Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-28 / 177. szám, szombat

A Nemzeti Színház operaegyüttese idényzáróként bemutatta Claude Debussy operáját A bratislavai operaegyüttes ebben az idényben öt új darabbal bővítette műsorát; bem'Jtatta Tibor Andrašovan Melisanda szerepében M. Hubová az Orkelt alakító J. Hadrabával szlovákiai zeneszerző A furfangos diák című operáját, Smetana operái közül a Dalibort és a nyugati zeneirodalomból Strauss Rózsalovagját, Verdi Othellóját, valamint e napokban Claude Debussy, nagy francia zeneszerző Peliéas és Melisande című operáját. A Nemzeti Színház operaegyüttese három éve, mióta mindennap tart opera- vagy balettelőadást, igyekszik műsorát oly módon összeállítani, hogy megfeleljen a különféle zenei műfajoknak, alkalmat adjon az énekesek és zenészek művészi fejlődésére és betöltse a Nemzeti Színház együtteséhez méltó eszmei-müvészi küldetést. Debussy Pelléas és Melisande című, impresszionista stílusú, igen eredeti zenéjű és nagy instrumentális lehetőségeket feltáró operája gazdagabbá teszi a bratislavai operaműsort. Debussy zenéjét a közönség inkább a hangversenytermekből ismeri. A bratislavai Nemzeti Színház első ízben mutatott be Debussy-operát. Tibor Frešo, a tapasztalt karmester és Miroslav Fišer fiatal rendező munkája megmutatja mindkét művész azon törekvését, hogy Debussyt egész értelmi mélységében, finomságában mutassa be a közönségnek. A város és falu kulturális élete TOMPA Csemadok-nap Tompán című beszámolójában Juhász József, a Csemadok járási titkára többek között elmondta, hogy a bemutatóra a járás Csemadokcsoportjai gondosan készültek. Legfontosabb feladatnak tartották, hogy műsoruk nevelőhatású legyen és hűen tükrözze a népi kultúrát. A járási vezetőség és az előkészítő bizottság nagy súlyt helyezett a|ra is, hogy a kulturális megmozdulás hozzájáruljon a nemzeti öntudat, a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemének elményítéséhez. A műsor keretében a déméndiek a Húsvéti locsoläs, a tompaiak a Kászézés, a pereszlényiek a Tollfosztás, a horvátiak a Közhírré tétetik jelenettel; az alsótúriak magyar és szlovák népi táncokkal, az ipolynyékiek magyar népi tánccal, népdalokkal, népi zenekarral, a gyerkeiek pedig székely népballadával szerepeltek. Az ünnepélyen vendégként részt vett a lisói szlovák táncegyütes is, amelynek fellépése hozzájárult a járás magyar és szlovák dolgozói barátságának az elmélyítéséhez. GÖMÖR Valent László beszámolója szintén a Csemadok-napokról szól. írása bevezetőjében elmondja, hogy a Csemadok tornaijai járási vezetősége a hagyományos Csemadok-napot június 22-én Gömörön rendezte meg, majd többek között ezeket írja: — A Csemadok népművészeti csoportjai szorgalmasan készültek a bemutatóra. Az előkészületi munkák során, különösen a radnóci helyi csoport végzett elismerésre méltó munkát, ahol a tánccsoporton kívül a 30-tagú férfiénekkar is szorgalmasan próbált. Méltóképpen akarták képviselni helyi csoportjukat. B STANISLAV K. NEUMANN: A dolgozónak nem kell háború A dolgozónak nem kell harci zaj, se préda. Lassan állandósuló himnuszt hall... e messzi dal nem ijeszt tűzzel-vassal. A dolgozónak nem kell uraság, irhábundában tetű. Sarló és kalapács jele tilt, jele vág, örök és egyöntetű. Természet és munka kockázatában a dolgozót sok gyötrelem érte. Mindig a jövőbe tekintett a mában, új, szebb világ elébe. Pillanatokra leigázták. Lassan őröl az idő malma. Senki sem felejtett, mindnyájan vigyáztak. Porhanyós a talaj. Lesz búza, alma ... Didergők vigálmától a föld megremeg: világ dolgozói egyesüljetek! Sipos Győző fordítása Fišer kezdő rendező. Első vizsgamunkája, — Verdi Traviatája (1955) — óta jelentős haladást látunk művészi fejlődésében. Ezt bizonyítja a Nemzeti Színház operaegyüttesével folytatott munkája, Wagner Bolygó Hollandi-jánalc és Andrašovan Furfangos Diákjának előadása. Helyes lenne, ha az illetékes körök lehetővé tennék külföldön való továbbtanulását, hogy az iskolában szerzett tapasztalatokat valamelyik ismert rendezőnél, pedagógusnál tökéletesíthesse. A főszereplők teljesítményei is megfelelő színvonalon mozogtak. Különösen kitűntek Mária Hubová, a Kiváló Munkáért kitüntetés birtokosa, valamint Zita Frešová-Hudcová Mellisande szerepében. Igen szép énekés színészi teljesítményt nyújtott Juraj Martvoň szólista Golaud szerepében. Fellépett még a Zeneművészeti Főiskola két végzett növendéke: Boris Šimanovský — aki kétéves kassai gyakorlat után nemrégen tért vissza Bratislavába és Stanislav Beňačka, mindketten a második szereposztásban. A Nemzeti Színház operaegyüttese most Ladislav Holoubek karmester vezetésével Leoš Janáček kiváló morva zeneszerző Ravasz Rókácska című operájának bemutatására készül. Erre a jövő idény elején kerül sor. —asz— IPOLYKESZI Illés József legutóbbi tudósításában arról számolt be. hogy Ipolykeszin a falu lakói brigádmunkával kultúrházat építenek, s ugyanakkor kulturális életet is élnek. A falu fiataljai például jelenleg Gárdonyi Géza „Bor" című háromfelvonásos színművét tanulják, amellyel a környező falvakba készülnek vendégszereplésív A színmű betanításához nagy segítséget nyújt Fajcsík Mártonné és Leves Sándor, akik szabad idejüket falujuk kulturális életének fellendítésére fordítják. MUCSINY A Csemadok járási titkársága — írja beszámolójában többek között Sólyom László — nemrégen Mucsinyban járási Csemadok-napot rendezett, amelyen a helyi szervezeten kívül a Csemadok mucsinyi, kalondai, terbelédi és pilisi helyi csoportjai vettek részt. A bemutatón ének- és táncszámok, szavalatok, népi hangszerszólók, vidám jelenetek és más szórakoztató műsorszámok szerepeltek, amelyeket a közönség osztatlan elismeréssel fogadott. NYÍR Nyírről Veres Vilmostól kaptunk tudósítást. Levelezőnk leírja falujuk vasárnap esti hangulatát, mikor a fiatalok és öregek a kultúrház felé sietnek, hogy láthassák a CSISZ helyi szervezete színjátszóinak bemutatásában színre került Egri Viktor Házasság című háromfelvonásos színművét, majd ezeket írja: — A színjátszók megnyerték a közönség tetszését. Jó alakításaikért többek között Leviczky László, Benyes Rózsi, Bajkó Margit, Szeruhár Zoltán és Gyurki Mária, a rendezésért Juházs Miklós és Raj András érdemel dicséretet. (b) Ä BHÄTISLÄVÄI ZENEI TAVASZ margójára Bezárultak a Szlovák Filharmónia hang verseny termének kapui. Beethoven IX. szimfóniájával 1958. évi Zenei Tavaszunk véget ért. Sok kellemes est emléke cseng vissza bennünk, búcsúzóul adózzunk még néhány szóval a zene hónapjának, amely a hangversenyidényünk immár hagyományossá vált befejezését és betetőzését jelenti. Az elmúlt hetek zenei eseményeire visszatekintve összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az idei fesztivál szép élményeket hozott. Elosztása nagyjábán arányosabb volt a tavalyinál. Múlt évi Zenei Tavaszunkat a szólisták fesztiváljának is nevezhettük volna, különösen a zongorának volt dús aratása. Külföldi karhiester viszont kevesebb volt- és külföldi zenekart is csak egyet hallottunk. Az első szereposztás két szereplője, A. Kuchársky, mint Pelleas és a Genovefát alakító N. Hazuchová. (J. Herec felvételei). Ezzel szemben vegyük sorra az idei műsort. A fesztivált a brnói Állami Filharmónia nyitotta meg, az elhúnyt Bŕetislav Bakala helyett František Jílek vezényelt. A szófiai Állami Filharmónia Konstantin Iljev vezényletével hangversenyezett. A Capella Bruxellensis és a Magyar Kamarazenekar vendégszereplése a fesztivál maradandó élményei közé tartozott. Zenei fesztiválunk évenként visszatérő vendége, a Cseh Filharmónia Karéi Ančerl vezényletével ugyancsak gyönyörű estével ajándékozott meg bennünket. így tehát, amint látjuk, ebben az esztendőben vendég-zenekarokban nem volt hiány, bár örömmel meghallgattuk volna a Prágában vendégszereplő manchesteri Halié zenekart is. A már említett dirigenseken kívül még négy külföldi karmester lépett a bratislavai hangversenydobogóra. Érdekes muzsikusegyéniséggel ismerkedtünk meg sir Malcolm Sargent, a londoni B. B. C. első karmesterének személyében. Szlovák Filharmóniánkat szép műsorral, egy számunkra eddig teljesen ismeretlen művész, Tauno Hannikainen, finn karmester dirigálta. Szívesen tapsoltunk Edgard Doneux, jól ismert belga karmesternek, aki változatos programjában Dezider Kardoš legújabb művével is megismertette a bratislavai hangversenyközönséget. És végül: nagystílű dirigenst ismertünk meg Hermann Scherchen professzorban. A fesztivál záróhangversenyén Beethoven IX. szimfóniáját vezényelte. A nemzetközi zenei kapcsolatok általában felfrissítik a zenei élet vérkeringését és fejlesztik az előadóművészetet. Ez a tény fokozottan vonatkozik a zenekarokra. Mindc i orkeszternek jót tesz a változatosság, amit egy-egy külföldi dirigens jelent. Egy új karmesteri kéz még abban az esetben is tanulságos lehet, ha esetleg nincs mit tanulni tőle, ami azonban ritkán'fordul elő. Hiszen közepes karmesterek is mutathatnak új perspektívákat, rávezethetnek új előadási finomságokra, nem beszélve arról, hogy a hibákból is lehet okulni, éspedig nem is érdektelenül. De ami a legofntosabb: minden karmester más stílusban dirigál, más es más igényeket támaszt azzal szemben, ami a zenekarnál idővel megszokássá, néha esetleg nem is a legjobb megszokássá vált. Most pedig térjünk át a szólistákra. A tavalyival szemben ebben az esztendőben a szólisták kérdésével érkeztünk el a fesztivál érzékeny pontjához. Aránylag kevés szólistát hallottunk. (Pedig Prágában voltak elegen.) Mindössze két zongoraverseny került előadásra. Vencislav Jankov a szófiai filharmóniával játszott, Malcolm Troup, kanadai zongoraművész pedig Rahmanyinov III. zongoraversenyét adta elö, amelyet Bratislavaoan ezúttal először hallottunk. Filharmóniánkat Doneux vezényelte. A hegedű csak egyszer szólalt meg. Ladislav Jášek, fiatal cseh hegedűművész nagyon szépen játszotta Sibeiius nálunk ismeretlen hegedűversenyét. Ebben az évben a gordonka is szóhoz jutott. Dénes Vera, magyar gordonkaművésznő Tartini csellóversenyét adta elő a Magyar Kamarazenekarral. Szólóestet csak egyet hallottunk, Jeanne Marie-Darré francia zongoraművésznő szólóestjét, de az az egy többel is felért. Az idei fesztiválon nélkülöztük a ^vjet művészeket. Sajnáltuk, hoqv nem ismerkedhettünk meg legalább a Prágában fellépő Valerij Klimovval. A fiatal hegedűművész időhiány miatt nem látogathatott el hozzánk. Zenei Tavaszunk ebben az esztendőben erősen belehajlott a nyárba és yalószmüleg erre vezethető viszsza, hogy a fesztivál második felében megcsappant az érdeklődés. Nyári melegben mindig lanyhul a hangversenylátogatási kedv, ami egészen természetes. Színháznál, mozinál ugyanezt tapasztalhatjuk. Éppen ezért célszerű lenne a zene hónapját korábban elkezdeni. Mindent el kellene követnünk, hogy megtartsuk zenei fesztiváljaink friss vonzóerejét, hiszen ez az évenként megújuló „csengő hónap" kulturális jelentőségén túl lényegében újabb kapocs az emberek között, szép és nagy összetalálkozás. Művészek és zenebarátok találkoznak és megértik egymást a zene világában. HAVAS MÁRTA HÉTKÖZNAPI ESETEK Ülök a villamoson. Mellettem egy jól öltözött, idős asszony. A tisztességben megöregedett matróna prototípusa. Ősz hajkorona, ápolt arc és kezek. Látszik rajta, hogy már lemondott a világ hiúságairól. Amint templom mellett csilingel el a villamos, jeltűnés nélkül keresztet vet magára. Nyakában vékony aranylánc aranykereszttel. Hívó lélek benyomását kelti, aki már komolyan készül a nagy számadásra. Hja, múlik az idő! Ellenőr kéri a jegyeket. Mindenki előkészíti a jegyét vagy az igazolványát, csak a matróna vörösödik el. Benyúl a táskájába és kikészít tíz korona hatvan fillért. Minden magyarázkodás nélkül átadja az ellenőrnek, aki blokkot ad neki a bírságolásról. Látszik rajta, hogy feltűnés nélkül akarja elintézni a kellemetlen ügyet, mint amilyen feltűnés nélkül vetett keresztet a templom előtt. Bizonyosan szívesen venné, ha most nem lógna a nyakában a kereszt, mert úgy érzi, hogy azt megcsúfolta. Nem is bírja a kérdő, megbotránkozott vagy gúnyos tekinteteket és a legközelebbi megállónál leszáll. Visszautasító, csúnya jelenet volt. Leleplező. Kiábrándító. S mindez hatvan fillérért. Sokszor jutott eszembe ez a jelenet, de nem elemeztem mélyebben, ,csak most gondolkoztam el rajta, amikor az autóbuszon egy nagyon kedves esetnek voltam tanúja. Egy göndör hajú, pisze orrú kislány sürgeti a kalauznőt: — Néni, adjon hamar jegyet! — Jó, jó, nem olyan sürgős — inti türelemre a kis elsőst, a pénztárban ülő néni és megnyomja a jelző csengő gombját, mire megindul az autóbusz. — De nekem le kellett volna szállnom, mert itt lakunk — kesereg a pöttömnyi leányka. — Most már, egy megállót gyalogolhatok visszafelé. Mindenki mosolyog. — Nincs semmi baj — nevet a kalauznő szeme is. — Tudod, mit? Eljössz velem a végállomásig, az már úgyis csak két megálló, visszahozlak, Ez a megoldás szemmel láthatólag tetszik az apróságnak, legalább a harminc fillérjéért alaposan kikocsikázhat ja magát. — Csacsi — oktatja őt egyik néni. — Ha nem volt jegyed, hát, nem volt. Szálltál volna le jegy nélkül. A csöppség kerekre nyílt szemmel néz az oktatójára. Valamit nem ért. Éppen az ellenkezőjét hallja annak, amit az anyukája meg a tanító néni mondott neki a becsületről. Természetes eszecskéje azt mondja, hogy aki mástól valami szolgálatot fogad el, azért fizetni kell. Ma nem ment haza gyalog az iskolából, .meri ki akarta élvezni az autóbuszon való utazás gyönyörűségeit és ezért nem fizetni? Nem, ez nem fért össze ap ö nevelésével és tiszta, makulátlan leikecskéjével. Azzal a kellemetlen érzéssel ment volna haza, hogy megcsalt valakit. Az ő jellemszilárdsága nem tudta volna egy vállrándítással elintézni ezt az apró csalást, ezért sürgette annyira a jegyet. — Ne hallgas te senkire, csak a te tiszta szívecskédre! — markoltam bele a cukros zacskómba, mert éppen volt nálam édesség, nem akarván szégyenben maradni, ha az unokáim az ő szokásos „mit hoztál, nagyapó?"-jukkái rohamoznak meg. — Derék kislány vagy! Ennek a csöppségnek kifizetődött a becsületesség. A harminc fillérjéért egy marék cukorral tetézve alaposan kiélvezhette az utazás gyönyörűségeit, jómagam pedig egészen hazáig gondolkoztam az eset fölött, összehasonlítva azt az ősz matróna esetével. Szerettem volna a jövőbe látni és megtudni, vajon nem züüik-e le erkölcsileg azzá az ősz matrónává, akiben csak a szilárd erkölcs külső jelei maradtak meg minden belső tartalom nélkül, vagy nem fog-e írni az esetéről valamelyik világjáró, mint ragyogó példáról, ahogy ezt egyik svédországi útleírásban olvastam. A svéd fővárosban ugyanis egy férfi két jegyet kért a jegykezelőtől és annak kérdésére, kié lesz a másik, ezt felelte: „Tegnap is utaztam, de nem volt időm jegyet váltani." Egy villamosjegy! Mi ez? Apróság, semmiség, de mégis nagy dolog. Egy csepp tengervíz, melyben benne van a hatalmas óceán vizének minden tulajdonsága. Nagy dolgokban erkölcsösek vagyunk, de a hétköznap apró csalásait, erkölcsi kisiklásait hajlandók vagyunk ártatlan „stikli"-nek, ügyességnek, élelmességnek tekinteni. Pedig ez nem egészen így van. Aki lélekben örülni tud annak, hogy sikerült megcsalnia a villamosvállalatot, aki nem adja vissza a pénztárosnőnek a többletet, ha huszonöt koronásból véletlenül ötvenes helyett ad vissza, aki az elromlott automatából kihullott pénzt nyugodtan zsebre vágja, aki boldog, ha ebédnél egy kiflit letagadhat a pincérnek, az nem igényelheti magának a jellemszilárd ember megtisztelő címét, mert gyanúperrel élhetünk, hogy nagyobb kihágásokat és bűntetteket csak az államügyész szigorú tekintetétől való félelmében nem követ el. A szülői ház és az iskola mellett még sok tényező alakítja a növekvő emberpalánta jellemét. Ezek közül az, amelyiket az „utca" gyűjtőnév alatt foglalhatunk össze, fontos szerepet játszik, értve ezen a felnőttek hatását a viaszpuha gyermeki lélekre. Kialakulhat jellemszilárd ember olyan környezetben, ahol így oktatják?: „Ha nem volt jegyed, hát nem volt. Szálltál volna le jegy nélkül." Nem sokkal szebb lett volna ez az alkalmi oktatás így: „Óh, azért leszállhattál volna! Megfizetted volna ezt az utat majd akkor, ha újra autóbuszra szállsz." Határozottan szebb lett volna, de hogyan adhat ilyeji tanácsot az, aki maga nem cselekszik így? Tisztelem mindenki meggyőződését, de a nyakba akasztott jelkép csak üres formalizmus, porhintés a világ szemébe, ha azt jegycsaló hordja, mint az említett „tiszteletreméltó" matróna. Az autóbusz közönsége mosolygott a kis elsősön. Jómagam nem azon mosolyogtam, hogy „kis csacsi, majd ha megnő, megjön az esze", hanem azért, mert egy magasabb erkölcs, a lelkiismeret erkölcsének parányi hősnőjét láttam benne. Hétköznapi esetek ezek hétköznapi emberekkel és — nagy erkölcsi tanulsággal. Kónya József ÜJ SZŐ 7 * 1958. június 23.