Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)
1958-08-27 / 237. szám, szerda
/ Külföldi sajtó az ENSZ eredményeiről i feszültség enyhítésének kilátásai Teljesen érthető, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésének eredménye továbbra is a világsajtó hírmagyarázói és levelezői figyelmének középpontjában áll. A moszkvai Pravda hangsúlyozza, most minden attól függ, hogy az USA és Nagy-Britannia haladéktalanul és feltétlenül teljesítse az ENSZ határozatát. A moszkvai Kuvatli, Szíria volt elnöke és Haurani, az Egyesült Arab Köztársaság alelnöke állást foglaltak az amerikai és angol haderők azonnali visszahívása mellett. AZ 1958. ÉV SIKERES ESZTENDŐ A Die Welt nyugatnémet lap örömmel fogadja az ENSZ közgyűlésének eredményét és ezzel kapcsolatban értékeli a nemzetközi politikai fejleményeket. „Az arab államok megegyezése odahat, hogy a Közép-Kelet a jövőben a világpolitikának nem tárgya, hanem aktív tényezője lesz" — írja a lap. Az Unitá így Ír: „Az USA és NagyBritannia elkésett hozzájárulása a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésére vonatkozó szovjet javaslatokhoz nemcsak a szakértők genfi értekezletének természetszerű következménye, hanem egyúttal a világ erői átcsoportosításának eredménye is." A Scintea román lap kommentárjában azt írja, hogy a szakértők genfi értekezlete elismerte a Szovjetunió ama tézisének helyességét, mely szerint a nukleáris fegyverkísérletek ellenőrzése lehetséges. Ez nem csekély mértékben járult hozzá a két nagyhatalom azon döntéséhez, hogy október 31-én beszüntetik a fegyverkísérleteket. „A Nyugat fontos lépést tett a leszerelés terén felmerülő egyik legégetőbb kérdésre vonatkozó egyezPravda megjegyzi: A két nyugati hatalom több ízben mellőzte az ENSZ határozatait. Ezért az AP hírügynökség Ammanból érkező azon jelentése után, hogy Nagy-Britannia hosszabb tartózkodásra készül Jordániában, szükséges, hogy valamennyi békeszerető nemzet FNST^határô'zatát'" 26, h° 9ya n ^^ meflVa,ÔSÍtan l " Ätetazmdér"Ne^ej£ov«£T Szov' ' jetunió Tudományos Akadémiájának mény eléréséhez" - írja a belgrádi elnökét, Konsztantin Osztrovityanov Csehszlovák oklevelek szovjet tudósoknak Moszkva (ČTK) — A moszkvai csehszlovák nagykövetségen augusztus 25-én a szovjet tudósok csoportjának átadják azokat az okleveleket, amelyekkel a Csehszlovák Tudományos Akadémia tagjainak nevezték ki őket. A Csehszlovák Tudományos Akadémia 7. ülésén a múlt év végén az akadémia tagjaivá választották Politika és így folytatja: „Megállapodás ezzel még nem jött létre, azonban megteremtették a siker kilátásait." A külföldi sajtó foglalkozik a francia kormánynak a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetése kérdésében elfoglalt elutasító álláspontjával is. Felmerült az a nézet, hogy ezt az álláspontot de Gaulle tábornok törtetése diktálja, aki Franciaországot az úgynevezett atom-arisztokrácia sorában akarja látni. A Messagero olasz burzsoá lap élesen támadja de Geaulle tábornokot. Azt írja, Franciaország az Atlanti Szövetség keretében helytelen álláspontra helyezkedett. Kampány a csehszlovák küldött ellen az Egyházak Világtanácsának ülésén A nyugati és keleti országok evangélikus és görögkeleti egyházait egyesítő világtanács e napokban Nyborg dán városban a keresztényeknek az atomfegyverekkel és háborúval szemben elfoglalt álláspontjáról tárgyalt. A Weiszäcker nyugatnémet professzor által előterjesztett okmány megállapítja, hogy a keresztények kötelessége a nukleáris fegyverek elítélése és a világháborúhoz vezető politika elleni harc. Ezzel szemben azonban az előterjesztett okirat azt a helytelen nézetet propagálja, hogy háború esetén a keresztényeknek követelniük kell az ellenségeskedés azonnali beszüntetését még akkor is, ha ez a támadó feltételeinek elfogadását jelentené. Az ellenállást „hatalmi eszközök alkalmazása nélkül" kell folytatni. Josef Hromádka professzor, csehszlovák küldött az ülésen javaslatot terjesztett elő, hogy az egyházaknak a nemzetközi kérdésekkel foglalkozó bizottsága a hidegháború indokainak tárgyilagos vizsgálatával járuljon hozzá a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, hogy az Egyházak Világtanácsa jobban küzdhessen a hidegháború ellen. Amint az AP hírügynökség jelentéséből kitűnik, az ülésen részvevő angol és amerikai küldöttek kampányt indítottak Hromádka profeszszornak az Egyházak Világtanácsavégrehajtó bizottságába való újabb beválasztása ellen. Az USA külpolitikáfa veszélyes háborús tűzfészkek létesítésére irányul Izvesztyija a szingapúri akciókról Moszkva (ČTK) - A moszkvai Izvesztyija augusztus 26-i számában közölte M. Kohlov cikkét az USA tengerészeti gyalogság partraszállásáról Szingapúrban. A cikk a többi között így hangzik: „Az amerikai haderők akciói Szingapúrban teljesen világosan arra mutatnak, hogy az Amerikai Egyesült Államok klilpolitikája veszedelmes háborús tűzfészkek létesítésére irányul és hogy a nemzeti felszabadító mozgalmat megindított népek elleni kalandos tervekből ered. A lap megjegyzi, hogy az USA vezető körei, amelyeknek tervei a Közel-Keleten kudarcot vallottak, tevékenységüket most Ázsia azon terliletein aktivizálják, ahol a gyarmatosítók több ízben vereséget szenvedtek. A lap kiemeli azt a tényt, hogy az A békehajózás résztvevői Bukarestben Bukarest (ČTK) - Augusztus 25-én Giurgiu román dunai kikötőből az autóbuszok hosszú sora a Duna— Fekete-tengeri béke- és barátság hajóútján részvevő 443 békeharcosát vitte Bukarestbe. A Duna-menti békevédők bizottságai által rendezett Aitazáson tizenkét ország békeharcosai vesznek részt. Kuba népe harcol a diktátor ellen Az Egyesült Államok gazdasági befolyásukat úgy szokták megvalósítani, hogy katonai puccs révén Amerika-barát kormányzót ültetnek az ország élére. így történt éz Dél-Koreában, Dél-Vietnamban és így a közép-amerikai és dél-amerikai kis államokban. A népek azonban megelégelték már ezt, példa rá, hogy Guatemala, Venezuela kiütötte Amerika-barát diktátora alól a széket. Most a gyűlölt önkényuralkodók között a kiibai diktátoron a sor. Kubát találóan ábrázolja a rajzoló égő, füstölgő szivarnak. E szigetországban már két év óta egyre forróbb a talaj Batista lába alatt. Van égy érdekes kubai népdal, amelynek a szombrerós, gitáros kubai férfiak és nők új, időszerű szöveget adtak. Valahogy ezt mondja a dal: Semmit sem kell hozni Kubába mindenből van itt elég. E sziget kedvesebb, gyönyörűbb, mint az illatos gyümölcsös. Valóban Kuba szigete gazdag s kimondhatatlanul szép. Ezt már megmondta az első európai ember is, aki itt járt: Kolombusz Kristóf. Bőségesen adna enni-, innivalót, s ellátná a maga népét. S mégis a kubaiak leggyakoribb eledele az amerikaiad által behozott rizs, amerikai íűskonzervek; amerikai szövetből /an a ruhájuk, amerikai filmet nézlek stb. Mintha csak Amerikában ennénk. Csupán az a különbség, íogy mindezt drágán, nagyon dráján kapja meg Kuba népe. Az ország egszámottevőbb külpiaci áruját, a :ukornádat amerikaiak ültetvényein lolgozzák meg a kubaiak, s amerikai :ulajdonos gyárában dolgozzák fel. ígyszóval az ország politikai és gazlasági élete amerikai kezekben van i azok élveznek busás hasznot minienből. Batista diktátor ezt egészen íelyesnek látja, elvégre „megérdem,ik ezt azok, akik uralomra segítették őt". Ez a kietlen gazdasági és politikai állapot szülte a kubai szabadságharcosokat. Fidélio Castro, az ellenállás vezére és egyre növekvő csapatai azt tűzték ki célul, hogy felszámolják az amerikai érdekek kubai képviselőinek uralmát. Batistát az amerikai monopolisták most, hogy okultak a guatemalai és a venezuelai vereségből, kétszeresen támogatják. Mindezek ellenére a gazdagon ellátott, állig felfegyverzett kormányhadsereg nem képes zöldágra vergődni a partizánok ellen folytatott harcban. Fidélio Castro szabadságharcos legényeit az egész nép támogatja és rokonszenvez velük. Batista most úgy akar bosszút állni, hogy hallatlan terrort indít a dolgozók s a szakszervezeti funkcionáriusok ellen. A szociális jogaikat s emberségesebb bérezést követelő dolgozókba nem átall belelövetni. Sok eset van rá, hogy egy-egy munkásképviselő végképp eltűnik, vagy egykét nap múlva kinn a földeken találják meg megkínzott, megcsúfított holttestét. Az önkényuralkodőnak már több külföldi szakszervezeti funkcionárius küldött tiltakozó levelet. A napokban például L. Goldblatt, az amerikai kikötőmunkások szakszervezeti szövetségének titkára követelte tőle, engedje szabadon a bűntelenül bebörtönzött szakszervezeti dolgozókat. A véreskezű diktátor süket marad az ilyen intő szavak hallatára. Azonban nem biztos már a maga dolgában, s nem is lehet biztos. Fidélio Castro nemrég kijelentette, hogy a forradalmi erők ellenőrzik az egész Sierra Maestra hegyvidéket az Oriente tartományban. Ez a tömör kijelentés egyben felhívás is a diktátor címére. Ugyanakkor reményt ad Kuba rettegésben tartott és kizsákmányolt népének, hogy előbb-utóbb eléri régóta vágyott demokratikus szabadságát. - trik Amerikai Egyesült Államokat NagyBritannia támogatja, amely szingapúri katonai támaszpontját az amerikai hadihajók rendelkezésére bocsátotta. Az amerikai tengerészeti gyalogság partraszállása Szingapúrban, arról tanúskodik, hogy az USA kormányköreinek szándékukban áll Ázsiában új katonai tengerészeti támaszpontot kiépíteni, amely támogatná a tajvani amerikai erőket és egyúttal Indonézia és e terület más államainak nemzetei elleni katonai provokációi központjává válnék. A tengerészeti gyalogság partraszállítása Szingapúrban egyúttal azt tanúsítja, hogy az USA meg akarja szerezni szövetségeseinek az ázsiai államok területén elhelyezett tengerészeti és légi támaszpontjait. Az USA-nak lehetősége volt meggyőződni arról, hogy az általa létrehozott SEATO agresszív tömb sok esetben csődött mondott és nem működik az USA kedve szerint. Ezért Washington nem bízik szövetségeseiben és inkább maga intézkedik s emellett a katonai provokációk új központját készíti elő Ázsiában. alelnököt, Mihail Lavrentyev, Alekszander Topcsijev és Ivan Bardiny akadémikusokat. Ivan Kopecký, a moszkvai csehszlovák nagykövetség tanácsosa az oklevelek átadásánál hangsúlyozta, hogy a csehszlovák tudósok lelkesen figyelemmel kísérik a szovjet tudomány sikereit és hogy a szovjet tudósokkal való együttműködés sok segítséget nyújt a szocialista építés foltos feladatainak megoldásában. A kitüntetett tudósok nevében Neszmejanov akadémikus beszélt. Kijelentette, hogy a Csehszlovák Tudományos Akadémia a szovjet tudósokat nagy kitüntetésben részesítette és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a Szovjetunió és Csehszlovákia tudósai még eredményesebben fognak együttműködni a két ország tudományának fejlesztéséért. Kudarccal végződött az 5. amerikai mesterséges hold fellövési kísérlete Cap Canaveral (ČTK) — A nyugati Hírügynökségek jelentették, hogy augusztus 24-én 7 óra 18 perckor (közép-európai időszámítás szerint) az amerikai Canaveral Fokról fellőtték az Explorer 5. mesterséges holdat hordozó, négy fokos rakétát. A Canaveral Fokról érkező hírek még a rakéta fellövése után is derűlátóan arról számoltak be, hogy Juplter-C rakéta az Explorer V. mesterséges holddal feljutott keringési pályájára. Az USA külügyminisztériumából azonban 12 óra 50 perckor (közép-európai időszámítás szerint hivatalosan közölték, hogy az Explorer V. nem jutott fel röppályájára. A kudarc okát nem hozták nyilvánosságra. Érdekes, hogy a Canaveral Fokról érkező eredeti jelentések arról szóltak, hogy a hordozó rakéta valamennyi négy foka rendesen n.űködött. Thorez: A gaulleizmus minden köztársasági közös veszedelme Párizs (ČTK) — M. Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára augusztus 20-án a THumanitében vezércikket közölt, amelyben ismét felhívja a figyelmet valamennyi francia köztársasági közös akciójának szükségességére a gaulleizmus ellen. Thorez hangsúlyozza: „A munkásosztály pártja nem az egyedüli, amelyre a fasiszta nyomás nehezedik. A kommunistákkal együtt veszélyben forog minden párt és minden ember, aki nem fogadja el az erőszakos államfordulatot, aki nem mond le szabadságáról és nem veti magát alá a diktatúrának. A közös veszedelem közös akciót kíván. A legfőbb ideje megérteni, hogy a köztársasági erők szétforgácsolódása a felforgató elemek malmára hajtja a vizet, előkészíti a talajt a reakciónak és monarchista hatalomnak, össze kell fogni valamennyiünknek, minden pártnak, amelynek drága a köztársasági szabadság és szeptember 28-án a népszavazásnál egységesen kell biztosítani az elutasító szavazatok győzelmét. Tovább tart a finn kormányválság Helsinki (ČTK) — Helsinkiben augusztus 25-én jelentették, hogy kudarcot vallott az új kormány összeállítására irányuló harmadik kísérlet. Ezúttal valamennyi burzsoá párt és a szociáldemokraták akartak koalíciós pártot alakítani a „Finn Nép Demokratikus Szövetsége" nélkül, amely a jűliys ,6-i választásokon Finnország Kommunista Pártjának vezetésével a legerősebb parlament: csoport lett. Kekkonen köztársasági elnök keddéft' ftiagához kérette valamennyi párt elnökeit, akikkel külön tanácskozott arról az kísérletről, hogyan vessenek véget a kormányválságnak. A gaulleizmus „szociális" oldalai De Gaulle a munkások és kapiialisták „szorosabb együttműködéséért" A szeptemberi népszavazás és a diktatúra alkotmányos jóváhagyása nem képezi a francia kormány egyedüli gondját. Hogy a nagytőkéseknek biztosíthassák, hogy a munkások ellenállása nélkül minél nagyobb nyereséget vághassanak zsebre, „tyékét akarnak teremteni a munkahelyen", ahogy azt Vállon gaulleista teoretikus kifejezte. Más szóval itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a munkást az osztályharctól a kapitalistákkal való „szoros együttműködésre vezessék". A régi ötlet új formája Az ilyen együttműködés gondolatával de Gaulle már 1945-ben foglalkozott, főképp amikor a kormány élén állt. Már akkor olyan jelszót dobott a köztudatba, amellyel vonzó hatást akart gyakorolni a munkásokra. Ez a jelszó az volt, hogy a bérmunkást „részvényessé" teszi. Ez a jelszó azonban a munkásosztály körében nem tett népszerűségre szert és egyes nagytőkések kifejezték azon aggodalmukat, hogy ez az „újdonság" nem segíti őket nagyobb nyereséghez. Ezért de Gaulle a közelmúltban azzal bízta meg Bacon munkaügyi minisztert, készítsen jelentést a tőke és a munka kapcsolatára vonatkozó különféle javaslatokról, mert ezen kapcsolatok szövegezését még az új alkotmányról szóló népszavazás előtt akarja megvalósítani. A sikertelen „kapcsolat" sikeres elvei Meg kell jegyezni, hogy már 1951. július 17-én J. Soustelle, a de Gaulle kormány minisztere — akkor még képviselő törvényjavaslatot terjesztett elő, amely „a tőke és a munka kapcsolatáról szóló szerződés" bevezetésére irányult. E javaslat indokolása a következő elvekre támaszkodott: „A kapcsolatnak alapját olyan szerződés képezi, amely összeköti a vállalkozók és a dolgozók érdekeit. Emellett a munkaadó hatáskörének érintetlennek kell maradnia. A szakszervezeteket meg kell szüntetni. (De f jelentette: „Nincs ok rá, hogy az alkotmány határozatot tartalmazzon a szakszervezetek elismeréséről...") A gaulleista törvényjavaslat 13. cikkelye szerint az eddigi vállalati bizottságokat, amelyekben í munkások képviselői helyet foglalnak, hivatalosan megszüntetnék. Megszerveznék „a termelési bizottságokat" amelyek élén áz üzem vezetői állanának. Hatályon kívül helyeznék az eddigi kollektív szerződéseket is, amelyeket a szakszervezetek kötnek meg. Ezeket „a tőke és a munka kapcsolatáról szóló" szerződéssel helyettesítenék. Ezen új szerződések megkötésénél a munkásosztály nem támaszkodhatna osztályszervezetére és a szociális követelményeiért való harcában ki lenne szolgáltatva a vállalkozók kényekedvének. A nagytőkések nem is akarnak mást. Megszüntetnék a munkabíróságokat, amelyekben szavuk van a munkásképviselőknek is. A munkásoknak a vállalkozók elleni perét az általános jog szerint tárgyalnák. Tehát a burzsoázia itt is maga döntene. Ezért azonban a munkásoknak a következő „jótéteményben" lenne részük. Osztoznának a jövedelmen és a munkaadó társai lennének. Milyen is lenne .a valóságban a nyereségen való osztozás, azt a törvényjavaslat 8. cikkelye magyarázza: arról, vajon a nyereséget felosztják vagy sem, a vállalkozó döntene, mert ő volna hivatva határozni arról, hogyan oszszák meg a termelésből való nyereséget, mennyi jut a beruházásokra és mennyi a tartalékalapéra. A különféle kereskedelmi tranzakciókból eredő Gaulle a közelmúltban szó szerint ki- I nyereségeket egyáltalán nem osztanák fel. Ebből kiviláglik, hogy a termelési nyereségek ilyen elosztásánál a munkások hoppon maradnának. Avégből, hogy a tőke és a munka kapcsolatára azokat a kapitalistákat is felbúzdítsák, akik eddig nem sokat gondolkoztak a munkások kizsákmányolásának új formáiról, a gaulleista javaslat a következő biztosítással siet őket megnyugtatni: „A munkaadóknak nincs mit veszteniök. Ellenkezőleg csupán csak nyerhetnek, mert alapjában véve a személyzettel csupán a munkások túlteljesítményéből eredő pótnyereségen osztoznának... A nyereségen való osztozkodás Ígéretével ugyanis magasabb teljesítményt akarnak elérni, amelynek eredményén a tőkés a munkással osztozna. A francia kapitalistákra nézve — a gaulleista javaslat szerint — ez előnyösebb volna, mint a munkatermelékenység fokozása tökéletesebb gépelt stb. bevezetésével. Hogy a tőkéseknek még nagyobb hasznuk legyen a tőke és a munka kapcsolatából, a gaulleista javaslat feltételezi, hogy azok a vállalatok, amelyekben ez a kapcsolat megvalósulna adókedvezményekben részesülnének. De Gaulle nem számíthat a munkások bizalmára A francia munkások a kapitalisták és dolgozók ilyen szövetségében nem bíznak. A gaulleisták javaslata számunkra nagyon is átlátszó csalás. A gaulleisták azt állítják, hogý a javaslat osztályon felüli amilyen de Gaulle maga is. Azonban általánosan ismert, mely körök juttatták de Gaullet uralomra. Ezek a nagytőke legreakciósabb és a gyarmatosító tőke vezetői voltak. De Gaulle egyébként már gyakorlatilag is bebizonyította, hogy szociális politikája népellenes. Amíg a dolgozók munkabérét nem szabad emelni, a közszükségleti cikkek állandóan drágulnak. Az adóterhek egyre súlyosabbak. A francia munkásosztály bízik a kommunista pártban, mert joggal látja benne a dolgozók érdekeiért következetesen küzítö egyetlen harcos Pártot. m. k. ÜJ SZÖ 3 * 195<1. augusztua S