Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)

1958-07-10 / 189. szám, csütörtök

(Čierny prápor) Vendégeink tánccsoportja az üvegtáncot lejti Kedden este, július 8-án a bratislavai dolgozók immár másodszor ünnepelhették a Magyar Állami Népi Együttes káprázatosan szép, ragyogó művészi fellépését a szabadtéri színpadon. A központi nemzeti bizottság küldötte üdvözlésébein joggal mondotta: — Alig hangzottak el a városban az ifjúság dalai, Bratislava lakosságának máris alkalma van, arra, h* élvezze a szomszédos baráti magyar nép legszebb népi dalait és táncait. A Kossuth-df jas Rábai Miklós, a magyar együttes művészi vezetője ugyancsak joggal fejezte ki ama reményét, hogy Bratislava dolgozói ezúttal tanúi lehetnek majd annak a fejlődési útnak, amit az együttes 1951, utolsó bratislavai fellépése óta megtett. Noha a népi táncok és a népi dalok nagy része már ismert volt a bratislavaiak előtt, és mindenki emlékszik még az Üveges tánc és az Este a fonóban című tártcszámok átütő sikerére, ma ezek a számok is valahogy teljesen újnak hatottak és a művészi élmény eleven légkörét te| remtették meg. A siker, a lelkes ün! neplés, a szűh'ni nem akaró taps, j amely minden dalt és táncot kövej teťt, azt bizonyítja, hogy a Vörös Zászló Munkaérdemrenddel kitüntetett magyar népi együttes művészetét az évek follyamán ©'mélyítette, és kifejezésmódja mind a táncban, mind a dalban egyszerűbb, de ugyanakkor tömörebb és közvetlenebb lett. Az ének-, zenekar és a táncegyüttes minden egyes tagja a fegyelmezett művész magatartásával, tudásla legjavával járult hozzá az ünnepi légkör kialakításához. Érthető az a viharos siker, amely a magyar néni együttes fellépéseit a világ minden táján a nagy milliós világvárosokban Keleten és Nyugarton egyaránt kísérte. Viszont a Magyar Állami Népi Együttes műsorával kapcsolatban nem hallgathatjuk el hiányérzetünket sem. Az a benyomásunk, hogy egy ilyen együttes, amely ily hiteles meggyőző erejű művészettel tudja tolmácsolni népe örömét, a népi táncokon és dalokon keresztül feltárja a magyar nép elpusztíthatatlan derűjét, halhatatlan jókedvét, forradalmi érzülete tolmácsolásával mégis adós maradt. Gondolunk ezúttal olyan táncszámra, amely szemléltetőn kifejezésre juttatná a magyar nép magatartását kizsákmányolóival szemben. Éppúgy, mint ahogy Rábai Miklós megalkotta Kodály Háry Jánosából azt a ragyogó táncszámat, — amely elragadtatást váltott ki Bratislava dolgozóiból, — a Ludas Matyiből is kiragadhatott volna oly tánccselekményt, amely maró szatírával kifejezésre juttatta volna a magyar nép mindenkori megvetését a földbirtokosok iránt és ugyanakkor felszínre hozta volna legyőzhetetlen erejét és jövőjébe vetett törhetetlen hitét. Amikor erről a hiányérzetről beszélünk, alapjában elismerésünket akarjuk kifejezni a Magyar Állami Népi Együttes gyönyörködtető művészete iránt. Meg vagyunk tóla győződve, hogy az ilyen tánc- vagy énekszám beiktatása a műsorba csak gazdagítaná az együttes művéslzi kifejező erejét és ugyanakkor qazdagítaná a nemzeti öntudat kimeríthetetlen kincsesbányáját. Sz. B. A fekete zászlóalj Még nem halványult el a véres vietnami háború emléke, még nem merült feledésbe annak a sok fiatal megtévesztett csehszlovák állampolgárnak sírja, akiknek fiatalkori könnyelműségét, kalandvágyát és hiszékenységét a francia idegenlégió feltöltésére használták ki az emigráns árulók és imperialista kenyéradóik. Vladimír Čech filmje, A fekete zászlóalj egy ilyen megtévesztett cseh fiú történetén mutatja be a „becsület mezején" gyilkoló gégemetszők emberiességből kivetkőződött állati arculatát. Vladimír Čech filmje az átlagszínvonalat felülmúló alkotás. A film arányát növelte az a tény, hogy a történetet nem szűkíti le kimondottan „csehszlovák problémára", hanem nemzetközi környezetben vázolja a történet fejleményeit. Hitelességét emeli az a tény, hogy a szereplők nemzetközi gárdáját vonultatja fel: német, lengyel, stb. színészek is játszanak a filmben. Az idegenlégió durva, embertelen környezetét, — melyben a látszólagos betyárbecsület csak leplezi az alkalomszerűen kitörő farkaserkölcsöket, — többféle megvilágításban bemutató film. előterében a plzeňi Václav Malý és a hajdani SSgyilkos Wolf hadnagy egyéni viszálya áll. Malý, akit elragadott a kálandvágy, „a szabad világ" megismerésének vágya, csalódott és egyre jobban kiábrándul a nyugati propaganda maszlagja keltette illúziókból. Szorult helyzetéből a kiút: az idegenlégió. Itt ismeri fel Wolff hadnagyban, a plzeňi SS hajdani keretlegényében apjának és húgának gyilkosát. Ez a felismerés végzetes a gyilkosságoktól irtózó fiú számára. Egy alkalommal Wolff hadnagygyal együtt jelentkezik terepszemlére... A vietnami néDi harcosokhoz az idegenlégióból átpártolt csehszlovák állampolgárokat hazaszállító repülőgépből csak egy hiányzik: Malý. özvegy anyja hiába várja és hiába kérdezősködik. Még azok is letagadják, akik mellette feküdtek. Hiába kérdezősködik, hiába reménykedik az anya... Habár a film nagyon meggyőzően lerántja a leplet a nemzetközi imperializmus gyilkosságairól, az idegenlégió bérgyilkosairól, és rendkívül megrendítő jelenetekben mutat rá a vietnami háború lényegére, a nézőre mégsem gyakorolja a várt hatást. Hiányzik a filmből a vezérfonal, amely az egyes jeleneteket szorosan összefogná és dinamikus feszültséggel telítené elejétől végéig az egész filmet. Másik fogyatékossága, egyes alakjainak (például a Günther Simon alakította hamburgi németnek) hiányos jellemrajza, akiket a néző nem tud hová sorolni. A film pozitívuma a szereplők zömének tökéletes játéka, továbbá idegen nyelvű jeleneteinek zavartalan, nyelvi szempontból is kifogástalan kivitelezése. A fekete zászlóalj általában sikeres alkotás, de úgy véljük: mind a szövegkönyvíró, mind a rendező még jobban kiaknázhatta volna e hálás témát. <L) A „népi" írókról Az alábbiakban — a Népszabadság közlése nyomán — részletes ismertetést közlünk a Társadalmi Szemlének, a Magyar Szocialista Munkáspárt elméleti folyóiratának ez évi 6. számában megjelent tanulmányából, amelyet az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő kulturális elméleti bizottság tett közzé a „népi" írókról, azok mozgalmáról és e mozgalom ideológiájáról, valamint e mozgalomnak a magyar ellenforradalom eszmei előkészítésében betöltött szerepéről. A szocializmus építésének nélkülözhetetlen feltétele az ideológiai munka, a marxista válaszadás az ellenforradalom által felszínre vetett kérdésekre, illetve azokra a problémákra, amelyek már az ellenforradalom előtt is foglalkoztatták a közvéleményt. Az ideológiai tisztulás egyik figyelemre méltó akadálya ma még — különösen értelmiségi és kispolgári körökben — az ún. „népi" írók ideológiája, a „népi" írók múltjának, közelmúltjának és jelenének értelmezésében és értékelésében mutatkozó téveszmék. Ez a vázlat, amely kiinduló pontul kíván szolgálni egy szélesebb körű vitához, elsősorban a „népi'' mozgalom eszmei-politikai jellemzését tartalmazza, nem tévesztve szem elől, de nem is ölelve fel a mozgalom tevékenységének teljes körét, 1. Ä „népi" írók mozgalma jelentős szépirodalmi tevékenységet felmutató politikai mozgalom, amelynek alapvető eszmei jellemvonása egy erős nacionalizmussal telített „harmadikutas" koncepció; az imperializmus és a szocializmus világméretű küzdelmében egy nemlétező harmadik útnak, a „külön magyar útnak" hamis illúziója. A paraszti érdekvédelem, amely a „népiek" legerősebben hangoztatott törekvése, csak ezen a „harmadikutas" koncepción belül érvényesült. A „népi" írók jelentős történelmi érdeme a parasztság társadalmi kérdéseinek felszínen tartása a Horthyrendszer idején, amikor a szociáldemokrácia, az opportunista vezetés árulása következtében, lemondott a parasztság szervezéséről, a kommunista párt pedig csak az illegalitásból és viszonylagos gyengeségéből fakadó korlátok között dolgozhatott. Másrészt viszont a „népi" írók paraszti érdekvédelme, a parasztság gazdasági és politikai helyzetének felmérése és következetes végiggondolása, a megfelelő következtetések levonása mindig és szükségszerűen beleütközött a „harmadikutasság" által vont korlátokba, újra és újra példázva azt az igazságot, hogy nem lehetséges a dolgozó parasztság osztályérdekeinek következetes védelme egy a parasztság rétegekre bomlását is figyelmen kívül hagyó „harmadikutas" koncepció alapjáról. Az ebből fakadó ellentmondásokon nem juthattak túl a „népi" írók: ez mozgalmuk történelmi tragédiája. A „népi" írók látszólag elvetik a burzsoázia vezető szerepét, azonban a társadalmi fejlődés vezető erejének nem a burzsoáziával szembenálló proletariátust tekintik, hánem a középrétegekét, illetve az értelmiséget, s a parasztságot tartják a fejlődés tömegerejének. Elvetik a földbirtokos-nagykapitalista fejlődés perspektíváját, de elutasítják a proletár-szocialista átalakulás koncepcióját is. Mezőgazdasági téren a kisparaszti gazdaságot tekintik célnak és megoldásnak. A paraszti demokratizmus, mely a „népi" mozgalmon belül az időnként radikalizálódó parasztság antifeudális törekvéseit is tükrözi, végeredményben nem megy túl célkitűzéseiben a polgári demokrácia keretein. A „harmadik út" tehát lényegében polgári-kispolgári ideológia: agrárprogramjának magvalósítása, — egy antifeudális földreform végrehajtása — objektíve a mezőgazdaság kapitalista átalakítására való törekvésnél többet nem jelent. Mit jelent a „népi" mozgalom ideológiájának nacionalista jellege? Azt, hogy a „népiek" szerint Magyarországnak közbülső úton kell járnia Nyugat és Kelet között, a szocialista Szovjetunió és az imperialista nyugati hatalmak között. Ezt a felfogásukat részben nacionalista-faji alapon magyarázzák („kis nép" vagyunk; a magyar nép rokontalan Európában), részben a magyar függetlenségi tradíciók nacionalista eltorzításával, és a maf»yar nemzet történelmi szerepének nacionalista felnagyításával (Magyarország „híd" Kelet és Nyugat között stb.). Ez a nacionalista jelleg nem azonos az uralkodó osztályok nagyhatalmi soviniszta nacionalizmusával; ez utóbbival többnyire maguk a „népi" Írók is szembefordultak. A nacionalista szemlélet itt bonyolultabban fejeződik ki: elsősorban abban, hogy mind a társadalom belső problémái mind a nemzetközi erők elemzésénél a „nemzeti-faji'' tényezők hangoztatása háttérbe szorítja a világos osztályszemléletet. A mozgalom egyes szakaszaiban (pl. Márciusi Front), más szakaszokban pedig egyes csoportjaiban (pl. Szabad Szó Köre, 1941-1944) szegényparaszti érdekek kifejezője is volt. De igaz az is, hogy más szakaszokon (pl. Oj Szellemi Front) s egyes tagjainál zsírosparaszti polgári osztályérdekeket is kifejezett (pl. a mozgalom jobbszárnya, a Magyar Élet köré csoportosult írók 1943 —44-ben). De ami a mozgalomban állandó, az a kispolgári jelleg. A kispolgárság, elsősorban a kispolgári értelmiség szószólója volt a mozgalom, mégha a mozgalomban részvevő egyesek szándéka és tudata nem tükrözte is ezt. Világosan látnunk kell, hogy a „harmadik út" koncepciója pusztán illúzió, amely a történelem gyakorlatában nem állhatja meg a helyét. Nincs „harmadik út" kapitalizmus és szocializmus között. Igaz, hogy a „harmadikutasság" bizonyos történelmi helyzetekben lehet politikai szövetségese a munkásosztálynak, leválaszthat tömegeket a burzsoáziáról. Általában azonban a „harmadik út" vallói a retrográd erők tartalékai, s így nagymértékben alkalmasak arra, hogy a munkásosztálytól, a munkásmozgalomtól szigeteljenek el tömegeket. Ideológiai értelemben, a „harmadikutas" tendencia a kapitalizmus idején is, reakciós álláspont, de dogmatikus, szektá^ hiba volna megfeledkezni arról, hogy gyakorlatipolitikai értelemben, a fasiszta diktatúra, a földesúri-polgári konzervativizmus, a nagybirtok, nagytőke és klérus ellenében kifejezhetett egy viszonylag haladó álláspontot, szövetségese lehetett a haladás erőinek. A „harmadik útnak" és a nacionalizmusnak, mint a mozgalom eszmeipolitikai fő vonásainak előtérbe állításával nem az egyes alkotók irodalmi jelentőségét akarjuk kisebbíteni; azt megítélni csak alapos részlettanulmányok alapján lehet. Nem is a mozgalom politikai sokrétűségét, belső differenciáltságát akarjuk ezzel elhomályosítani. Azt kívánjuk csupán hangsúlyozni e fő vonások kiemelésével, Tiogy ez az az egységbe hozó mozzanat, amely az egyébként széteső csoportokat mozgalommá, „népi" írói táborrá tette. Fenntartás nélkül csak azok tudtak véglegesen szakítani a „harmadik út" koncepciójával és a nacionalizmussal, s azok voltak képesek később megingathatatlanul odaállni a népi demokrácia mellé, akik eljutottak közülük a marxizmusig (pl. Darvas József). A „népi" mozgalom marxista értékelése eddig lényegében Révai József elvtársnak 1938-ban írott könyvére támaszkodott. Súlyos hibák forrása lett, hogy nem elemeztük behatóan a széles közvélemény előtt a „népi" írók útját 1938 után, s hogy 1945 után a marxisták részéről szórványosan meginduló ideológiai harc a ,.népi" írók nézeteivel szemben 1949 után szinte teljesen elhalt, míg eszméik, nézeteik tovább éltek és hatottak a felszín alatt. 2. A tanulmány ezután elemzi a „népiek" mozgalmának történelmi, társadalmi alapjait (a Tanácsköztársaság bukása, végig nem vitt polgári forradalom, trianoni békeszerződés, a baloldali erők szétszórtsága stb.), rámutat arra, hogyan alakult ki a húszas évek végén az a hamis illúzió, hogy a munkásosztály 1919-ben eljátszotta a vezető szerepét, és hogy az értelmiség vezette parasztság hivatott a nemzet problémáit megoldani. Majd ismerteti Szabó Dezső faji és nacionalista nézeteinek nagy szerepét a „népi" ideológia kialakításában, a „népiek" mozgalmának szervezeti előzményeit azokat a tűzhelyeit (Sarlós mozgalom, Bartha Miklós Társaság stb.), amelyekben a „népi" gondolat kezd ideológiává kristályosodni. Azután így folytatja: A 30-as évek elején szerveződnek táborrá x „népiek". 1933. szeptember 1-én jelenik meg a Nyugatban Iliyés Gyula cikke az aíjykézö baranyai falvakról, ezt követi egy ifjúsághoz intézett felhívása a falukutatásra. Ez év decemberében adja ki Németh László a Debreceni Kátét, amely Illyés erősen németellenes, antifasiszta nacionalizmusát belefuttatja a maga nyílt „harmadikutas" koncepciójába, írván: „A németekkel szemben a fajtánkat kell védeni, az oroszokkal szemben a lehetőségeinket." Ebben a szakaszban válik a mozgalom ideológusává Németh László. Németh ideológiája mélyen nacionalista, antikapitalizmusa romantikus, filozófiai alapja irracionalista. Egyik fő gondolata, a „szocializmus marxizmus nélkül" — mindmáig — a „népies" ideológia egyik fő alkotóeleme. 1935-ben találkozóra jöttek össze a „népi" írók Gömbös Gyula miniszterelnökkel, akí a maga szociális, nacionalista demagógiájával rövid időre megnyerte elképzeléseinek a „népieket". Elsősorban az erős nacionalizmus és a szociális demagógia látszottak vonzóknak Gömbös programjában, s ez vitte táborába a „népieket". A „népi" írók akkor döbbentek rá megcsalatásukra, amikor Gömbös parlamenti szereplése nyilvánvalóvá tette, hogy az ígért „reformokból" semmi sem lesz. A Gömbös-Illúzió csődje első nagy politikai csalódása volt a „népi" íróknak. 1935—1938: ez a szakasz a „népi" mozgalom fénykora. Ekkor áll a mozgalom legközelebb ahhoz, hogy levetkőzve a „harmadik út" gondolatát és nacionaliz(ÜJ SZÖ 6 * 1958. július 16.