Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-23 / 294. szám, csütörtök

ROMÄNIA TÖRTÉNELME a szabadságért folytatott harcok története. A dolgozó nép hosszú évszázadokon át harcolt, míg végül a felszabadító Szovjetunió segítségével kivívta szabadságát, a szocializmust építő országok nagy családjába lépett és öntudatosan építi a szocialista társadalmat. A sok évszázados idegen uralom, megszállás nem maradt nyom nélkül Romániában. Elmaradott mezőgazdaság, megnyomorított, kibontakozásában akadályozott ipar, kiaknázatlan és idegen hatalmaknak elkótyavetyélt ter­mészeti kincsek, írástudatlanság jellemezte a régi Komániát. A felszabadulás után a demokratikus erők harcot indítottak a múlt e káros maradványainak felszámolásáért. 1948-ban következett be a fordulat éve, amikor a kommu­nista párt vette kezébe a dolgozó nép sorsának irányítását és kisöpörte a vezetésből a burzsoázia képviselőit. Ettől kezdve rohamléptekkel indult meg a fejlődés és a Román Népköztársaság ma már fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari ország. Románia ipara az államosítás óta napjainkig (1948— 1958) ötszörösére növelte a termelést, ezzel szemben 1928-tól 38-ig az ipari termelés csak egyharmadával növekedett. Ma már Románia korszerű mező­gazdasági gépeket gyárt, amelyeket régen külföldről szerzett be, pl. trak­torokat, kombájnokat, ezenkívül olajipari gépeket, transzformátorokat, vasúti vagonokat gyárt és szállít külföldre is. 1948 óta jelentősen emel­kedtek a reálbérek. A fordulat éve óta háromszorosára növekedett az élel­miszerfogyasztás és annyi új lakóházat építettek, hogy az négyszáz falut tenne ki 500— 500 házzal. Megszüntették az •írástudatlanságot, számtalan is­kola, kultúrotthon, kórház stb. épült. A mai Románia már harmincféle vegyiterméket szállít külföldre, élénk kereskedelmi és gazdasági kapcsolatot tart fenn a szocialista táboron kívül számos kapitalista országgal. Hazánk baráti kapcsolata a román néppel nem újkeletű. A második vi­lágháborúban, a fasizmus ellen vívott harcban erősödött meg. Országaink a Szovjetunió vezette szocialista tábor tagjai, külpolitikánk alapelve a békés egymás mellett élés és a barátság. Közös gazdasági és politikai céljaink a marxizmus forradalmi elméletében gyökereznek. Büszkén mondhatjuk, hogy a Román Munkáspárt és Csehszlovákia Kommunista Pártja ezen az alapon építi a szocializmust s a dolgozók jobb jövőjét. Az országaink közötti kap­csolatok állandóan bővülnek, fejlett iparunk sokpt segít Románia fejleszté­sében; például a Duna-deltában épülő korszerű óriási cellulózegyár építésé­ben is segédkezünk, bővülnek kultúrkapcsolataink is és elmélyül barátságunk. Üzembe helyezték a navodari vegyi kombinátot Bukarest (ČTK) — E napokban üzembe helyezték Constanca területén a navodari vegyikombinát egy részét, amely kénsa­vat gyárt. Néhány hónap múlva megkez­di működését a kombinát szuperfoszfátot gyártó üzemrészlege is. Ez Dobrudzsa — Románia valaha legelmaradottabb or­szágrésze — iparosításának új győzelme, amely nagy jelentőségű az egész román népgazdaságra, de különösen a mezőgaz­daságra, amelynek nagy szüksége van műtrágyára, .főként szuperfoszfátra. A SZAMOKKAL né­ha úgy van az em­ber, hogy jobban el­gondolkoztatják, mint akár egész ol­dalas szövegek olva­sása. Dobrudzsában a burzsoá-földesúri kormányzat statisztiká­ja szerint is 70 000 írástudatlan parasztot tartottak nyilván. Még elgondolni is ször­nyű, milyen állapotok uralkodhattak a tengerparti falvakban, ha az írástudat­lanság ilyen ijesztő méretű volt. Népi demokratikus rendszerünkben ezek az emberek megtanultak írni-olvasni. Bele­telt ez jónéhány esztendőbe, de ezzel kel­lett kezdeni, hogy eszmélni tudjon itt is a dolgozó paraszt, ráébredjen, hogy nem cseléd többé. Fel is eszmélt. Tudatára ébredt annak, hogy az összefogás erejével virágos­kertté változtathatja a végtelennek tűnő, örökösen szárazságsújtotta sík mezőt. Rá­eszmélt a dobrudzsai dolgozó paraszt, hogy földje sokkal többet teremhet, mint eddig termett, ha gépekkel, korszerűen, tudományos módon, szocialista módra kezd el gazdálkodni. Olvastam az újsá­gokban olyan dobrudzsai kollektívákról, amelyekben 70 000 kiló búzával termett HETVENEZE A G. Gheorghiu-Dej textilgyár — balra a háború előtti, jobbra a mostani korszerű épület képe. (Agerpress felvétele) Az elmúlt években kezdte meg termelését Európa egyik legnagyobb hen­germűve Romaniban, a Román Népköztársaságban. Képünkön a hengerde vontcsöveket gyártó üzemrészlegét látjuk. , ják, hogy a nagy átalakulás valójában csak most kezdődött, a kollektivizálás be­fejezésével. Hiszen csak egy év alatt olyan ütemű volt itt a fejlődés, hogy egyes kollektív gazdaságokban a tavalyi állattenyésztésből származó 70 000 iejes bevételi tételek az idén 700 000-re növe­kedtek. Az illető gazdaság egész be­vétele pedig sok millióra. A tartomány­ban 34,65 százalékkal nőtt a kollekti­visták marhaállománya csupán a tavalyi évhez viszonyítva! S az osztalék, a kollektivistának jutó része? Szóljanak erről Gheorghe Bica Negru Voda rajoni Cotu Vaii közséqbeli, egykori írástudatlan kollektivista rlmbeszedett sorai. • Én vagyok a kollektíva hetven éves méhésze, Voltam ím én a falunak legszegényebb embere, Akkor még a házamrak is sár volt cssk a teteje. Itt kezdődik e történet bevezető eleje. Hozzák, hozzák a sok áldást, szekereken, lovakkal, Hová tegyem, hová rakjnm. Asszony jer már zsákokkal: Hanem a zsák nem lett elég; ürítsük A padlásra! Egy szekérrel, két szekérrel, hárommal s így sorjába. Összedűlt a vén házikó, nem bírta a nyavalyás, így jártam én, uramfia, s lett erre nagy kacagás. Építek most új házat, de téglából, az angyalát! Lesz ott szoba, még fürdő is, hát még aztán a padlás! Hajas István (Előre) többet a község határa, imint tavaly, még­pedig a gépi művelés, a jobbminőségű munka, egyszóval a szocialista mezőgaz­dálkodás eredményeképpen. . .. Gyakorolom egy kicsit az össze­adást: egy év alatt mióta teljesen kol­lektivizált a Konstanca-tartomány, ennyi és ennyi család vett rádiót, új bútort, kerékpárt, épített új házat. S íme, aj eredmény együttvéve mintegy 70 000. Roppant érdekes lenne kipuhatolni, hogy vajon az új bútort, kerékpárt, rádiót vá­sárló és új házat építő kollektivisták kö­zött hány van olyan, aki annak idején egyike volt ama 70 000 írástudatlannak? Bizonyára van közöttük ilyen is né­hány tízezer! Egészen valószínű ez, hiszen az ország­nak ezen a délkeleti részén, ahol nem is olyan régen még a legelmaradottabb gazdálkodási módot folytattak, ma a leg­haladóbb gazdálkodás folyik. Ahol a fa­lusi lakosság kulturális vonatkozásban is a legelmaradottabb volt, ott ma már szinte régmúltnak tíirtik a közelmúlt is, olyan nagy a változás. Ahol a felszabadu­lás előtt a lókapa is fehér hollónak szá­mított a paraszti munkában, ott az idén már traktorokkal kapálták ezer és ezer hektáron a kukoricát; ahol valamikor a marhát nagyon sokan az udvaron telel­tették, mert nem voltak képesek istál­lót építeni, ott az idén már 280 000 tonna csalamádét silóztak bé a kollektivisták s mintegy 700 istállót építettek az állatok tízezrei számára. S milyen naiv is tud lenni néha az em­ber! Tavaly mikor befejeződött Konstan­ca-tartományban a mezőgazdaság kollek­tivizálása, emlékszem, leírtam azt a szót, hogy ezzel a ténnyel befejeződött az átalakulás. A tények viszont azt mutat­A szocialista országok közötti szoros baráti kapcsolatok újabb tanúje­lének színhelye e napokban hazánk. A baráti Románia párt- és kormány­küldöttségének látogatását őszinte örömmel üdvözlik egész Csehszlovákia dolgozói. E látogatás során kommu­nista pártjaink és a két baráti ország kormányainak vezető képviselői véle­ménycserét folytatnak a bennünket érdeklő legfontosabb kérdésekről. Ro­mán barátaink találkoznak a városok, az üzemek s falvak dolgozóival és megismerkednek azokkal az eredmé­nyekkel, amelyeket hazánk szocialista építésének ebben az utolsó szakaszá­ban értünk el s egyben meggyőződ­nek arról, hogy hazánk népe mily nagy érdeklődéssel .kíséri a szocializ­mus építését Romániában s mily forró baráti érzéseket táplál a román dol­gozók iránt. A Románia és Csehszlovákia közötti baráti kapcsolatok hagyományos múltra tekintenek vissza. A két nép barátságát megpecsételte a hitleri fa­sizmus elleni közös harcban kiontott vér és a felszabadított Románia ka­tonáinak vére, akik a szovjet hadse­reg oldalán részt vettek hazánk fel­szabadításában. Az országaink közötti gazdasági együttműködés és kölcsönös segély­nyújtás a múlt évek folyamán hatal­masan fejlődött és minden feltétel megvan arra,- hogy mindkét ország érdekeinek megfelelően a legelőnyö­sebb irányban haladjon tovább. Románia, Európa természeti kin­csekben egyik leggazdagabb, festői szépségű országa nehéz körülmények között kezdte el a szocialista ország­építést. A feudális tőkés rendszer rablógazdálkodása, a külföldi mono­póliumok mind csak mélységes nyo­mort és elmaradottságot okoztak e gazdag ország népének, aminek fel­számolását csupán a népi demok­rácia kezdte meg hathatósan. Ma már azonban örömmel láthatjuk azokat a nagy sikereket, amelyeket a román nép pártjának vezetésével és a szocialista táboron belüli együtt­/ működés következtében ér el. A vala­ha elmaradott mezőgazdasági ország rövid idő alatt ipari-mezőgazdasági országgá alakult át. 1948—1958 kö­zött, az ipar államosítása óta eltelt tíz év alatt az ipari termelés térfo­gata ötszörösére emelkedett. Alapjai­ban megváltozott a román dolgozók élete is. Az országban nincs többé munkanélküliség, megszűnt a nyomor, az éhezés. A dolgozók reáljövedelme emelkedik, életszínvonaluk hallatlan mértékben emelkedett, Igaz ugyan, hogy ez az életszínvonal még nem éri el a mi hazánk szintjét, de itt tekin­tetbe kell vennünk azt, hogy Romá­niában sokkal súlyosabb a múlt örök­sége, melyet jóvá kellett tenni. Kedves román vendégeink néhány napot töltenek csupán hazánkban, de találkozásuk Csehszlovákia népével nagy jelentőségű: hozzájárul a szocialista tábor egységének megszilárdításához, a kommunista és munkáspártok egy­ségének megerősítéséhez. Ez olyan tény, amely rendkívül fontos a mos­tani feszült nemzetközi helyzetben, a szocializmus és béke érdekében! Ázsián kívül — amelynek főleg két távoleső pontján, a Tajvani-szoros körül, valamint Libanonban és Jordá­niában csúcsosodtak ki az utóbbi idő­ben az imperializmus támadásai a szabad népek ellen — Afrikában, a fekete földrészen is hasonló küzde­lemnek vagyunk tanúi az imperialista és az imperializmüs elleni erők kö­zött. A napokban lesz négy esztende­je annak, hogy Észak-Afrikában véres formákat öltött ez a harc. Algéria szabadságszerető népe mérhetetlen ! áldozatok árán küzd az Atlasz-hegy- | ség hozzáférhetetlen szurdokai között szabadságáért. Nem állíthatjuk, hogy ez a négy esztendős egyenlőtlen küzdelem már valamilyen végső konkrétan látható eredményekhez, zárt területű szabad állam kialakulásához vezetett volna. A szabadságharcosok ugyan jelentős területeket tartanak hosszú idő óta a kezükben, de ezek a területek nem alkotnak összefüggő egészet. A sza­bad algériai kormány megalakulásának Kairóban ezért inkább jövőbe mutató jelentősége van, az, hogy az algériai arab nép továbbra is el van tökélve szabadsága kivívására, bármilyen sú­lyos áldozatokat követel is ez tőle a jövőben. Van azonban az algériai szabadság­harcnak közvetett hatása is és ez olyan jelentős, hogy megdöbbenéssel tölti el világszerte az imperialista kö­röket. Ez alatt a négy esztendő alatt Afrika területén az imperializmus öt, addig gyarmati sorban sínylődő ál­lamnak szabadságát, függetlenségét volt kénytelen fogcsikorgatva elis­merni: Marokkóét, Tuniszét, Ghánáét, a legutóbbi hetekben pedig Guineáét és Madagaszkárét. Az afrikai népek nemzeti felszabadító harcának nyomá­sa alatt — amit a Szovjetunió és a többi szocialista állam hathatósan tá­mogat • — az imperialisták további három gyarmati terület lakosságának tettek kötelező ígéretetet, hogy legké­sőbb 1960-ig visszaadják szabadságu­kat. Togo-földről, Szomáli-földről és Nigériáról van szó, amelyek közül különösen Nigéria fog területre, la­kosságának számára, az ország gaz­dasági jelentőségére nézve egyaránt súlyosan latba esni az afrikai népek további nemzeti felszabadító harcá­ban. Ilyen körülmények között érthető, hogy a francia és angol gyarmatosí­tókon kívül a belga koloniális körök is meg vannak rémülve és sötéten látják a közel jövő alakulását a leg­gazdagabb afrikai gyarmat, Kongo birtoklása szempontjából. Az imperialisták, elsősorban a fran­cia imperialisták e folyamatot éppen Algériában vélik feltarthatni. Ebben élvezik a különben versenytárs többi imperialista hatalom szinte korlátlan politikai, gazdasági és katonai támo­gatását is. Algéria népe tehát nem­csak saját szabadságáért, Észak-Afri­ka felszabadulásáért küzd kitartóan igen súlyos feltételek között, hanem bizonyos értelemben élharcosa az egész földrész felszabadulásának, an­nak a földrésznek, amely alig fél év­századdal ezelőtt is még teljesen a gyarmatosítók kezében volt. XII. Pius papa halála és a küszö­bönálló pápaválasztás a legkisebb európai államra, az alig néhány négyzetkilomé­ternyi területű Vatikán Államra irányítja a figyelmet. Maga a Vatikán is minden lehető alkalmat kihasznál, hogy kidom­borítsa — egyházi befolyásán kívül — vi­lági, politikai hatalmát is. Beszédes pél­dája ennek részvétele a napokban zárult brüsszeli világkiállításon, ahol a Nemze­tek terén, a nagyhatalmak között, a szovjet, az amerikai és a francia kiál- | lítási csarnokok társaságában igyekezett , érvényesíteni területének kicsiségét meg­csúfoló nagy világi hatalmát. Nem véletlen persze a Vatikán világi hatalmának ez a tüntető hangsúlyozása Az első világháború vége óta az eqvházi állam egyre nyíltabban — s miután az Egyesült Államok uralkodó köreivel egyre szorosabb követségre lépett — mind ag­resszívebben kimondott imperialista po­litikát folytat, illetve e rendelkezésre álló sokszor vallási eszközökkel is támo­gatja a nagy Imperialista államok politi­káját a világ minden részén. Ez a politi­ka elsősorban kommunistaellenes és en­nek folytatásában a /nost elhunyt pápá­nak igen jelentős része volt. Míg a Vatikán a múltban anyagi esz­közeit elsősorban az európai nagy kato­likus államoktól: Olaszországtól, Francia­országtól, Spanyolországtól és Ausztria­Magyarországtól szerezte, addig az első világháború után ez a helyzet lényegesen megváltozott. Bár az Fgyesült Államok lakosságának alig egyharmada katolikus, mégis ők váltak egyre nagyobb mérték­ben a Vatikáni Állam fő anyagi támo­gatóivá. Ez a folyamat a második világ­háború után még meggyorsult, sőt a kö­zös politikai célkitűzések alapján Amerika nem katolikus, de imperialista köreivel, azok szinte korlátlan támogatásával lé­nyegesen kl is bővült. Ez a szövetség a Vatikán és az Egye­sült Államok között — a közös eszmei célokon kívül igen szolid anyagi alapokon nyugszik. Ismeretes, hogy a Vatikán sok milliárd dollárra becsült vagyonának je­lentős része az Egyesült Államokban van elhelyezve, még az is. amit más föld­részekről befolyt adományokból, vállalko­zásokból szerzett. Az Is ismeretes, hogy a Vatikán résztulajdonosa a legnagyobb amerikai ipari vállalatoknak, bankoknak, tekintet nélkül arra, milyen vallásúak a vállalatok többi tulajdonosai. Pt cunia non olet — a pénznek nincsen szaga — mond­ja a latin. Sokszorosan érvényes ez a mondás a vatikáni vagyonra vonatkozóan. A leqnvilvánvalóbb. mondhatnánk égbe­kiáltó példája ennek Dullesnek, az Egye­sült Államok atomháború szélén táncoló külügyminiszterének igen intim kapcsola­tai ,,a legkisebb európai állam" vezetői­vel. Közismert, hogy a presbiteriánus Dullesnek fia jezsuita pap és Nyugat-Né­metország egyik jezsuita egyetemén végzi tanulmányait. így aztán érthető, hogy Dulles világ­körüli útját, amely sürgősen Csang Kaj­sekhez, Tajvan szigetére vezette, Ró­mában legalább egy napra megszakította, hogv az új pápa választásának előestéién éreztesse, érvényesítse a nagy ameri­kai monopóliumok érdekeit, nehogy eset­leg nem egészen kívánatos személy meg­választásával a Vatikán és az F.qyesült Államok Imperialista köreinek frigyén va­lami csorba essék. P + Sz ÚJ SZÖ 4 * 1958. október 23. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom