Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-23 / 233. szám, szombat

biewcs ÄwbRÄsí. Petőfi nyomában Szlovákiában A magyar és szlovák Tudományos Akadémiák közötti megállapodás lehetővé tette, hogy 2 hónapos kutatóutat tegyek Szlovákiában: lépésről lépésre követtem Petőfi 1845-ös útvonalát azzal a törekvéssel, hogy a költő út­jának okirati és tárgyi emlékeit, emlékhelyeit és hagyo­mányként fennmaradt emlékezéseit felkutatom és ezeket a mai Petőfi életrajzirodalom számára biztosítom. Nem vagyok borúlátó kutató; azzal a meggyőződéssel hagytam ei Magyarországot, hogy feladatom nem lesz könnyű, hiszen évtizedek óta Petőfi-biográfus nem ke­reste fel ezeket az emlékhelyeket, a régi életrajziroda­lom pedig meglehetősen pontatlanul közölte velünk az adatokat - de hittem abban, hogy munkám nem lesz eredménytelen. Az eredményt most összegeztem és ez a várakozást messze felülmúlta. Ügy érzem, hibát kö­vetnék el, ha a kutatóút tárgyi megállapításait csak egy budapesti irodalomtörténeti szemlében közölném — ahogy ezt közölni is fogom, most ez feladatomhoz tar­tozik — de elmulasztanám tudtára adni azoknak, akiket ez elsősorban illet: Szlovákia magyar dolgozóinak. Petőfi 1845. április 1-én indult útnak, azzal a szán­dékkal, hogy Eperjesen meglátogassa költőtársát, Heré­nyi Frigyest és Iglón barátjának, Pákh Albertnek a csa­ládját. Útja később szétágazott, sokat és sokan írtak erről, de senki jobban és pontosabban, mint maga a köl­tő, aki Üti jegyzetei-ben számolt be utazásáról: ez az útinapló, Petőfi remekmű prózája volt a kalauzom. A köl­tő Kassán keresztül 1845. április 4-én érkezett Eperjes­re, ahol Kerényi Frigyesnek Fő utcai (ma Stalinova 82. sz.) lakásán szállt meg. Tompa Mihály is Eperjesen tar­tózkodott ekkor, mint a Péchy-család nevelője, (a Pé­chy-ház, ahol Tompa lakott, ma Stalinova 60. számot vi­seli.) A három barát és eperjesi társaságuk nagy kirándulásokat tett a környékre: ellátogattak Nagysáros várának romjaihoz és a cemétei fürdőbe. Cemétén, a ré­gi fürdőháztól délre eső erdőben — vasráccsal védetten - ma is áll az a hatalmas kb. 200 esztendős bükkfa, mely alatt a költő gyakran tartózkodott. Kirándulóhe­lyük volt a Willecz hegy is, ide a Tarca folyón átvezető hídon keresztül lehetett eljutni. Ennek a hídnak karfá­jához dőlve szavalta el Petőfi Mi kék az ég! Mi zöld a föld! című versét barátainak. A Willecz hegynél — a Tarca hídjától délre — van az a patakvölgy, ahol az az erdei lak (Herkely János vadászkunyhója) állt, me­lyet Petőfi, Tompa és Kerényi egy költői verseny kere­tében megénekelt. Ennek emlékére 1883-ban emelt szép kőoszlop épségben áll ma is a helyszínen. A Tarca jobb partján, a Hegyikertek útjától dél felé ágazó ösvény mentén van az az édesvizű szép forráskút, mely Petőfi egyik kedvenc pihenőhelye volt. Május 2-án Petőfi Kerényivel együtt Eperjesről Kézs­márkra rándult, ahová — a Branyiszkói hágón át — 3-án érkezett. Harmadik útitársuk „egy nyugdíjas kapitány" volt, Demiány Jenő, akinek kézsmárki otthonában Petőfi egy vidám délutánt töltött. A Demiányi-ház ma is áll Kézsmárkon, Fő utca 2. sz. alatt. A költő szállása egyéb­ként a Korona fogadó volt, ezt az épületet is megtalál­tam, ép - bár átalakított - állapotban. (Lubická cesta 1. sz.) Petőfi Kézsmárkon meglátogatta Hunfalvy Pált, a lýceum tudós tanárát; az egykori jogi lýceum épületét i— az evangélikus fatemplom mellett — teljes épségben találtam. Május 4-én a költő újból Eperjesre, majd onnan Ig­lóra utazott, ahol Pákh Mihály evangélikus lelkész ven­dége volt május 24-ig. Pákh Mihály iglói otthona eltűnt, az egykori lelkészlak helyét az iglói evangélikus gimná­zium épülete foglalta el, de az a 120 éves hársfa, mely a paplak kertjében állt amely alatt Petőfi gyakran heverészett, ma is él; oly erős és egészséges ez a fa­óriás, hogy néhány ágát és gyökerét le kellett vágni, mert terjeszkedésével az egykori gimnázium - ma geo­lógiai szakiskola — falait veszélyeztette. Szép napokat töltött a vendégszerető városban a költő; kirándulásai­nak helyeit ma is emlékezetben tartják a régi iglóiak: a Blaumond dombja, az Anna-kápolna, a gyönyörű kő­aljai liget, — mind egy-egy Petőfi-emlékhely. A Kőalja (Unter'm Stein) egyik szikláján - a Hernád balpartján — ma is ott van a Petőfi ottani időzését megörökítő emléktábla. Iglóról a költő május 24-én indult el Rozsnyó felé, ahová már aznap megérkezett. A pelsőci szép völgyön át Aggtelekre rándult. Útközben Berzétét érintette; itt a kocsisától ugyanazt a legendát hallotta a szalóczi há­mor közelében lévő barátklastrom kincseit őrző mese­beli vörös kakasokról, melyet most — 113 év múltával nekem is elmondott Berzétén a 76 éves Szánkó Márton­né. Ez nem csupán azt bizonyítja, hogy a mesék sokáig élnek, hanem azt is. hogy nincs Petőfinél szavahihetőbb útleíró. Május 27-én érkezett Gömöry András, rozsnyói ev. lelkész társaságában Rimaszombatba, ahol I-Iuszth János Jenő vendége volt a régi „Oskola utca" (ma Tomašíko­va) 19. sz. házában. A szombati főtér négy épülete őrzi Petőfi emlékét: a? 5. sz. ház volt Széplaky Lajosnak, Petőfi másik rimaszombati barátjának otthona, ahol A virágzó tornai főutca a költő oly gyakran tartózkodott; a 7. és 22. házszámú épületek voltak a régi Rimaszombat vendégfogadói, me­lyekről Petőfi az úti jegyzeteiben enyhe gúnyolódással emlékezett meg; végül a rokokó-stílusú egykori megye­háza (9. sz.) épületében választották meg 1845. május 29-én Petőfit Gömör megye táblabírójává. A rimaszom­bati levéltárban megtaláltam ennek a választásnak egész leírását; most vált nyilvánvalóvá, hogy ez a választás a radikális értelmiség rohama volt a régi megyeháza ellen: Petőfivel együtt választották meg a francia for­radalomért rajongó Vadnay Miksát és Vadnay Józsefet — Petőfi borsodi barátait — és Szemere Bertalant is. Petőfinek már régen vissza kellett volna térnie Pestre, azonban palóc barátai nem engedték. Előbb Adorján Bol­dizsár hívta meg Gortva-Kisfaludra. Követtem a Gortva völgyében a költő útját, Kisfaludon az Adorján Udvar­házat kerestem sokáig, míg végül is rátaláltam: 1914-ben templommá építették át a régi kúriát, tornyot húztak föléje. Kisfalud mai templomának falai látták vendégül Petőfit. Innen Várgedére ment a költő, Kubinyi Rudolf házába. Ezt a házat is megtaláltam, ma a községi tanács háza, teljesen ép, szépen gondozott, — de hogy Petőfi lakott itt, azt nem t tudta senki. Várgedén találkozott Petőfi Steller Antal losonci ügy­véddel, akit még Pestről ismert. A barátság felújításá­nak újabb vendéglátás lett a következménye. Június 2-án Stellerrel Losoncra indult, — Füleken keresztül, ahol megmászták a várhegyet, — Losoncról a közeli Gácsra mentek; a költő itt ellátogatott a Forgách-vár­kastélyba és megbámulta a híres képtárt, amelynek most nyomát sem találtam, — a háborús események követ­keztében itt minden elkallódott. Losoncon a költő Steller Antalnál lakott, Karády Ig­náccal együtt, aki Kossuth Lajos fiainak lett később a nevelője és emigrációban halt meg. A lakás, ahol a há­rom fiatal ember együtt lakott Losoncon, ma is megvan az egykori Tugári úton (ma Vajansky u. 5.) a volt Miksch-féle ház második emeletén, — de azt hiszem utolsó pillanataiban láttam ezt az öreg épületet, mely roskadozik, lebontása talán csak hetek kérdése. Hajnácskő hajdani fürdőjéből ennyit sem találtam. Június 10-én ugyanis Petőfi és társasága — a palóc értelmiség mint a prófétát követte a költőt — Salgó várához rándulva Hajnácskőnél pihent meg. Először a páratlan szépségű sziklavárat nézték meg, majd tovább mentek Puszta-bataháza felé, ahol egy kellemes vizű „Csevice-forrás" mellett csínos kis fürdőtelep volt. Ma nyoma sincs, — csak a forrást találtam meg a puszta mezőn, a Pogányvár erdős ormai alatt, s míg merítet­tem a forás vízéből — melyet Petőfi megdicsért — el­töprenghettem azon,*hogyan változik meg egy táj arcu­lata egy századnyi idő alatt. Már sötétedett, mikor a költő útvonalát követve Ve­cseklőre értem. Petőfi is egy este ért ide, 1845. június 10-én, kénytelen volt itt hálni. Boldog voltam, mikor ráleltem tanyájára: a Kubinyiaknak volt itt egy birtok­része és egy kasznárépülete, ott aludt Petőfi és vele barátai. Egy kis dombon áll az épület — a 153-as ház­számot viseli ma a kicsiny községben, melyet Petőfi „barkó-falu"-nak nevezett; lakói a medvesaljai palócok, a barkók. Végtelenül érdekes és ismeretlen nép, ajánlom őket fiatal folkloristáink figyelmébe, szokásaikkal és nótáikkal együtt, elsősorban a karancsalji nótával, me­lyet Petőfi itt hallott és az Üti jegyzetek-ben megemlé­kezett róla. Nem ismerjük ezt a dalt ma, ha megtalálnák gyűjtőink, ez a Petőfi irodalom és a népdalgyűjtés kö­zös haszna lenne. A költő — Salgó és Somoskő várának megtekintése után — Várgedére, majd Losoncra tért vissza és innen — Balassagyarmaton, Ŕétságon és Vácon keresztül — csak június 24-én ért haza, Pestre, amelyet egy „Idvez­let Pesthez ..." című verssel köszöntött. „Ki tudni akar­ja, milyen érzelmekkel léptem Pestre, olvassa ezt a ver­set", — írja. Sohasem fogjuk megtudni érzelmeit, a ver­set nem olvashatjuk, ez elveszett. De a táj, amelyen járt, a völgyek, erdők, hágók, szik­lák, a várak, falvak és városok, amelyeket látott — él­nek. Sem ezzel az írásommal, sem azzal a tanulmányom­mal, melyben majd részletesen számolok be utamról, sohasem tudom visszaadni a képet, mely oly kitörölhe­tetlenül él bennem Petőfi vándorútjáról. Ezt látni kell. Szeretném, ha mások is látnák, ha százezrek látnák. Engedjék meg, hogy felvessek egy gondolatot: vegyük fel ezt az útvonalat színes dokumentumfilmre, mint ma­gyar-szlovák közös produkciót. Szlovákia legszebb tájait látnánk - a Karancsaljától a Tátráig — és ugyanakkor Petőfi emlékhelyeit. Nem hiszem, hogy az olvasó tudna mondani hirtelen olyan dokumentumfilmet, mely szép­ségben, tudományos értékben, költői varázsban és két nép igaz baráti kapcsolatainak erősítésében felvehetne a versenyt ezzel a szándékkal. Ez most valóban nem több, mint óhaj, egy gondolat magva. — de talán még az is javunkra szolgál, ha mi magyarok és szlovákok összekönyökölünk s eltöprengünk felette. V endégművész, a mai magyar pik­túra ismert, a maga útján járó, sajátos felfogású egyénisége: Jakuba Já­nos hozta el Bratislavába mintegy negy­ven képét. Jakuba Békéscsábán született 1909-ben, s a legkitűnőbb korabeli mes­terek közé tartoztak tanárai: Rudnay Gyu­la és Vaszary János. Művészi fejlődésének ideje a két nagy háború közötti kiegyensúlyozatlan kor­szakba esik. Még egy olaszországi tanul­mányútra sikerült eljutnia a második vi­lágégés előtt. — Közel három évtizedes művészi múltra tekinthet vissza meste­rink, ki lehiggadt, szemlélődő lényével h tájfestésben találta meg mondanivaló­,í6t. Budapesten él Jakuba János s majdnem ellentmondásnak tűnik, hogy nem a fő­város lüktetéséből, hanem a vidéki, népi szemléletből ered jóformán minden képe. — Elemi érdeklődéssel fordul ihletője, az alföldi falu felé. Azt a benyomást kelti, mintha a falu adná az alkalmat neki, hogy rajta keresztül önmagát kifejezhesse. A puszta egvhangú végtelenje áraszt valami bágyadt csendet a szélesen el­nyújtózó településekre, a sáros, vagy porosan kanyargó országutakra. — Fájón szegényes melléképületekkel határolt pa­rasztudvarok, szelíd szemű tehenek, las­sú mozdulású női, vagy férfi figurák él­nek képein. A sivár falusi utcán munká­Magyar tájak a Majerník-galériában jába belefáradt asszony vizesvedreket, vagy nehéz kosarakat cipel. Öregesen topogó gazda a telek sarkában motoz az istálló körül. — A hevesi, nógrádi tá­jak, felszántott mezők, kukoricások és szőlőskertek tavaszi, nyárelejei, őszi han­gulatát olaj, tempera, vegy guastechni­kával fogja meg az ecset, halk színekben, folthatásra épített képszerkesztéssel. — Mindenütt jelentkeznek az atmoszférikus hatások, érezzük a színek térbe állítását. — Hangos színeket seholsem találunk. Palettáján nagyon egyéni színeket kever Jakuba, a tónusfestés tipikus képviselő­je. Mintha finom, Ijönnyü pára tompítaná hamvasra a szürkéket, lágyra a sárgá­kat, tompára a barnákat, derengőre a kékeket. A zöld életteljesen árad szét, sok üde árnyalatban a patakparti füzes­ben, a víz tükrében, a csendesen hor­gászó férfi körüli hangtalanságban. A „Ta­vaszi nap" színei eleinte bátortalanul bon­takoznak ki. A Reggel s a Déíutáni nap, meg a Pihenő lovak melegebb fényben fürdenek. Festői oldottság, a színek élénkebb vibrálása jelentkezik. Ezeket a kisformájú guasokat modern hangvétel jellemzi. Mindig és mindenütt az élet és való­ság hűséges megfigyelőjévé bizonyul Ja­kuba. Az elsődleges élményt tiszta lírai átköltésben komponálja képpé. — Fegyel­mezett és tartózkodó, bár a szubjektív elemet érezteti, de ő maga szerényen a háttérbe vonul. Érzékeny lélekkel a leg­igénytelenebb hétköznapi motívumokban is meghitt szépségekre talál, szerencsés megérzéssel tapintja ki őket. ízléssel mellőzi a hatáskeltést, ösztönö­sen kerüli a drámai feszültséget, a kirívó, különleges helyzeteket. A természetben netn a vihar, a forgószél, az elemek har­ca vonzza. Figuráiban Sem lobban fel vö­rösen a szenvedély. Meggondolt leszürt­ség, csendes harmónia öleli körül a Ta­vaszi séta alig ébredező fái alatt lassú ütemben lépkedő fiatal párt. — Jó tem­peráján Az anya és fia közt gyengéd, szemérmes fluidum remeg. — A lágylvü dombok aljában megbúvó magyar falu es­ti békéjét, az álomba hajló természet, ember és állat pihenésbe átmenő lassú mozdulatát költői érzéssel fogja egybe az Itatás című élményt nyújtó, kitűnő kom­pozíciójában. Alakjai itt sem, egyebütt sem csak festői szempontot szolgáló szín­foltok, hanem szerves tartozékai a táj­nak, — vele és benne lélegzenek. Kár, hogy nem jutott hely egyetlen balatoni képe számára sem kis tárlati helyisé­Szepsibe éppen akkor érkeztünk, amikor az az örömhír kapott szárny­ra, hogy a kassai kerületben a szepsi járás elsőként teljesítette a gabona­beadást. Érhető, hogy a járási szék­helyen derű, jókedv uralkodott, vé­gül is nem kis feladat, l.ogy Szepsi még a királyhelmeci járást *js megelőz­te a beadásban. A két járás között csöndes szívós verseny folyik, amolyan önkéntes vetélkedés, amelynek írat­lan szabályait a lelkes munka hatá­rozza meg. A vendéglőben az egyik beavatott sofőr meg is számlálja az ujjain, hogy az utóbbi esztendőkben hányszor előzte meg Szepsi Királyhel­mecet és fordítva ... Egy másik sofőr pedig megjegyzi, hogy a járásban a tornai szövetkezet teljesítette elsőnek gabonabeadását. Ez a hír indított arra .hogy pár nap múlva Tornára menjünk el, hogy megismerjük a község kultúréletét. Itt Juhász Ferenc elvtárstól, a nemzeti bizottság könyvelőjétől a következő adatokat tudtuk meg: a községnek 2000 lakosa van, akiknek zöme a mész­égetőben és a környék ipari üzemei­ben dolgozik. A szövetkezet 560 hek­tár földön gazdálkodik. A munkaegy­ség értéke a természetbeniekkel együtt 26,90 koronára van tervezve, de ezt az összeget teljes egészében csak akkor fizeti ki a szövetkezet a tagságnak, ha jövedelméből biztosíta­ni tudja az 1959. esztendő első hó­napjainak pénzügyi tervét. — Ezt az elgondolásunkat — mond­ja Juhász elvtárs — tavaly is érvé­nyesítettük és szövetkezeti tagságunk ezzel azonosította magát. Egyszóval minden attól függ, milyen lesz az őszi betakarítás. Arra a kérdésre, hogy a decentrali­zálás óta mit tett a nemzeti bizottság a lakosság jobb ellátása érdekében, Spilka János elvtárs, a pártelnök vá­laszol: A nemzeti bizottság pékséget, autó­javító- és asztalosműhelyt létesített. Az utóbbi az üvegezést is elvégzi, ezenkívül most azon fáradozunk, hogy egy homokbányát nyissunk. Természe­tesen vannak nehézségeink, de minden igyekezettel odahatunk, hogy azokat legyűrjük, hisz ezért van a községben pártszervezet, nemzeti bizottság. A XI. pártkongresszus sokat segített rajtunk, aktivizálta a község kommunistáit és rajtuk keresztül mozgósította a tö­meg- és kulturális szervezeteket. Spilka elvtárs állításai szemléltető módon akkor nyernek igazolást, ami­kor az ember a község széles, parko­sított főútjára lép. Pazar virágoktól tarka üdítő kép tárul itt a látogató elé. A községszépítési akcióból ­amely a XI. pártkongresszus tisztele­tére vállalt társadalmi munkában érte el csúcspontját — a Csemadok tagjai méltó módon vették ki részüket, mel­lettük a CSISZ, a nöbizottság, a szlo­vák és magyar iskola tanítói és diák­jai is közreműködtek, hogy a község minél szebb legyen. Az eredményes összefogáshoz hozzájárult az EFSZ, az állami birtok és az élelmiszer szövet­kezei vállalata, amelyek a község la­kosságának teherautókat bocsátottak, rendelkezésre, hogy megfelelő meny­nyiségű földet szállítsanak a virág­A Párizsi Del Duca kiadónál meg­jelent Fernand Gigon svájci újságíró Atomapokalipszis című rendkívül meg­rázó könyve. A szerző ebben a munká­jában Japánban folytatott ankétját dolgozta fel és sok sebesülttel foly­tatott beszélgetést közöl. A kötetet húsz döbbenetes fénykép illusztrálja. A Szovjetunió állami népi tánc­együttese Igor Mojszejev vezetésével — a brüsszeli nagysikerű vendégsze­replés után — 30 vendégjátékra szerződött Belgiumban. günk falain. Jó lett volna megismerni Jakuba fogalmazásában a magyar ten­gert, melyről egész sorozatot festett. — Viszont hazai ismerősként köszönthetünk epy-egy finoman meglátott szepesi és tátraalji részletet. Jakuba ismeri és sze­reti a szlovák vidéket. Jelenleg az árvái duzzasztógátnál időzik. Bizonyára hoz majd onnét néhány friss vázlatot. Álta­lában, több képére jellemző a hirtelen odavetett vázlat közvetlensége. Eger városképe is feltűnik egyik gua­sán. Az ottani pedagógiai főiskolának ta­nára Jakuba János. A magyarországi mű­vészképzéssel kapcsolatosan megemlítette, hogy Budapesten megnyílt az első és ed­dig az országban egyetlen képzőművészeti gimnázium. A rendkívül nagy számú je­lentkező között túlsúlyban vannak a leá­nyok. A művészet ma ún. jó pálya, de ezeket a lelkes fiatalokat a meleg érdek­lődés, a hajlam és remélhetőleg a lap­pangó tehetség ösztönzi választásukra. J akuba kiállítása önmagában és mint élénkülő kultúrcsere-kapcsolat je­lensége is értékes és örvendetes meg­nyilvánulás. Viszonzásképpen e hó végén Janko Alexy érdemes művész mutatja be képeit a magyar fővárosban. — Remél­jük, az év folyamán lesz még alkalmunk arra, hogy a szomszédos baráti Magyar­ország képzőművészetét behatóhban meg­ismertessük további itteni kiállításokon. BÄRKÄNY JENŐNÉ ágyak készítéséhez. Az áldásos társa­dalmi munka a kellemes tisztaság lég­körét teremtette meg Tornán. Ellen­tétben sok rendetlen falusi utcával, itt a főutca olyan, mind egy kitakarított szoba. A virágágyakat különböző szí­nű, más és más fajta virágok díszítik, élénkítik és maga a lakosság gondoz­za, ápolja, öntözi őket. Ügy bit szik, hogy Torna lakossága megirigyelte Kassának, a kerületi székhelynek szak­szerűen gondozott, szemet gyönyör­ködtető, pihenésre stánt parkjait. A széles és hosszú főutca két oldalán Végigvonuló xnráfűzér is szemléltetőn Visszatükrözi Torna községben a la­kosság szülőföldje iránti szeretetét. A Tornai Nemzeti Bizottság a föutea parkosításán kívül arról is gondosko­dott, hegy a gyalogjárót is rendbe­hozza. A betonozáÉ munkálatait már el is végezték, jövőre pedig tervbe vették az aszfaltozást. A község ifjúsága körében komoly mozgolódás, a kulturális élet fellendü­lése tapasztalható. A XI. pártkongresz­szusnak az a határozata, hogy a párt­szervezeteknek többet kell törődniök az ifjúság problémáival, már meghoz­ta gyümölcsét. A helyi pártszervezet meggy ózó, céltudatos munkája nagy­ban elősegítette a tornaijai ifjúság előretörését járási viszonylatban. Az ifjúság bekapcsolódott az aratási és cséplési munkálatokba és minden tár­sadalmi munkából kiveszi részét. Ezen­kívül három, tánccsoportot alakított, hogy alkalmi ünnepségeken felléphes­sen és méltóképp hozzájáruljon a köz­ség kulturális életének a fejlesztésé­hez. Példás munkája révén a CSISZ tornai szervezete elérte, hogy közsé­gükben rendezték meg a járási ifjú­sági találkozót, ahol ünnepi keretek között kitüntették a párt vörös ván­dorzászlajával. — Vannak még ellentétek az ifjú­ság körében, — jegyzi meg a párt­elnök, — ez különösen megnyilvánul a főiskolások részéről, akik bizony kulturális téren vonakodnak tudásukat és képzettségüket átadni az itteni if­júságnak. Remélem azonban, pártszer­vezetünk segítségével majd ezt a kér­dést is megoldjuk. Egy kicsit elkapat­ták magukat, ez érthető... A kultu­rális forradalom áldásait ők érzik leg­inkább, hisz községünkből több mint 20-an járnak már főiskolára. Min­debből az a tanulság, hogy többet kell vélük foglalkoznunk, s meggyőző ér­vekkel kell nekik megmagyaráznunk, milyen feladatok hárulnak rájuk a szo­cializmus építésében. A Csemadokkál kapcsolatban meg­tudjuk, hogy a helyi szervezet fő tá­mogatója volt a községszépítési ak­ciónak. Az év elején színiegyüttese nagy sikerrel játszotta Bródy Sándor Tanítónő című színművét, amit Nagy­idán és Rozsnyón is előadott. A köz­ség kulturális életének fejlesztését nagyban elősegíti a szlovák és magyar iskola tanítóinak összefogása, továbbá a mészégető üzeni szakszervezeti kul­túr csoport fának áldozatkész munkája. A község dolgozói az idén társadal­mi munkában 5500 munkaórát dol­goztak le. Meg vagyunk győződve, ha továbbra is ily lelkesen, együttes ösz­szefogással végzik el feladataikat, az eddigi fogyatékosságokat kiküszöbölik és rövidesen szövetkezetük is az első helyet foglalhatja el a járásban. A tornaiaknak végül javasoljuk, hogy könyvtárukat sürgősen helyezzék át egy világosabb helyiségbe. Az a homályos bolthelyiség, ahol most tart­ják a könyveket, nem megfelelő sem a könyvek, sem az olvasók számára. Nagyon üdvös lenne, ha a szép kultúr­ház egyik nagyablakos termébe szállí­tanák át a községi könyvtárat. A könyv, amely arra van hivatva, hogy a szocialista szellemet árassza, terjesz­sze, nem tűri a homályt. Szabó Béla •wssrsssstssssssssssssfsssssrsfrssssssssssssssssss. \ |PETRÍK JÓZSEF: Betonozok ^ A lámpa nagy sugártölcsérrel ^önti a fényt az éjszakába. 5; Alatta négy szempár motoszkál, > S ^s négy csikorgó lapát megcsillan. $ ^Bolond idő van, vihar-fickók $ $ * ^ éles esővel lövöldöznek. š | úgy hűtik gőzölgő testüket. ^ - S hideg lett arcuk, kézfejük is, s í ^ csak a szívük maradt meleg. $ I Š '/SSSSS/rŕ4SSSSSSSSSSÍSSSSSS*SSSS**SSSSS/4SJCSSSS/SS. TTT C7Ô ťí -IQ'íft „.nnctnc 0%

Next

/
Oldalképek
Tartalom