Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-30 / 240. szám, szombat

% A tornóci békemanifesztáciô húsz év távlatából A

húsz év — amely eltelt a tornóci nagy békemanifesztáciô óta — sok-sok időt és hatalmas távolságot jelent, de ha alaposibban figyelembe vesszük az utolsó viharos két évtizedet, úgy tetszik, hogy ez az időszak annyi rombolást, szenvedést és oly hatalmas fejlődést hozott számunkra, hogy népeink és általában az emberiség történetében egy évszázaddal is felér. Nincs szándékunkban most felsorolni mindazt, amin e húsz esztendő alatt keresztül mentünk, annyit azoban meg kell állapítanunk, hogy a szenvedést rombolást, — amely sok millió ember irgalmatlan pusztulásával járt — az embertelen fasizmus zúdította a világra, a felszabadulást, a hatalmas fejlődést pedig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tüzében született szovjet hadsereg és kommunista pártunk hozta meg számunkra. Pártunk már a régi kapitalista Csehszlovákiában hatalmas erőt jelentett. Szavára, felhíváisára óriási tömegek mozdultak meg városainkban és falvainkban. Erről ad számot Molnár Géza elvtárs,, a gútai, aki a tornóci békemanifesztációról így ír: „Sok, sok év múlott el azóta, de a tornóci békemanifesztáciô nagy napira úgy emlékszem, mintha ma lenne. Reggel indult \ elünk a hajó a Kisdunáról és a Vág folyón keresztül Tornócig jutottunk. Körülbelül 300-an lehettünk munkások, kisparasztok és középparasztok. Délelőtt 10 órakor érkeztünk meg, akkor már hatalmas embertömeg volt a gyűlés színhelyén. A tömeg utat nyitott nekünk és mi rendezett négyes sorokban egészen a tribünig vonultunk. Az egybegyűlt tömegben voltak németek, ukránok, csehek, szlovákok és magyarok, akik l^özös akarattal és egyetértéssel pártunk jelszavát tették magukévá, hogy „megvédjük a demokratikus Csehszlovákiát a rabló fasizmussal szemben". Amikor a tömeg utat nyitott nekünk, éppen Major István elvtárs besz -lt hozzánk. Beszédében hangoztatta, hogy nemzetiségre, vallásra és fajra való tekintet nélkül most össze kell fognunk közös érdekeink megvédésére. Major elvtárs szavait mindenki megértette és abban a súlyos, veszélyes időben, amikor Hitler Prága és a világ meghódítására készülődött, Horthynak egyik lába pediq már ott volt Komárom hídján, a 15 000 főnyi tömeg egyetlen emberként készen volt arra, hogy felvegye a harcot a fasiszták ellen. Sajnos, a csehszlovák burzsoázia a hazával együtt eladta a tömegeket is Hitler gyilkos bandáinak. A gyűlés délben ért véget, utána kint a Vág partján sportbemutató volt, később az esti órákban a diószegi fiatalok szabadtéren adták elő a Toldit. Én soha, de soha el nem felejtem, amikor a tömeg rázendített az Internacionáléra, és noha egyik magyarul, ' a másik szlovákul, a harmadik csehül, a negyedik németül énekelt, mindenki az egységes összefogás gondolatával volt eltelve, amit pártunk hintett el szívébe.' E levélből is kiderül, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók méltó módon vették ki részüket abból a harcból, amit pártunk az akkori súlyos esztendőkben az egység jegyében folytatott a békéért, hazánk jövőjéért. És itt ezen a ponton kapcsolódik össze a tornóci békemanifesztáciô a jelennel, nemes hagyományaink a szocialista hazafisággal. Igaza volt Pospis elvtársnak, Tornóc akkori kommunista bírójának, amikor a Magyar Nap szerkesztőjének a nagy békemanifesztáciô előkészítésével kapcsolatban a következőképp nyilatkozott: „Büszke vagyok arra, hogv Tornóc lesz az a község, ahol a magyar dolgozók ezrei összesereglenek, a köztársaság, a demokrácia, a béke és a népjogok melletti hittételre. Községünk neve beíródik a szlovákiai magyarok bátor harcainak történetébe." A párt alapos megfontolás után választotta Tornócot a békemanifesztáciô színhelyéül. Először is, mert a községi képviselőtestület zöme kommunista volt, másrészt vasútállomása révén az óriási forgalmat zavartalanul lebonyolíthatták, végül a hatalmas topoly- és jegenyefákkal övezett Vág-menti tér nagyszerűen megfelelt a szabadtéri kultúrprogram hatásos előadásának. A szervezés már hetekkel a nagy ünii°p előtt indult meg. ! >ha a békemanifesztációt csak szeptember elején tartották meg, Bratislavában és vidékén már július végén nagyban folytak a szlovák és magyar kultúrszervezetek között a tanácskozások. A szervezést a fővárosban maga Steiner Gábor elvtárs, kommunista szenátor irányította. A délvidék városaiban és falvaiban kultúrbizottságok alakultak, amelyek a szervezés munkáját vállalták. A kultúrprogram főrendezője a lévai Háber Zoltán elvtárs volt. Az ő ötlete volt Arany János Toldijának a dramatizálása és ugyancsak ő vállalta ezt az igen nehéz és kényes munkát. Háber elvtárs a Magyar Nap hasábjain így nyilatkozik a Toldi színpadra való átdolgozásáról..." Szerencsés választás a Toldi, ahol a hősön kívül a dráma egy nép keserű sorsát tárja elénk, természetesen a hős problémáival kapcsolatban. Ma is vannak testvérre törő magyar urak. akik idegen hatalmasok udvarában akarják élni a maguk könnyű életét. Ma is vannak Toldi Miklósok, akik kézbe veszik a kardot becsületesnek vélt, de valójában hamis gondolat érdekében, hogy később az ebből fa! kadó összeütközések a helyes irány | felismerésére vezessenek. Voltak magyar fiatalok, akik Gömbös reformmozgalmának hittek, hogy azután felismerve ennek a mozgalomnak hamis voltát, a szenvedő magyar nép bajait tárják a felelősek elé. itt taláikozik Toldi Miklós a jelennel." Ám Háber elvtárs nem elégszik meg csupán a mű kiválasztásával és színpadra való átdolgozásával, hanem vándorútra indul, városról városra, faluról falura jár és tanulmányozza, melyik magyar kultúreg.yüttes felelne meg leginkább Toldi tolmácsolására. így esik a választás a diószegi fiatalokra. Háber elvtárs ezután hetekig Diószeqen marad és betanítja a fiatalokat a nagy mű előadására. Jellemző az előadás sikerére és visszhangjára, hogy a tornóciak ma is, húsz év múltán, pontosan emlékeznek a Toldi trilógia egy-egy versszakára. A lévai Háber elvtárs fáradhatatlan és lelkiismeretes munkájára jellemző, hogy jóval az előadás előtt megtekinti a tornóci vágmenti területet, ahol majd megtartják a szabadtéri népi előadást. Erről cikket is ír a Magyar Napba, amelyben többek között ezeket olvashatjuk: „Hatalmas síkság terül el a Vág mellett... Itt lesz szeptember 4-én sok-sok ezre az embereknek, hogv meghallgassa a földmunkások szájából a magyar költők legnagyobbjainak örök igazságait, táncolja a nép munkájában és jókedvében született táncokat, énekelje a jobbágyok keserűségéből, pásztorok mélabújából, fonók és lakodalmak vidámságából kicsendülő dalokat. Itt lesz és élvezni fogja a széles síkságot, a susogó fákat, a testvéri találkozást, a maga népiességét. jókedvét és akaratát. Ősi melódiák csendülnek föl, aranyos kalászokból font koszorúk jelképezik az aratást, az egységet, erőt és hatalmat. Itt találkoznak az ittélö nemzetek, szlovákok, németek, csehek és magyarok, képviselői, akik testvértalálkozóra jönnek össze a folyó partjára, hogy egységükkel domborítsák ki békevágyukat és a jövőért folytatott harc közös voltát." Noha a reakció mindent eíkövetett, hogy megakadályozza a béketalálkozó széleskörű kibontakozását, — így például néhány nappal az jinnepély megtartása előtt az a hír járta, hogy Tornóc környékén kolerajárvány tört ki, — mesterkedése nem sikerült. Szlovákia délvidékének dolgozói minden járművet igénybe vettek, hogy idejekorán, ünnepi díszben megjelenhessenek a hatalmas békemanifesztáción. Különvonatok indultak Bratislavából, Léváról, Komáromból, és Érsekújvárról. A községekből, ahol nem volt vasútállomás, a kora reggeli órákban zsúfolt autóbuszok szállították a vendégeket Tornóc felé. Sokan teherautókon, kocsikon, szekereken indultak el a környező falvakból. Az országúton a vörös ripszpapírral díszített biciklik tömege cikázott Tornóc felé, mrntlja valami bicikliversenyen vettek volna részt. Magából Bratislavából négy kültúregyüttes képviseltette maqát ezen a békeünnepen. A Műhelv, a dornkappeli Népakadémia, a ligetfalusi Petőfi-kör és az óligAti Haladás. Komáromból a Munkásaalárda ötventagú csoportja népdalokat adott elő. Persze a kultúrDrogramból a lévaiak sem maradtak ki ... És íay sorjában lehetne felsorolni a városok és falvak kultúregyütteseit, amelyek lelkes összefogással hozzájárultak, hogy népi kultúrával gyönyörködtessék a dolgozókat ezen a béketalálkozón. A zászlókkal, szalagokkal és virágokkal feldíszített vonatokon, autóbuszokon és szekereken érkező vendégeket Tornóc lakossága kitörő lelkesedéssel, ovációval fogadta. A regqeli órákban az óriási tömeg a Vendégtér előtt fegyelmezett sorokban gyülekezett, ahol a feldíszített emelvény állott. Vörös és nemzetiszínű zászlók valóságos erdeje hirdette Tornócon ezen a qyönyörű, felhőtlen szeptemberi napon a csehszlovákiai magyar, cseh és szlovák dolgozók békeszeretetét. Kilenc óra tájban nyitotta meg Pospis elvtárs, Tornóc kommunista bírája a gyűlést, utána egymás után következtek a szónokok. Az ünnepség politikai része a déli órákig tartott. A szónokok közt ott volt Lőrincz Gyula elvtárs is. A délutáni kultúrműsort Keleti i Ferenc és Jožo Opavský elvtársak j nyitották meg a szabadtéri dobogón. Opavský elvtárs a szlovák ifjúság szövetsége nevében szlovákul beszélt, majd magyarul így fejezte be köszöntő-szavait. „Éljen a szlovák és a magyar ifjúság egysége". Ezt az egységet a kultúregyüttesek dalokban, táncokban ragyogó módon juttatták kifejezésre. A Komáromi Munkásdalárda tudással és nagy felkészültséggel előadott magyar népdalai után a trnavai ifjúság oroszinges kozáktáncai hozták izgalomba a nézők ezreit. A lévaiak nagy sikerrel mutatták be a kínai népi tárgyú mozgókórust, amit a bratislavai német ifjak tiroli tánca követett. A förévi munkás-kerékpárosok akrobatamutatványainak és a komáromi munkásakrobatáknak olyan viharos sikere volt, hogy számukat többször meg kellett ismételni. A tornóci népünnepély egyik fénypontja a községbeli fiatalok aratójelenete volt. Este lett, mire sorra került a Toldi szabadtéri előadása. A langyos szeptemberi estében az ünnep forró légkörében kigyulladtak a reflektorok és a színpad egyszerre gyönyörű fényben ragyogott. A diószegiek kiváló alakításukkal egyszerűen elkápráztatták Tornóc ezrekre rugó vendégseregét. Tornóc szabadtéri színpadán megelevenedtek Airany (halhatatlan eposzának mesebeli alakjai. Amikor a szavalókórus utolsó szavai elhangzottak: „Változik a világ, gyengül ami erős És erős lesz, ami gyenge volt ezelőtt" mindenki érezte, hogy lélekben megerősödve tér vissza othonába. Most húsz sv multán, amikor Tornócon járunk és érdeklődünk a tornóciaktól, milysn benyomást tett rájuk az akkori békemanifesztáciô, mindegyikük egyforma lelkesedéssel és büszkeséogel kiált fel „Ilyen nagy ünnep azóta se volt nálunk." Zemanik József, a Tornóci Helyi Nemzeti Bizottság, elnöke többek között ezeket mondja: — Akkoriban mindössze tizenhat esztendős lehettem. Mivel pék voltam, a nagy ünnepen azzal voltam elfoglalva, hogy süteménnyel és kenyérrel lássam el az ország minden részéről összesereglett békeharcosokat. Nehéz munka, mégis nagyon szép feladat volt. Nagy élménye egyébként — mint Molnár elvtársnak — az a pillanat volt, amikor az összegyűlt 15 000 főnyi vendégsereg rázendített az Internacionáléra. Noha különböző nyelveken dalolták, a szlovák, cseh és német szavak a szívhez szóló dallamban egybeolvadtak a magyarral, a zengő tömeg a népek összefogását hirdette. Hanzlik Júlia akkoriban ugyancsak 15 esztendős lehetett. Ö aznap azzal volt elfoglalva, hogy az óriási katlanokban fortyogó ízletes halászlét szétossza a vendégek között. Neki a Toldi szabadtéri előadása tetszett legjobban. Toldi szerelmének néhány versszakát ma is folyékonyan, betéve mondja el. A nagy ünnepből egyébként a baráti vendégszeretet légkörét őrizte meg. — Aznap — mondja — Tornóc minden háza tárva-nyitva volt a vendégek előtt és mindenki úgy is lépte át a házak küszöbét, mintha otthon lenne. Bilik Jenő azt mondja: Szép hogy a nagy békemanifesztáciô huszadikévfordulóját méltán megünnepeljük. Ezzel Steiner Gábor elvtárs, pártunk nagy harcosa emlékének is tartoiunk. A

z igaz, Steiner Gábor elvtárs egykori kommunista szenátor, aki egyik főszervezője volt a tornóci békeünnepnek és aki páratlan hősiességgel harcolt az egységért, a békéért, a jövőért, már nem él. Elpusztult, mint ama millió és millió ártatlan ember, akiket a fasizmus halálra kínzott. Emlékét ma is a munkások és parasztok ezres tömegei szívük mélyén elevenen őrzik. Elpusztultak a gútai Gögh Simonék is, akik bátor és hősi harcosai voltak a pártnak, mindenütt előljártak és ezért Horthy fasisztái halálra kínozták őket. Ama hajó utasai között, akikről Molnár elvtárs levelében megemlékezik, ők is ott voltak. És elpusztult a lévai Háber elvtárs is, aki oly fáradhatatlan kitartásai harcolt a tornóci békemanifesztáciô országos sikeréért. Csak néhány nevet említettünk ama elvtársak közül, akik úttörők voltak, akik utat mutattak a csehszlovákiai magyar dolgozóknak és a tornóci békemanifesztáciô nagy ünnepén elöl jártak, akik életük utolsó leheletéig az egységért, a népek összefogásáért, a békéért, a jövőért harcoltak. Életüket a mi jövőnkért áldozták fel... SZABÓ BÉLA A japán .filmgyártás Mostohatestvérek című erős drámai alkotása méltán vitte el a Karlovy Vary-i XI. nemzetközi filmfesztivál nagydíját. Egy nemzedék életének távlatából foglalkozik a nő lealázó sorsával a félfeudális japán rendszer viszonyai közepette. A dráma kibékíthetetlen osztályellentétek, előítéletek élethű, és művészi kidomborítása; elejétől végéig feszültté teszi a filmcselekményeket. Történetének központi alakja egy tábornok, aki még fiatal tiszt korában erőszakot vesz a cselédjén, majd felesége halála után — önző és álszent társadalmi szempontokból — nőül veszi, nehogy természetes fiának megszületése után rossz hírbe keveredjék és sérelem érje társadalmi helyzetében. Oj feleségének sorsa azonban mit sem küApák és fiúk (Otcovia a synovia) Sok szó esett az olasz neorealizmus válságáról, különösen a társadalmi témáktól való elfordulásáról. Ez érezhető az Apák és fiúk című olasz fesztiváli filmben is, melynek sikerét a remek színészi teljesítmények, elsősorban Vittorio de Sica alakítása alapozzák meg. A nevelés mindenkor időszerű és kényes problémáját veti fel, ám korántsem azzal a céllal, mint például a szocialista országok filmgyártása vagy egyes kitűnő nyugati filmek (Özönvíz előtt. Ifjúkori játék stb.), hanem afféle polgári kedélyességgel: „Nem könnyű apának lenni." Jól szituált polgári családok életébe viláMostohatestvérek (Nevlastní bratia) lönbözik a cselédsorstól. Az osztályelőítéletekből eredő gyűlölet még élesebben megnyilatkozik a következő nemzedék: a tábornok első házasságából született két fia és a volt cselédjétől született két fia viszonyában. Az idő azonban beható társadalmi változásokat hoz magával. Különösen a japán imperializmus leverése után új idők következnek. A már ősz, aggastyán tábornok házát sem kerülik el a változások, de ő mit sem akar tudni róluk. Nem tud belenyugodni abba a tudatba, hogy a régi „hősi" szokásokhoz konzervatívan ragaszkodó nemesi rend lassú pusztulásra van ítélve és a csatatéren veszett két legidősebb fiának arcképei előtt órákat elüldögélve alkohollal ringatja magát képzeletének világába. Felesége pedig már többnek kezdi magát érezni a háztartási alkalmazotfcfiál. Drámai erejű művé» szó alkotás, de a távol-keleti ország idegen, európai életformákkal homlokegyenest ellenkező szokásai, viszonyai, életmódja, mondhatnánk exotikuma furcsa az átlagos mozilátogató számára, aki inkább a film szórakoztató hatását, mint művészi nevelő erejét keresi. Rosszul hatott a film sötét kópiája is, mivel egyes jelenetek egészen elmosódtak a vásznon. Eszmei szempontból kifogásolhatjuk, hogy nem eléggé csattanó a film befejezése. Ettől eltekintve a film a maga nemében kétségtelenül remekmű. gít be, a komikum álcája mögött mutat rá a kispolgári erkölcsösség álszent és képmutató jellegére és felületeden érinti a kamaszkori szerelem bimbónyílásával járó komoly nevelési problémákat. A fiatalkori bűnözés és céltalan életmód problémáit csak epizódszerűen veti fel; valószínűleg politikai okokból a film alkotója kerüli e kényes probléma boncolgatását, mivel le kellene lepleznie az ifjúság rossz útra térésének igazi okát, ami a tőkés rendszer mélyén rejlik. A közönség, kitűnő jellemalakításai és könnyed vígjáték formája miatt nagy tetszéssel fogadja. (L.) Névtelen filmhősök ...A távoltól szédületes sebességgel robog felénk egy expresszvonat, fölötte egy repülőgép dübörög. A kidobott kötélhágcsón macskaszerü ügyességgel kúszik le a főhős. A gép siklórepüléssel közelíti meg a száguldó vonatot, mely éppen éles kanyart ír le. Ebben a pillanatban merész ívben, halált megvető bátorsággal ugrik le az ünnepelt filmcsillag az egyik vasúti kocsi tetejére. Bravo! Sikerült! Igazán? — Amikor a mozgószínház kényelmes zsöllyéjéből borzongással vegyes élvezettel szemléli a közönség a halálugrást, csak kevés embernek van fogalma arról, ki is az igazi hős. Semmiféle filmtrükkröl sincsen szó, mert ez nem korbácsolná fel eléggé, az amerikai mozilátogató ernyedt idegeit. Észrevenné a „csalódást" a darab nem elégítené ki szenzációéhségét. Az a filmgyár, amelyik ilyen eszközökkel igyekezne „becsapni" a közönséget, első filmje után becsukhatná kapuit. Az életveszély, a rettenetes idegfeszültség, az érthető borzalmas halálfélelem, melyet a szerencsétlen „stunt man" ezerszeresen átél ezekben a pillanatokban az egyetlen, ami nem hagyja közömbösen az amerikai átlagembert. A „stunt man" angolról lefordítva körüli elül egy „tovább nem fejlődő embert" jelent, magyarán mondva tehát olyan statisztát aki soha nem viszi ennél többre. Egész életén át más szerepet nem kap mint nyaktörő bukfencezését, üutó-átcsapódást, tengerbe-zuhanást stb., — a valódi filmcsillag helyett! Az „egész életen át" kifejezés azonban ehelyütt túlzott: van ugyan olyan „stunt man", aki már évek óta „ugrál" és kisebb-nagyobb sérülések árán sikerült eddig épp bőrrel megúsznia a számtalan hatálveszedelmet (mint a példátlan szerencsé jü Paul Stader) általában azonban senki sem látott még lengő szakállas „stunt man"-t. Javarésze idő előtt, nagyon is idő előtt fejezi be szomorú pályafutását. Családja aztán tovább koplalhat — ha tud, — mert nincsen olyan amerikai biztosít ó, társasán, amelyik hajlandó volna ilynemű életbiztosítás, lcötéstíre. Aki a repülőgép kötélhágcsójáról ugrott le a robogó vasúti kocsi tetejére, az féltve őrzött filmcsillag hasonmása, az olcsó életű Gene Perkins volt. Volt, mert a negyedik ugrásba belel alt. A filmrendező ugyanis négyszer ismételtette meg vele a halálugrást. Amit a filmen láttunk, az az első ugrása volt. Minden épeszű, szemernyi emberi érzéssel rendelkező ember azt hinné, hogy a szerencsétlen „emberpótlék" sorozatos sebesülése után a rendező már megelégelhette volna gyalázatos kísérleteit. Annyival is inkább, mivel az első leugrós felvételei sikerültek. Nem úgy a kőszívű amerikai rendező. Perkins vérbe borulva, kínosan feltápászkodott. Még a pilóta is belesápadt s remegő kézzel gyújtotta be a motort. Ojból felbúgott a repülőgép, újból elindult a vonat. Perkins kimerülten kapaszkodott le a kötéllétrán, ereje szemlátomást tünedezett: a hágcsó alsó fokát görcsö sen szorongató ujjai folcozzatosan elernyedtek, majd pedig idő előtt, végleg elengedték az életet jelentő alkotmányt. Fáradt teste belezuhant a sötét, feneketlen mélységbe... Négy óra múlva Gene Perkins kiszenvedett egy vidéki kórház műtőjében. Történt valami? Semmi! Sö', a helyébe lépő „stunt man" bizonyá ra boldog volt, hogy végre munkáhojut. A munkanélküliek sok milliós hadserege egyetlen egy szerencsétlennel csökken. Ötvenezer nyugati mozgószínhá

r közönsége tombolva élteti a film „igazi" főhősét, aki nemcsak észbontóan tud mosolyogni, hanem együtt" „fenegyereknek" is látszik — gondol ja a közönség. t Ötvenezer dollár tiszteletdíj csak ' nem pénz az ilyen „nyaktörő teljesítményért"? Ötven dollár napibér tán csak elég egy szürks statisztának, egy ismeretlen nevű Gene Perkinsnek, ep?,. közönséges „stunt marí'-nék? — Aki ötven dollárért a életét is otthagyta. lí £ÜJ SZÖ ,6 * 1958. augusztus 30.