Új Szó, 1958. október (11. évfolyam, 272-301.szám)

1958-10-01 / 272. szám, szerda

Üdvözlő táviratok a Kínai Népköztársaság államünnepe alkalmából A Kínai Népköztársaság megalakításának 9. évfordulója al­kalmából a következő üdvözlő táviratokat küldték: MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Népkörtársaság elnöké­nek, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökének, LIU SAO-CSI elvtársnak, a Népi Képviselők Összkinai Gyűlése Állandó Bizottsága elnökének, CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Állam­tanácsa elnökének. Peking. Tisztelt Elvtársak! Engedjék meg, hogy saját nevünkben és Csehszlovákia egész népe ne­vében szívből jövő jókívánságainkat fejezzük ki Önöknek és az egész hősi kínai népnek, a Kínai Népköztársaság megalakításának 9. évfordulója al­kalmából. Az elmúlt év a kínai nép újabb gyönyörű sikereinek éve volt. Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Kínai Népköztársaság kormányának jelentős határozatai kibontakoztatták a széles tömegek ha­talmas alkotó kezdeményezését a haza építése érdekében és megszilárdí­tották a kínai nép egységét. Ezek a nagy sikerek és a nép nagy kezdemé­nyezése arról tanúskodnak, hogy a kínai nép kommunista pártjának vezetésével lelkesedéssel teljesíti azt a feladatot, hogy a lehető legrövi­debb időn belUl behozza és túlhaladja Nagy-Britanniát a legfontosabb ipari ágazatok termelésében. A vidéken is rohamosan fejlődik a mezőgazdasági termelés, népi kommunákat, az eljövendő kommunista társadalom alapjait építik, melyek lényegesen hozzájárulnak a mezőgazdasági és ipari termelés növeléséhez, valamint a dolgozók széles tömegei élet- és kulturális szín­vonalának emeléséhez. A szocialista építőmunka e hatalmas fellendülése a Kínai Népköztársaság belső és külső erőinek, a Szovjetunió vezette egész szocialista tábor erőinek, valamint a békeerőknek az imperializmus elleni harcban való megszilárdulását jelenti. A csehszlovák kormány és Csehszlovákia egész népe teljes mértékben támogatja a Kínai Népköztársaság kormányát és népét abban a harcban, melyet az örök idők óta Kínához tartozó Tajvan, valamint a többi szigetek felszabadításáért folytat és teljes határozottsággal elitéli az Amerikai Egyesült Államoknak a kínai nép ellen irányuló agresszív akcióit. Nagyra értékeli a népi Kína kormányának a világbéke megőrzésére és megszilár­dítására, a szocialista tábor országai egységének és egybeforrottságának további megszilárdítására, valamint a nemzetek barátsága, együttműködése és békés együttélése politikájának megvalósítására irányuló törekvéseit. Egyre nagyobb mértékben bontakozik kl az országaink közötti testvéri együttműködés politikai, gazdasági, és kulturális téren. Meg vagyunk győ­ződve arról, hogy ez az együttműködés és a proletár nemzetköziség elvein alapuló szoros barátságunk szocializmust építő országaink javára állandóan mélyülni fog. Tisztelt Elvtársak! Önöknek és az egész kínai népnek további nagy sike­reket kívánunk a szocialista építő munkában és a világbéke megszilárdí­tásáért vívott harcban. Erősödjék és virágozzék örök időkre a Csehszlovákia népe és a népi Kína népe közötti barátság és együttműködés! ANTONÍN NOVOTNÝ, a Csehzslovák Köztársaság elnöke, Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának vezető titkára, ZDENÉK FIERL1NGER, a Csehszlovák Köztársaság Nemzet­gyűlésének elnöke, VILIAM ŠIROKÝ, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnöke. # * * CSEN JI elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökhelyette­sének, a Kínai Népköztársaság külügyminiszterének. Peking. Tisztelt Elvtárs! A Kínai Népköztársaság megalakításának 9. évfordulója alkalmából .szív­ből jó egészséget és sok további sikert kívánok önnek a Távol-Kelet és az egész világ békéjének megőrzéséért vívott harcban, valamint a nemzetek barátsága és békés együttélése politikájának megvalósítására irányuló törekvéseiben. VÁCLAV DÁVID, a Csehszlovák Köztársaság külügyminisztere. Ä Szlovák Nemzeti Tanács szociáli s és egészségügyi b izottsága tárgyait a szlovákiai szénbányákban dolgozók állandósításáról (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács szociális és egészségügyi bizottsága kedden, szeptember 30-án megtartot­ta 15. ülését. Az ülésen megtárgyal­ták Štefan Krčmárik helyi tüzelő­anyag- és kőólajiparügyi megbízott jelentését a szlovákiai szénbányák dolgozóinak állandósításáról, aminél különösen szem előtt tartják a jobb munkafeltételek biztosítását. A bizott­ság ülésén jelen volt Ľudovít Bena­da, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Dénes Ferenc, Jozef Mjartan és Mi­chal Žákovič, a Szlovák Nemzeti Ta­nács alelnökei. Štefan Krčmárik megbízott jelenté­sében hangsúlyozta, hogy a második ötéves terv szénfejtési feladatai állan­dó teljesítésének egyik alapvető fel­tétele éppen a bányákban dolgozó munkaerők állandósításénak kérdése. A szénbányákban dolgozó munkaerő­ket a kormány határozata alapján oly módon kellene állandósítani, hogy 1960. év végéig az összállományban átlagosan 90 százalékot érjen el az állandó dolgozók száma. A képviselők ezután megvitatták Štefan Krčmárik tüzelőanyag- és kő­olajiparügyi megbízott jelentését. A megbízott beszámolójának jóvá­hagyása után a képviselők egyhan­gúlag határozatot fogadtak el. A ha­tározatban többese között arra figyel­meztetnek, hogy augusztusban és szeptemberben csökkent a szervezett munkaerőtoborzással kapcsolatos fel­adatok teljesítése, ami — ha ez a helyzet tovább is íennállana — veszé­lyeztethetné az 1959. évi fokozott mértékű fejtési terv teljesítését. Rá­mutattak ezenkívül annak szükséges­ségére is, hogy a szénbőnyákban és e bányák környékén a társadalmi szervezeteknek politikai-nevelő mun­kájukat a tanoncifjúság, mégpedig elsősorban a bányászcsaládokból szár­mazó ifjúság megnyerésére kell össz­pontosítaniok. Egyben hangsúlyozták annak sürgős szükségességét, hogy az összes megbízotti hivatalok, nemzeti bizottságok és vállalatok nyújtsanak segítséget a szlovákiai szénbányák munkaerői állandósítására vonatkozó terv teljesítésében és így járuljanak hozzá a hazánk szocialista építése be­fejezésével kapcsolatos egyik legfon­tosabb feladat teljesítésének biztosí­tásához. Csaknem egymillió látogatója volt a Magas-Tátrának A Magas-Tátrában befejeződött a sikeres nyári idény. A nyári hónapok folyamán aránylag kedvező időjárás mellett csaknem egymillió hazai és külföldi vendég látogatott el a Ma­gas-Tátrába. Ez idén a tátrai szállo­dákban és hegyi hotelekben már 4255-re emelkedett az ágyak száma, kibővültek az éttermek és Tatranská Lomnicán példás önkiszolgáló étter­met nyitottak meg, ahol naponta ezer ebédet szolgáltak fel. A következő nyári idények kelleme­sebbek lesznek a Magas-Tátra látoga­tói számára. Oj szállodákat, turista hoteleket, valamint sportberendezése­ket építenek. A körzeti terv szerint 1960-ig 3000 ággyal kell bővíteni az ágykapacitást. Üzembe helyezik az új ülőfelvonót a Kőpataki-tótól a Lomni­ci-csücsra és tervezik egy új, kabinos felvonó építését Tatranská Lomnicáról a Köpataki-tóra. Ez a drótkötélpálya a nagy drótkötélpályával párhuzamo­san fog húzódni. A miniszterelnök fogadta Burma követét (ČTK) — Viliam Široký miniszter­elnök szeptember 29-én fogadta U Kyint, Burma meghatalmazott minisz­terét és rendkívüli csehszlovákiai kö­vetét. A miniszterelnök a nagykövettel hosszantartó baráti beszélgetést foly­tatott. A nemzetgyűlés külügyi bizottságának ülése a müncheni árulás évfordulója alkalmából A nemzetgyűlés külügyi bizottsága hétfőn ülést tartott, melyen részt vett Zdenék Fierlinger, a nemzetgyűlés el­nöke is. Dr. J. BerSk képviselő, a bizottság elnöke az ülés bevezető ré­szében megemlékezett a müncheni árulás 20. évfordulójáról. A vita ke­retében Zdenék Fierünger a nem­zetgyűlés elnöke is felszólalt. A fel­szólaló képviselők a müncheni esemé­nyeket értékelve rámutattak arra, hogy a nyugati imperialisták minden kísérlete arra irányult, hogy Hitlerrel összefogva lépjenek fel a Szovjetunió s a világ haladó erői ellen. Cseh­szlovákia e kísérlet áldozata lett. A külügyi bizottság a továbbiakban megtárgyalta a kormánynak a Cseh­szlovákia és Lengyelország közötti államhatár végleges kijelölésére vo­natkozó alkotmám tötvényjavaslatát. Sz. M. Bugyannij marsall Prágában Kedden Prágába érkezett Szem­jon Mihajlovics BugycSnnij marsall, a Szovjetunió hőse. A marsallt ha­zánk látogatására a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének Köz­ponti Bizottsága hívta meg. »Áz ENSZ XIII. ülésszaka New York (ČTK) - Az ENSZ közgyűlésének szeptember 29-1 délelőtti teljes ülésén folytatták az általános politikai vitát. Elsőnek dr. A. Szasztroamidzsozso, az Indonéz Köztársaság küldöttségének vezetője beszélt. Hangsúlyozta, hogy nem a lázas fegyverkezés és a katonai szö­vetségek, hanem a nemzetközi együttműködés a megbízható kezessége valamennyi állam biztonságának. A hétfő délutáni ülés utolsó szó­noka dr. Sík Endre magyar külügy­miniszter volt. A többi között idézte az USA külügyminisztériumának hi­vatalos okmányait, amelyek azt bi­zonyítják, hogy mind a libanoni, mind a kínai agressziót előkészítet­ték és hogy az Irakban uralkodó ve­szedelmes helyzetről szóló állítás csak utólagos ürügyül szolgált az előkészített akcióra. A magyarországi helyzettel kap­csolatban Sík miniszter hangsú­lyozta, hogy az ellenforradalom bu­kása után a provokáció politikájá­nak kezdeményezői minden alkalmat megragadtak, hogy megzavarják a magyar nép nyugodt életét. E kísér­letek azonban kudarcot vallottak, sőt ellenkezőleg, az ellenforradalom kö­vetkezményeit'már teljes mértékben kiküszöbölték. Dr. Sík ezután konk­rét adatokat közölt a népi Magyar­ország új gazdasági és kulturális fellendüléséről. Beszédének befejező részében Sík miniszter utalt arra, hogy az USA zavaró politikája lehetetlenné tette a leszerlési egyezmény megkötését, bár a szocialista o-szágok lankadat­lanul törekszenek ' e megállapodás megkötésére. •» A Slovnaft-üzemben újabb termelő csarnokokat helyeztek üzembe Október 1-től megkezdik az egyes berendezések kipróbálását. A Bratislava melletti legnagyobb ásványolajfinomítónk építkezésén újabb jelentős munkasikert értek el. A Slovnaft építkezési osztálya dol­gozóinak a CSKP XI. kongresszusa tiszteletére tett felajánlása teljesí­tésének köszönhetően október 1-től megkezdik a parafingyártó részleg egyes berendezéseinek részpróbáit és ezzel együtt próbaképpen üzembe helyezik ezt a részleget. A vegyi­ipari kombinát építői ily módon há­rom hónappal lerövidítették a ter­melő berendezések újabb komplexu­ma építésének határidejét. ^ A tajvani tengerszorosban uralko­fcdó helyzetről Indonézia küldette ki­jelentette, hogy a nyugati líatalmak ^azon kísérletei, hogy a csangkajse­^kieket „a nacionalisták" színében ^tüntessék fel, nem téveszthetik meg ^az ázsiai nemzeteket, mert a tajvani trendszert csakis a külföldi védelem Startja uralmon. í; Indonézia küldötte hangsúlyozta, §hogy a lázas fegyverkezés főképpen ^a gazdaságilag elmaradott Országok­éban nyilvánul meg károsan, mert ^ felemészti szerény forrásaikat, ame­^ lyekre az iparosításban van szük­%ség. Szasztroamidzsozso kijelentette, $hogy ezért a hála érzetével támo­^gatja a Szovjteunió, az USA, Nagy­-Britannia és Franciaország katonai ^költségvetései 10 — 15 százalékos ^csökkentésére irányuló szovjet ja­fc vaslatot. ^ Szasztroamidzsozso említést tett ^Hollandia azon kísérleteiről, hogjí ^ törvényellenesen megőrizze gyár­amat! uralmát Nyugat-Irián felett, ^mely Indonézia oszthatatlan részét ^képezi. ^ A délelőtti ülésen még Venezuela 5; és Columbia, valamint Ecuador latin­-amerikai országok képviselői szőlal­^tak fel; akik a fő figyelmet a gaz­^ dasági együttműködés, valamint a ^gazdaságilag elmaradott országok ^megsegítése kérdéseinek szentelték, j; A délutáni vita első szónoka Be­%har Styüa, az Albán Népköztársaság ^ külügyminisztere volt. Rámutatott ^ arra. hogy a közgyűlés viszonylago­san rövid időben két ízben is kény­ételen volt a nyugati hatalmak ag­é ressziójával foglalkozni, ä Khamphan Panya, Laosz küldötte é kiemelte az ENSZ jelentőségét a nem­zetközi viták megoldásában. Hang­súlyozta, hogy Laosz a katonai töm­fcbőkön kívül áll. § Tovább! amerikai atomrobbantás A nevadai nukleáris kísérleti lövő­téren hétfőn további atombombát robbantottak, amely az őszi fegyver­ldsérleti sorozat második robbantá­sa. Ezt a bombát, amelynek hatása kb. a Hirosimára dobott bomba fele, mintegy 450 méter magasságban le­begő léggömbből bocsátották le. Mao Ce-tung köztársasági elnök ellátogatott a hu-peji tartományba 90 EZREN ÜDÜLNEK A TÉLI HONAPOKBAN (ČTK) - Az ESZM üdülőhelyein és sátortáboraiban nemsokára vé­get ér az idei nvári és őszi üdülte­tés, mellyel 157 ezer kiváló dolgo­zót és érdemes szakszervezeti funk­cionárust jutalmaztak meg. Az FSZM valamennyi üdülő helyén november­ben megkezdik az előkészületeket arra, hogy méltóan fogadhassák a december 21-én kezdődő téli üdül­tetés résztvevőit. A téli üdültetés­ben 90 ezer dolgozó részesül majd. Az FSZM hegyvidéki üdülőhelyein kívül a téli hónapokban a Marianské Lázné-i üdülőházak is dolgozóink rendelkezésére fognak állni. ­(bolytatás az 1. oldalról) é Mao Ce-tung rámutatott arra, hogy ezek ^ a módszerek a legjobbak. Kijelentette, ^ hogy a diákok azon öntudatos javaslata, i hogy ezen az úton haladjanak, nagyon ^helyes. E javaslatokat aktívan támogatni i és terjeszteni kell. Mao Ce-tung rámutatott §arra, hogy a tanulmányi munka javításában §nagy figyelmet kell szentelni a tanítók *s ^diákok aktivitása fejlesztésének«és összpon­^ tosítani keli a néptömegek bölcsességét, i Mao Ce-tung elnök a wu-hani egyetemen §tett látogatása során beszélgetést rendezett, ä amelyen a wu-hani egyetem, az ontöző­^ munkák wu-hani intézete, a wu-hani geo­^ r!fi'/irn p« karí-nnráfiai intérpr 6<s a Tlpm7p»t § mazottja vett részt. A köztársaság elnöke Wu-han és Huangs fc városokban tartózkodása alatt fogadta a ^wu-hani pártértekezlet valamennyi részt­vevőjét, a kínai népi felszabadító hadsereg ^ wu-hani katonai egységeinek, Kína Kom­Ämunlsta Pártja huangsi városi bizottsága — — Dr. Škoda ígazságügyminiszter Budapesten hírek AZ ALBÄN Népköztársaság Nép­gyűlésének küldöttsége öottwaldov­ban tett látogatása után Brnóba uta­zott. Üközben felkereste Dedicén Klement Gottwald szülőházát. A kül­döttség tagjai Vyškovban elbeszél­gettek az ottani állami gazdaság vezető dolgozóival. • A kambodzsai gazdasági kül­döttség, mely négy napig tartózko­dott hazánkban, hétfőn Prágából Párizsba utazott. A küldöttség tagjai hazánkban tartózkodásuk során meg­tekintették a mezőgazdasági gépe­ket, traktorokat, és villanytelepek számára szükséges berendezéseket gyártó ipari üzemeinket. A vendé­gektói a Külügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium vezető dolgozói búcsúztak a ruzyni repülő­téren. CIGÄNY-NYELVO újságot adnak ki Prešovon. A prešovi járási népművelési otthon nemrég megkezdte a prešovi já­rásban élő cigány származású lakosok számára szerkesztett sokszorosított újság kiadását. A cigány és szlovák nyelven szerkesztett lap havonként egyszer jele­nik meg és az a célja, hogy a cigány származású lakosokat tájékoztassa poli­tikai, gazdasági és kulturális életünk időszerű kérdéseiről. I fcnek, a Magyar Népköztársaság igazság­^ ügyminiszterének meghívására dr. Václav ^ Skoda, Csehszlovákia igazságügyminisz­^tere és dr. Mikuláš Kapusnál; igazságügyi § megbízott szeptember 29-én Budapestre ^ érkezett. A csehszlovák államférfiak részt & vesznek a Csehszlovák Köztársaság és Magyar Népköztársaság közötti jogi tá­S mosatásról szóló szerződés megvalósítá­sából eredő tapasztalatok megtárgyalá­sán. dolgozóinak és a helyi nőbizottságnuk képviselőit. Mao Ce-tung elnök Wu-hanban meghallgatta a Jang-ce folyón épülő »zan­szlal vízlerőmü építéséről szóló jelentést. Ezenkívül a helyi színes fém-üzemekben tett látogatásakor fogadta az ott dolgozó szovjet szakembereket és köszönetet mon­dott nekik a kínai népnek nyújtott barát! segítségért. Mindkét város lakossága, a vezető ténye­zők és a többi dolgozók, akiket Mao Ce-tung fogadott, arról biztosították őt, hogy érdeklődése és segítsége iránti há­lájuk jeléül elhatározták, még nagyobb sikereket érnek majd el. Idős szovjet és csehszlovák kommunisták találkozása Moszkvában Moszkva (ČTK) — Csehszlovákia moszk­vai nagykövetségén hétfőn este megva­lósult a Szovjetunió Kommunista Pártja régi tagjainak baráti találkozása Cseh­szlovákia Kommunista Pártja régi tagjai­nak küldöttségével, amely a Szovjetunió­ban van látogatóban. Az ünnepi vacso­rán, amelyet a két testvéri ország mun­kásosztálya forradalmi harcai veterán­jainak tiszteletére dr. Ivan Kopecký ügy­vivő rendezett, részt vettek I. T. Vino­gradov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának helyettes osz­tályvezetője, P. G. Krekoten, a Szovjet­unió külügyminisztériuma IV. európai ügyosztálya vezetőjének helyettese, to­vábbá a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió külügyminisztériumának és a marxizmus­leninizmus intézetének további felelős dolgozói. A találkozás rendkívül szívélyes elvtársi légkörben folyt le. W///////////////////^^ •'SSSSSSSSSSJ Megkezdődött az egészségügyi miniszterek nemzetközi értekezlete (ČTK) — A prágai Károly Egye­tem nagy aulájában szeptember 30-án, kedden ünnepélyesen meg­kezdődött a szocialista tábor egészségügyi minisztereinek III. nemzetközi értekezlete, amelyen egyidejűleg tartják meg a legjobb egészségügyi dolgozók nemzetközi gyűlését. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Václav Kopecký, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnökhe­lyettes, dr. Josef Plojhar egészségügyi miniszter, dr. František Kahuda, az iskola- és kulturális ügyek minisz­tere, Oldfich Černík, a CSKP KB tit­kára, Adolf Svoboda, Prága főpolgár­mestere, Ján Štencl, a Megbízottak Testületének alelnöke, Vojtech Törúk egészségügyi megbízott, az orvostu­domány képviselői, a Csehszlovák Vö­röskereszt és a köztársaságban levő orvosi fakultások küldöttei, valamint kiváló egészségügyi dolgozók. A dísz­elnökségben a külföldi egészségügyi küldöttségek vezetői foglaltak helyet. Az egészségügyi miniszterek az ér­tekezleten megtárgyalják a 12 baráti állam egészségügyi minisztériumai közötti kölcsönös együttműködés alap­vető kérdéseit, és megbeszélik a szo­cialista egészségügy egyik igen fon­tos szakaszának, az üzemi dolgozókról való egészségügyi gondoskodásnak problémáit. Ü.J SZÖ 2 *. 1958. október 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom