Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-30 / 300. szám, csütörtök

Ä dolgozó nép harcainak és győzelmeinek dicső története V. Kopecký miniszter elnökhelyettes beszéde (Folytatás az 1. oldalról) rádió és a csehszlovák reakciós emigráció kifejtett, látható, hogy 19lé. október 28-ának idei értékelésénél teljes erővel megismétlődnek a történelmi igazság reakciós burzsoá hamisítóival szemben fennálló ismert ellentéteink. Ezen ellentétek lényege abban rejlik, hogy a történelmi igazság meghamisítői azt igyekeznek elhitetni, hogy a csehszlovák állami önállóság megvalósítása 1918 októberében a nyugati hatalmak — Franciaország, Anglia és az Amerikai Egyesült Államok felszabadító szerepének müve volt — azoknak az államoknak, amelyek 1918-ban győzelmet arattak a központi hatalmak: Németország és Ausztria-Magyarország felett. Azt igyekeznek továbbá elhitetni, hogy a Csehszlovák Köztársaság megteremtése a nyugati hatalmakkal szövetkezett ún. felszabadítóknak, T. G. Masaryknak, Eduard Benešnek, Rastislav Štefániknak az érdeme. Az Októberi Forradalom által ihletett forradalmi mozgalom műve Ezzel szemben mi azt állítjuk, hogy a csehszlovák állami 'önállóság megvalósítása és a Csehszlovák Köztársaság megalakítása 1918. október 28-án a csehszlovák nép forradalmi nemzeti felszabadító mozgalmának müve volt, amelyet Ausztria-Magyarország egész területén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 1917. november 7-i győzelme ihletett. A Csehszlovák Közársaságnak 1918 októberében való keletkezéséről szóló állításunk megcáfolhatatlan igazságát történelmi tényekre alapítjuk. Ilyen történelmi tény az, hogy a nyugati hatalmak 1918-ban nem akarták az Osztrák-Magyar Monarchia szétzúzását, mint egy nagy dunamenti álľämcsoportnak megsemmisülését, mert előnyei jól ismertek voltak előttük az általános imperialista érdekek szempontjából, 1917. november 7-e után pedig az európai és a világburzsoázia osztályérdekeinek szempontjából is. Történelmi tény, hogy az 1918. október 28-i fordulat a nyugati hatalmakkal való bármily kapcsolat nélkül ment végbe, az ő terveik és akaratuk ellenére történt. Az 1918. október 28-i fordulatot Csehszlovákia népe saját akaratából hajtotta végre. Történelmi igazság az, hogy 1918. október 28-a az Októberi Forradalom győzelme által ihletett csehszlovák nép forradalmi nemzeti felszabadító mozgalmának műve volt, amit semmiképpen sem gyengít az a tény, hogy a csehszlovák nép nemzeti felszabadító mozgalmában 1918. október 28-án a vezető szerep a burzsoáziáé volt és munkásosztályunk az ismert okok folytán nem volt eléggé felkészülve arra, hogy magához ragadja a vezető szerepet e mozgalomban. Újból ismételjük, hogy a nyugati hatalmak 1918 októberében nem óhajtották az osztrák-magyar dunamenti államcsoport szétzúzását. Emellett ugyanazok ' a gondolatok vezették őket, amelyeket ma a Nyugaton a reakciós imperialista és emigráns elemek hangoztatnak, s amelyekkel őrült terveik készítősénél azt bizonygatják, hogy a Szovjetunió elleni harc szempontjából kívánatos a jövő elrendezésében felszámolni Csehszlovákiát és más közép-európai önálló államokat és hogy államszövetségi alakban fel kell építeni a régi dunamenti államcsoportosulást, vagy pedig meg kell teremteni a még szélesebbkörű közép-európai államcsoportosulást, amely gátat képezne a kommunizmus ellen. Ismeretes, hogy ezt a koncepciót hirdetik ma a csehszlovák reakciós emigráció mindazon tényezői is, amelyek lelkükben teljesen elejtették az önálló Csehszlovák Köztársaság gondolatát és mindenféle szovjetellenes államszövetségre spekulálnak és emellett e terveik megegyeznek a szudéta-német revansisták elképzeléseivel. Belenyugszanak abba is, hogy KözépEurópában felújítják a német imperializmus és militarizmus hatalmát. S tetszésüket lelik Habsburg Ottóban is, aki az 1956. évi magyarországi ellenforradalom idején azt hitte, hogy most már fejére teheti Szent István koronáját és felújíthatja a Habsburg-uralmat a Duna völgyében, Mindszenti bíboros áldásával, a római pápa áldásával s a nyugatnémet és amerikai imperializmus áldásával. A nyugati irányzat mindig hibásnak mutatkozott Azzal az állításunkkal kapcsolatban, hogy a nyugati hatalmak 1918 októberében nem óhajtották Ausztria-Magyarország szétzúzását, megjegyezzük, hogy a múltban sem volt sohasem ismeretes, hogy valaha is Ausztria-Magyarország nemzeteinek felszabadítására gondoltak volna. Ezért a cseh burzsoázia vezető köreiben sem érvényesültek a múltban soha semmilyen úgynevezett nyugati orientáció irányzatai, nem váltak be azok a reménységek, hogy a nyugati hatalmak a cseh és a sziovák nemzet segítségére sietnek. Visszaemlékszem arra, amint dr. Benešsel Moszkvában 1943-ban arról vitatkoztunk, hogy Csehszlovákia a Nyugat vagy a Kelet felé orientálódjék és milyen kellemetlen volt neki, amikor bebizonyítottuk, hogy nem tud egyetlen bizonyítékot sem felhozni arra, hogy a cseh politikusok a XIX. században egészen 1918-ig valaha is a Nyugat felé orientálódtak volna. A cseh burzsoázia politikusai Ausztria, vagy pedig Oroszország felé orientálódtak, de sohasem Franciaország, Anglia, vagy az USA felé. Palacký, Pavliéek és Rieger ausztroszláv politikát folytattak. Kramár Bécshez való viszonyában pozitív politikát folytatott és emellett „neoszlávizmust" hirdetett abban az értelemben. hogy a szláv többségű lakossággal rendelkező Ausztria-Magyarországnak el kell szakadnia a Németországgal való szövetségétől és Oroszországgal kell szövetségre lépnie; ennek a szövetségnek hatást kellett volna gyakorolnia a balkáni szláv nemzetekre is. Az Oroszország felé orientált „keletiek" közé tartozott Václav Klofáč, Josef Dürich és más cseh politikusok. S valamennyi cseh és szlovák hazafi mindig szenvedélyesen ápolta a szláv együvétartozás gondolatát, főképp a nagy orosz nemzet segítségébe gondolva. Áz első világháborúval kapcsolatban a cseh és a szlovák nemzet felszabadításának lehetőségéhez és a csehszlovák állam megvalósításának lehetőségéhez fűződő remények Oroszország felé foi^Iultak. Ezért a cseh és szlovák katonák,a keleti fronton tömegesen átálltak az oroszokhoz, s ezért a cseh és szlovák hadifoglyokból nagyszámú légiók alakultak Oroszországban, amelyeknek eredetileg nemzeteink felszabadításáért kellett volna harcolniok az osztrákmagyar iga alól és csak később játszottak ellenforradalmi szerepet. És nézzük végül T. G. Masaryk irányzatát az első világháború kezdetének éveiben. Amikor Masaryk 1915-ben Genfben előadást tartott Hus János halálának 500. évfordulója alkalmából, az első világháború jelentőségét úgy értékelte, hogy az történelmi sorsdöntő harc a germánság és a szlávság között. Masaryk emellett Oroszországra, az oroszországi nemzetekre, valamint Ausztria-Magyarország és a Balkán szláv nemzeteire gondolt. És amikor lehetőség nyílt arra, hogy a külföldön csehszlovák légiók alakuljanak, Masaryk tudta, hogy nem lehet őket Nyugaton, Franciaországban vagy Angliában megalakítani, ahol akkor csupán néhány cseh és szlovák élt. Franciaországban csak később alakultak csehszlovák légiók, amikor Amerikából több ezer cseh és szlovák érkezett oda és amikor 1917 júliusa után Oroszországból Franciaországba szállították a legionáriusok egy részét. A nyugaton levő csehszlovák légiók elenyészően csekély erőt képviseltek. Borzalmas becsapás volt csupán, amikor a háború után hőskölteményeket gyártottak, amelyek arról énekeltek, hogy „a cseh oroszlánok tízezrei derekasan küzdöttek" a nyugati seregek oldalán. Amikor T. G. Masaryk a csehszlovák légiókkal akart operálni a külföldön, 1917-ben Franciaországból Oroszországba kellett mennie, ahol jelentős erejű csehszlovák légiók alakultak. Ezeket a légiókat az orosz állam eszközeiből fegyverezték fel és tartották fenn, mégpedig 1917. november 7-e után is. Oroszországban azonban 1917. november 7-e. után T. G. Masaryk szerepére igazi fény hullott. Ismeretes, hogy Masaryk az Októberi Forradalmat Moszkvában élte át. A bolsevik forradalom elöl menekülve Kijevbe ment, de ott 1918 elején ismét utóiérte ót a forradalom. Masaryk ezután 1918 áprilisában Oroszországból Szibérián át Amerikába távozott. Chabarovszkból küldte hírhedt memorandumát Wilsonnak. Ezzel az emlékirattal a nyugati imperializmusnak ajánlotta fel szolgálatát a szovjet hatalom elleni harcban. Az oroszországi csehszlpvák légiókat ezután Masaryk és Beneš beleegyezésével a nyugati szövetséges hadseregek parancsnoksága alá helyezték és a szovjet állam, a világ első szocialista állama elleni ellenforradalmi harcra használták fel. Mily politikai bölcsességről tett tanúságot Jaroslav Hašek író, amikor 1918ban még Masaryk kijevi tartózkodása idején Masarykhoz fordult, hogy értse meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének világtörténelmi jelentőségét és törekedjék szövetségre a Szovjetunióval a csehek és szlovákok felszabadítása érdekében és hogy kezdjen tárgyalásokat a szovjet kormánnyal a csehszlovák légióknak Oroszországban a fiatal szovjet állam segítségére való felhasználásáról. Mily fontos és sikeres szerepet játszhattak volna a csehszlovák légiók a polgárháború és az intervenciós háború éveiben Oroszországban jól felfegyverzett és kiképzett alakulataikkal, ha a szovjet hatalom oldalára állottak volna, nem pedig ellene, az imperialisták szolgálatában. Az oroszországi csehszlovák légiók kérdéséhez hozzá kell még tennünk, hogy Lenin, mint a népbiztosok tanácsának elnöke, 1918. november 2-án külön szikratávirattal fordult a prágai csehszlovák kormányhoz és kérte, hogy az oroszországi csehszlovák .légiók hagyjanak fel a fehérek oldalán folytatott intervenciós tevékenységükkel és hogy hívják őket haza, miután az a cél, amelynek érdekében eredetileg megalakultak, az önálló csehszlovák állam megteremtése 1918. október 28-án megvalósult. Az oroszországi csehszlovák légiók azonban továbbra is részt vettek az ellenforradalmi harcban. Az imperialista intervenciósokat segítették támadásaikban egészen 1920-ig, amikor a szovjet csapatok győzelmes előretörése Szibériában sarokba szorították őket és kénytelenek voltak beszüntetni harcaikat, kiadni Kolčakot, kiadni az elhurcolt orosz aranykincset és hazatérni. Térjünk azonban vissza T. G. Masaryk szerepéhez, aki a „felszabadító" címet kapta. Rámutattunk már, hogy Masaryk 1918 áprilisában még Oroszországban tartózkodott s csak azután távozott Amerikába. Érthető, hogy mint a szovjet hatalom gyűlölködő ellensége és az oroszországi csehszlovák légióknak az ellenforradalmi szerepre való felhasználása támogatója már abban az időben nagy figyelmet keltett, Amerikában és a Nyugaton. A hazai cseh burzsoázia is ezen okokból kezdte- emlegetni Masaryk nevét De hogyan állítható, hogy Masaryk külföldi tevékenységének befolyása volt a csehszlovák nép 1918 októberében történt felszabadulására, amikor a nemzeti szabadságért folyó mozgalom otthon már 1917 óta tömegesen fejlődött és kibontakozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméinek hatása alatt, azon forradalom hatása alatt, amely ellen Masaryk akkor Oroszországban ellenforradalmi szerepet vállalt? A nyugati hatalmak által Masaryk és Beneš felszabadító szerepéről terjesztett legenda csak addig maradhatott fenn, míg azt a csehszlovák burzsoázia, mint uralkodó osztály hirdette. De eljött az idő, amikor a burzsoá megszűnt uralkodó osztály lenni és amikor bebizonyosodott a történelmi igazság, amelyet mi mindig hirdettünk és amelyet azon szavakkal fejezünk ki. hogy 1917, évi győzelmes szovjet október nélkül nem lett volna csehszlovák október 1918-ban". Nem lett volna 1918. október 28-a, amikor a cseh és szlovák nemzet felszabadult az Osztrák-Magyar Monarchiának, mint a nemzetek évszázados börtönének bilincseiből és amikor megvalósították a csehszlovák állami önállóságot a Csehszlovák Köztársaság alakjában. Hangsúlyozzuk, hogy mi 1918. október 28-a mellett értékeijük 1918. október 30-ának történelmi jelentőségét is, amikor Turč, Sv. Martinban összejöttek a cseh nemzet és a szlovák nemzet képviselői, hogy az ún. szentmártoni deklaráció formájában kihirdessék, hogy a Csehszlovák Köztársaság mint a csehszlovák egység állama, mint a csehek és szlovákok testvéri szövetségének állama alakul meg. A csehek és szlovákok testvéri szövetségének elve volt az új csehszlovák állam hozománya. Végzetes volt, hogy nagyon korán kezdett érvényesülni a Masaryk és Beneš által megteremtett koncepció, az ún. csehszlovákizmus koncepciója, a mesterségesen konstruált ún. egységes csehszlovák nemzet koncepciója. Azzal, hogy a szlovákoknak, mint nemzetiségi szempontból önjlló nemzetnek jogait nem ismerték el és azzal, hogy mesterségesen és erőszakosan ápolták a csehszlovákizmust, mindjárt a Csehszlovák Köztársaság kezdetétől fogva a viszály magvát hintették el a csehek és a szlovákok között. A szlovák reakciós autonomizmust, valamint a szeparatizmust segítették ezzel, amely azután oly nyomorúságos szerepet játszott München idején: segítette Hitlert a Csehszlovák Köztársaság szétzúzásában 193$ márciusában és az ún. önálló szlovák állam formájában Hitler számára eszközt teremtett a szlovákok elnyomására és a Szovjetunió elleni hitleri háború támogatására. Kopecký elvtárs beszédének további részében az újonnan alakult Csehszlovák Köztársaság osztályjellegéért vívott harccal, az 19Í9. és 1920-as évek eseményeivel foglalkozott s többek között a következőket mondotta: Ebben a harcban arról volt szó, vajon a munkásosztály növekvő forradalmi ereje a fejlődést olyan irányban vezeti-e, hogy a csehszlovák nép nemzeti és demokratikus forradalma szocialista forradalommá fejlődjék, abban az értelemben, hogy a dolgozó nép a munkásosztállyal az élén a maga kezébe ragadja a hatalmat a köztársaságban s megkezdje a társadalmi rendszer átalakítását és a szocialista célok megvalósítását. Vagy pedig olyan irányban fejlődik-e, hogy a burzsoázi^, mely a nemzeti és demokratikus forradalomban vezető szerepet játszott és mely 1918. október 28-a után kezébe ragadta, a hatalmat a köztársaságban, vajon ez a burzsoázia épen kerül-e ki a háború utáni vihbros forradalmi hullámverésből, vajon megakadályozza-e a szociális forradalmi fordulatot, hatalmon marad-e és a Csehszlovák Köztársaságot kapitalista államként építi-e fel. Történelmi szempontból világos, hogy a fő oka annak, amiért a -munkásság forradalmi . mozgalma az első világháború után nem ért el győzelmet és 1920 decemberében véresen elnyomhatták, abban rejlett, hogy Csehszlovákia munkásosztályának még nem volt vezetője a kommunista párt, nem volt újtípusú forradalmi pártja, marxista-leninista típusú pártja. Mindaz a tanulság, amelyet a forradalmi munkásság a hatalomért vívott harc során 1920 decemberéig levont, természetesen mérhetetlenül értékes tapasztalatokat jelentett a későbbi időkre és az 1945-ös évre. Történelmi szempontból az 1920 decemberi vereség tanulságának legjelentősebb gyümölcse tehát az volt, hogy 1921-ben megalakult Csehszlovákia kommunista Pártja, amely lelkesen indult el Lenin zászlaja, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméinek zászlaja, a forradalmi kommunizmbs zászlaja alatt. 1920 decemberében T. G. Masaryk a csehszlovák burzsoázia élén győzött felettünk. A végső győzelem azonban a miénk volt a csehszlovák burzsoázia eüeni küzdelemben, amelyet a történelem ügyének elvesztésére ítélt. 1945 májusában és 1948 februárjában mi kommunisták győztünk dicsőségesen. A haladás a nemzeti és demokratikus forradalom gyümölcse Amikor a Csehszlovák Köztársaság fennállásának negyven évéről beszélünk, azt mondjuk, hogy a Csehszlovák Köztársaság húsz éven át burzsoá köztársaság volt. A Csehszlovák Köztársaság 40. évfordulója alkalmával fontos szerepet játszik az ún. első köztársaság megbírálása. Ma fiatal és még fiatalabb nemzedékek élnek, melyek vagy egyáltalán nem élték át az első köztársaság fennállását, vagy 1938 előtt csupán gyermekkoruk és fiatalságuk éveit élték és saját felismerésükből nem emlékezhetnek az első köztársaság viszonyaira. Ezenkívül nemcsak a csehszlovák reakciós emigráció, hanem a tőkés nyugati országok egész burzsoá propagandája is a Csehszlovák Köztársaság fennállásának 40. évfordulóját nagy kampányra használja fel. amelyben minden csaló eszközzel feldicsérni igyekszik az első köztársaságot azzal a céllal, hogy a mi demokratikus köztársaságunkat mocskolja és emellett oly messzire megy, hogy össze meri hasonlítani az első köztársaság viszonyait a mi köztársaságunk viszonyaival. Mi szintén azt óhajtjuk, hogy a Csehszlovák Köztársaság fennállásának 40. évfordulója alkalmával népünk összehasonlítsa népi demokratikus köztársaságunk viszonyait az első köztársaság viszonyaival és hogy ezen összehasonlítás alapján mélységesen tudatosítsa* mily gyökeres haladást jelent népi demokratikus köztársaságunk, amely ma a szocialista építés febejezése felé halad. Mi tudjuk, hogy az állam jellegét az dönti el, milyen termelési, gazdasági és társadalmi rendszer uralkodik benne, mely társadalmi osztály uralkodik benne, melyik társadalmi osztály a gazdasági, politikai és ideológiai hatalom hordozója. A Csehszlovák Köztársaság húsz esztendőn át polgári-demokratikus köztársaság volt, burzsoá-parlamentáris köztársaság. Hogy a Csehszlovák Köztársaság negyven évvel ezelőtt demokratikus köztársaságként jött létre, ez nem a csehszlovák burzsoázia érdeme volt. Ez a történelmi haladás gyümölcse, Ausztria-Magyarországnak mint monarchista államnak, egy császári, félfeudális állam összeomlásának gyümölcse volt; ez a nemzeti és demokratikus forradalom gyümölcse volt, amelyet 1918. október 28-án Csehszlovákia népe valósított meg, amely nem tűrte volna, hogy az új Csehszlovák Köztársaságnak más fórmája legyen, mint a demokratikus forma. Emlékezzünk vissza, hogyan nevették ki dr. Karel Kramárt, amikor a köztársaság első elnökének 1918. november Í4-én történt megválasztása előtt azzal a gondolattal lépett fel, hogy az újonnan alakult csehszlovák állam ne legyen demokratikus köztársaság, hanem királyság, amelyben a Romanovok családjából származó valamelyik orosz nagyherceg, vagy pedig valamelyik angol herceg, a brit királyi család tagja legyen a király. Áz első köztársaság polgári-demokratikus köztársaság lett, burzsoáparlamentáris köztársaság, mint ahogy ez volt a formája mindazon többi államnak is, amelyeket a burzsoázia a feudalizmus feletti győzelme után alakított. Azon engedmények következtében, melyeket a burzsoázia kénytelen volt a munkásságnak és a dolgozó népnek tenni, a munkásság részt vett a demokratikus köztársaságért folyó küzdelmekben, magához ragadta a burzsoá demokratikus forradalom vezetését is és "a munkásság, valamint a dolgozó nép demokratikus iooa'

71 biztosításában látta a proletár forradalmi mozgalom minimális programját. Mihelyt a tőkés fejlődés az imperializmus időszakába lépett, amelyben a kapitalizmus döntő részévé a monopolista finánctöke lett, olyan erők léptek porondra, amelyek a polgári államok fejlődését a demokratikus intézménvek, a polgári szabadságjogok leépítése, a munkásság politikai szociális jogainak megtagadása, valamint a burzsoázia nyílt osztálydiktatúrája felé hajtották autoritatív rendszerek, vagy pedig fasiszta rendszerek alakjában. A burzsoá propagandistáktól az első köztársaság dicséretét a legovakrabban azért halljuk, mert benne állítólag érvényesültek a polgári szabadságjogok a munkások számára is s benne állítólag a munkássáanai megvoltak a jogai, szociális és politikai . jogai, mert ebben a köztársaságban a munkásmozgalom állítólag legalitást élvezett és az első köztársaság húsz éve alatt legális volt pártunknak, Csehszlovákia Kommunista Pártjának működése is. Erre mi azt mondjuk, hogy ez nem volt a csehszlovák burzsoázia érdeme, sem .pedig T. G. Masaryk vagy Beneš érdeme, hanem a csehszlovák munkásosztály hatalmas harci erejének érdeme, amely ki tudta harcolni politikai és szociális jogait és azokat megvédte s az első köztársaság húsz éve alatt meg tudta védeni pártunknak, a CSKP-nak legalitását is. A csehszlovák munkásság és a Csehszlovákia Kommunista Pártja vezette dolgozó nép érdeme volt, hogy a fasizmus a saját belső erők segítségével nem győzhetett köztársaságunkban, hogy a Csehszlovák Köztársaság demokratikus köztársaság maradt és hogy esupán a hitlerizmus külső agresszív erőszakának s a csehszlovák burzsoázia hazaárulásának következtében sikerült hazánkat a fasizmus véres uralma alá dönteni. A burzsoá propagandisták a Csehszlovák Köztársaság 40. évfordulója alkalmával tehát csalnak, amikor az első köztársasápot dicsérve érdemének jelentik ki azt, amit a munkásságnak saját erejéből kellett kivívnia a csehszlovák burzsoáziával szemben. Ez ismert csalás, amelyet a „a szükségből erényt csinálni" elv alapján folytatnak. A tények világosan beszélnek Állítsuk azonban az első burzsoá köztársaság dicséröinek szeme elé az első köztársaság munkásainak és dolgozóinak szociális viszonyaira és létfenntartására vonatkozó tényeket. Elég, ha azokra a bizonyítékokra szorítkozunk, amelyeket maga az első köztársaságbeli hivatalos statisztika nyújt. Borzalmas tény volt, amelyet az első köztársaság hivatalos statisztikája feltüntett, hogy az első köztársaságban a lakosság csupán egy ötödének, a dolgozó emberek egy ötödének bevétele haladta meg a létfenntartási minimumot: vagyis a dolgozó, emberek teljes négyötödének a létfenntartási minimumnál kisebb jövedelemből kellett megélnie. És ez a statisztikai adat nem a gazdasági , válság éveiből származik, amikor a I dolgozó emberek és családtagjaik a I legborzalmasabb viszonyok között éltek. Tény, hogy a munkásságnak az első köztársaságban voltak bizonyos szociális Vívmányai, de nem a burzsoázia és a reformista vezetők kegyelméből, hanem azért, mert azokat mindjárt a köztársaság első idején kiharcolták mint a kapitalisták meghátrálását a munkásság forradalmi mozgalma előtt. A szociális vívmányokat a munkásság érdekeiért áldozatkészen harcoló CSKP és a vörö^szakszervezet védelmezte. A szociáldemokrata pártnak, a nemzeti szocialista pártnak és a reformista szakszervezeteknek azonban elegendő erejük volt hozzá, hogy a munkásságot az osztályelnyomás bilincseiben tartsák, vé(Folytatás a 6. oldalon) ÜJ SZÖ 5 * 1958. október 22. _