Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-16 / 134. szám, péntek

Pártunk kongresszusa tiszteletére képességeik legjavát adják Sok szorgalmas, tettre kész, ügyes kezű fiatal lány és asszony dolgozik a „Nemzetközi Nőnap Március 8. Üzem"-ben, akik állandóan azon fáradoznak, hogy egyszerűsítéssel, jobb munkafogásokkal, újítások, ötletek, bevált munkamódszerek alkalmazásával, ezek népszerűsítésével növeljék munkájuk termelékenységét. A munkások és műszakiak már az év elején nagy számban tettek felajánlást a párt kongresszusára. Az üzem vezetősége mindenben segítségére volt a dolgozóknak, hogy ígéretüket valóra válthassák. A verseny legjobbjainak eredményéit naponta nyilvánosságra hozzák. Bjzony ritka eset, hogy valakinek a neve hoszszabb ideig szerepeljen az elsők között, mert mindenki a legszebb eredményekkel igyekszik üdvözölni a kongresszust. Az üzemrészlegek, illetve a volt Cémagyár és a Danubius Pamutfeldolgozó-üzem, a műhelyek és a páros verseny eredménye, hogy a ma megnyíló SZLKP kongreszszusát a terv túlteljesítésével üdvözölhetik. De nemcsak az volt a céljuk, hogy többet termeljenek, hanem az is, hogy csökkenjen a cérna és a pamut önköltsége. Ezért a termékenyebb technológia előtt szélesre tárták az üzemrészlegek kapuit. Az üzemi pártszervezet, a pártcsoportok, az üzemi bizottság és a szakszervezeti csoportok munkája nyomán megértette minden egyes dolgozó a technológiai előírások szigorú betartásának jelentőségét, a különféle anyagokkal és segédanyagokkal való takarékosság fontosságát, még akkor is, ha csak pár fillérről van szó. Az eredmény nem maradt el. A jó munka meghozta gyümölcsét és egymillió 116 ezer korona értékű cérnát és pamutot készítettek terven felül, és több mint 620 000 koronát takarítottak meg. Az' üzem dolgozói büszkék arra, hogy a pamutiparban a terv teljesítése és a minőség terén az elsők közé tartoznak. Bizony nincs olyan nap, hogy ne küldenék gyártmányaikat csomagokban, ládákban külföldre, a Miért ne lehetne Apácaszakállusonis A CSKP XI. kongresszusa téziseinek megtárgyalásakor az apácaszakállasi kommunisták alaposan mérlegelték szövetkezetük gazdasági helyzetét. Volt miről beszélni. Bár az apácaszakállasi szövetkezet nem tartozik a legrosszabbak közé, mégis bőven akad még tennivaló. A kommunisták megállapították, hogy a párt célkitűzései nem megvalósíthatatlanok, ha elsősorban is ők maguk, a kommunisták állnak a kitűzött cél megvalósításáért folytatott küzdelem élére. A szövetkezet — bár a növénytermelés terén igen jó eredményeket ért el már eddig is — az állattenyésztési termelést még nem tudta kellő szintre emelni. Különösen a tejtermelés terén kell rövidesen lényeges javulást elérniök. Az említett pártgyűlésen a kommunisták ezzel a problémával is behatóan foglalkoztak. Kósa Vilma például az állami gazdaság elért eredményeire hivatkozott. Többek között ezt mondotta: — Az állami gazdaságban minden tehéntől átlagosan 9 litert fejnek. Miért ne tudnánk mi is ilyen eredményt elérni? Kósa Vilma felszólalását a kommunisták is helyeselték s javaslatokkal egészítették ki. Valamennyien megegyeztek abban, hogy a jövőben nagyobb gondot kell fordítani a takarmányalap megteremtésére és máris megteszik a kellő intézkedéseket, hogy a jelenleg rendelkezésükre álló takarmánykészletet az állatgondozók a leggazdaságosabban használják fel. A pártszervezet tagjai ígéretet tettek arra, hogy a szövetkezet pártonkívüli tagjainak aktiv támogatásával az év végéig arra a szintre emelik a tejhozamot, amelyen most az állami gazdaság tehenészetének tejhozama áll. Alig telt el két hét azóta, hogy a falusi pártszervezet tagjai ezeket a határozatokat hozták, de munkájuk eredménye máris megmutatkozik. A kommunisták határozatát a pártonkívüli fejőgulyások ls magukévá tették, s ma már arrő! adhatnak számot, hogy a tehenenkénti napi fejés! átlag egy literrel növekedett. Éz az eredmény máris azt bizonyítja. hogy az apácaszakállasiak ígérete nem marad csupán üres szó. tengerentúli államokba. A „Nemzetközi Nőnap Március 8. Üzem" jó minőségű gyártmányait ismerik és megszerették több mint 40 államban, Európában, Afrikában, Ázsiában és Amerikában. Természetes, hogy a jó minőségű áruk előállításához jó minőségű nyersanyag is kell, amelynek jelentős részét a Szovjetuniótól kapják. Jozefa Krajčovičová, Angela Horská, Katarína Gálová, Čápová és mások a felelősségteljes mukájukon kívül sokat foglalkoznak a fiatal munkásnők szaktudásának növelésével és nagy gondot fordítanak a rendre, tisztaságra. — A legfontosabb — mondja Jozefa Krajčovičová, Munkaaérdemrenddel kitüntetett munkásnő, —, hogy az anyagot gazdaságosan osztjuk el, a gép minden orsóját kihasználjuk. A teli orsók számát csak úgy lehet növelni, ha állandóan tisztán tartjuk a gépet. A szép eredmények és az SZLKP kongresszusára vállalt kötelezettségek teljesítésében a vállalat minden dolgozója derekasan megállta a helyét. Kimagasló eredményeket értek el: Milada Furmanová, Mária Vaskóvá, Bíró Margit, Helena Viglašová és sokan mások, akik ismerik a nagy figyelmet igénylő munka minden csínját-bínját. A munkaszünetekben sok szó esik most a kongresszusról, a feladatokról, amelyekről ott tanácskozni fognak. Az üzemrészlegek kommunista dolgozói nemcsak azt akarják, hogy az eredmények nőjenek, hanem növekedjék a szeretet, a bizalom az asszonyok szívében pártunk iránt. Természetesen a meggyőző szó nagy erő, de talán annál is nagyobb ereje van a műhelyben dolgozó kommunisták személyes példamutatásának a munkában. Kísérőmnek, František Fáterdla elvtársnak, a 02-es (Danubius) üzem pártszervezete .elnökének öröm ragyogott az arcán, amikor arról beszélt, hogy milyen nagy érdeklődéssel, mélységes bizakodással tanulmányozták minden pártcsoportban a CSKP KB tevékenységéről szóló beszámoló téziseinek javaslatát a XI. pártkongreszszus számára. A 01-es üzemben is okosan, körültekintően, megfontoltan tanulmányozták a tézisek minden mondatát. A vállalat kommunistái mind a két pártszervezetben megfogadták, hogy munkájukkal bizonyítják be, mennyire egyetértenek pártunk politikájával, hiszen az a békét, a boldog jövőt szolgálja. Minden egyes kommunista és pártonkívüli harcolni akar a párt politikájának megvalósításáért, mert látja, hogy legsajátabb érdekeiért harcol, amikor közös nagy céljainkat segíti győzelemre, s családjának, magának, a dolgozók gyermekeinek teremt szebb életet. — Rosszul képzeli életét az, aki az államtól mindig csak vár, vár, újabb „kedvezményeket" vár. A párt és a kormány politikájának végrehajtói mi vagyunk, az üzem dolgozói. Tőlünk függ, milyen gyorsan és hogyan valósulnak meg a párt és a kormány politikájának nagyszerű céljai —, mondja Viliam Vavra elvtárs, a vállalat egyik agitátora, amikor a szocializmus építésének betetőzéséről beszél munkatársainak. A vállalat dolgozói valóban nem Iátszateredményekre törekszenek, hanem a minőség javítására, a célszerű, olcsóbb és minden szempontból eredményesebb munkára, arra, hogy munkájuk versenylendületét összekapcsolják az igényesebb termeléssel. Csáp elvtársnő egyszerű szavakkal, szemléletesen magyarázta meg fiatal tanítványainak, Betko Gondovának és Anka Krchňákovának: — Ogy kell szeretnünk, óvnunk a kezünkbe vett anyagot, vagy munkadarabot, mint ahogy a kertész dédelgeti a maga ültette palántát, a kicsiny gyümölcsfákat. A vállalat két üzemének dolgozói megértik pártunk politikáját, erőfeszítéseit. Helyeslik azt, és tettekkel akarnak közreműködni megvalósításán. Kezükbe veszik a még nagyobb eredmények elérésének ügyét. Az SZLKP kongresszusára tett elhatározásuk sikeres valóra váltása után ígéretet tettek, hogy a CSKP XI. kongresszusa tiszteletére az év végéig további 850 000 korona értékű árut termelnek terven felül s 421000 