Új Szó, 1958. november (11. évfolyam, 302-331.szám)

1958-11-14 / 315. szám, péntek

A NÉME T DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG EMLÉKIRATA: ^ nm—i— m •mr——mi— nw —ii • iiiimiiiima— m——hihi hi i n im i Nyugat-Németország fegyverkezési politikája veszélyezteti a békét Ä potsdami elveket csak az NDK-ban tartják be * A bonni államgépezetet teljesen átengedték a hitleri rendszer híveinek * Irányi „a nagynémet birodalom" * Mi a „keletkutatásra alakult intézet" * Teljes iramban folynak az atomgyártás előkészületei * Hatalomra törekszik a politikai katolicizmus reakciós szárnya" * Felforgató és kémtevékenység az NDK ellen * Az NDK kormánya felhívja a világ kormányait és nemzeteit, hogy teljes határozottsággal szálljanak szembe az események ilyen irányú fejlődésével Berlin (CTK) - Mint már jelentettük, a Német Demokratikus Köztár­saság miniszterelnökének hivatalos berlini székhelyén szerdán, november 12-én sajtókonferenciát tartottak, amelyen Ottó Grotewohl miniszterelnök bejelentette, hogy két jelentós dokumentumot terjesztenek a világ köz­véleménye elé. - „A Fehér Könyvet Nyugat-Németország agresszív poli­tikájáról" és emlékiratot a béke Nyugat-Németország fegyverkezési politi­kája általi veszélyeztetéséről. Az alábbiakban közöljük az emlékirat teljes szövegét. I. Nyugat-Németországban a fejlődés az agresszív militarizmus felújításához vezetett A Nyugat-Németországból származó háborús veszély a monopóliumok és militaristák hatalmi pozícióinak a potsdami egyezménnyel való ellen­tétben történt felújításának a követ­kezménye. Németország háború utáni fejlődését meghatározó potsdami el­vek kötelezővé tették a német mili­tarizmus gyökeres kiirtását és meg­akadályozását annak, hogy Németor­szág valaha is újból veszélyeztesse a világbékét. Ez megfelel a nemzetek mélységes békevágyának és a Német­országból eredő újabb agresszió előli védelem jogának. A potsdami egyez­mény kifejezésre juttatta a Hitler­ellenes koalíció célját: Németország­ban egyszer s mindenkorra meg kell szüntetni az agresszió tűzfészkét. A potsdami elvek betartása utat nyitna az egységes, békeszerető és demok­ratikus német állam megteremtésére, ami megfelelne mind a német nép érdekének, mind pedig a világbéke és a nemzetközi biztonság érdekeinek. A potsdami elveket azonban csak Németország keleti részében, a Né­met Demokratikus Köztársaság terü­letén tartják be. Nyugat-Németor­szágban a három nyugati hatalom, el­sősorban az Egyesült Államok kor­mánya megakadályozta a nemzeti szocializmus és militarizmus kiirtá­sát és az összpontosított gazdasági hatalom kiküszöbölését, amint azt Potsdamban kitűzték. Ez a három nyugati hatalom viseli a fő felelőssé­get azért, hogy Nyugat-Németország­ban felújult a német imperializmus, amely elsősorban bűnös a két világ­háború kirobbantásában, amelyekben számos nemzet mérhetetlen áldozato­kat hozott emberéletben és anyagi javakban. A reakciós, nagyburzsoá nyugatnémet körök összeesküvése az Egyesült Államok és más nyugati ha­talmak uralkodó köreivel a német nép nemzeti egységének kettészakításához vezetett. A Német Szövetségi Köztár­saságot azért alakították meg, hogy megakadályozzák az egységes, béke­szerető és demokratikus Németország létrejöttét, és hogy Nyugat-Németor­szágnak mint ipari hatalomnak ural­kodó helyzetet biztosítsanak Nyugat­Európában és hogy a helyreállított katonai hatalmat agresszív kalandok­ba kapcsolják be a kelet-európai ál­lamok, valamint, a közel-keleti és af­rikai fiatal államok ellen. A Nyugatnémet Szövetségi Köztár­saság jelenlegi helyzetét a monopolis­ták kis csoportjának kezében lévő gazdasági hatalom egyre erősebb koncentrációja jellemzi. A koncentrá­ciónak ez a folyamata a háború előtti idővel szemben hallatlan mértékben fokozódott. Mig 1938-ban a több mint ötven millió márka tőkével rendelkező nagy részvénytársaságok az egész rész­vénytőkének 37,1 százalékát tették ki, ez az arány 1958-ban már elérte a 62,5 százalékot. A több mint 100 millió márka tőkével rendelkező mammut­társaságok részaránya ugyanezen idő­szak alatt 25,8 százalékról 46 száza­lékra emelkedett. Tizenhét monopol­csoport uralja az egész nyugatnémet részvénytőkének csaknem 80 százalé­kát. Közöttük újból vezető szerepet töl­tenek be a régi ipari és pénzügyi monopolisták, akik Hitlert hatalomra segítették. Sőt közöttük vannak azok is, akik oly nagy gaztetteket követtek el az emberiség ellen, hogy a nyugati hatalmak a hitleri Németország ve­resége után kénytelenek voltak nagy büntetésre Ítélni őket. Ezek az embe­rek újból szabadlábon vannak és el­foglalták régi vezető pozícióikat a gazdaságban. Felsorolunk néhány ti­pikus példát: _ Ottó Ambros, aki az oswiemcsíni I. G. Farben koncentrációs táborért volt felelős, és akit ezért 8 évi bör­tönre ítéltek, számos jelentős nyugat­német konszern felügyelői bizottsá­gának tagja. Max Pilgner, az I. G. Farben ipari kémszervezetének vezetője, akit há­rom évi börtönre ítéltek, a hamburgi „Deutsch-Überseeische Bank" fel­ügyelő bizottságának a tagja. Kari Krauch, Friedrich Jähne, Hans Kugler, Hitler gazdasági vezetői, aki­ket a szövetségi bíróság elítélt, újból kulcspozíciókat foglalnak el az I. G. Farben-Konszern három „utód-társa­ságában". Azok is, akiket elítéltek a Krupp­elleni perben, Krupp, Eberhardt, Ihn, Loeser és azok, akiket elitéltek a Flick-perben, Flick, Weiss és mások újból elfoglalták vezető állásaikat a gazdaságban. A finánctőke vezető csoportjai már régen uralkodnak a nyugatnémet államon. A monopóliu­mok csúcsszervezetei, elsősorban a nyugatnémet Ipari Szövetség Szerve­zete és a Munkaadók Szövetségének Szövetségi Társulása döntenek min­den gazdasági és szociálpolitikai tör­vényről és intézkedésről jóval a szö­vetségi parlament elé terjesztése előtt. A monopolisták uralkodó befolyásá­val elválaszthatatlanul összefügg a szövetségi köztársaságnak nyílt visz­szatérése a nemzeti szocializmus po­zícióira. A nyugatnémet állami gépezetet teljesen átengedik az NSDAP tagjai­nak és a hitleri rendszer híveinek, így a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatala 1956. március 31-i bulletinjának közlése szerint a nyugatnémet államapparátusban 181202 olyan hivatalnokot és alkal­mazottat foglalkoztatnak, akik már működtek a hitleri Németország ál­lamapparátusában. A szövetségi kormány 17 minisztere közül nyolc vezető munkatársa volt Hitler államának, vagy vezető funk­ciót töltöttek be az SŠ, az SA szerve­zetekben vagy a nácipártban. így Schröder belügyminiszter már 1933-tól tagja volt a NSDAP-nek és az SA-nak, Strauss hadügyminiszter egy náci katonai iskola tisztjeként tény­kedett. Oberländer az ún. menekült­ügyi miniszter, aki 1933-tól volt az NSDAP tagja, a nácizmus alatt az NSDAP königsbergi megyei vezetősé­gének munkátársából a „keleteurópai kérdések intézetének" igazgatójává és a „német-kelet" szövetség biro­dalmi vezetőjévé lépett elő. A Nyugatnémet Szövetségi Köztár­saság diplomáciai szolgálatában, be­leszámítva a bonni külügyminisztéri­mot, túlnyomórészt a volt Ribbentrop­féle külügyminisztérium dolgozói vannak összpontosítva. Már 1952-ben ismeretes volt, hogy Nyugat-Német­ország diplomáciai szolgálatának ma­gasrangú hivatalnokai 85 százalékban tagjai voltak a nácipártnak. Nagy ré­szük háborús bűntetteket követett el. így pl. dr. Werner von Bargen, aki 1958 óta a bonni külügyminisztérium miniszteri igazgatója, Ribbentrop alatt a náci külügyminisztérium poli­tikai osztálya nyugat-európai hivata­lának vezetője volt, bűnrészes a bel­giumi és franciaországi zsidó polgá­rok legyilkolásában és elhurcolásában. Dr. Hasso von Etzdorf, aki 1958 óta a bonni külügyminisztérium nyugati osztályának vezetője SA Obersturm­bannführer volt és Ribbentrop képvi­selője a náci Wehrmacht főparancs­nokságán. Von Stechow, jelenleg nagykövet­ségi tanácsos Koppenhágában, a külügyminisztérium politikai osztályá­nak követségi tanácsosa volt és tár­gyalásokat folytatott a Gestapóval csehszlovák polgároknak mint túszok­nak lelövéséről. Sőt a náci rendszer oly fanatikus híve, mint dr. Ottó Bräutigam, akinek részvétele a zsidók ezreinek meg­gyilkolásában a hitleri csapatok által megszállt kelet-európai területeken hivatalosan bebizonyított tény, a Nyugatnémet Szövetségi Köztársasá­got mint főkonzul képviseli Hong­kongban. Ilyen eseteket bármilyen számban felsorolhatnánk. II. Nyugat-Németországban négy nagy katonai szervezet van 273 500 taggal, továbbá 1172 hagyományos szervezet, közöttük a fasiszta SS-alakulatok volt tagjainak 45 hagyományos szervezete. Hogy e szervezetek egységes vezetés alatt álljanak, megalakították a „Né­met Katonai Szervezetek Kör"-ét, amelynek elnöke Nestphal hitlerista tábornok lett. A nyugatnémet igazságügyi apparátus Is túlnyomó részt a náci rendszer volt aktív híveinek kezében van. Valamennyi volt náci bíró és ügyész eltávolítását a közszolgálat­ból, amint azt a négy hatalom megállapodá­sai elrendelték, Nyugat-Németországban kezdettől fogva szabotálták. Ma a szövetségi köztársaságban vala­mennyi bíró és ügyész kétharmada a náci­párt volt híve. Nem teljes megállapítás sze­rint újból 600 súlyosan vádolt náci jogász fejt ki hivatalos ténykedést. Közülük 450 a fasiszta népbíróság és a volt különleges bíróságok bírója és 150 a fasiszta Wehr­macht hadbírója volt. A szövetségi köztár­saság legfelső bíróságán eddig Hitler tizen­egy hadbírójának és különleges bírójának működését állapították meg. Nem teljes kivizsgálás szerint a hitle­rista igazságügy-minisztérium 16 volt mi­niszteri tanácsosa ma újból Nyugat-Német­ország igazságügyi apparátusának vezető funkcióiban működik. A 600 különleges had­bíróra mintegy 1800 halálos Ítéletet és ki­végzést bizonyítottak rá, amelyeknek töb­bek között csaknem 500 dán, 400 lengyel és 300 csehszlovák polgár esett áldozatul A nyugatnémet igazságügyi apparátus egyre nyíltabb fasizálásának jellegzetes példája dr. Kanternek, a náci Wehrmacht volt fő­bírójának és a megszállt Dánia főbírójának a szövetségi köztársaság legfelsőbb politikai bírájává való kinevezése. Amint okmányok alapján bebizonyították, legalább 498 dán hazafi és német katona haláláért terheli őt a felelősség. Dr. Kowalski, az esseni tartományi bíróság igazgatója a lengyelországi feslaui különle­ges bíróság tagja volt. Kowalski többek között halálra ítélte Ignaz Kazmlerczak len­gyel polgárt, azért mert állítólag megsebe­sítette egy német rendőr kutyáját. Dr. Mohs, a frankentali tartományi bíró­ság tanácsosa és dr. Roesler, a münsteri főigazgatósági törvényszék tanácsosa tagjai voltak a poznani tartományi főblróságnak. Csupán az 1942 július 31-i bünnperben hét halálos Ítéletet hoztak fiatal lengyelek fe­lett. Dr. Breustedt giesseni ügyész a lengyel­országi ciechanowi különbíróság bírája volt és 1943-ban Rosalia Kulesova 25 éves len­gyel állampolgárt halálra ítélte azért, mert védekezett a német katonák erőszakosko­dása ellen. Mindezek a tények leleplezik annak a fejlődésnek a veszélyét, amely a Nyugat­német Szövetségi köztársaságban folyik. A terror és a háború egyre egyértelműbb rendszere alakul itt ki. A béke és a nemzetközi biztonság veszélyeztetése 1. A nyugatnémet kormány az agresszió nagyméretű programját követi Nyugat-Németországban már régen folyik a német imperializmus agresszív program­jának megvalósítása, amely a „nagynémet birodalom" felújítására, sőt kelet- és Dél­Európa nagy részének meghódítására és a nyugat-európai országok leigázására irányul. A nyugatnémet kormány e terveket kö­vetve propagandája és agitációja fő tar. talmává a revansista uszítást és sovi­nizmust tette. A közelmúltban Nyugat-Németországban számos gyűlést tartottak az ún. honfitársi egyesületek (Landsmanschaften) a kormány vezető tagjainak részvételével. Ezek a gyűlések megmutatják, hogy az egyre fo­kozódó fegyverkezéssel és remilitarizációval egyidejűleg mind erőteljesebben lép előtér­be a revansiz-nus és a sovinizmus. A szö­vetségi kormány képviselői nyíltan kijelen­tik azt a szándékukat, hogy „újra rende­zik". Európát a német imperializmus értel­mében. A „nagynémet tervek" megvalósí­tásának útján az első lépésként követelik az Odera és Neisse német-lengyel határ meg­szüntetését (ezt a határt a potsdami egyez­mény jelölte ki) valamint a Lengyel Nép­köztársaság nagy részeinek elcsatolását. A Nyugatnémet Szövetségi Köztársaság kormánya területi követelményeket támaszt a Csehszlovák Köztársasággal és más eu­rópai államokkal szemben is. így pl. See­boh-n bonni miniszter 1958 szeptemberében a csehszlovák államhatár közvetlen közelé­ben provokációs beszédet tartott, amelyben követelte az ún. szudéta területek elcsato­lását és azzal fenyegette a Csehszlovák Köztársaságot, hogy a szövetségi kormány nem nyugszik addig, míg „egy napon meg nem nyílnak a haza kapui... És mi újból visszatérésünket ünnepelhetjük majd Chebben. a régi birodalmi városban." See­bohm felhívása a nyugatnémet ifjúsághoz, hogy álljon készen „a legnagyobb áldozatra is. akár az életét is áldozza fel" — azt mutatja, hogy Nyugat-Németország ural­kodó körei erőszakkal akarják keresztül vinni hódító terveiket. Ez kifejezésre jut Thedieck bonni állam­titkár beszédében Is, aki azzal az indokolás­sal utasította el a békés egymás mellett élés politikáját, hogy a kommunizmussal nem lehet paktálni. Az Irányadó nyugat­német politikus cinikus nyíltsággal beis­merte. hogy a szövetségi köztársaság kor­mánya nem óhajt normális baráti kapcso­latokat a szocialista államokkal és nem óhajtja a feszültség enyhülését Német­országban, mert így elvesztené a talajt, melyből agresszív politikáját táplálja. A tervezett revansista háború előkészí­tésére Nyugat-Németországban mindent megtesznek, hogy a lakosságot, elsősorban az ifjúságot a szocialista államokkal szemben ellenségességre és gyűlöletre neveljék. Re­vansista és soviniszta gondolatokat ter­jesztenek a monopolista sajtóban, rádióban és filmeken, valamint az egyházi körökben is. E feladat céljából a szervezetek, szö­vetségek és intézmények egész hálózatát építették ki. A srövetségi köztársaságban több mint 50 ún. honfitársi egyesület és az áttelepültek szövetsége létezik — ame­lyeket a nyugatnémet kormány pénzzel támogat és politikailag irányit. Az ő felada­tuk — amint Thedieck az össznémet kér­dések szövetségi minisztériumának állam­titkára rámutatott — „elősegíteni a német kelet visszaszerzését." Von Manteuffel — Szoege báró, a szö­vetségi parlament képviselője 1958. január 23-án a szövetségi parlamentben habozás nélkül kijelentette, hogy „az utolsó lehe­letig" harcolni kell a szocialista államok ellen, még atomfegyverrel is. Ojból köve­telte, hogy Nyugat-Németország szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat mindazon államokkal, amelyek kormányai elismerik ben fogják elismerni ezt a határt, amelyet a szövetséges nagyhatalmak potsdami ér­tekezlete állapított meg. A revansista gon­dolat szítására van hivatva a Keresztény­demokrata Unió „Odera-Neisse" nevű ún. tartományi szövetsége, is. A nyugatnémet lakosság revansista uszí­tásában különös jelentősége van számos „Keletet kutató" intézet tevékenységéne£ Éppúgy mint a hitleri rendszerben, ezekJ. nek az intézményeknek most is az a fela­datuk, hogy álcázzák a német imperializ­mus agresszív politikáját és áltudományos elméletekkel mentegessék azt. „A Keletet kutató intézetek" szorosan együttműködnek az áttelepültek revansista szervezeteivel, valamint a nyugatnémet föl­dön működő több mint száz emigráns szer-t vezettel és a szocialista államok ellen irá-J nyúló felforgató tevékenységet fejtenek kk Nyugat-Németországban már 1955-ben megalakult a „külföldön élő németek érde­két védő egyesület", amely ugyanolyan szerepet játszik, mint Bohl hitlerista bi­rodalmi vezető hírhedt szervezete játszott. Az európai, afrikai országokban, főleg a volt afrikai német gyarmatokon, Ázsiában és Amerikában élő német kisebbségek kultu­rális érdekeiről való állítólagos gondosko­dás leple alatt ez az egyesület az „ötödik hadoszlopok" szervezésével foglalkozik. Szo­rosan együttműködik az „össznémet-kérdés Minisztériuma" III. osztályával, amely az elzász-lotharingiai, dániai, tiroli, a Román Népköztársaság-beli és más országok német kisebbségének kérdéseivel foglalkozik. Nem kétséges a nyugatnémet uralkodó körök azon szándéka, hogy meg akarják semmisíteni a nyugat-európai országok ál­lami függetlenségét és ezen országok te­rületének jelentékeny részét közvetlenül a Nyugatnémet Szövetségi Köztársasághoz akarják csatolni. Így akarják megvalósítani a „nagy német birodalom" álmát. Jákob Kaiser, akkori bonni miniszter már 1951-ben kijelentette: „Az igazi Európa csak akkor jöhet létre, ha felújítják a német egységet. Ez az egység ... Németországon kívül kiterjed Ausztriára is, Svájc egy részére, a Saar-vidékre és Elzász Lotharingiára. Azt a tervet, hogy más módon megismé­teljék Ausztria „anschluss"-ját, Adenauer is kifejtette, amikor 1953. májusában ki­jelentette: „Vagy mi ketten — Auszria és Németország — Európa védőszárnyai alá lépünk, vagy pedig országunk és az önök országa nagyon súlyos jövő elé néz." Adenauer kormánya szövetséges kötelezett­ségei politikájának alapján igyekszik euró­pai szövetségeseit belevinni olyan tervezett katonai intézkedésekbe, amelyekkel ezt a revansista politikát akarják megvaló­sítani. Ugyanez érvényes Adenauer kormá­nyának leplezetlen szovjetellenes külpoli­tikájára is. Adenauer újból becsmérli a Szovjetuniót „a legfőbb ellenségnek", „potenciális agresszornak" valamint „agresszív nemzetnek" nevezve. Strauss hadügyminiszter a szövetségi parlament­ben bírálta Hitler vezérkarát, amely tá­madási terveket dolgozott ki „zöld", „fe­hér" vagy „sárga" eshetőségekre és ki­jelentette, hogy ma a szövetségi kor­mány katonai tervezésének már csak egy terve létezik, a „Fali Rot" elneve­zésű terv. (a Fali Rot volt a hivatalos elnevezése a Szovjetunió megtámadási tervének, amelyet Hitler vezérkara dol­gozott ki.) A nyugatnémet kormánynak ez az el­lenséges állásfoglalása a Szovjetunióval szemben azt a célt követi, hogy tovább élezze a nemzetközi feszültséget, meg­könnyítse az atomháború előkészítését Nyugat-Németországban és megnyerjen más államokat is a Szovjetunió elleni „keresztes hadjáratra". Hogy a nyugatnémet kormány a nyu­gat-európai államokkal szemben sovinisz­ta követeléseit kevésbé nyíltan hangoz­tatja, ennek oka az, hogy veszélyes ter­veinek megvalósítását a titkos diplomá­cia, a NATO, a Montanunio, az Euratom és a közös piac útján reméli. 2. A nyugatnémet kormány Nyugat-Németországot az atomháború veszélyének központjává teszi Európában Agresszív tervei erőszakos megvalósí­tásához a nyugatnémet kormánynak je­lentékeny katonai hatalomra van szük­sége. A német nép túlnyomó többséfle akarata ellenére az USA támogatásával 1958. március 25-én határozatot hajtott keresztül a Bundeswehr atomfelfegyver­zéséről. A NATO nyugatnémet fegyveres erőinek amerikai atom- és rakétafegyve­rekkel való felszerelése teljes ütemben folyik. Már 1958 márciusában vásároltak Matador-típusú amerikai távirányítású ra­kétákat. 1958. október 13-án a bonni had­ügyminisztérium bejelentette, hogy a nyugatnémet fegyveres erők most az USA-tói kilövő állomásokat és kezdetben 24 Honest John-típusú atomrakétát kap­nak. A nyugatnémet egységeket már né­hány hónapja az USA segítségével kiképe­zik a Matador, a Nike, a Honest John valamint más rakéta- és atomfegyverek kezelésére. Most önálló atomfegyverzetű harci szövetségeket alakítanak. A Bundeswehr tömegpusztító atomfegy­verekkel való felszerelésének előkészüle­tei hosszabb ideje folynak. Már 1956-ban a sonthofeni volt fasiszta várban és rajna menti Kölnben tanfolyamokat tartot­tak vezérkari tisztek számára abból a célból, hogy a Bundeswehrt atomháborúra állítsák át. A nyugatnémet tisztek kikép­uiiaiiiunnui, uijjv.ij vu nuimuiijuj . uniton u u. /-» 11 y u^auiciiici, tio^icn az Oder-Neisse határt vagy pedig a jövő- I zése azóta folyik az USA-ban, főképp a Fort Leavenworthe-I (Cansas) vezérkari iskolában. Számos tény bizonyítja, hogy a szö­vetségi kormány már nem elégszik meg azzal, hogy az USA-tól atomfegyvereket kap, hanem buzgón igyekszik saját atom­fegyverrel felszerelni a Bundeswehrt. Nyugat-Németországban már régebben megkezdték az atomfegyvergyártás elő­készítését. A szövetségi ' köztársaság, amely kérte a párizsi egyezmények re­vízióját most saját technikai alapját épí­ti arra, hogy a legrövidebb időn belül megkezdhesse az atomfegyverek gyár­tását. A szövetségi kormány hét millió márka alappal és évi öt millió márka já­rulékkal vesz részt a St. Louis-i francia nyugatnémet kutatóintézet munkájában, ahol a berlin-Gatowi légihaderő-akadémia ballisztikus intézetének volt vezetőjének, Schardin professzornak vezetésével kb. 100 vezető nyugatnémet rakétatechnikus dolgozik. Hivatalosan kijelentik, hogy a kutatás fő célját a tankelhárító és légel­hárító rakéták képezik. Az ismeretes kí­sérletek azonban azt bizonyítják, hogy itt nagytípusú rakétákon is dolgoznak. Különös figyelmet érdemelnek ezzel kapcsolatban azok a munkák, amelyeket a Bayrische Motorenwerke cég munkacso­portja, valamint a Zborowi Műszaki Iro­(Folytatás a 4. oldalon.)' ÜJ SZŐ 3 * 1958. november 14.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom