Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-01 / 120. szám, csütörtök

TTJľTXfm QORkij : Válasz egy amerikai újság körkérdésére Önök azt kérdezik tőlem: — Igaz-e, hogy az Ön hazája utálja Amerikát és mi a véleménye az amerikai civilizációról? Már abban a tényben, hogy ilyeneket kérdeznek — még hozzá ebben a formában — van valami jellegzetesen amerikai túlhajtottság és torz felfuvalkodottság. Nem tudok elképzelni olyan európait, aki képes lenne Ilyen kérdéseket feltenni csak azért, hogy „pénzt csináljon" belőlük. Szíveskedjenek tudomásul venni a következőket: nem érzem magam feljogosítva arra, hogy első kérdésükre — valamint az ahhoz hasonlókra — 150 millió honfitársam nevében válaszoljak, mert nem áll módomban megkérdezni tőlük, hogy miképpen vélekednek az önök országáról. Feltételezem, hogy még azokban az országokban is, amelyeknek véréből az önök kapitalistái dollárokat sajtolnak — tehát a Fülöp-szigeteken, Dél-Amerika köztársaságaiban, Kínában vagy akár az USA sokmilliós színes alattvalói között — bajosan akad akár csak egyetlen értelmes ember, aki jogot formálna magának arra, hogy egész nemzete nevében kijelentse : „Igenis, az én hazám, az én népem útálja Amerikát egész lakosságával egyetemben, a munkásokat csakúgy, mint a milliomosokat, a színeseket csakúgy, mint a fehéreket; utálja a nőket ugyanúgy, mint a gyerekeket — Amerika mezőit, folyóit, és erdőit, vadjait s madarait - múltját nem kevésbé, mint jelenét, valamint tudományát és tudósait, pompás technikai kultúráját és Edisont... Edgár Poet és Walt Whitmant, Washingtont

1^ és Lincolnt, Dreisert, O'Neillt, Sherwood Andersont és Amerika minden tehetséges művészét... Bret Hartot, ezt a remek romantikus írót, Jack London szellemi atyját éppenúgy, mint Emersont és mindent, ami az USA-ban van s mindenkit, aki ott él." Remélem: nem gondolják, hogy akad olyan hülye, akit megszállott a gyűlölet az emberiség meg a kultúra ellen és ilyen ostobán válaszolna kérdésükre. Ara az is magától értetődik, hogy amit Önök az USA civilizációjának neveznek, nem kelt és nem is kelthet bennem semmiféle rokonszenvet. Azt h'szem, az Önök civilizációja csillagzatunk legképtelenebb torzszülötte, minthogy irtózatosan túlhajtotta és felfokozta az európai civilizáció minden sajnálatos kinövését. £ppen eléggé tragikus az, ahogyan az egyes államok osztálytagozódása megrontotta Európát, mindamellett még Európában sem lehetne elképzelni olyan kártékony és eszeveszett jelenségeket, mint az Önök milliárdosai és milliomosai, akik valóságos elfajulást idéznek elő az Egyesült Államok életében. Bizonyára emlékeznek arra, hogy két gazdag bostoni kölyök meggyilkolt egy harmadikat — pusztán kíváncsiságból. Kérdem: hány ilyen bűnt követnek el önöknél puszta „sznobizmusból" vagy kíváncsiságból? Európában is van jogfosztás és az európaiaknak egy része is védtelen az erőszakkal szemben, de a Sacco-Vanzetti ügyhöz hasonló szégyen ott mégsem képzelhető el. A franciáknak is megvolt a maguk arcpirító „Dreyfus-ügyük", de Franciaországban Zola és Anatole Francé azonnal kiálltak az ártatlanul szenvedő védelmére és emberek ezreit gyűjtötték maguk köré. Németországnak a világháború után szintén megvolt a maga Ku-KIux-Kianja — gyilkos haramiaszervezete — de legalább megpróbáltak küzdeni ellene: egyeseket kihalásztak s elítéltek közülük, ami Önöknél nem történt meg. Az Amerikai Ku-Klux-Klan zavartalanul folytatja a gyilkolást és egyszerűen fittyet hány a színesek, a nőszervezetek és mások tiltakozásainak; tevékenysége ugyanúgy büntetlen marad, mint ahogy egyes államok kormányzói is büntetlenül garázdálkodhatnak a szocialista munkásokkal. Olyan visszataszító jelenség, mint az amerikai hajtóvadászat a négerek ellen, Európában nem létezik, bár ennek a világrésznek is megvan a maga undorító tömegbetegsége: az antiszemitizmus, amely egyébként már Amerikát is megfertőzte. A bűnözés Európában is fokozatosan növekedik, de mégsem érte el azt a színvonalat, amely — az önök hírlapjainak tanúsága szerint — Chicagóban tapasztalható, ahol a tőzsdés és bankárbanditákon kívül a revolveres és bombás banditák is nyugodtan űzhetik nemes mesterségüket. Európában nem kerülhetett volna sor szabályos utcai ütközetekre az alkoholtilalom — a „száraz" törvény miatt, mint önöknél. Éppúgy nehéz lenne elképzelni egy európai polgármestert, aki nyilvánosan könyveket éget, ahogy például a chicagói polgármester tette az angol klasszikusokkal. Nem hiszem, hogy G. B. Shaw olyan maró gúnnyal utasíthatná vissza bármely más ország meghívását, mint ahogyan O. H. Willardnak, az amerikai „Nation" szerkesztőjének esetében tette, aki arra kérte, hogy látogasson el Amerikába. A tőkés minden országban ellenszenves és embertelen, de az önök kapitalistái még ennél is rosszabbak. Mohóságuk, ahogy mindenki megállapíthatja, még a szokottnál is ostobább. Mellesleg megjegyzem, hogy az amerikai „businessman" kifejezést sosem fordítottam a magam számára másképpen, mint így: mániákus őrült. Gondolják csak meg, kérem, milyen lehetetlen és szégyenteljes állapot ez: a mi gyönyörű Földünket, amelyet olyan szorgalommal igyekszünk még szebbé és gazdagabbá tenni, csaknem az egész Földünket néhány maroknyi semmirekellő tartja kapzsi karmai között. Pedig ez a banda nem ért ezen a világon semmi egyébhez, csak ahhoz, hogyan lehet több és még több pénzt keresni. Ezek a korlátolt gazdag senkik sárgás fémlemezkékre és szakadékony csekklapocskákra váltják fel a legfelségesebb alkotóerőt: a tudósok, feltalálók, költők és más kultúrteremtő dolgozók vérét és agyvelejét. Mit termelnek a kapitalisták a pénzen kívül? Pesszimizmust, gyűlölködést, kapzsiságot, ami elkerülhetetlenül meg fogja őket semmisíteni, de akkor könnyen elpusztulhat velük együtt a legtöbb kultúrérték is. Az Önök vízfejűre dagadt „civilizációja" borzalmas tragédiával fenyegeti önöket! Az én személyes meggyőződésem természetesen az, hogy igazi civilizáció és a kultúra gyors növekedése csupán olyan feltételek mellett lehetséges, ha a politikai hatalom teljes egészében a dolgozó nép kezében van, nem pedig olyan paraziták karmaiban, akik a mások munkájából élnek. Tanácsom természetesen az, hogy nyilvánítsák a kapitalistákat közveszélyes embercsoportnak, konfiskálják el a vagyonukat és rakják ki őket egy lakatlan szigetre az Óceánon, ahol akár el is pusztulhatnak — béke poraikra. Ez szerintem nagyon emberséges megoldása lenne a szociális kérdésnek és teljesen megfelelne az „amerikai idealizmus" szellemének. Utóbbi pedig nem egyéb, mint azoknak a naiv lelkeknek az optimizmusa, akik még nem élték át azt a sok drámát és tragédiát, amit együttvéve általában úgy hívnak, hogy: „történelem". (1927-29.) Imrich Vysočan: Tüntetés, linóleum-metszet • mm* Sz >nyí István: Kikötőben (akvarell! (F. Jezerský felvétele) Ettől az időtől fogva iBarica kezdett mind közelebb húzódni az egyszerű néphez. Kezdte felfogni, kezdte megérteni és kezdett vele érezni. A radzimkaiak fájdalmai az ő bajává is váltak. Nyomoruk keserűvé tette az ő falatját is. Harcuk az ő öklét is összeszorította. Már nem várta fensőbhséggel az ifjúságot a tanteremben, de maga ment ki utánuk az utcára, a fonóba és kapcsolatot teremtett velük. Először ugyan az elég nehezen ment, az ifjúság húzódott, kevés volt a bizalma, de idővel és őszintesegének tanújeleire, szívüket a tenyerükön hozták elébe. A tanítód és erkölcsbírói pózt fölváltotta az egyenlő bajtárs természetes magatartása és most többet tanult, mint tanított. — Tanító úr, mit szól a németországi eseményekhez? — kérték ki a legények véleményét. — Tanító úr, olvassa el ezt, mi készül Amerikában! — kínáltak neki valami újságot. És Barica olvasott és fejelt. Először természetesen csak azt, amit felajánlottak nek: és amit kérdeztek, de később maga is kezdett megrendelni különféle folyóiratókat, röpiratokat és könyveket. Hovatovább nagyobb hévvel kezdett foglalkozni a közélet kérdéseivel. Megfigyelte, maga körül az eseményeket és tájékozódott a nar-'világ történésében. Olvasott és tanult. Tájékozódott és ismereteket szerzett. És mennyi megnyugvást, mennyi erősödést nyújtott neki, amikor rövid idő múltán meggyőződött arról, hogy ebben az ébredésben nincs egyedül, hogy már az értelmiség között !s egész sora van azoknak, akiknek sikerült letélpni szemükről az ostoba felcserek flastromait és józanul bepillantani a valóságba. Egyes lapokban összefoglalást olvasott a fiatal szlovák generáció trencsénteplici júniusi kongresszusáról, ahol egyhangúlag kijelentették: ,.A fennálló társadalmi renddel nem ért egyet senki sem..." És utána megtudta Barica a többi újságokból, hogy hasonló gyűlést akart összehívni Szlovákia egész dolgozó népe őszre Zilinára. S ezekben a napokban Barira feljegyezte naplójába: Február 26. Ma az öreo Tomásik beszédével megint megrendített. Ez e-fy sajátságos, merész és tapasztalt vénember. Nagyon eredetien beszél, találó hasonlatokkal. Csak azt nem tudom, honnét szedte ezeket a művelt kifejezéseket? Egy mondatát szó szerint lejegyeztem egy darab papírosra. Ezt mondta: „A fenélló rendszer tarthatatlan és többé nem menti meg még a megvásárolt csatlósok rozsdásodó fegyvertára sem, acnit haldokló életének védelmére tartogat..." Nem, ez nem az a bibliai nyelv, amelyen öreg embereink rendesen beszélnek. De hol sajátította ezt el? Március 2. Az utóbbi napokban egészen megváltoztam. Olvasok és tanulok. Hazai és külföldi politikával foglalkozom. Sok dolog megdöbbent. Eddigi tudásomon sok mindent kell javítanom. Nem minden jó, amit eddig jónak tartottam és sokat abból, amit eddig n-kem rossznak, haszontalannak, megvetésre méltónak tüntettek fel, már egészen más, ellenkező világításban látok. Sok hazugság környez bennünket, sok igazságot eltitkolnak előttünk! Március 5. Vasárnap. A fonóból jövök. Vitaestre hívtak meg. A jelenlegi válságról volt szó és a belőle kivezető útról. Legélénkebben és legtárgyilagosabban/ Majba és Krupár beszéltek. A húsz éves Majba Péter sajátos módján szájunkba rágta, hogy minden baj fcrrása az, hogy a föld és a termelő eszközök magántulajdonban vannak. Igazán el voltam ámulva, mennyi gyakorlati ismeret és egészséges ítélőképesség rejlik ezekben az egyszerű fi'tal fejekben. Oh, hol vagyunk ettől mi értelmiségiek, papírostudománynyal teletömött zsupszalmák, és mit pöffeszkedünk, mint a pulykakakas és büszkélkedünk valamifajta „kultúrával?" Krupár Miskát vita közben megkérdeztem, hogv a szocialista társadalomban nem keletkezhettk-e túltermelés. De az kemény gyerek! Gyorsan kétvállra fektetett engem. „Nem, tanító úr, a szocialista társadalomban nem keletkezhet soha túltermelés. Ott tervszerű gazdálkodás lesz. Azt fogják gyártani, amire az embereknek szükségük lesz és annyit, amennyi kell nekik. Almikor mindenből elég lesz, csökkenteni fogják az munkakötelezettséget és emelni az életszínvonalat ..." Tehát el voltam intézve. És boldog vagyak, hogy ezek az egyszerű emberek megtanítottak engem látni, felfogni és érteni! És Barica már fölfogta a dolgokat és értette is. Nem lepte meg már és nem hozta zavarba semmiféle jelenség. Meg tudta már magyarázná magának, hogyan keletkezhetik a feleslegből válság. Felfogta már, miiért semmisítenek meg értékeket, míg a nép ínségbenvan. Nem ejtette bámulatba már semmi és nem borzadt el már az olyan statisztika eredményeitől sem, aminőt osztályában a hatheti kényszerszünet után megkezdett tanítás alkalmából állított össze. Csak a tekintete sötétült el egy-egy pillanatra, ha ránézett a megritkult padsorokra. Hetvenkét diákból nyolc hiányzott. Csak az ő osztályából nyolc gyermek halt meg! És talán még több azok közül, akik még nem jártak iskolába, összeállította tehát a statisztikát a megmaradt hatvannégy gyermekről személyes vizsgálat alapján és végeredményben a feleletek a kérdésekre a következők voltak: L Szülök foglalkozása? Harminckilenc munkanélküli, húsz részben, öt teljesen foglalkoztatott. 2. Milyen nagy a lakásatok? Negyvenháromnál húsz négyzetméterig, a többieké e felett. 3. Lakóhelyiségül szolgál-e a konyha? ötvenkettőnél: csak egy szobájuk van, amelyben télen főznek is. 4. Hányan laktok összesen a lakásban? Negyvenegynél több mint öten, haszonkilencnél több mint heten, tizennyolcnál több mint kilencen. 5. Hány élő testvéred van ? Huszonhatnál három vagy kevesebb, huszonnyolcnál négytői hatig, tíznél több mint hat. 6. Hány testvéred halt meg? Harminchatnál legalább egy, hétnél több mint kettő. 7. Hányszor eszel napjában? Tizenketten háromszor vagy többször, negyvenen kétszer, tizenegyen csak egyszer. 8. Mit eszel reggelire? Negyvenkettő különféle leveseket és teákat. 9. Mit eszel rendszerin'. ebédre? Negyvenen semmit, (csak reggel és este étkeznek), tizenhatan burgonyát, heten más ételeket. 10. Hetenként hányszor eszel húst? He'ten legalább egyszer, a többiek egyáltalán nem, vagy csak szórványosan. 11. Mit szeretsz különösen? Negyvenhármán mindent. 12. Van saját ágyad? ötnek Igen, harminc kettesével alszik, tizenkettő hármasával, tizenhét a földön. 13. Hány pár cipőd van? Nyolcnak több mint egy pár. 14. Van zsebkendőd? Huszonhárom nem tudja mi az, kilencnek van. Azután Barica bejegyezte még följegyzései közé, hogy hány családból jár az iskolába három gyerek és hányból több mint három. (Regényrészlet.) Lenin: Figyelembe kell vennünk, hogy pacifista frázis, szavalás és fogadkozás ..., rendkívül sok hangzik el világszerte, de a legtöbb állam — és különösen a modern, civilizált államok többsége — rendkívül kevés hajlandóságot mutat arra, hogy akár a legegyszerűbb tényleges lépéseket megtegyék a béke biztosítása érdekében. Már pedig mi szeretnénk ebben is

; meg minden hasonló kérdésben kevesebb általános nyilatkozatot, ünnepélyes ígéretet, dagályos formulát hallani és minél több egészen egyszerű, egészen világos döntést és rendszabályt, amelyek valóban elvezetnének a békéhez, ha már nem beszélünk a háború veszélyének teljes kiküszöböléséről. (Interjú az Observer és a Manchester Guardian tudósítójának 1922) Ü.I SZO 9 6 1958 május 1