Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)

1959-01-05 / 4. szám, hétfő

Az SZLKP Központi Bizottságának és a Megbízottak Testületének jókívánsága a szovjet népnek (ČXK) Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a szovjet űrrakétának a Hold irá­nyába való kilövése alkalmából üdvözlő levelet küldött M. J. Kap­rannak, a Szovjetunió bratlslavai főkonzulának. A levélben jókíván­ságait. fejezi ki a Szovjetunió di­cső Kommunista Pártja vezette szovjet népnek a szovjet tudo­mány és technika e ragyogó si­keréhez. Az SZLKP Központi Bizottsága a levélben hangsúlyozza, hogy a szov­jet tudomány és technika új hallat­lan győzelme — az első sikeres boly­gók közti repülés — a Föld három szovjet mesterséges holdjának kilö­vése után az egész világot újból meggyőzi arról, mire képes a tőke járma alól felszabadított ember, a szocialista elveken alapuló társa­dalmi rendszer és a nép érdekeit szolgáló tudomány. A Megbízottak Testülete a szov­jet űrrakéta kilövése alkalmából üdvözlő levelet küldött M. J. Kap­rannak, a Szovjetunió bratlslavai főkonzulának. A levélben többek között a kővet­kező áll: „Az első űrrakéta kilövése, mely a számításoknak megfelelő pon­tossággal megközelítette a Holdat és a legközelebbi napokban a Nap mes­terséges bolygójává válik, valóban diadalmas lépés az 1959-es új esz­tendőbe, mely már az elején hal­hatatlan sikert hozott nemcsak a hő­si szovjet népnek, hanem az egész haladó szellemű emberiségnek is. Ez 1 minden bizonnyal a Szovjetunió Kom­munista Pártja XXI. kongresszusá­nak legszebb üdvözlése." * * * A Szovjetunió bratislavai főkon­zulátusára vasárnap, január 4-én számos üdvözlő távirat és levél ér­kezett, melyekben Szlovákia dolgo­zói jókívánságaikat fejezték ki M. J. Kaprannak, a Szovjetunió bratislavai főkonzulának és az egész szovjet népnek a szovjet tudomány és tech­nika újabb gyönyörű győzelméhez, amelyet az űrrakéta kilövésével ér­tek el. A Csehszlovák Tud ományos Akadém'a üdvMe'e (ČTK) Dr. Jaroslav Kožešník, a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia tudományos főtitkára a Szovjetunió Tudományos Akadé­miája elnökségéhez az űrrakéta kilövése alkalmából a következő táviratot intézte: „A Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöksége szívből jövő jókívánságait küldi önöknek és a Szovjetunió egész népének a Nap első mesterséges bolygójává vált űrrakéta kilövése alkalmából. A szovjet tudomány és technika e zseniális ajándéka az emberiségnek egyben megingathatatlan bizonyttékát adja a szovjet rendszer elő­nyeinek, mely lehetővé teszi gz ilyen át­ütő sikereket a mindeddig hozzáférhetetlen problémák megoldása terén. Drága elvtársak, bámulatba ejt bennünket az önök nagy győzelme, mely tetőfokát jelenti az em­beri elmének a felismerés felé való szár­nyalásában és további sikereket kívánunk önöknek, melyekhez önök mutattak utat az emberiségnek." Az első iraki küldöttség hazánkban :: (CTK) - Az Iskola- és Kultu­rális Ügyek Minisztériumának meghívására vasárnap, január 4­én a Csehszlovák Repülőtársaság TU 104 repülőgépen dr. Faisal Asz-Szamir vezetésével Kairóból hazánkba érkezett az Iraki Köz­társaság öttagú kulturális kül­döttsége. Az Iraki Köztársaság 1958 júliusá­ban történt kikiáltása óta ez az első iraki hivatalos látogatás hazánkban. Az iraki küldöttség taqjai iskola­ügyi szakemberek, akik csehszlová­kiai tartózkodásuk három hetét ar­ra használják fel, hogy tanulmányoz­zák iskolaügyünk szervezetét, láto­gatásokat tegyenek valamennyi tí­pusú és fokozatú iskolákban, a cseh országrészekben, valamint Szlová­kiában megtekintsenek egyes kul­turális intézményeket, ipari és me­zőgazdasági üzemeket. A küldöttséget dr. Karol Bedrna, az iskola- és kulturális üqyek mi­niszterének helyettese, az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériumának, valamint a Külügyminisztériumnak vezető dolgozói fogadták a ruzyni repülőtéren. A. I. Miko'an, a SzcvVunió Minisztertanácsa elnökértek első helyettese az USÁ-ba érkezett New York (ČTK) - A. I. Mi­kojan, a Szovjetunió Miniszterta­nácsa elnökének első helyettese ma útban Washingtonba New ťorkban kiszállt a repülőgépből. Az idlewildi repülőtéren M. A. Mensi­kov, a Szovjetunió USA-beli nagy­követe, A. \. Szoboljev, a Szovjet­unió állandó ENSZ küldötte, a képviseleti hivatalok vezető té­nyezői, az állami departemant képviselői, a sajtó, a rádió és a • televízió számos képviselője fo­; i gadták. ; J A. I. Mlkojan a repülőtéren rö­; • vid beszédet Intézett a sajtó kép­; • viselőlhöz. Táviratváltás Hruscsov és Nasszer között : Moszkva (ČTK) — Az Egyesült Arab Köztársaságnak az asszuáni gát építésé­iben a Szovjetunió részéről nyújtott gaz­dasági és műszaki segítségről kötött egyezmény aláírása alkalmából, N. Sz. Hruscsov táviratot intézett Nasszer ál­nokhoz. Hruscsov elvtárs a táviratban ki­jelenti, hogy a Szovjetunió és az EAK együttműködése az asszuáni gát építésé­ben a szuverén államok békés egymás mellett élésének s egyenjogú együttmű­ködésének elvei megvalósításéban szem­léltető például szolgál. Hruscsov kifejezi azt a meggyőződését, hogy e gát építése szilárd alapokra he­lyezi az EAK további gazdasági fejlesz­tését és lakossága életszínvonalának eme­lését. Nasszer elnök válaszában hangsúlyoz­za. hogy az aláirt egyezmény hatékonyan hozzájárul az EAK és a Szovjetunió kö­zötti megbonthatatlan barátság szilárdí­tásához. Választások az OSZSZSZK tanácsaiba A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnökséqe 1959. március l-re tűzte ki az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának, valamint az OSZSZSZK kerületi, te­rületi, körzeti, járási, városi és falusi szovjetjei képviselőinek választását. A választásokat e tanácsok funkciós időszakának letelte miatt írták kl. N. Sz. Hruscsov beszéde Minszkben Megnyitjuk üöw; Minszk (ČTK) — A szovjet rakéta felbocsátása azt jelenti, hogy mi a világon elsőként egyengetjük az utat a Földről a Holdra — jelentette ki január 3-án Minszkben N. Sz. Hrus­csov, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke. A Bjelorussz SZSZK Leg­felső Tanácsa és a Bjelorussz Kom­munista Párt Központi Bizottsága ün­nepi ülésén, amelyet a Bjelorussz SZSZK és a Bjelorussz Kommunista Párt megalakulásának 40. évfordulója alkalmából tartottak, azt mondotta, a Szovjetunió újabb győzelme ismét meggyőzően bizonyítja, hogy a szo­cialista rendszer a gazdaság, a tudo­mány, a technika és a kultúra gyors fejlesztését ösztönzi s minden fel­tételt megteremt a tehetségek fej­lesztésére, melyekben a szovjet nép oly gazdag. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a Szovjet­unió győzelme szétzúzza az ellenség minden rágalmát, amelyekkel a szov­jet rendszert és a szocializmust ócsá­rolják. A szovjet hatalom 41 éve alatt — mondotta Hruscsov — a szovjet nép gigantikus hőstettet vitt véghez azzal, hogy felépítette a szocializmust, ha­talmas szocialista államot teremtett, amely ma első helyen áll világviszony­latban az interkontinentális rakéták építésében, a Föld mesterséges hold­jainak felbocsátásában, valamint a tudomány és technika más ágaiban. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke beszédében adatokat közölt azokról az óriási károkról, melyeket Bjelorussziának a múlt háborúban a fasiszta hódítók okoztak. 209 várost és munkáslakótelepet, 9200 községet és falut feldúltak és felperzseltek. Csupán a köztársaság népgazdaságá­ban nyilvántartásba vett károk pénz­ben 75 milliárd rubelt tettek ki. Bjelorusszia népe ma nemcsak hely­reállította a feldúlt gazdaságot, — je­lentette ki továbbá Hruscsov — ha­nem messze túlszárnyalta az ipar, mezőgazdaság és a kulturális építke­zés háború előtti színvonalát. Bjelorusszia ma 27-szer több ipari terméket termel, mint 1953-ban és 5,4-szer több villanyáramot termel s mint 1940-ben. A szerszámgép és traktorgyártás terén Bjelorusszia la­kosságának számát tekintve a világ egyik, első helyén áll a fejlett álla­mok között. A hatalmas erőforrás, amely lehe­tővé tette a bjelorussz dolgozóknak ily hőstettek véghezvitelét — mon­dotta Hruscsov — a szovjet társa­dalmi és államrendszer lényegében, a népgazdaság szocialista jellegében, a Szovjetunió nemzeteinek testvéri szö­vetségében, a Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának helyes vezetésében rej­lik. Belorusziát Lenin-renddel tüntették ki Moszkva (ČTK) — N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nöke január 3-án Bjelorusszia Leg­felső Tanácsa és a Bjelorussz Kom­munista Párt Központi Bizottsága Minszkben megtartott ünnepi ülésén a Bjelorussz Köztársaságnak átadta a Lenin-rendet. ij E rendet a háborúdúlta népgazdaság sikeres helyreállításáért, valamint a bjelorussz népnek az ipar, az építé­szet, a mezőgazdaság és a kultúra továbbfejlesztésében elért nagy sike­reiért adományozták. Ez már a második Lenin-rend, amellyel a Bjelorussz SZSZK-t kitün­tetik. Az új év az áremelkedések jegyében Franciaországban A tanonc- és szakiskolák tanítóinak országos értekezlete (ČTK) A tanonc- és szakiskolák tanítói­nak küldöttei szombaton a köztársaság egész területéről országos értekezletre jöt­tek össze a prágai nemzeti klubban. Meg­tárgyalták a tanonc-Ifjúságnak gyakorlati hivatásra való előkészítésével kapcsolatos kérdéseket, az elméletnek és a gyakorlat­nak a tanoncok nevelésében megvalósuló egybekötésére vonatkozó problémákat, a tanoncoktatás kibővítésének, valamint an­nak távlatait, hogy a nevelés e téren elérje a teljes középiskolsi végzettség színvona­lát. Az 1958/59. tanév végén a kötelező is­kolalátogatást befejező ifjúság 97 százaléka tanoncviszonyba lép, avagy folytatni fogja tanulmányait. A nyolcéves Iskolát végzet­teknek csupán 3 százaléka kerül közvetlenül munkaviszonyba. A következő tanév folya­mán már az egész ifjúság, mely a nyolc­éves Iskola elvégzése után nem folytat to­vábbi tanulmányokat, tulajdonképpeni gya­korlati alkalmaztatása előtt szakoktatásban, avagy kiképzésben részesül. A tanoncviszonyban levő fiatal dolgozók­nak lényegesen nagyobb lesz a fizetésük, mint eddig, melyből azonban fedezni fogják az elszállásolással, az étkezéssel, stb. kap­csolatos kiadásokat, míg eddig kisebb zseb­pénz mellett ingyen részesültek teljes el­látásban. Ezzel kapcsolatosan a jövő évek­ben korlátozni fogják a tanoncok interná­tus! nevelését és a tanonciskolákba, valamint tanintézetekbe való széthelyezésük során figyelembe veszik lakóhelyüket és a családi körben történő további nevelésük lehetőségeit. A jövő tanév folyamán a köztársaság va­lamennyi kerületében legalább egy tanin­tézetében kísérletképpen négy évre hosz­szabbitják meg a tanoncviszonyt, melynek keretében a tanintézetek látogatói a szak­kiképzésen kívül a 11-éves iskolák szín­vonalát elérő általános képzettséget nyújtó oktatásban Is részesülnek. Az évzáró vizsga, melynek letétele után az Iskola növendé­kei segédlevelet kapnak, azonos értékű lesz a 11-éves Iskolák évzáró vizsgáival (érettségi vizsgával). ' A legközelebbi években ezzel a mód­szerrel egyidejűleg kipróbálják annak to­vábbi formáit és lehetőségeit, miként nyújt­ható teljes középiskolai végzettség a ta­noncoknak, kipróbálják például a kétéves távtanulmányok lehetőségeit a rendes há­roméves tanoncviszony befejezése után, avagy egyes kisebb Igényeket támasztó szakágazatokban a tananyag módosítása révén. r h Í R e k •i; • Vladimír Mackerle mérnök, a mű­szaki tudományok kandidátusa, a Csehszlo­vák Tudományos Akadémia hídromechanikai intézete brnói fiókintézetének tudományos dolgozója január 4-én Párizsba utazott, hogy a Francia Nemzeti Atomenergia Kí­sérleti Központban a radioaktív hulladék ártalmatlanná tételével kapcsolatos tudo­mányos munkában vegyen részt. • A bratislavai Zöldség- és Gyümölcs­kereskedelmi n. v. nagyobb szállítmány citromot és narancsot kapott, úgyhogy elegendő mennyiségű citrom és narancs kapható. (K) A bratislavai városi közbiztonsági igaz­gatás közlekedési felügyelősége figyel­mezteti Bratislava lakosságát, hogy a forgalom meggyorsítása érdekében 1959. január 12-én reggel 8 órakor végér­vényesen eltávolítják a Steiner Gábor ut­cai vasúti átjáró sorompóit. A sorom­pót fényjelző-berendezéssel helyettesítik. A jelző-berendezés röviddel a vonatok­nak a vasúti átjáróhoz közeledése előtt lép működésbe. Az utakon közlekedők és a gyalogjárók a fényjelzések tartama alatt kötelesek a vasúti átjárótól kellő távolságban megállni. Párizs (ČTK) — Franciaországban az új év az árucikkek és a közszol­gáltatások árainak jelentékeny emel' kedésével kezdődött, amit az új adók bevezetése és' a frank leértékelése idézett elő A pénteki párizsi lapok közlik azon árucikkek hosszú jegyzé­két, amelyeknek árai a legközelebbi napokban emelkednek. Január 1-én hivatalosan bejelentet­ték a tea árának 18 százalékos eme­lését; a növényi zsiradékok 9 száza­lékkal, a hüvelyesek 9 százalékkal, a cukrászkészltmények átlag 8 száza­lékkal drágulnak. Ezzel egyidejűleg emelték a posta- és táviródíjakat, a vasúti menetdíjakat, a gáz- és vil­lany árát. A telefonilleték 25 száza­lékkal lett drágább. A vasúti menet­díj 5—10 százalékkal, a villanyáram 6 százalékkal emelkedett. Január 1-ével érvénybe lépett az 1948. év előtt épült házakban a lakbérek fokozatos, MEGJEGYZÉS Nagy jelentőségű feladat Soha