Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)

1958-04-09 / 98. szám, szerda

Mondjunk a háborúra nemet — még mielőtt valaki igent mondana! A Rudé právo szerkesztője meglátogatta Mihail Solohov írót, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának képviselőjét, aki néhány napot töltött Csehszlovákiában és megkérte őt, hogy Prágából való elutazása előtt válaszoljon néhány kérdésére. Ön az SZKP XX. kongresszusán nagyon részletesen foglalkozott az irodalomnak az élethez és a néphez való kapcsolatával. A mondottakhoz mit fűzne hozzá ma? Továbbra is úgy vélem, hogy az írót nem menti serrimilyen kompromisszum. Az irodalmat nem lehet akváriumban csinálni. Nem értem, miért tartják egyesek előnyösebbnek nagyvárosban, névtelen környezetben, az ismerősök egy maroknyi csoportjának körében élni. Megértem azonban, hogy ebben az akváriumi környezetben miért hiányzik az irodalomból nemcsak az élet ismerete, hanem a téma is. A kényelmes munkastílusnak meg vannak a hívei, ök azt állítják, hogy az ilyen írók „öszszegyűjtött készleteikből" alkotnak, és hogy csendes félrevonultságban mélyebben „tükrözhetik vissza az élet viharos hátterét". Tudom. Ez nevetséges álláspont. Ez engem Csehovnak arra a tragikomikus alakjára emlékeztet, aki állandóan a kadettiskolában töltött fiatalságának emlékeiből élt és mindent erre vezetett vissza. Ostobaság volna a második világháborúról az első háborúra való emlékezések alapján írni. Az élet zajlik és rohan, nem lehet rögzíteni anélkül, hogy ne törekednénk mindennap felfogására. Az ön szavai visszhangot keltettek az írók körében? Nagy visszhangot. Sokan voltak, akik tapsoltak nekem. Sőt sokan hangosan kijelentették, hogy „mellette" vannak, - és a végén még sem mentek sehová. Nincs tudomásom egy ismertebb írónkról sem, aki legalább is hosszabb időre egy gyárba, kolhozba költözött volna, kiment volna az életbe. Ahogy tudom, a kínaiak nem hangoztatták, hogy „mellette" vannak. - hanem kimentek! Beszélgetés M. Solohov íróval Kitartó vita folyik „a szocialista realizmus" fogalmáról. A nézetek malmába ön is beadná őrölni valóját? A szocialista realizmust az a művészet képviseli, amely a szovjetek uralmának, a szocializmusnak pártján áll. A többi zsákot a malomba vigyék a kritikusok és a teoretikusok. Annak idején ön állást foglalt a Kelet és a Nyugat íróinak kerek asztalnál tartandó konferenciája mellett. Mi vezette önt erre? Az írók világkonferenciájának öszszehlvását a magam nevében óhajtottam. Erre számos indíték vezet engem. Elsősorban úgy vélem, hogy azorr feladatok megoldásához, amelyek ma az egész világ értelmiségiéi előtt állanak, már nem elegendő egy egyén, még akkor sem, bármily nagy tekintélynek örvend. Kollektív erőfeszítésre van szükség. Az ön nézete szerint mivel kellene az írók világkonferenciájának foglalkoznia? A konferencia programját ugyancsak kollektíván kell előkészíteni. Még akkor is, ha különböző politikai nézetű emberek jönnek össze, meggyőződésem, hogy megtalálhatják a közös nyelvet és megegyezhetnek a tárgyalások napirendjében. Nézetem szerint a konferenciának az alkotás, a becsületes, megvesztegethetetlen irodalomért vívott harc kérdéseivel kellene foglalkoznia. Például a pornográfia ellen, s mindenféle „comics" ellen vívott harcra gondolok, amelyek megrontják a fiatalságot és bűnös nézeteket oltanak belé. De ugyanígy el kellene ítélni azokat az embereket, akik hivatásos tollforgatók és a különféle gengszter, gyilkos, háborúra uszító filmek forgató könyveit írják, amelyek elárasztanak számos országot. A sovinizmus, a faji megkülönböztetés, a háború dicsőítése elleni harc — ezek a további fontos kérdésele s nem mondhatjuk azt, hogy ezek nem volnának alkotó kérdések; Hisz az írói alkotás elsősorban az erkölcs, az erkölcsösség, a humanitás iolga! Ketté kell törrji e fekete mérgezett nyilat. Le kell fegyverezni az orvlövészeket. Atgondolta ön konkrétabban a harc eszközeit? Ismerek egy nagyon tehetséges európai írót, akinek művei nem találtak igazságos értékelésre hazájá, ban. A kritika lebunkózta őt, a kiadók nem adták ki müveit. Nyomorgott. Irt egy pornografikus regényt. Gazdag lett. Ügy vélem, hogy ez a történet nem egy ember sajnálatraméltó sorsa. Ez több mint az illető író személyes ügye. Az emberiség elvesztett egy tehetséges művészt. Az irodalomból eltávozott egy ember, aki tehetséges hivatásos méregkeverő lett. Ügy vélem, hogy ennek nem kellett volna bekövetkeznie. Az írók körében kellett volna segítő kéznek akadnia, mely baráti jobbot nyújtott volna neki. Vitassuk meg az elvtársiasság kérdéseit az értelmiségiek körében is. Mi a teendő tehát? Ojból javaslom a találkozót A gyors háborús készülődés idején, amely nemcsak Nyugat-Németországban folyik, ahol a fasiszták kezébe atomfegyvert adnak, hanem az egész világon, kollektíván kell fellépnünk. Hisz az irodalom a lelkiismeret kérdése. A jövő nemzedékek nem bocsátják meg nekünk, ha nem emeljük fel szavunkat a gyilkolás ellen. Ha az olvasó látni fogja, „Kivel tartanak a kultúra mesterei", ha világos lesz, ki minek pártján áll, ennek nagy lélektani jelentősége lesz. Kirakjuk kártyáinkat. Elsősorban az értelmiségieknek kell „nemet" mondaniok a háborúra, még mielőtt valaki „igent" mondana. Hogyan képzeli el ön az ilyen találkozó megszervezését? Talán célszerű volna az egymáshoz közelálló irodalmak, pl. a szláv, a román, a skandináv stb. irodalmak íróinak regionális konferenciájával kezdeni. Ezután kellene megalakítani a világtalálkozó előkészítő bizottságát. Ha pl. a csehszlovák Írók úgy vélik, hogy gondolatom figyelemre méltó, akkor támogassák kollektíván. PÄUL ROBESON HATVAN ÉVESil M

a tölti be 60. életévét Paul Robeson, a világhírű amerikai néger énekes, a nemzetek békéjének és barátságának harcosa, a Szovjetunió és a szocialista országok igaz barátja. 1898. április 9-én született néger munkáscsaládban. A forradalmi szellemet atyjától örökölte. A négersors fájdalmas viszonyai közepette nőtt fel. Kivételezettként került kollégiumba - de így sem ülhetett együtt fehér társaival, külön padot csináltattak számára , és a sarokba állították. A kollégium elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott, önerejéből tartotta fenn magát és fedezte tanulmányi költségeit. Labdarúgással kereste kenyerét és így alkalma nyílt bepillantani a kapitalista sporthiénák kulisszatitkaiba és az üzletszerűen űzött sporttal folytatott piszkos üzelmeikbe. A néger népen elkövetett igazságtalanságok mardosták lelkét. Tanulmányainak befejezése után elhatározta, hogy színi- és énekművészi képességét a művészetnek szenteli. Vallotta, hogy „a művészet olyan szociális fegyver, mely mindenkor valamelyik oldal felé irányul. Én a nép szolgálatának szentelem művészetemet". 1924-ben lépett fel először nyilvánosan a New York-i Haarlem négernegyed színpadán. Felfigyeltek tehetségére. Az 1929. évi nagy válság azonban Robesont is munkanélkülivé tette és akkor családjával együtt Európába költözött és 10 évig élt a kontinensen. Párizsban, Varsóban, Prágában, Bécsben stb. hangversenyezett. 1930-ban a londoni opera színpadán aratott nagy sikert az Othello címszerepében, mely egycsapásra világhírűvé tette. Az Othello azóta is kedvenc szerepe maradt Robesonnak. Robeson sorsa már ekkor egyre szorosabban összeforrt a munkásosztály fokozódó szabadságtörekvéseivel, az ébredező néger szabadságmozgalommal. Egyre kevesebb hangversenyt ad a gazdag osztályok szórakoztatására, s gyakrabban lép fel a szegénynegyedekben a társadalom mostoha gyermekei előtt. Kitűnik, mint a néger népdalok és spirituálék kiváló előadója. Népe fájdalma, rabsorsa, de a jövőbe vetett reménye szólal meg dalaiban. Európai hangversenykörútján Skandináviában és más országokban adott hangversenyei a harmincas években antifasiszta összejövetelekké változnak. A Szovjetunióba is ellátogatott. Emlékeit idézve így ír: „Elég gyakran utaztam a Szovjetunióba. 1936-ban hosszabb időre érkeztem a Szovjetunióba. Minden nap valami újat tudtam meg a szovjet életről. Együtt jártam barátaimmal a gyárakat, üzemeket, kolhozokat. Láttam, milyen nagy lelkesedéssel dolgoznak az emberek. Mennyire nem hasonlított ez a gyermekkorom óta megszokott képhez." Miután 1939-ben hazatért az USÄ- ba, az antifasiszta mozgalom élenjáró képviselői közé tartozik. A háború idején követelte a második front mielőbbi megnyitását, a szövetségesek és a Szovjetunió szoros együttműködését és a négerek megkülönböztetésének eltörlését. A világháború után azokhoz csatlakozott, akik az USA Kommunista Pártjának felhívására a nemzetközi barátság és békés egymás mellett élés, a tartós világbéke megteremtéséért vívott küzdelem élére álltak. 1947-ben Robesont is megidézte az amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság, de Robeson nem volt hajlandó megjelenni McCarthyék terrorista szervezete előtt, s azóta a hivatalok állandó üldözésének van kitéve. Annak ellenére, hogy tekintélyes nyugati kultúrin-: tézmények hívták meg több ízben európai hangversenykörútra, az amerikai külügyminisztérium megtagadta! útlevelének kiadását. Az idei Prágai Tavasz zenei fesztiválon való rész-! vételét is kénytelen volt emiatt le-: mondani. 60. születésnapján köszöntjük Paul; Robesont, a béke, és a nemzetköziegyüttműködés rendíthetetlen harco-; sát, a békének és az emberiség újtavaszának dalnokát. (L) A leningrádi balelfművészek befejezték sikeres bratisiavai szereplésüket ; Á leningrádi Sz. M. Kirov színház ; balettegyüttese, miután két előadás ;során bemutatta Csajkovszkij: Haty;tyúk tava című művét, vasárnap és ; kedden a bratisiavai Nemzeti Szín; házban balettestet rendezett, '. Míg a Hattyúk tavának, ezen klasszi; kus műnek előadása során a balett: művészek fiatal, nagytehetségű gárdája mutatkozott be, addig ajjalett• est tarka műsora lehetőséget • nyújtott arra, hogy a leningrádi művészek tudásának keresztmetszetét • láthassuk. Számos rövidebb balett; részlet szerepelt a programon. így pl. ;Rahmanyinov Petruska szíve című ; koreográfia etűdje Vaszilij V. Ivar ;nov előadásában, Ljadov zenéjére a ; Bábuk című kedves stilizált fellépés. ; míg népzene motívumaira humoros ! tánc, amely kifigurázta a falusi : pletykálkodó asszonyokat, valamint ! Chopin, Hacsaturjan, Sosztakovics és !J. Strauss keringőinek koreográfiai : feldolgozása. Ojra csodálhattuk Dugyinszka, Oszipenkova, Selesztova, Szergejev, Bregvadze és a többi leningrádi balett-táncos művészetét. Nagy sikere volt Dugyinszkának Sain-Saens: Haldokló hattyú című művének előadásában és Szergejevvel együtt Hacsaturjan egyik keringőjében. A leningrádi balett ezenkívül még két hosszabb részletet mutatott be Csajkovszkij Diótörő és Szolovjev-Szedi Tarasz-Bulba című balettjéből. Az utóbbi a nézőt erősen emlékeztette Rjepin vásznára, amely megörökíti a Záporozsje-i kozákokat. Közönségünk viharos tapssal jutalmazta kedves vendégeink valamennyi fellépését. A leningrádi Sz. M. Kirov színház balett-együttesének fellépését bővebben méltatjuk majd kritikánkban. •i ÜJ SZÖ 5 * 1958. április SL