Új Szó, 1959. január (12. évfolyam, 1-30.szám)

1959-01-23 / 22. szám, péntek

Egy előre mutató évzáró párttaggyűlés a üj szó r •• KÖZSÉGÜNK Az ipolybalogi HNB a múlt év elején tartott ülésén többek közö'tt határozató^ hozott, hqay az év folyamán a községben a kisebbségi EFSZ-t legalább 100 taggal kibővítik és bevezetik a fflluba a hangos híradót. Most, egy év után nézzük meg, hogyan teljesítette a HNB akkori határozatát. Örömmel Jelenthetjük kl, hogy a helyi nemzet* bizottság becsülettel helyt állt a feladatok' valóra váltásában. Tagjai példát mutatva elsröként kapcsolódtak be a társadalmi munkába és 15Ször 16 órát dolgoztak le a község fejlesztése érdekében. 1958 júliusában hozzáláttak a határozat legfontosabb posztjának teljesítéséhez is — az egyénileg gazdálkodók szövetkezeti taggá valő megnyeréséhez. Nem mondhatjuk, hogy könnyű volt ez a munka, a lelkes kitartás azonban meghozta eredményét és az ipolybalogi EFSŽ taglétszáma 102 taggal bővült. Novemberben a kisbíró is szögre akasztotta a dobját, s a dobot a HNB határozatának megfelelően a hangszóró váltotta fel. Az ipolybalogi HNB azonban nem elégedett meg az elért eredményekkel, még Kövezik az Ipolybalogi utcát. többet akart tenni a kőz érdekében. A múlt év nyarán ezért határozatot hozott, hogy az egyik utcát, amelyet rossz időben térdig érő sár borított, megjavítják. A HNB tagjai itt is jó példával jártak elől. A lakosság segítségével 500 köbméter követ termeltek ki és a 300 méter hosszú utat rendbehozták. Az ipolybalogi HNB ez idén is minden erejével hozzá akar járulni a falu fejlesztéséhez. Pártunk Központi Bizottsága levelének megvitatása során kultúrház építését vették tervbe és a HNB minden tagja kötelezettséget vállalt, hogy az építkezésnél 100 órát dolgozik le. Böjtös Ferenc, Ipolybalog Oofudalosao, tevékenyen, példásan A Nyugaíszlovákiai Bútorgyárak bratislavai 01-es számú üzemének pártszervezete fiatal, együtt nőtt, erősödött az éppen olyan fiatal gyárral. Bratislava egész területéről a volt kisiparosok egészségtelen, nedves és sötét műhelyeiből jöttek ide kommunista és pártonkívüli asztalosok, kárpitosok, hogy jobb körülmények között dolgozhassanak. Itt készítik a szép háló- és lakószobabútorokon kívül a Komáromi Steiner Gábor Hajógyár számára a személyszállító hajók fülkéinek bútorait, beépített szekrényeket, gaucsokat, foteleket, párnázott karosszékeket a hajó közös éttermébe. Gyártmányaikra vals-aan büszkék lehetnek az üzem dolgozói, mert szépek, ízlésesek és jók. kielégítik a legigényesebb belés külföldi vásárlókat is. Délután három óra. Imrich Lukáč elvtárs, az üzemi pártszervezet bizottságának elnöke végignéz a nyüzsgő, beszélgető párttagságon és halkan így szól: — Meglátjuk, milyen lesz az évzáró taggyűlés. A beszámoló gondos előkészítését tartottuk elsősorban szem előtt. Bízunk a tagság kezdeményezésében. A vitában majd megmondják azt, ami esetleg hiányzik belőle. A beszámolóról el lehet mondani, hogy az alapszervezet életét tükrözte. Különösen a termelés pártellenőrzésének problémái foglaltak el nagy helyet benne. Ez teljesen indokolt volt. Igaz, az üzem teljesítette 1958. évi tervét, sőt exporttervét jóval határidő előtt. A beszámoló rávilágított, hogy ebben kinek milyen része van, főleg a kommunisták közül. A beszámolóban ugyan szó volt az önköltség túllépéséről is, de másnap, amikor a vállalati igazgató helyettesével az évzáró taggyűlés lefolyásáról beszélgettünk, elmondta azt is, hogy a végleges számadatok szerint az önköltség rendben van, tehát nem lépték túl. A beszámoló ilyen helyreigazítása bizonyára nagy örömet szerez majd mindazoknak, akik egész évben figyelemmel kísérték nemcsak a minőség, de az önköltség alakulását is. A pártbizottság éberen őrködött a termelési mutatószámok betartása felett, amit valóban siker koronázott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az eredmények különösképpen a pártbizottság kezdeményezésének, a gazdasági vezetők jó irányításának köszönhetők. A legfőbb tartalék, amint ezt a beszámoló találóan mondta, az emberek feje. Mert aki gondolkodik, munkája közben sok időt megtakaríthat. Biztos, hogyha a gyárban bevezetik az üzemen belüli önálló elszámolást, s személyes megtakarítási számlákat kapnak a munkacsoportok és egyes dolgozók, s anyagilag érdekelve lesznek a megtakarításban, sokkal kevesebb lesz a hulladék. S aki többet akar a borítékjában, addig töri majd a fejét, amíg ki nem eszel valamit, takarékosabban bánik az anyaggal. Ezzel csökken az önköltség, nő a munka termelékenysége és vele együtt- nő a dolgozók keresete is. És kinek lesz ebből haszna? Mindenekelőtt a dolgozóknak, akik túlszárnyalják a régi teljesítményszázalékokat, mert anyaghiány miatt nem akadozik majd a munka. De hasznos lesz az egész ország számára is, ha az üzem kapuját még gyorsabban hagyják el a szép bútorral megrakott teherkocsik. Külön megemlítette a beszámoló a pártszervezet s az üzem vezetője közötti együttműködés problémáját, aki mint pártonkívüli még mindig nem értette meg, hogy a párt, a tömegszervezetek, a dolgozók javaslatai, részt venni akarásuk a vezetésben nem sérti az egyszemélyi vezetés elvét. Sőt, növeli tekintélyét, ha hallgat a párt szavára, s a dolgozók aktív részvételével oldja meg a termelésben felmerülő problémákat. A felszólalók zöme — tizenhárom elvtárs szólalt fel — szintén a termelés, a gazdasági vezetés és pártellenőrzésének kérdésével foglalkozott. Éliás elvtárs, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi bizottságának elnöke szerint a vállalati igazgatóság pártalapszervezetének bizottsága is hibás abban, hogy a kárpitosoknak csak egy része dolgozhat, mert a vállalati igazgatóság dolgozói nem gondoskodtak idejében arról, hogy a szenei üzemben elkészítsék az állványokat. A kárpitosok szívesen tennének felajánlásokat, de még nem tudják, milyen munka vár rájuk. Egy másik hozzászóló, Masar elvtárs asztalos elmondta, hogy a hónap végéig tíz lakószoba-berendezést kell leszállítani, de a vállalat igazgatósága nem gondoskodik falemezekről s egyéb szükséges anyagokról. Cich elvtárs mintha csak válaszolni akart volna e szavakra, elmondotta, hogy amióta az üzemben dolgozik, állandóan beszélnek a takarékosságról, de alig haladnak ebben előre. — A padlás tele van lemezdarabokkal, sokat lehetne belőlük felhasználni, csak ki kellene őket válogatni s nagyság szerint lerakni. Ne hárítsunk minden hibát a vállalat igazgatóságára — mondotta. A felszólalók szavaiból kiérződött a felelőségtudat a hibákért. Nemcsak a vezetést bírálták, hanem utat mutattak, hogyan lehet és kell az anyaggal a jövőben gazdálkodni. Az üzem kommunistái valósan az elsők között küzdenek a munka menetének megjavításáért. Nemcsak ötletekkel, javaslatokkal segíterek, hanem személyes példamutatással is. Itt van például Milan Jakubec asztalos. Azt tartják róla, hogy a munkacsoport motorja. Fegyelmezetten dolgozik, nevelőszőval, szaktudásával és tetteivel lelkesíti munkatársait a nagyobb feladatok teljesítésére. Jakubec elvtársnak ném kis része van abban, hogy az exporttervet határidő előtt teljesítették. Milan Olejár technikus is kiválóan dolgozó kommunista. Mind a ketten fiatalok. Közelebb vannak a húszhoz, mint a harminchoz. Követik az idősebb kommunisták példáját, közöttük Hicc János közel hatvan esztendős, sok üldözésben, megpróbáltatásokban edzett kommunistát. Hicc elvtárs ősz haja elárulja, hogy már megette kenyere javát, de lelkesedése, kötelességtudása fiatalos munkakedvet ad neki. Tisztelet és elismerés veszi körül Lukács Imre és a többi elvtársat is, akik fáradságot nem kímélve küzdenek szavakkal és tettekkel a kongresszusi határozatok valóra váltásáért. Az évzáró tagyűlés rendkívül lelkes hangulatban zajlott le. Az előremutató értékes vita után megtárgyalták František Podhradský, Bartos Béla, Štefan Imriško, Varga és Hlinický elvtársak felvételét a pártba, akik — kiegészítve a taggyűlés elé terjesztett életrajzukat — elmondták, hogy mennyire gyűlölik a múltat, amikor szüleik velük együtt nyomorogtak, mert nem volt munkalehetőség František Podhradský asztalos kemény arcvonásai láthatólag meglágyultak, amikor arról beszélt, hogy két testvére a nyomor áldozata lett. Ezért gyűlöli az urakat, a kizsákmányoló rendszert, s mint kommunista akar harcolni, építeni, hogy erősödjék szocialista hazánk. Bartoš Béla szintén asztalos, cigány származású. Szorgalmával harcolta ki az üzem kommunistáinak bizalmát, s példás munkával és tanulással, politikai ismereteinek kiszélesítésével el akarja érni, hogy méltő legyen a párttagságra Hasonlóan nyilatkoztak a többiek is. A felszólalások és a tagjelöltek felvétele közben a jelölő bizottság elkészítette a javaslatot. Hicc elvtárs, a jelölő bizottság elnöke, mielőtt ismertette volna a bizottság javaslatát, felhívta a tagság figyelmét, hogy bárki hozzászólhat, jelölhet, kérdezhet. A tagság élt is ezzel a jogával. Meghányták-vetették a javasolt elvtársak politikai felkészültségét, s egyesek kicserélésével a tagság elfogadta a jelölő bizottság javaslatát. Mire vége lett az évzáró taggyűlésnek, este nyolc óra lett. Ekkor ült össze rövid értekezletre az új pártbizottság. Erdősi Ede Minden ifjú, amikor munkahelyéről a kaszárnyába érkezik, izgatottan várja az első napot, az első parancsot, amely egy új, szervezettebb életbe vezeti. Én is így voltam. A modern, hatalmas, tiszta épület, s a mosolygós, pirosarcú fiúk jó benyomást keltettek. Most büszkeséggel gondolok arra, hogy én is hordhatom néphadseregünk egyenruháját. S hogy ezt érzik elvtársaim is, arról tanúskodik CSISZ-szervezetünk munkája. MegérAz iskolából hazatérve szülőfalumba, Apátújfalura; örömmel láttam, hogy az ifjúság tevékenysége fellendülőben van, új közösség kezd kialakulni. Mint jövendőbeli tanító, nagy érdeklődéssel figyeltem az új környezetbe, falunkba került fiatal tanító ez irányú munkáját. A falu életét ismerő emberek jól tudják, milyen nagy jelentősége van a tanítók befolyásának az ifjúság munkájára, kulturális életére. Eddig sajnos, nagyobbára olyan tanítók működtek ebben az eldugott kis faluban, akik erre vajmi kevés gondot fordítottak. Ez idén azonban olyan tanító került hozzánk, aki feltettük pártunk és kormányunk célkitűzéseit, s válaszunkat azzal fejezzük ki, hogy 35 tagú CSISZ-szervezetünk 30 kötelezettségvállalást tett. Hatan például arra kötelezték magukat, hogy a gyakorlati év végéig megszerzik a „példás katona" jelvényt. Altisztjeink közül Gerhart, Kulcsár, 2inčák és Tóth tizedesek vállalták, hogy kitűnőre képezik ki egységünk elsőéves katonáit. Tóth Ernő tizedes karolta a fiatalok ügyét, szívesen foglalkozik velük, s ma már a fiatalság nem a kocsmában, hanem kultúrház híján az iskola. helyiségeiben találja meg szórakozását. Eredményes munkájáért dicséret illeti Török Ferenc tanító elvtársat és Ocsovszkl Kálmán bácsit, aki 65 éves kora ellenére fáradhatatlanul buzgólkodik azon, hogy a tanítóval karöltve hasznos munkára serkentse a falu ifjúságát. Munkájuk első gyümölcse egy jól sikerült színielőadás volt. Reméljük, az első sikert továbbiak fogják követni. Lőrincz János, főiskolai hallgató APÁTÚJFALUSI LEVÉL GONDOLATOK A XXI. KONGRESSZUS ELŐTT Versenyre kelt a kolhozparaszt a farmerrel Négy évvel ezelőtt két hétig voltam Moszkvában. Időnk nagyobb részét a mezőgazdasági kiállítás részletes megismerésével töltöttük. Hangsúlyozom, hogy részletes, m rt ahhoz, hogy töviről-hegyire mindent megnézhessen az ember, nem két hét, hanem két hónap is kevés lett volna. No de így is sok mindent láttunk, amiből, ha teljes képet nem is alkothattunk, a szovjet mezőciazdaság roppant fejlődéséről részleteiben azonban áttekintést nyerhettünk arról, hogy a nagyüzemi szocialista mezőgazdaság milyen óriási fölénybe került a kapitalista gazdálkodással szemben. Ezt, ha úgy akarták, észrevehették az akkoriban ott járt amerikai farmerek küldöttségének részvevői is, hiszen hosszú időt töltöttek a Szovjetunióban, megtekintették a kiállítást, ellátogattak jónéhány kolhozba is. A szovjet kolhozparasztok őszintesége, nyíltsága nem leplezett az amerikai farmer előtt semmit, s nem szégyenkeztek akkor sem, amikor az amerikai farmer elégedetlenkedett a gépesítéssel, avagy furcsa benyomást keltett benne, hogy a Moszkvától alig 40 kilométerre lévő Lúcs Kolhoz tagjai faházakban laktak. Persze a furcsa benyomásokat „enyhítette" a faházakon felnyúló televíziós antennák sokasága, mert csak egynek kellett ezt észrevennie, s utána oly fényképezés történt, mintha egy fényképészcsoport versenyzett volna. A kolhozparasztokat ilyen látogatások alkalmával a kérdések özönével lepték el a farmerek. Arra a kérdésre, miért nem építenek téglaházakat, korszerűbb istállókat, legtöbbször az volt a válasz: „Nlcsevo bratyia", jó még ez nékünk, első a közös felemelése, a termelés fellendítése, s aztán lesz téglaház is meg minden, ami kell. S bizony a kolhozban volt mit tenniök a kolhozparasztoknak, hiszen a háború zivatara őket sem kerülte el, sok gazdasági épületet tönkretettek a fasiszta hordák... A szovjet kolhozparasztok megmutatták, hocy a szorgalom, az odaadás, a kommunizmus felépítésébe vetett szilárd hit minden akadályt legyőz. S e kolhoz parasztjai is részesei annak, amit a szovjet mezőgazdaság azóta elért. Tán akkor még maguk a kolhozparasztok sem hitték, hogy eljön az idő, amikor majd verseryre kelnek azokkal, akikkel altkor szemtől szembe állva vitatkoztak a gépesítésről, a mezőgazdEság fejlesztésének különféle útjairól. Lesz nekünk annyi gépünk, kogy egyszeriben megszüntetjük a kétxezi munkát — mondogatták akkor (habár igen korszerű gépeket láthattak a farmerek bármelyik kolhozban). És valóban a kommunizmust építő szovjet nép, melynek pártja néhány nap múlva megkezdi XXI. kongroszszusának tárgyalását, a hétéves :erv téziseinek megvitatását, néhány esztendő alatt ugrásszerű fejlődést ért el a népgazdaság minden ágazatában. A mezőgazdaság az Októberi Forradalom óta eltelt időszakban még soha nem fejlődött oly gyorsan, mint az elmúlt és az elkövetkező években. E rohamos fejlődés tette lehetővé, hogy 1959-65 közötl a mezőgazdaság nyers termelése körülbelül 1,7-szeresére emelkedik. Akkoriban talán' még az amerikai farmerek sem sejtették, hogy a szovjet kolhozparasztok rövidesen túltesznek rajtuk, s bizony elképedtek volna, ha tudták volna, hogy az elmúlt négy évben a mezőgazdasági termelés évi ütem(' a Szovjetunióban 7,1 százalék, az Egyesült Államokban csupán 1,1 százalékot ért el. Persze azt azért észrevették, ha akarták, ha nem, hogy a szovjet mezőgazdaság útja felfelé ível, csak talán azt nem tudták felfogni, mi ennek az óriási előrehaladásnak a hajtóereje. Minden bizonnyal eziránt is érdeklődtek, s ha így van, ezt bármelyik kolhozparaszt meg tudta magyarázni nekik. „A szovjet mezőgazdaság említett gyorsiramú fejlődésében minden vonatkozásban történelmileg beigazolódik a szocialista nagyüzemi gazdaság fölénye, bármely kapitalista nagyüzem vagy földesúri gazdasággal szemben, valamint az is, hogy a szocialista nagyüzemi gazdaságban rejlő előnyök eddig távolról sem voltak kiaknázva, most bontakoznak csak ki igazán, s további nagy eredmények alapjául szolgálnak". Persze a kolhozparaszt sokkal egyszerűbben mondta volna el mindezt. Hiszen akkoriban már ismert volt előtte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1953 szeptemberi plénumának határozata a 36 milliónyi hektár szűzföld feltörésére. S azt is tudták a kolhozparasztok, hogy a begyűjtési rendszer megváltoztatása, a felvásárlási árak felemelése, s az, hogy a kolhozok megvásárolhatják a korszerű gépeket mind egy-egy fontos részét képezik a mezőgazdaság ugrásszerű fejlődése előkészítésének, A szovjet rendszerben mindig egy a főcél, a közösség és az egyén érdekeinek összhangbahozása. S ebben van az a nagy erő, ami a kolhozparasztságot odaadóbb munkára serkenti. Ezzel szemben, mint ismeretes, „az Egyesült Államokban a hivatalos agrárpplitika — anyagilag is — arra ösztönzi a mezőgazdasági termelőket, hogy a fizetőképes kereslet korlátai miatt és az árak mesterségesen magas színvonalon tartása érdekében, ne hasznosítsák az egész mezőgazdasági földterületet." Ez az amerikai kis farmerek tragédiája, a rendszer amelyben élnek, ilyen eszközökkel taszítja nyomorba a termelőket, s így falják fel a nagyobbak az „erősebbek" a „gyengébbeket". Más a helyzet a Szovjetunióban, itt nem kell félni attól, hogy nem akad gazdája a termelt javaknak, hiszen a tervszerű szocialista gazdálkodás minden tekintetben a nép anyagi és kulturális színvonala állandó emelkedését veszi tekintetbe. S míg az Amerikai Egyesült Államokban minduntalan azon töprengenek, miként lehetne csökkenteni a termőterületet, a Szovjetunióban a jólét még rohamosabb emelkedése érdekében minden eszközzel a termőterület kiszélesítése mellett, elsősorban a terméshozamok növelésével igyekeznek a termelést fokozni. Ezért születhetett meg az a nagy elhatározás, hogy 7 év alatt a szemestermények termelését a jelenlegi 8,5 milliárd púdról 10-11 milliárd púdra, vagyis több mint 180 millió tonnára fogják emelni. Ez a nagyfokú haladás teszi lehetővé, hogy a cári Oroszország elmaradott földművelése, nem is egész félszázad alatt föléje került az akkor már jelentős fokon álló, gépesített amerikai mezőgazdaságnak. $ így következett be az is, hogy most már, amikor a Szovjetunió a tejben és állati zsírban nyerstermelését tekintve az első helyre került a világon, létrejöttek annak a feltételei, hogy a szovjet kolhozparaszt békés versenyre keljen az amerikai farmerrel, s hogy így a hús, tej, vaj egy főre eső termelésében is utolérje, sőt megelőzze az Amerikai Egyesült Államokat. E verseny célul tűzi ki ezt is, hogy a Szovjetunió a tervidőszak végére a legfontosabb mezőgazdasági termékek 100 hektárra eső termelésében is túlszárnyalja az Egyesült Államok jelenlegi színvonalát. Ahhoz pedig nem fér kétség, hogy ha a szovjet emberek valamit elhatároznak, azt a béke érdekében, ha törik, ha szakad meg is valósítják. Persze a szovjet kolhozparaszt nincs magára hagyatva, nincs kitéve a kínálat-kereslet kapitalista értelemben vett ingadozásának. Nagy alkotó munkájában segíti őt a párt, mellette van a munkásosztály, mely egyre több korszerű gépet ad a kolhozparasztságnak. A testvéri szövetség jegyében az ipar hét év alatt több mint 1 millió traktort, körülbelül 400 000 gabonakombájnt, s nagy mennyiségű egyéb gépet gyárt majd a mezőgazdaságnak. A terv előirányzatai szerint két év alatt alapjában véve befejezik valamennyi kolhoz villamosítását. Nagyszerű tervek gigantikus alkotások valóra váltása előtt áll a szovjet nép, a szovjet mezőgazdaság. Már a kongresszus előtti hónapokban nagy munkalendülettel látott hozzá az ország népe e munkához. Erről tanúskodik a milliárdokat felölelő kötelezettségvállalási mozgalom, amelyben a dolgozók ígérik a néhány nap múlva összeülő XXI. pártkongresszusnak: Békés munkával, békés versengésben a kapitalista államok felett kiharcoljuk a győzelmet, teljesítjük a hétéves terv feladatait. Méry Ferenc JUJ SZÓ 4 * 1959. január 17.