Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)
1958-10-31 / 301. szám, péntek
A Komszomol 40. évfordulójának moszkvai ünnepségei Moszkva (ČIK) - Az össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakításának 40. évfordulójáról Moszkvában a sportpalotában október 29-én este a Komszomol Központi Bizottságának ünnepi ülésén emlékeztek meg. A hatalmas csarnokot betöltötték a szövetségi köztársaságok, a kerületek és teriiletek Komszomol-szervezeteinek küldöttei, a szovjet hadsereg, a haditengerészet és a moszkvai dolgozók képviselői. A jelenlevők lelkes éljenzéssel fogadták N. Sz. Hruscsov, K. J. Vorosilov, A. I. Mikojan, J. A. Furceva, F. R. Kozlov, M. A. Szuszlov, M. N. Svernyik, A. V. Arisztov, D. D. Breznyev elvtársakat, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet kormánynak további vezető tényezőit. A lenini Komszomol dicső 40-éves útjáról V. Szemicsasztnij az Összszövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Utalt arra, hogy a Komszomol évfordulóját jelentőségteljes idó'ben az egész szovjet népnek a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusa előkészületeinek jegyében ünneplik. A Komszomol Központi Bizottságának titkára rámutatott arra, hogy a Komszomol becsületesen teljesíti ez idei XIII. kongresszusán elfogadott kötelezettségvállalásait. A szónok tolmácsolta a szovjet ifjúság felháborodását B. Paszternák eljárása felett, aki arra merészkeÁ nyugat-németországi revansisták összejövetele Bonn (ČTK) — Október 29-én Bonnban tartották az úgynevezett „szudétanémet honfiak szövetsége" további összejövetelét, amelyen a Csehszlovák Köztársaság 1918. évi megalakulásával, az 1938. évi müncheni diktátummal és az áttelepültek jelenlegi revansista követeléseivel foglalkoztak. Lodgman von Auen, a szövetség elnöke főbeszámolójában megkísérelte annak bizonyítását, hogy a müncheni diktátumot nem a német nácisták, hanem a csehek idézték elő, akik a németektől állítólag megvonták önrendelkezési jogukat. Az a felsőbbségi érzés, amelyet a nácisták oltottak a németekbe, Lodgmann von Auen szerint csupán „a nemzeti láz természetellenes túlemelkedése a harmadik birodalom idején". A német népnek ismét szert kell tennie az egészséges nacionalizmusra és „hazánkra való jogigényünket" az egész német népnek magáévá kell tennie. dett, hogy beszennyezze a szovjet kormány 41 évének vívmányait és támadást intézzen a szocialista rendszer, a marxi-lenini tanítás ellen. Emellett Paszternák azokban az években, sokkal jobban élt, mint sok egyszerű szovjet ember, akiknek gyakran nehézségekkel kellett megküzdeniök. Ezután lelkes és viharos ünneplés közepette N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke vette át a szót. Kijelentette, hogy a szovjet nép és a kommunista párt büszke a Komszomolra és dicső tetteire. Az ifjúságnak sehol és sohasem voltak oly nemes célkitűzései és oly nagyszerű lehetőségei e célok megvalósítására, mint ma. E célokat a kommunista párt tűzte ki. N. Sz. Hruscsov kijelentette, hogy a Komszomol sikereiről szóló sok nagyszerű jelentés közül a legörömteljesebb eredmény az új emberek nevelése. A Komszomol megalakítása óta 08 millió fiatal ember végezte el a nevelés iskoláját és 18 millió részesül ma nevelésbén. Ez a párt aktív segítőtársának nagyszerű hadserege, — mondotta N. Sz. Hruscsov. N. Sz. Hruscsov feltétte a kérdést, milyennek kéli lennie az új társadalom emberének, és rögtön meg is válaszolta: igazi leninistának. N. Sz. Hruscsov hangsúlyozta, ez annyit jelent, hogv az ember ne csak magának, hanem elsősorban a nemes cél felé haladó társadalomnak éljen. Kiemelté a Komszomol nagy szerepét az ifjúság nevelésében, melynek alapja a munka szeretete és megbecsülése. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára ezután elolvasta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a Lenini Komszomolhoz intézett üdvözlő levelét. V. Szemicsasztnyij átadta Hruscsov elvtársnak a Komszomolnak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához és a szovjet kormány hoz írott levelét. Az ünnepi ülést az Internacionáléval fejezték be. Az est második részében ünnepi hangverseny volt. Mao Ce-tung fogadta a kínai népi önként sek küldöttségét Peking (ČTK) - Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság elnöke, Csou En-laj és Csu Teh, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának alelnökei, Peng Csen, Csen Ji és Li Fucsun, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagjai és Po I-po, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának póttagja október 29-én fogadták a Koreából e napokban viszszatért kínai népi önkéntesek küldöttségét, amelyet Jang Jung és Wang Phing tábornokok vezettek. Áz asigo! katonaság elhagyta Jordániát Amman (ČTK) - Október 29-én kivonták Jordániából az utolsó kétezer angol ejtőernyőst, akik Araraanból Ciprus szigetére repültek. Ezzel véget ért az angol gyarmatosító politika történetének további fejezete, amely politikát az utolsó években egyre újabb vereségek érik. A keralai kormány földet juttat a földnéikKnek Delhi (CTK) — Az IPA sajtóügynökség jelentése szerint a keralai kormány elhatározta, hogy november 1-én „Kerala napja" keretében megkezdi a parlagon heverő állami földek szétosztását. A 700 ezer akret kitevő földből, mely a keralai kormány tulajdona, a földnélkülieknek és a kisgazdáknak e terület háromnegyed részét juttatják. A keralai kormány India államainak kormányai között az első, amely a parlagon heverő földet ilyen nagy méretekben osztja szét. Szakértők véleménye szerint az indiai államok kormányai mintegy 9 millió akr műveletben mezőgazdasági területtel rendelkeznek, vhwma Közép-Keleten ismét ^ ményekre" kerülhet sor, és ezzel Nagy-Britannia ez év júliusában küldötte katonai egységeit Jordániá ba, néhány nappal azután, hogy Irakban forradalom tört ki és kikiáltották a köztársaságot. Ugyanakkor az USA kormánya megszálló erőket küldött Libanonba. A két nyugati nagyhatalom e katonai agresszióval megkísé relte a libanoni és jordániai haladó erők elnyomását és fegyveres intervenciót készített elő az újonnan alakult Iraki Köztársaság ellen. Az amerikai és angol agresszió az egész világon, főképpen azonban valamennyi arab országban felháborodást és ellenszenvet keltett. A szocialista országok és a veszélyeztetett arab államok kérésére az ENSZ közgyűlése rendkívüli ülésen tárgyalta az amerikai és angol katonai agreszsziót. A világ haladó közvéleménye ellenállásának hatalmas hulláma és az arabok egységes fellépése arra kényszerltette az Amerikai Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy októberben Libanonból és Jordániából kivonják megszálló csapataikat. Az amerikai és angol sajtó az utóbbi időben titokzatosan arról ír, hogy .komoly ese Agyafúrt „beruházás" AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK lakosai számára nagy jelentőségű nap lesz november 4-e, az Egyesült Államok képviseleti tanácsába való választások napja. Bár nem mindenki számára egyformán. A munkásember különös változást nem várhat t naptól, a felső tízezer viszont jó szerencsét, égi mannát sejtő érzelmekkel tekint e nap felé. Persze korántsem lik, ócsárolják egymást és dicsérik önmagukat. Ilyen irányzatú a televízió és a rádió adása, ezt kürtölik a plakátok, a hangszórós autók. A milliomosok nem sajnálják erre a pénzt, (elvégre könnyen jött) csakhogy több szavazatot biztosítsanak maguknak. A Francé Presse hírt ad például Albanyból (New York állam) ahol egy bizonyos Harriman, a Deolyan szerényen és áj- mokrata Párt részéről, tatosan, mint az előbbi az ismert Rockefeller képből következtetni le- pedig a republikánus hetne. Sőt egyenest párt részéről (mindkét marakodnak: becsmér- tő többszörös milliomos) a helyttart ói tisztség jelöltjeként több mint százezer dollárt adtak erre a kampányra. Agyafúrt befektetés ez, mert zsarolással, kizsákmányolással szerezték, megvesztegetik, félrevezetik vele az embereket, s ha sikert érnek el, még duplán be is vasalják a népen. De vajon mi vár november 4-e után az amerikai átlagemberre? Neki mindegy, vajon Harriman vagy Rockefeller lesz-e a győztes. Neki mind az egyik, mind a másik kizsákmányolója és ellensége. (trik) | angol katonaság Libanonból és Jordá8 niából nem távozott messze. Az an& gol ejtőernyősöket csupán Ciprusra | helyezték át és a hatodik flotta még § mindig a Földközi-tengeren cirkál. | Görögország nem hajlandó ^ a ciprusi angol tervről tárgyalni $ Párizs (ČTK) — A NATO állandó $ tanácsának október 29-i párizsi ülé^ sém a görög küldött hivatalosan be^ jelentette, hogy a görög kormány § nem haj'andó részt venni azon az ér^ tekezletem, amelyet a „zöld asztal ^ mellett" a ciprusi kérdésről k-ompSj rcmisszimus megoldásként Speak, a * NATO főtitkára javasolt. A NATO ta- nácsának három óra hosszat tartó ülése után közölték, hogy a tanács a görög határozatot tudomásul vette. A görög kormány elutasító álláspontjának oka az, hogy a görög kormány nem ért egyet a ciprusi angol tervvel, amely alapjában véve a szigetnek görög és török részre való felosztását jelentené. A görög kormány ragaszkodik azon álláspontjához, hogy Nagy-Britanniának le kell mondania ' a ciprusi partnerek" tervéről és csak akkor lesz hajlandó a „zöld asztalhoz" ülni. Sendai japán városban október 22-én tüntető menet indult el a Macukava-ügyben elítélt 17 polgár szabadlábrahelyezéséért. A menet résztvevői 400 kilométeres útat tesznek meg Sendaiból Tokióba, az ország fővárosába. November 5-én érnek Tokióba a legfelső bíróság újrafelvételi tárgyalása elé. A Macukava-ügyben 17 japán vasutast ítéltek halálra, életfogytiglani fegyházra és hosszú időre szóló börtönbüntetésre azon hamis vád alapján, hogy 1949-ben Ma- f cukava állomáson vonatösszeütközést idéztek elő. A reakció azért szorgalmazta ezt a peres eljárást, hogy befeketítse a japán demokratikus erőket és megtörje befolyásukat. A tüntető menet Miyagi megyében. (Japán Press felvétele.) j Á kambodzsai kormány felmondotta egy francia társaság koncesszióját Fenjan (ČTK) — Phlek Chnatnak, Kambodzsa közmunkaügyl- és távösszeköttetésügyi miniszterének közlése szerint Kambodzsa kormánya felmondotta egy francia társaság koncesszióját villanyáram fejlesztésére és Kambodzsa egész területén átvette a villanyárammal való ellátás monopóliumát. Az újonnan alakított kambodzsai villanyerőtársasíg a kambodzsai királyi vasúti társaság után, — amelyben a részvények 90 százaléka a kormány kezében van, — a második állami vállalat Kambodzsában. Libanon követelni fogja az ENSZ megfigyelőinek visszahívását Bejrut (ČTK) — Karami libanoni miniszterelnök az október 29-i sajtóértekezleten kijelentette, hogy a libanoni kormány Dag Hammarskjoldöt, az ENSZ főtitkárát az ENSZ libanoni megfigyelőinek visszahívására fogja kérni. Karami nagyra értékelte e megfigyelők tárgyilagosságát és becsületes munkáját, azonban hangsúlyozta, hogy jelenlétükre Libanonban már nincs szükség, mert az ország helyzete konszolidálódik. A fogadáson jelen voltak Kína Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárságának tágjai, a kínai népi felszabadító hadsereg tábornoka: és tengernagyai, Kuo Mo-zso, az amerikai agresszióellenes és Koreát támogató mozgalom társaságának elnöke s további személyiségek. Amerikai katonatisztek provokációja a kínai partmenti szigeteken Peking (ČTK) — Az Üj Kína sajtóiroda közli: Thaipeji hírek szerint a tajvani amerikai katonai hátóságok provokációs okokból továbbra is küldözgetik az amerikai katonatiszteket a partmenti szigetekre, igy például Amerman dandártábornok, az amerikai hadsereg 1. motoros hadosztálya tüzérségének parancsnoka október 26-án tíz órát töltött Macu szigetén és ezalatt megtekintette a csangkajseki katonai egységek állásait. Amint ismeretes, az amerikai hadsereg első motoros hadosztálya jelenleg DélKoreában tartózkodik, ahonnan Amerman Tajvan szigetére jött. Mielőtt Macu szigetére látogatott volna. Kimoj szigetén is kikötött, ahol megszemlélte a csangkajseki hadsereg tüzérségi egységeinek állásait. A világ népei a tajvani agresszió ellen tiltakoznak. Hanoi mintegy 50 ezer lakosa tüntet a Kínai Népköztársaság ellen irányuló amerikai agresszió ellen. (Oj Kína felvétele). R«fcSiI> KARAMI • A » f • interjúja Bejrut (ČTK) - Rasid Karami libanoni miniszterelnök a bolgár sajtóiroda tudósítójával folytatott beszélgetésében kijelentette, hogy kormányának elsőrangú feladata a béke és nyugalom helyreállítása az egész országban. Karami hangsúlyozta, hogy Libanon a semlegesség politikáját folytatja. Egyúttal kijelentette, hogy az Eisenhower-doktrina. amelyet annak idején Samun volt elnök rendszere fogadott el, Libanonra nézve elvesztette értelmét. Mu nkabérja v i tás Koreában Phenjan (ČTK) - A phenjanl lapok október 50-án közölték a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának a munkabérek további emeléséről szóló határozatát. E határozat értelmében 1959. január l-től átlag 40 százalékban emelkednek a munkások, mérnökök, technikusok, katonák, hivatalnokok, állami, közszervezet!, szövetkezeti és vállalati alkalmazottak munkabérei és fizetései. AZ ÚJ PÁPA MEGVÁLASZTÁSA UTÁN A konkláve szabályai szerint az új pápát három féle módon választhatják meg. Az első „az isteni sugallat", a második és harmadik mód a világi forma —, vagy kompromisszum, vagy választás. Az első módon történő választás a katolikus egyház történelmében csupán nagyritkán fordul elő. Ebben az esetben a pápát konkláve ülésének már első napján meg kellett volna választani. A második napon történő választást kompromisszum ered Tiényének tartják. Roncalli bíboros megválasztása a konkláve ülésének harmadik napján arra mutat, hogy a választás nem volt olyan egyszerű és hogy a Sixtusi kápolna zárt ajtajai mögött a bibornokok sokáig tanakodtak. Az egybegyűlt 53 bíbornok közül a konkláve folyamán ketten meghaltak. A megmaradt 51 bíboros Roncalli velencei bíborost választotta pápává. Ezt a választást általában a magas katolikus hierarchia úgynevezett modern szárnya sikerének minősítik. A Vatikán új „miniszterelnöke", mint ahogy a pápát a londoni Economist nevezi, közel áll a „modernizmus" híveinek tartott bíborosok francia-kanadai csoportjához. Roncalli sok éven át mint pápai nuncius működött Franciaországban, ahol szoros kapcsolatokat kötött a francia klérussal. Az olasz és francia haladó sajtó értesülése szerint Roncalli bizonyos marxista tudással is rendelkezik és hajlamos arra, hogy a munkások között erős klerikális demagógiát folytasson. A szakértők egyetértenek abban, hogy Roncalli nem volt az USA jelöltje, mert Spellman és hívei Siri bíbornokot támogatták. Ezen utóbbi megválasztása ellen szólt viszonylagosan fiatal kora, Siri bíboros csak 52-éves. A bíborosok többnyire Idősebb személyt részesítenek előnyben, hogy a többinek is legyenek kilátásai a pápai tiara elnyerésére. Roncalli 77 éves; és ez a körülmény képezett akadályt megválasztásában. Roncalli a XXIII. János nevet választotta. Nem érdektelen, hogy a XXIII. János név az egyház történelmében már előfordult. Ezt a nevet vette fel 1410-ben a nápolyi ellenpápa, aki kíméletlen eszközökkel ragadta magához a szent széket és a penltencia „bűnbocsánati levelek" eladásával vált hírhedtté, ami ellen Husz János lépett fel erélyesen. Több mint hat évszázadig senki sem akarta felvenni ezt a nevet és inkább más nevet választott. Nyilvánvaló, hogy az új pápa választása aligha változtat a Vatikánnak jelenleg betöltött reakciós szerepén. Az új pakisztáni kormány amerikai tanácsadói Karacsi (ČTK) — Mohammed Ajub Chán tábornok, az új pakisztáni elnök október 29-én jóváhagyta elnöki kormányának valamennyi tagját. Ajub Chán egyúttal miniszterelnök, a hadsereg főparancsnoka és a statárium feletti ellenőrzést gyakorló szerv vezetője, fezében tehát diktátori hatalom összpontosul. A Hindustan Standard indiai lap október 29-én hírt közölt arról, hogy Pakisztánba sok külföldi, főképpen amerikai érkezett, akiket Ajub Chán tábornok meghívott, hogy kormányának szakértő tanácsadóiként működjenek. Mirza, az eddigi köztársasági elnök október 29-én családiával a fővárosból repülőgépen Quelta fürdővárosba utazott. Az Associated Press hírügynökség azonban arra utalva, hogy Quettába érkezéséről nem érkezett hír. azt írja. Karacsiban úgy vélik, hogy Mirza családjáva! együtt külföldre repült. ÚJ SZÓ 187 Vr 1958. október 30.