Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-17 / 135. szám, szombat

Rendkívüli állapot Franciaországban Á fasiszták tovább provokálnak • De Gaulle hajlandó átvenni a hatalmat • A Francia Kommunista Párt a fasizmus elleni harc élén • A dolgozók összefog­nak a köztársaság védelmére Párizs (CTK) — Pénteken, május 16-án 11 óra után megkezdődött a parlament ülése. A kormány ezen az ülésen törvényjavaslatot terjeszt elő, amely három hónapra rendkívüli álla­pot kihirdetését kéri Franciaországban. A törvényjavaslat indokolása rámutat, a komoly körülmények megkövetelik, hogy a kormánynak a közrend fenn­tartására és a köztársasági törvényes­ség védelmére szükséges eszközök áll­janak rendelkezésére. Pflimlin miniszterelnök a nemzet­gyűlésben kormánynyilatkozatot olva­sott fel, amelyben összefoglalta az algériai eseményeket és a végén a rendkívüli állapot kihirdetésének jóvá­hagyását kérte. Pflimlin a többi kö­zött beszámolt arról, hogy Salan tá­bornok, az Algériában állomásozó francia haderők főparancsnoka május 16-án több magasrangú állami hiva­talnokot anélkül váltott le, hogy előbb a kormánnyal tanácskozott volna. Pflimlin kijelentette: a hedsereg ve­zető képviselőinek meg kell érteniük, hogy a nemzet egységét csakis a köz­társaság keretében lehet megőrizni. Ami Massu tábornokot illeti, a rendel­kezésre álló jelentések nem elegen­dők arra, hogy véleményt lehetne al­kotni valódi szándékairól. Pflimlin egyúttal közölte, hogy 48 személyt, akik veszélyeztették az ál­lam külső biztonságát, letartóztattak. Hozzáfűzte, hogy a kormány szigorúan lép fel a köztársaság elleni összees­küvés szerzőivel szemben. Egy képviselő felszólalása után fél órára félbeszakították a parlament ülését, hogy a belpolitikai bizottság állást foglalhasson a rendkívüli álla­pot kihirdetésére vonatkozó törvényja­vaslat kérdésében. A belpolitikai bizottság 33 szavazat­tal hat ellenében elhatározta a fran­ciaországi rendkívüli állapot kihirde­téséről szóló törvényjavaslat jóváha­gyását. Jacques Duclos, a kommunista par­lamenti csoport elnöke közölte, hogy a kommunista nemzetgyűlési képvise­lők azért szavaznak e törvényre, mert a kormány kifejezte azon szilárd el­határozását, hogy a köztársasági in­tézményeket megvédelmezi a felforga­tók ellen. A kommunisták ezen állás­pontját J. Duclos tolmácsolni fogja a nemzetgyűlés plénumának is. A belpolitikai bizottság 31 szava­zattal hat ellenében jóváhagyta az ar­ra vonatkozó javaslatot, hogy a rend­kívüli , állapotról szóló törvényből ere­dő teljhatalmak érvényüket vesztik, mihelyt kormányváltozásra kerül sor. Feľiívás a néphez A Francia Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága és parlamenti cso­portja felhívást intézett Franciaország népéhez, amely a többi között így hangzik: De Gaulle tábornok a köztársaság elleni algériai összeesküvők felhívásá­ra válaszolva velük teljes egyetértés­ben igazolta és fedezte lázadásukat és személyes teljhatalmat követelt kato­nai diktatúra bevezetésére, nem tö­rődve a nemzet képviselőivel, akik jó­váhagyták az új kormányt. Itt nyíltan kísérletet tesznek arra, hogy az Algériában megvalósított ál­lamforduiatot Párizsra is kiterjesztik, Franciaországban uralomra juttassák a fasizmust, hogy a háborút a végső­kig vezethessék, kísérletet tesznek arra, hogy a dolgozókat még nagyobb nyomerba döntsék, lábbal tiporják a demokratikus szabadságot és veszé­lyeztessék a nemzet függetlenségét és egységét. E fasiszta fenyegetés ellen minden dolgozónak, minden demokratának ösSze kell fognia, hogy szembehelyez­kedjen azzal a kísérlettel, mely sze­rint Párizsban megismételjék az algé­riai puccsot. Harc a fasizmus ellen A l'Humanité csütörtöki különkiadá­sának vezércikkében írja, hogy De Gaulle tábornok teljes mértékben szo­lidáris Massu és Salan puccsistákkal. „De Gaulle elősegítetfe a felkelést és most személyes teljhatalmat követel katonai diktatúra bevezetésére. De Gaulle nem veszi tekintetbe a köztár­sasági intézményeket és az államfőt. Felszólítása az algériai puccs Francia­országra való kiterjesztésére irányul. Ez annyit jelentene, hogy Franciaor­szágban a fasizmust hatalomra juttat­nák, az algériai háborút a végsőkig folytatnák, még jobban fokoznák a munkások nyomorát, lábbal tipornák a demokratikus szabadságot és veszé­lyeztetnék az ország függetlenségét. Egyesíteni kell minden munkás és minden demokratikus erőt, hogy meg­gátolhassák az algériai puccs megis­métlődését Párizsban. De Gaulle útját, amely a fasizmushoz vezet, meg kell akadályozni. A független köz társa ság'ak manőverezése A francia kormány a politikai hely­zet megtárgyalására rendkívüli ülést tartott. Pflimlin miniszterelnök Molletnek, a szocialista párt főtitkárának és Pi­naynak, a független köztársaságiak vezetőjének felkínálta a miniszterel­nök helyettesi tisztségét. Pflimlin ez­zel a kormányban képviselt pártok számának kibővítésére és a kormány helyzetének megszilárdítására, vala­mint az algériai tábornokok elszige­telésére törekedett. Mollet az ajánlatot elfogadta, azon­ban a független köztársaságiak veze­tősége teljesíthetetlen követelménye­ket szabott. A független köztársaságiak elutasító magatartásával egyidejűleg közölték De Gaulle tábornok azon nyilatkozatát, hogy „hajlandó átvenni az állam ve­zetését." A Reuter párizsi tudósítója De Gaulle tábornok nyilatkozatának és az őt támogató reakciós erőknek je­lentőségét ekképen értékeli: A parla­mentet és a kormányt arra akarják kényszeríteni, vagy vessék alá magu­kat De Gaulle diktátumának, vagy pe­dig számoljanak az algériai puccsisták helyzetének megszilárdulásával. Legá­lisan ezt oly módon lehetne elérni — fűzi hozzá a tudósító, hogy a jelenlegi kormány lemondásra kényszerülne és Coty elnök az új kormány összeállítá­sával De Gaulle tábornokot bízná meg. A párizsi megfigyelők rámutatnak ar­ra, hogy a független köztársaságiak azért nem akarnak részt venni Pflim­lin kormányában, mert álláspontjukkal De Gaulle kilátásait akarják javítani. Ha ezen az úton nem sikerül célt érni — írja a tudósító — De Gaulle hívei Utcai harcok Bejrutban Bejrut (ČTK) — Bejrut utcám má­jus 15-e óta utcai harcok dúlnak. A bel városban több bomba robbant, ame­lyek négy emberáldozatot követel­tek. A Reuter jelentése szerint Bejt Ad-Dineben, Bejruttól 65 kilométer­nyire délikeletre a nép és a rendőr­egységek között harcok dúLnak. E városkában a felkelők elfoglalták •Samun elnök nyári székhelyét, r A MEN Egyiptomi Sajtóiroda jelen­tése szerint Libanonban a legutóbbi öt nap során 70 személy életét vesz­tette és 500-an megsebesültek. Az Iraq Petroleum Company kő­olajtársaság képviselője közölte, hogy az irak-tripoli kőolajvezeték, amelyet néhány nappal ezelőtt meg­rongáltak, ismét üzemben van. * * * Nikózia (ČTK) - A Reuter hírügy­nökség jelentése szerint Famaguszta ciprusi kikötőből két angol hadiha­jó útra kelt. A hadihajók teljes fegy­verzetű katonai csapatokat szállíta­nak. Az út célját nem közölték. A kikötőben az a hír terjedt el, hogy ez az akció összefügg a liba­noni eseményekkel. * • • * Bejrut (ČTK) — Sale Salam, Liba­non ellenzéki Nemzeti Frontja ve­zetőjének egyike a május 15-i bej­rúti sajtóértekezleten kijelentette, hogy a kormányban bekövetkező bármilyen változás kizárólag Libanon belügye és külföldi hatalomnak, nincs jopa e kérdéssel foglalkozni. Salam hangsúlyozta, hogy az általános sztrájk csakis akkor és véget, ha az álamfő lemond hivataláról. Damaszkusz (ČTK) - Az an-Nur vezércikkében határozottan elutasít­ja. Libanon külügyminiszterének azon kijelentését, hogy az Egyesült Arab Köztársaság • beavatkozik Libanon belügyeibe. Hangsúlyozza, hogy ezzel a kijelentéssel meg akarja tévesz­teni a világ közvéleményét és azt kívánja bizonyítani, hogy a libanoni eseményeket külföldi körök sugal­mazták. Az as-San szíriai lap kijelenti, hogy az Egyesült Arab Köztársaság népe szolidáris Libanon népeivel és hozzáteszi: Az EAK népei úgy vélik, hogy az események Libanonban ki­zárólag Libanon belügye. Az Egye­sült Arab Köztársaság népe nem engedi meg az USÄ-nak, Nagy-Bri­tanniának és Franciaországnak sem, hoqy a testvéri Libanon földjét ta­possák. Libanont bármilyen beavat­kozás' ellen az epész arab nemzet épp oly elszántan fogja védelmezni, mint ahogy a Szuezi-csatornát és Port ' Saidot védte. a terror és bizonytalanság olyan lég­körének megteremtésére törekszenek, amely Coty elnököt arra kényszeríte­né, hogy De Gaulle tábornokra bízná „a rend helyreállítását" még akkor is, ha ez %llen állást foglalna a nemzet­gyűlési képviselők többség^. A fasiszták fokozzák terrorista tevékenységüket A párizsi rendőrség május 16-án je­lentette, hogy kora reggel a belügy­minisztérium és a gazdaságügyi mi­nisztérium épületének bejáratánál robbanó anyagot találtak. A szakembe­reknek mindkét helyen sikerült ártal­matlanná tenni a robbanóanyagot, mi­előtt az alkalmazottak munkába léptek volna. A Francia Kommunista Párt mar­seillesi városi szervezetének titkársága előtt bomba robbant, amely megron­gálta az épületet. A lako ság tiltakozik A fasiszták algériai katonai pucs­csa a francia lakosság hatalmas felháborodását váltotta ki. Csupán Párizsban mintegy hatvan üzemben hagyták félbe a munkát. A tüntetéseket részint az üzemek­ben, részint az utcákon szervezték. Sztrájkokat, munkaszüneteket és ma­nífesztációkat tartottak Franciaország vidéki városaiban, Rouenben, Gre­nobleben, Saint Etiennében, Dunker­queben, Marseillben, Nizzában és másutt. Párizsbar, Lyonban, Lilieben, Brest­ben, Strassbojrgban, Nancyban és más városokban több mint 30 fa­sisztaellenes bizottság alakult, me­lyeknek tagjai a különböző köztár­sasági pártok, szakszervezeti szövet­séqek és ifjúsági szervezetek képvi­selői. E fasisztaellenes bizottságok átvették a tömegek vezetését, a köz­társaság vívmányainak védelmére indított harcban. A Francia Köztárs ság végeimében A Francia Altalános Szakszervezeti Szövetség felszólítást intézett a munkásosztályhoz. A felszólításban hangsúlyozza, hoqy De Gaulle tá­bornok minden olyan kisérlete, amellyel a hatalmat át akarná venni, a munkásosztály hatalmas ellenál­lásába ütköznék. A munkások nem riadnak vissza attól, hogy általános sztrájkba lépjenek. Az egész világ csodálkozik Az algériai hazafiak nem lankadnak küzdelmükben Kairó, (ČTK) — Lamine Debaghine. az algériai nemzeti felszabadítás frontja ko­ordinációs és végrehajtó bizottságának tagja május 14-én Kairóban kijelentette, hogy „az algériai hazafiak mindaddig folytatni fogják harcukat a francia gyar­matosítók ellen, amíg Franciaország el nem ismeri Algéria függetlenségét. Ami­kor 1954." novemberében megkezdődött Algériában a nemzeti felszabadítást harc, a nemzeti felszabadltási frontnak mind­össze 3 ezer vadászpuskával felfegyver­zett harcosa volt. Ma a nemzeti felsza­badító hadsereg 120 ezer katonát szám­lál, akiket felerészben korszerű fegyve­rekkel szereltek fel." Debaghine hangsúlyozta, hogyha a francia ejtőernyősök algériai akciója si­kerrel járna, az algériai háború tovább terjedne és Észak-Afrika minden arab országa harcolna Franciaország ellen. Er­re az esetre a szabadságszerető arab or­szágokat támogatásra és önkéntesek kül­désére szólítják fel. Ulm nyugatnémet város 15 ezer lakosának atomellenes tüntetése Bonn (ČTK) — Ulm, nyugat-német­országi város mintegy 15 ezer lakosa május 14-én tüntetett a szövetségi parlamentnek a Bundeswehr atomfel­fegyverzéséről szóló határozata ellen. A gyári munkások több menetben vo­nultak a Dóm előtti főtérre, ahol a tüntetés folyt. Transzparenseket vit­tek, amelyeken követelték az atom ágyúk eltávolítását Nyugat-Németor­szágból és figyelmeztettek az atom­háború veszedelmére. A Szovjetunió plasztikus anyagokból épít hajókat Moszkva (ČTK) — A moszkvai Ka Iinyin Üzem megkezdte kisebb hajók gyártását plasztikus anyagokból, amelyek ugyanolyan szilárdak, mint a legjobb acél, azonban súlyuk mind­össze ötödrésze az acél súlyának. E plasztikus anyagok rendkívül el­lenállóak a légköri és éghajlati be­folyásokkal szemben, tulajdonságaikat nem változtatják mínus 70 és plussz 200 fok között sem, nem hatnak rá­juk sem a benzin, a petróleum, a kőolaj, olajok és a savak sem. Eljutunk a Vénuszra „A szovjet rakétatechnika új sikere, amely lehetővé tette egy több mint 1300 kg súlyú szputnyiknak fellövé­sét 1880 km magasságba, annyira szemmel látható, hogy kommentárra nincs szülcséö — mondotta A. Stern­feld, az asztronautika támogatására létesített nemzetközi díj tulajdonosa, a TASZSZ tudósítójának. A legegyszerűbb számítások azt mutatják - jelentette ki Sternfeld —, hogy ilyen hatalmas mesterséges hold fellövésére nem volt elegendő több olyan kétfokos rakéta összekö­tése, amelyek segítségével a világ­űrbe küldték a Föld második mester­séges holdját. Az új rakéta nyilván­valóan sokkal tökéletesebb és na­gyobb mint az előző. Mindenki előtt világos, hogy a vi­lágűrt átkutatni és meghódítani kis mesterséges holdak segítségével — emberek nélkül - lehetetlen. Ellen­kezőleg, a haladás üteme, amelynek szemléltető mutatója az első, máso­dik és harmadik szovjet mesterséges hold súlya között mutatkozó különb­ség, bizonyságul szolgál arra, hogy megvalósul az emberiség régi álma, az ember utazása a világűrbe. Már a harmadik szovjet mesterséges hold is utasokat szállító léghajó szerepét tölthetné be, mert nagyságánál és súlyánál fogva erre alkalmas. Mind­össze a mesterséges hold visszatéré­sének problémáját kell még megol­dani. A számítások egyúttal azt is igazol­ják, hogy ha a mesterséges holdat ugyanolyan súlyú közönséges egyfokú rakátéval pótolnák, amelyet minden szükséges készülékkel felszerelnének, és képes lenne három és fél kilomé­teres másodpercenkénti sebességet kifejteni, feljuthatna a Holdra, Mars­ra vagy a Vénuszra. Az USA leghamarabb csak egy év múlva Wernher von Braun volt náci konstruktőr, aki — amint ismeretes — érdemeket szerzett az amerikai mesterséges hold fellövése körül és akit Amerikában a rakéta szerkeszté­se terén a legnagyobb szakértőnek tartanak, kijelentette, íiogy „az USÄ-nak legalább egy évre lesz szük­sége, amíg sikerül fellőnie a szput­nyik III. nagyságának megfelelő mes­terséges holdat." Az oroszok képesek leküzdení a Föld vonzóerejét A Reuter jelentése szerint K. W. Gatland, az Angol Világürközlekedési Társaság alelnöke kiemelte a szovjet szputnyik rendkívül nagy súlyát. Né­zete szerint ez a súly arra mutat, hogy a légi fékezés segítségével le­hetséges lesz visszatérése a Földre. Gatland hozzátette, hogy a szputnyik szokatlanul nagy súlya arra mutat, hogy az oroszoknak rendkívüli méretű rakétáik vannak, sokkal nagyobbak, mint amilyenekre az interkontinentá­lis lövedékek kilövésére van szükség. A Reuter más jelentésében azt a véleményét fejezi ki, hogy a legutób­bi szputnyik naqy súlyára való tekin­tettel feltételezhető, hogy az oroszok, ha akarják, leküzdik a Föld vonzó­erejét. Csodálkozás Washingtonban A Francé Presse hírügynökség washingtoni levelezője írja: „Az ame­rikai hadügyminisztérium képviselő­je nem volt hajlandó kommentálni a harmadik szovjet mesterséges hold kibocsátását. Azt mondotta, hogy a minisztériumot nem tájékoztatták a mesterséges hold fellövéséről." Washington jól értesült köreiben annyit tudtak, hogy a harmadik mes­terséges holdat május közepe táján bocsátják útjára. E körök rendkívüli csodálatát azonban e mesterséges hold rendkívüli nagy súlya és az eb­ből eredő tudományos és katonai le­hetőségek váltották ki. Már novemberben, a második szov­jet mesterséges hold fellövése idején feltételezték, hogy a következő mes­terséges hold bizonyos irányban túl­szárnyalja a fél tonnát nyomó máso­dik holdat. Arra azonban senki sem gondolt, hogy a mesterséges hold több mint kétszer olyan nehéz lesz, mint elődje. Húsz embert lehetne elhelyezni a szputnyikhan D. Szkobelcin akadémikus, kiváló szovjet tudós a Csehszlovák Sajtóiro­da moszkvai tudósítójával folytatott beszélgetése során kijelentette, hogy a harmadik szovjet mesterséges hold fellövése további nagy lépést jelent a világűr tudományos kutatásában. Ké­szülékei sokkal többet nyújthatnak, mint az előző mesterséges holdak mé­rőeszközei — mondotta Szkobelcin akadémikus. Engem, aki a kozmikus sugárzást tanulmányozom, természe­tesen elsősorban ez a kérdés érdekel. Kétségtelen, hogy ez irányban a har­madik mesterséges hold eszközeinek segítségével megállapított adatok új megvilágításban tárulnak elénk és nincsenek kizárva teljesen új feffe­dezések sem. Szkobelcin akadémikus megjegyezte, hogy rövidesen meg le­het jósolni, milyen soká fog az új szovjet mesterséges hold a Föld kö­rül keringeni. A Szovjet Rádió jelentette, hogy a mesterséges holdban húsz embert le­hetne elhelyezni, az egész férőhelyet azonban a tudományos készülékek el­helyezésére használták. JOLIOT-CURIE: Őriási siker és nagy ünnep Joliot-Curie professzor, a Béke­Világtanács elnöke az Vecsernaja Moszkva tudósítójával folytatott be­szélgetése során a Föld harmadik szovjet mesterséges holdjának fellö­vését hallatlan sikernek és nagy ün­nepnek nevezte. A szovjet tudomány új, nagyszerű győzelme megörven­deztette az egész világot, a kultúr­emberiséget - mondotta Joliot-Cu­rie. Összehasonlíthatatlan előny Az USA szenátusa kozmikus prob­lémákkal foglalkozó bizottságának washingtoni ülésén dr. Willlam Pik­kering, a kaliforniai technológiai in­tézet reaktív-motor laboratóriumának igazgatója kifejezte azt a nézetét, hogy a szovjet mesterséges hold fel­lövésére legalább negyedmillió kilo­gramm emelőerővel rendelkező raké­tára volt szükség. Egyetértett Sy­mington demokratikus szenátor bi­zottsági tag azon véleményével, hogy katonai szempontból a kozmikus re­pülések terén elért amerikai sikerek a Szovjetunió sikereihez viszonyítva csekély jelentőségűek. Pickering hoz­zátette, hogy a harmadik mestersé­ges hold fellövése „kétségtelenül azt bizonyítja, hogy az oroszok képesek hatalmas töltésű interkontinentális ballisztikus lövedékeket kilőni." A harmadik szputnyik hosszabb ideig fog keringeni, mint az előzők Moszkva (ČTK) - L. I. Szedő v akadémikus a moszkvai Pravda pén­teki számában ismertette a harmadik szovjet mesterséges holdban elhelye­zett egyes készülékek működését. Rámutatott arra, hogy a mesterséges hold térségében lehetett volna em­bert elhelyezni megfelelő készülékek­kel és elegendő élelmiszerkészlettel. Ez a kísérlet azonban a szovjet tu­dós nézete szerint még idő előtti. Szedov akadémikus kijelentette, hogy a harmadik mesterséges hold útja tovább fog tartani, mint az első és második mesterséges hold földkö­rüli keringése. Az USA tízkilós mesterséges holdat akart fellőni Canaveral Fok (ČTK) — Az ame­rikai haditengerészet Vanguard típu­sú további mesterséges, hold fellö­vésére készült, amellyel legutóbb április 22-én végeztek sikertelen kí­sérletet. Ez a mesterséges hold még tíz kilót sem nyom. * * • A Reuter hírügynökség közli, hogy a Canaveral Fokon technikai akadályok miatt május 16-án az utolsó pillanat­ban elhalasztották a Jupiter-rakétá fellövésének kísérletét. Ezzel a rakétával a múlt év de­cember 18-án tettek sikertelen kí­sérletet. A rakéta ugyan a magasba repült, azonba útját nem fejezte be. i ŰJ SZÖ 5 * 1958. május Ifk

Next

/
Oldalképek
Tartalom