koronát takarítanak meg újabb rejtett tartalékok feltárásával. Így van ez rendjén. Minél gyorsabban és határozottabban avatkoznak bele a termelés irányításába, annál gyümölcsözőbb lesz munkájuk. És újabb eredményekkel üdvözölhetik majd pártunk XI. kongresszusát. ERDÖSI EDE a Néhány szó J a kötelezettségvállalásokról Szlovákia Kommunista Pártjának kihasználására eddig senki sem gonkongresszusán az érsekújvári Elektrosvit delegátusa bizonyára az üzemben elért munkaeredményekre is kitér, hja majd feBszólalásában az üzemi pártszervezet életéről beszél. És joggal, mert a vállalat életében minden munkaeredmény minden újítás, minden egyszerűsítés a párttagok munkájával függ össze. Felolvassa majd az üzem dolgozóinak a kongresszus tiszteletére adott kötelezettségvállalását is, melynek szintén az üzem kommunistái voltak az indítványozói. Az üzem második negyedévi kötelezettségvállalásában azt ígérték a dolgozók, hogy az anyaggazdálkodásnál 450 ezer koronát, a munkafolyamatok egyszerűsítésénél 104 e<zer koronát, a termelési költségeknél pedig 150 ezer koronát takarítanak meg. Most, a kongresszus előtti napokban elhatározták, hogy e három mutatónál összesen százezer koronával megtoldják a kötelezettségvállalásban feltüntetett összeget. E kijelentést hallva könnyen azt kérdezhetné valaki: hát csak úgy egyszerűen ide-oda lehet dobálódzni azokkal a százezresekkel? Az Elektrosvit kommunistái még emlékeznek azokra az időkre, mfkor — ha valaki a szocialista kötelezettségvállalást emlegette — legtöbben elmosolyodtak, egyszóval nem vették komolyan a dolgot. Nem vették komolyan, mert az üzemi kötelezettségvállalást ugyanúgy, mint az egyénieket csak úgy szemmérték szerint, formálisan tették. Az ilyen akcióknak azután nem is lehetett meg a kívánt eredménye. Az üzemi pártszervezetnek kellett végül a kezébe venni a dolgot, hogy bebizonyítsák' a szocialista kötelezettségvállalás nem valami öncélú dolog, hanem arra irányul, hogy kongresszusi küldöttjük olyan számokat olvasson majd fel, melyek mögött valódi emberek, gépek, valóban kitermelt árucikkek vannak. Ehhez persze nem volt elég csak a kommunisták akarata. El kellett émiök, hogy a pártonkívüli CSISZ- és FSZM-tagok is magukévá tegyék az ügyet. A tömegszervezetek funkcionáriusaival való beszélgetések, meggyőző szavak a munkásokkal hamarosan meghozták az eredményt: az üzem minden részlegében tömegesen tárták fel a rejtett tartalékokat, amelyek dolt. És éppen ezekre a rejtett tartalékokra kell a szocialista kötelezettségváHaJásokat építeni. Mert hiába magyarázza a párttag a mellette dolgozó pártonkívülinek, hogy termelj többet. olcsóbban, takaríts meg nyersanyagot, ha a régi munkamódszerekkel akar továbbra is dolgozni. Hiába akarunk valakit meggyőzi arról, hogy növelni kell a munkatermelékenységet, ha nem keressük és főleg nem találjuk meg a lehetőségeket az új munkamódszerek felhasználásához. A rejtett tartalékok kihasználásán alapuló kötelezettségvállalások elejét vették az „inflációnak" az effajta akciók körül, mert a pártszervezet állandóan éberen vigyáz, hogy az adott vállalások reálisak legyenek. A kötelezettségvállalások elfogadása előtt a pártvezetőség az igazgatóval, a gazdasági, termelési dolgozókkal együtt elienörzflc a vállalás minden pontját, megbírálják, megvalósíthatók-e azok. Nagyon fontos szerepet játszik a gyár életében az értékesítés kérdése. Nem elég, ha a tömegcikkeket gyártó üzem nagy mennyiségű árut gyárt, el is kell azt adni, tudni kell azt is, körülbelül milyen gyártmányokat kívánnak vásárolni a dolgozók. A pártszarvezet vezetőségének javaslatára most pl. egy újabb fajta egyszerűbb, olcsóbb világító berendezés szerkezetét dolgozzák ki a tervezők, mert az ilyen árucikkek iránt a vevők körében nagy az érdeklődés. Ha már az eladásra gondolunk, feltétlenül febnerUl a gazdaságosság kérdése is. Itt is szép eredményeket értek el az Elektrosvitben. Az egy korona értékű árura eső költségeket már 95 fillérre csökkentették, ami szintén főleg az új munkamódszereknek, a kötelezettségvállalások helyes alkalmazásának köszönhető. Röviden összefoglalva: az érsekújvári Elektrosvit kommunistái feladatuk magaslatán állanak. Mindig helyesen látják meg, milyen irányban szorul segítségre az üzem, hol vannak a legnagyobb hiányosságok. A kongresszuson emelt fővel számolhatnak be munkájukról. K. Tótji Mihály. óban, rosszban — mindig egyiilt Jan Hrubatý .lyány Imre H< A két harcos (arminc évvel ezelőtt történt. A berencsi káptalan beláthatatlan parcelláin aranyszínűre érett a kalász. Ötven pár arató vágta a termést verítékezve. Tekintetüket mogorván szegezték a kékesen villogó acélra. Csak néha-néha vetettek egy-egy pülanatást az intéző kastélya felé. A kaszák suhogósába egyszerre mint vészharang kongása keveredett az aratógazda hangja. — Állj! Egy kaszavágást se tovább. Nem volt szükség magyarázatra. A sújtásra lendülő karok egy pillanatra megálltak, majd vállra emelték a kaszát s az ötven pár arató, szlovákok, magyarok mint hatalmas áradat indult az intéző lakása felé. Jól tudták, miről van szó. Cigány Imre és Hrubalý Ján, a párt két fiatal harcosa már szót értettek az aratókkal. A nagyobb darab kenyérért sztrájkba lépett munkásokat azonban csendórszurony fogadta az intéző udvarán. Egy pillanatig farkasszemet nézett a két tábor, majd a csendőrparancsnok élesen csattanó szava törte meg' a feszült hallgatást. — Mit akarnak? — Magasabb napszámot — válaszolt Cigány Imre. — Viac chleba — toldotta Ján Hrubatý. — Hát így állunk, — pattogott a csendőrparancsnok. Megint csak nem férnek bőrükbe a bolsik. No majd adunk... A parancsnok hirtelen Cigány Imréhez ugrott és karon ragadta. — Velünk jössz, gazember. — Üvöltött a fiatal ember arcába. A tömeg, mely egyre szaporodott, zúgni, hullámozni kezdett és szoros gyűrűvé kerekedett a csendőrök körül. — Elvtársak! Ne engedjünk! J

án Hrubatý nem törődve a fenyegetően leselkedő szuro• nyakkal, a kör közepére, barátja, elvtársa mellé ugrott. — Nech žije svetová revolúcia — kiáltotta teli torokkal. Hrubatý szavait orkánszerii éljen követte s a csendőrök körül egyre szűkebbre húzódott az élő hurok. Kezükben megremegett a fegyver. A porancsnok „lábhoz" vezényelte a fegyvereket. A nép haragjától megrémülve sápadtan próbált alkudozni. De már nem volt mentség. Verona Kontarová kezéből elrepült az első tégladarab ... Szégyen a futás, de hasznos, tartja a közmondás, de az urak zsandárai is ezt a megoldást választották. Hiába volt fegyver a kezükben, a nép haragjával szemben tehetetlenek voltak. A sztrájk — bár pillanatnyilag nem hozta meg a várt eredményt — mégis nagy jelentőséggel bírt a berencsi kommunisták évtizedekre menő harcának történetében. Megmutatkozott az is, hogy ha magyarul vagy szlovákul beszélt is a berencsi részarató, vagy cseléd, a közös érdekért folytatott küzdelemben mégis megtalálták a közös nyelvet. Ján Hrubatý és Cigány Imre is tudták, hol az ellenség, ki ellen kell összefogni a szlovák napszámosoknak és a magyar urasági cselédnek. Három évtized szaladt el azóta, hogy a párt vezetésével a berencsi elnyomottak megmutatták erejüket. Cigány Imre halántékát is meglepte már a dér, Ján Hrubatý arcán is mély barázdákat szántott az élet, de szemük még ma is fiatalosan csillog, mikor a múltról beszélnek s arról, hogy harcuk nem volt hiábavaló. Ma boldogan élnek a hajdani cselédek. A végeláthatatlan parcellák már nekik teremnek. A harc újabb formája vette kezdetét, tizenhárom évvel ezelőtt. A kommunisták vezetésével ma azért harcolnak, hogy gazdaságukat minél jövedelmezőbbé tegyék. A berencsi szlovákok, magyarok ebben a harcban is megtalálták a közös nyelvet. figány Imrével, a harminc évvel ezelőtti megmozdulás színhelyén állunk. Hátunk mögött a kastély, melyben hajdan a klérus hajósára dőzsölt, s ma Ján Hrubatý lakik benne. De vajon megérdemli-e ez a ház, hogy kastélynak nevezzük. Valamikor lehet, hogy annak számított a kisablakos, zsupfedeles cselédházak között. De ma? Nem nagyon illik rá ez a név, hisz körülötte már tízesével épültek föl a szebb, tetszetősebb házak. A hajdani cselédek házai. — Megváltozott a mi életünk — mondja mosolyogva Cigány Imre. Nem volt hiábavaló a harc. A föld negyvennyolcban a miénk lett. Először felosztottuk, de jobbnak láttuk, ha szövetkezünk. Később a falu kis- és középparasztjai is csatlakoztak hozzánk. Szövetkezetünk jó! Falunkban ma már nincs szegény ember. A kert felől sietős léptekkel kös*- zeledik Ján Hrubatý felesége. Amikor a szövetkezet elnökét meglátja, vidáman elmosolyodik. S amikor meghallja miről beszélgetünk, így szól: — Nem volt hiábavaló a harc — ugye Imre. Az elnök csak bólint, majd így szól: — Száztizenhat házhelyet osztottunk ki nyegyvennyolcban az uraddal, s ma már ha jól tudom, száztizenhármon új ház épült. — No, és azok, akik nem kaptak házhelyet, akiknek volt egy kis földecskéjük? — Látod azokról meg is feledkeztem, pedig lehetnek vagy tizenöten. — Ilyen világot akartunk mi már akkor is... harminc évvel ezelőtt... — S ma itt van! Egymásra nevetnek, szemükben büszkeség csillog. — Azt hiszem Dani Pista sem gondolta volna még akkor, hogy valamikor is házat építhet... — Hát kutyául állt ő is. Emlékszel még rá? Amikor meghalt az édesanyja a pap még eltemetni sem akarta, mert nem volt pénze. Kukoricatöréskor kellett neki a költséget ledolgozni. Amíg Cigány elvtársék így emlékeznek, mérlegelnek, a környéket fürkészem. Túl a volt cselédházakon televíziós antennába botlik a tekintetem. Cigány elvtárs észreveszi, s csak úgy félvállról megjegyzi. — Hat van már belőle a faluban. — Es mennyi a rádió... — teszi hozzá Hrubatyné. Az asszonyok egy része villanytűzhelyen főzi az ebédet, mosógépekkel mosnak. Hát nem ió ez a mai világ? C gy kicsit hosszúra is nyúlt a beszélgetést. Hrubatýné sietve távozik, hisz sok most a tennivaló a kertben is, a szövetkezetben is. Mi is a szövetkezet irodája felé fordítjuk szekerünk rúdját. Az irodában egy darabig a szövetkezet ügyeiről folyik a beszélgetés, de akarva, nem akarva, újból a tengnapröl és a máról esik a legtöbb szó. Berecz Jenő, a szövetkezet fiatal agronómusa az, aki a tnúl\ tf és a jelent állítja egymás mellé. Azt mondja: — Negyvenöttől élet nálunk az élet. Ma nem éhezik, nem rongyoskodik senki. Mindenki iskoláztatja a gyerekét. A felszabadulás óta már öt tanító került ki a faluból. František Kóša pedig, a hajdani cseléd fia, néphadseregünk tisztje. — Ha jól tudom, már három tisztet adtunk néphadseregünknek — teszi hozzá Cigány Imre. — Meg aztán itt vagytok ti is. Az agronómus egy pillanatra elgondolkozik, majd így válaszol: — Az igazat megvallva, a mai rendszer csinált belőlünk is embert. A testvérek között én voltam a legidősebb, nekem csak kétéves mezőgazdasági iskola jutott, de az öcsém, László ma már dr. Berecz László agromérnöknek mondhatja magát, a húgom Mária pedig tanítónő. Mivel ennyire belemerültünk a falu mai életének boncolgatásába, azt szeretném még megtudni, hány ember kap a faluban öregségi, rokkant-, vagy egyéb járadékot államunktól. — Ez a legegyszerűbb — mondja Berecz Jenő, s máris nyúl a telefon után. Pillanatok múlva érkezik a válasz. — Kétszáznegyvenen, vagyis a lakosság egyhatoda. — Valamikor ennyi volt nálunk a koldus — egészíti ki Cigány Imre az agronómus szavát. A z évtizedek harca tehát nem veszett kárba. Cigány Imre, Ján Hrubatý és a többi kommunisták vezetésével egyformán síkra szállt a szlovák és a magyar munkás. Eggyé kovácsolódtak a közös érdekért vívott harcban, s ma jó testvérek módjára közösen örülnek az új életnek, a sza. badságrtak, a jólétnek. SZARKA ISTVÁN ÜJ SZÓ 5 * 1958. BJájus SM.