Új Szó, 1958. szeptember (11. évfolyam, 242-271.szám)

1958-09-02 / 243. szám, kedd

k TIZENHÁROM éve kiáltották ki a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Vietnam népe óriási erőfeszítéseket tesz a gyarmati elmaradottság felszámolására és az ország békés egyesítésére. Ezen törekvéseket lelkesen tá mogatja az egész szocialista tábor és a világ békeszerető erői. Aj am Dinh kis város. Itt van Vietnam legnagyolb gyára — egy textilüzem. Elénk az élet a bazárokban, az iskolákban nyüzsögnek a gyermekek. A bazárokban az ismeretlen gyümölcsök halmaza vár a vevőkre. Az üzletekben a fahéj illata terjeng. Kínából hozzák. Az utcákon élénk a forgalom, sok a járókelő, a kerékpár és a targonca, itt-ott egyegy Moszkvics vagy Renault is látható. A kereskedönegyed forgalmas, mint n hangyaboly. A nagy siirgést-forgásl nem a járművek okozzák, csupán az emberek. Idejük drága, ami szokatlan a trópusi viszonyok között. Három, négy, hét asszony is áll egymásután sorban, mindegyike visz valamit. Egy hajlotthátú anyóka egy boton függő kalitkában szárnyasokat cipel. Egy másik boton színes lampionok függnek, ezekkel kereskedik. Egy meztelen gyermek felöltöztetett kutyát vezet. A kutya nyakában szalag x raita vietnami nyelven a következő felirat: „Diktátor!". A gyermek megáll a kutyával, egyideig figyeli és ráparancsol: „Feküdi le, állj fel, feküd; le. állj fel!" Ezután felöltözik a gyermek, a szalagot zsebre végja, a kutya, a volt „diktátor" meztelen . .. Trolejbuszok, villamosok itt ismeretlenek. A helyi közlekedést kerékpárok bonyolítják le. A kerékpár drága - mondják az emberek — az új, négy lavi fizetésbe, sőt még töbte is belekerül. Nagyszámban látni itt három kerekű riksákat. Egy jó darabon elvisz száz dongért, tehát csak valamivel kerül többe mint a villamos. A közlekedést nehéz korszerűsíteni, vannak itt sokkal fontosabb dolgok. Az utcákat sok helyütt fasor övezi. A téglafalas házak egyemeletesek. Rajtuk díszesetb és egyszerűbb roletták, legtöbbje bambuszból készült. - Ezt a házat annak idején szöges drótkerítéssel vették körül — mondják vietnami barátaim. Igen, látom, o kapu mellett erősfalú óvóhely, s ezenfelül még egy l'átorony. — Mit jelentsen ez, talán harcok vo'tak itt? — kérdezem. — Nem, ez más célt szolgált, a gyarmatosító hatalom védekezett így. Ebben a háztan nagy urak laktak, és kint az utcán fehérsépkájú legionáriusok cirkáltak, rövidcsövű önműködő fegyverekkel. — Legyen szíves fordítsa le azt, amit ott a falra írtak! — Arra a fcüri? Piros ceruzával? „Menjetek délre, válasszátok a szabadJÁN ČIERNY: John Hunt és a Na m Din h-i technikus ságot!" — ezt Bao Daj császár zsoldo sai írták a falra.. — És kié ez a fal? — Most a m'énk, de azé volt, aki megszökött. — És megszöktek a textilgyár munkásai is? — Nem. Vannak az életben pillanatok, amelyek nnwrra bevésődnek az emlékezetbe hoav soha többé nem lehet onnan kitörölni. Vilánaá kürtölték: a névi hadsereg kegrietleniil elbánik mindenkivel, aki a francia hivatalokban vaqu pedia Bao Dai császár szolaá'atában volt alkalmazva. A népi hadserea a munkásokat megfosztja kenuerüktöl. Azok, akik eltávoznak, két hónapi munkabért kapnak előre. Délen parlamentarizmus lesz! Ott gyárak, termékeny rizsföldek, bivalyok, halászbárkák és hélók várnak rátok. Itt északon rossz világ lesz! Kiközösítés, atomhalál! Igen, ezt írták fel a katonái teherautókra, a luxuskocsikra és azoknak házaira, akik a gyakorlati és illúzió mentes emberekhez méltóan gyorsan kiárusították üzleteiket. Ezalatt az előretörő vietnami népi hadsereg elöl, amit csak lehetett elvittek, amit peáig nem tudtak elvinni, elpusztítottak. Ho Si Minh egységei 1954. október 10-én jöttek be Hanoiba, és egy nappal előtte időzített bomba robbant. Elpusztította Mot Cot, a kétezer esztendős gyönyörű hanoi papodat. Egy másik időzített bomba a hidat tette tönkre és a harmadik bomba... Nam Dinh textilüzeme Vietnam legnaciobb gyára. E

városkát még a főváros előtt szabadították fel. Mielőtt elfoglalták volna a népi felszabadító hadsereg katonái a helyi burzsoázia és az idegenek mindent, amit csak tudtak, Hanoiba szállítottak. A textilgyárból, amely azelőtt egy francia társaság tulajdona volt, a tulajdonosok Hanoiba vitték a berendezés egy részét, a nyersanyagot és a kész árut is. Amint at elvtársak mondják, készültek leszerelni az ablakokat, a villanylámpákat és a selejtárut is. Erre azonban már nem maradt idejük. A gyár áll, terjeszkedik. A munkások röviddel az árulók távozása után védelmükbe vették. Nem hagyták elvinni a gépeket. A gyár falát vörösre festették, vörös a kapu, és vörös zászló sárga csillaggál leng az árbocon. E textügyár munkásai képezik Vietnam munkásosztályának magvát. Egy bolgár újságíróval, Hao barátommal és egy elvtárssal, aki a tolmács szerepét töltötte be, látogattam ide el. Gépkocsinkat minden huzavona nélkül beengedik az udvarba. — Virágokat még nem tudtunk ültetni, de erre is sor kerül — mentegeti magát Hao barátom, aki tudja, hogy nemrég Kínában voltam, ahol a külső díszítésre nagy gondot fektetnek. Egyszer csak megpillantom a dhakfút, úgy látszik, mintha ágairól szőrszálak függnének. A dhak-fa, a fák fája, amely sehol másutt nem nő és ezért más nyelven nincs is neve. A műhelyek tiszták, a padlót felsöpörték, rend mindenütt. Vannak jft német, kínai és csehszlovák gépek. Jól működnek. — E nyolc gépen kívül még más gépeink is vannak- Csehszlovákiából — magyarázza a szövöműhely fötechnikusa, azonban ... Az igazgatóhelyettes mosolyogva fejezi be a mondatot: várunk. Gépeket küldtek, de szakembert nem, aki felszerelné és megmutatná a gépek kezelését. Amíg a szakmunkás megérkezik, a gépek sajnos tétlenül állnak. Arra gondolok, hogy ezeknek a gé— Üjítási javaslatot akarok benyújtani gépükkel kapcsolatban — mondja a fiatal technikus. — Igazán ...? — Igen, olyan kisebb újítás volna ez. Jó volna, ha megfelelő szakirodalommal rendelkeznék. Küldhetne valamit az önök textiliparáról francia nyelven... * — Hős, — mondja a bolgár. — Igen, ön is küldhetne szakirodalmat nekünk — mondja a bolgár. — És minek az ide? Hiszen bolgár gépeik nincsenek. — Igen, de előbbre vannak nálunk! ... Milyen nagyszerű az, ha az ember tökéletesebb megismerésre törekszik. Ekkor eszembe jutott John Hunt, a Mont Everest-i győzelmes expedíció vezetője. Elérte kitűzött célját. Mikor hazatért, az újságírók mégkérdezték tőle, miért küzködött annyit, hogy azt a rettentő magas hegyet megmássza? — Nem értem, miért kell annyi emberéletet áldozni egy csupasz hegy.... .... .. r.,,,,.. .... ... ... . HO SI MINH ELVTÁRS A FALUSI DOLGOZÓK KÖRÉBEN peknek nem volna szabad így tétlenül állniok, szakembert is kellett volna küldeni. Az egyik csehszlovák gép mellett dolgozó leány ránk mosolyog. Ebben a gyárban főleg nők dolgoznak. 'gy szövőmunkás és egy technikus velünk tart. A régi élet keserűségei, gondterhes vonásokat róttak arcukra, de most mosolyogva, felemelt fővel járnak. Ragyogó tekintettel néznek körül és büszkén mutogatják a látnivalókat. — Ezek a gépek Japánból, ezek pedig Kínából érkeztek, itt pedig még régi gépek állanak, kicseréljük majd őket. tetőért — jegyezte meg az egyik újságíró. Az expedíció vezetője eleinte mintha meg sem értette volna a kérdést. Azután nyugodtan válaszolt: — Azért másztam fel, hogy legyőzzem a magasságot. Nem tudom, lehet-e egyszerűbben, tömörebben kifejezni az ember azon örök törekvését, hogy előretörjön, hogy haladjon és leküzdje az ismeretlent. Csodálnom kell téged, volt rabszolgát, volt teherhordót, mesebeli nyíllal lövő, regényes harcost. Csodálnom kell téged katona, aki kikerülted a tigris ugrását. Csodálnom kell téged vérhasban szenvedett beteget, aki megmenekültél. Téged, aki nyomorúságban tengődtél és csak tegnap ráztad le magadról a százéves jármot. Téqed, a tegnapi írástudatlanok egyikét, akik a háború előtt 96 százalékot tettek ki. A technikus azt mondja, hogy fl faluról jött. Sok ott az ember és kevés a föld. Valaha azt hitte, paraszt lesz. Megszokta a térdig érő vízben végzett munkát. Vagy amikor dinamittal erődítményt röpített a levegőbe, így gondolkozott: katona leszek. A dinamit gyújtóját megtanulta balkézzel kezelni, ha ezt tudta, miért ne taníthatott volna mást is errre . .. Ügy képzelte, tiszt lesz belőle. Tisztre már nincs olyan szükség, mint technikusokra. Ezeké a jövő. Az élet kapuit szélesre tárták előttük. — Mennyit keres? — Negyvenezer dongot. — Hány kerékpárt vehet rajta? — Három hónap alatt egyet. — És mennyi rizst, húst és ruházatot? — Sokat. A válság ú! felei Nyugat-Németországban Bonn (ČTK) - Rövid átmeneti felélénkülés után most, a nyár közepén a növekvő válság újabb erős jelei mutatkoznak a nyugat-németországi gazdasági életben. A DPA hírügynökség jelentése szer rint a nyers acélgyártás januártői júniusig 16 százalékkal csökkent. A nyugatnémetországi kohóüzemek megkezdték a munkások tömeges el* bocsátását és a munkában maradt dolgozók munkaidejét leszállították. A hivatalos statisztika szerint a kohászati iparban csupán áprilisban és májusban 1147 munkást bocsátottak el. A munkaidő korlátozásának terjedelméről nem közöltek számadatokat. Az elbocsátás éppen e napokban ölt veszedelmes méreteket. Sztrájkhullám Mexikóban New York (ČTK) - Mexikóban tovább tart a diákok sztrájkja, akik tiltakoznak az autóbuszközlekedés menetdíjának emelése ellen. Az augusztus 22-én kezdődött tiltakozó akcióban a mexikói főváros egyetemeinek több ezer diákja vesz részt. A tanuló ifjúsággal a mexikói vasutasok szakszervezete, a tanítók egyesülete és a szakszervezeti szövetségek egész sora nyilványította szolidaritását. A legutóbbi hírek szerint Mexiko Cityben a helyzet még bonyolultabbá vált. Az utóbuszok kocsivezetői munkabérkövetelésük támogatására 2\ órás sztrájkba léptek. Az új erői legyőzik a pusztulás erőit A „Vörös Zászló", Kína Kommunista Pártja Központi Bizottsága elméleti folyóirata augusztus 16-i számában „Az új erői legyőzik a pusztulás erőit" címmel cikk jelent meg Ju Csao-li tollából.! Az alábbiakban a cikket rövidítve közöljük. A nemzetközi helyzet fejleményei ismét megerősítik Mao Ce-tung elvtárs híres mondását: „A keleti szél legyőzi a nyugati szelet". Most már teljesen nyilvánvaló, hogy a szocializmus erői döntő fölényben vannak az imperializmus erőivel szemben. Az első világháború, mely a világkapitalizmus kiélesedett ellentétei eredményeképpen tört ki, megmutatta, hogy a kapitalizmus a születés és virágzás időszaka után hanyatlik, a bomlás és pusztulás útján jár. A Nagy Októberi Szocialista Forradalommal az emberiség a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet új korszakába érkezett. Az utolsó négy évtized alatt a fiatal forradalmi szocialista erők erőteljesen fejlődtek. Az imperialistaellenes nemzeti forradalmi erők, a szocialista világforradalom szövetségesei, szintén számottevően . megerősödtek. Ez a két erő összefogott és egyik elkeseredett harcot a másik után vívta az imperializmus haldokló erői ellen. Az imperializmus a két világháború közötti húsz évben időlegesen el tudta nyomni egyes országokban a a szocialista és a nemzeti forradalmakat és ily módon ideiglenesen biztosítani tudta a kapitalista világ stabilitását. De nem tudta megakadályozni, hogy a szovjet nép ne építse a szocializmust a világ egyhatodán és nem volt ereje, hogv meggátolja a forradalmi mozgalmak növekedését más országokban. Az imperializmusnak nem volt hatalma hozzá, hogy távol tartsa a súlyos gazdasági és politikai válságokat. Amikor az imperializmus belső ellentmondásai élesebbek lettek mint valaha, kitört a második világháború. A második világháború óta eltelt 13 év alatt az imperializmus még rosszabb helyzetbe került. Állandóan bajban van: szocialista forradalmak és nemzeti forradalmi mozgalmak lángolnak fel a világ minden részén. A szocialista tábor 1 milliárd főt kitevő népei mellett áll az imperializmus elleni harcban a volt gyarmati országok több mint/ 700 milliós népe, amely már kivívta nemzeti függetlenségét. Ehhez járul 600 millió ember azokban az országokban, amelyek most harcolnak függetlenségükért, vagy függetlenségük kiteljesedéséért. Az imperialista országok lakossága 500 millió. De ezeket is állandó ellentétek osztják meg. Talpuk alatt mindenütt a forradalom vulkánja, mely bármely pillanatban kitörhet. Az emberiség történetében az új erői mindig legyőzték a pusztulás erőit. Az új," feltörő erők, habár gyengéknek látszanak, mindig felülkerekednek a régi, haldokló erőkön, amelyek pedig látszatra még erősek. A széthulló helyébe elkerülhetetlenül az újonnan született kerül — ez a fejlődés törvénye a természetben é.* társadalomban. A reakciósok félelmetesnek látszanak, de erejük a valóságban nem olyan nagy. Távlatban tekintve a nép a hatalmas és nem a reakciósok. Az utolsó 12 évben tanúi voltunk a kelet-európai népi demokráciák szocialista forradalma győzelmének a népi forradalmi háború és a szocialista forradalom győzelmének Kínában, a nemzeti függetlenségért vívott harc győzelmének Indiában, Burmában és Indonéziában, az amerikai agresszió elleni háború győzelmének Koreában, a vietnami népnek az amerikai-francia imperialisták ellen vívott forradalmi háborúja győzelmének, az észak-afrikai és nyugat-ázsiai nemzeti függetlenségi háború győzelmének, a szuezi angolfranca támadás elleni háború győzelmének Egyiptomban, a nemzet] függetlenségi mozgalmak győzelmének a latin-amerikai országokban, annak a győzelemnek, amelyet Indonéziában arattak a nemzeti függetlenség megvédésére, az imperialista agresszió elleni harccal és a lázadó erők leverésével. Tanúi voltunk a szíriai nép imperialistaellenes harca győzelmének és annak a győzelemnek, amelyet a Közép-Kelet és a Közel-Kelet népei arattak nemrég az amerikai-angol imperialista agreszszió elleni küzdelmükben és a nemzeti függetlenség és a szabadság megvédéséért vívott harcukban. Mindez megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy az imperialisták és a különböző országok reakciósai valóban paplrtigrisek. Ma ez a papírtigris amerikai reakció — minden megtépázottsága ellenére még mindig hatalmasnak akarja feltüntetni magát és nagy hangon beszél, hogy leplezze saját pánikját és egyes ingadozókat megijesszen. Az Egyesült Államok reakciósai támadó katonai politikát követnek. Több mint 250 katonai támaszpontot állítottak a szocialista országok körül; igyekeztek megnyerni a reakciósokat több mint húsz országban, több katonai blokkot tákoltak össze és állandóan feszültséget keltenek és háborús propagandát folytatnak. De ez egyáltalán nem erejüket, ellenkezőleg, gyengeségüket mutatja. Hitler és a hasonló háborús elemek sorsa vár az Egyesült Államok imperialista agresszív blokkjára, sőt még annál rosszabb. Hitler egy ideig meglehetős sikereket ért el agreszszív kalandjaiban, mert abban az időben a békét támogató és az agresszióval szembehelyezkedő erők viszonylag gyengék voltak. Ma nem ez a helyzet. Az Egyesült Államok libanoni agressziójával abban a pillanatban, hogy csapatai partra szálltak Bejrutnál, csávába került. A világ minden táján elítélik az imperialista agresszorokat és szembeállnak velük; szembekerültek az arab országok népeinek bátor ellenállásával, s az arab népeket támogatták a szocialista országok és a béke valamennyi ereje az egész világon. Az imperialista agresszív blokk tagjai maguk is súlyos viszályban állnak egymással; ellentétek vannak a vezető csoportok között az Egyesült Államokban és Angliában. Az Egyesült Államok imperialistái erősebben el vannak szigetelve, mint valaha, minthogy szemben áll velük a hatalmas szocialista tábor és valamennyi ország népe, mely nagyra értékeli a békét és szabadságot. Az amerikai imperialisták éôrmája a Szovjetunió és a kommunizmus ellen, valójában ürügy, melynek leple alatt elözönlik és leigázzák a szocialista tábor és az Egyesült Államok között lévő országokat. Az Egyesült Államokat a szocialista országoktól óceánok választják el; majdnem az egész kapitalista világ fekszik közöttük. Ahhoz, hogy háborút indítsanak a Szovjetunió ellen, az amerikai imperializmusnak először térdre kell kényszerítenie ezt a kapitalista világot. Az amerikai imperialistáknak, hogy katonai támaszpontokat állítsanak fel valamelyik országban, először meg kell szállniok azt az országot, ahol katonai támaszpontokat építenek, ott természetszerűen mindenütt szembeszáll velük a nép. Sok tény bizonyítja, hogy ma a fölény a Szovjetunió vezette szocialista táboré és nem az Egyesült Államok vezette imperialista táboré; a kommunista pártok és más haladó társadalmi erők, amelyek híven képviselik a nép érdekeit a különböző országokban — ezek az erősebbek, nem pedig a reakciós uralkodó osztályok. Ma az arab nép kerekedett felül - nem az Egyesült Államok. Anglia és Hollandia: az algériai nemzetek felszabadító mozgalom erői kerülnek ki győztesen a harcból és nem a reakciósok, akik nem akarnak lemondani a gyarmati uralomról; az Iraki Köztársaság győzött, nem pedig az imperialista agresszív erők. Az imperializmus olyan, mint a Nyugaton lenyugvó nap; a szocializmus és az általa támogatott felszabadító mozgalmak olyanok, mint a kelő nap Keleten. Nehéz az imperialistáknak felforgatni azokat az országokat, melyek már elnyerték függetlenségüket és nem képesek rí hogy visszatartsák a nemzeti felsza ÜJ SZÓ 4 * 1958. szeptember 2.