezt a „tényt" természetesen a jugoszláv revizionizmussal hozzák összefüggésbe, mint annak okozati, gazdasági következményét. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa részletesen és mélyrehatóan foglalkozott a jugoszláv revizionizmussal, annak okaival és jellegével. Jelen cikkünkben a Predvoj f. é. 4. számában megjelent elemzés s más források alapján mindössze azt a kérdést vizsgáljuk, mi az igazság tulajdonképpen a jugoszláviai életszínvonal körül? Igaz-e az, amit a mindenféle árnyalatú revizionista sajtó állít, miszerint Jugoszláviában mint „kommunizmust" építő országban a dolgozók számára tényleg elérkezett a „bőség ideje". Jugoszláviában a mi népgazdaságunk irányítását gyakran „tisztán adminisztratív jellegűnek" minősítik, amelyben a munkásosztály s a többi dolgozók aktivitása nem érvényesülhet. Az igazság ennek természetesen pont az ellenkezője. Gazdasági életünk tervezésének és szervezésének egész rendszere, valamennyi párt- és tömegszervezetünk munkája éppen arra irányul, hogy rugalmasan, egyre jobb és tökéletesebb formákat találjon valamennyi dolgozó kezdeményezésének érvényesülésére. A napnál világosabban bizonyítják ezt az elmúlt esztendő folyamán az ipar tervezésére, szervezésére, a dolgozók anyagi érdekeltségének fokozására kiadott és már érvénybe is lépett rendelkezések, vagy az a vita, amely a múlt esztendő utolsó hónapjaiban zajlott le valamennyi dolgozó bevonásával, és amelynek végső kiértékelése előtt éppen most állunk. Ezzel szemben mi a lényege a í népgazdaság irányítása „jugoszláv I rendszerériek". A „társadalmi önkormányzat", ahogyan gazdasági rendszerüket a jugoszláv teoretikusok ; nevezik, annyira meggyengítette a I jugosziáv gazdaság tervszerűségét, hogy ott már alig lehet tervgazdaságról beszélni. Helyette - a termelőeszközök jelentős részének köztulajdonba vétele ellenére — az értéktörvény szabályozza a gazdasági élet működését, ami azután — ugyanúgy, mint a tőkés országokban — a gazdasági jelenségek ösztönös, anarchisztikus lefolyásához vezet. A jugoszláv gazdasági rendszer az állami tulajdonban levő termelőeszközök. az önálló nemzeti vállalatok közötti szabad versenyen alapul, amely a jugoszláv közgazdászok szerint szinte automatikusan az önköltség csökkentését, így tehát az árucikkek árának lemorzsolódását vonja maga után. Az állam az áraknak ezt az automatikus csökkentését adókkal, elsősorban az egyes cikkekre kivetett forgalmiadé nagyságával, valamint a külkereskedelem által szabályozza, az ő állításuk szerint ily módon akadályozza meg egyes árucikkek árának túlságos csökkenését. Ez papíron természetesen nagyon szép. Ha tényleg így volna, gyakorlatilag ez annyit jelentene, hogy a dolgozók ugyanolyan, vagy esetleg még hozzá emeikedő nominális keresete mellett kiadásaik csökkennének, vagyis reálbérük, tehát életszínvonaluk állandóan emelkednék. Ezzel szemben az 1958. évi hivatalos jugoszláv statisztikai évkönyv 10. füzetének 42. oldalán feltüntetett statisztika mindennek pont az ellenkezőjét mondja: Iparcikkek kiskereskedelmi árának mutatója (1957 - 100) 1952 - 79, 1953 - 86, 1954 - 84, 1955 - 95, 1956 - 99, 1957 - 100, 1958. I.-IX. - 104. Mezőgazdasági termékek kiskereskedelmi árának mutatója (1957 - 100) 1952 - 62, 1953 - 79, 1954 - 76, 1955 - 94, 1956 - 98, 1957 - 100, 1958. I.-IX. - 112. A fenti statisztika világosan a jugoszláv közgazdasági álelméletek ellen beszél. Mert míg azt az iparcikkmennyiséget, amiért 1957-ben 100 dinárt kellett fizetni, a jugoszláv dolgozók 1952-ben 79 dinárért megkapták, addig azért 1958 szeptemberében már 104 dinárt kellett fizetniök. Hasonló az eset a mezőgazdasági termékeknél is. Amiért 1952ben 62 dinárt kellett csak fizetni, annak az ára 1958 szeptemberében már 112 dinár volt. Vagy ismét másképpen kifejezve az iparcikkek ára az 1952-1958. években átlagosan kb. 32 százalékkal, a mezőgazdasági termékeké kb 45 százalékkal emelkedett. Akkor — kérdezzük — hol és hogyan érvényesül a jugoszláv nemzeti vállalatok közötti verseny áldásos, az önköltség csökkentésében, az életszínvonal emelkedésében megnyilvánuló hatása? A tények — ismételjük jugoszláv hivatalos statisztikai adatok alapján — pont az ellenkezőjét mondják. Beismeri ezt a tényt maga a jugoszláv sajtó is, amely különben a fentebb ismertetett „versenyen alapuló közgazdasági elméletet" hirdeti. így például a Borba múlt év július 8-i „Miért emelkednek a létfenntartási költségek?" című cikkében — idézzük - ezt írja: „A szövetségi statisztikai hivatal legújabb adatai szerint a négytagú munkáscsalád létfenntartási költségei egy esztendő leforgása alatt, vagyis 1957 júniusától 1958 júniusáig 9 százalékkal emelkedtek." Ha a létfenntartási költségek alakulását hosszabb időn át, éppen az előbb is említett 1952-1958-as időszakban hasonlítjuk össze — megint csak hivatalos jugoszláv adatok alapján — még sokatmondóbb eredményekre jutunk: Négytagú munkáscsalád létfenntartási költségeinek mutatója (1957-100) 1952 - 80, 1953 - 82, 1954 - 84, 1955 - 93, 1956 - 98, 1957 - 100, 1958. I.-IX. - 106. Hasonlóan alakul a négytagú tisztviselő-család létfenntartási költségeinek mutatója, amelyből az áttekinthetőség kedvéért csak az első és utolsó évet idézzük: 1952 - 81, 3 958. I.-IX. - 105. Világosan látható tehát, hogy mind a munkáscsaládnak, mindpedig a tisztviselő-családnak a létfenntartási költségei nőnek, ami egyenes következménye természetesen a kiskereskedelmi árak fentebb részletezett emelkedéséssk. Hogy az életszínvonal ne süllyedjen a fent jelzett és részletezett mértékben, kénytelenek voltak Jugoszláviában időközben a nominális béreket és a fizetéseket emelni. Ennek mértékét a következő adatok jellemzik - megint csak jugoszláv hivatalos adatok alapján: tJJ SZÖ 4 * 1959. február 12.