Új Szó, 1958. december (11. évfolyam, 332-362.szám)

1958-12-24 / 355. szám, szerda

« S NATO miniszterei jóváhagyták a nyugatnémet rakéta­gyártás titkos tervét Bonn (ČTK) - Bonni politikai kö­rökben december 22-én közölték, hogy a NATO országainak hadügy­miniszterei legutóbbi párizsi ülésü­kön jóváhagyták a rakétafegyvergyár­tás elosztásának titkos tervét. E terv szerint az Egyesült Államok folytat­ja az interkontinentális rakéták szerkesztését, a „Poláris" típusú rakéták és a rakétaelhárító fegyve­rek gyártását, míg az atomrakéta­gyártás nagy részét áthelyeznék Nyugat-Németországba. Ezenkívül a rakétagyártás egy részét Francia­ország, Belgium és Hollandia végez­né. Az USA a nyugat-európai or­szágoknak segítséget ígér az új ra­kétafegyvergyártó üzemek építésé­ben. Ghanában Nkrumah meggyilkolására tett kísérletet lepleztek le December 20-án Ghanában letar­tóztatták R. R. Amtonsahot, az el­lenzéki egyesült párt főtitkárát, M. K. Apaloot, a párt vezetőségi tag­ját és a párt további nyolc tagját. Azzal vádolják őket, hogy államfor­dulatot készítettek elő és Indiába utazása előtt meg akarták gyilkolni Kwame Nkrumah miniszterelnököt. Nkrumah miniszterelnök utazása során újságírók előtt kijelentette, hogy nézete szerint „idegen befo­lyás" hatása alatt szőtték az össze­esküvést. Csehszlovák-magyar tanácskozások a dunai közös vízierőműről Budapest (ČTK) - A csehszlovák­magyar műszaki vegyes bizottság december 13—22. napjaiban a Duna csehszlovák-magyar szakasza közös felhasználásáról tárgyalt Budapesten. Kidolgozták a Duna nagymarosi ka­nyarulatában építendő vízíerőmű kö­zös építési programjának tervezetét s egyidejűleg kidolgozták további kö­zös dunai vízierőművek előkészületi munkáinak tervét. Az iraki legfelsőbb katonai bíróság nyilvános bünpert indít a hazaárulók ellen Bagdad (ČTK) - A bagdadi leg­felsőbb katonai bíróság december 22­én megújította a bűnpert a volt ira­ki monarchista rendszer képviselői ellen. A bíróság előtt állt Abbad Ali Ghaleb, á rendőrség volt főigaz­gatója, akit politikai gyilkosságokkal és a politikai foglyok kínzásával vá­dolnak. Legnagyobb bűne az volt, hogy 1952-ben a nadzsafi antiimpe­rialista tüntetőkre lövetett. A kato­nai ügyész a legszigorúbb büntetést követeli. Az Iraki Köztársaság rá­diója helyszíni közvetítést ad a tár­gyalásról. hr) • ^•MbTiarr KINEK AZ IGAZI ERDEKE A MARXISTA filozofia až ismeretel­méletben a következőket mondja: Az igazságot sohasem a szubjektív érzés, hanem a társadalmi gyakorlat eredmé­nyei szerint ismerjük meg. A jugoszláv politikai tényezők, akik magukról azt állítják, hogy az igazi marxizmust vallják, ezt az egyszerű és logikus tényt nyilván szem elől tévesztették. Többek közöt már ré­gebben azt állítják, hogy pl. Csehszlo­vákia nem teljesíti Jugoszlávia iránt az 1956-ban megkötött, 25 millió dol­lár értékű árucserehitelegyezményt. Jugoszláviának előnyösen folyósítottuk ezt a hitelt, fokozatosan vehette fel az 1956, 1957 és 1958-as években. Annak ellenére, hogy már az év vé­gén vagyunk, Jugoszlávia az áruhitel­ből csak 3 millió dollárt merített ki. Miért? Mert nem érdeke, nem akarja igénybe venni annak ellenére, hogy aláírta a hitelfolyósítási egyezményt, noha tervezett gazdaságunk számí­tásba veszi a hitelt. Jugoszláviának a szocialista államok­tól való minden lehető alkalommal hangoztatott függetlensége, amint lát­hatjuk — következetes. De Jugoszlá­A Legfelső Tanács jóváhagyta a Szovletumo 1959. évi állami költségvetését Moszkva (ČTK) - A Szovjet­unió Legfelső Tanácsának mind­két háza kedden _ délelőtt külön ülésen folytatta a Szovjetunió 1959. évi állami költségvetési ja­vaslatáról szóló vitát. A Nemzetiségi Tanács ülésén Mi­hajlov és Bescsev miniszterek szó­laltak fel. Mihajlov kultórálisügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a kommunista társadalom építése kibontakozódásá­nak időszakában rendkívül nagy je­lentősége van a kommunista nevelés problémáinak. Megjegyezte, hogy 1959-ben több mint 60 ezer könyvet adnak ki a Szovjetunóban, 1 milliárd 117 millió példányszámban és 106 egész estét betöltő játékfilmet ké­szítenek. A legutóbbi három év alatt összesen 560 ezer férőhelyű mozik épültek a Szovjetunióban. A kultu­rálisügyi minisztérium intézkedése­ket tesz a kolhozokban és szovhozok­ban a nevelőmunka megjavítására. Bescsev közlekedésügyi miniszter a szovjet vasutasok jelentős munka­eredményeiről és a vasutak villamo­sításának nagyarányú fejlődéséről 1 beszélt. Míg 1955-ben a teherszállí­tásban a villany- és motoros moz­donyok részaránya csak 14 százalé­kot tett ki, az idén már 26 száza­lékra szökött fel. A villamosítás már 9,5 milliárd rubel üzemköltség meg­takarítását eredményezte, ami je­lentősen felülmúlja a vasutak villa­mosítására előirányzott beruházási költségeket. 1959-ben további 2000 km-es vasútvonalat villamosítanak, 1960-ban pedig befejezik a* Moszkva legességet" hangoztat. Lássuk, hyvá vezet ez az út? A szocialista Csehszlovákia hitelét ugyan megvetette, de éppen ezekben a napokban kötött hitelnyújtási egyez­ményt az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával is készül kötni, ahogy ezt egy belgrádi sajt óért ekezle- j ten Drago Kunc, a kfilügyi államtit- \ kárság képviselője bejelentette. Az I Egyesült Államok az 1958—1959. gaz­dasági évben tonnaszámra szállítanak Jugoszláviának mezőgazdasági termé­keket, köztük olyanokat is, melyeket Csehszlovákiának kellett volna leszál­lítania, ha Jugoszlávia nem fordított volna hátat. S az Egyesült Államok, mint ismeretes, a maga érdekében a mezőgazdasági termékekkel folytatott kereskedelem fejlesztéséről szóló tör­vény szerint szállít árut Jugoszláviá­nak. Mint ismeretes, az USA mezőgaz­dasági termelése már évek óta egy helyben topog és még Jugoszláviát is kifizetődik bevonni felelevenítésére. De nem ez a lényeges. Jugoszlávia szükséglete nem rántja ki az USA-t a bajból. „Aktív" jugoszláv semleges­ségről, „aktív" függetlenségről, arról van szó, hogy a jugoszláv társadalmi Nyugat-Németorszáiban ismét elítéltek hat kommunistát LUneburg (ČTK) — A lüneburgi nyugat­német tartományi bíróság december 22-én hat hannoveri kommunistát hat hónaptól két érig terjedő börtönbüntetésre ítélt. E kommunistákat azzal vádolták, hogy kiad­ták Németország Kommunista Pártjának „Helyes vágány" c. illegális üzemi lapját s terjesztették a hannoveri városi köz­lekedési alkalmazottak körében. A lap állást foglal Németország munkás­osztályénak akcióegysége mellett, a Bun­deswehr atomfelfegyverzése ellen és a né­met kérdésnek a két német állam szövet­sége megteremtésével való megoldásáért. A lap kiadását a bonni bíróság „az államot veszélyeztető közlemény terjesztéseként" minősítette. Az USA mezőgazdasági terményeket szállít Jugoszláviának Belgrád (ČTK) Amint a Tanjug hírügy­nökség közölte, Belgrádban egyezményt írtak alá Jugoszlávia és az USA kormányai között, amely szerint az USA kormánya Jugoszláviának az 1958—59-es gazdasági évben mintegy 900 ezer tonna búzát, 27 ezer tonna gyapotot, 30 ezer tonna zsira­dékot és 10 ezer tonna babot szállít. Ezt az árut az USA a mezőgazdasági termények­kel folytatott kereskedelem fejlesztésére hozott amerikai törvény alapján szállítja. Az árut dinárban fizetik. A termények össz­értéke a szállítási költségekkel együtt — amelyeket az USA fedez — 94 millió 800 ezer dollárt fog kitenni. Az egyezmény alapján az ezen áruk el­adásáért nyert, dinárban kifejezett összeg egy részét (69 millió 200 ezer dollár) Ju­goszláviának kölcsönként nyújtják 30 év tartamára az ipar, bányászat, közlekedés és mezőgazdaság fejlesztésére. 14 millió 200 ezer dollárt Jugoszlávia ajándékként kap az egészségügy, népnevelés és mezőgazdaság fejlesztésére, 11 millió 400 ezer dollárt pedig az USA kormánya saját céljaira hasz­nál fel. via azt is hangoztatja, hogy a tőkés gyakorlat feltárja igazi érdekeit, való államoktól is független, „igazi sem- | lényegét. -ska­—Irkutsk nagy vasútvonal villamo­sítását. A költségvetési vitában felszólal­tak még Grúzia, Lettország, Kirgi­zia, Azerbajdzsán, a Mari ASZSZK ís Örményország képviselői, akik rá­mutattak köztársaságaik legutóbbi évek során elért gazdasági fejlődé­sének tényeire és bizonyos igények­kel léptek fel további pénzeszközök kiutalása tekintetében a népgazda­ság ama területei számára, melyek­nek szükségleteit a Szovjetunió álla­mi tervbizottsága szerintük nem vet­te kellőképpen tekintetbe. A Nemzetiségi Tanács 13 óra előtt befejezte az első pont megvitatását. Zverjev pénzügyminiszter záróbe­szédében válaszolt a képviselők meg­jegyzéseire. A Nemzetiségi Tanács ezután egyöntetűen jóváhagyta a Szovjet­unió 1959. évi állami költségvetését, amely a két ház költségvetési bizott­ságai által eszközölt módosítások után 723 milliárd 369 millió 159 ezer rubel bevételt és 707 milliárd 637 millió 887 ezer rubel kiadást képez. Jóvá­hagyták az állami költségvetésről szóló törvényt, valamint az 1957. évi költségvetés teljesítéséről előterjesz­tett jelentést. A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak második háza is egyöntetűen jó­váhagyta a Szovjetunió állami költ­ségvetését és hasonló törvényt ho­zott. A Szovjetunió a világ legnagyobb cukcrtersnelóje Moszkva (ČTK) — Hruscsov elvtárs az SZKP KB teljes ülésén bejelentette, hogy a kolhozok és szovhozok az idén 54 millió 100 ezer tonna cukorrépát takarítottak be. Ez az USA tavalyi cukorrépa termésének mintegy négyszerese. A szovjet cukorgyárak a szakemberek számításai szerint körül­belül 5 millió 150 ezer tonna cukrot gyárta­nak. A Szovjetunió így messzemenően túl­szárnyalja az USA-t és Nagy Britanniát az egy lakosra eső cukorgyártásban. A szov­jet cukorrépaiiltetvények jelenlegi terje­delme a hétéves tervben megkétszerező­dik és a Szovjetunió 1965-ig már 10 millió tonna cukrot, azaz az általános világterme­lésnek körülbelül egy ötödrészét fogja gyár­tani és a világ legnagyobb cukorgyártója lesz. Kelet-Anglia Swaffham-i amerikai rakétatámaszpont építkezésén decemner 21-én a brit békeharcosok tiltakoztak az amerikai háborús rakétatá­maszpontok létesítése ellen. Képünkön a rendőrök szétverik a tüntetőket. (Foto: ČTK) Londoni tudósításunk: London — Bonn gyatra násza «<x Azon konfliktusok között, ame­lyek alaposan megrendítik a nyu­gati szövetséget, fontos szerepet játszik a brit és nyugatnémet mo­nopóliumok között dúló harc. Ez a harc a mai Nyugat-Európa jel­legzetes valósága. Évek során át többé-kevésbbé leplezetten folyt. Most azonban az ún. szabad ke­reskedelmi övezetről folytatott tárgyalások fellebbentették róla a függönyt. Az angol-német ellentétet három fő okból titkolták ily sokáig: 1. A brit ipar még két évvel ezelőtt is aránylagos konjunktúrát élvezett s megrendelésekkel teli kereskedelmi könyvei felett szemet húnyhatott a Nyugat-Németország felől fenyegető veszély láttán. 2. Ádenauernek bizonyos sikerei voltak abban a törekvésében, hogy „új Németország" képviselőjeként mutat­kozzék be, melynek érdeke a nyugat­európai egység, s mely áldozatokra is kész és nemcsak az Amerikától, hanem az Angliától kapott utasítások­nak is hajlandó engedelmaskedni. 3. Azok az illúziók, amelyek szerint „elég a nyereség mindenki számára", a háború utáni kapitalizmus konjunk­túrájának idejéből származnak. Ezek a feltételek, amelyek most megszűntek, lehetővé tették a két hatalomnak, hogy jelentős mértékben leplezzék a közöttük fennálló ellenté­teket. A brit monopóliumoknak és a konzervatívoknak sikerült elcsitíta­niok az angol közvélemény nagy ré­szét, elhitetve vele azt, hogy 1939 óta megváltoztak a viszonyok a monopo­lista világban, hogy valódi szövetséget lehet kötni Nyugat-Németországgal, mégpedig a brit tőkéseknek kedvező feltételek mellett. Erre az elképzelés­re épült egy másik elgondolás: a sza­bad kereskedelmi övezet terve, amely a brit termelők előtt megnyitotta vol­na a csaknem 400 millió fogyasztóval rendelkező nagy nyugat-európai pia­cot, amely egyúttal a szövetségeseket megakadályozta volna abban, hogy a Brit Nemzetközösség piacához fér­kőzzenek. Ez N. Chamberlain régi öncsalása volt új köntösben. Chamberlain a Csehszlovák Köztársaságnak Mün­chenben való feláldozásakor azt hitte, hogy a német monopolisták kénytele­nek lesznek a Kelet ellen fordulni. Egyes brit politikusok ma is abban bíznak, hogy a NATO fő eszközeként kiépített Nyugat-Németország, mely a szocialista országok elleni hideghá­ború fő eszköze, teljesen egy újabb .Drang nach Osten" irányzattal lesz elfoglalva. Ez a brit imperializmusnak sérletét arra, hogy a német impéria- E tervet elsősorban azért „kellett" lizmus terjeszkedését „csupán Kelet- elfogadniok, mert célja többek között re" irányítsa, most egyes konzervatív a francia és olasz kommunista párt politikusok már kezdik elítélni. helyzetének meggyengítése és a tőké­Már azóta, amióta — az amerikai sek általános megerősítése volt Nyu­dollár támogatásával - megkezdődött gat-Eurőpában. Továbbá a konzerva­a nyugatnémet gazdasági fellendülés, tív vezetők saját magukat igyekeztek a brit monopolisták félni kezdtek, hogy az amerikai és a német tőkések „fogójának" két szára között találják magukat. Nem tudnák elviselni a pia­caikra gyakorolt kétoldali nyomást abban az időben, amikor a piacok le­szűkülnek. Az NSZK gazdasági fellendülését eleinte tehetetlen bámulattal figyel­ték. A nyugatnémetek az utóbbi hat év folyamán kétszer- annyi aranytarta­lékot halmoztak fel, mint amennyivel az egész fontterület rendelkezik. Ter­melésük kb. 43 százalékkal növekedett, míg a brit termelés csupán 14,9 szá­zalékkal. Ezzel egyidejűleg Nyugat-Németor­szág sokkal szorosabban hozzákapcso­lódott a britek fő vetélytársához — az USA-hoz, mint bármelyik más or­szág. Amióta 1952-ben létrejött az ún. Montan Unió (NSZK, Franciaor­szág, Olaszország, Benelux), a nyugat­németek mindent megtettek, hogy Bonn Nyugat-Európa valóságos fővá­rosává váljék. Az ún. közös piac, amelynek 1959. szabad kezet adott volna fennmaradó január 1-én kell életbe lépnie, bete gyarmati uralmának „stabilizálására' Az egész brit külpolitikát hosszú ideig ez az őrült remény „ihlette" főként a világ alapvető kérdéseiben. Ez volt többek között az oka a Rapac­ki-terv elutasításának és annak, hogv a britek semmivel sem hajlandók hoz­zájárulni a leszerelés megoldásához. Angliának a történelem folyamán már ki tudja hányadik sikertelen kí­tőzi e folyamatot. A brit vezető kö­rök előtt már régen, nyilvánvalóan kezdettől fogva világos, hogy az NSZK, Franciaország, Olaszország, és a Be­nelux államok javasolt vámuniója nemcsak, hogy két részre osztja Nyu­meggyőzni arról, hogy Nyugat-Német­ország segítségével képesek lesznek a közös piac hátrányait a szabad keres­kedelem területének előnyeivel ellen­súlyozni. Most ez a kártyavár összeomlott. A kereskedelmi kamara hivatalnokai körében keserűen emlegetik Bonn „csalását". A legutóbbi hónapban további prob­lémák merültek fel, amelyek gyökeres változásokat okozhatnak a brit-nyu­gatnémet kapcsolatokban. És éppen azok a körök, amelyek eredetileg Bonn iránt a legbarátságosabbak voltak és amelyek szemérmetlenül támogatták Nyugat-Németország nukleáris felfegy­verzésének terveit, most nagy kétsé­'güket hangoztatják. így pl. a Daily Mail, amely azokról az aggodalmakról írt, hogy Nyugat-Németország újból a „Nyugat ellen fordul", olyan han­got ütött meg, amilyen a konzervatív sajtóban már hosszú évek óta nem volt hallható. „A hatalmas Németor­szág egyedüli ellensúlya az ugyanolyan erős Anglia." Más konzervatív körök másként kezdtek tekinteni a közép-európai fe­szültség enyhítésének tervére is. Legyenek a reális helyzet e késői megértéseinek okai bárminők, ezt csak üdvözölhetjük. A nyugatnémet impe­gat-Európát, hanem a brit kivitelt rializmus revansista programjában kö­számos piacától megfosztja. Miért nem zös ellensége valamennyi európai nem­harcoltak tehát a brit monopolisták zetnek. kezdettől fogva é terv ellen? STANLEY HARRISON f Mbdmrscrbdn / DR. KVAME NKRUMAH ghanai minisz­terelnök kétnapos hivatalos látogatásra Bombayba érkezett. Innen rövid tartózkodás után Delhibe utazik, hogy megbeszéléseket folytasson Nehru indiai miniszterelnökkel és más államférfiakkal. # DECEMBER 20-ÁN Vírsóban véget ért a szovjet-lengyel tudományos-műszaki együttműködési bizottság 11. ülése, melyen az együttműködés további fejlesztésének kérdéseiről és a kutatóintézetek munka­terveiről tárgyaltak. A LEMP pártbizottságainak titkárai de­cember 22-én a KB székházában országos értekezletet tartottak, melyen értékelték a kongresszusi kampányt és megtárgyalták a pártszervezetek fó feladatait. AZ ALGÉRIAI KÖZTÁRSASÁG ideiglenes kormányának képviselője Kairóban bejelen­tette, hogy az algériai nemzeti felszabadító hadsereg egységei december 17-19. napjai­ban sikeres hadműveleteket hajtottak végre a francia gyarmati csapatok ellen. A fran­ciák 245 katonát vesztettek, 90-en meg­sebesültek. AZ EAK EGYIPTOMI területe és Francia­ország Kairóban egyezményt kötött, mely szerint Franciaország 2 millió font összegű hitelt folyósít az egyiptomi területnek fran­cia árucikkek behozatalára. PAKISZTÁN fővárosában, Karacsiban ko­lerajárvány tört ki. December 21-én 23-an haltak meg. A járvány oka a fertőzött ivó­víz. NYIKITA HRUSCSOV december 22-én fo­gadta a lengyel építőmunkások küldöttsé­gét. A küldöttség beszámolt a vasbeton részeket gyártó üzemben tett látogatások során tett benyomásaikról, nagy panellhá­zak építéséről stb. A BULGÁRIAI nehézgépipari minisztérium vállalatai 9 nappal a határidő előtt telje­sítették évi tervüket. Az év végéig 200 millió lova értékű terméket juttatnak tev­ven felül a népgazdaságnak. DAG HAMMARSKJÖLD, az Egyesült Nem­zetek Szervezetének főtitkára december 23-án Bejrutba érkezett, hogy „a karácsonyt az ENSZ közép-keleti egységeinek körében töltse." (ČTK) MADRIDBAN a francoista katonai tör­vényszék december 22-én Asturias észak­spanyol tartomány 31 bányászát 2-től 20 évig terjedő börtönre Ítélte, mert ellenez­ték a spanyolországi fasiszta rendszert. (ČTK) AZ ÉSZAKNYUGAT-Görögországban levő Jannina várostól mintegy 20 km-re de­cember 22-én egy nagyrészt iskolás gyer­mekeket szállító autóbusz szakadékba zu­hant. Harmincan meghaltak, öten súlyosan megsebesültek (ČTK) December 23-án mongol kormányküldött­ség érkezett Pekingbe. A küldöttséget D. Molomdzsan, a Mongol Népköztársaság Mi­nisztertanácsának alelnöke vezeti. (ČTK) ÜJ SZÖ 3 * 1953. december 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom