Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-31 / 301. szám, péntek

Ľudovít Benada, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke a kassai kerületben (ČTK) — Ľudovít Benada, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke Dénes Ferenc­nek, az SZNT alelnökének kíséretében a prešovi kerületben tett látogatás után október 30-án a kassai kerület­be érkezett kétnapos hivatalos láto­gatásra. A kerületi székhelyen a CSSZBSZ-nek a Lenin utcában levő épülete előtt Emil Chlebecnek, az SZLKP kerületi bizottsága vezető titkárának és Ján Mockovčiaknak, a kerületi nemzeti bizottság elnökének | J. E. McCone a nukleáris fegyverkísérletekről ^Washington (ČTK) — Két nappal a nuk­leáris fegyverkísérletek beszüntetésére i irányuló genfi értekezlet megkezdése ^ előtt J. E. McCone az amerikai atom­^erőbizottság elnöke szükségesnek fartőt­MAX REIMANN 60 EVE! vezetésével a kassai vállalatok, hi- S h o9-V nyilatkozzék Nyilatkozatában vataiok és a kassai kerület több száz § kéte s. •-érveléssel igyekezett indokolni az . , °, ciuíct i-uuu y-"'- S amerikai kormányköröknek e kérdésben képviselője fogadták a vendégeket. | elfoglalt negatív álláspontját. McCone Ľ. Benada, az SZNT elnöke a dél- ^ szemrebbenés nélkül megismételte az előtti órákban részt vett a Képviselők $ úgynevezett „tiszta bombáról" szóló el­Kassai Kerületi Testületének ülésén S cs éP el t frázisokat. A „tiszta bombát" jó­Kassai Kerület! lestuieteneK uiesen, stéteményként írta le az emberiségre néz­ahol beszédet tartott a kassai kerület § Ve. A Szovjetunió azon törekvését, hog.y képviselőinek munkájáról, melyet a ^mielőbb elérje a nukleáris fegyverkísér­CSKP XI. kongresszusán a kassai ke- i™*™*t^ŽT^^-Ä rületre vonatkozólag kitűzött felada- § kormány nem kívánja a „tiszta bomba" tok teljesítése során kel! elvégezniök. ^ tökéletesítését. ^ Az atombizottság elnöke kifejezte to­5 vábbá aggodalmát, hogy az atomfegyver­^ Kísérletek beszüntetéséről szóló „azonnali" A Jugoszláv Szövetségi Népköztársasági és a „tiszta bomba" fejlesztését, amely j i bombát az amerikai stratégák az úgy­nevezett helyi háború folytatására készítik itlő. McCone ragaszkodott ahhoz is, hogy ^minden esetre engedjék meg „a békés Acélokat" szolgáló nukleáris Cegyverkísér­^ letek megvalósítását, nak vezetője, B. Chlaň vezérőrnagy,^ . ., VII L, r t. = DI C a köztársasági elnök katonai irodájá- § lAza s ^ísé^ek NUKLEÁRIS nak főnöke, V. Knap, a Külügyminisz- § térium osztályvezetője és dr. D. * £-as Vegas (ČTK) — Az USA a legutóbbi Ječny, a Külügyminisztérium proto- s napokban közvetlenül a nukleáris fegy­knlifnnnkp % verkísérletek beszüntetésére vonatkozó i keddi értekezlet megkezdése előtt egy­A köztársasági elnök és a jugoszláv^ re lázasabban fokozza a nukleáris kísér­nagykövet rövidebb beszédeket tar- Sietek ütemét. Az amerikai atomerő-bízott­tottak közlés t szerint október 29-én a ne­. , .! .. ..,.., „v- -i -i § vadai kísérleti területen további három A köztársasági elnök a megbízólevél $ robbantás t hajtottak végre. Bár az ame­átadása és a beszédek elhangzása ^rikai hivatalos propaganda hangsúlyozza, után V. Dávid külügyminiszter jelen- ^hogy kis fegyverekről van szó,'a robba­Iétében elbeszélgetett a nagykövettel. Iható'vok 135 k m" 8S Uvolsá£,ban is lá t" nagykövete átadta megbízólevelét a köztársasági elnöknek (ČTK) — Antonín Novotný köztár­sasági elnök 1958. október 29-én fo­gadta a prágai Várban Jaksa Petri­cset, a Jugoszláv Szövetségi Népköz­társaság rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetét, aki átadta megbízó­levelét. Á nagykövetet V. Kadunec és M. Horvatics nagykövetségi tanácso­sok. V. Hrnjak ezredes, katonai atta­sé, valamint a nagykövetség további dolgozói kísérték. A megbízólevél átadásánál jelen volt V. Dávid külügyminiszter, L. Novák, a köztársasági elnök irodájá­A bratislavai ifjúság megünnepelte a Komszomoi megalapításának 40. évfordulóját Bugyonnij marsall Szlovákia fővárosában A« közlekedésben | előreláthatólag rövidesen | atomhajtóerőt használnak s § § démikus. Moskva (ČTK) - Lavrentyev aka­a Szibirszkije Ognyi folyó között rámutat arra, hogy a § tudósok a ma egyik legfontosabb tu­gyűlés résztvevői, — a bratislavai üzemekben, hivatalokban dolgozó \dományok problémáján fognak dolgoz­Z-tagok és a tanuló ifjúság szívélyesen üdvözölték a gyűlésen részt- ^ ni. Ez a probléma az, hogy minél ^ iratban a Szovjetunió Tudományos \ Akadémiájának szibériai fiókintézeté­(ČTK) — A bratislavai ifjúság október 29-én a Lenini Komszomoi 40. ^ ben működő tudósok terveiről ír. évfordulója alkalmából a Komenský Egyetem dísztermében ünnepi gyűlést ^ A többi közö\ rendezett. A CSISZ vevő Sz. M. Bugyonnij marsallt, a Szovjetunió legendás hősét, aki e na- $ mélyebben hatolhassunk a föld belse­pokban hazánkban tartózkodik. kjébe. Jelenleg a legmélyebb furatok Az össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség történelméről ^ mindössze 7 km-nyi mélységet érnek szóló megnyitó beszédet Vladimír Bacííek, a CSISZ szlovákiai Központi k e1 . Bizottsága elnökségének tagja tartotta, azután Bugyonnij marsali üdvözölte $ Lavrentyev akadémikus emhtest a jelenlevő ifjúságot. $ tesz továbbá arról, hogy az utazas a A bratislavai ifiúság ovációkban részesítette és virágcsokrokkal aján- jóidba es a Marsra ma csupán ido - ;; kerdese. Sokkal bonyolultabb az ira­^ nyitható termonukleáris reakció prob­Az ünnepi est résztvevői örömmel %iémája. Azonban sikereink ezirányban üdvözölték politikai és közéletünk § is oly nagymérvűek, — írja a tudós, képviselőit. § — hogy a közlekedésben is előrelát­Szívélyes fogadtatásban részesítet- ^hatólag rövidesen áttérünk az atom­ték az össz-szövetségi Lenini Kom- ^hajtóerőre, munista Ifjúsági Szövetség Központi ^ dékozta meg vendégét. (ČTK) — A CSISZ szlovákiai Köz­ponti Bizottsága és a CSISZ bratisla­vai kerületi, valamint városi bizott­sága a Lenini Komszomoi megalapí­tásának 40. évfordulója alkalmából szerdán, október 29-én ünnepi estet rendezett a bratislavai P. O. Hviez­doslav Színházban. Ünnepi előadás Prágában A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága és prágai városi bizottsága az Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség meg­alapításának 40. évfordulója tisztele­tére szerdán megrendezte a prágai Nemzeti Színházban Visnyevszkij „Optimista tragédia" c. darabjának ünnepi előadását. Az ünnepi esten részt vettek J. Hendrych és V. Kopecký, pártunk és kormányunk képviselői, V. Kouc­ký, a CSKP KB titkára, dr. A. Neu­man miniszter, a CSISZ Központi Bizottságának elnöksége élén M. Vec­ker elnökkel, a Nemzeti Front további szervezeteinek képviselői, a prágai üzemek példás dolgozói, a CSISZ prá­gai szervezeteinek funkcionáriusai és tagjai. Az előadáson jelen volt ezenkívül V. F. Klocsko, a Szovjetunió prágai nagykövetségének tanácsosa, valamint a szocialista tábor országai nagykö­vetségeinek képviselői. Az előadás megkezdése előtt B. Prokoš államdí­jas, a Nemzeti Színház igazgatója tartott beszédet. Űtnak indult a barátság vonatja ČČTK) - Csütörtökön a reggeli órákban Prágából a Szovjetunióba in­dult a „Csehszlovák-szovjet barátság és szövetség vonatja", melyen 300 személy utazik 14 napra a Szovjet­unióba. Közöttük vannak a CSSZBSZ társasutazási bélyegakciójának nyer­tesei, a szövetség érdemes funkcio­náriusai, a Svét sovétú és a CSSZBSZ többi kiadványainak legki­válóbb terjesztői a postahírlaD-szol­gálat dolgozóinak sorából. A társas­utazás résztvevői a Szovjetunióban látopatást tesznek Kijevben, Lenin­grádban és Moszkvában, ahol részt vesznek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulójának ün­nepségein. Bizottságának küldöttségét melyet^ N. s z. „ RlJ Sc Sov, a Szovietunió Kom­A. M. Fomies, a Komszomoi minszki fc munista Párt1a Köi!pont i ^ottsígának területi bizottságának vezető titkára ^ elso titkSra és a szovjetunió Miniszter­vezetett. fc tanácsának elnöke október 29-én fogadta A Lenini Komszomoi győzelmes 40. ^J. Cedenbalt, a Mongol Népi Forradalmi évének történelméről Helena Šuchov- i Párt Központi Bizottsága politikai irodá­ská, a CSISZ szlovákiai Központi Bi- S Ifjiak- tagját, a Mongol Népköztársaság „J .,•„.,,„ l„, S4-. < Minisztertanácsénak elnökét és szívé ves zottságának titkára tartott beszedet. ^ barátj beszéIqetést foIvtatott vel e. (CTK ) Az Ossz-szövetségi Lenini Kommu- ^ RABATBAN október 23-án egy évre nista Ifjúsági Szövetség szívből jövő § szóló kínai-arokkói kereskedelmi egyez­üdvözleteit A. M. Fomies, a Komszo- ^rnényt írtak alá. (ČTK) mol minszki területi bizottságának vezető titkara tolmácsolta, aki el­A Kölcsönös Gazdasági Segélynyújtási Tanács ülése Prágában MAX REIMANN elvtárs, Németor­szág Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára ma tölti be életének 60. évét. És mivel a harco­sok nem öregszenek, a 60 évet arcá­ból senki sem olvasná ki. Kora ifjúsá­gától kezdve mindig az első sorokban küzdött a német munkásosztály jo­gaiért, a militarizmus és fasizmus el­len, a jobb, a békeszerető szocialista Németországért. Az uralkodó kapita­lista osztály gyűlöletétől üldöz­tetve megismerte a weimari köztár­saság fogházait, a nácisták gyűjtőtá­borait és Adenauer Németországa bör­töneit is. És meg nem törve magasra emelte Liebknecht és Thöllmann pártjának zászlaját. Még csak 14 éves volt, amikor mint fiatal kikötőmunkás belépett a szocialista ifjúság és a szakszerve­zeti tagok sorába, és az első világ­háború éveiben c.zok oldalára állott, akik nem áru'ták el a pártot. Lieb­knecht és Luxemburg példája lebegett szeme előtt. Tania lett a Spartakusz­szövetségnek. Sztrájkban való részvé­tel miatt a harctérre küldték. Ő azon­ban nem tartozott azok közé, akik a császárt és az ágyúkirályokat szol­gálták. Azon forradalmi katonák közé tartozott, akik a háború ellem harc zászlaját vitték előre. Már akkor rá­jött arra, hogy a német militarizmust el kell pusztítani, hogy a német né­pet a többi európai nemzettel együtt ne sodorhassák egy új háborúba. Ezért az 1918—1919-es forradalmi időkben a Spartakusz-szövetség sorai­ban a szocialista Németországért harcolt. A forradalmi harcokban váló részvételéért fogházbüntetéssel súj­tották. Eveken keresztül mint bányász és kommunista funkcionárius a Ruhr­vidéken dolgozott. A párt Reimannt a munkásosztály igaz ügyéért bát­ran küzdő harcossá nevelte. Bátorságát a fasiszta diktatúra évei­ben bizonyította be, amikor Ernst Thiillmann letartóztatása után a Raj­na-vidéken, a Ruhr-vidéken, a Saarvi­déken és később más területeken Né­metország Kommunista Pártjának ille­gális tevékenységét irányította 1939­ben a Gestapo letartóztatta. A sachsen­hauseni börtönben az illegális bizottság­ban folytatta a fasizmus elleni harcot. Abban az időben, amikor Nyugat-Né­metország jelenlegi vezetői Hitlert szolqálták. Max Reimann egyike voit a sok ezer német kommunistának, akik a Gestapo kínzókamráiban, a gyűjtőtáborokban és a vesztöhclyejcen védelmezték a német munkásosztály és egyúttal a német nemzet becsüle­téi. A fasiszta rendszer bukása után Max Reimann, mint Németország Kommunista Pártjának Észak-Rajna vidék vestfáliai vezető funkcionáriusa az egységes, demokratikus és béke­szerető Németország megalakítására törekedett, ami abban az időben, ami­kor a nyugati hatalmak Németország ketté szakítására törekedtek, börtönbe, ezúttal a megszállók börtönébe jut­tatta. 1948-ban Max Reimannt Német­ország Kommunista Pártjának élére állították. Vezetésével a párt harcot folytatott a bonni kormány milita­rista és revansista politikája ellen, Németországnak demokratikus és bé­keszerető állammá való egyesítéséért. A bonni urak Hitler példájára a kommunista pártot illegalitásba ker­gették és Max Reimannt üldözik. Ő azonban továbbra is irányítja Né­metország illegális kommunista párt­jának tevékenységét, amely az atom­fegyverkezés ellen harcol és a nyu­gat-németországi munkásságot küz­delemre serkenti az Adenauer-kor­mány veszedelmes politikája ellen, a Német Demokratikus Köztársaság bé­keszerető politikájának támogatásá­ért, Németország békés egyesítéséért. (dra). A CSKP KB üdvözlő távirata Max Reimann 60. születésnapja alkalmából (ČTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Max Reimannak, Németország Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárénak 60. születésnapja alkalmából a következő üdvözlő táviratot küldte: „TISZTELT ELVTÁRS! Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága az egész párt és a csehszlovákiai dolgozók nevében szívből jövő elvtársi üdvözleteit küldi önnek 60. születésnapja alkalmából. Dolgozóink nagyra értékelik az Ön hosszú évek során át a német munkásmozgalomban kifejtett forra­dalmi tevékenységét. Csehszlovákia népe figyelemmel követi a szomszédos Német Szövetségi Köztársaság háború utáni fejlődését, ami komolyan veszélyezteti Európa biztonságát. Népünk minden rokonszenve a nyugat-németországi munkás­osztály bátor harcáé és marxi-lenini pártjáé, melynek első soraiban Ön is megingathatatíanu! dolgozik. Meg vagyunk győződve arról, hogy semmilyen üldöztetés sem törheti meg a német kommunisták azon szívós küzdelmét, melyet az összes haladó erőknek a német imperializmus elleni, az egy­séges, demokratikus Németország megalapításáért és egyesítéséért foly­tatnak. További munkájához sok egészséget és erőt kívánunk. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA" mondotta, hogy a szovjet ifjúságot mily nagy örömmel töltik el azok a sikerek, melyeket a csehszlovákiai dolgozók és az ifjúság a CSKP veze­tésével a szocializmus építésében el­értek. Azután beszélt a Komszomoi munkájáról, melyet a Szovjetunióban a kommunizmus építése során végez. Az ünnepi est résztvevői az össz­szövetségi Lenini Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bizottságának üdvözlő táviratot küldtek, melyben további sikereket kívánnak a jubiláló szervezetnek. Az ünnepi est második részében előadták Visnyevszkij Optimista tra­gédiáját. • * * Az össz-szövetségi Lenini Kommu­nista Ifjúsági Szövetség Központi Bi­zottságának Szlovákiában tartózkodó küldöttsége rövid bratislavai tartóz­kodás után, csütörtökön a nyitrai kerületbe utazott. Edward Ochab a lengyel mezőgazdaságról Szerdán megkezdődött Prágában s § Kölcsönös Gazdasági Segélynyújtási ^ Tanács háromnapos ülése, melyen a ô tanács állandó bizottsága kokszve- ^ gyészeti tagozata csoportjának dol- ^ gozói és a varsói szénügyi tagozat ^ képviselői vesznek részt. Az ülésen ^ részt vesznek a Szovjetunió, Lengyel- S ország, az NDK, Magyarország, Ro- ^ mánia, Bulgária és Csehszlovákia kép- ^ viselői. J; Az ülés első napjának tárgysoroza­Varsó (ČÍK) — A Lengyel Népköz­társaság mezőgazdasági parlamenti bi­zottságának október 29-i ülésén Ed­ward Ochab földművelésügyi miniszter a lengyel mezőgazdaság jelenlegi hely­zetéről és 1959. évi feladatairól beszélt. Megállapította, hogy a mezőgazdasági termelés teljes értéke ez idén a múlt évihez viszonyítva 3,2 százalékkal emel­kedett. Ezen eredményhez főképpen az járult hozzá, hogy megnövekedett a ve­tésterület és idén nagyon jó termés volt Ochab miniszter rámutatott a fcldmü­vesszövetkezetek nagy sikereire, amelyek ismét magasabb hozamokat értek el, mint az egyénileg gazdálkodó parasztok és át­lagban magasabb jövedelemre tettek szert, mint az elmúlt években. A SZOVJETUNIÓ VASÜTAIN BEVEZETIK „AZ ÉBERSÉGI KÉSZÜLÉKET" - rj ^ ta keretében a különféle kőszénfajták ^ nemzetközi osztályozásának kérdésé- ^ vei foglalkoztak. Áz ülés résztvevői ^ a továbbiakban ismertették egymás- J 1 , Z- ' . ' ' _ O sal a kokszolható szén fejtésére vo-^ natkozó terveket. Az értekezletet ^ pénteken zárójegyzőkönyvek és ja- ^ vaslatok aláírásával fejezik be. ^ Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió közlekedésügyi minisztériuma javasol­ta, hogy valamennyi szovjet vasúton vezessék be V. Milogradov mérnök találmányát. Ez. az „éberségi készü­lék", amely lehetővé teszi az esetle­ges szerencsétlenségek meggátlását a vasúti közlekedésben. A készülék lényege az, hogy a moz­donyvezető köteles bizonyos időkö­zökben lenyomni a készülék fogan­tyúját. Ha meg nem teszi, ez annyit jelent, hogy figyelme lankad. Ebben az esetben a készülék leadja a ve­szély hangjelzését, utána pedig mű­ködésbe hozza az önműködő féket. A kísérletek azt mutatják, hogy a készülék segítségéve! nagymértékben biztosítható a vasúti közlekedés biz­tonsága. S BÉCSI TUDÖSlTÖNK ÍRJA: H l R E K AZ AFRIKAI BALETT TÁNCOLT £S ÉNEKELT. — A bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában október 29-én a Gui­neai Köztársaságból érkezett Keita Fodeba afrikai balett együttese két előadást tar­tót. Az együtes, mely az egész világon Afrika sajátos művészetét terjeszti, amelyben közvetlenül tükröződik, hogy milyen volt és milyen ma az afrikai nép élete, már több mint három hete ven­dégszerepel hazánkban és nagy sikereket arat. # Csütörtökön megkezdődtek Prešovon a ruhaipar új technikájának napjai, me­lyeken az összes ruhaipari nemzeti vál­lalatok 120 legkiválóbb ésszerúsítöje, mű­szaki dolgozója, mestere és kutatási dol­gozója vesz részt. • A c«hsziovák politikai és Tud ? | Ausztriában tovább emelkednek az árak mányos Ismereteket Ierjeszto Tarsasag^ »••»>»"• szlovákiai bizottságának tagjai szerdán ^ ülést tartottak Bratislavában, hogy meg- ^ ( tárgyalják, mily módon kell a szlovákiai ^ ' értelmiségnek részt vennie és felada- $> tokát teljesítenie a kuliúrforradalom ki- % bontakoztatásában. Az ülésen részt vett 5> Jozef r.énart, az SZLKP KB titkára Is. ^ SZERDÁN véget ért Prágában az OIR — 5; a Nemzetközi Rádió Szervezet program- ^ bizottsága zeneszakértőinek V. ülése, ame- 5; lyen albániai, buigáría, csehszlovákiai, ^ magyarországi, NDK-beli, lengyelországi, ^ romániai, valamint szovjetunióbeli zene- ^ szerzők, rádió dolgozók és egyéb intéz- % ménvek képviselői vettek részt. ^ A A Csehszlovák Tudományos Akadé- ^ mia meghívására szerdán Prágába érke- ^ zett dr. Hideo ltokava mérnök, a tokiói ^ egyetem tanára. Az űrhajózás kiváló J szakembere négy napig tartózkodik ha­i zánkban és néhány előadást tart. N Az Ausztriában két év óta tartó drágulási hullámnak még mindig nincs vége. Miután az utóbbi hóna­pokban felemelték a villamosvasút díjszabását, a gáz, és villanyárakat a miután a nyáron drágább lett a hús és a papír, most fel akarják esnolni a vasúti díjszabást, valamint a tej és tejtermékek árait s végül a rádióil­letéket is. A hivatalos gazdaságkutató intézet kiszámította, hogy Ausztriában a lét­fenntartási költségek az idei év kez­dete óta 3 százalékkal emelkedtek, míg a keresetek átlagos növekedése még fél százalékot sem tesz ki. A most bejelentett drágulások tovább csök­kentik az osztrák dolgozók életszín­vonalát, ugvanakkor a kormány kije­lentette. szilárdan eltökélte, hogy az áremelkedéseknek megfelelő minden­nemű béremelést megakadályoz. E küszöbön álló áremelések cni-rtt nemcsak a munkások és alkalmazot­taik körében uralkodik nagy nyugta­lanság, hanem a parasztok is fel van­nak háborodva. Jól tudják, hogy a városi fogyasztóknak a tejért csaknem háromszor annyit kell fizetniök. mint amennyit a paraszt ezért a termékért kap. Az árnak kéthar­madát a tejfeldolgozó üzemek zse­belik be. A bejelentett újabb tejár­emelés teljes egészében a tejüzeme­ket szolgálná. KURT STIMMER ÚJ SZÓ 2 * 1058. október 31. X *

Next

/
Oldalképek
Tartalom