Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-24 / 355. szám, szerda

A kormány jóváhagyta az 1959. évi állami népgazdaságfejlesztési tervet (Folytatás az 1. oldalról) Számítunk továbbá a szövetkezeti la­kásépítkezések fellendítésére is. Az állami és a többi beruházási építkezések tervben előirányzott ter­jedelmének betartását fokozott mér­tékű gépszállításokkal és az építészeti munkák terjedelmének növelésével biztosítjuk. Az építészeti szervezetek által végzett munkák teljes terjedel­mét több mint 12 százalékkal növel­jük. A beruházási építkezések megha­tározott fejlődése tehát fokozott igé­nyeket fog támasztani az építészeti termeléssel, valamint annak anyagi biztosításával szemben és meg fogja követelni, hogy e téren az eddigi helyzethez viszonyítva kifejezett ja­vulásra kerüljön sor. Különösen szük­séges lesz, hogy következetesen bizto­sítsuk az építkezések számára kellő választékban szükséges gépek és be­rendezések. az építőanyag, s egyéb anyag szállítási határidejének pontos betartását. Egidejűleg hangsúlyoznunk kell az építőanyag és egyéb anyag fogyasztása terén szükséges gazdasá­gosság növelését, valamint azt, hogy mindenütt tartsák be az alapvető építőanyag fogyasztásának tervben foglalt mutatóit. A beruházási építkezésekről foly­tatott országos értekezlet következte­téseivel összhangban előtérbe lép az a feladat, hogy következetesen s rendszeresen biztosítanunk kell az építkezések gyors befejezését, az álló alapok üzembehelyezését annak? érde­kében, hogy a jövőben növekedjék mértéken felül és gazdaságilag indo­kolatlanul az épülőfélben levő épü­letek száma. Ezzel kapcsolatosan tö­rekvéseinket elsősorban a központo­sított beruházási építkezések minden módon előnyben részesített biztosí­tására, valamint az alapvető ágazatok legfontosabb fejlesztési építkezéseinek biztosítására kell összpontosítanunk. Mivel az építkezési munkák szükség­lete hasonlóképpen, mint az elmúlt években, főleg az ostravai, az ústíi és a Karlovy Vary-i kerületekre össz­pontosul, e kerületek építkezéseinek biztosítását a jövő évben is úgy kell segítenünk, hogy a többi kerületekből idehelyezzük át a szükséges építészeti teljesítőképességeket. 4 A népgazdaság szükségletei­• vei összhangban az 1959. évi terv a közlekedés további fejlesztését tartja szem előtt, amely előtt az a feladat áll, hogy biztosítsa az ércek, a^ kőolaj, az építkezési és más anya­gok szállítását és hogy javítsa a sze­mélyszállítást. Az 1959. évi terv egy­úttal a közlekedés gazdaságosságának javítására irányul. Számít a közleke­dés célszerűbb felosztására az egyes közlekedési ágazatok között és a rö­vid távolságra való szállítás áthelye­zésére a vasúti közlekedésről a gép­kocsi-közlekedésre. 5 Az 1959. évi állami terv a • társadalmi munkatermelé­kenység további gyors növelésével számol, ami kifejezésre jut a munka­termelékenység fokozása és az ön­költségek leszállítása terén kitűzött feladatokban. A munkatermelékenysé­get az iparban 7 százalékai, az épít­kezésben 9,9 százalékai és a vasúti közlekedésben 6,4 százalékkal emelik. Az önköltségek csökkentésénél a terv fokozott figyelmet szentel az anyag­költségek csökkentésének a fogyasz­tási mutatók leszállításával és a fo­kozott gazdaságossággal elsősorban valamennyi alapnyersanyag, főképpen a kohászati termékek, építkezési anyagok és fa fogyasztásában. A munkatermelékenység növekedé­sében és az önköltségek, elsősorban az anyagköltségek csökkentésében ki-­fejezett nemcsak mennyiségi, hanem minőségi feladatok teljesítése és ja­vítása a tartalékok feltárásának és felhasználásának útján, a szocialista munkaverseny fejlesztésének alapján alapvető feltétele a népgazdaság fo­lyamatos fejlesztésének, a feladatok teljesítésének, valamint a lakosság életszínvonala emelésének. 6 Az anyagtermelés ágazatának • fejlesztése és a népgazdaság hatékonyságának továbbnövelése meg­teremti a lakosság életszínvonala to­vábbi emelésének előfeltételeit. Az életszínvonal ezáltal az alkalmaztatás további növekedésének alapján — amely a terv szerint mintegy 100 000 személlyel nő — és egyúttal a nép­gazdaságban alkalmazott dolgozók és . az ipari munkások átlagbérének to­vábbi emelésével is emelkedik. A sze­mélyes fogyasztásnak 1959-bén 7,2 százalékkal kell emelkednie, vagyis jelentősen gyorsabban, mint ez idén. A személyes fogyasztás növelésének anyagi biztosítása érdekében a terv az élelmiszer- és ipari cikkek szállí­tása növekedési ütemének meggyorsí­tására számít. A terv ezúttal számol a szolgáltatások gyorsabb fejlesztésé­vel és az eszközök fokozásával a tár­sadalmi fogyasztás, vagyis az egész­ségügy, a tudomány, a kulturális és szociális berendezés szükségleteire az állami költségvetésben e célra elő­irányzott összeggel összhangban. 7 A terv a külkereskedelem te­• rén az áru kölcsönös kicse­rélésének további gyors fejlesztését és a gazdasági együttműködés el­mélyítését tartja szem előtt a Szov­jetunióval és a többi szocialista or­szágokkal a hosszúlejáratú keret­egyezmények szerint, amelyek alap­ján már évi megállapodások jöttek létre az 1959. évi kölcsönös árucse­reforgalom kérdésében. Csehszlová­kia más szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatainak további ki­fejező megerősítésénél az 1959. évi terv feltételezi a kölcsönösen elő­nyös kereskedelmi kapcsolatok to­vábbfejlesztését a kapitalista orszá­gokkal is, főképpen pedig a gazda­ságilag elmaradott államokkal. A kül­kereskedelem terjedelmének a jövő évben 16 százalékkal kell növeked­nie. 8 A népgazdaságfejlesztési álla­• mi terv biztosítja Szlovákia gazdaságának további fejlesztését. Szlovákia ipari termelésének 1959­ben is gyorsabb ütemben kell fej­lődnie, mint a cseh országrészekben. Az ipari termelés 12,2 százalékkal növekszik. Szlovákiában az alkalma­zottak számának a jövő évben 35 ezer fővel kell emelkednie. A szlo­vákiai termelőerők további fejlesz­tésére a beruházási építkezések to­vábbi növelésével teremtjük meg a feltételeket. Szlovákia gazdasága fej­lesztésének általános gyors ütemé­vel összhangban a teŕv a lakosság életszínvonalának további gyors emelkedésére számít. Az 1959. évi népgazdaságfejlesetési állami tervben előirányzott feladatok teljesítése azt jelenti majd, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja XI. kongresszusán kitűzött irányelvek megvalósításának további szakaszába lépünk. Annak érdekében, hogy a népgazdaság fejlesztésével és a nép életszínvonalának emelésével kap­csolatos ezen feladatokat sikeresen teljesíthessük, meg kell szerveznünk a dolgozók törekvéseit, irányt kell adnunk aktivitásuknak és kezdemé­nyezésüknek a gazdaság hatékony­sága további növelésének, valamint a társadalmi munkatermelékenység fo­kozásának biztosítására, mégpedig a műszaki színvonal emelésével, a ren­delkezésre álló technika kihasználá­sával népgazdaságunk valamennyi ágazatában, jobb munkaszervezéssel és a gazdaságosság növelésével éle­tünk valamennyi szakaszán. Ennek az a feltétele minden ága­zatban, hogy a lehető legmélyreha­tóbban jutassuk érvényre az irányí­tás új módjának elveit és a legkö­vetkezetesebben biztosítsuk, hogy a dolgozók nagyobb mértékben ve­gyenek részt az irányításban; így kell teljes mértékben kihasználni az új irányítási mód nyújtotta előnyö­ket. A kormány a népgazdaságfejlesz­tési állami terv javaslatával egyidejű­leg megtárgyalta és jóváhagyta az 1959-évi állami költségvetés javasla­tát is. Az állami költségvetés, mint országos pénzügyi terv, a népgazdaságfejlesztés terén eddig elért és a pénzügyi gazdálko­dásban az előző években elért eredmé­nyeken, különösen azokon a sikereken aiapszik, amelyeket 1958-ban értünk el. Biztosítja a népgazdaság további fejlesz­tésével kapcsolatos feladatok teljesítésé­hez szükséges pénzellátást, valamint a lakosság anyagi és kulturális színvo­nalának további emelését. A kormány a pénzügyminiszter javas­latára az 1959-évi állami költségvetés fő bevételi és kiadási tételeit a következő­képpen állapította meg: milliárd %-ban Kčs-ben 96,2 100 85,0 Összes bevételek ebből: a szocialista szektorból be­folyó bevételek 81,8 a lakosságtól befolyó adók és illetékek 11,3 11,7 egyéb bevételek 3.1, 3,3 milliárd %-ban K£s-ben összes kiadások 95,9 100 ebből: gazdaságra 45,7 47,6 kulturális és szociális in­tézkedésekre 38,4 40,0 nemzetvédelmi és közbiz­, tonsági célokra 8,8 9,2 közigazgatásra 3,0 3,2 A jóváhagyott állami költségvetési ja­vaslat összesen 317 milliárd korona fö­lösleggel zárul. Az 1959-évi állami költségvetés alap­vető arányaiban a népgazdaság irányítása terén megvalósított jelentős intézkedések tükröződnek. Ezek az intézkedések fő­leg a népgazdaság tervezésében és pénz­ellátásban, valamint szervezésében és irá­nyításában eszközölt módósitásokra vo­natkoznak. E módósítások megvalósítá­sával lényegesen kibővült és elmélyült a gazdasági szervek jogköre és felelőssége abban az értelemben, hogy a pénzesz­közök jelentős része a vállalatokban ma­rad és a decentralizált beruházási épít­kezések, a termelés kibővítésének, vala­mint a dolgozók anyagi és kulturális színvonala emelésének céljait szolgálja. Annak ellenére, hogy a népgazdaság pénzellátásénak decentralizálása követ­keztében a pénzeszközök jelentős része nem fut keresztül az állami költségve­tésen, az állami költségvetés terjedelme nem lesz kisebb sem a bevételi, sem pedig a kiadási tételeket illetőleg. A költ­ségvetés teljes terjedelme az idei költ­ségvetéssel szemben tovább növekszik, emellett gyors ütemben gyarapodnak a szocialista szektortól befolyó bevételek, mint a költségvetési eszközök fő forrá­sai és nagyobbak lesznek a gazdasági, kulturális és szociális intézkedésekre ferdított kiadások is. Mindez népgazda­ságunk erejéről és további hatalmas mé­retű fejlődéséről tanúskodik. Az Í959-es évi állami költségvetés kiegyensúlyozottságának és szilárdságá­nak biztosítása természetesen megköve­teli, hogy mindenütt pontosan betartsák a költségvetési fegyelmet, mozgósítsák a népgazdaság eddig kiaknázatlan összes forrásait, valamint azt, hogy az állami költségvetésben feltüntetett eszközöket gazdaságosan az előre meghatározott cé­lokra fordítsák. A kormány a jóváhagyott állami költ­ségvetési javaslatot a nemzetgyűlés elé terjeszti. * * * A kormány ezek után jóváhagyta a normalizációs munkák 1959-1960­as évekre szóló tervét. A normalizálás a műszaki fejlődés lé­nyeges, szerves része és a termelés ha­tékonyságát növelő fontos eszközök közé tartozik. A kellő összetételű és terje­delmű nyersanyagok, valamint egyéb anyagok használatát előíró normák léte­sítése közvetlenül hat ezen anyagoknak a termelésben való fogyasztására és a termékek minőségére is. Az alakilag és funkciójuk szempontjából is egymáshoz illő alkatrészek egyesítésével megteremt­jük a feltételeket a szériatermelés' nö­velésére. A célszerűen kidolgozott nor­mák lehetővé teszik ezenkívül a terme­lési folyamatok gépesítése és automati­zálása bevezetésének meggyorsítását. Ez idén nem teljesítették kielégítően a normalizációs munkák tervét. Ezért a termelési-gazdasági egységek, a minisz­tériumok és a többi központi szervek vezető gazdasági .dolgozóinak feladata, hogy az 1959—1960-as években fokozott figyelmet fordítsanak a normalizációs munkák tervének ellenőrzésére. A kormány a geológiai munkák meg­javítása érdekében foganatosítandó in­tézkedésekre vonatkozó határozatában megszabta a csehszlovákiai geológiának, mint egésznek, valamint egyes ágazatai­nak geológiai kutatásával kapcsolatos te­vékenysége és fő feladatai távlati alap­j vető irányait. A geológiai kutatásnak és terepkuta­tásnak a kellő mértékben meg kell előz­nie a népgazdaság egyes ágazatainak szükségleteit és biztosítania kell az ás­ványi eredetű nyersanyagok maximális készleteit. A geológiai kutatás és terep­kutatás módszereit a jövőben tökélete­síteni fogjuk a tudomány és technika legújabb ismereteinek felhasználásával, hogy egyre nagyobb mérvű hatékony­ságot érjünk el a geológiai munkákban. A határozatban foglalt irányelvek meg­valósításával a geológiai szolgálat lénye­ges decentralizálása mellett' biztosítjuk e szolgálat irányításának egységességét, valamint a geológiai kutatási munkák komplex és szakaszos végzését. A ha­tározat különös gondot fordít a helyi nyersanyagok, különösen az építészeti cé­lokra szükséges nyersanyagok kihaszná­lására. melyek kitermelése mindeddig nem fejlődik elegendő mértékben. A betegbiztosítás szervezésében és végrehajtásában eszközlendő új módosí­tások szerint, melyeket a kormány a Központi Szakszervezeti Tanács javas­latára megtárgyalt, 1959. január else­jétől megvalósítják a betegbiztosítás igazgatásának decentralizálását, mégpe­dig oly módon, hogy azt a szakszerve­zeti szövetségek központi bizottságairól a kerületi szakszervezeti tanácsokra ru­házzák át és ezzel a betegbiztosítás igazgatását az üzemekhez hozzák köze­lebb. A kerületi szakszervezeti tanácsôk körzeteikben irányítani, tervezni és igaz­gatni fogják a betegbiztosítást és ellen­őrzik annak végrehajtását. Ezenkívül a jövőben a kerületi szakszervezeti taná­csokban összpontosul a kisüzemek be­tegbiztosítási tevékenységének elvégzése, amelyet eddig a mezőgazdasági és a he­lyi gazdálkodási alkalmazottak szakszer­vezeti szövetségeinek kerületi bizottsá­gai végeztek. A szakszervezeti szövetségek kerületi bizottságai a betegbiztosítás terén a jö­vőben irányítani fogják a Forradaimi Szakszervezeti Mozgalom üzemi bizott­ságainak tevékenységét. Az új módosítás nem változtat a betegbiztosításnak az üzemekben való eszközlésén, növeli a betegbiztosítás igazgatásának operatív voltát, lehetővé teszi az üzemekben tör­ténő megvalósításának ellenőrzését és a betegbiztosítás igazgatásának minőségi feljavítását, valamint gazdaságossá té­telét. * * * Ä kormány továbbá határozatot ho­zott, hogy a nemzeti bizottságok ügy­kezelési tevékenységének leegyszerűsí­tése érdekében 1939. január 1-től azok nem kötelesek gondoskodni az anyaköny­vi másolatok elkészítéséről. Annak érde­kében, hopy minden esetre biztosíthassuk az anyakönyvek rekonstruálását, az anyakönyvi bejegyzések alapjául szol­gáló mellékleteket az anyakönyvektől elkülönítve a járási nemzeti bizottsá­gok fogják megőrizni. Üdvözlő távirat Hollandia Kommunista Pártjának XIX. kongresszusa alkalmából DRÁGA ELVTÁRSAK! Hollandia Kommunista Pártja XIX. kongresszusának és általa valamennyi holland kommunistának forró elvtársi üdvözleteinket küldjük. » Hollandia Kommunista Pártjának sok sikert kívánunk a holland dolgozó nép jogaiért, a békéért és a szocia­lizmusért vívott harcban! Éljen Hollandia Kommunista Pártja! Éljen a nemzetközi forradalmi moz­galom egysége az egész világon! Éljen a marxizmus-leninizmus! CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA mjujLim ď (*) Btimm A Béke-Világtanács megalapítása 10. évfordulójának ünnepségei előtt (ČTK) Hazánk békevédői az egész vi­lág békeszerető embereivel együtt a jövö évben ünneplik meg a Béke-Világ­tanács megalapításának 10. évfordulóját. A békevédők szlovákiai bizottsága ezt az alkalmat arra használja fel, hogy bé­kegyüléseken Ismertesse a dolgozókkal a CSKP XI. kongresszusának, a lefegyverzési és a nemzetközi együttműködési világkong­resszusnak, valamint a csehszlovák béke­védők IV. kongresszusának határozatait. A Béke-Világtanács megalapítása 10. év­fordulójának előkészületei keretében a bé­kevédők szlovákiai bizottsága kiadja a Béke-Világtanács fontos okiratait. A jövő évben megrendezik P. O. Hviezdoslav szü­letése 110. évfordulójának és „Véres szo­nettek" című műve kiadása 40. évfordulójá­nak ünnepségeit, valamint a Béke-Világta­nács további jubilánsainak ünnepségeit is. A békevédök bizottságai ezenkívül többek között megrendezik a gyermekrajzok ki­állítását, a háború pusztitásairól készült fényképek vándorkiállítását, a békevédök társasutazásait a szocialista országokba és a békeküldöttségek kölcsönös látogatásait is. Jutalom kiváló tudonányos munkáért (ČTK) A Szlovák Tudományos Akadémia, értékelve a Szlovák Tudományos Akadémia munkahelyéin 1958-ban végzett tudomá­nyos munkák terén elért legjobb eredmé­nyeket, határozatot hozott, hogy 26 tudo­mányos kollektívát, valamint tudományos dolgozót tudományos munkájuk elismeré­seként jutalomban részesít. Elsőfokú ju­talomban részesítették Karol šiška akadé­mikust és kollektíváját melynek tagjai Mudr. Michal Hubka, Mudr. Ivan Šimkovič docens, Mudr. Milan Schnorrer és Mudr. Viliam Smrečanský. A kísérleti sebészet terén dolgozó kollektíva „A hozzáférhetővé tett szíven pótvérkeringés segítségével hi­potermiával kombináltan végzett műtétek" munkáért részesült jutalomban. Új gyógyszerek gyártására készülnek Az Opava melletti komárovi Galena n. v. laboratóriumai a Gyógynövénykutatási In­tézettel és a Pharmáciai és Biochémia! Kutatási Intézettel együttműködve a jövő évben egyes újfajtájú gyógyszerek gyártá­sára készülnek. A távoli Indiából. Kínából és Ausztráliából behozott kurkum nevű nóVéňjr Cholagol cseppekké feldolgozva igen hathatós gyógy­szer az epebántalmak ellen. A glykosidok csoportjához tartozó anyagokból előállított gyártmány, melyre a szívbántalmakban szen­vedők várnak, Dlgoxin cseppek formájában lesz kapható. A komárovi Galena n. v. to­vábbi készítménye a Chloramphenicol nevű újfajtájú szirup lesz. Ez a készítmény a nevezett gyógyszer új formája, amelyet már néhány éve drazsé formájában gyár­tanak. Ezt a gyógyszert tífuszos megbete­gedések, valamint szamárköhögés kezelése során használják, mivel a szirup gyermekek számára sokkal előnyösebb, mint a drazsé. A komárovi Galena n. v.-ban további gyógyszerek előállításán dolgoznak, ame­lyeket a jövő évben próbálnak ki. Ez idén növekedett kivitelünk Iparunk világszínvonala jelentős feltétele annak, hogy növeljük kivi­teli szállításaink terjedelmét; Míg 1953-ban összesen 7153 millió korona értékű árút szállítottunk külföldre, kiviteli szállításaink értéke 1957-ben 9776 millió koronára emelkedett, azaz 2623 millió koronával volt nagyobb. KivítelUnk terjedelme ez idén is nö­vekedett. Az Állami Statisztikai Hiva­tal adatai szerint 1957 első három negyedévében összesen 6785 millió korona értékű árut szállítottunk kül­földre, és ez idén ugyanazon idő alatt már 7698 millió koronáért (azaz 913 millió koronával nagyobb értékben). A külföldre szállított árúk értéke 1958 januárjától novemberéig elérte a 9937 millió koronát, ami 14,2 száza­lékkal több a múlt év ugyanazon idő­szakában szállított áru értékénél. IRODALMI REJTVÉNYMÜSOR A RÁDIÓBAN A Csehszlovák Rádió magyar szerkesztő­sége karácsonyi műsorának keretibe érde­kes újdonságot iktatott be. December 26­án (13.30—14.30) délutáni adásában irodal­mi rejtvénymüsort sugároz. A hazai és kül­földi rádió és televíziós adásokból már jól ismert müsorfajjal jelentkezik a csehszlová­kiai rádió magyar adásals, melyben ezúttal cseh, szlovák és csehszlovákiai magyar szer­zők műveiből vett részletek alkotják a megfejtendő rejtvényeket. Természetesen nem csupán találós kérdésekről van szó — az adást sok muzsika, jelenet és víg össze­kötő műsor teszi szórakoztatóvá. Az irodalmi rejtvények megfejtői között értékes könyvjutalmakat osztanak ki. ÉRTÉKES SIKERT értek el az Üstí nad Labem-i Chemopharma n. v. dolgozói, akik december 22-én szállították el az idei utolsó vagon gyógyszert külföldre. A hazai szükségletek fedezésére gyógy­szereket gyártó üzem igen jó névnek örvend az egész világon és termékeit 34 országba szállítja. • Az Ostravai Kerületi Kiadóvállalat „Ostrava és környéke fényképekben" cí­men kiadványt jelentetett meg. A kiad­vány krétapapiron 157 felvételt tartal­maz, melyek az ostravai kerUlet rohamos fejlődését szemléltetik. ® A ČSAD bratislavai közlekedési üze­mének dolgozói Bratislavából Stupaván, Malackyn, Breclavon és Jihlaván keresz­tül Lipnoba szállítanak két hajót, amelye­ket magyarországi hajógyárakban ké­szítettek. A több mint 10Ö méter hosszú szerelvényt két 64 kerekű alvázon szál­lítják. A legkorszerűbben berendezett és a turisfák legnagyobb kényelmét szol­gáló hajókat a lipnói tavon a dolgozók üdültetésére használják majd. A CSEHSZLOVÁK ÍRÓSZÖVETSÉG Lion Feuchtwanger kiváló német író elhalálo­zása alkalmából részvéttáviratot intézett a Német írók Szövetségéhez. A Csehszlovák Rádió magyar adásának karácsonyi műsora December 24: 6.15: Hírek: 13.00: Han­gos híradó. December 25: 13.30: Megjött a Télapó. Tarka zenés riport. December 26: 13.30: Irodalmi rejtvény­műsor. December 27: 13.30: Megemlékezés a 60 éves Egri Viktorról. Részlet a szerző Ének a romok felett című drámájából. December 28: 6.15: Hírek. 13.00: Han­gos híradó. 17.30: Egy hazában. Cseh­országi és szlovákiai képek. A BÁNYÁSZOK Szakszervezeti Szövet­ségének Központi Bizottsága hétfőn és kedden ülést tartott Prágában. A napi­rend keretében foglalkoztak a KSZT XIII. teljes ülésén hozott határozat ér­telmében a szocialista munkaverseny to­vábbfejlesztésének kérdésével, valamint azzal a kérdéssel, hogy a termelés fej­lesztésével biztosítani kell az életszín­vonal további emelkedését. • A Slovenská Kniha Banská Bystrica-i kerületi igazgatósága december 20-án közölte, hogy a kerUlet könyvkereske­déseiben teljesítették évi feladataikat. © Ján Filip akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia helyettes elnöke kedden átadta dr. Josef Kopal profesz­szornak, a Csehszlovák Tudományos Aka­démia levelező tagjának a Munkaérdem­rendet, amellyel a Csehszlovák Köztár­saság elnöke tüntette ki őt a francia irodalomtörténet terén kifejtett kiváló munkájáért. A BRATISLAVAI VASÜTIGAZGATÖSÁG KÖZLI, hogy az ünnepek alatt nem köz­lekednek a következő rendes vonatok: December 25-én: A Prága— Bratislava útvonalon a 2-es számú motorosgyors­vonat, a Slovenská strela és a Bratislava —Kassa útvonalon a 302-es számú mo­torosgyorsvonat — a Tátra express. De­cember 26-án: A Bratislava—Prága út­vonalon és vissza az 1/2. számú moto­rosgyorsvonat és a Bratislava—Kassa út­vonalon és vissza a 301/302-es- sz. mo­torosgyorsvonat. December 27-én: A Bra­tislava—Prága útvonalon az l-es számú motorosgyorsvonat. Január 1-én: A Prá­ga— Bratislava útvonalon a 2-es számi! motorosgyorsvonat és a Bratislava— Kassa útvonalon és vissza a 302/301-6* számú motorosgyorsvonat. Január 2-án: A Bratislava—Prága útvonalon az 1-w számú motorosgyorsvonat ÜJ SZÖ 2 Sfi 1958. december 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom