Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)
1958-08-30 / 240. szám, szombat
A „Dodi" a pedagógus szemével A Magyar Területi Színház a napokban mutatta be Ipolyságon Dávid Teréz „Dódi" című színművét igen nagy sikerrel. Bartha Erzsi figyelemre méltó színészi teljesítményei öntött életet Dódi alakjába, s a közönség szűnni nem akaró tapsvihara méltó módon nyugtázta a szerző és a színészek művészetét, reális életábrázolását. Mert Dávid Teréz a „Dódi"-ban valóban a valódi élet egy darabjának művészi ábrázolásával ért el e megérdemelt sikerhez. Amikor a felnőttek hazugságaiból felépített élet járhatatlan labirintusában tévelygő Dődi eljut odáig, hogy a hamisság és rosszaság tengernyi fondorlatától, a farizeus álszenteskedéstől még tiszta szíve azt diktálja, hogy gyermek létére ő vigyázzon a felnőtt édesanyjára, lehetetlen nem érzékelni a helyzet drámaisságát, de egyben tragikomikus \o!tát és megdöbbentő realitását. A „Dódi"-nak bizony igen komoly a mondanivalója. Komolyab, mint az a benne felvetett problémák felületes boncolgatásánál látszik. A „Dódi" a szülői felelősség mementója, a.szeretetteljes és alapos,, a gyermeki lélek összes sajátosságait kellő érzéssel és tapintattal tudomásul vevő szülői nevelés követelményének figyelmeztető és felkiáltójele. A színmű látszólag egyszerű története a leleplező igazság vakítóan fényes fáklyájával világítja meg a szülők, a felnőttek részéről megnyilvánuló számos lélekromboló mozzanatot a gyermekek nevelése terén. Hiszen az élet számtalan példával igazolja, hogy a Dódi szüleihez hasonló szülők — sajnos — százával élnek közöttünk. Ezeknek lelkéből kihalt a szülői felelősség érzete és Újra az iskolába ÖKÖRNYALAT lenget a szél, nyomán pillék kergetőznek; azt villogja tarka szárnyuk: vége már a szünidőnek. ZÜMMÖGNEK még szorgos méhek, csattog még a víg madárka, de mintha mind azt jeleznék: készülődj az iskolába. - A KIS FIÚK, a kislányok átcserkésztek erdőt, berket, labdát rúgtak, vízbe úsztak, leheverve megpihentek. DE MOST HlV már az iskola s ajtaját feléjük tárja — pihent aggyal, friss erővel fognak majd a tanulásba. egyéni élvezeteik habzsolására, szerelmi kalandokra, az alkoholmámor lidérces álmaira, önmaguk és mások megcsalására épített nyomorúságos életük bizony ingoványos talaj és a mocsár bűzét árasztja magából. A „Dódi" szomorú története hangsúlyozottan aláhúzza a szülők és általában a felnőttek személyes példamutatásának rendkívüli fontosságát és komolyságát a gyermek nevelésében. Nem tudhat ugyanis igazmondásra és igazságszeretetre nevelni az a szülő vagy felnőtt, aki Háry Jánost is megszégyenítő fantáziával és ravasz farizeuskodással maga is a legelképesztőbb és Iegszemérmetlenebb hazugságok árán iparkodik életét kényelmesebbé tenni, embertársait befeketíteni, az élet örök igazságait elferdíteni. A személyes példamutatás természetesen mind az igazmondás terén, mind a nevelés számos egyéb területein is egész embert követel és nem ismer megalkuvást, nem ismer semmiféle kompromisszumot a jó és a rossz, a járható és a járhatatlan út között. Az elfogulatlan szülő és felnőtt nem ismerhet kétféle igazságot, kétféle mércét a gyermek jellemvonásai kialakításában. A „kétkulacsosság" a nevelésben azt eredményezheti, amint azt Dódi esetében is láttuk, hogy a gyermek elveszíti a felnőttekbe, a felnőttek világába, a felnőttek emberi jóságába vetett hitét és céltalannak találja az életet abban a világban, amely a hazudozást, álszent nagyképűsködést, ravasz csalásokat, a tények kiforgatását a felismerhetetlenségig elébe helyezi az igazságnak. Nyilvánvaló tehát, hogy a nevelés nem tűri a kétszínűsködést, a következetlenséget, a személyes példamutatás kaméleonszerűségét. De Dódi története rávilágít annak a vitathatatlanul jogos követelménynek a helyességére is, hogy a gyermek nevelése feltétlenül megköveteli azt, hogy a gyermekkel a szülő rendszeresen kellő szerettei és türelemmel foglalkozzék. A szülői felelősség egy életre szól. A szülő tehát éppen a serdülés éveiben nem hagyhatja magára gyermekét, nem tűrheti, hogy gyermeke temérdek serdülőkori problémájára az arra egyáltalán nem hivatottaktól nyerjen felvilágosítást, sok esetben egy egész életre kiábrándító módon. A gyermekkel igenis törődni kell. Ám ez a törődés nem lehet semmi esetre sem formális és bizonyos szűk sablonok közé szorított. Kétségtelen, hogy ez a szülő részéről — különösen dolgozó szülők esetében — nemegyszer komoly áldozatot jelent, de a gyermek nevelésére, a gyermekkel való törődésre fordított idő mindig megéri a fáradságot. Lehet-e egy szülőnek nagyobb öröme, mint azt látnia, hogy gyermeke a vele történő rendszeres foglalkozás és nevelői hatás következtében egyre sz ;lárdabb jellemű, egyre öntudatosabb és szeretetreméltóbb emberpalántává válik? Az iskolai nevelés csak akkor lesz teljes értékűvé és hasznossá, ha a szülői ház ezt a nevelést kellő formában kiegészíti, tovább folytatja. Helytelen tehát azt hinni, hogy az iskoláskorú gyermek nevelésére a szülőnek nem kell gondot fordítania. A nevBléséhez ugyanis nekünk, felnőtteknek, valamennyiünknek közünk van. A mi helytállásunkon, személyes példamutatásunkon áll. hogy gyermekeink az élet realitásait helyesen, hazugságoktól mentesen ismerjék meg. Tőlünk függ, hogy egyre kevesebb legyen a Dódihoz hasonló gyermek, aki a szülők, a felnőttek hazugságokkal teli világától undorodottan a halált találná előnyösebbnek az életnél. Szükségünk van erre, mert történelmi korszakot, a szocialista építés korszakát éljük, melyben legfőbb érték az ember, mégpedig a jellembeli fogyatékosságoktól mentes, személyes példamutatásának teljes tudatában levő ember. Sági Tóth Tibor Robeson elbűvölte Londont M V' líf Bár Paul Robeson már több napja a Szovjetunióban vendégszerepel igen nagy sikerrel, úgy véljük olvasóink érdeklődését elégítjük ki az alábbi, kissé megkésett beszámolóval, amelyben arról adunk képet, hogyan, mily leírhatatlan lelkesedéssel fogadta Londón a világhírű néger énekest. K i ne szeretné hallani Paul Robesont. Fellépett a brit televízióban, söt nagyon szép cseh kiejtéssel a Szent Vencel korúlist is elénekelte, de persze részt venni egy Robeson hangversenyen mégis csak más. Nem kellettek nagy plakátok és reklám — ám a legnagyobb londoni hangversenyteremben, az Albert-hallban - augusztus 10-én minden jegy elkelt Robeson hangversenyére. Fél órával a hangverseny kezdete előtt türelmetlenül álldogáltunk és vártuk, mikor jelenik meg néger barátunk és üdvözöl bennünket belépőjegyekkel. Tömegek hullámzottak körülöttünk és szemfüles fiatalok mint a gyíkok törtettek előre és ismételgették minduntalan: „Nincs felesleges jegye?" A főbejáratnál és a pénztárnál a javíthatatlan optimisták sora kígyózott. Teljesen világos volt, hogy a pénztár üres, de az emberek mégis vártak. Egymásnak szurkoltunk, mi lenne, ha mégis sikerülne jegyet kapnunk közvetlenül az emelvény alá utólag beállítandó pótszékekre. Alig vethettünk egy pillantást Nehru aszszonyra és az indonéz nagykövetre — Londonban orosz festőművészeti kiállítás nyílik meg ősszel, amely bemutatja az orosz festőművészet fejlődését a XIII. századtól napjainkig. A Képeket Moszkva, Leningrád. Kijev, Novgorod és más városok múzeumai küldik ki Angliába. Magyarul is megjelenik Halldor Laxness nagysikerű regénye, az Atom-támaszpont. A Moszkvai Puskin-múzeumban nagyszabású kiállítás keretében mutatták be a szovjet közönségnek azokat a német képzőművészeti emlékeket, amelyeket a szovjet hadsereg mentett meg a pusztulástól. Mint ismeretes, a szovjet kormány döntése értelmében az értékeket rövidesen visszaszállítják a Német Demokratikus Köztársaságba. A kiállított tárgyak között van Tintoretto Lázár feltámasztása c. festménye, két eredeti Rubens-alkotás és számos görög klasszikus mű. Értékes elméleti munka jelent meg a Szovjetszkij Piszátyel kiadásában. J. Elsberg: A szatíra elvi kérdései címmel igen részletesen és sokoldalúan elemzi a műfaj problémáit a karcolattői a komédiáig. A Szovjetunió első nemzeti napján 20 000 ember sereglett egybe a brüsz. szeli világkiállítás szovjet pavilonjában, hogy meghallgassa a nagyszabású hangversenyt. A Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekara Sosztakovics ünnepi nyitányát játszotta. K. Ivanov vezényletével, majd egy férfi vokál-kvartett, G. Izmailova üzbég táncosnő, litván hangszeres szólisták, R. Bejbutov neves azerbajdzsán énekes, a Pajkó-nővérek triója, az Ukrán Állami Népi Együttes, a Moldvai Táncegyüttes, tádzsik és kazah művészek, a grúz táncegyüttes szólistái, nanáj birkózók, a moszkvai Nagy Színház énekesei, a leningrádi Kirov Operaház balett-szólistái. lett tánccsoport és a Mojszejev-együttes adtak nagysikerű műsort. A Kossuth kiadónál Lenin művei sorozatában idén, illetve a jövő év elején újabb két kötet jelenik meg, amelyek többek között Lenin családi levelezését tartalmazzák. Sosztakovics operettjével nyitja meg új évadját a Moszkvai Operettszínház. A kiváló zeneszerző darabjának cselekménye a mai Moszkvában játszódik. Rendezője V. Kandelaki. máris felzúgott a tapsvihar. Több mint tízezer ember üdvözölte Paul Robesont, a nagy művészt és békeharcost. A szomorú zsoltár Schiller Örömódájával, egy régi francia népdal Musszorgszkij „Árvácskájával" váltakozott. Ismét megcsodáltuk gyönyörű hangorgánumát és szép orosz, német és francia kiejtését. Feledhetetlenek spirituáléi, melyeket oly nagy hatással adott elő, hogy még az óriási többemeletes nézőtéren, a páholyokban és u zsúfolásig megtelt kakasiilökön is mély csend honolt. Amikor pedig egy néger zongorista kísérte, mindkét művésznek az egyszerű néger nép gazdag kultúrájának szépségével sikerült közvetlen hatást elérnie. Paul Robeson kezét jobb fülére helyezve (azt mondják, ilyénkor saját magát hallgatja) áll a zongora előtt és a dal ütemére hangtalanul mozgatja lábát — ez az ö jellegzetes testtartása éneklés közben. Ha vidámabb a szöveg, eleven arckifejezéssel, gesztikulálással és gyönyörű mosolyával fokozza hatását, mint pl. a jiddis nyelven énekelt „Vi azoi lebt der Keyser". Ha ped'g valaki legalább egy dalát, a „Water — boy"-t hallotta, egyedüli óhaja, hogy megszerezze hanglemezét és minduntalan eljátszhassa. A tapsviharba, lábdobogásba és lármába, mellyel Londonban lelkesedésüket fejezik ki a nézők, belevegyültek a nézőközönség által műsoron kívül óhajtott dalok címei. A nagy hangzavarban tulajdonképpen nem is értettük, mit kiáltanak mögöttünk, mivel mindenki valami mást akart és sokat akart, de végül világosan kivehető volt az egész teremben: Mississippi és Joe Hill. Robeson kissé fáradtan, verejtékező homlokát törölgetve, de mégis mosolyogva tett eleget kívánságuknak. A Mississippi éppoly hatalmasan .zúgott, mint amikor évekkel ezelőtt először hallottuk. A dolgozókat egységre felszólító harcos szakszervezeti dal előadásában több volt a dalnál. Mivel az emberek nem akartak távozni és mert Paul Robeson szintén ember, mégis búcsúznia kellett. Nem tehette volna ezt jobban, mint Pablo Neruda chilei költő békéről és barátságról szóló költeményének elszavalósával... Azok, akik a lámpák eloltását és az ajtók bezárását nem tartották a hangverseny végének, a kijárat körül gyülekeztek, papírral és tollal várták Robesont. A két londoni rendőr nehezen tudott utat törni és Paul Robeson csak tekintélyének köszönhette, hogy eljutott taxijáig. Feledhetetlen élményekkel telve térünk haza a nagyvárosra borult éji sötétségben. V. P. Az érdeklődés időről időre az iskolák felé irányul. Társadalmi életünk megnyugtató jelensége, hogy ez az érdeklődés egyre nagyobb. Folyóiratokban, napilapokban egyre gyakrabban olvashatunk írásokat, amelyek a nevelés problémáival foglalkoznak. Az oktatő-nevelőmunka zöme kétségtelenül az iskolában folyik. E munkának lényeges előfeltétele azonban, hogy közéletünk — s általában társadalmunk - milyen megértéssel, mennyi jóakarattal és szükséges támogatással fogja fel szocialista iskolaügyünk mindinkább kibontakozó távlatait. A társadalmi szükségletnek megfelelően rohamos fejlődés tapasztalható szocialista iskolaügyünkben. A TANTERVRŐL ÉS TANKÖNYVEKRŐL Az általános műveltséget nyújtó iskola feladata, hogy a tanulókat megfelelő tárgyi ismeretek birtokában képessé tegye a gazdasági élet különféle munkaterületein a termelő munka elvégzésére. Tudvalevőleg az általános műveltség megszerzésén kívül bizonyos fokú tárgyi tudás is szükséges ahhoz, hogy ifjúságunk képes legyen az egyre igényesebb feladatok elvégzésére. Tagadhatatlan, ma a tanulók több tárgyi tudás birtokában hagyják el az iskolát, mint a múltban, látókörük bővült, magatartásuk határozottabb, önállóbb lett. E fejlődés azonban nincs arányban azokkal a követelményekkel, amelyeket az iskolával szemben maga az élet támaszt. Kétségtelen az is, hogy a fejlődés jelenlegi szakaszában vannak még hiányosságok s részben e hiányosságokra vezethetők vissza azok a hibák, melyek iskoláink életében előfordulnak. Egyik legáltalánosabb ismert hiányosságként leggyakrabban a tanterv túlzsúfoltságát és a tankönyvek fogyatékosságát szokták felhozni. Kétségtelen, hogy tantervünkön van módosítanivaló éppen elég, tankönyveink is hibáztathatok néha. A sokszor hangoztatott hiányosságokat azonban kissé túlzottaknak tartjuk. Távol áll tőIdőszerű gondolatok a tanévnyiíás alkalmából lünk, hogy egy cikk keretében megpróbáljuk mindazokat az érveket felhozni, melyek a tantervi anyag maxil malitását — mint legfőbb hibát — igazolnák. Egy tőmondatban azonban mégis összegezni kívánjuk a tantervekről szóló sokszor hallott véleményeket. Kevesebbet, de alaposan. Ebbe az elvbe, úgy hiszen, mindenki belenyugszik. Sajnos évről évre tapasztalható, hogy ez a mindenki által nagvon jól ismert fogyatékosság, az anyag túlméretezése egyre tart. Történtek ugyan kísérletek megszüntetésére. lényeges módosítás azonban nem történt. Ennyit a tantervről. A tankönyveknek — minden elismert pozitívumaik ellenére - fő hw bájuk, hogy színvonaluk meghaladja a tanulók értelmi képességeit és ezért nehézkesek. Sok esetben törekednek lexikális tudás tolmácsolására, máskor nagyon is elvontan, sokszor általánosan közlik az anyagot, stílusuk éppen ezért száraz, ami a gyermekek számára nehézzé teszi a megértést. Azt hiszem, hogy az egyes tankönyveket tudósok írják s pedagógusok bírálják. A sorrend inkább lehetne fordított. A legtöbb tankönyv a pedagógusnak szánt segédeszköz inkább, mintsem a gyermeknek használható olvasmány. Mindez természetesen távolról sem jelenti azt, hogy e hiányosságok eleve iehetetlenné tennék az eredményes munkát. Nézetünk szerint addig is, amíg a végleges tanterv s az annak alapján kidolgozott tankönyvek megjelennek, használható a meglévő. Ennek egvedüli eszköze, hoqy pedagógusaink módszertani készségüket a lehető legmagasabb szintre emeljék. A legjobb tanterv és a legideálisabb tankönyv sem pótalhatja a szükséges módszert. A magyarázat érthetősége, szemléletessége, hangulatossága, valamint a begyakorlás és az ismétlés biztosítása lehetővé teSzi, hogy tanulóink számára megkönnjyítsük a zsúfolt tananyag elsajátítását. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az általános ismereteket nyújtó iskolák 1—8. osztályában tanulóinknak az iskolában kell nagyobbrészt elsajátítaniok a tananyagot, megérteniök a feladatot, megtanulniok a leckét. A tanulók otthoni munkája csupán a begyakorlást, az elmélyítést van hivatva szolgálni. Ezt tudatosítani kellene minden pedagógusnak. Altalános tapasztalat, hogy tanulóink óráról órára tudják a feladott leckét, ismerik az átvett anyagot. Az összefoglalók alkalmával egyszerre kiderül azonban, hogy a tanulóknak nincs kellő áttekintésük, megfelelő tartós tárgyi tudásuk. Mi ennek az oka? Kétségtelenül a rendszeres ismétlések hiánya, vagy elégtelen volta. Ismétlés nélkül nincs megrögzítés, megrögzítés nélkül nincs tartós tárgyi tudás. A negyedévenkénti öszszefoglalók elégtelennek bizonyultak, ezért van szükség arra, hogy minden óra keretében beiktassuk az ismétlést. AZ ISKOLAI NEVELÖMUNKA Az utóbbi időben mindjobban előtérbe kerül a nevelés problémája. Ezen a téren sok adósságot kell törleszteni. A nevelést nem lehet elválasztani az oktatástól. Aki csupán oktatni akar, az alkalmatlan nevelőnek bizonyul a szocialista iskolában. Arra van szükség , hogy a tanterv adta lehetőségeket kihasználva használjunk fel minden alkalmat arra, hogy tanulóink a szükséges tárgyi ismeretek mellett olyan jellembeli és magatartásbeli, világnézeti és meggyőződésbeli tulajdonságok birtokába is jussanak, melyek végeredményben alapjai lehetnek az új típusú ember kialakításának. Ezenkívül szükség van arra, hogv az iskola — mint ahogy a társadalmi funkciójából következik — propagátora, harci eszköze legyen az újért folyó harcnak. Nézetünk szerint szükség van arra. hogy az iskolában tantárgyként szerepeljenek a társas viselkedés szabályai, az erkölcsi normák kritériumai, tehát az illemtant ismertető tantárgy. Az iskola további feladata, hogy a követelményeket betartassa a tanulókkal. Ha az iskola következetes marad e kérdésben, lehetetlen kételkednünk a sikerben. Hiszen az évek során támasztott követelmény szokássá válik, megrögződik a tanulók magaviseletében. Ha a családi ház és az egész társadalom az iskola segítségére siet, úgy hisszük az eredmény sem maradhat el. Éppen ezért nagy szerepe van a szülők körében végzett munkának s általában a pedagógiai propagandának. Szólnunk kell még ezzel kapcsolatosan arról is, hogy sokan lebecsülik azt az örvendetes tényt, hogy szocialista rendszerünkben biztosítva van az anyanyelvi oktatás is hazánk nemzetiségei számára. Aki ebben kételkednék, azt a számszerű adatok könnyen meggyőzhetik arról, hogy pártunk és kormányuk ezen a téren is következetes a marxista-leninista tanok érvényrejuttatásában. Az a tény. hogy a majdnem félmilliónyi magyarnak kb. ötszáz különféle típusú iskolája, néhányezer tanítója, majdnem százezer az anyanyelven tianuló tanulója, egy tucaton felüli lapja stb. van, azt bizonyítja, hogy egyenrangú polgárai vagyunk hazánknak. Sokan helytelenül látják az anyanyelvi oktatás lényegét és jelentőségét. Éppen ezért nem lesz érdektelen, ha ismételten hangsúlyozzuk, hogy az anyanyelvi oktatás jelentöséoe nemcsak abban van, hogy az oktatás nyelve a nemzeti öntudat szellemét is kialakítja, hogv az anyanyelvi iskola a nemzeti hovatartozás tudatosítója is egyben, hanem elsősorban abban, hogy érvényt szerzünk annak a nézetnek, melyet a nagy szláv pedagógus, Komenský vallott az anyanyelvi oktatás jelentőségéről... E nézet szerint a gyermek csupán f anyanyelvén képes megtanulni a fogalmakat, elsajátítani a tudományokat. Az is igaz viszont, hogy aki saját anyanyelvét nem ismeri, az más nyelvét sem tanulhatja meg tökéletesen. Ezért van szükség arra, hogy az anyanyelvi oktatás minőségének javításával is biztosítsuk, hogv tanulóink minél jobban elsajátíthassák a szlovák nyelvet. Látjuk tehát, hogy biztosítva van nemzeti létünk fennmaradása, ami ékes bizonyítéka a nemzeti egyenjogúság lenini elve következetes érvényre juttatásának. AZ ISKOLA-VEZETÉSRŐL Az oktató-nevelőmunka sikere nagyrészt attól is függ, hogy milyenek az iskolavezetés módszerei. Az igazgató; tevékenységnek arra kell összpontosulnia, hogy céltudatos intézkedésekkel kialakítsd a tantestület pedagógiai közösségét. A következetes és határozott vonalvezetés kialakítja az egységes nevelési elveket valló pedagógus-közösé~et. Ezért van arra szükség, hogy az iskolák igazgatói megalkuvás nélkül, következetesen érvényesítsék funkciójukból származó kötelességeiket. Nagyon sok helyen népszerűtlen az olyan igazgató. akinek határozott elvei vannak, aki a pedagógusaival szemben igényes. Máshelyütt közkedveltnek ' tartják az olyan igazgatót, aki elnéző, szemet húny a hibák felett. Milyen pedagógus az olyan, aki azt a nézetet vallja, hogy munkáját irányító felettese vele szemben ne legyen következetes? Hogyan valósítja meg akkor a tanulókkal szemben a pedagógiai munkához oly fontos következetességet, igényességet? Nagy felelősség hárul ezen a téren az iskolai pártszervezetekre is. Segíteniök kell az igazgató tekintélyének pártszerű magatartásának hatékonyságát. Az iskolák kommunistáinak feladata, hogy munkájukkal legyenek mintaképei a pártonkívüli dolgozóknak. A rendszeres ellenőrzés, a szakszerű kiértékelés a biztosítéka annak, hogy az iskola életében a helyes, józan, szilárd pedagógiai közösséo kialakuljon. Az az igazgató, aki szakmailag jól képzett, módszertaniag jól tájékozott, ítéletei(Folytatás a 8. oldalon.) ÚJ SZÖ 7 + 2058 ave -sztus 3*