Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-01 / 60. szám, szombat

Honoré Daumier születésének 151 évfordulója H. Daumiernek, a nagy fran­cia karikaturistának, grafikus­nak és festőnek 150-ik szüle­tési évfordulóját ünnepelte február 26-án a Béke-Világta­nács ösztönzésére a kultúrem­beriség. A művésznek korát kell kifejeznie, * — vallja Daumier. S hogy másfél év­• század után is annyi közösséget ér­. zünk alkotásaival, nemcsak azzal ma­gyarázható, hogy az eszmék: a béke, haladás, szabadság, amelyekért har­* colt, a mi eszményeink is. Műve * annyira a valóságban gyökerezik, s . ennek olyan utolérhetetlen és megis­, mételhetetlen formában ad kifejezést, A háromnegyed éve adós bérlő • hogy neve és alkotása korok és irá­w nyok fölé emelkedett, az emberiség kulturális közkincsének részévé, — . tehát időtlenné vált. Élettörténete megbonthatatlanul függ össze hazája és kora történe­• tével. Ez a kor magában foglalja a • napjainkba érő szociális világfejlő­• dés magvát. A polgárságnak, amely > időközben megfeledkezett az őt fel­• szabadító Nagy Forradalom eszmé­'nyeiről, most kezdődik tulajdonkép­'peni emelkedése. S ennek nyomában "indul a nagy tömegek későbbi meg­' mozdulása. EZ a kor a félmegoldások t kora; egyrészt kicsinyes és nyárs­. polgárias, másrészt nagyképű és • pompakedvelö. Fö célja a meggazda­• godás, amire tisztátlan eszközökkel »törekszik. Daumier művészetének .hátterét az 1830-70 időszak képezi. Az események s művei a kor három " gócpontja köré csoportosulnak. Ezek: • az 1830-as júliusi forradalom, az , 1848-as februári forradalom, az 1870 —1871-es porosz-francia háborút kö­vető Kommün. Daumier Marseilleben született kis­• polgári környezetben, igazi hazája • Párizs, ahová 1818-ban költöznek. ' A családnak itt rövidesen a nyomor­. ral kell szembenéznie, úgyhogy a tízéves Honoréból kenyérkereső ' lesz: kifutófiú egy végrehajtónál. Egy jóval későbbi kőnyomatának szövege szerint: „A kifutófiú keveset , eszik, sokat rohan s még többet kóborol." — A kóborlások közben szerzett ezerféle benyomás s az igaz­' ságügy labirintusában tett megfigye­A reakciós sajtó megtestesülése iések a csalhatatlan emlékezetű Dau­mier számára a jövő szempontjából rendkívül jelentősek. Az érzékeny lelkű gyerek únja foglalkozását, mert S művészet ellenállhatatlanul vonzza. Sokat jár a Louvreba, a klasszikus szobrokat másolja, s tanulmányozza á holland mestereket. Végre eléri, hogy apja egy festőismerőse oktassa. A tananyag nem elégíti ki korán fej­lptt egyéniségét. Egy barátjától elsa­játítja az akkortájt még kezdetleges íőnyomás technikáját. Rövidesen üd­vözlő kártyák, meghívók, címlapok készítésével , tudja megélhetésüket valamiképp biztosítani. 1829-ben adja ki első litográfiáit, melyek természe­tesen még laposak, homályosak, be­érkezett kortársai hatása alatt állnak. 1830-tól kezdve, mikor a liberális reformokat ígérő, ravasz Lajos Fülöp kerül a trónra, az újonnan alapított újságokban, a Caricatúrában és a Charivariban jelennek meg 40 éven keresztül Daumier politikai karikatú­rái. A kor bőséges anyagot szolgál­tatott a szatírára. Daumier, a hazafi és republikánus fanatikusan kereste az igazságot, becsülte az emberi mél­tóságot s megvetéssel sújtotta a zsarnokságot, hazugságot és képmu­tatást. A kispolgár gyengéit, furcsa­ságait szelíd iróniával gúnyolja. De szenvedélyesen gyűlöli a polgárki­rályt, a kormányt, a nagypolgárságot és különösképp az igazságszolgáltatás szerveit: a közönyös, egyúttal ke­gyetlen bírákat és az államügyészt, a védőket és prókátorokat. Nem az egyéneket, — az intézményt gyűlöli, melynek szennyes üzelmeit gyerek­korából ismeri. Éles és maró szatí­rával ostoroz, bírál és ítél karikatú­ráiban, melyek a műfaj értékes megnyilvánulásai. Politikai meggyő­ződése párhuzamos művészi meggyő­ződésével. Ebből az összhangból szü­letnek meg élményt jelentő művei, melyek hatalmas alkotóképességéről és áradó képzeletéről tanúskodnak 4000 kőnyomat, több száz festmény és rajz és 30 plasztika formájában. A naponta megjelenő karikatúrákban bámulatos fiziognőmiai ismerettel fe­jezi ki a politikusok alantas emberi ösztöneit, az önzést, a megveszte­gethetőséget, a közönyt és gonosz­ságot. Van egy plasztikus terrakotta arcképsorozata, amely emlékezet után készült, s mégis teljesen életszerű. A pontosan fizető bérlő Érdekes, hogy ez a realista felfogású művész nem dolgozott modell után. 1832-ben egy karikatúrája a nemzet vagyonát elnyelő, telhetetlen királyt ábrázolja s ezért 6 hónapi börtönre ítélik. Itt új tapasztalatokat gyűjt s erkölcsileg, politikailag megerősöd­ve hagyja el a fogházat. Külön la­pokon megjelenő, nagyobb kőnyoma­tai közül csak a Sajtószabadságot említem, melynek védelmezője nem szimbólum, hanem erős, elszánt, győ­zelmében biztos munkás. A rengeteg igazságtalanság s a fokozódó nyomor felkeléshez vezet, melyet Lyonban elnyomnak. De két év múlva az egész ország munkás­sága láz»ag és tüntet. A kormány megtorlásaképp Párizsban a katona­ság munkás- és kispolgárlakásokba nyomul és vérengzéssel akarja a ren­det helyreállítani. „Paris, 15. avr. Rue Transnonain" c. művében tárja Dau­mier elénk döbbenetes kifejezéssel, mély lelkitartalomnak megfelelő tö­mör egyszerűséggel egy négytagú család egyéni tragédiáján keresztül a nép tragédiáját. Betiltják a Carica­turát, s 1835-48-ig a Charivariban jelennek meg a polgárság ellen irá­nyuló sorozatos gúnyrajzok: a Párizsi típusok, Házassági erkölcsök. Párizsi események. Aktualitások stb. A pol­gári osztály átütő erejű sokrétű ki­fejezése ez, mely minden helyzetben és viszonylatban, tekintélyüktől meg­fosztva nevetségessé teszi őket, de rámutat romlottságukra s veszélyes voltukra. 1848 februárjában Párizs utcáin új­ból megjelennek a barrikádok A ki­rály megszökik. Daumier még az utolsó kormányülésről mesteri szati­rikus rajzot készít. Most születik meg a II. Köztársaság, melynek ké­pét izzó lelkesedéssel festi meg egy monumentálisan ható, gyermekeit tápláló nőalakban. Júniusban győzel­meskedik a pénzarisztokrácia és 1850-ben Lajos Napoleon lesz a köz­társaság elnöke. Daumier a Korszerű eseményekben s a Parlamenti idil­lekben kérlelhetetlenül támadja az új rendszert, az elnök személyét, a mi­litarista és bonapartista agitátoro­kat, akik államcsínnyel rövidesen trónra ültetik III. Napoleont. Felosz­latják a nemzetgyűlést, a sajtósza­badságnak vége, a politikai szatírát betiltják. Most következnek Daumier magán­jellegű olajképei s rajzai, melyeknek tárgya: a család, a munka, a cirkusz és a színház, a művészet és ennek kedvelői, 's az elmaradhatatlan bírás­kodás. Daumier eddigi alkotásaiban is tökéletessé fejlesztette a vonal kifejező erejét. Most a grafikában eléri a legnagyobb technikai tökéle­tességet, a kifejezés legfinomabb ár­nyaltságát. Minden vonásnak, színér­téknek jelentősége* van. Ugyanekkor kész festő is, formanyelve egyre in­tenzívebb, mondanivalójában a leglé­nyegesebbre szorítkozik. Szobrászi tehetsége képeit plasztikus remek­művekké emeli. Fantasztikus igazság­keresése vezérli továbbra, is; eszméi­nek elmélyültebben, összhangzóbban ad kifejezést. Humorába bölcs fölény vegyül, emberi nagysága határozot­tabban domborodik ki s szatírája kevésbé maró. Daumier pálcát tör a militarizmus fölött, erélyesen harcol a békéért. 1870-ben már Goyával vetélkedő művészettel, tragikus látomásként mutatja meg a porosz-francia hábo­rút. -Nincs itt helye, a karikatúrának, csak a megrendítő hangú ítéletnek. A monarchia bukásának szükségszerű bekövetkezésére is rámutat. Majd a Párizsi Kommünt üdvözli. Franciaor­szágot megtépázott, villámsújtotta fatörzs példázza, mely egészséges gyökereivel továbbra is életképes. A Kommün bukása után is harcol a reakció ellen, félig vakon s elke­seredetten, de meggyőződéssel és hisz tovább az emberben, a fejlődés­ben, az értelem diadalában. Daumier a karikatúra nagymestere, az ország legtehetségesebb rajzmű­vésze, a 19. század francia festésze­tének első alakja. Műveiben, mint Balzac Emberi dokumentumaiban, szenvedélyektől, bűnöktől, csalódá­soktól forrongó világot épített fel. Kora még nem ismerte el, nem látta meg benne az eredeti alkotó művészt. — „Politikát csinál" — mondták fa­nyar fitymálással. Tévedtek. Daumier történelmet csinált. Ez a korszakal­kotó lángelme mindvégig szegény mdradt. Feleségül kis varrónőt vett el. A tiszta, példás, szerény, de ön­érzetes művész életét élte. Büszkén A halál köszönetet mond Bismarcknak utasította vissza a Becsületrend ke­resztjét, mellyel III. Napoleon szeret­te volna megvesztegetni, öregségére vak és koldusszegény. Barátja: Co­rot közbenjárására nyugdíjat kap a III. Köztársaságtól. 1878-ban művész­társai kiállítást rendeznek alkotásai­ból, melynek megvolt az erkölcsi si­kere, — de elmaradt az anyagi si­ker. 1879-ben halt meg Daumier, állam­költségen temetik el. Csak jóval halála után értékelik méltóan, s nevét a francia kultúra nagyjaival. Mohe­rével és Balzacéval emlegetik együtt. Sírfelirata a „jó emberről" és a „nagy művészről" emlékszik meg. Ez oly sokat jelent, hogy mi talán csak annyit fűzhetünk hozzá: a társadalmi haladás nagy harcosa volt. BÄRKÄNY JENÖNÉ Kelet és Nyugat művészeinek találkozója Brüsszelben Brüsszel nevének említésére min­denekelőtt megelégedéssel gondolunk filharmonikusainkra, akik sikeres sze­replés után csak nemrég tértek visz­sza a belga fővárosból, a világkiállítás jövendő színhelyéről. A Szlovák Fil­harmóniát rögtön a helyszínen arra kérték fel, hogy jövőre Antwerpen városában is rendezzen további négy hangversenyt. A brüsszeli világkiállítás április 17-én nyílik meg. Ezen — mint a Szlovák Filharmónia tagjai mesélik — Kelet és Nyugat legjobb művészei bé­kés versengésben egyaránt bemutat­ják tudásukat. Számos ország művé­szei és együttesei már jóelőre beje­lentették részvételüket, neves szín­társulatok, balettek és zenekarok világhírű karmesterekkel és szólis­tákkal szorgalmasan készülődnek a világ színe előtt való fellépésre. Több földrész különböző népei ún. „nemzeti napok" rendezését tervezik a világkiállítás idején, be fogják mu­tatni népművészetük zenei és egyéb alkotásait. Szakértők véleménye sze­rint azonban e nemzeti napokat mű­vészi szempontból messze túlszár­nyalják majd a világ csaknem vala­mennyi országából származó művé­szek közreműködésével megtartandó ünnepi játékok, melyeken olyan álla­mok legjobbjai is fellépnek (Népi Kí­na és a Német Demokratikus Köztár­saság), melyek magán a kiállításon nincsenek képviselve. Hogy egy kis ízelítőt adjunk, csak egynéhányat ragadunk ki a világhírű nevek sokaságából: A brüsszeli szépművészeti palotá­ban a zenei műsort Bochum városának filharmonikusai nyitják meg április 19-én bevezető hangversenyükkel. Ugyanezen helyiségben vendégszere­pel április végén Wolfgang Sawallisch vezényletével az aacheni opera kara, június közepe táján a berlini filhar­monikusok, élükön Herbert von Karajan karmesterrel. A magas színvonalú zenei teljesít­mények képviselői közül ki kell emel­nünk a közismert szovjet Szvecsnyi­kov-énekkart, Moszkva és Prága fil­harmonikus zenekarát, a Varsói Fil­harmóniai Társaság ének- és zeneka­rait, a bukaresti filharmonikusokat, a belga állami, a Iondoni szimfonikus és a madridi nemzeti énekkart. A ke­let-németországi drezdai filharmoni­kusok megnyerése ügyében ugyancsak tárgyalások vannak folyamatban, a szólisták sorából pedig a világhírű Ojsztrah és Menuhin fogják gyönyör­ködtetni a hallgatóságot. A színpadi művek közül a kelet­berlini német színház Peter Hacks Lobosici csatáját és a bochumi szín­ház Shakespeare Sok hűhó semmiért című alkotását hozza színre. A balett- és táncrajongók osztatlan érdeklődését a maga nemében párat­lanul álló moszkvai Nagyszínház és a Mojszejev Együttes fogják magukra vonni. A Nagyszínház előzőleg május végén a párizsi operában lép fel négy előadás keretében, amelyekre az előjegyzések alapján máris minden jegy elkelt. Balettszámokkal mutatko­zik be a londoni Sadlers Wells Ballet Margót Fonteyn nevű tánccsillagával és a madridi Antonio Balettegyüttes. Népi tánc- és énekkarok érkeznek a Szovjetunióból, Bulgáriából, Romá­niából, Magyarországból és Lengyel­országból, valamint Francia- és Spa­nyolországból, Izraelből és Skóciából. Fellép a Nagy Kínai Népi Együttes is. •Az exotikumot a belga gyarmatról, Kongóból származó négeregyüttes, a Watussi-törzs tagjai képviselik, akik bemutatják „lándzsa"-táncukat. Nem lesz hiány a könnyebb fajsú­lyú élvezetekben sem. A híres kínai cirkuszon kívül Imsszabb ideig fog Brüsszelben tartózkodni a ragyogd műsorával mindenkit lenyűgöző Moszkvai Állami Cirkusz. Műsorának fénypontja a közismert Popov, a ne­vetőgörcsöket kiváltó bohóc. Brüsszelen kívül az ünnepi játékok második központja Antwerpen városa lesz, míg a Liége közelében fekvő Span üdülőhelyen hegedűfesztiválokat rendeznek. Mindent egybevetve, a valóban ha­talmas méretű előkészületek eredmé­nye nem lehet kétséges. Kelet és Nyugat művészei bizonyára békésen fognak versengeni a legjobb művészi teljesítmény nyújtásáért ezen a szó szoros értelmében vett „világszínpa­don". K. E. Fidéliő Walter Falsenstein rendezésében Beetho­ven Fidéliő című halha­tatlan operájának film­változatában gyönyör­ködhetünk az azonos című osztrák filmben. Egy operafilm értéke­lésekor többféle szem­pont érvényesül, ezért ez nehezebb feladat. A Fidélióban a rendező merészen változtatott a mű formáján. Ennek előnye az, hogy a széles tömegek, tehát a zene­müveltséggel nem ren­delkező nézőközönség tömege is megértheti Beethoven szabadság­dalának tartalmát és értelmét, továbbá gyor­sabb folyást ad a cse­lekménynek. A szerepeket alakító tehetséges művészeken kívül — az egyes jele­netekben zavaró tech­nikai hibáktól eltekint­ve—a Bécsi Opera kiváló énekesei éne­kelték a főszerepeket, ami emelte a film érté­két. Egy fejhosszal (O dĺžku hlavy) Rendkívül szórakoz­tató Intermondia pro­dukciójú film Norbert Carbonnaux Egy fej­hosszal című filmje a párizsi szélhámosok rokonszenves figurái­nak világából. A mű nem készült hatáskel­tésre, szenzációra, nél­külöz minden komoly mondanivalót, de min­den apróságra kiterje­dő finom jellem- és helyzetábrázolása élet­hűen megrajzolja a francia társadalom na­gyobb- vagy kisebbvo­nalú szédelgéssel fog­lalkozó alakjait. Nem bűnözők, alvilági alakok ők, hanem élelmes em­berek, akik a long­champsi lóversenypálya hátterében kihasználják azoknak hiszékenysé­gét, akiket rabul ejtett a fogadás szenvedélye. Az igazság győzelmé­nek kedvéért a rende­ző úgy oldja meg a filmcselekmény bonyo­dalmát, hogy Ollvier Parker, a nagystílű vi­lágfi a végén póruljár­jon. A film beavatja a francia életben járat­lan nézőt a nagyváros mulatóhelyeinek életé­be, finom intimitásai­ba. <L) U J S7Ö 7 * 1958. március 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom