Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)

1958-04-20 / 109. szám, vasárnap

A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programtervezetéről Fedoszejev, Pomelov és Cserpakov cikke a „Komunyiszt" 6. számában Moszkva (TASZSZ) — Jugoszláviában ez év márciusában tették közzé és most tárgyalják meg a Kommumunisták Szövetségének programjavaslatát, melyet a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége központi Bizottságának albizottsága dolgozott ki és amelyet az április 22-én. kezdődő VII. kongresszus elé terjesztenek megtárgyalás végett. Amint a jugoszláv sajtó jelenti, a jugoszláv kommunisták a vitában számos hozzászólást és javaslatot tettek, amelyekkel hozzájárulnak a program végleges kidolgozásához. A program megtárgyalása és elfogadása nagy esemény minden kommunista párt életében; a párt belső ügye, de természetesen érdeklődést kelt más országok kommunistáinak körében is. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programtervezete figyelmet kelt azért is, mert a benne elemzett kérdések messze túlszárnyalják Jugoszlávia belső problémáinak keretét. Ezt megmondja a javaslatnak mindjárt bevezető része: „A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programja a világban fennálló jelenlegi ellentétek elemzése s megfogalmazza a jugoszláv kommunisták nézeteit és állásfoglalását a világban fennálló társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok egész problematikájához. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programja kifejezi elvi szempontját a jelenlegi nemzetközi munkásmozgalom, valamint a szocializmus világszerte történő fejlődésének egyes leglényegesebb problémáihoz." („A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programtervezete", 8. oldal — e tervezet oldalaira a további hivatkozásokat csak számmal tüntetjük fel.) Ha megismerkedünk a JKSZ programtervezetével, azt látjuk, hogy az általános marxi-lenini tanítások egész sor^t tartalmazza. Nem kevés helyes általánosítást foglal magában, egyúttal azonban — sajnos — számos olyan tézist is, amelyek nyilvánvaló ellentétben állanak a marxizmus-leninizmus elméletével és gyakorlatával, a kommunista világmozgalom elméletével és gyakorlatával. Ez főleg olyan kérdésekre érvényes, mint a két világrendszer jelenlegi nemzetközi fejlődése, a különféle országokban ás elsősorban a Szovjetunióban a szocializmus építésébői szerzett tapasztalatok, a szocialista állam kérdései, a proletár internacionalizmus és a kommunista pártok közötti kölcsönös kapcsolatok kérdései, a jelenlegi revizionizmus és dogmatizmus értelmezésének kérdése. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetnek, a szocialista világrendszer, valamint a nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom fejlődésének a programtervezetben levő értékelése a legfontosabb kérdések sorában ellenkezik a kommunista- és munkáspártok képviselői 1957 novemberében tartott tanácskozásán elfogadott deklarációban és Békekiáltványban tartalmazott értékeléssel. A programtervezet szerzői rámutatnak, hogy a szocializmusért vívott harc jelenlegi szakaszában .bizonyos eltérő nézetek állnak fenn egyes elméleti és gyakorlati kérdésekről". Tehát a szocializmus elméletének és gyakorlatának nem részletkérdéseiről, hanem elvi kérdéseiről van szó, amelyeket a JKSZ programtervezete sajátos módon fogalmaz meg. E napokban, amikor Jugoszláviában vita folyik a JKSZ programtervezetéről, szeretnénk néhány elvtársi hozzászólást fűzni számos elvi kérdéshez abban a reményben, hogy azt, a tervezet szerzői pozitívan fogadják és ítélik meg. * * * A JKSZ programtervezetében jelentős helyet foglal el a jelenlegi kapitalizmus, valamint a szocializmusba való átmenet útjainak kérdése. Itt az a központi gondolat, hogy a forradalmi szocialista átalakulások mellett a kapitalizmusnak szocializmussá való átalakítása fejlődési folyamata is folyik. Annak bizonyítására tett kísérlet, hogy a szocialista társadalom evolúciós úton is létrejöhet, a nem tudományos, nem marxista és nem lenini mérlegelések egész láncolatát vonta maga után a jelenlegi kapitalizmust jellemző jelenségekkel és folyamatokkal kapcsolatbán. A programtervezetben a monopol kapitalizmusról szóló helyes tézisek helytelenekkel váltakoznak, főleg ott. ahol - a fejlett tőkés országokban most uralkodó állam-monopolista kapitalizmusrój van szó. E dokumentum előtérbe &meli az állam-monopolista kapitalizmus fejlődésében levő politikai tényezőket a kapitalizmus belső gazdasági törvényszerűségei elemzésének rovására. A tervezet szerzői helyesen hangsúlyozzák a burzsoá állam fokozott szerepét a tőkés gazdaságban, ezzel egyidejűleg azonban helytelenül írják le a monopoltőke és állama közötti kapcsolatokat. Amint a programtervezet mondja, az állam „egyre jobban ellenőrzi a tökét azáltal, hogy részben korlátozza a tőkés tulajdon magánigazgatásának jogát és a magántőke tulajdonosait megfosztja a gazdaság és a társadalom egyes önálló funkcióitól. A monopolista vezető társaságoknak az állami igazgatással való egybekapcsolási folyamata tovább tart. Ezek a monopolista vezetők tevékenységüknek bizonyos területén egyre jobban elvesztik előző teljesen önálló szerepüket és a monopóliumok egyes funkciói egyre inkább az állam kezébe m'ennek át." (18. oldal) Az a gondolat, hogy az állam beavatkozásai összeszűkítik a monopoltőke gazdasági hatalmának alapját, nem felel meg a tőkés társadalom reális helyzetének. Vajon az egyes vállalatok vagy egyes ágazatok államosítása Nagy-Britanniában, Olaszországban és Franciaországban öszszeszűkítette-e a monopoltőkének, mint egésznek gazdasági hatalmi támaszpontját? Egyáltalán nem! Felszabadította a monopóliumok tőkéjét, amely fekve maradt a műszakilag ellépéseket — ha a termelőeszközök magántulajdonának megőrzése mellett mennek végbe — a dolgozó tömegek fokozott kizsákmányolása kiséri, azok fokozott elnyomására, a kizsákmányolókkal szemben támasztott ellenállásuk megnehezítésére, a reakció és a katona despotizmus erősödésére és ezzel egyidejűleg elkerülhetetlenül a nagytőkések nyereségeinek hihetetlen növekedésére vezetnek, a lakosság összes többi rétegeinek kárára a dolgozó tömegek több évtizedes elnyomására vezetnek, mert a tőkéseknek milliárdokat kénytelenek fizetni kölcsönkamatok címén". (Lenin Művei 24. kötet.) A mai feltételek között, amikor a szocialista világrendszer óriási sikereket ér el, amelyek ösztönzik a tőkés országok néptömegeit, a monopol burzsoázia kénytelen bizonyos szociális és gazdasági jellegű engedményeket tenni. Ebből azonban egyáltalán nem következik az, hogy a burzsoá állam az osztályok fölé helyezkedett és hogy valamilyen elfogulatlan „szabályzóként" cselekszik a munka és a vagyonviszonyok terén" — amint azt a JKSZ programtervezete állítja. A reális életnek nem felel meg az az állítás sem, hogy „minél nagyobb volt a burzsoázia és a munkásosztály között az egyensúly az állam-kapitalizmus rendszerében való befolyásért és helyzetért vívott politikai harcban, annál önállóbbak a bürokrácia funkciói". Kétségtelen, hogy a promaradott és veszteséges iparágaza- Ietariátus erői számos tőkés országtokban (Szén stb.), a terhet az adó- ; kan megnövekedtek, az államapparáfizetők vállára hárította és lehetővé tus azonban továbbra is az imperiatette a tőkéseknek, hogy a tőkét más j li

sta burzsoázia kezében van és anelőnyös ágazatokba fektessék be. nak akaratát teljesíti. Az állam „önValamennyi monopóliumnak lehetővé állóságáról" szóló tézis a jelenlegi tette a nyerészkedést, azt, hogy az kapitalizmus feltételei között ellepállami költségvetés eszközeiből újon- ! 'ezi a burzsoá állam osztályjellegét nan felszereltek elmaradott iparága- és eltereli a proletariátus figyelmét kat és ma a monopóliumok bagateli a hatalom forradalmi kivívásának összegekórt kaphatnak szenet, vil- történelmi feladatától, lányt stb. A jelenlegi burzsoá állam a tőkés Talán a tőkés állam által végzett osztály szervezete a tőkés termelés ellenőrzés és szabályozás korlátozza valamennyi feltételének védelmére, a tőkések jogát a vagyonra és e va- Lényegében a tőkések állama teljes, eszményi kapitalista. Minél több termelőerőt vesz át tulajdonába, annál gyónnál való rendelkezésre, csökkenti tán a bérmunkások kizsákmányolásának fokát? Bizonyára nem! Elegendő feltenni a lenini kérdést: Ki kit ellenőriz, vagyis melyik osztály végzi az ellenőrzést és melyiket ellenőriznek — s akkor világosan megmutatkozik, hogy a burzsoá állam végzi az ellenőrzést és szabályozást a monopóliumok érdekében, a munkásosztály ellen. Az állam-monopolista kapitalizmus nagyobbszámú dolgozót zsákmányol ki. A munkások emellett bérmunkások és proletárok maradnak, a tőkések pedig tőkések, kizsákmányolók maradnak. Az állam-monopolista tulajdon nem oldja meg a termelőerők és a termelési viszonyok közötti konfliktust, hanem annak megoldására csak lehetőséget tartalmaz. A tőkés társadalom egyes gazdanövekedése a monopóliumok további í s

á9j á9_ainak államosítása - legyenek megerősödését, a gazdasági és politi- j a?

o

k bármilyen fontosak - magában kai hatalomnak az ő kezükben való további összpontosítás jelenti, valamint azt, hogy a monopóliumok az államot saját nyereségi céljaikra használják fel a dolgozók érdekeinek kárára. Hogy a programtervezet szerzői mennyire elhajlanak a leninizmustól, azt a következő állításuk bizonyítja: „Minél jobban áthelyeződnek az egyes gazdasági funkciók a magántőkéről az államra — s emellett a magántőke jogai más módon vannak korlátozva - annál jobban megnyilvánul az új, objektív irányzatuknál fogva szocialista gazdasági elemek nyomása a tőkés termelési módszerre." (23. oldal). A programtervezet szerzői úgy vélik, hogy az állam osztályon felüli szervezetté változik, amely a tőkés társadalom mindkét antagonisztikus osztályával — a burzsoáziával és a proletariátussal — szemben áll. „Az államapparátus önálló funkciójának elérésére törekedve a társadalom fölé helyezkedik és azt az irányzatot mutatja, hogy egyre nagyobb mértékben korlátozza mind a magántőke szerepe, mind a munkásosztály szerepét" — mondja a tervezet. (19., 20. oldal). véve nem vezethet közvetlenül a szo cializmushoz. Ezt tények erősítik meg. így pl. a brit munkáspárti kormány, bár államosított egyes iparágakat, nem vezette az országot a szocializmushoz. A szocializmus bevezetéséhez szükséges, hogy a munkásosztályé legyen a politikai uralom, hogy ez vegye kezébe az alapvető termelő eszközöket és valósítsa meg a társadalom szocialista átszervezését. Ezért a szocializmus csak azokban az országokban áll fenn, ahol ez megtörtént. A marxisták-leninisták mindig abbóí indultak ki, hogy az államkapitalizmus nem automatikusan, hanem csupán szocialista forradalom útján megy át a szocializmusba. Az állam-monopolista kapitalizmus csak megerősíti a szocializmus felépítésének anyagi feltételeit. A JKSZ programtervezete a helyes tézisek mellett nem kevés olyan tézist is tartalmaz, amelyek ellenkeznek a helyes tézisekkel és arra a következtetésre vezetnek, hogy a szocializmusba át lehet térni a kapitalizmusban levő „szocialista jelenségek", „elemek" és „irányzatok" egyszerű fokozásával, felhalmozásával, vagyis a szocializmus öszötönös megnövekedésével a tőkés rendszerben. A szerzők például hangsúlyozzák, hogy a szocializmusba való átmenetet Kétségtelen, hogy a burzsoá állam „korlátozza" a munkásosztály szere- j „csak a munkásosztály öntudatos popét, pontosabban mondva támadja a i litikai tevékenysége valósíthatja proletariátus politikai jogait és alap- | meg", egyúttal azonban ezt a tevévető gazdasági érdekeit. De lehetsé- j kenységet csupán „a hatalom gépeges volna-e felsorolni legalább kissé-! zetében való irányító szerepért vívott komolyabb érveket, amelyek azt mu- I harcra", vagyis a meglevő burzsoá | hatalomban levő irányító szerepért ! vívott harcra korlátozzák. Beszélnek „a szocialista irányzatok behatolásátatják, hogy a burzsoá állam a burzsoá osztály és a monopoltőke érdekeivel szembehelyezkedne? Nem! A burzsoá állam szembehelyezkedhet és szembehelyezkedik a kis- és középtőkésekkel a nagytőkések javára, korlátozhatja az egyik vagy másik részvénytársaságot, de mindig és következetesen az egész burzsoázia érdekében, a monopoltőKe érdekében jár el. Lenin helyesen hangsúlyozta és az élet naponta j megerősíti, hogy „a termelés fokozott monopolizálására é^ fokozott államosítására irányuló ról az államkapitalizmus rendszerébe", arról, hogy „az állam kapitalista viszonyok sajátos formái így a kapitalizmusnak utolsó törekvését jelenthetik önmaga megmentésére, valamint jelenthetik a szocializmushoz vezető első lépést is, de egyúttal ez is, amaz is lehet", stb. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet kérdésének ilyen felfokapitalizmus saját magának a sírásója, maga alakítja ki az új rend elemeit, emellett azonban „ugrás" nélkül ezek az egyes elemek a dolgok egész állásán semmit sem változtathatnak és semmiképp sem veszélyeztetik a tőke uralmát (Lenin Müvei 16. kötet). A programtervezet szerzői úgy vélik, hogy az iparnak államosításáért, a munkások részvételéért az államosított és a magántermelés irányításéban vívott sikeres harctól függ „az úgynevezett gazdasági demokrácia fejlődésének foka is". A munkásoknak a tőkés termelés „irányításában" való részvétele azonban magában véve politikai tömegharc nélkül — nem forradalmi szocialista jellegű. Ha ez a jelszó nem függ össze politikai tömegharccal, nem jelent mást, mint felhívást a munkásszervezeteknek a tőkés rendszerbe való benövésébe, nem jelent mást, mint felhívást arra, hogy mondjanak le a forradalmi harcról. A programtervezetben figyelmet kelt a gyarmati elnyomás alól felszabadult országok szociális fejlődése útjainak nagyon leegyszerűsített magyarázata is. Ezt a bonyolult problémát az említett országok sajátosságainak sokoldalú figyelembevétele nélkül, valamint a fejlődésükre gyakorolt belső és külső tényezők egész összességének befolyására való tekintet nélkül világítják meg. A JKSZ programtervezetének szerzői a burzsoá államot osztályon felüli szervezetnek tartják s ezzel eltávolodnak a régi burzsoá állami gépezet szétzúzásáról és az új proletár állam megalakításáról szóló lenini tanítástól Ezt az egész kérdést csupán a fennálló államapparátus feletti ellenőrzésért a munkások és a tőkések között folyó harcra korlátozzák. Amint a javaslat mondja, a burzsoázia „igyekszik minél többet megőrizni pozícióiból és fontos társadalmi kiváltságaiból, elsősorban az államhatalom gépezete felett gyakorolt döntő ellenőrzését igyekszik megtartani... Ennek ellensúlyozásaként a munkásosztály szándékosan és ösztönösen is ... állandó nyomást fejt ki a burzsoázia ezen kiváltságainak felszámolása vagy korlátozása érdekében, harcol a gazdasági funkciók lehető legszélesebbkörü és leggyorsabb társadalmasításáért, döntő befolyás elnyeréséért az e funkciókat irányító intézjnények felett, az államhatalom eléréséért." ... (25. oldal). A javaslat továbbá azt mondja, hogy az államkapitalizmusból a szocializmusba való átmenetet el lehet érni a munkásosztálynak „a hatalom gépezetének irányításáért vívott harcával (24. oldal) azáltal, hogy „az államapparátus a társadalom szolgájává válik (20. oldal)"., A történelmi tapasztalatok azt ta nítják és a jelenlegi társadalmi fejlődés marxi-lenini elemzése azt mutatja, hogy a szocializmusba való átmenet elkerülhetetlen feltétele minden esetben az, hogy a proletariátus élcsapatával az élén megszerrezze az államhatalmat, felállítsa a munkásosztály politikai uralmát, a proleta riátus diktatúráját ilyen vagy amolyan formában és hogy ez a hatalom a termelőeszközöket össznépi állami tulajdonná tegye, hogy megvalósuljanak a szocialista átalakítások. A kommunista pártok úgy vélik, hogy a társadalom szocialista átépítése az egyik vagy másik ország konkrét feltételei szerint vagy erőszakosan vagy békésen folynak le. Azonban a békés út is a forradalom fejlesztésének útja, annak egyik formája. Egyes jugoszláv teoretikusok azonban nem beszélnek erőszakos és békés útról, amely mindkettő forradalmi. hanem forradalmi és „evolúciós" útról, amelyek közül az utóbbi nem forradalmi. A munkásosztálynak a szocializmus elvei alapján a társadalom forradalmi átépítéséért vívott harca csupán akkor lehet sikeres, ha azt marxista-leninista párt irányítja. Mivel azonban a JKSZ programtervezetének szerzői megengedik a szocializmushoz vezető nem forradalmi, evolúciós út lehetőségét, ezzel természetesen tagadják a párt vezető szerepét. S nemcsak ezt; a kommunista pártok vezető szerepét a forradalmi munkásmozgalomban „monopolizmusnak" minősítik. Kijelentik: „Az az elképzelés, hogy a kommunista pártoknak monopóliumuk van a szocializmusba vezető út összes formáira és hogy a szocializmus csak bennük és általuk nyilvánul meg, elméletileg helytelen és gyakorlatilag nagyon ártalmas." (54. oldal.) Sőt a tervezet szerzői úgy vélik, , hogy egyes országokban a munkáspárt nélkül is. „Azokban az országokban, ahol gyakorlatilag nincs a munkásosztálynak klasszikus politikai pártja — írják — mint pl. az Amerikai Egyesült Államokban - a legvalószínűbb az, hogv a szakszervezetekbe tömörült munkástömegek egyre jobban bekapcsolódnak az öntudatos szocialista erők megnövekedésének folyamatába, a munkásosztály társadalmi befolyásának növeléséért és a hatalmi rendszerben elsősorban a szakszervezetek útján gyakorolt vezető szerepéért vívott harc folyamatába." (57. oldal). Vannak talán olyan tények, amelyek lehetővé teszik ilyen következtetés levonását? Vajon valószínű-e, hogy a szakszervezeti szövetségek és annál is inkább a tőkés rend védelmi pozícióin álló jelenlegi amerikai szakszervezetek az USA-t a szocializmushoz vezetnék? Ez a feltételezés bizonyára nagy csodálatba ejti magukat az amerikai szakszervezet vezető képviselőit is. A programtervezet ugyan említést tesz a kommunista és munkáspártok érdemeiről, de úgyszólván semmit sem mond a nemzetközi kommunista mozgalom növekedéséről a jelenlegi szakaszban, sorainak egybetömörüléséről, egységének megszilárdulásáról. A kommunista pártok tevékenységében levő fogyatékosságok indokolatlan bírálatára helyezi a súlyt. Rámutat, hogy e pártok sajátja a „bürokratizmus, dogmatizmus és baloldali frázisokkal leplezett opportunizmus, szektásság, saját erejük túlhaladott elképzelése, ideológiai és politikai monopolizmus". (53. oldal.) Mondanunk sem kell, hogy ezek az állítások nem felelnek me(j a valóságnak és semmi közük sincs ahhoz az elvies elvtársi bírálathoz, amely a testvér' kommunista pártok között eszmei és politikai egységük megszilárdítása érdekében lehetséges. A kommunista világmozgalom nagy fellendülésben van. A testvéri kommunista- és munkáspártok tavaly ősszel Moszkvában tartott tanácskozásai rendkívüli erővel mutatták e mozgalom egységét és tömörségét, óriási sikereit. gásával nem lehet egyetérteni. ! osztály hatalomra kerülhet és a szoA marxizmus-leninizmus szerint „a I cializmushoz eljuthat saját politikai A JKSZ programtervezetének súlyos fogyatékossága a nemzetközi kapcsolatok magyarázatában, hogy figyelmen kívül hagy olyan világtörténelmi tényt, mint a világnak két rendszerre — a szocialista és a tőkés rendszerre való oszlását. Ebben a dokumentumban ugyan előfordul „a szocialista világ" kifejezés, de ezzel nem a reálisan fennálló szocialista világrendszert jelölik meg, hanem valamilyen homályos dolgot. Amint a javaslat rámutat, Jugoszlávia, mint szocialista ország „részét képezi a szocialista világnak, vagyis a jelenlegi emberiség szocialista és haladó erőinek." (78. oldal) A javaslat nem leplezi le kellő pontossággal a jelenlegi világfejlödés alapvető ellentétét: a növekvő és erősödő szocialista világrendszer — amelyet a tőkés országok munkásosztályai és a gazdaságilag kevéssé fejlett országok néptömegei támogatnak - és a kapitalista rendszer között, amely leélte idejét, azonban még mindig eléggé erős pozíciókat foglal el. Á két világrendszer fennállásának kérdését lényegében két katonai-politikai tömb kérdésével helyettesítik. Jóllehet, a javaslat azt mondja, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége különbözőképpen értékeli a jelenlegi tömb társadalomgazdasági s politikai lényegét és szerepét, a nemzetközi feszültség okainak konkrét elemzésénél nem tesz különbséget a két tömb között. Ismeretes, hogy a háborús veszély gyökerei magában az imperializmus lényegében rejlenek. A javaslat szerzői azonban a nemzetközi feszültség alapvető okát nem az imperialista államok agresszív politikájában, hanem a két katonai tömb létezésében látják. Ez nyilvánvalóan ellenkezik a nemzetközi feszültség bkairól szóló marxi-lenini tézisekkel. A Békekiáltvány azt mondja: „Honnan fenyegeti veszély a nemzetek békéjét és biztonságát? A háború a tőkés monopóliumok érdeke, ők álmodnak a háborúról, ők gazdagodtak meg hallatlanul a két világháborún és a jelenlegi lázas fegyverkezésen". És továbbá: „A tőkés, főleg az amerikai monopóliumok nyomására egyes tőkés államok uralkodó körei elutasítják a leszerelésre, az atomfegyverek eltiltására tett javaslatokat és az új háború elhárítására irányuló egvéb intézkedéseket." A Sékekiáltvány egyúttal rámutat: „Egy szocialista országban sincsenek olyan osztályok vagy a lakosságnak (Folytatás a 4. oldalon.) ŰJ SZO 5 * 1958. április 24. í