Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)

1959-01-10 / 9. szám, szombat

y f f I 1 i A Béke-Világtanács kulturális évfordulói A Béke-Világtanács Végrehajtő Bizottsága azt javasolja a világ békemozgalmának és minden ország békemozgalmának, hogy 1959-ben az alábbi hat nagyjelentőségű évfordulóról emlékezzenek meg: GEORG FR1DRICH HÄNDĽL, a nagy német zeneszerző halálának 200. évfordulójáról; RÓBERT BURNS, skót költő születésének 200. évfordulójáról. Burns verseivel a népdalok szellemében szilárdította a skót nemzeti öntudatot az angol elnyomással szemben; CHARLES DARVIN, a nagy angol természettudós születésének 150. évfordulójáról; ALEKSZANDER SZTYEPANOVICS POPOV, a drótnélküli távírót feltaláló jelentős orosz fizikus születésének 100. évfordulójáról; SOLOM ALEJCHEM a zsidó származású oroszországi író születésének 100. évfordulójáról. Solom Alejchemet a béke ügyét támogató gondolataiért nagyra becsülte Romáin Rolland; EUCLID DA C UN HA brazil író halálának 50. évfordulójáról. Üo^edlf^tcr-i Vojtech Sedláček rajza a Kultúrából % I l isi í ¥ iií üí íí Ü! iÜ A prágai Nemzeti Színház tervei a jubileumi idényben A közelmúltban alapításának 75. évfordulóját ünneplő prágai Nemzeti Színháznak a jubileumi szezonban figyelemreméltó tervei vannak. Istnét bevezetik a régen olyan közkedvelt, de az utóbbi években érthetetlenül mellőzött ifjú sági előadásokat. Szombat délutánonkent és vasárnap délelőttönként csökkentett hel,várakkal repertoárjukból gondosan kiválasztott, ifjúságot érdeklő darabokat fognak játszani. Az előadás előtt vagy után az ifjúságnak módjában lesz a Nemzeti Színház történelmi nevezetességű épületét ís megtekinteni. A Nemzeti Színház opera- és balettegyüttesén kívül a prózai együttes a Tyl-Színház színpadán mutatkozik be az ifjúságnak. A jubileumi idényt a Nemzeti Színház országos jelentőségű akcióval fejezi be. Június b'-a és július 7-e között nagyszabású turnéra indulnak, meglátogatják a köztársaság valamennyi kerületét és jelentősebb ipari központját Aštól egész Kassáig. A programot a legkiválóbb művészek közreműködésével a legsikeresebb darabokból állítják össze. —va WKüÍtmffisWéK\ '

va

n Krasko költészete Sturdík szénrajzaiban A szocialista tábor országainak képzőművészeti kiállítására a napokban csehszlovák küldöttség utazott Moszkvába. A héttagú küldöttség vezetője Václav Pelíšek, az iskolaés kulturális ügyek miniszterének helyettese. Ezenkívül 27 csehszlovák képzőművész utazik Moszkvába. A mexikói népművészen együttes hazánkban eddig hozzávetőlegesen 50 ezer ember előtt mutatta be tudását. A második ötéves terv végéig a žilinai kerületben 142 állandó mozi lesz, közülük 12 szélesvásznú. Az Állami Politikai Könyvkiadó cseh nyelven megjelentette A világ története című mű első kötetét, amely a szovjet eredeti fordítása. A Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó ebben az esztendőben 52 magyarnyelvű müvet jelentet meg, eltekintve a Magyar Népköztársasággal való közös kiadástól. A Szlovák Nemzeti Színház ebben az esztendőben többek között bemutatja Bartőíc Béla Csodálatos mandarinját, az operaegyüttes pedig Wagner Richard Tanhäuser-át. A Nyitrai Kerületi Színház előadja Egri Viktor Mikor a hárs virágzik és Fehér Klára magyarországi szerzönő Nem vagyunk angyalok című művét. A hazai könykiadás 45 millió könyvet adott ki 1957-ben. A példányszám átlaga 1948-ban 6 ezer volt, jelenleg 10 ezernél több. Faiz Ahmed, pakisztáni költőt, a Béke-Világtanács tagját, aki részt vett, az ázsiai és afrikai írók taskenti értekezletén, az ún. nemzetvédelmi törvény alapján letartóztatták. Johannes R. Bechcr szonettjeinek első nyugat-német kiadása most jelent meg Düsseldorfban, a Progress Verlag Johann Fladung gondozásában. A kötet a nagy német költőnek 1913 és 1955 között írt verseit tartalmazza. Heinrich Heine halálának századik évfordulóján a Német Demokratikus Köztársaság irodalmi díjat alapított, lírikusok és publicisták számára. Ez évben a lírikus-díjat Max Zimmeringnek, a kiváló költőnek, a Német írószövetség első titkárának ítélték oda. A publicista díjat Bruno Kaisernek, a német szocialista irodalom tudósának adták ki. Borisz Polevoj legújabb regényét, a „Távol a fronttól", a Znamja folyóirat folytatásokban közli. Polevoj új regénye egy, a német megszállók által szétrombolt szovjet textilgyár újjáépítéséről, az újjászülető szocialista életről szól. Egy New York-i árverésen csillagászati árakon cseréltek gazdát modern francia festmények. A legmagasabb árat Picasso Anya gyermekével című festménye érte el, 152 000 dollárt fizettek' ki érte. Egy Cézanne-kép 125 000, Renoir Sorrentói kertje 105 000 dollárért kelt el. Nehéz feladatra vállalkozik az a festő, aki saját módján akarja kifejezni egy másik művészet képviselőjének mondanivalóját. Ez a vállalkozás annál nehezebbé válik, minél erősebb az eredeti mű alkotójának művészi egyénisége. A követelmények sorát betetőzi még egy, amely szerint elvárjuk, hogy az említett feltételek ellenére is megmaradjon a tolmácsoló művész egyénisége, és a mű által teremtett hangulatok mellett érvényhez kell juttatnia saját véleményét is. Amikor Liszt a „Dante" szimfonikus költeményt komponálta, olyan müvet alkotott, amely nem törpül el akkor sem, amikor az „Isteni Színjátékhoz" hasonlítjuk, a zene nyelvén ki tudta fejezni a dantei gondolatok lényegét, és mégis ez a mű íz'g-vérig Lisztalkotás. Néhány gondolatot bocsátottunk előre, mielőtt Jozef Sturdík szénrajz-sorozata kiállításinak tárgyalásához fognánk. A kiállítás anyagát 35 rajz képezi, melyek Ivan Krasko, a nemrég elhúnyt költő művének hatása alatt keletkeztek. A ciklus — és egyúttal az egész kiállítás — elnevezése bizonyítja, hogy Šturdík műveivel a Krasko-versek keltette hangulatok visszatükrözésére törekszik. Krasko lírája szinte kínálkozik erre a feldolgozásra, hiszen ez a költő bámulatosan értett a legfinomabb és legváltozatosabb hangulatok szavakba sürűsítéséhez. Rímei nyomán közvetlenül támadnak az egyes tájak, időszakok .és helyzetek képzetei. A kívánt hangulatok megteremtését a legtöbbször úgy érte el, hogy gondolatait jellegzetes képekben és szimbólumokban fejezte ki. Ez a költői módszer csak könnyít a képzőművész dolgán, aki a költői mondanivalót valóságos képekben igyekszik kifejezni. Krasko költészetének másik vonása fantáziájának kimeríthetetlen gazdagsága, a csillogó gondolatok változatossága, a művészien meglátott vízióknak dallamos szavakba foglalása. Šturdík szénrajzai legnagyobb részt a borongós, álmodozó hangulatú versek hatása alatt keletkeztek. Ezek közül néhányat sikerültnek mondhatunk, melyek elég találóan igazodnak a megadott hanghoz. A „Rabszolga" elnevezésű kép bánatos hangulatot kelt, — a néző látására szinte hallja a költő melankolikusan zengő hangját. Épp így az „Esteledik" poétikus egyszerűsége is megfelel a költői példaképnek. A látott képek szerint Šturdík egyik erőssége a szürkület atmoszférájának hangulatos kifejezése. Az „Üj év" elnevezésű kép a téli táj hű kifejezésével hívja magára a figyelmet. Az „Esik, esik" képváltozata szintén az átlagon felül emelkedik. A „Nyárfák" átgondolt, kiegyensúlyozott kompozíciója megfelel Krasko' versei szilárd, logikus szerkezetének. Egészben véve azonban a kiállítás kissé egyhangúnak és színtelennek mondható. Túl sok az ismétlés és hiányzik a fantázia féktelen szárnyalása. A költő alkotásaihoz mérten a képzőművészeti megnyilvánulás túlságosan bátortalan és túlontúl józan. A költészet szédítő örvénye, a csodálatos víziók kimaradtak a rajzoló skálájából, a drámai elragadó hangulatok csak bizonyos halk szavú hangulatosság intimitásába törpültek. A költő és a rajzoló közötti diszharmóniát nem csupán a képek tartalmi szárnyszegettsége okozza, hozzájárul ehhez a kifejezési forma megválasztása is. Krasko a szlovákiai modern költészet egyik alapítója volt, a szimbolista irányzat vezető tagja. Az ő nagyvonalú költői formája mellett túlságosan fölszínessé válik az a kissé édeskés kifejezési mód, amely a kiállítás legnagyobb részét jellemzi. Az adott feladatoknál sokkal tudatosabban ki kellett volna használni az impreszszionizmus és az utána következő irányzatok tapasztalatait. A kiállítás általában véve azt a benyomást kelti, hogy a költő versei és a bemutatott képek közötti kapcsolat a legszorosabban az egyes rajzok elnevezésének megválasztásában nyilvánult meg. A beszámolóból talán úgy tűnik, hogy kezdettől fogva túlságosan szigorú kritériumokat választottunk a tárlat megbírálása alapjául. Véleményünk szerint azonban elnéző feltételek alkalmazása túlságosan sértő lenne egy alkotó művész szempontjából. Jankovich Imre Uja Erenbnrg: ň n A neves szovjet író alanti cikke a „Szovjetszkaja Roszsziá"-ban jelent meg. N

em új dolog az „újévi jókívánság". évről évre megismétlődik, s mégsem válik unottá. Korolenko helyesen mondta, hogy az ember boldogságra van teremtve, akárcsak a madár — repülésre. A mai szovjet fiatalok nem ismerték a mi egykori megpróbáltatásainkat: a zűrzavart, az éhséget, a háborúkat. Nem élték át az első építkezések nagy bódulatát, sem azokat a hibákat, melyek elkerülhetetlenek, ha az emberek nem a kitaposott úton járnak, lianem olyan meredekre hágnak. amelyre nem lépett még emberi láb. Vérrel, verítékkel, könnyel fizettünk a szovjethajiékéit, ami azért is, mindennel dacolva — felépült. És most nem az alapozás már a gondunk, hanem az, hogyan tegyük e hajlékot otthonossá, hogy könnyebb és szebb legyen benne az élet. A népgazdaság fejlesztési tervének számadatai az érzelmek nyelvére lefordítva sok reményt, sok nehézséget és sok sikert ígérnek mindannyiunknak. A mérnök az „okos gépekkel" felszerelt tágas műhelyéket látja maga előtt; az agronómus beláthatatlan aranyló mezőségek kék távlatait, a pedagógus szorgos és szívós, erős és finom érzésű serdülőket, akik birtokba veszik a világmindenség titkait, Az „újévi jókívánságokat" új módon kell megvalósítani, s ez valamennyiünktől függ.. - Elmondhatjuk, mit végeztünk eddig — az ilyen beszámoló hasznos az ellenfeleinknek. Arról is beszélhetünk, amit még ezután kell megtennünk: ez nekünk magunknak hasznos. Tudjuk. hogy életünkből még hiányzik egy s más, még sok minden befejezésre vár. Norbert Wiener amerikai matematikus szerint az Egyesült Államok népe tudja, hogyan dolgozzék, de nem tudja, hogy mit. A szovjet emberek mindannyian tudják, mi a teendő, de nem mind tudják, hogyan. Munkánkban vannak merész felderítők, de lomha szekerészek is. Kitűnően építünk reaktív utasszállító repülőgépeket, de konyhaedényeket annál rosszabbul, holott, mindenki tudja, hogy „TU"-t csinálni nehezebb, mint serpenyőt. Pompás termést arattunk a szűzföldeken, traktoraink egykori őserdőket műveltek meg, viszont sehogy sem tudunk idejében beszerezni használható kertész-szerszámot. Joggal lehetünk büszkék Moszkva délnyugati lakótömbjeire: megtanultunk bölcsebben és gyorsabban építkezni. Ámde a tervszámok arra vallanak, hogy még bölcsebben, még gyorsabban kell építenünk. Sok, igen sok munka vár mindanynyiunkra. Bevallom, és mint író, most az irodalomra gondoltam. 1858-ban a hűbéri Oroszországban, mikor 100 ember közül 93 még szótagolva sem tudott olvasni, megjelent Turgenyevtől az Aszja, Nyekraszovtól a Gondolatok a palota főkapuja előtt, Lev Tolsztojtól a Három halál; Goncsarov ekkor fejezte be az Oblomovot, Dosztojevszkij pedig a Sztyepancsikovo lakosait. Ezen érdemes elgondolkozni a művésznek is, a pedagógusnak is, az egyszerű olvasónak is. A Föld szputnyikjai — a szovjet fizikusok, vegyészek, matematikusok, csillagászok munkássága — sokkal ragyogóbban fejezik ki a szovjet nép szellemi magasröptűségét, mint az irodalmi folyóiratok, vagy a képzőművészeti kiállítások. HPalán nem mindig figyelünk fel saját sikereinkre, de a hazánkba ellátogató külföldi barátaink nemegyszer mondták nekem őszinte elragadtatással: „Az utolsó két-három évben rengeteg csodálatos változás ment végbe nálatok!" ...És valóban, elég, ha íalvainkat nézzük, hogy meglássuk, mennyivel értelmesebb és könnyebb lett az élet. De olykor nem veszünk észre valami egyebet: a gépiességet, a maradiságot a termelés némely ágában, a formák túlbecsülését a bürokratánál s a forma elhanyagolását a művésznél. Még sokat kell változtatnunk életünkön és mindannyian tudjuk, milyen hatalmas felelősség van rajtunk: az épület befejezése, berendezése, a pallérozás, a csiszolás feladata. Ahhoz, hogy házat építsünk, hogy gyermekeket neveljünk, hogy finomítsuk a műízlést, fejlesszük az érzelmek kultúráját, hogy az élet olyan legyen, amit érdemes végigélni — mindehhez békére van szükségünk. Bizalommal nézünk a jövőbe, nemcsak azért, mert nálunk sok minden megjavult, de azért is, mert az egész világon bizonyos változások mentek végbe. Az emberek különböző, egymáshoz nem hasonlító országokban egyre hangosabban és harsányabban követelik, hogy legyen vége a szakadék zsélén annak a szörnyű játéknak, amit „hidegháború" néven neveztek el. Ez a „hidegháború" tönkreteszi a népeket, meglassítja a tudomány haladását, megmérgez bárminő társadalmat, megtépázza mindenkinek az idegeit, egy percnyi dühroham, sőt valami ostoba véletlen miatt igazi, s méghozzá atomháborúvá fajuhat. A látszat szerint az utóbbi idők eseményei kevés jó reménységgel kecsegtetnek: gyakoribbá váltak a különböző katonai tárgyalások, fegyverek kipróbálása, hadgyakorlatok; a diplomáciai jegyzékek és különböző nyilatkozatok hangja még élesebb lett. Ámde diplomaták és generálisok mellett népek is léteznek. Adenauer kancellár véleményén kívül nemzetközi közvélemény is van a világon. Beszélhetnék arról a hatalmas mozgalomról, a béketárgyalások érdekében, amely Nagy-Britannia legkülönbözőbb köreit átfogja, beszélhetnék az erős ellenzéki pártok — az angol labouristák és a német szociáldemokraták álláspontjáról, a semleges országok egyre növekvő szerepéről, mindennél örvendetesebbnek látom az amerikai közvéleményben észlelhető fordulatot. Ismeretes, hogy az északatlanti blokichoz csatlakozott államok táborában az Egyesült Államoké a legfelsőbb vezetés — ez gazdaságával, fejlett technikájával, atomfegyver-gyártásával magyarázható. A „hidegháború" gyengülése vagy élesedése elsősorban az amerikaiakon múlik. Gyakran beszélünk amerikai monopóliumokról: Ezek valóban igen nagy szerephez jutottak az Egyesült Államokban. De a nagy üzletembereken kívül Amerikában másfélszáz millió egyszerű ember él — munkások, farmerek, mérnökök és agronómusok, tudósok és rakodómunkások, kiskereskedők és pedagógusok. Ennek a tömegnek hangulatával még a. mindenható monopóliumok is számolni kényszerülnek. A

merika élete rendkívül sajátságos. Nemcsak a szovjet embernek, hanem Nyugat-Európa lakosai számára is különös élet ez. Ennek a nagy. gazdag, energikus országnak a kultúrája másképpen fejlődött, mint az óvilágé. Az amerikaiak mögött nem volt sokszázados történelem — sem őserdők, sem derűs tisztások, sem feudalizmus, sem inkvizíció, sem királyi udvarok, sem véres forradalmak, sem reneszánsz, sem Shakespeare, sem enciklopédisták, sem Goethe. Ez valóban fiatal ország. A bevándorlottak, akik egykor benépesítették az egyes államokat, nem gondoltak európai őseik hagyományaira, mert pusztaságban kellett életet alakítani; szívósan küzdöttek a természettel, fölszántották a földeket, városokat építettek, utakat törtek. A technika sokkal gyorsabban fejlődött, mint a tudatuk. A kényelmet többre becsülték, mint a szépséget, a természettudományok megelőzték a humanista tudományokat; a létért való kemény harc során — óriási tűzvészek és óriási árvizek közepette, az anyagi föllendülések és válságok lázában — nem is gondolhattak nem csupán az etikettre, ae még az együttélés ama normáira sem. amelyeket az európaiak gyerekkoruktól megszoktak. Az anyagi kultúra terén elért óriási sikerek önelégültséget szültek s azt a vakhitet, hogy az amerikai életforma minden másnál különb. A külsőséges demokratizmus seÚJ SZŐ 6 * 1959. január 10.