olyan hatalmas anyagi eszkö­zöket nem fordítottak hazánkban az iskolaügy fejlesztésére mint népi de­mokratikus rendszerünk fennállása alatt. Csupán Szlovákiában a felszaba­dulás óta 478 új nemzeti és középis­kolát építettek, továbbá 144 iskola, — melyekben 1679 tanterem lesz — épü­lőfélben van. Megemlíthetjük még, hogy a „Z"-akció keretében a lakos­ság társadalmi munkájával számos további tanterem épül. Hatalmasan megnövekedtek a tanu­lási lehetőségek, mindenki előtt kitá­rult a műveltség elnyerésének kapuja. Dolgozó népünk fiai jól kihasználják ezt a lehetőséget és ennek nyomán év­ről évre növekszik a közép-, felső- és főiskolákon, a különféle szakiskolák­ban a tanulók létszáma. Pártunk XI. kongresszusán Novotný elvtárs a kong­resszus beszámolójában hangsúlyozta, helyesnek tartjuk annak a célnak kö­vetését, hogy az ifjúság túlnyomó többsége teljes középiskolai míivéltség­ben részesüljön. A legközelebbi 2—3 éven belül a kötelező alapművelődést 9 évre hosszabbítják meg, amint azt a nyilvánosság szorgalmazta. Erre épül majd a 12 éves iskola további három osztálya, a szakiskolák és az üzemek mellett létesült szaktanintézetek. Ennek az elvnek életbe léptetése az iskolaügy fejlesztése terén további nagy feladatokat állít elénk. Ma már ezt a kérdést úgy állíthatjuk fel, hogy az iskolai beruházási építkezések ter­vének teljesítése a szocializmus építé­sének és a kulturális forradalomnak befejezésével szorosan összefüggő, nagyjelentőségű feladat. Vegyük csak példának egyik kerületünknek, a nyit­rai kerületnek átlagát. Az elmúlt isko­laévben az általános iskolák száma 767-re emelkedett, melyekbe 121395 tanuló jár, ebbőt~170 magyar tannyel­vű iskolát 23 574 tanuló látogat. 14 szakiskolába 3675 diák jár, közülük 600 tanuló a magyar tannyelvű szakis­kolákba. A XI. kongresszus által kitű­A BRATISLAVAI LAKOSSÄG FIGYELMÉBE j A szocialisták nem lépnek az új francia kormányba Párizs (ČTK) — Guy Molletnek, a szocialista párt főtitkárának de Gaul­le tábornokkal tartott pénteki meg­beszélése után párizsi politikai kö­rökben az a meggyőződés uralkodik, hogy a szocialisták nem lépnek be az új kormányba, amelyet Michel Debré eddigi igazságügyminiszter, az „Unió az Üj Köztársaságért" jobboldali párt vezetője január 8-án alakít meg. An­nak ellenére, hogy de Gaulle tábor­nok sürgette a szocialisták részvételét az új kormányban, a CIO vezetősége továbbra is hátrányosnak tartja a jobboldali pártokkal' való közvetlen együttműködés politikájának folyta­tását, mert ez ellenkezést kelt a párt egyszerű tagjainak körében, akik el­utasítják a nemrégen foganatosított szigorú pénzügyi intézkedéseket. A szocialista párt álláspontját a CIO január 10-re és 11-re egybehívott nemzeti tanács dönti el véglegesen. zött feladatok teljesítéséhez azonban a nyitrai kerületben 1156 tanteremmel többre van szükség. Szlovákiában a mostani iskolaévben 503, a jövő évben 850 s 1960-ban 1425 új tantermet kell átadni rendeltetésé­nek, a harmadik ötéves terv időszaká­ban pedig évente kétezerrel fog gya­rapodni a tantermek száma. Az iskola­építés feladatainak teljesítésével azon­ban nem lehetünk megelégedve, mi-', után ez mindmáig nem felel meg a', követelményeknek. Sürgős feladatunk,1 hogy az iskolai beruházási építkezések;; terve teljesítésében gyors javulást ér-;; jünk el. E cél elérése érdekében a;; nemzeti bizottságoknak mozgósítaniuk• • kell a dolgozók széles tömegeit, a'- '• Nemzeti Front szervezeteit, biztosíta-'.'. niuk ' kell a védnökséget gyakorló'.'. üzemek és az EFSZ-ek hathatós rész-',', vételét az iskolák építésében. Minden;; lehető tartalékot ki kell aknáznunk azy iskolaépítkezések olcsóbbá tételére és;; a munkálatok meggyorsítására. - gi. 1—25 százalékos emeléséről szóló 'kormányhatározat. Párizsban felemelték a vízdíjat is. Megdrágultak egyes borfajták. Szom­jattói, január 3-tól emelték a kenyér árát is. ELESETT a kubai hadsereg utolsó állása Havanna (ČTK) — A kubai, felkelő erők bevették a kormánycsapatok egyik leg­utolsó legerősebb bástyáját, a Havanna közelében levő katonai akadémia székhe­lyét Campo Columbiában. A Fidél Castro vezette felkelők tehát az egész szigetet uralják. Most a felkelő erők ideiglenes kor­mányának megalapítása szerepel napi­renden. A kormányzó junta szétesett és Batista kormányának miniszterei oltal­mat kérve az argentin képviseleti hivatal épületébe menekültek. A New York Times szerint az új kor­mány tagjaivá különféle politikai csopor­tok képviselői válnak, akik harcoltak Ba­tista rendszere ellen, valamint a hadse­reg képviselői. Fidél Castrói, a felkelők vezére beje­lentette, hogy az új kormány felújítja az alkotmányos biztosítékokat, amelyeket Batista diktátor eltörölt, pl. a sajtósza­badságot, a dolgozók jogait és megbün­tetik mindazokat, akik részt vettek a diktatúra kegyetlenkedéseiben. Egyúttal megvádolta a hadsereget, hogy lehetővé tette Batistának és legközelebbi hivelnek, hogy elszökjenek Kubáról. A szökevények mintegy 300 millió dollár értékű vagyont vittek magukkal. Batista diktátor elmenekült munkatár­sainak nagy része az USA-ban talált me­nedékre. A külügyminisztérium adatai sze­rint az utóbbi két napon mintegy 500 menekült érkezett az USA-ba. A New York Times havannai tudósítá­sa szerint Kuba Népi Szocialista (kom­munista) Pártja felhívta a dolgozókat, hogy Kuba fővárosának központi park­jában rendezzenek tömeggyűlést és fog­laljanak állást a nemzeti felszabadulás, a szakszervezetek demokratizálása és az ország valóban demokratikus rendszeré­nek megteremtése mellett. SZÓFIÁBAN január 4-én és 5-én tartják a Béke Világ-Tanács titkárságának, vala­mint az európai ás ázsiai országok béke­védői mozgalma képviselőinek közös ta­nácskozását. Az összejövetelen megtárgyal­ják a Béke Világ-Tanács jövő ülésszakának előkészítését. (ČTK) BUENOS AIRESBEN Argentína fővárosá­ban nagy megelégedést váltott ki Batista kubai diktátor bukása. A nép hatalmas tüntetéseket rendez „Éljen Kuba!" „Halál az amerikai imperializmusra!" jelszó jegyé­ben. (ČTK) A SZOVJET Goszplan kiadóvállalata a közeljövőben kiadja ,,a Szovjetunió és az USA közötti gazdasági verseny" című mü­vét, amelyben a szovjet szakértők meg­győzően kimutatják a szovjet szocialista társadalmi rendszer fölényét. (ČTK) GÖRÖGORSZÁG egységes baloldali de­mokrata pártja irányító bizottságának nyi­latkozata szerint Manolisz Glezosz görög hazafit e napokban titokban Athénből Kré­ta szigetére szállították. A görög hatóságok ezen önkényes cselekedete felkeltette a görög közvélemény felháborodását. (ČTK) ÜJ SZÖ 2 * 1959. január 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom