Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-21 / 170. szám, szombat

D e Élen áró traktorosok A tornaijai GTÄ dolgozói az év elején a fokozott tervfeladatok teljesítésének tu­datában fogtak munkához. A GTÄ agronómusai, szorosan együttműködve a szövetkezet agronómusaival, a járás összls községeiben működő szövetke­zetekkel kidolgozták az évi ter­melési tervet, mely terv min­dennémű munkát felölel a szö­vetkezetben. De a terv csak akkor terv, ha valóra is váltjuk. Bodov, az üzemi tanács elnöke elmondja, hogy már a kora ta­vasz idején az összes alkalma­zottak pártunk kongresszusa „tiszteletére irányuló felajánlá­sok jegyében indultak neki a munkáknak, súlyt helyezve leg­főképpen a hektározamok nö­velésére, üzemanyag és alkat­részek megtakarítására, össze­sen 192 egyéni és 25 kollek­tív vállalás tanúskodik a trak­torállomás dolgzóinak lelkes szocialista igyekezetéről. Pénz­ben az összes kötelezettségvál­lalások 140 ezer 645 koronát tesznek ki. A szocialista nunkaverseny elmélyítésének köszönhető, hogy az összes — 18 — origad között 24 traktoros nemcsak teljesítette június l-ig köte­lezettségvállalását, hanem 1296 hektárt még terven felül meg­dolgoztak, 90 ezer 720 korona értékben. Az említett határidőig 21 traktoros megtakarított 2986 liter üzemanyagot 5938 korona értékben. Kik járnak élen a munkák­ban? 1. A gömöri brigád 131,7°/o-ra, 2. a néhi brigád 128%-ra, 3. a tornaijai brigád 102,1 %-ra. Je a többi brigád is közel áll a 100%-hoz és hisszük, hogy felelősségük tu­datában mindent elkövetnek, hogy határidőre nemcsak tel­jesítik, hanem túl is szár­nyalják munkatervüket. A traktorosok közül szép eredményeket értek el: A gö­mörhorkai brigádból: Berec Bandi DT-jével 331 százalék, az abafalvi brigádból: Orbán Lajos DT-jével 155 százalék. Az eredmények mellett azon­ban hibák is előfordulnak. A méhi brigádban Aszttlos Laci és Gyurán Laci csak 29%-ra, a fügel brigádban Dányi Béla 39%-ra teljesítették tervüket. Lemaradásuk oka, hogy bizo­nyos ideig fuvaroztak, mely munka nincs beszámítva a tervteljesítésbe. A szálastakarmánvok ideié­ben és jó minőségben való biztosítása érdekében indítvá­nyozott versenyfelhívás, vala­mint a kapásnövények sorközti gondozására tett versenyfelhí­vás megértésre talált. Például Bodnár József traktoros (Tor­naija) a kijelölt 100 hektár he­lyett már 125 hektárt kapált meg. Mások is példát vehetnek róla. Hogyan néznek a rövidesen bekövetkező nagy munka, az aratás elé? — kérdezzük Zula tervezőt. — Kisebb-nagyobb, előre nem látott zökkenők bekövet­kezhetnek — mondja a ter­vező. — Bízunk abba, hogy dolgozóink a legnagyobb szor­galommal kapcsolódnak majd be a munkába. |\/findennek biztosítéka leg­J-'-l főképpen az, hogy a GTÄ minden szervezete a kollektív vezetés szellemében végzi nagy küldetését a mező­gazdaság felvirágoztatása út­ján. PRIHRADSKÝ LAJOS, Handlová V\AAA/VWWWWWA/WV Sok és /ó takarmányt biztosítunk MUNKÁJUK ARANYAT ÉR Szlovákia Kommunista Pártiának Központi Bizottsága és a Megbízottak Testülete olyan időpontban intézett felhívást Szlovákia dolgozóihoz, amikor a dolgozó parafsjztjaink hatalmas küzdelmet folytatnak a szántóföldön ter­mesztett takarmánynövények és a rétek termésének betakarításáért. Ha­táridőre akarják elvégezni a kaszálást és a termés betakarítását. A takar­mánynövények és a kapások jó termése erdekében a legjobb feltételeket szeretnék biztosítani. A felhívás a takarmánya'ap biztosítására és kiszéle­sítésére vonatkozik. Ezt a felhívást dolgozó parasztja'nk mindenütt a leg­nagyobb megértéssel foga'dták. Foglalkoznak vele az EFSZ-ek munkacso­portjai, az agronómusok, és a zootechnikusok és kötelezettségeket vállalnak. Példásan gondoskodnak a takanmányalap biztosításáról a kosuti EFSZ tagja; is, ahol az ősz' keverék betakarítása után tíz hektáron csalamádét és öt hektáron szudáni füvet vetettek. Az SZLKP KB-nak és a Megbízottak Testületének felhívása alapján elha­tározták, hogy a lucernát Í3 öntözni fogják. Á kosuti szövetkezetben máris öntözik a cukorrépát. Elhatározták, hogy szükség esetén 25 hektár lucer­nát fognak öntözni. A szövetkezetetek elegendő silótakarmányt biztosítanak az állatállomány számára. Tíz hektárról már lesilózták az őszi keveréket. Krajcsovics Ferdinánd Galánta A kiiálvh2 :m?ci járási íelsogére-i földműverszövetkezet tagjai nagy gon­dot fordítanak a cukorrépának trágyalével való gondozására. A képünkön a répaföld felé tartó trágyalével töltött lajt látható. A fiatalok számára a szövetke&f^el&iieii nyitva a kapu HA AZT AKARJUK, hogy a falvak­ról eltávozott fiatalság viszatérjen a a mezőgazdaságba, kell, hogy megte­remtsük számára a kellő feltételeket — mondotta egy CSISZ-tag Szaláncon az ifjúság összejövetelén. Hogyan gondolják ezt? A kérdés olyan egyszerű, hogy nem szükséges különösebb magyarázat. Ha Szaláncon a munkaegységek értéke csupán pénz­ben 18 korona helyett mondjuk 25 vagy 30 korona lenne, a fiatalsáa ré­szére a feltételek már meg is volná­nak teremtve, mert ilyen körülmények között mindenki szívesebben dolgozna idehaza, mintsem naponta utazna 30 kilométerre a munkahelyére. S ezzel máris a dolog gyökerénél vagyunk. Nem olyan feladat ez, amit nem lehet teljesíteni. Sőt, rövid időn belül el lehet érni, természetesen nem össze­tett kézzel. Mert ha a szalánci fiata­lok a feltételek megteremtésére össze­tett kézzel várnak, akkor nem sokra mennek. De ha ezt az ügyet a kezükbe veszik, akkor csodákat művelhetnek. AZT HISZEM, sok helyen kevés az istállóhelyiség. kevés a munkaerő is, így az építés nagyon lássú. De ha a CSISZ vállalná, hogy a munkaidő után brigádmunka keretén belül'segítene épí­teni egy ideiglenes faistállot, mondjuk a növendékmarháknak kint a legelőn, s vállalásukat valóra is váltanák, ez­zel már megteremtenék a feltételeket a munkaegység értékének emelkedé­sére. Ami igaz, az igaz, ezzel a fiatal­ság még nem foglalkozott. laaz ugyan az is, hogy erre még senki sem figyel­meztette őket. Ilyen körülmények kö­zött a szövetkezet marhaállományát nem tudja bővíteni, annak ellenére, hogy a tervezett állománya megvan, nem tudja a tagoktól jelvásárolni a felesleges marhát s ezért nem tudja megjavítani a munkafegyelmet. Eddig az a helyzet, hogy a tagok nem a kö­zösből várják a legtöbb ~jövedelmet, hanem a háztáji gazdálkodásból, az egyes tagok érdeke még mindig a kö­zös felett van. Megnézhetjük a dolgot más oldalról is. A kiadások javarészét a szövetkezet takarmányvásárlása emészti fel. He­lyes lenne úgy gazdálkodni, hogy ta­karmányt egyáltalán ne kelljen venni. Szaláncon erre megvannak a feltételek, hiszer a gazdalsági területnek csaknem a fele rét és legelő, sőt még a szántó­földnek is csaknem a 22 százaléka ta­karmánnyal van bevetve. Takarmány még sincs t elég. !a a fiatalság segí­tene kitisztítani és megtrágyázni a ré­teket és a legelöket, akkor sokkal nagyobb lenne a hektárhozam. Ha a fiata'ság segítene a kaszálásnál, szá­rításnál és a takarmánybegyűjtésnél, úgy a feltételek hamarább meglenné­nek. 1 anulnak a fiatalok Fő célunk, liogy minél több fiatalt megnyerjünk a mezőgazdasáa számára. Ezért létesülte 1, a téli mezőgazdasági ifjúsági iskolák is. Az ifjúság iskolázásában szép ered­ményeket tud felmutatni a dunaszer­dahelyi járás, nem dicsekedhetnek a galántai járásban, ahol csak hírmon­dóként létesült egy kétéves iskola. E fogyatékosságok ellenére is örven­detes, hogy az utóbbi hónapokban if­júságunk soraiból szép számmal je­lentkeztek a mezőgazdaságii szakis­kolákba, sokkal többen, mint az előző évben. Ezt nagyban elősegítette az ifjúságnak téli iskolázása és a peda­qógusok törekvése, hogy fiataljainkat közelebb vigyék a szövetkezetekhez. Ennek tudható be ez a jelentkezési áramlat, amely főként Dunaszerda­helyen a mezőgazdasági műszaki iskolákban mcst tapasztalható. Míg tavaly alig tudtunk egy osz­tályra való tanulót összeszedni, most a jelentkezők közül a friinőség kiválasztására is nagyobb súlyt fek­tethettünk. A helyzet, amely e téren mutatkozik azért is örvendetes, mert a jelentkezők 95 %i-a falusi gyerek, ellentétben a múlthoz, amikor a falusi gyerekek nagy százaléka nem a hoz­zá közelebb álló mezőgazdaságban ke­reste a jövőjét, hanem a távolabbi termelési ágakban. Molnár Ferenc, Dunaszerdahely KOMOLYABBAN meg kell tárgyalni a zöldségtermelés megkezdését is, amelyre megvan a feltétel. Főleg a lá­nyok végezhetnének szép és eredmé­nyes munkát. Foglalkozni kell a gyü­mölcsös létesítésével. Itt a fiúk alkotó ereje találhatna jó talajra. Már hozzá lehetne fogni a méhtenyésztéshez is, hiszen körös-körül sok az erdő, rét, legelő, virág! Meg lehetne kezdeni a víziszárnyasok nevelését — a közsé­gi és mezei utakat gyümölcsfákkal le­hetne szegélyezni — ez lenne a fia­talság feladata. A szövetkezet termelő és beadási feladatait propagálni kell, a faliújsá­gokon a legjobb dolgozókat dicsérni, a lemaradozókat serkenteni kell.. ILYEN MÓDON lehetséges a sző. vetkezet keretén belül olyan feltéte­leket teremteni, amelyek nyomán a fiatalság megtalálja boldog otthonát a szövetkezetben. IVÁN SÁNDOR, Kassa A KÖZÖS ÜGY érdekében A bárcai kis- és középparasztok még 1956-ban kisebbségi szövetkeze­tet alakítottak. — Ez év márciusában a szövetkezet egészközségivé alakult. A gazdasági udvaron levő épületekben bevezették a villanyt, de nem volt transzformátoruk és ezért az istálló­ban lámpafénynél vágták a szecskát. Nagyon megörültek a hírnek, amikor meghallották, hoqy a Kassai Energeti­kai Üzem dolgozói pártunk XI. kong­resszusának tiszteletére vállalták, miszerint valamennyi szövetkezet gaz­dasági épületeibe bevezetik a villanyt. Felkeresték az üzemet, ahol meg­ígérték nekik, mihelyt megjön a transzformátor, azonnal bevezetik az áramot. Ez már meg is történt. így mutatkozik meg a munkások éS pa­rasztok együttműködése a szocializmus építésében. Rudolf Stýbar, Kassa Négy év után Nagy esemény volt napjainkban a Komáromi Mezőgazdasági Iskolán. A diákok ünnepi díszbe öltözve vár­ták a pillanatot, amikor fájó szívvel, bár, de búcsúzni kellett a végzett diákoktól. Negyvenegy érettségiző diák röppent ki az isko'a kapuján, hogy tudásuk legjavát n\ jjtsák majd egyes szocialista üzemeinkben. Megható pillanat volt búcsúzni ked­ves iskolatársainktól, de tudjuk, hogy utunk úgy sem válik el, mert mind egy célért küzdünk: fellendíteni a me­zőgazdaságot és felépíteni a szocializ­must hazánkban. A búcsúzó negyedik osztály egy CSISZ-zászlóval ajándékozta meg is­kolánk alapszervezetét. Vezessék to­vább is sikeresen, a zászló becsüle­téhez híven a diákságot, hogy méltó építői legyenek majd szocialista ha­zánknak. Czita Béla, Nagykeszi A juhtenyésztők sikere A királyhelmeci járási solničkai szövetkezeti tagok sikereket érnek el a juhtenyésztésben. Az idei ta­vaszi juhnyírás során minden egyes juhról fél kilóval több gyap­jút nyírtak a tervben előirányzott mennyiségnél. A földmüvesszövet­kezet bevételei juhgyapjúért e na­pokban több mint 130 ezer koronát tettek ki. A solničkai szövetkezeti tagok a juhtúró előállításában is példát mutatnak. Tóth András a szövetkezet juhásza és munkatársai kötelezettséget vállaltak a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére, mely szerint 400 kg juhtúróval többet adnak be a tervben elő­irányzott mennyiségnél. Májusban 100 kg-al több juhtúrót kellett vol­na tervben felül beadniok, beadási kötelezettségüket azonban 350 kg­al túlteljesítették. Ez a tény is arról tanúskodik, hogy teljesítik kötelezettségvállalásukat. Zelenák Mihály, Trebišov TUDÓSÍTÁS A vámosladányi szövetkezetről m Szimő lakossága 15 ezer koronás kö­telezettségvállalást tett a CSKP XI. kongresszusa tiszteletére. 1362 brigád­órát dolgoztak le a falu szépítésére rendezett akcióban. Sertéshús beszol­gáltatásukat 130 %-ra teljesítették. Az iskola tanulói több mint száz mé­termázsa ócskavasat gyűjtöttek. A ju­talomból televíziós készüléket vásárol­tak. Kiss János, Szimő 7\ wz*qY mzui m és uwokájzi Az udvardi szövetkezetben Káplocki József csoportja 10 nappal a határidő előtt kiültette a 11 hektár dohányt és 13 hektár paprikát. A cukorrépa első ka-jálását és egyelését már elvégez­ték. Már a herét is begyűjtötték, mert a szövetkezet magasabb tejhozamot "sak úgy tud elérni, ha jó minőségű takarmányt biztosít az állatoknak, örömmel írhatom, hogy ebben a csoportban mindenki szorgalmasan dolgozik. Például a 67 éves Fodor Etel néni unokájával, Erzsivel versenyt palántált 16 napon keresztül. Több idős asszony is van a csoport­ban. Ezeket is dicséret illeti, mert nagyon szorgalmasan dolgoznak. Tud­ják, hoqv jó eredményt csak ió mun­kával lehet elérni. Németh Izabella, Udvard A vámosladányi EFSZ tagjai a XI. pártkong­resszus tiszteletére fel­ajánlották, hogy növelni fogják a tehenek tejho­zamát. Felajánlásukat szépen teljesítik, a tejho­zamot napi 300 literről 840 literre emelték. Be­adási kötelezettségüknek az első félévben terven felül eleget tettek mind a marha, — mind pe­dig a sertéshúsból. A húsbeadásnál szerződésileg 50 borjú terven felüli be­adására kötelezték magu­kat. A szarvasmarha­és sertésállomány jó. A sertések napi súlygyara­podása 55—65 dkg. A baromfitenyésztést kibővítették. Jelenleg 260 db. vulykájuk van. Rövi­desen kacsái is fognak tenyészteni, amelynek si­keres keresztülviteléhez minden előfeltétel meg­van. A szövetkezetesek tud­ják, hogy az állatállomány fejlesztésének legfonto­sabb tényezője az állatok jó takarmányozása, ezért nagy gondot fordítanak az évelő takarmányfélék gyors lekaszálására és be­hordására. Két kazal szá­rított takarmányt takarí­tottak be, mintegy 2915 mázsát. A takarmánybe­gyűjtés tovább folyik. Őszi keverékből mintegy 1400 mázsa az összegyűj­tött takarmány. A silózás is folyik. Tervbe vették, hogy ha a takarmány­gyűjtést itthon befejez­ték, egy takarmánybe­ayűjtő brigádot Csehor­szágba küldenek. 4 szövetkezet burgo­nyaföldjeit ellepte a ko­lorádó-bogár, amelynek elterjedése veszélyeztette a szövetkezet burgonya­termését. Három héten keresztül naponta 2—3 órát fordítanak a kárté­kony rovarok irtására. Az iskolák tanulói is szép munkát végeznek. Min­dennap — a tanítás befe­jezése után — ott látjuk őket a szövetkezet bur­gonyaföldjein, ahol egyik iskola a másik iskolával versenyez a kártevő rova­rok irtásában. Tanítóik vezetésével kb. kétezer brigádórát dolgoztak és így megmentették a szö­vetkezet burgonyatermé­sét. A szövetkezet vezetősé­ge nagy gondot fordít a tagság kulturális nevelé­sére és szórakoztatására is. Az esti órákban a fia­talság vidáman szórakozik a szövetkezet kultúrlielyi­ségében. A televízor fel­szerelése óta az időseb­bek is látogatják a kultúr­helyiséget, figyelmesen nézik az előadásokat, kel­lemesen szórakoznak és amellett tanúinak is. A szövetkezet ifjúsága lelkes művelője az egyes sport­ágaknak. Június 1-én a helybeli Sokol-egyesület vezetősége jól sikerült if­júsági sportnapot rende­zett, amelynek keretében a sport minden ágában akadtak lelkes versenyzők. Ha a vámosladányi szö­vetkezet eredménveit ösz­szshasorilítjuk az elmúlt évek eredményeivel, örömmel megállapíthat­juk, hogy Vámosladány község lakosai gyors ütember dolgoznak a szo­cializmus építésének befe jezésén. BURKO IRÉN, ÚJ SZÖ 12 * 1958. június 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom